Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
Van egy kép ami eléggé megosztó lehet berakom és ha sok (sokk) akkor lehet törölni.
1623471795822.png

Nincs új a nap alatt.
1. kép. 1938 május, Berlin, százezer néző; náci karlendítés a Németország-Anglia (3:6) futballmérkőzés előtt.
2. kép: 1940 április, Berlin, százezer néző: náci karlendítés a Németország-Magyarország (2-2) mérkőzés előtt, de csak hazai részről.
A korabeli Képes Sportban közölt felvétel tanúsága szerint a teljes magyar csapat (és a belga játékvezető) megtagadta ezt.
Ma kezdődik az EB.
 
Ez egy Jókai műből idézet.
"Magyar ember sohasem szokott térdepelni, magyar ember nem térdepel senki előtt, még ha koldus is, még ha bűnös is, még ha megölik, sem térdel."
(de kifütyülni azt vagy azokat akik ezt teszik nos az egy bunkóság.
és ezt helyeselni......)
Nem valaki előtt. És csak féltérdre.
Van egy kép ami eléggé megosztó lehet berakom és ha sok (sokk) akkor lehet törölni.
Csatolás megtekintése 1799932
Nincs új a nap alatt.
1. kép. 1938 május, Berlin, százezer néző; náci karlendítés a Németország-Anglia (3:6) futballmérkőzés előtt.
2. kép: 1940 április, Berlin, százezer néző: náci karlendítés a Németország-Magyarország (2-2) mérkőzés előtt, de csak hazai részről.
A korabeli Képes Sportban közölt felvétel tanúsága szerint a teljes magyar csapat (és a belga játékvezető) megtagadta ezt.
Ma kezdődik az EB.
Nem összehasonlítható.
 
Az akkori kar-lendítők azok akik ma kifütyülik azokat akik fairness mellett, diszkrimináció és randálok ellen demonstrálnak.
Megjegyzem 2016-ban Franciaországban a magyar nézök között volt karlendités, lásd YouTube video.
 
Utoljára módosítva:

(kicsit elviszem a témát....számomra is felfoghatatlan hogy egy megszálló ország katonáit miért imádják ennyire)
 
Az akkori kar-lendítők azok akik ma kifütyülik azokat akik fairness mellett, diszkrimináció és randálok ellen demonstrálnak.
Megjegyzem 2016-ban Franciaországban a magyar nézök között volt karlendités, lásd YouTube video.
Nyughass mán, :D
van amikor engedélyezik nekik, van amikor meg nem, de ha a magyar senki előtt nem térgyepöl akkor aki meg majd mégis, azzal mi fog történni? Mer' hát ugyi gyün a pápa bácsi, oszt lesz ott térgyeplő bőven, no azok börtönbe mennek vagy helyszínen lesznek a gyalázatos térdepelés miatt megbírságolva?
 
Erről van szó.
Mi lesz itt az óvodásokkal???
1623477181332.png
 
Ebben a térdelősdiben csak a magyar sportolók nem vesznek részt? Mert a minap Middlesbrough-ban, a Riverside Stadionban a román válogatott két tagja nem térdelt le az angol–román barátságos előt, lett is církusz ... a vicc, hogy a meghunyászkodókat szidták és az állvamaradottakat éljenezték (ez a helyzet még a románoknál is).
 
Na, ne viccelődjünk itt tovább emberek, ez nem vicc, ez kérem kész röhej!

A térdelést a rabszolgatartó országok találták ki a miniszterelnök szerint.
Orbán Viktor kijelentette, a „térdelősdivel” nem szimpatizál, szerinte semmi keresnivalója a sportpályákon, a sport ugyanis másról szól. Az ilyen gesztusok értelme kultúrafüggő. Hogy mi a helyes, és mi a nem helyes, azt az országok történelme határozza meg – mondta.
A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le
– fogalmazott. A nemzeti csapatainktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, állva haljanak meg – jelentette ki. De nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan – fogalmazott a miniszterelnök –, van mögötte morális történelmi megfontolás. Alapvetően volt rabszolgatartók találták ki, Magyarország viszont sohasem volt rabszolgatartó. Minden nemzetnek a saját terheit kell elhordania – jelentette ki.

Tessék mondani milyen kultúrától függ? Mert hát ugye ez az ország orrba-szájba védi a keresztény kultúrát! A miniszterelnök bácsinak megint nem szóltak, hogy hülyeséget mond? A miniszterelnök bácsi aztat nem tuggya hogy a térdepelés a keresztényeknél elmaradhatatlan?

És tessen mondani a mi országunk történelmében hol van a térdepelés tiltása?

Ne tessék haragudni miniszterelnök bácsi, de ebben az országban a senkiházi léhűtő elkényeztetett és extrán túlfizetett focistáktól nem harcot szeretnénk látni, azt inkább katonákra bíznánk. Ezektől a sztársportolóktól nem lehetne inkább azt kérni, hogy focizzanak?

