Szomorú hír

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
93 évesen, kaliforniai otthonában halt meg Pat Hitchcock színész, a legendás filmrendező lánya.

Patricia (Pat) Hitchcock volt az egyetlen gyereke Alfred Hitchcocknak és feleségének, Alma Reville-nek.

Pat Hitchcock Londonban született 1928-ban, majd később, mikor a család Los Angelesbe költözött, tinédzserként csöppent bele a showbiznisz világába. Apja segítségével először 1943-ban próbálta ki magát színészként a Broadway-n, a Solitaire című darabban, rögtön utána szerepet kapott a Violet című musicalben.

Rendező apjának több filmjében is kapott kisebb szerepeket: játszott az Idegenek a vonatonban, a Félelem a reflektorfényben című filmben és a Psychóban. Apjával, a Hollywood Reporter cikke szerint jó viszonyt ápolt, közel álltak egymáshoz. Pat Hitchcock korábban úgy emlékezett vissza, hogy angolos nevelést kapott az 54 éven keresztül házasságban élő szüleitől, de az apja sosem büntette őt szigorúan, inkább leült vele megbeszélni a nézeteltéréseket.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
93 évesen, kaliforniai otthonában halt meg Pat Hitchcock színész, a legendás filmrendező lánya.

Patricia (Pat) Hitchcock volt az egyetlen gyereke Alfred Hitchcocknak és feleségének, Alma Reville-nek.

Pat Hitchcock Londonban született 1928-ban, majd később, mikor a család Los Angelesbe költözött, tinédzserként csöppent bele a showbiznisz világába. Apja segítségével először 1943-ban próbálta ki magát színészként a Broadway-n, a Solitaire című darabban, rögtön utána szerepet kapott a Violet című musicalben.

Rendező apjának több filmjében is kapott kisebb szerepeket: játszott az Idegenek a vonatonban, a Félelem a reflektorfényben című filmben és a Psychóban. Apjával, a Hollywood Reporter cikke szerint jó viszonyt ápolt, közel álltak egymáshoz. Pat Hitchcock korábban úgy emlékezett vissza, hogy angolos nevelést kapott az 54 éven keresztül házasságban élő szüleitől, de az apja sosem büntette őt szigorúan, inkább leült vele megbeszélni a nézeteltéréseket.
R.I.P.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Életének 69. évében elhunyt Póka Egon basszusgitáros - értesült a Magyarzene.eu.

A hírt Borlai Gergő, Póka zenésztársa is megosztotta a Facebookon, az Indexnek pedig Deák Bill Gyula erősítette meg.
Póka Egon Benedek Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző volt, 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja, 1997-től 2009-ig a P. Mobil tagja, majd a Póka Egon Experience vezetője.

Póka Egon a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója volt.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Életének 57. évében elhunyt Loósz Krisztina táncművész, a Győri Balett egykori magántáncosa – tette közzé a hírt az intézmény.
Loósz Krisztina 1964. november 11-én született. 1984-ben szerzett balettművész oklevelet az Állami Balettintézetben, és a Győri Baletthez szerződött magántáncosként.

Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett alapítója így emlékezett közösségi oldalán Loószra: „Loósz Krisztinát szenvedélyes nőiessége, kifogyhatatlan művészi energiái és alázata a balett együttes meghatározó szerepeinek megformálására tették alkalmassá.”
 

sagyulus

Állandó Tag
Állandó Tag
Csikász Lajos - Arany és vér (A félhold alkonya 3.)
epub

A könyvet egy kedves ismerősömtől kaptam, azzal, hogy osszam meg veletek.

