Obama: A nőknek kellene vezetni minden országot

Kedves nők, szeretném, ha tudnátok, hogy ugyan nem vagytok tökéletesek, de így is vitathatatlanul jobbak vagytok, mint mi, férfiak,

mondta Szingapúrban egy rendezvényen Barack Obama, korábbi amerikai elnök.

Biztos vagyok benne, hogy ha a világ minden országát két évig nők vezetnék, minden téren jelentős fejlődés következne be, beleértve az életszínvonalat is, tette hozzá a BBC tudósítása szerint.

Obamát, akit a rendezvényre elkísérte felesége, megkérdezték arról is, hogy tervezi-e a politikába való visszatérést. A volt elnök erre azt felelte:

Ha megnézzük a világot, és hogy éppen milyen problémák vannak, azoknak az oka általában az, hogy öreg emberek nem állnak félre az útból. Fontos, hogy a politikai vezetők belássák, hogy ők azért vannak ott, hogy dolgozzanak, de ez nem egy életre szóló feladat, nem azért vannak ott, hogy a saját maguk jelentőségét felfújják.

a_075_hazim-notitle191213_npjtu_europress_eza-e1576487631965-1140x641.jpg
 
Kedves nők, szeretném, ha tudnátok, hogy ugyan nem vagytok tökéletesek, de így is vitathatatlanul jobbak vagytok, mint mi, férfiak,
ha a világ minden országát két évig nők vezetnék
kesziti a terepet
azert arrol akad velemenyem hogy mit gondol az amerikai egy fekete noi elnokrol
(meg Hillary -ra sem volt felkeszulve a nep amit gyorsan belattak es toltak elore obamat )
 
Kedves nők, szeretném, ha tudnátok, hogy ugyan nem vagytok tökéletesek, de így is vitathatatlanul jobbak vagytok, mint mi, férfiak,

mondta Szingapúrban egy rendezvényen Barack Obama, korábbi amerikai elnök.
ha a férfiakról állítaná, hogy jobbak mint a nők, akkor azonnal hímsovinisztának nyilvánítanák?
 
kesziti a terepet
azert arrol akad velemenyem hogy mit gondol az amerikai egy fekete noi elnokrol
(meg Hillary -ra sem volt felkeszulve a nep amit gyorsan belattak es toltak elore obamat )
Könnyen lehet, hogy nem a neme miatt nem választották meg Hillary Clinton-t. Esetleg a politikai programok vagy a politikusi kvalitások is számíthattak... De persze a fene tudja.
 
Könnyen lehet, hogy nem a neme miatt nem választották meg Hillary Clinton-t. Esetleg a politikai programok vagy a politikusi kvalitások is számíthattak... De persze a fene tudja.
hany amerikait hallgattal meg ??? beszelgettel veluk uton-utfelen, erre -arra, jartadban -keltedben ??????
a programokat elozte a nem !!! amerika MÉG nincs felkeszulve egy noi elnokre
az elso ha lesz is feher lesz
 
Kedves nők, szeretném, ha tudnátok, hogy ugyan nem vagytok tökéletesek, de így is vitathatatlanul jobbak vagytok, mint mi, férfiak,

mondta Szingapúrban egy rendezvényen Barack Obama, korábbi amerikai elnök.

Biztos vagyok benne, hogy ha a világ minden országát két évig nők vezetnék, minden téren jelentős fejlődés következne be, beleértve az életszínvonalat is, tette hozzá a BBC tudósítása szerint.

Obamát, akit a rendezvényre elkísérte felesége, megkérdezték arról is, hogy tervezi-e a politikába való visszatérést. A volt elnök erre azt felelte:

Ha megnézzük a világot, és hogy éppen milyen problémák vannak, azoknak az oka általában az, hogy öreg emberek nem állnak félre az útból. Fontos, hogy a politikai vezetők belássák, hogy ők azért vannak ott, hogy dolgozzanak, de ez nem egy életre szóló feladat, nem azért vannak ott, hogy a saját maguk jelentőségét felfújják.

a_075_hazim-notitle191213_npjtu_europress_eza-e1576487631965-1140x641.jpg
*
Milyen egy jól vezető miniszterelnök? Elsősorban okos, de tud taktikázni is, mert a politika - taktikázás nélkül - nem megy. Aztán legyen képben, ne szálljon el magától, tudatában legyen annak, hogy Ő van miértünk és nem fordítva. Ne a saját zsebét, de az országának pénzügyi biztonságát tartsa szem előtt. Jól tudjon tárgyalni, de a megjelenése is megfelelő legyen. Olyan ember, akire jó ránézni, mert tisztességes, mert udvarias, mert ismeri az "udvari", de a "politikai" etikettet. Jól válassza meg a munkatársait, akik szintén lelkiismeretes, jól képzett dolgozókat alkalmaznak. Ismerje a tőzsdét, s azt is, mikor és merre, és mivel és hogyan érdemes befektetni. Tájékozott legyen, ehhez mindenképpen olyan háttér szükségeltetik, akik a valóságról informálják és nem viszik bele a "susnyásba". Ne hülyítse a népét, de mondjon igazat. Még akkor is, ha nehéz ezt vagy azt a döntését a köz elé vinnie. Tisztelje a törvényt, semmiképpen ne menjen bele, de ne is tűrjön meg még a közelében sem korrupt embereket. Mindenképpen tartsa tiszteletben országa népét és minden törvényével, határozatával azok épülését szolgálja.
No igen, valahogy ilyen kaliberű embert képzelnék el, a neme nem fontos, de az viszont igen, hogy milyen ember és milyen vezető. Mennyire korrekt és mennyire ragaszkodik a tisztességhez.
Hiszek a mesében, hiszek abban, talán egyszer nekünk is megadatik egy ilyen vezető...
 
.
Választott otthonom polgárai, a svájciak, jó irányba haladnak.
Az oktoberi parlamenti választàsokon 42 százalékra emelkedett a női képviselők száma.
Jellemző az arány a pártoknál. Amig a SzocDemek és a Zöldeknél 60 százalék, a nemzetkonzervativ Svájci Néppártnál csak 25 százalék a női képviselők száma.:)

Volt már úgy is, hogy a 7 tagú kormányban 4 nő volt, és az ország három legmagasabb rangú tisztségét szintén ők állították.

OVi nem titkolja, hogy lenézi a nőket.
 
Utoljára módosítva:
Volt már úgy is, hogy a 7 tagú kormányban 4 nő volt,
Mondta két egymástól független nő, csak nőkkel teli munkahelyen ne kelljen dolgoznia.Inkább legyen kisebbségben Ő a férfiak között.
Hideg van csukd be nyisd ki.Ki kivel nem nem azzal.A civódás meglepően nagy
Pofon nem csattan, de gyilok az ment mondta Ő.
Ezt megtörtént következtetésem nincs.
 
Szerintem meg a tehetség lenne a döntő. Abszolúte ellene vagyok ennek a mai legyen x meleg y nő meg z kisebségi, mert az milyen jó már. Egy nagy sz.. Ha futóversenyt akarok nyerni, nem úgy nyerem meg, hogy felveszek egy kínait meg egy terhes indiait és a két leggyorsabbat, hanem a négy leggyorsabbat alkalmazom.
Persze kérdés milyen tehetség is szükséges ahoz, hogy valaki választást nyerjen. A magyar közéletet elnézve: legyen hazaárúló, gazdag, aki szegénynek mutatja magát, a nép fia, előny ha van pár pornófilmje is, igérni azt tudjon és legyen jó vastag a bőre, pártól függően legyen meleg vagy transznemű is. Stb.
Hogy mit is akar csinálni, ha megválasztják, az az utolsó utánni tétel, hisz úgyis egyet mond, mást tesz a végén.
 
OVi nem titkolja, hogy lenézi a nőket.
Ilyet nem mondott
Viszont emezt mondta:

Magyarországon ehhez képest a kormányban egyetlen női miniszter sincs. Orbán szerint ennek az az oka, hogy a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. Orbán elképzelni sem tud a mostani állapotok között egy női minisztert.
 
Hosszabb változat...;)
 
Hogy érted azt, hogy egyetlen női miniszter sincs? Hiszen van kettő is!
  • Bártfai-Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
  • Varga Judit igazságügyi miniszter
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,606
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére