Hírek Vasárnapi választások

Valami igen sötét dolog van előkészülőben a most vasárnapi választásokkal kapcsolatban.
Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak.


A kidobott szavazólapok egy része az ellenzékre leadott szavazatokat tartalmaz a fényképek tanulsága szerint.
Szerdán több, a magyarországi választásokra szánt szavazólapot találtak zsákokba gyűjtve a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő országút mellett.


Az üres telken, amelyet eddig illegális hulladéklerakatként használtak, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között bezsákolt szavazólapokra bukkantak, ezeknek egy része el is volt égetve.


Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke is megszólalt az ügyben és ezt mondta:
Marosvásárhely mellett kidobott, már kitöltött levélszavazatokra bukkantak. Sejtitek kikre szavaztak ezek az emberek?


Ez egészen elképesztő! Ha nem volt eddig elég indok, hogy elmenjetek szavazni április 3-án, akkor most álljon itt ez a kép.

1648733096501.png
 
Ne hidd, hogy az a többszázezer magyar beszéli vendégországa nyelvét.
A képzettek igen, de a segédmunkások nem.
Nem, viszont a magyar rendelkezik az eu-ban elfogadott, vagy könnyebben honosítható végzettséggel.
Az, hogy ezzel ki mennyire tud élni, az már az egyénen múlik.
A német nyelv meg kommunikációs szinten kb. 1 év alatt elsajátítható, persze erre is igaz, hogy mindenki annyi végeredményt tud kiszedni belőle, mint amennyi időt/energiát/esetleg pénzt belefeccölt.
 
Amit tőle (hadházy)átvennék mert jobban látja(ez legyen válasz 1 -2 héttel ezelőtti beszélgetésre talán Kárpáti Zoltán kapcsán
Igazad volt és van:
"De a pártok egyezkedésével - és azzal, hogy a lista összeállítását már nem bízták a választókra - azért azt is sikerült elintézni, hogy bizonyos szereplőknek biztos helye legyen, akiknek pedig nem kellene ott lenni."
És Hadházy szavát is igen meg kell fogadni
Ne üljön be az ellenzék a parlamentbe.
Miert ne kene ott lenni? a partok osztjak ki a listat miert kene ezen valtoztati?
 
Magyarországon szabad de nem fair választás volt
-
A magyar médiák 80%-a a Fidesz kezében van.
- Nemcsak a rádió és TV-adók, újságok száma szerint hanem az elérhetőséget tekintve is
- A mindenki által fizetett közmédiákban négyévente 5 percet szerepelhet az ellenzék élőben.
- A kormány pártpolitikát folytat és ehhez annyi pénzt vesz ki az adóból amennyit csak akar
- A kormánypárt orcátlan hazudik, rágalmaz, gyűlöletet szit, belegázol az emberek személyiségébe

A fidesz 53%-os választási győzelmet aratott mégis a parlamenti székek 66%-át bitorolja
- Orbán maga sem gondolta, hogy nyerni fog, a tetejében ilyen eredménnyel.
- Az utóbbi napokban ugy nézett ki a fizimiskája mint egy megtört, beteg emberé.
- Szinte megsajnáltam, aztán jött a győzelmi beszéde megmutatta a sötét lelkét, a gyenge karakterét.

Megértem, hogy boldog volt, még azt is hogy odamondott az ellenzéknek.
De semmi esetre nem tudom neki megbocsájtani az a karakter nélküliséget, aljasságot amikor Zelenskyt vette a szájára.
"Mindenki ellenünk volt, még az Ukrán elnök is, mégis győztünk" mondta és röhögött mit egy ördög.
Orbán mint ember előttem elásta magát végleg de gondolom mások kegyét sem nyerte meg.




Kétségtelen, hogy MZP csinálhatta volna jobban a munkáját, ezt ö be is vallotta,
- de szerintem senki nem tudta volna ebben a helyzetben győzelemre vinni az ellenzéket.
- Az ellenzék minden áron Orbán ellentétje akart lenni,
- Becsületes, igazmondó, nem kirekesztő, minden magyart összefogó, egyenlő esélyeket ígérő
- Ez nem jött be. Úgy látszik kutyaharapást szőrével lehet csak gyógyítani Magyarországon
- A magyar történelem tragédiája, hogy az egyik diktatúrát eddig mindig csak egy másikkal tudtuk leverni.
- MZP Jézuskázott, igaz elötte elnézést kért a nem vallásosaktól, hát ezzel nem lehet Orbánt legyözni
- Egy Jakab Péter kellett volna, aki Orbán stílusban elkergette volna öt
- Sajnos az sem lett volna megoldás, mert egy gyűlölet a másikat szülte volna

A veszteség minden remény ellenére nem ért váratlanul
- Ezt előre meg is mondtam MZP sajtóreferensének, a szőke nőnek egy rendezvényen
- Amig a mindenki által fizetett közmédiában nem léphetnek fel ellenzéki pártok addig nem lesz rendszerváltás
- Ez az egyenlőtlenség ugy bele van idegződve a magyarokba, hogy meg sem kérdőjelezik, normálisnak találják
- Ez olyan mintha a gyerekek testi fenyítéséről akartam volna öket lebeszélni a 60-as évek elött.
- Vagy nöi egyenjogúságról papolnék ott ahol a "pénz számolva, a nö verve jó" a tradició

Nem vagyok politikus de tudom, hogy a közmédia kisajátítását
- egy népszavazással, egy generál-strájkkal ki lehetne harcolni
- Ne várjunk a következő választásig mert nélküle ugy sem fog változni semmi

Nem tudom, hogy látjátok ti ezt, vagy ellenzéki politikusok?

Apám tíz éve mondogatja, hogy általános sztrájk kellene. Csakhogy kik sztrájkolnának? A vidéken, amely narancsszínbe öltözött? Azok az emberek, akik mindig Orbánékra szavaznak, hálásak neki, mert kicsit jobban élnek, kapnak némi kis juttatást, alamizsnát, és hiszik, hogy O. a király, az atyánk, aki megvéd minket a háborútól, a gonosz baloldaltól, a vírustól. Azok az emberek, akik nem fogják fel, hogy népességarányosan a halálozások száma tekintetében a legrosszabbul állunk, akik hiszik, hogy O. jól kezelte a járványt, nem fognak utcára vonulni, sőt, akár kapát, kaszát ragadva nekiesnek az ellenzéknek, mint az egyik vidéki körzetben a 82 éves aktivistának, akibe még bele is rúgtak. Nos, szerintem ezektől a népektől semmi jó nem várható.
A magyar már rég nem rebellis, hanem csőlátású, érzelmi vagy megélhetési választók sereglete. De ezzel kell valahogy együtt élnünk, amíg legalább még levegőt vehetünk, anélkül, hogy Mészárosnak vagy Tiborcznak kellene fizetnünk oxigénhasználati díjat.
Még ennyit a fair választásról: O. ílyen hazugságokkal kampányolt, etette a népet. Hazugság, mert ha nyert volna az ellenzék, akkor is ügyvezető kormány lenne még jó ideig, és mire meglesz az új parlament, talán véget is ér a háború. És mi az, hogy lepaktált? Hol a bizonyíték? Ja, az nincs. Persze, ha nyert volna az ellenzék, gyártottak volna, hogy utcára vigyék a kemény magot. Amúgy a fegyverszállítmányok folyamatosan mennek rajtunk kívül minden országból, de rajtunk át is. Nem nagy különbség. A gázt pedig nemcsak mi nem akarjuk elzárni, hanem a szlovákok sem, és mások sem, amíg nincs alternatíva, és vajon az oly bölcs fideszre szavazók agyában megfordult a kérdés, hogy miért akarná az ellenzék tönkretenni az országot?
1649102632318.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Nem, viszont a magyar rendelkezik az eu-ban elfogadott, vagy könnyebben honosítható végzettséggel.
Az, hogy ezzel ki mennyire tud élni, az már az egyénen múlik.
A német nyelv meg kommunikációs szinten kb. 1 év alatt elsajátítható, persze erre is igaz, hogy mindenki annyi végeredményt tud kiszedni belőle, mint amennyi időt/energiát/esetleg pénzt belefeccölt.
Csak futólag, a vonaton ismerkedtem meg vendégmunkás magyarokkal. Nem tudom megítélni milyen gyorsan tanulták a nyelvet.
Mondták hol a találkozó helyük, de mellette annyi rosszat is róluk, hogy
inkább nem mentem oda.
 