Csatolás megtekintése 1819137
Magyar Királyság, ezerhatszáznyolcvanas évek. A három részre szakadt ország nagy részét a török tartja megszállás alatt, a magyar királyi címet birtokló Habsburg Lipót birodalma tartományává akarja alacsonyítani a nemzetet, Apafi Mihály Erdélyi Fejedelemsége teljes mértékben a Portától függ, nem tud és talán nem is akar a magyar függetlenségi harc élére állni.
A császári végvárakból elbocsátott vitézek, a vad és zabolátlan hajdúk, az udvar kegyéből kiesett, birtokukat vesztett nemesek, az üldözött protestánsok és a mindenféle rendű és rangú földönfutók az ország keleti részében gyülekeznek. Ők, a „felkelők”, az „insurgensek”, a „kurucok” az egyetlenek, akik a független Magyar Királyságért és a vallásszabadságért harcba szállnak. Az ő vezérükké választják 1680 elején a fiatal feltörekvő késmárki grófot, Thököly Imrét.
A félhold alkonya című regénysorozat harmadik kötete, az Arany és vér szerves, de önállóan is olvasható folytatása a sorozat első két részének, a Vörös-kék lobogóknak és A kuruc királynak. Miközben Bécs minden erejét arra fordítja, hogy felkészüljön a várható török támadásra, Fülek bevétele után Thököly Imre a Felvidék meghódítására indul. Vele szemben az újonnan kinevezett Caprara tábornagy próbálja mozgósítani a császárpárti erőket és megállítani a kuruc–török sereget. Mind Caprara, mind Thököly terveiben kitüntetett szerep jut a körmöcbányai pénzverdében felhalmozott nemesfémkészletnek, így Caprara Szentiványi Pétert, Thököly pedig Lehoczky Ferencet küldi a kincs biztosítására. Ám a zavaros időkben mások is szemet vetnek az aranyra…
Csikász Lajos új történelmi regénysorozata a legnagyobb elődökhöz méltóan dolgozza fel a százötven éves török hódoltság utolsó évtizedének történetét. A kiterjedt kutatómunkákra épülő, történelmileg hiteles művek a szerzőtől megszokott olvasmányos, fordulatokban gazdag formában tárják az olvasók elé ennek a részleteiben talán kevésbé ismert korszaknak az izgalmas és sorsfordító eseményeit.​
Sajnos többet nem olvashatunk Tőle, mert szeptember 29-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt!
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szomorú a hír, s hihetetlen is. Ilyen fiatalon ment el, s ilyen hirtelen....
Kálmán László Budapesten született, 1957. november 24.-én, s mai napon távozott közűlünk október 10-én. Nyelvész, a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docense. A közéletben elsősorban 2007-ben lett ismert, amikor ellenindítványt nyújtott be a Fidesz–KDNP népszavazási kezdeményezéséhez A magyar televízió több politikai fórumában részt vett. Rendkívül gyors észjárású, határozott jellemű, korrekt emberként élt.
Szakmai munkájában és tanári pályáján nagymértékben segítette az idegen nyelvekben való jártassága. Anyanyelvén, a magyaron kívül angol, francia, spanyol, holland, német és orosz nyelven tudott kommunikálni. Számítógépes ismeretei kiterjedtek a Unix és DOS operációs rendszerekre valamint a Lisp, TeX (szakértői színvonalon), C, C++, Python programnyelvek és a HTML leírónyelv ismeretére.
. Nem ijedt meg a saját árnyékától sem, leiskolázta o.v.-t is, amikor erre oka és lehetősége volt. Itt idézem: "
„Talán már kevesen emlékeznek, hogy a »libernyák« szó első közismertté vált előfordulása abból a listából származik, amit HÖK-ösök állítottak össze, talán egy gólyatáboron résztvevő diákok kategorizálására. Azóta a nyilvánosság előtt kifejezetten náci hajlamú megszólalók használták, a legnagyobb megvetés kifejezésére, a liberálisok elleni nagyon durva uszításra.”
Kálmán le is vonja a konklúziót a libernyákozással kapcsolatban: „Ha egy miniszterelnök ezt a szót használja, akár tudatosan, akár csak kicsúszik a száján, akkor ezzel a csoporttal azonosul. Nem én azonosítom velük, hanem ő magát. Az »elemzők« beszélhetnek populizmusról, autokratikus hajlamokról, nacionalizmusról, maffiaállamról vagy akármiről, ő maga ezennel a csőcselék legaljába sorolta be magát.”
Ennyit Kálmán Lászlóról, akinek legyen örök békéje, nyugalma és gondoljunk arra, hogy életét végig becsületben, tisztességben élte le. Őt nem lehetett sem lepénzelni, sem megvesztegetni, mert meggyőződése nem volt megvásárolható. Becsülöm ezért, s rajtam kívül még oly sokan. Tartsuk meg Őt jó emlékezetünkben.

1633873861293.png
1633874125433.png
 
Utoljára módosítva:

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Vasárnap hajnalban meghalt Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista, lapunk volt szerzője – tudta meg a hvg.hu a családtól. 67 éves volt. A család közlése szerint szívprobléma okozta halálát.

Kálmán C. György egy nappal ezelőtt még a kórházból közölt egy fotót magáról a Facebookon, de féltestvére, Galicza János ma reggel a jókívánságokra válaszolva közölte a halálhírt.

Tragikus módon Kálmán C. György közösségi médiás oldalán mindössze egy héttel ezelőtt arról posztolt, hogy meghalt testvére, Kálmán László nyelvész; Kálmán C. György tudatta, hogy testvérének tüdőrákja volt, amely az agyában képzett áttéteket, és hogy testvére álmában, nyugalomban halt meg.

