2021. szeptember 12.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Négy lánytestvér közül három színésznő lett. Egyikük a mendemondák szerint IV. Károly szeretője is volt. Ki az említett színésznő?

2. Kinek a nevét vágták ki a 20th Century Fox filmstúdió nevéből, miután nagy részét felvásárolták?

3. Ő volt az első, aki bevezette a kizárólagosságot. Színészei más stúdió filmjeiben nem szerepelhettek. 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. Paramount Pictures filmvállalat alapítója. Kiről van szó?

4. Egy 1904. és 1991. között élt angol drámaírót, és egy 1952-ben egy oneida származású kanadai rezervátumban született színészt keresek. Nincs közöttük rokoni kapcsolat, viszont a nevük azonos. Kiket keresek?

5. Ki az a kanadai színész akit 1978. decemberében a kanadai állam kitüntetett az Order of Canada tiszti rangjával, majd 2000-ben bekerült a kanadai Hírességek Csarnokába? (segítség: a fia is színész)

6. Miért van az autópályáink számozása előtt az M betű?

7. Mit jelent a WIFI? Átfogalmazva!
A WI-FI szövetség miért választotta a WI-FI fantázianevet, és mit jelentett eredetileg?

8. Az Opel az Insignia modelljét a Vectra kiváltására tervezték. De vajon a Vectra melyik modellt váltotta?

9. Mi a prakker?

10. Ki az a magyar író, költő, ifjúsági szerző, aki egy napon (de nem egy évben) született Hans Christian Andersennel a nagy meseíróval?
 
Utoljára módosítva:

Athos

Kitiltott (BANned)
1) Gombaszögi Frida szül. Grün Frida
2) Villiam Fox szul. Fried Vilmos Tolcsva 1879.
3) Adolf Zukor szul. Zucker Adolf Ricse 1873.
4) Graham Greene
5) Mr. Donald McNichol SUTHERLAND
6) Magyar pl. M7
motorszora utal az M amit kizarolag motorhajtasu jarmuvek hasznalhatjak
7) Wireless Fidelity — vezeteknelkuli ( vezeteknelkuli huseg szoszerint )
De mondjak marketing fogasnak is ha a HI - FI vilagsikert futott akkor
a WI - FI is olyan sikeres lesz tehat egy kitalacio es
valojaban SEMMIT sem jelent ! ( ambar ez kizarolag magyar kitalacio )
8) Opel Kadett es az Opel Astra
9) :Dszonyegporolo - vesszőbol font ( volthol gyereknevelo ) eszköz
10) Csukas Istvan
 
Utoljára módosítva:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
1. Négy lánytestvér közül három színésznő lett. Egyikük a mendemondák szerint IV. Károly szeretője is volt. Ki az említett színésznő?

2. Kinek a nevét vágták ki a 20th Century Fox filmstúdió nevéből, miután nagy részét felvásárolták?

3. Ő volt az első, aki bevezette a kizárólagosságot. Színészei más stúdió filmjeiben nem szerepelhettek. 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. Paramount Pictures filmvállalat alapítója. Kiről van szó?

4. Egy 1904. és 1991. között élt angol drámaírót, és egy 1952-ben egy oneida származású kanadai rezervátumban született színészt keresek. Nincs közöttük rokoni kapcsolat, viszont a nevük azonos. Kiket keresek?

5. Ki az a kanadai színész akit 1978. decemberében a kanadai állam kitüntetett az Order of Canada tiszti rangjával, majd 2000-ben bekerült a kanadai Hírességek Csarnokába? (segítség: a fia is színész)