Nem, viszont a magyar rendelkezik az eu-ban elfogadott, vagy könnyebben honosítható végzettséggel.
Az, hogy ezzel ki mennyire tud élni, az már az egyénen múlik.
A német nyelv meg kommunikációs szinten kb. 1 év alatt elsajátítható, persze erre is igaz, hogy mindenki annyi végeredményt tud kiszedni belőle, mint amennyi időt/energiát/esetleg pénzt belefeccölt.
Négy éve is sokan mentek el, most megy a többi. Nekem viszont kellene egy jó szobafestő!!!
 
Hadházynak, (Tordai Bence, Orosz Anna), minden tiszteletem :dr_24::dr_24::dr_24:, és hatalmas nagy gratula, ők ebben a minden szempontból fidesznek lejtő pályán is magabiztos fölénnyel tudtak nyerni.

Tűnjenek el ebből az elfuserált összefogásból, mielőtt őket is maga alá temeti!
Lehet, hogy azt teszik, de egyedül mit érhetnek el? Harcosok, de nem Vezérek.
Azért az elgondolkoztató, hogy kik gratuláltak Viktornak. Putyin és a szélsőjobb. Pl. az a Marine LePen, akit az MKB több milliós hitellel támogatott. Salvini. India...
 
Miert ne kene ott lenni? a partok osztjak ki a listat miert kene ezen valtoztati?
Szerintük ezzel legitimálják a választási csalást, amit a választási rendszer, média kisajátítása, propagandaköltések jelentenek. Amellett nézd meg, mit értek el az elmúlt években azzal, hogy ott voltak. Hány ellenzéki javaslatot fogadott el a FIDESZ parlamentje? Hány vizsgálóbizottságot indított ellenzéki javaslatra? Hányszor bojkottálták az ellenzék által összehívott bizottsági üléseket? Mekkora büntetéseket kaptak az ellenzékiek a figyelemfelhívó demonstrációjukért? Ahogy írtam korábban, szél ellen nem lehet pisilni.
És én a helyükben nem esküdnék meg a Tákolmányra.
 
Amint írtam is.... nézetem szerint ehhez a "veszteséghez" vajmi kevés köze volt az összefogásnak, bármelyik politikusának... itt az győzött, ami a magyar emberek fejében van, illetve nincs.
Ez a nép menthetetlen... nem lát és elfelejtett józanul gondolkodni.

Nem a káröröm szól belőlem (hisz én is szívni fogok, mint a torkos borz), de lesz itt még hamarosan sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.
A torkos borznak nagyon erős az állkapcsa, nagyon vagány állat, szeretem. Nála csak a méhészborzot szeretem jobban... Meg a vadkutyákat.
Sejtésem szerint először az ellenzékiek fognak sírni-ríni, azok, akik kiálltak az összefogás mellett, vállalva az arcukat, a rengeteg aktivista. Az egyszeri, vidéki szavazó boldog lesz - most idézhetném a Bibliát, gondolom, tudod, mire gondolok -, mert a papja megdicséri, a polgitól kap közmunkát, Koncz Zsófitól még kajacsomagot. Aztán majd nézi a Dunát és a TV2-t, és elhiszi, hogy milyen igazságos, szép, fejlődő, gazdag, mindenki által respektált országban él, amit a világ legjobb miniszterelnöke vezet. Ja, és az unokáját ugyan sosem látja, de kap tőle Ámerikábúl meg Nímetországbúl levlapot, amivel dicsekedhet az alvégen a szomszédnak. Aztán, ha megbetegszik, nem hív orvost, mert nincs háziorvos, be kő mönni a városba, ammeg pízbe kerül. És ha jobblétre szenderül, majd nem Mészáros új magántemetőjébe temetik - ezt a terepet még nem kebelezte be eddig LÖLŐke, de ami késik, nem múlik, - hanem, ha nincs hozzátartozó itthon, aki fizeti, majd szétszórják a hamvait. És azok boldogan szállnak, míg...
 