Kálmán C. György Budapesten született 1954. április 22-én. Magyar-esztétika szakos diplomájával pályája kezdetén magyar irodalom- és nyelvtanárként dolgozott, majd könyvtáros lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetében. Az MTA-nál később a modern irodalmi osztály munkatársa, majd az irodalomelméleti osztály tudományos munkatársa, végül főmunkatársa lett.

Dolgozott szerkesztőként vagy szerkesztőbizottsági tagként a Literatura, a Cafe Babel és a 2000 folyóiratoknál, és a BUKSZ (Budapesti Könyvszemle) szerkesztőjeként is dolgozott. Docens, egyetemi tanár majd tanszékvezető volt a Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén; volt az MTA Irodalomtudományi Bizottságának titkára.

Munkásságát már 1989-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal ismerték el, később megkapta a Széchenyi professzor ösztöndíjat, 2003-ban pedig a Szépírók Társaságának díját is. 2004-ben őt választották meg a PTE BTK-n a legjobb tanárnak.
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Életének 87. évében elhunyt Csíkszentmihályi Mihály, magyar tudós, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külsős tagja – tudatták a tudós hivatalos közösségi oldalán.


Csíkszentmihályi a flow-élmény, vagyis az összpontosított elmeállapot pszichológiai koncepciójának kidolgozója volt. Hétköznapibb módon fogalmazva, azon örök kérdésekre adott választ, hogy mi a boldogság, és hogy leszünk boldogok.

Magyar nemzetiségű családba született az akkor Olaszországhoz tartozó Fiuméban, ahonnan 10 évesen (1944) Velencébe menekült családjával. Az akkor még kisfiú Csíkszentmihályi nem értette, miért történik mindez. A körülötte nyomorban és meghurcoltatásban élők közül mégis voltak olyanok, akik úgy élték át a mindennapokat, mintha mi sem változott volna. Nem értette az egész helyzetet, és ekkor kezdett a megoldáson gondolkodni. Később Rómába költöztek, apjának segített a családi költségvetést kipótolni úgy, hogy alkalmi munkával szerzett pénzt.

Az Amerikai Egyesült Államokba utazott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult, azonban csalódott az egyetemben. Tanárai, akik meglátták a benne rejlő tehetséget, ajánlották neki, hogy menjen át a Chicagói Egyetemre, amely az Egyesült Államok legjobb 10 egyetemének egyike. Csíkszentmihályi így is tett.

Időközben egy érdekes területet fedezett fel: rájött, hogy a festők képeik alkotása közben úgy viselkednek, mintha transzba estek volna; annyira leköti őket az alkotás élménye, hogy elfeledik a való világot. Ezt lehet érezni más tevékenység közben is (sakk, hegymászás stb.), amikor igazán jól érezzük magunkat. Megjelenik az alkotás élménye, a dicsőség, a vágy, a teljes bevonódás érzése, s ez a pszichológiai terület még kiaknázatlan az emberiség számára. Csíkszentmihályi Mihály, amikor professzori állást kapott az egyetemen, el is indította ilyen irányú kutatásait. Interjút készített olyan emberekkel, akik szívesen sportolnak, sakkoznak, táncolnak stb., és lejegyezte ezeket.

Később ebből született a „flow” fogalma. Ám az ebből a kutatásból készített könyve nem aratott nagyobb sikert, de nem adta fel, és újabb projektbe fogott: a „flow-élményt” kutatta. Az Experience Sampling Method technika segítségével pontosabb adatokat kapott, és pontosabb képet alkotott.

Csíkszentmihályi majdnem 60 éves volt, amikor a siker utolérte, és munkásságát kellően elismerték. 1988-ban jelentkezett nála egy kiadó, hogy írjon a flow-ról egy tudományos igényű könyvet, melyet kinyomtatnának. 1990-ben jelent meg ez a munka, és lassan, de biztosan nagy népszerűségre tett szert. Munkájában sikeres emberré vált.

Nemcsak elismerésre és tekintélyre tett szert, hanem a többiek kissé kívülállóként is kezelték elvont gondolkodása miatt. Ezért 1999-ben Kaliforniába költözött, és ott folytatta tovább tevékenységét, az időközben nagyon népszerűvé vált, rendkívüli jövővel kecsegtető kutatási irányzatot, mely mindazzal foglalkozik, ami az embereket boldoggá, erőssé és elégedetté teszi.

"Akiknek gyakran van flow-élménye, azoknak az életminősége is jobb. Ám akinél a kapacitás és a lehetőség is folyamatosan alacsonyan van, azok az emberek előbb-utóbb fásultak lesznek, és Csíkszentmihályi szerint az apátia az egyik legrosszabb dolog az életben" – mondta a hvg.hu-nak 2015-ben.