6. Miért van az autópályáink számozása előtt az M betű?

7. Mit jelent a WIFI?

8. Az Opel az Insignia modelljét a Vectra kiváltására tervezték. De vajon a Vectra melyik modellt váltotta?

9. Mi a prakker?

10. Ki az a magyar író, költő, ifjúsági szerző, aki egy napon (de nem egy évben) született Hans Christian Andersennel a nagy meseíróval?
*
"Gatyóreszt" felkötöttem, érdemes a kérdéseknek neki ugrani :dr_9:Érdekes és szórakoztató. Ráadásul még tanulunk is.
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gombaszögi /Grün/ Frida
2. Fuchs Vilmos /William Fox/
3. Adolf Zukor, Zukor Adolf
4. Graham Greene
5. Donald Sutherland
6. Az „M" betű a motor szóra utal, illetve azokra a gyorsforgalmi utakra, amelyek kizárólag a motorhajtású járművek számára használhatóak.
7. Vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációs hálózat.
Eredetileg a Wireless Fidelity rövidítése , „vezeték nélküli hűség”.
WI-FI szövetség elnöke szerint:
"Semmit nem jelent. Nem rövidítés, értelme sincs. Szükségünk volt valamire, ami rövidebb a '802.11 közvetlen szekvenciánál' és hangzatosabb is. Marketingesek ötlete volt, hogy anno bejött a HI-FI, ez meg legyen WI-FI."
8. Opel Ascona /1988-ig gyártották, 1988-tól a Vectrát. Mindkettő középkategóriás./
9. Szőnyegporoló
Prakker.jpg
10. Csukás István
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gombaszögi Frida eredeti nevén Grün Friderika Vilma
2.
Fuchs Vilmos (William Fox)
3. Zukor Adolf
4. Graham Greene
5. Donald Sutherland
6. Az „M" betű a motor szóra utal, illetve azokra a gyorsforgalmi utakra, amelyek kizárólag a motorhajtású járművek számára használhatóak.
7. Az IEEE 802.11-es vezeték nélküli szabvány fantázianeve, a könnyebb kimondhatóság és megjegyezhetőség miatt találták ki. A Wi-fi név egyben igazolja a termékek interoperatibilitását, az egymással való kompatibilitását. A WIreless FIdelity nevet csak később kapcsolták hozzá, ha esetleg a Wi-fi (semmit sem jelentő) szó nem tetszene az embereknek.
8. Opel Ascona
9. Vesszőből font kézi poroló, valamint kosárlabdánál a dobás blokkolása.
10. Csukás István

További szép hetet mindenkinek!:hurra::hurra::hurra:
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gombaszögi Frida
2. A Tolcsváról származó Fuchs Vilmos (William Fox)
3. Zukor Adolf (Zukor Adolph)
4. Graham Greene
5. Donald McNichol Sutherland
6. Az „M" betű a motor szóra utal, illetve azokra a gyorsforgalmi utakra, amelyek kizárólag a motorhajtású járművek számára használhatóak.
7. A Wi-Fi az IEEE által kifejlesztett vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt (WLAN) megvalósító, széleskörűen elterjedt szabvány (IEEE 802.11) népszerű neve. A Wi-Fi, az elterjedt nézetekkel szemben, nem az angol Wireless Fidelity kifejezésnek a rövidítése. Az elnevezést egy marketingcég találta ki játékosan utalva a Hi-Fi/hifi szóra.
A Wi-Fi kifejezést az Interbrand, márka tanácsadó cég által kitalált tíz lehetséges név listájából választották.
8. Az Ascona modellt 1989-ben váltotta le az Opel Vectra, amely a legsikeresebb középkategóriás autó címét tudhatta magáénak Európában.
9. Poroló
10. 1936-ban Csukás István magyar író, meseíró,
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gombaszögi Frida (szül. Grün Friderika Vilma) 1890 - 1961.
2. William Fox (szül. Fuchs Vilmos) 1879 - 1952.
3. Adolph Zukor (szül. Zukor Adolf) 1873 - 1976.
4. Graham Greene.
5. Donald Sutherland.
6. Az 1960-as években kezdték használni. A motor szóra utal, illetve azokra a gyorsforgalmi utakra, amelyek kizárólag a motorhajtású járművek számára használhatóak.
7. Az IEEE által kifejlesztett vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt megvalósító, széleskörűen elterjedt szabvány népszerű neve. Gyakran azt hiszik, hogy a Wireless-Fidelity kifejezés rövídítése, de ez nem igaz. Egy marketing cég találta ki a rövídítést a Hi-Fi mintájára.
8. Az Opel Ascona modellt váltotta.
9. Vesszőből font kézi poroló.
10. Csukás István (1936. április 2. - 2020. február 24.).