Mindig kimarad az emberi tényező ...

Az én rokonom szegény, látja az inflációt, a gyűlöletkeltést, a járványt, az ukrán háborút, a saját ellehetetlenülését az árak miatt, DE hiszi, hogy a migránsok a világ legszemetebb emberei, akik persze csupa barna bőrű, arab férfi, felálló pénisszel. Hiszi, hogy háború közeleg, s hogy az ellenzék háborúba küldi a fiainkat. Hiszi, hogy ettől csak az véd meg, ha Orbán marad, bár a belső drágaság miatt erősen hibáztatja közben.

... és itt passzolok, mert akinek ennyire elsötétült a világ, azzal nincs mit beszélni (bár rokoni udvariasságból megtettem).

Fel sem merül benne, hogy Márki-Zay Péter nem veti meg az öregeket (emlékezzünk, még meg is pofozta egy hívő - ez is komoly mélyrepülés), s nem akar belépni semmilyen háborúba.
Hatékony és jó programot állítottak össze, ami jó lett volna az országnak is, de neki ez nem számít. Gyűlöli, mert azt mondták, Márki-Zay rossz, az ellenzék rossz.

Csak hajtja, amit hallott.
Igaz, azt is megkérdezte, ha ő az egyik rubrikába x-et ír, akkor mit kell írni a másikba ..., y-t?
Minden tiszteletem az övé, a leélt hosszú életéé, de katasztrofális a világlátása.
Ilyen rokona sajnos mindegyikünknek van. :)

Ök azok akik az ébresztő órát még a 60-as években is a rádióra állították abban a hiedelemben,
hogy akkor pontosabban jár, nem kell utána állítani, végül a rádióból jön a pontos idö.
Ha egy idegen eltekerte a rádiót akkor hisztiztek, hogy most hogy jön be a Kossuth?
A magyar emberek többsége hisz abban amit a rádióban hall.

A közmédiában a Fidesz mondja el mit mondott, gondol, akar az ellenzék és ennek a célja a hirrontás.

Nem kell itt évtizedeket, négy éveket várni, Népszavazás arról, hogy ilyen ne legyen többet!

Néztem videokat kis falvakról ahol mindenki fideszre szavazott,
hát az öreg bácsikák nénikék azt sem tudták, hogy van e kihívója Orbánnak?
"Hát másikra is lehet szavazni?" kérdezték ámulva
 
Miert ne kene ott lenni? a partok osztjak ki a listat miert kene ezen valtoztati?
Talán már eddig sem kellett volna beülni
Tudom emlékszem Te Hadházy ellen beszéltél már rég is
És sokat a DK mellett
Ezért írásod érthető
De érdemes Jobban odafigyelni és nem ellenségként tekinteni rá:


Mindenkinek a saját széke volt a legfontosabb, nem a megújulás.

Az Országgyűlés alakuló – a választások eredményét hitelesítő – ülésén csak akkor szabad részt venni, ha az ellenzék garanciákat kap arra, hogy visszakapja ellenőrző szerepét (például konszenzusos közmédia vezető, ellenzéki javaslatra kötelezően felálló parlamenti vizsgálóbizottságok, a képviselők szabad belépési jogának visszaállítása a közintézményekbe stb.). Ameddig erre sor nem kerül, addig a bizottsági tisztségekről megállapodni nem szabad!
 