A tudós foglalkozott a tehetséggondozással is. "Várjanak el sokat a szülők a gyerekeiktől, de fontos a támogató háttér is! Ha mindkettő jelen van, a gyerekek kinyílnak, mint a virágok. Ha csak az elvárás van jelen, az iskola ugyan jól megy, ám a gyerek élete nem jól halad. Ha meg csak támogatás van elvárás nélkül, lehet, hogy a gyerek boldog, de nincs belső motivációja" – fogalmazott 2011-ben a Kossuth klubbeli könyvbemutatóján.
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Meghalt a tiramisu atyja

Kilencvenhároméves korában meghalt Aldo Campeol. Az észak-olaszországi Trevisóban lévő Le Beccehrie étterem tulajdonosa az 1960-as években feleségével, Albával és Roberto Linguanottodas séffel alkotta meg a közkedvelt olasz édesség receptjét, amelynek alapja a mascarpone, a babapiskóta, a tojás és a cukor presszókávéval, marsalával és amorettóval ízesítve.

Először éttermükben kezdték el ezen a néven forgalmazni az édességet, amely azután gyorsan elterjedt világszerte.

Még ma is számos vendég keresi fel a Le Beccherie éttermet, hogy megkóstolja a valódi tiramisút.

Sőt 2017 óta Olaszországban tiramisu-világbajnokságot is rendeznek. A világ minden részéből érkeznek a megmérettetésre, hogy elnyerjék a legjobb tiramisu-készítő címét.
 

rituevu

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos

Meghalt Wilbur Smith író​


Életének 88. évében szombaton hunyt el váratlanu.

Wilbur Smith dél-afrikai író halálhírét hivatalos weboldalán jelentették be. Az MTI által idézett rövid közlemény szerint fokvárosi otthonában, váratlanul hunyt el. 1933-ban Zambiában (akkori nevén Észak-Rodéziában) született. 18 hónaposan megtámadta a malária, de túlélte.
Édesanyja példáját követve, rengeteget olvasott, falta a kalandregényeket. Saját honlapja szerint a vágy, hogy írjon, először akkor jelentkezett, amikor újságíróként akart tudósítani a dél-afrikai változásokról.
Apja nem olvasott, az írást bolondériának tartotta, ezért vonakodva bár, de adóellenőr lett. Akkor kezdett el mégis írni, amikor első házassága, 24 évesen válással végződött. Nappal hivatalnok volt, éjjel írt.
Első regényét 1964-ben publikálta, When the Lion Feeds (Amikor az oroszlán zabál) címmel. Miután eladták a filmjogokat, rájött, már regényíróként is építheti karrierjét. Azt vallotta magáról, hogy hisz a jó győzelmében a rossz felett, és abban, hogy a szeretet mindent legyőz.​
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sir Frank Williams, a Forma-1-es Williams csapat alapítója és névadója – jelentette be a csapat. Williamst pénteken szállították kórházba, vasárnap reggel családja körében hunyt el.

Az 1942-es születésű Frank Williams fiatalon megpróbálkozott az autóversenyzéssel, de nagyon hamar kiderült, hogy sokkal jobb csapatvezetőként. 1966-ban alapította meg a Frank Williams Racing Cars nevű csapatát, és rövid Formula-2-es, Formula-3-as tanulóidő után három évvel később már a Forma-1-ben is volt versenyzője. 1976-ban eladta a csapatot, 1977-ben pedig megalapította a Williams Grand Prix Engineering Ltd.-t, amely – most már Williams Racing néven – azóta is résztvevője az F1-nek. 1980 és 1997 között hétszer nyert versenyző világbajnokságot Williams-autóban – Alan Jones (1980), Keke Rosberg (1982), Nelson Piquet (1987), Nigel Mansell (1992), Alain Prost (1993), Damon Hill (1996), Jacques Villeneuve (1997) -, a csapat pedig kilencszer nyerte meg a konstruktőr-világbajnokságot.

Williams 2012-ben jelentette be, hogy elkezdi a visszavonulását, ez után egy ideig a lánya, Claire Williams vezette a csapatot, ő maga csapatigazgatóként maradt munkában. 2020 szeptemberében szűnt meg minden érdekeltsége a csapatában, amikor az amerikai Dorilton Capital megvásárolta a céget.
 

eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
Meghalt Kóbor János

"Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt" - tudatta az Omega a Facebook-oldalán.
"Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad" - írták és a Gammapolisz című Omega-dalból idéznek:

„Most búcsúzom, jóbarátaim,
Találkozunk még, mondanám,
De már nem hiszem, hogy újra eljövök,
Mert Gammapolis vár reám.”

Kóbor János neve összefonódott az Omega zenekarral, ami minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, világszerte több mint 50 millió albumot adott el. Olyan slágerek fűződnek az együtteshez, mint a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány vagy a Fekete pillangó.

 
Oldal tetejére