Ha A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le

30096477_4c2027b9f32ab6df0717acdb16e1fb61_wm.jpg

akkor a miniszterelnök bácsi a képen melyikük előtt térdel?
 
Na, ne viccelődjünk itt tovább emberek, ez nem vicc, ez kérem kész röhej!

A térdelést a rabszolgatartó országok találták ki a miniszterelnök szerint.
Miért, talán nem pontosan így van?
A cikkben is szépen, érthetően leírták: "A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt."

Szerintem is a himnusz alatt térdepeljenek a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként a volt gyarmattatók. Akik nem a gyarmatok kirablásával, rabszolgatartással alapították meg gazdagságukat azoknak lelkiismeretfurdalásuk sincs, minek térdepeljenek.
 
Magyarországon teljes tájékozatlanság van arról mit miért tesznek nyugaton az emberek, és ez a kormány büne.

Kniefall1130.jpg

Ezek az emberek több száz métert tesznek meg a térdükön Fatimában és nem röhögjük ki öket. Ismerek magyar zarándokokat is.

A sportegyesületek már évtizedekkel Floyd meggyilkosa elött szükségét látták annak, hogy a stadion körüli erőszak ellen valamilyen módon fellépjenek. A "bör-szin" csak utólagosan ráadásul jött hozzá mint a diszkriminálás egy formája.

Gondoljunk csak bele, hogy a labdarúgás már 2000 évvel Jézus születése elött ismert volt de az elterjedését mindig az akadályozta, hogy a játékokat erőszak kísérte. Europában évszázadokon keresztül tiltva volt.

A magyar miniszterelnök a saját tudatlanságáról árulkodik és a fellelőség alól próbál kibújni amikor azt állítja, hogy
"a volt gyarmattartók speciális problémájáról van szó, amihez nekünk semmi közünk" - hát ez igy nem igaz.

Gondoljunk csak arra, hogy mi magyarok a területi követelések miatt nem vagyunk képesek a saját szomszédjainkkal (lásd Románia) egy mérkőzést lejátszani békés körülmények között, hány mérkőzést voltak kénytelenek a sportolok nézők nélkül, idegenben lejátszani. (különösen EB selejtezőket)?

Most nem teszek be linkeket, de kérek minden kételkedőt, elevenitsétek fel az emlékeitek, nézzetek utána a YouTube-on,
- hogyan zajlottak le a korábbi Europa és Világbajnokságok, liga döntök?
- hány halott, hány sérül volt, mekkora anyagi károkat okoztak a szurkolok?

Magyarországon is napirenden van az erőszak a pályákon,
már embert is öltek, pont abban a stadionban ahol egy éveken át tartó játékbetiltás után ujra nyitottak.

Nem lenne jó, ha a magyar stadionok mentesek lennének erőszaktól, gyűlölködéstöl, rongálástól?
Már most hármasával, löfegyverrel járnak katonák, rendörök Budapest utcáin, nyilván nem a virusra akarnak löni.

Nem lenne ésszerübb, emberibb ha a játékosok, akikre a szurkolók tekintéllyel néznek szólnának a nézőkhöz,
hogy ne dobáljatok meg bennünket, ne löjjetek ránk petárdákat, ne keljen a játékot megszakitani, ne zuzzátok szét a stadiont, ne rongáljátok meg a jármüveket hazafelé, ne zuzzátok ujra szét a planetáriumot...

Hát ez ellen kéne a játékosoknak egy jelet adni, de Orbán szeme elött csak a dollár-jelek köröznek, nem a tisztesség.
 
Miért, talán nem pontosan így van?
A cikkben is szépen, érthetően leírták: "A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt."

Szerintem is a himnusz alatt térdepeljenek a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként a volt gyarmattatók. Akik nem a gyarmatok kirablásával, rabszolgatartással alapították meg gazdagságukat azoknak lelkiismeretfurdalásuk sincs, minek térdepeljenek.
De de de, pontosan így van, csak nyugodjál le szépen, és ne feledkezz el arról, hogy vannak akiknek te is színes bőrű vagy!
 
Már most hármasával, löfegyverrel járnak katonák, rendörök Budapest utcáin, nyilván nem a virusra akarnak löni.
félnek a terroristáktól, még a kis kölyök terrorista (Hüsseyin Ziyadra) is budapesti robbantáson törte a fejét. Látnád milyen katonai készültség van az angoloknál a G7 találkozó miatt
 
Utoljára módosítva:
De, láttam, sőt olyannal is találkoztam már aki hiába tud olvasni, értőn olvasni nem tud!
pedig belinkeltem a kérdésed is amire válaszoltam, Te tetted fel a kérdést, ha Te sem tudod mit kérdeztél, nincs mit tenni....(egyszerübben: az A változat a jó válasz)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,773
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére