Minden ami a szívednek kedves

Alázat

Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem. −
Megcsöndesedtem, nem verekszem
többé, várom türelmesen,
hogy gazdag terveit betöltse
életemmel a szerelem.

Fáj a hiány szivemben, restelem,
hogy ember így vagyok,
hogy lelkemen és testemen
a csonkaság sajog −
de rendelés ez, jogerős itélet,
nem lázadok.

Nem lázadok, csak mentem magamat,
ahogy lehet,
csak illő társamat
fürkészem a hiú magány helyett,
aki ölében és kezében
ajándékot számomra rejteget.

Szeretném elmondani végre, végre,
mi vagy nekem −
hát így terelt hálóm elébe
a gondos szerelem,
hogy fönnakadva gyönge szálain,
maradj velem.

Tőled már a viharok elszaladtak;
szelid verő
fényezte békés vonalát utadnak,
a nyugalom, e fő erő
lengett lényed körül,
mint sérthetetlen levegő −

Szél támad, és elvinni készül,
emelgeti a szoknyád,
beteg vagyok a rettegéstül,
zokogva borulok rád:
úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
szökni-akaró foglyát.

Ijesztenélek a világgal:
mi lesz, ha nem véd
az én hűségem? kis virágos ággal,
mi lesz veled? − károdra tennéd.
Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:
romjaimon tekints szét!

Szél támad, és elvinni készül –
nyomaidon bedől
az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
többé se ég, se föld,
mindenfelől a hiány szakad rám,
– te óvsz mindenfelől.

Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem,
most, amikor már húzódol, menekszel,
s nehéz fejem
horgadva várja: koszorúzza meg már
a szerelem.

(Parti Nagy Lajos)

John Donne
Jó reggelt!

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező uj földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szivet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, ugy meg se halhatunk.

(Vas István fordítása)

Tóth Arpád Ferenc:



Bársonyodba öltözöm
Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán – ha megfognád a kezemet...
Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!

Csillag

Álmomban csillag voltam
utadon világoltam.
Vándornak utat mutattam
vadnak ételt kutattam.
Fényemnél a kalandor
szél az életről mesélt .
Aztán felkelt a Nap s
én elfeledtem az álmaimat…

Ebergényi Németh Magda

Sziasztok !

Szép ez a topic ! Az én mai hangulatom ez :

Vázsonyi Judit
Egyszerű szonett

Most ne beszélj, csak csendben, némán nézz rám!
Fürödni akarok szép szemeidben.
Nem szólok én sem, s míg csókért ég a szám,
szememből olvass, tiszta tükröd lettem.
Most ne mozdulj, állítsuk meg az időt,
hagyd a tüzet áramolni a vérben,
olvassza egybe a múltat a jövőt,
sem ettől, sem attól ne kelljen félnem!
Rád vártam, tudom, amióta élek,
kerestelek már ezer árnyalakban,
szavak nélkül is minden titkom érted,
s én meglelem magam minden szavadban.

Részed vagyok, és Te részemmé lettél,
a perctől, hogy kimondtad, megszerettél.

Ha átölelnél....





.... és én is átölelhetnélek, végetérne a végtelen
várakozás, beteljesedve kialudna az örök vágy. Testem a tested
lenne, tested a testem lenne, egymásba feloldódva, egymásba
elmerülve - megszűnne a külön, és nem lenne más csak az EGY.
Ha ölelés után elengednél és elmennél, - és én is elengednélek, -
benned gyúlna fel a vágyam. S én csak maradnék, kifosztva és
betelve, várva egy újabb találkozásra.
Ha hosszú-hosszú útra mennél, vinnéd vágyam' és az álmom', - mit
neked szánva a szívedbe zártam. S hogy nekem mi maradna? Te! Te!
Te! Igen Te mindig megmaradsz nekem. Még ha nem tudja senki sem.
Még ha nem tudja senki sem, vagy ha mindenki tudni véli, én
lelkem mélyébe zárom közös perceinket és mélységük titkait.
/Vékony Andor/

Vázsonyi Judit
S szeretni engem

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke



<table class="MsoTableGrid" style="border: medium none ; background: rgb(237, 246, 222) none repeat scroll 0% 50%; -moz-background-clip: -moz-initial; -moz-background-origin: -moz-initial; -moz-background-inline-policy: -moz-initial; border-collapse: collapse;" border="1" cellpadding="0" cellspacing="0" height="588" width="513"><tbody><tr><td style="border: 1pt solid silver; padding: 0cm 5.4pt; width: 125pt;" valign="top" width="167"> Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

</td> <td style="border-style: solid solid solid none; border-color: silver silver silver -moz-use-text-color; border-width: 1pt 1pt 1pt medium; padding: 0cm 5.4pt; width: 125pt;" valign="top" width="167"> Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!

Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.


</td> <td style="border-style: solid solid solid none; border-color: silver silver silver -moz-use-text-color; border-width: 1pt 1pt 1pt medium; padding: 0cm 5.4pt; width: 125pt;" valign="top" width="167"> Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
/ Firenze 1984. X. 12./
</td></tr></tbody></table>

Anthony de Mello: Szárnyalás <script> <!-- D(["mb","\u003c/div\>\n\u003cdiv\>*\u003c/div\>\n\u003cdiv\>*Ha a hiány gondolata - vonatkozzék az pénzre, elismerésre , vagy szeretetre - énképed részévé vált , akkor mindig is hiányt fogsz megtapasztalni . Ahelyett , hogy értékelnéd az életben már melévő jót , csak a hiányt látod . Minden bőség alapja : méltányolni az életedben már meglévő jót .(..) Bármiről is úgy gonolod , hogy azt a világ visszatarthatja tőled, te tartod azt vissza a világtól . Visszatartod, mert mélyen belül azt gondolod , kicsi vagy , és semmid sincs , amit adhatnál . Javaslom , próbáld ki néhány hétig a következőt , és figyeld meg , hatására miként változik a valóságod ! Bármi is az , amiről úgy gondolod , hogy az emberek visszatartják tőled - dícséret, elismerés , támogatás , szeretetteljes gondoskodás stb. - , adj nekik azt ! Hogy magadnak sincs ? Nem baj . Tégy úgy , mintha lenne , és meglátod , megérkezik ! &quot; Eckhart Tolle \n\u003c/div\>\n\u003cdiv\>*\u003c/div\>\n\u003cdiv\>&quot;A szeretet tárgya felcserélhető, ahogyan az egoista akarás tárgya is felcserélhető. Vannak emberek, akik sok kapcsolaton mennek keresztül. Sokszor esnek szerelembe és ábrándulnak ki. Szeretnek valakit egy darabig, míg aztán ez nem működik többé, mert senki sem tudja folyamatosan elfedni ezt a fájdalmat. Csak az önátadás képes megadni azt, amit szerelmed tárgyában kerestél. Az ego szerint nem kell megadnom magam, hiszen szeretem ezt a személyt. Ez persze öntudatlan folyamat. Abban a pillanatban, amikor elfogadod azt, ami van, valami megjelenik benned, amit eddig elfedett az egoista akarás. Ez a valami a veledszületett, benned lakó béke, csendesség, elevenség. Ez az a feltétel nélküli létező, aki te leglényegedben vagy. Ez az, amit a szerelmed tárgyában kerestél. Te magad vagy az. Amint ez megtörténik, egy egészen másfajta szeretet jelenik meg, amely többé nincs kiszolgáltatva a szerelem és a gyűlölet váltakozásának. Nem választ ki és tesz különlegessé egyetlen dolgot vagy személyt. Még az is abszurd, hogy ugyanazt a szót használjuk rá. Persze megtörténhet, hogy egy szokványos szerelem-gyűlölet kapcsolatban időnként az önátadás állapotába kerülsz. Átmenetileg, rövid időre megtörténik: mélyebb, egyetemesebb szeretetet és teljes elfogadást tapasztalsz meg, amely néha egy egyébként egoista kapcsolaton is átragyoghat. Ám ha nem tartod fenn az önátadás állapotát, akkor ezt újra elfedik a régi egoista minták. Tehát nem állítom, hogy a mélyebb, valódi szeretet nem jelenhet meg néha, még egy egy szokványos szerelem-gyűlölet kapcsolatban is. De ritka, és általában rövid életű.&quot; Eckhart Tolle\n",1] ); //--></script>

<!-- és
tagok közé illesztve itt szúrhatod be az általad alkalmazott kommentelő linkjét --> „Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.

Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát: - Mi az ördögöt keresel ? - kérdezte dühösen.- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal. - A hangodat!”