Kellemes hetet Mindenkinek! Vigyázzatok Magatokra!
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Gombaszögi Frida
2. William Fox
3. A magyar születésű Adolf Zukor
4. Graham Greene
5. Donald Sutherland
6. Bár logikus lenne, hogy az autópályák és autóutak nevében az M betű Magyart jelentene, valójában annak a rövidítése, hogy csak motorhajtású (M) járművek hajthatnak ezekre az utakra.
7. Eredetileg a Wireless Fidelity rövidítése.
Más vélemény szerint nem rövidítés, értelme sincs, csak a HI-FI mintájára találták ki.
8. Az elődjének számító Asconához mérten merőben új volt a forma.
9. vesszőből font kézi poroló.
10. Csukás István
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Négy lánytestvér közül három színésznő lett. Egyikük a mendemondák szerint IV. Károly szeretője is volt. Ki az említett színésznő?
Gombaszögi Frida
2. Kinek a nevét vágták ki a 20th Century Fox filmstúdió nevéből, miután nagy részét felvásárolták?
Fuchs Vilmos, William Fox
3. Ő volt az első, aki bevezette a kizárólagosságot. Színészei más stúdió filmjeiben nem szerepelhettek. 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. Paramount Pictures filmvállalat alapítója. Kiről van szó?
Adolf Zukor
4. Egy 1904. és 1991. között élt angol drámaírót, és egy 1952-ben egy oneida származású kanadai rezervátumban született színészt keresek. Nincs közöttük rokoni kapcsolat, viszont a nevük azonos. Kiket keresek?
Graham Greene
5. Ki az a kanadai színész akit 1978. decemberében a kanadai állam kitüntetett az Order of Canada tiszti rangjával, majd 2000-ben bekerült a kanadai Hírességek Csarnokába? (segítség: a fia is színész)
Donald Sutherland, Kiefer Sutherland édesapja
6. Miért van az autópályáink számozása előtt az M betű?
Azért, mert az autópályákra csak motorhajtású járművek hajthatnak rá, kerékpárok, kézi-, és állati vontatású eszközök nem.
7. Mit jelent a WIFI?
A Wi-Fi, az elterjedt nézetekkel szemben, nem az angol Wireless Fidelity kifejezésnek a rövidítése. A WI-FI szövetség egyik alapítójának (Phil Belanger) a nyilatkozata: "Semmit nem jelent. Nem rövidítés, értelme sincs. Szükségünk volt valamire, ami rövidebb a '802.11 közvetlen szekvenciánál' és hangzatosabb is. Marketingesek ötlete volt, hogy ha anno bejött a HI-FI, ez meg legyen WI-FI."
8. Az Opel az Insignia modelljét a Vectra kiváltására tervezték. De vajon a Vectra melyik modellt váltotta?
Az Ascona-t.
9. Mi a prakker?
Vesszőből font kézi poroló
10. Ki az a magyar író, költő, ifjúsági szerző, aki egy napon (de nem egy évben) született Hans Christian Andersennel a nagy meseíróval?
Csukás István - mindketten április 2-án ünnepelték születésnapjukat.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Athos - 10 pont
Japi1 - 10 pont
barern - 10 pont
Erdei Gyula 54 - 10 pont
Dabadi75 - 10 pont
Hekate - 10 pont

A 7. kérdéshez egy aprócska kiegészítés. Phil Belanger, ismertebb nevén „Mr. Wi-Fi ” nem egy magyar idióta, amerikai! A WI-FI Szövetségnek nincs idióta magyar alapítótagja, mindegyikük amerikai!
A kérdésre adott válasz sem magyar kitaláció!
 
Oldal tetejére