Apám tíz éve mondogatja, hogy általános sztrájk kellene. Csakhogy kik sztrájkolnának? A vidéken, amely narancsszínbe öltözött? Azok az emberek, akik mindig Orbánékra szavaznak, hálásak neki, mert kicsit jobban élnek, kapnak némi kis juttatást, alamizsnát, és hiszik, hogy O. a király, az atyánk, aki megvéd minket a háborútól, a gonosz baloldaltól, a vírustól. Azok az emberek, akik nem fogják fel, hogy népességarányosan a halálozások száma tekintetében a legrosszabbul állunk, akik hiszik, hogy O. jól kezelte a járványt, nem fognak utcára vonulni, sőt, akár kapát, kaszát ragadva nekiesnek az ellenzéknek, mint az egyik vidéki körzetben a 82 éves aktivistának, akibe még bele is rúgtak. Nos, szerintem ezektől a népektől semmi jó nem várható.
A magyar már rég nem rebellis, hanem csőlátású, érzelmi vagy megélhetési választók sereglete. De ezzel kell valahogy együtt élnünk, amíg legalább még levegőt vehetünk, anélkül, hogy Mészárosnak vagy Tiborcznak kellene fizetnünk oxigénhasználati díjat.
Magyarországon azt sem tudod hogy jut a pénzed a közmédiához, vagy a rezsicsökkentésbe, egyszerűen elveszik.
Nyugaton magad fizeted, látod és ha az embereknek problémájuk lenne a média objektivitásával, hát bojkottálnák a befizetést.
 
Ki kell mondani: aki interpellálgatni, az elcsalt választáson hatalmat kapott kormány törvényjavaslatairól vitatkozgatni ugyanúgy kollaboráció lenne, mint ahogy Putyin parlamenti "ellenzékének" munkája is csak Putyin hatalmának legitimálására elég. A mandátum felvételére egy elcsalt választás után csak egyetlen mentség van: ha az azzal járó fizetésből élő politikusként végre azt csináljuk, amit az elfecsérelt előző négy évben csinálnunk kellett volna.

A látszatparlament látszatvitái helyett megszervezzük a valódi ellenállást és megszervezzük magunkat.
Az ellenzéki képviselők, ellenzéki pártok közös felelőssége, hogy az Országgyűlés alakuló ülése előtt közös választ adjunk választóinknak erre a tragikus helyzetre.
 
H111 az örök légből-kapott
amikor mutatni kell kiderül hamis
De a szét fog esni az csupán egy vélemény ezért mint szubjektív de kárörvendő
Mégsem kell elmenni az érvelésig elég az hogy szerinted
A válaszom
Nem tartom tökéletesnek ezt módot ahogy fel kellett venni a harcot egy teljesen egyenlőtlen közdelemben.
Ez egy kényszerpálya volt.
Nem volt képes megvalósulni.
Nézetem szerint ennek nem egy oka volt
Legelső oka: Az Orbánnak jobb a kampánystábja és magának Orbánnak is jobb a helyzetelemzése kampányban kivételesen erős
A következő ok természetesen a média
A következő ok az ellenzéki térfélen elkövetett hibák
Az előválasztás jó volt de felvetett sok hibát
Az a dilemma hogy hány fordulós legyen kik kerülhessenek be az egyesülésbe
Ebben látom a hibát
Nem lett volna szabad bevenni civileket kik soha az életben nem vezettek pártot
Nincs tapasztalatuk pártépítésben.Nincs tagsági szervezeteik
Probléma-e hogy különböző ideológiájú pártok egyesültek?
Erre a válasz igen is meg nem is
Ha azt nézzük a Mi hazánk önállón bekerült
Ez semmi komolyat nem mutat, csupán majd akkor ha önállóan elérik a 35-40 %-t
De tudjuk azt a Fidesz most 53%-t szerzett
De ha az előzőt vesszük is 49,6%
Ebből az következik
a MI se és egyik sem képes önállóan legyőzni
Vagyis az egyesült ellenzéknek fent kell maradnia
Ha netén szét fog esni mint mondod
Jól felfogott érdekből újra összefog állni
Lehet átmeneti elemzések során felmerülnek egyebek
És a Mi Hazánk is be kell lássa őt épp úgy semmibe fogják venni mert a parlamenti
felszólalások és javaslatok során
Hisz 7 képviselőjük nem sok vizet zavar
Orbán ellenzéke ennyivel nem lehetnek
Következik fel kell adniuk identitásukat vagy beolvadnak a Fideszbe teljesen
Vagy belátják:
Nem ott az ellenfele ahol sejtették eddig
Még az is elképzelhető érdek alapon
Ők is beállnak egy összefogás pártba
Ezt követeli az érdek-érvényesítési képessége minden pártnak
A viccpárt pedig eltűnhet a vicces bal-fenébe
a parlament az ország és a köz csak igazi pártokat viselhet el.
Civilek leszerepelnek ha nyilvános felelősségteljes nyilatkozások kellenek
A politikához más nézőpont kell politikusi rafináltság
És mint látjuk gátlástalan médiavezénylés, mint amit a propaganda miniszter és kampány-guru Habony tud.
Ha tetszik ha nem a politika aljas és gátlástalan és rengeteg médiát igényel.
És szerintem Hadházy sem írt sokkal másabbat
Amit tőle átvennék mert jobban látja:
De a pártok egyezkedésével - és azzal, hogy a lista összeállítását már nem bízták a választókra - azért azt is sikerült elintézni, hogy bizonyos szereplőknek biztos helye legyen, akiknek pedig nem kellene ott lenni.
Ha a világ össze fiatalját egymás mellé állítottad volna a parlamentben, hogy ők az új erő, akkor róluk hazudozott volna ez a mocsok ember.
Egy erőszakos, akinek senki sem szent (még a nagy kereszténynek a pápa sem)!
Négy éve is sokan mentek el, most megy a többi. Nekem viszont kellene egy jó szobafestő!!!
Nálunk mi csinálunk mindent. Mi legalább ingyen rontjuk el ...
És Budapestért? És az önkormányzatokért - feltéve, hogy Orbán nem szünteti meg teljesen az önkormányzatiságot, /és errefelé indult el a kormányhivatalaival/, és azért, hogy majd az EP-be megint kerüljenek ellenzékiek?
Amúgy majdnem mindenben egyetértek veled. Csak hát... O. nagyon ügyes, és ha megszorítások lesznek, azért Ukrajnát és a háborúpárti ellenzéket fogja okolni. És a hívei benyelik ezt is.
Érdemes-e ezért az országért egy sort is írni?

Most sem tudom.

Amikor az ország zöme csak azt hallja meg, hogy az ellenzék háborúba akarja vinni az országot?

Azt nem, hogy
- emelnék az eü. szakdolgozók bérét;
- 1200 milliárdot tennének az egészségügybe a várólisták megszűntetéséért;
- emelnék a pedagógusok bérét 50%-kal 4 év alatt;
- a minimálbért adómentessé tették volna;
- 18 évre visszahúzták volna a tankötelezettséget;
- 9 hónapra emelték volna a munkanélküli segélyt;
- a nyugdíjakat nemcsak az infláció mértékével emelték volna, hanem a bérnövekedést is figyelembe vették volna;
- bevezették volna az eurót (megszűnt volna az árfolyam-probléma)
- megszűntették volna a tankerületeket
- fejlesztették volna a tömegközlekedést - "15 perces városok"
- ...

Nem is sorolom tovább.

Normális ország az, ami ebből semmit nem hall, csak azt, hogy Soros, Márki-Zay Gyurcsány bábja, össze-vissza beszél és fegyvereket akar küldeni Ukrajnának?????
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,581
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére