Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ezt csak az "bírja', aki kellően elkötelezett:)
Kérdés: Ti mit csináltok, ha valaki (tanuló) - semmit nem csinál, se a kiadott feladatokat, se a házi feladatokat, a dolgozatokat nem küldi, szóval valahol van, de nem a digit. teremben, és ezt már kezdetek óta. Az a szabály, hogy hiányzókat nem írunk. Akkor mit lehet tenni?
Én telefonálok. Persze a szülőnek. Volt, akinek az elején kellett azóta teljesen rendben mennek a dolgok. Volt, ahol a szülő érdeklődött, és akkor még rendben volt minden, majd eltűnt a gyerek, egy hétig nem csinált semmit. Akkor én hívtam a szülőt. Egész hétvégén tanult, mert láttam, hogy gyakorol a tankockán. Volt, ahol a szülő egész nap dolgozik, a gyerek meg azt mondta, ő mindennel készen van. Ennek a szülőnek kettő iskolása van, a nagyobbik kérte a segítséget, a kisebbiknél meg volt nyugodva, hogy halad. Annak elmondtam, minden nap nyittassa meg a fiával a tantermet, nézze meg, nincs-e üzenet gyermekének, mert ha nem halad, azt ott jelzem. Azóta ott is rendben vagyunk. Amikor dolgozatot írunk, akkor előtte két nappal három helyen jelzem a szülőknek és a gyerekeknek a napot és a konkrét időpontot: a tanteremben, a Kréta-üzenetekben (ott a címzett részhez beteszem a gyerekeket, valamit az összes szülőt - anyát, apát), és még ímélt is írok, szintén a gyerekeknek és a szülőknek is elküldöm.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Erre való lenne a digitális munkarend idejére kidolgozott eljárásrend (szakképzőknél kötelező volt ilyet gyártani).
Abban pl. lehetett szabályt hozni arról, van-e értelme a hiányzásnak, milyen platformon van kiküldve a feladat, s hogyan van ellenőrizve a tanulói munka.
A nem-bekapcsolódás amúgy kettős probléma, mert egyfelől, ha nincs jelezve a hiányzás, akkor azt nem is lehet szankcionálni.
Másfelől, önmagában a nem-bekapcsolódás nem biztos, hogy teljes csöndet jelent (ha valaki sohasem szólal meg az órákon, de jó témazárót ír esete). (Kb. biztos, hogy nem akar és nem is fog, de azért tételezzük fel akár ezt is.)
A számonkérés módjáról, idejéről nyugtázott értesítést küldeni lehet neki, s azt értékelni, amit ekkor, erre visszajelez/visszaküld.
Én ehhez azt is mondtam, leírtam, hogy órai munka jeggyel "díjazni" tudom a határidőre el nem készült feladatot. Azt is minden dolgozatnál megírom, hogy a meg nem írt dolgozat ugyanolyan érdemjegyet ér, mint az iskolában az üresen beadott dolgozat. Volt egyébként technikai problémánk, nem sikerült időben megnyitni az időzített feladatlapot, mire sikerült, addigra pedig már lezárta a lehetőséget (elvégre úgy időzítettem), de azt már jelezte a gyerek akkor, amikor írni kellett volna. Nem is volt semmi gond, áttettem az időzítést, és kiküldtem neki újra.
 
Utoljára módosítva:

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdés: Ti mit csináltok, ha valaki (tanuló) - semmit nem csinál, se a kiadott feladatokat, se a házi feladatokat, a dolgozatokat nem küldi, mit lehet tenni?
Külhoni válasz már van:
http://www.atv.hu/kulfold/20200406-...csokken-a-tananyag-mennyisege-is-szlovakiaban
Nálunk - a már említetteken túl - beléphet a tanulmányok alatti vizsgák közül az, ami értelmezhető (többnyire az osztályozó).
Sajnos, ismerek nem egy és nem kettő, hanem sokkal több olyan objektív helyzetet, amelyben a tanulónak esélye sincs küldésre: nincs náluk villanyáram, nincs okostelefon, hogy csak 2 ilyet írjak.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, ha végigolvastad és megosztod velem az észrevételeidet, így már kicsit később leírt, de jócskán bővebb információra :) Kérdésem :óvoda váltás jó ötlet lehet? tényleg?
Kedves BBQ2014!
A legnehezebb távolról megítélni, így sajnos nem tudok csak a megérzéseimről írni.
Az első - kérdezed az óvoda-váltást. Ha ennyire dacol az egyik óvónővel szemben, induljunk ki abból, hogy oka van rá :). Nincs tipped, miért, és miért fogadja el a másikat?
Van másik ovi a környéken, ahol jó tapasztalatai vannak a szülőknek? A kicsi mit szólna hozzá - esetleg kérdezted őt?

Eszméletlen sokat megtettél azért, hogy előrelépjetek, mégis, a kollégák véleményét hiányolom, mit, miért, milyen eredményekkel tettek - ezért írtam, hogy kell diagnózis. Tesztekkel nem döntjük el egy gyerek életét. A további teendőkhöz kell.
Persze rajtad nem múlt.
A rendszer nincs toppon - ez a leírásodból tökéletesen kiderül. Kétségbeejtő még olvasni is.
Nem vagyok integráció ellenes, de a speciális területekre koncentrálódó szakembereket tökéletesen szétszórta, s néhány intézménytől eltekintve megszűntek azok a központok (illetve névleg még létezik néhány), ahová kapcsolódni lehetett továbbképzésben, ismeretszerzésben, tanácsadásban, kivizsgálásban, stb.

Az egyéb beszédfejlődési zavar megállapítása már jó. Ezzel az SNI is megvan, gondolom. (Kérdés, az a bizonyos 70IQ-s vizsgálatot végző kolléga miért nem vette figyelembe a vizsgálati eszköz megválasztásakor? Ezt Te is kérdezted - én is jogosnak tartom.)

A lényeg, én mit tennék még: próbálj beszélni a gyermekkel, mit szólna, ha kimozdítanád? Próbálj körülnézni, létezik-e olyan ovi, ahol az ovinénik megértően viszonyulnak egy csak részlegesen beszélő gyermekhez? Ha van ilyen, vidd át oda, szerintem is.
Az iskola - ugyanezt kellene tenni - olyan sulit keresni, ahol tudják megnyugtatóan kezelni a "furcsaságát", és biztosítják a szükséges fejlesztéseket. Esetleg olyat, ahol logopédiai osztály működik (tényleges logopédiai osztály!).
 
BBQ2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Asperger-szindróma nem merült fel?

Persze sok mindennel úgy voltunk, hogy majd az iskola s minek az :( ez a mi hibánk ...
Januárban 5-ig tudta a számokat (mert 5 éves volt) , de nem tanultuk célirányosan - mostmár igen, s 10-ig tudjuk (majd eljutunk a 20-ig is :) ) A számos egy foglalkoztató füzet én is tudok számolni oldala fényképezve :)
a betűk szintén nem érdekeltek hogy tudja, az óra meg végképp nem, főleg hogy mikor hogy állnak a mutatók és melyik melyik :( ez is a mi hibánk....
A betűkhöz rendeltünk ilyen táblákat, hogy gyakorolja irás nélkül hogyan kell vezetni a korongot :), meg ceruzával is irjuk, s könyvünk is van hozzá hogyan tanuljuk a betűket (+ itt is találni sok sok hasznos feladatlapot)
Az óra mindenhol digit kijelzős volt, most vettünk a konyhába egy retró számlapos körbejárós órát :) meg játékokat is hozzá neki, tanuljuk ezt is (s már próbáljuk rajzolgatni is, hogy jövőre tudja)
A ceruzát jól tartja, jól fogja s színezni is a vonalak közt többnyire
Barkácsolt, karácsony előtt 2 vonatot. Az egyik készen a másik egy szalvéta tartós barkácsolás közben. 3c782f5e87abdc9ef87e567415e3472c.0.jpg 4d896e6411ee5b4e523de5c671549af8.0.jpg 1109d8ab20a719a49c2aad9e0c6b3a20.0.jpg bfd8c27daaff71c9ac03e0b28314c10b.0.jpg IMG_20200303_125613.jpg
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Április 15-én jelentenek be valamit az érettségiről... Talán. Addig meg húsvét, tavaszi szünet...
 
aranyhaj16

Állandó Tag
Állandó Tag
Április 15-én jelentenek be valamit az érettségiről... Talán. Addig meg húsvét, tavaszi szünet...

Tényleg? Én azt hittem, hogy még ma bejelentik, hogy mi lesz az érettségivel. Mintha azt mondták volna, hogy a tavaszi szünet előtt megteszik. Igaz, már tavaszi szünet van.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap volt erről Maruzsa Zoltán-nyilatkozat: abban gondolkodnak, csak írásbeli lesz, s aki akar, halaszthatja jövőre.
Természetesen (megszokhattuk) ezt mindenki és minden oldalról támadja.
Holott teljesen jó megoldás nincs, s maga az érettségi sem az.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Másfél méter érettségi
Forrás: facebook, Pócsné Berkesi Zsuzsanna posztja

A matematika érettségi reggelén, egész pontosan hajnalán, az igazgató elmegy az érettségi feladatlapokért. Az átvevőhelyen maszkban s kesztyűben várakozik másfél méterre a többi iskolaigazgatótól, hogy végre elvihesse diákjainak a feladatlapokat. Mindeközben iskolája tanárai is útra kelnek, ők is maszkban és kesztyűben, hogy ellássák a felügyeleti munkát. A szerencsésebbek autóval mennek, akinek nincs, hát, az így járt. Fél nyolc előtt kicsivel a diákok is megérkeznek, őket autóval hozzák a szülők, a kocsik egymástól 3 méterre parkolnak, hogy a kiszálláskor minden irányban meglegyen a másfél méter. A diákok természetesen nem köszöntik egymást, nem borulnak egymás nyakába, másfél méteres távolságot tartva, katonás fegyelmezettséggel közelítik meg az iskolát, egyesével mennek be a kapun, a megadott távolságot tartva. Ugyan ettől a fél nyolckor érkezők nem érnek be a 8 órás kezdésre sem, de ők is tudják: a biztonság mindenek előtt. Már reggel minden diák felveszi a maszkját (ezeket előző este a tankerület szállítja ki minden diáknak a lakóhelyére, egy jókívánságokkal ellátott Maruzsa fénykép kíséretében), s a maszkhoz a 3 illetve 4 órás vizsga alatt még véletlenül sem nyúlnak. Enni nem esznek, inni nem isznak. Szigorú szabályok szerint elfoglalják helyüket (10 gyerek egy teremben, ami azért is nagyon jó, mert másfélszer annyi pedagógust kell hozzá biztosítani). Ezt követően a felügyelő tanár maszkban felolvassa a jogaikat, megkéri őket, hogy tegyék átlátszóvá a maszkjukat, hogy ellenőrizni tudja a személyazonosságukat, szigorúan másfél méteres távolságból. Közben megérkezik az igazgató, vagy valamelyik helyettes a feladatlapokkal, amiket másfél méterről odahajít a felügyelőtanárnak, aki egyesével repülőt hajtogat mindegyikből, és odarepteti a dolgozatokat a diákok asztalára, másfél méter távolságról. A diákok kesztyűs kezükkel előveszik a tollukat, majd dolgozni kezdenek. Néhányan munka közben kimennek a mosdóba, ilyenkor másfél méter távolságból eljuttatják a felügyelőtanárnak a feladatlapot, aki azt másfél méterről szignójával látja el: „kiment: másfél méter. Bejött: másfél méter.” Ezt írja a dolgozatra. Három óra leteltével a diákok végre felszusszanhatnak (egymástól másfél méterre). Ezek után másfél méterről érintésmentesen benyújtják a dolgozatukat a felügyelőnek, aki másfél méteres tollát elővéve beírja a jegyzőkönyvbe, mikor adta be másfél méterről a diák a dolgozatát. A dolgozatok ilyen módon való beszedése után a felügyelőtanár másfél méterre közelíti meg az igazgatói irodát, ahol másfél méterről leadja a dolgozatokat.
 
Somi62

Nagyszerű , már jobb kedvem is lett. Én legszívesebben annak a diáknak az írásbeli érettségijéről írnék , hasonlót, aki mindig ácsorogva vár a facen. a tetszik segíteni ? kérdéssel. Már el kezdtem tesztelni a magyar tanárjának a stílusát , elvárásait , mert ha távban ment volna a dolog , akkor megint jött volna az ácsorgás és a tetszik segíteni kérdés . Most megkönnyebbültem , hogy nem lesz ilyen , ráadásul SNI-s a drága, így most nem lesz írásbelije. No, majd sa szóbeli , akkor mi lesz . Félek, hogy távoktatás még igen.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ezt csak az "bírja', aki kellően elkötelezett:)
Kérdés: Ti mit csináltok, ha valaki (tanuló) - semmit nem csinál, se a kiadott feladatokat, se a házi feladatokat, a dolgozatokat nem küldi, szóval valahol van, de nem a digit. teremben, és ezt már kezdetek óta. Az a szabály, hogy hiányzókat nem írunk. Akkor mit lehet tenni?
Én leírtam szülőnek, gyereknek, hogy beírom hiányzónak, ha nem jelentkezik, nem jelzi, mi a probléma (ha van), és ugyanezt a főnökségnek is, mivel nincs más eszközöm különbséget tenni a nem tesz semmit és az aktív között. Amikor leírtam, hogy x számú hiányzás esetén osztályozóvizsgával tudom csak átengedni, akkor 3-ból két gyerek rögtön megtalálta a feladatokat, és némi ágálás után a szülő is partnerré vált. (Emailben is elment, a KRÉTA-ba is bekerült feljegyzésként.)
Hozzáteszem, többször, nagyon udvariasan írtam, kértem, minden alkalommal felajánlottam a segítségemet, ha megírják, mi a gond, miért nem jelentkeznek. Aztán küldtem a fenti üzenetet, azzal a felkiáltással, hogy nem szünet van, s bár beírom az órát, de attól még nem megy a rendszer, ha csak én dolgozom.
Emiatt, nem emiatt, nem tudom, de nálunk begyűjtötte a vezetőség azoknak a nevét, szülő elérhetőségét ezek után, akik nem dolgoznak, s ők kezdték el felvenni velük a kapcsolatot.

Még mindig van 1 gyerek (nálam), aki annyit jelzett, hogy pont most romlott el a gépe, türelmet kért. Ez 4 hete volt ...
 
Kedves Kollégák! Olyat szeretnék kérdezni hogy a KIR-ben kell-e szerepelnie a pedagógus minden jogviszonyának???? pl aki 1992-ben Bp-en dolgozott azon munkaviszonya is benne kell szerepelnie a KIRBEN NEM??? Nem csak a KIRÁBAN!
 
Erre vannak elméleti és gyakorlati válaszok.
A KIR eleve inkább a pedagógusi típusú munkák (mostani definícióval a szakmai gyakorlatok, de persze azért a NOKS -is kb. hasonló elbírálás alá esik) rögzítésére szolgál. Tehát ha valaki jókora pályamódosítással érkezett/érkezik, azt elég nehéz KIR-esíteni.
A másik maga a pedagógus. Elég sokszor jártunk úgy, hogy az érkező kollégának semmiféle adata, dokumentuma nem volt a korábbi munkahelyeiről (iskoláiról) s hosszú időbe telt mire mindezeket - helyette - próbáltuk megszerezni. Még a korábbi munkahely leszerelő papírja sem volt meg sokszor. Ha megvolt, azokban annyi hiba volt, hogy újra kellett mindent számolni.
A harmadik maga a rendszer. Igazából annyiszor alakult át, hogy a különböző konverziók, adat-átalakítások sohasem adatátvitelek, hanem adatvesztések lettek, legutóbb az SZC-k alakulásakor. A korábbi szakmai gyakorlatok, jogviszonyok mind eltüntek.
Éppen ezért készül minden egyes munkaügyi változásnál, átsorolásnál, akárminél több példány, s ezek közül 1 mindig a pedagógusé. S ezekre az ő dolga vigyázni...
 
Kedves Kros! Köszönöm a válaszodat. Tovább szövöm: a minősítésre való jelentkeztetéskor mint vezető mit irjak abba részbe, hogy jogviszony kezdete, vége, intézmény neve...stb...az addig ok, hogy ami a KIRBE van. De az ott nyilvántartott adat nem mutatja hogy pl 22 év a szakmai gyakorlata.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem azt, amire van megbízható és igazolható adatod. Az új belépők - gondolom, mindenütt - kitöltenek egy adatfelvételi lapot, amelyben szerepeltetniük kell az összes, korábbi, végzettséggel, munkákkal kapcsolatos adataikat.
A minősítésnél igazából a bemeneti követelményeknek kell eleget tenni:
- gyakornoknál az 1-2 év szakmai gyakorlat
- ped2-nél a 8 év szakmai gyakorlat
- szakértő-mesternél meg a 14 év (8+6 év) szakmai gyakorlat, stb. (szakvizsga megléte.)
A minősítő szakértő ezt fogja ellenőrizni: mehet-e a minősítésre? Ha több van, az nem érdekli, mert irreleváns.

Általában akkor van baj, ha a régi vezető, aki mindent tudott, pl. elmegy nyugdíjba, s a papírfecniket is selejtezi, vagy csak egyszerűen egy olyan új vezető érkezik, akinek nincs helyismerete, s korábbról nem találja meg az adatokat. ráadásul a pedagógusnak meg fogalma sincs saját dolgairól. (Ilyen pl. az a nőknél, hogy ki és mikor és mire ment el a gyerekek születésekor, mert nem mindegy a táppénz, a thgy, a gyes, a gyed, mert ezekből van, ami részben beszámíthat, de azt annyi anyag tárgyalja, hogy csak na.)
Azt javaslom, ha nincs adatod, írj a pedagógusnak, igazolja ő azt, ami alapján az esemény (minősítés, akármi) jogos.
 
Oldal tetejére