Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
„Igen, a politika. Megkeveri az embereket. A műveletlen emberfők, akik saját pocsékságaikat kizárólag a körülményeik rovására írják, félelmetes gazságokat képesek elkövetni. Ostobaságukban fizikailag szeretnék a Föld színéről eltűntetni vélt ellenségeiket...
Félelmetes, hogy mik történtek és történnek még ma is a világ túlsó sarkaiban fals eszmék zászlaja alatt. Talán még nálunk sem mentes a légkör az ilyen hatásoktól. Az a képem alakult ki, hogy vannak és voltak emberséges emberek a kommunisták között is, nem csak a falulustája csatlakozott a kommunista párthoz abban a reményben, hogy munka nélkül élhet ezután. Ígérem, mesélek emberségről ezen az oldalon is. Csak idő és kis összeszedettség kell hozzá.”<O:p</O:p
<O:p</O:p
<O:p</O:p
Kedves Bp.!
<O:p</O:p
Szeretném remélni, - hogy nem értettél félre, - és azt is,……. hogy én se értettelek félre.
Nem általánosítottam, - csak leírtam egy konkrét esetet.
Sajnálom, - ha úgy írtam le, - hogy okot adhat bármi félreértésre.

Márta

Nem hiszem, hogy meg nem értés lenne köztünk. ;)
Te, kis közösségben, összetartó, stabil értékrendű közösségben nyilván más emberekkel találkozhattál és más megnyilvánulási formákat tapasztalhattál, mint én. Nincs ebben semmi félreértés. Én olyan emberek között éltem, akik jószándékúan elhitték az ideológiát, dolgoztak a megvalósulásáért. Nem látták át, hogy az egész takaró gyanánt szolgál véres hatalmi játszmákhoz. Ők hittek abban, hogy jobbá teszik az emberek életét. Emberként tudtak viselkedni és bizony maguk is megszenvedték a lump zsoldosok hatalmi túlkapásait. Ma már tudom, hogy ők voltak kevesebben.
Őszintén remélem, nem riasztottalak meg, és folytatod az emlékezést, akár a lumpen kommunisták ocsmányságairól is. kiss
 

bubamama

Állandó Tag
Állandó Tag
CSI, … - a Nagymamám….

<O:p</O:p

Ha megnövök, - olyan szerettem volna lenni amilyen a Chéchy nagymamám volt.
Megfogadtam, hogy olyan is leszek.
<O:p</O:p

<O:p</O:p
Mi, : Csimamának, hívtuk, - és ráadásul, nem is az igazi nagymamánk volt, - hanem az apai nagyanyám húga.
Azonban, - az igazi sem lehetett volna jobb, - mint amilyen ő volt.
<O:p</O:p
Mindkét oldalról, - minden nagyszülőnk meghalt, - nem ismertem őket, csak az egyik Nagyapámat, egy rövid ideig, - és Csimamát.
Belőle azonban, - „ kettőt” is.
A”régit”, - meg az „újat”.-
Egyik,: - a régi, - elegáns, finom, törékeny öreg hölgy volt , szürke ruhában, fátyolos kalappal, csipkegallérral, csipkekesztyűben, - ezüstfejű bottal, - ónémet bútorok, antik csipkék, és komor festmények között.
<O:p</O:p
Ilyen szerettem volna lenni, - legfőképpen, az ezüstfejű bot miatt -…. - ,ha majd nagy leszek, és nagymama leszek….-
Gyakran voltunk hivatalosak hozzá, Apámék, - meg a testvérei, és a családjuk, - : „Ozsonnára”,
Ott kellett lenni.
Merevek, - és szertartásosak voltak ezek a látogatások.
Anyámtól, - legalább tízféle előzetes figyelmeztetést hallgattunk végig ilyenkor, - …. azonkívül, hogy ne beszélj hangosan, ne ugrálj, … töröld le a cipődet,…töröld meg az orrodat, …a zsebkendőd meg van ?…szépen csókolj kezet nagymamának, . ne cuppanósan, … - és aztán, …: - hogy ezt nem szabad, …azt nem szabad, - azt meg aztán, - pláne nem….-
<O:p</O:p
Kisuvickolva mentünk, - szépen felöltözve, - ünneplő ruhában.
Arra is vigyázni kellett. –
<O:p</O:p
Az én zsebeim, - a látogató ruhámon, - össze voltak varrva.
Mivelhogy az asztal tele volt csuda dolgokkal, - én pedig a zsebeimet jól megtömve, mentettem haza mindig , - mindenféle finomságot.
Miután, a zsebeimet összevarrta anyám, - a Papám zsebeit töltöttem meg, - és az sokkal nagyobb volt.
Apám, - sohasem szólt, - otthon szépen kipakolt a polcomra.
Egyszer, - szerényen megjegyezte, - hogy : …-„ ha kérném, - akkor is adna Csimama”. –
-„Az, nem olyan…”- mondtam én.
Nekem ugyanis, - ez éppen olyan volt, - hogy süteményt szedek az asztalról, és hazaviszem, - mintha a fáról szedtem volna cseresznyét, - amit, - szintén hazavittem.
Én akartam szedni, - saját kezemmel, - nem, - kapni akartam.
Amikor ezt Anyámnak elmondtam, - röviden válaszolt,:
-„Lányom, …a cseresznyefa a miénk, - az asztal meg nem, …így az sem a miénk ami az asztalon van…..”-
Jó lenne hinni, hogy a helyzet ettől megváltozott, - de nem, - én továbbra is megtömtem Papa zsebét.
Több is volt.
<O:p</O:p
<O:p</O:p
A látogatások hosszúak voltak, - de nem csak nekem.
Anyám mesélte sokszor, - hogy neki is hosszúnak tűnt, - mert mindig frászban volt, a gyerekei, ….- és a megfelelési kényszer miatt.
Csimama, - nagyon szigorú volt.
<O:p</O:p
Kevés emlékem maradt ezekről az „ozsonnákról”., …- talán, 2-3 éves lehettem akkor.
Halványan rémlik a hatalmas asztal, sok ezüsttel, - gyönyörű porcelánokkal, - földig érő csipkés terítőkkel….-
Ez, -…. ez a földig érő csipkés abrosz, ….ez, nagyon izgalmas dolog volt, ..- el lehetett tűnni alatta…..-
Csak felkaptam a kuglófomat a tányérról, lecsúsztam a székről, - és be az asztal alá.
Ott aztán,….. megnéztem a lábakat, - néha, mintha össze lettek volna keverve - meg a cipőket,… emlékszem egyre, - egy térdig érő fekete cipő volt, …és az elejétől a térdéig, fehér porcelán ringli volt rajta, -…. arra volt tekerve a cipőfűző, - de az is porcelán golyókban végződött. Tetszett ez nekem.
Élvezettel fűzögettem ki.
Teljesen.
Lehúzni nem tudtam, - de próbáltam.
A cipő tulajdonosa, - valakinek az öreganyja - időnként rúgott egyet, - vagy be-be legyintett az asztal alá, - de sosem talált el.
A terítő alá behajolni, - vagy bemászni, - nem lehetett, - ….ahhoz, csak szegény Anyámnak volt bátorsága.
Ugyanúgy, csinálta, mint én, - hirtelen lecsúszott a székről, aztán végig a lábak előtt, majd a porcelános cipőnél, kihalászott, - hóna alá vágott engem, és rückvercben visszatért az asztalhoz.
Ott, alig történt valami, - hacsak az nem, hogy Csi szigorúan az asztalra koppintott a botjával.
Meglehet, - ez nekünk szólt.
<O:p</O:p
Mindenki tisztelte Őt, - mindenki tartott tőle, a család egy része, pedig, - ácsingózott a vagyona után.
Hogy szerették- e, - azt nem is tudom.
Apám, szerette, - az biztos, -….. Anyám meg „tartott tőle” - rettenetesen,…. - mindig félt, hogy valami hibát követ el, - amiért az orrára koppint.
<O:p</O:p
Ilyen akartam hát lenni, mint Csimama, - akit mindenki tisztelt, akitől mindenki tartott, - aki körül a család forgott, - akinek szép botja volt, és szép, - fátylas kalapja..
<O:p</O:p
Én is tiszteltem őt, - megfelelő távolságból. -
<O:p</O:p
Akit azonban szerettem is, - az a másik Csimama volt, - ….„a szegény Csi”….- az, - …. akit, elütött a sorsa.
<O:p</O:p
Közvetlenül a háború előtt, férje, aki mulatós ember volt , - …elkártyázta, elitta, elszórakozta minden vagyonát, - súlyos adósságokat csinált, - majd, - nem kért segítséget senkitől, - egyszerűen főbelőtte magát.
<O:p</O:p
Ott maradt hát Csimama.
Nem volt gyerekük, - így aztán férje halála után, - senkije, - és semmije nem maradt.
Még a ruhái, - és a szép ezüstfejű botja sem.
Apám, - és testvérei, - anyjuknak vallották Csi –t, - mégis, egyiküktől sem fogadott el semmiféle támogatást, - de még az együttérzésüket is mereven visszautasította.
Elveszett az egész addigi élete, -…. egyedül maradt, - és hiába hívták, - senkihez sem költözött oda, - pedig, - minden család jómódú volt, - mindenki szívesen látta volna.
<O:p</O:p
Csi, -felállt, - és újra kezdte az életét, - pedig, öregasszony volt.
<O:p</O:p
Egy idős zsidó ember hitelt adott neki, - és nem kért érte jótállást vagy kezest.
Elég volt a szava.
Mert a szavának, értéke, súlya, - hitele volt.
Csi szava volt a hitelfedezet, - és a becsülete,… a tisztessége.
A hitelből, - megvett egy kis házat, - közvetlenül az erdő alatt, - a Giligóban.
<O:p</O:p
Talán, nem is ház volt az, hanem ”kulipintyó”.-
Egyetlen, - kőből épült, picinyke helyiségből állt, - ami fölé hatalmas tölgyfa tornyosodott, védőn beborítva azt.
A kulipintyó előtt, - egy tágas zöldre festett fatornác volt, - a körül pedig,…… -… a végtelen. …. –
A végtelen, - ameddig a szem ellát.
Itt élt aztán, - majdnem a haláláig.
<O:p</O:p
Sírni, sosem láttuk, - nevetni, - mosolyogni sokszor.
<O:p</O:p
Összeszedte magát.
A nyomorúságos körülmények között is, - fel tudott állni, - és, emberi méltóságát, -függetlenségét megőrízve tovább tudott lépni, - és élni.
Soha nem panaszkodott.
Kicsi voltam még, - talán 5 éves lehettem, vagy még annyi se, - közel lakott, - hát gyakran látogattam.
Egyszer, - ebédidő körül értem oda hozzá, - és éppen palacsintát ebédelt.
1db palacsintája volt.
Rámeredtem, - mert nagyon szerettem a palacsintát.
Azonnal elém tette a tányért.
Még, megkérdeztem tőle, hogy :…-„…mi van benne?…mi van benne, belül…?”-
-„belül ? …”- hökkent meg Csi -…belül is palacsinta van benne…”-
-„akkor jó, …” - mondtam én, és elfogadtam Csi, - egyetlen palacsintáját.
Máig, - szégyenlem magamat miatta.
Csi ugyanis, - hozott egy marék csipkebogyót, és a magokat meg a szőrt kikaparva belőle, - azt kezdte rágcsálni.
Azt hiszem, - az volt az ebédje.
Otthon aztán, - azonnal elmeséltem Édesanyámnak, hogy kaptam Csi-től palacsintát, - amiben belül is palacsinta volt.
Anyám pedig, azonnal tudta, hogy miről van szó.
Összepakolt egy nagy kosarat, mindenféle ehető dologgal, - és felvitte Csi- hez.
<O:p</O:p
Máig csodálom őt, - a Csi-mamámat, aki - akkor is tudott adni, - amikor nem volt már semmije.
<O:p</O:p
<O:p</O:p
Nem szégyellte a munkát, - a kezét, talán szégyellhette, - dolgossá , törődötté, -.reszelőssé vált a keze, - és a kézcsókot elhárította, -…”piszkos vagyok picinyem…”.- mondta nekem.
Nem volt baj, - én olyankor elkaptam a nyakát, és tizet is adtam neki, máshova, - ahová éppen esett..
A kézcsókot ugyan, - elhárította, - de ha megöleltem, sosem tolt el magától.
Édesapámnak azonban, - megengedte, hogy megcsókolja a kezét is. Mind a kettőt.
Sokszor láttam.
Kint ültek a „Kulipintyónál”, - a tölgyfa alatt, Csi, a rozzant bambusz székben ült, - ami össze-vissza volt drótozva, - apám pedig előtte, egy ici-pici sámlin.
Papának a könyöke, - a földig ért, térde, meg az orráig, - de ez, - nem zavarta, - Csi mindkét kezét a kezében tartva, - puszilgatta azokat.
Beszélgettek, meséltek, - egymástól kapkodva el a szót, - és nagyokat nevettek
Emlékeket idéztek.
Egyszer aztán elcsendesedtek.
-„…a kígyóra,…. a kígyóra picinyem, …emlékszel- e ?….nem volt otthon anyád, …meg apád se, …emlékszel?…mihozzánk futottál a konyhába ,…. a szakácsné meg kirohant amikor meglátott, …emlékszel?…-
Apám elkomorult, …-„…emlékszem, - mondta csendesen – Csi, …ha te akkor nem vagy ott, …én már rég alulról szagolnám az ibolyát,… hát persze, hogy emlékszem…-
Többet aztán nem mondtak, - csak emlékeztek.
<O:p</O:p
Otthon, megkérdeztem Anyámat, hogy, -„…. mi volt azzal a kígyóval ?…és a Csi, - mért nem engedte meg, hogy Papa alulról is megszagolja az ibolyát?…”-
<O:p</O:p
Anyám, - csak némi töprengés után válaszolt.
<O:p</O:p
-„ szóval, - apád, majdnem olyan rossz gyerek volt, - mint te vagy, -…. a pajtásaival, azzal szórakoztak, hogy siklókat dugtak az ingük alá, - mert a nyári forróságban hűsítette őket, -apád egy hatalmasat talált, - ….nem biztos, hogy sikló volt,… apád dereka köré tekeredett, és teljes erejéből szorította, nem lehetett levenni, - a többi gyerek ijedtében elszaladt,… apád pedig bevánszorgott Csi-ék konyhájába, - már majdnem megfulladt, a szakácsné, ijedtében elfutott, -…és akkor jött Csi, …meglátta apádat, felkapta az öregkést, elkapta a kígyó fejét, és levágta, utána még elvágott két tekercset rajta, …aztán elájult, ….”-
Egy kis szünet után, Anyám még hozzátette : - „…….azt tudnod kell, hogy Csi, …még egy földigilisztától is elfutott,…mindig,… -…már gyerekkorában is….”-
<O:p</O:p
Elgondolkodtam Csi mamán, - meg a kígyón.
Az ibolyáról aztán, - el is feledkeztem.
<O:p</O:p
Nekem, Csi, - egy hős volt, - aki levágta a kígyó fejét.
<O:p</O:p
Aztán, - eltöprengtem, - hogy ha így félt a földigilisztától, - akkor, miért költözött most a falu fölött a Giligóba?…hiszen az, - arról volt híres, hogy ott, - csak úgy hemzsegnek a kígyók. –
Felnőtt fejjel tudom, - hogy ezek erdei siklók lehettek, - ámbár, - ettől sem kedveltem meg jobban őket.
Gyerekkoromban, - nem féltem, és nem iszonyodtam tőlük, - mert azt hittem,hogy én, - nagy vagyok és erős, - csak picinek látszom, - és van valamiféle hatalmam, - amivel, mindig mindent meg tudok oldani, - még a kígyót is eltüntethetem, -… ha akarom.
<O:p</O:p
Azért ezt, ….- nem próbáltam meg,… - elég volt, hogy, „elküldtem”. –
Toppantottam egyet-kettőt, -….. és kígyó, mindig elment.
Volt-nincs.
Ez, - elég is volt.
De, - hogy hogyan mert nagymama a kígyók közelében élni, - a Giligóban, - arra én nem találtam magyarázatot.
Még, - később sem.
<O:p</O:p
Amikor Apámék beszélgettek, - nem mindig hallottam, - pláne, nem mindig értettem, - hogy mit beszéltek, - és ez nem is volt fontos.
Játszottam, - jól éreztem magamat a közelükben.
Amit azonban hallottam, - mégiscsak hallottam, - abból, - sokkal később állt össze a teljes kép, - és a teljes valóság a családomról.
<O:p</O:p
Csi, Apámat is mindig, „picinyemnek” hívta, „kicsikémnek”, - meg „Kisfiamnak”, - én , ezen eltűnődtem, … - mivel, hogy Apám, …akkora, de akkora, nagy melák volt…., - Csi pedig, pici, - nagyon pici, - legfeljebb apám melléig ért., - vagy még addig se.–
<O:p</O:p
Anyám aztán elmondta, hogy Csi nevelte apámat és testvéreit, „ lánykorában, „- mert a nagymama nem volt otthon, - Csi apja meg özvegyember volt, így, - Csi volt az asszony a két háznál.
Igaz, - jómódúak lévén, - segítsége, mindkét háznál - bőven volt.
<O:p</O:p
Hogy az igazi nagymama mért nem volt otthon, - arról, akkor, - nem esett szó.
Kicsinyenként raktam össze később, - Csi, meg az Apám beszélgetéseiből, - de csak felnőttként értettem meg.
Ők, ketten, mindig vidámak voltak, - összehajoltak, sustorogtak, - és jókat nevettek, -
<O:p</O:p
-„…..emlékszel Csi…? – kérdezte Apám - …az akkor volt, amikor Mutti, megszökött az órással,…-
-„…nem, ..nem,..rosszul emlékszel,…. az nem akkor volt, …hanem akkor, amikor a fiskálissal szökött meg, …-
<O:p</O:p
Megint összehajoltak, …. suttogva beszéltek, - aztán megint, hatalmasakat nevettek.
<O:p</O:p
Kérdeztem én anyámat erről a szökdösésről, - de nem beszélt.
<O:p</O:p
Már, - felnőtt voltam, amikor megtudtam, - hogy ez volt a család szégyene, - amit titkoltak, takargattak, szégyelltek.
Nagymamám, -„ világszép” asszony volt.
Ha csak „kikapós” lett volna, - azt még - simán elnézték volna neki.
De a nagymamám, - hiszékeny is volt, - és könnyelmű.
Ő, - állandóan új életet kezdett, - és az nagyon sokba került.
<O:p</O:p
-….állandóan elhitte, hogy most aztán, -… most az egyszer,……. és megint, - és újra-és-újra, - …. a várva-várt, - életreszóló - nagy - szerelem robbant az életébe, - :….ezért aztán, elment a postással, …az órással, ….a fiskálissal,… az alföldi csikóssal, …az osztrák üzletemberrel, - tőle, egyébként, - Bécsből, gyalog jött haza, - ….és, - csak az Isten tudja, hogy még, - ki mindenkivel ment el, -…. és kezdett a nagymamám új életet.
A család se tudott mindenkiről.
Nagyanyám, - nagyon gazdag asszony volt, - folyton új életet kezdeni azonban, -… költséges dolog.
Minden új társ, - mindig kifosztotta.
Tönkrement, ….- teljesen elszórta az anyai örökségéből származó igen nagy vagyonát.
Apja pedig, - ….nem adott többé értéket a kezébe. –
Amikor meghalt, lánya helyett, - veje lett az örököse, - aki jól kezelte, és adta tovább dédapám vagyonának ráeső részét.
Bűnbánó hazatérései után azonban, szó nélkül, - mindig visszafogadták nagyanyámat.
Az egész család.
Mert, - szerették.
Így is, szerették, - ….és így is hozzájuk tartozott.
Így is,… - hogy „rossz” volt.
<O:p</O:pVisszafogadta a Nagyapám is, - újra-és újra, megbocsátva, elfelejtve neki mindent.
Mert, - ….ő is szerette.
Haláláig szerette.
<O:p</O:p
Azokban, az évekig tartó szünetekben, - ….amikor nagyanyám éppen új életet kezdett, - nagyapámnak, - apósa, - az én dédapám és családja, -… Csi-mama segítettek a három gyerek nevelésében.
Csi mamát azonban, - akkor még, - nem így hívták, - rendes neve volt, mint másnak, -
Jolanda volt.

-Jolanda, - helyt állt akkor is, fiatal lányként, :- ….. anyjuk helyett nevelte és szerette a testvére gyerekeit. –
-Helytállt akkor is, amikor, egy snájdig, magasrangú katonatiszt felesége volt, - és nagy házat vittek.-
Chéchy bárónő volt.
- …..és helytállt akkor is, amikor már nem Jolanda volt, - hanem csak egy egyszerű, vagyontalan öregasszony, -…. Csi mama.
<O:p</O:p
<O:p</O:p
Ő is kezdett egyszer új életet, - nem a házasságával, -….mert akkor, - csak a régi, gondtalan, gazdag életét folytatta.
<O:p</O:p
Akkor kezdett új életet, -…. amikor fedelet teremtett a feje fölé, - és kenyeret keresett magának.
Megtanult dolgozni.
Mindennap járt az erdőre, - az tartotta el - növényeket, gyümölcsöket, gombát gyűjtött.
Amit lehetett, - frissen adott el, - ami megmaradt, - azt megszárította, - és szárítva adta el.
Az emberek, - szívesen megvették ezeket a dolgokat, -…. és Csi mama, - megélt belőle.
A hitelét is fizette rendesen, - mindig, amennyit csak bírt, - mert a „saját házában”, - szeretett volna élni, mielőbb.
<O:p</O:p
A tél, - nehezebb volt.
Ilyenkor az erdő, - a tüzelőn kívül, - nem igen adott mást-… de tudott varrni, és finoman kézimunkázni, -…. akkor, - abból élt.
Abban az időben, - még, megstoppolták a lehelletfinom batiszt hálóinget, - de, a hernyóselyem harisnyát is.
Amikor pedig, - ez se volt, - meg az se volt, -…. Csi mama, -„pörgetét” csinált.
Ma, ezt úgy hívják, : - forgó.
Senki nem tudott olyan szép pörgetét csinálni, - mint Ő, - se azelőtt, - se azóta nem láttam olyat, - mint az övé volt.
A szára, - hántolt fűzfa volt, …és a forgója, ….?…-
Istenem, … a forgója….-
A papírt, vízfestékkel festette meg., - és madarakat, szitakötőket, virágokat festett rá. Gyönyörű volt pl., - égkék háttérrel, -… a pillangós pörgete.
Amikor fújta a szél, - olyan volt, mintha röpködtek volna a különböző színű, apróbb, nagyobb lepkék.
Szoktam segíteni neki, - mindenfélét, - … ha megengedte.
Nem nagyon messze lakott tőlünk, - és Édesanyám, - ha olyat főzött amit szeretett, - vagy ami elállt, akkor mindig küldött velem, Csi mamának.
Ilyenkor, - ottragadtam.
<O:p</O:p
Sok mindenfelé elvitt engem, - az erdőre is, - és megmutatta a növényeket, - elmondta róluk azt, amit ő tudott.
Sokszor kimentem vele a vasútállomásra is, - ….pörgetét árulni.
Amennyit meg tudott belőle csinálni, - ….annyit el is tudott adni.
Sokat dolgozott, - talán, mindig dolgozott, -…. de független volt, - és a saját életét élte.
<O:p</O:p
Csi - t azonban, - egyszer, szörnyű baleset érte, - eltörött a lába.
Anyám talált rá, amikor ennivalót vitt neki.
Azonnal hazarohant Apámért, aki ölbe hozta le a hegyről mihozzánk.
Orvos, - akkor, nem volt a faluban.
Egy ismerős hintóján vitték tovább a 27 km-re lévő kórházba., - Apám, mindvégig az ölében tartotta, és ölben vitte be a kórházba.
Nem engedték haza.
Sokáig nem engedték haza.
<O:p</O:p
Minden rokona és ismerőse meglátogatta ott, - ő pedig, -…. megtanulta elfogadni a tisztelet és a szeretet különböző megnyilvánulásait.
Tudta, hogy ez neki szól, - …Jolandának, …az embernek.
Nem a társadalmi állásának,… nem a gazdagságának.
Hol volt az már?..-
Neki szól, -… az embernek.
Már, - nem utasította vissza.
<O:p</O:p
Amikor, - hosszú idő után, hazajöhetett a kórházból, - elfogadta a szüleim meghívását, és hozzánk költözött.
Mindenki örült ennek.
Apám is anyám is arra készültek, hogy hadakozni kell majd vele, - de nem, - az első szóra elfogadta a meghívást.
Mint ahogy elfogadott, minden mást is, - a szerető gondoskodást, a szép ruhát, és édesanyám apjának rég elárvult sétabotját.
Azzal tanult meg járni újra.
Amikor még a Giligóban lakott, ugyanezt a botot, - nem fogadta el, - pedig anyám, - akkor is felajánlotta.
A Giligóban, az a botja volt, amit apám, - neki, - sajátkezüleg faragott, - csiszolt, smirglizett, - és százszor is megpróbáltatta mamámmal,… hogy a kezéhez igazíthassa.
<O:p</O:p
Szerette ezt könnyű, vékonyka botot, - fűnek-fának elmondta, hogy …-„ezt a botot a fiamtól kaptam, …ezt a botot a fiam faragta…énnekem, ….”-
Egyszer, - azt mondta apámnak, : -„…ezt a botot, … temesd majd el velem édes fiam, … mert.kimászom én abból a gödörből is, … és szükségem lesz rá…”-
<O:p</O:p
Az, hogy hozzánk költözött, - nagy öröm volt nekünk, és neki is.
<O:p</O:p
Élt még pár évet köztünk, de nem eleget ,- csendben, békességben, nyugalomban, szeretetben.
Egy reggel aztán, nem ébredt fel.
Be akartam menni a szobájába, - de a szüleim nem engedtek.
-„Elment, … - mondta Anyám csendesen, - …elment kislányom, …nagyanyád elment,…”-
Még a lélegzetem is elállt,
-„…engedtétek elmenni ? …..ti elengedtétek, … az én saját nagyanyámat ..?…”-
<O:p</O:p
Apámból akkor hirtelen, kitört a sírás.
Ráfeküdt a két karjára az ebédlőasztalon, - csak azt láttam, hogy rázkódik a válla.
-„Menj ki kislányom, …”- szólt anyám csendesen
Ritkán fordult elő, de szót fogadtam.
Bóklásztam egy kicsit, a ház mögött, a zuggónál.
Valahogy, - olyan nagy volt a csend.
<O:p</O:p
Amikor anyám kijött, egy kisbőröndöt hozott a kezében.
-„Elviszlek kislányom a nénédhez, ott maradsz pár napig, …majd jövök érted, amint lehet..”-
-„Ne vigyél el engem, - kértem ijedten - …ne vigyél el vendégségbe, …jó nekem itthon, …nem akarok vendégséget…”-
-„El kell menned kislányom, ….nagymama, nem a Giligóba ment, -… hanem a menyországba,…el kell köszönnünk tőle…”-
-„ nem akarok elköszönni, …mért ment el ?…elengedtétek?…nem volt jó itt neki, minálunk?…”-
-„el kellett engedni, …lejárt az ideje, - …azért ment el, mert lejárt az ideje…”-
<O:p</O:p
Nem értettem én ezt,… - és még sokáig, - később sem.
<O:p</O:p
Nagymamával, - ahogy apám megígérte, - eltemették a faragott botját is.
A temetésen, mindenki ott volt, az egész falu, - az összes rokonság, -… és aki élt még az ismerősei közül.
Én is ott voltam, - igaz,…. nem tudtam mi zajlik. –
Nem mondták meg nekem.,hogy abban a cifra dobozban a nagymama van, - mert biztosak voltak benne, - hogy cirkusz nélkül, - nem engedném letenni Őt, a gödörbe.
Sokkal később tudtam csak meg.
Mint ahogy azt is, - hogy ez a világ rendje, :- élünk és meghalunk
S hogy ezt el kell fogadni.
S, hogy a világon, - csak ez az egyetlen valódi igazság létezik, -… nincs több. –
Egyformán, - mindenkinek el kell mennie egyszer.–
<O:p</O:p
Mégis, amikor még nagyon friss volt a seb, - gondolkoztam rajta, hogy „ki kellene ásni a nagymamát,…. hátha nem is egészen halt meg, …és Isten is,….- elvette, igen, - ….de hátha visszaadja, …minek kellene neki?…Isten teremteni is tud,- ….azt mondta a Mater Borbély -… minek kellene Istennek, - pont Csi, - a fájós lábával, … Ő annyi nagymamát csinálhat magának, amennyit csak akar,.. miért éppen Csi kellene neki ? Különben is, -… minek kellene az, aki az enyém ?.. …Ez, - nem igazság….”-
<O:p</O:p
Szerettem Csi-mamát.
<O:p</O:p
Aztán, -… már dúlt a háború, … bombáztak,…sziréna szólt, …sztálingyertyák lógtak a levegőben, felettünk az égen, … és, .. menekültünk….-.
Egyik pincéből a másikba, egyik házból a másikba, - de sehol sem volt jó.
Nem csak mi, - más is menekült.
<O:p</O:p
És akkor, - a Giligóban a kis ház, - a kulipintyó, - / - amelyet Édesapám, a környező földekkel együtt, megörökölt, - s amit Csi a tudtunk nélkül még a ház mellé vásárolt - / - a miénk lett.
Nem használtuk, de néha eljártunk oda, - megnézni.
<O:p</O:p
A háború alatt a kis ház, - sok ember menedékévé vált, - nem tudtuk kik voltak ott, - kik laktak benne, - de amikor Apám, a tölgyfa alatt meghallotta az elfojtott gyereksírást, ami odabentről jött, - rádöbbent a valóságra.
Hazament, - és megbeszélte Anyámmal, - majd visszatért a házhoz este, - egy nagy kosár ennivalóval.
Aztán, - sokszor megtette még ezt az utat a háború alatt.
<O:p</O:p
Amikor már őt is elvitték a nyilasok, - akkor csak Anyám járt fel a kosárkával.
Még később, - már teljesen elembertelenedtek az emberek, -…. amikor már mindenki, mindenkit figyelt, - már, csak én jártam fel oda.
Az üres kosarat, mindig kitették a ház mellé, - csak felvettem visszafelé.
Egyszer azonban, - amikor felvettem a kosarat, - volt benne valami.
Egy picire hajtogatott zsebkendő.
Amikor kibontottam, két gyűrű hullott ki belőle,- egy nagy, - meg egy kicsi.
Visszaraktam a zsebkendőbe, hazavittem, - és lelkesen elújságoltam anyámnak, hogy mit találtam a kosárban.
Anyám, - megnézte,a gyűrűket, és elsírta magát. -
Nem értettem, - … és akkor kezében tartva a picike vékony karikagyűrűt,… - mintha hangosan gondolkodna, vagy mintha nagy lennék, -azt mondta:
-„…ez,… egy asszony gyűrűje, - …egy asszony, nem válik meg a karikagyűrűjétől soha, …legfeljebb, ha az élete múlik rajta, …vagy másnak az élete…Az Isten vezérelje őket, …az Isten vezérelje őket, …”-
<O:p</O:p
Anyám leült, - és rövid levelet írt, - pár sor volt csupán, aztán, egy kopertába tette az ékszereket a levéllel, - megint ennivalót csomagolt, - és visszaküldött a Giligóba.
A csomagot, letettem az ajtó elé.-
Pár nappal később, amikor mentem, - üres volt a kosár, felvettem hát, - a teli kosarat pedig, - megint az ajtó elé tettem.
<O:p</O:pSokszor mentem még, - egyszer azonban, - érintetlenül találtam az előző kosarat az ajtó előtt.
Megijedtem, hogy valami baj van, - benyitottam a házba, - üres volt, - de rend volt és tisztaság.
Talán, - nem volt baj.
Ott hagytam a kosarat az asztalon.
Hátha visszajönnek még.
<O:p</O:p
Aztán, - felperegtek az események, bombáztak, bújkáltunk, …menekültünk, - és egyszercsak, -… nem mehettem már többé.
Később pedig, -….. már nem volt mit vinni.
<O:p</O:p
Ez volt hát a kulipintyó története, - ahol mintha egy időre ottmaradt volna még Csi lelke, -hogy menedéket adjon azoknak, akiknek szükségük volt rá, -…. ott, abban a házban, ahol valaha rég, amikor elütötte a sorsa, - ő is menedéket talált.
<O:p</O:p
Csi….
<O:p</O:p
Így, ennyi év után is, szeretettel, és csodálattal gondolok vissza rá.
Fel tudott állni, - és öregasszony korában is fel tudta építeni az életét.
<O:p</O:p
Igaz, újrakezdeni, - csak azzal az emberi tartással lehet, amit Csi, - még a nyomorában sem vesztett el, - és azzal a tőkével, azzal az értékkel - amelyet önmagában hordozott, -… a szavának hitelével, - a mondott szó értékével.
Ez volt a fedezete.
Sőt, - ez volt a hitelének fedezete is
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bubamama! Szívetmelengető és szívszorító Csí mama története. Jó tudni, hogy létezhetnek ilyen nagy méltóságú emberek, akik a csapások alatt meghajlanak, de a kiegyenesedés képességét mindíg megőrzik. :)
 

bubamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bp.!

Köszönöm !
Azt gondolom,.... - a képesség, a "kiegyenesedésre", - mindenkiben benne van.
Az ember egészséges életösztöne azt diktálja, ....hogy :- " emeld fel a fejed, ...kelj fel,.... és lépj tovább."....-
Százszor is megtettem, - ......és százszor is megtenném....-

Márta
 

bubamama

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE class=bordernohater cellSpacing=2 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%">


Fodor Ákos : Sose bánd...


</TD></TR><TR><TD width="100%"><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR bgColor=#d4e4fd><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD align=right width="100%" colSpan=3>s </TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"></TD><TD width="98%">Sose bánd....

"...a hang, .....a hangot, a csend szüli meg,
és észre talán csak úgy veszed, -
ha már vele - száll, vele zeng
szíved......-
A fényt, - a szem fura mágusaként -
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd.


Sose bánd
azt, hogy ilyen, - amilyen - ez a földi világ.
Csupa rész az egész, -
bánat, vagy nevetés, - amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn, szívedet követed, - hazaérsz !
Míg hazaérsz,
itt ragyogunk, s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény, - elenyész.
Sosem árt, ami ér, - sem a rossz,
sem a jó, -
sose kész....-
A csend....., - a csendet a hang szüli meg,
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásímulsz,
s veletart szíved..-
Sose bánd azt, hogy ilyen, - amilyen - ez a földi világ.
Csupa rész az egész,
bánat, vagy nevetés, - amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn, szívedet követed, - hazaérsz !
Míg hazaérsz, -
itt ragyogunk, s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, - hol a hang,
meg a fény elenyész.
Sosem árt, - ami ér, - sem a rossz,
sem a jó
sose kész.
Sose bánd
azt, - hogy ilyen, - amilyen - ez a földi világ, -
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn, szívedet követed, - hazaérsz !...."



Fodor Ákos verse


</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

bubamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Az Édeasanyám álma....

Ha megkérdeztek volna, gyerekkoromban, hogy milyen az Édesanyám, ….azt hiszem, csak azt tudtam volna mondani, …hogy „szép”, - és „szigorú”.
Amikor, felnőttem, - a fiatalabbik nővérem azt mondta, hogy Anyánk, - …”se-színű „ volt.
Se-színű volt a haja, a bőre, - és az egész előfordulása.
Nem lehetett észrevenni, hogy ott van.
Fájt ez nekem.
Én, - nem ilyennek ismertem, - és máig képtelen vagyok megérteni, hogy a nővérem, - miért látta másnak, - mint én.
Egy helyen nőttünk fel,…. egyforma nevelést kaptunk, -…ugyanabba az iskolába jártunk, az Angolkisasszonyokhoz, - és egyformán rengeteg, - mérhetetlenül sok szeretetet kaptunk a szüleinktől.
Egyforma volt, az indíttatásunk.
<O:p</O:p
Ő volt, - a példamutató „jó-kislány”, - akit soha nem kellett megbüntetni, - elég volt neki egy pillantás…-
Ő volt az, - aki soha nem csavargott el,…. és nem eredt utána a fél falu, .. – ..ő volt az, - aki mindig illedelmes volt, jó köszönő, …- soha egy csúnya szót ki nem mondott, - és, … nem tanult meg választékos gazdagsággal káromkodni,..-
Ő volt az, - aki nem hagyta el, és nem szakította a ki ruháit, cipőit, - Ő volt, aki szorgalmas volt, és jó tanuló, - aki soha nem hozott ”szégyent” a családra, …stb….stb…-
Szóval, - ő volt a :…- „bezzeg Inci”…! –…és kiskoromban, nagyon útáltam.
Mindig, - vele hasonlítottak össze.
Nem kétséges, - mindig én maradtam alul ebben az összehasonlításban, -…és eleget mondta, - hát, el is hittem, …: hogy „még a bokájáig sem érek fel, …”, …vagy, hogy :…”a kisújja is többet ér, min én, „cak-pakk”…-
<O:p</O:p
Elhittem,… - de szerencsére ettől nekem, - nem támadtak önértékelési zavaraim.
<O:p</O:p
Ő, …- „idevalósi”- volt, - én nem , …én,: jöttem valahonnan,… alighanem egyenesen Istentől, és szentül hittem, - …majd vissza is megyek hozzá, amint lehet, … - ”bezzeg –Incit” azonban nem viszem magammal, csak az Édesanyámat,.. esetleg a Papát is…-
Később, persze, kinőttem, - és elfelejtettem ezeket a dolgokat.
<O:p</O:p
Én, - rossz voltam,…. igen, -…. de ragaszkodó, és hűséges.
Eltéphetetlen szálakkal kötődtem a szüleimhez, - családomhoz, - és csodálatos kapcsolat fűzött az Édesanyámhoz.
Nem omlottam az első férfi karjai közé, - hogy uramisten, vigyen el innen, … ebből a bezártságból, -… ki a világba, ....el a faluból, - hogy lássak is valamit….-
<O:p</O:p
Szóval,…az én Édesanyám, - más volt. Nem volt se-színű.
Színesek voltak a gondolatai, - de még az álmai is.
És, - szép volt.
Nagy haja volt, vékonyszálú, selymes, - világosbarna.
Bőre, mint a porcelán, - sima, halvány, szinte átlátszó, …picike,- lehelletnyi , - pírral.
Szép ívű volt az orra, szája.
A szeme pedig, ….a gyönyörű barna szeme, - csodálatos volt.
Mintha millió csillag ragyogott volna a tekintetében. -
Ezek a csillagok, szelidek voltak, hűségesek, barátságosak, …és csak ragyogtak, …ragyogtak, egy életen át..
<O:p</O:p
Vele voltam egész életében.
Ismertem Őt.
Ismertem, és szerettem.
Mindent tudtam róla.
Ismertem a nappalait, - tengernyi gondját, baját, szomorúságát, félelmeit, szorongásait.
<O:p</O:p
Háború volt, - és a háborút, minden szörnyűségével, - szinte teljesen egyedül éltük át. -
Apámat, - elvitték a nyilasok, - majd elvitték az oroszok is.
Mindkét alkalommal megszökött, - de bújkálnia kellett, - sokáig.
Nem volt velünk.
Ketten voltunk, Anyámmal.
<O:p</O:p
És, -.... ismertem Anyám álmait is,... igen, -…. mindig elmesélte.
Volt egy visszatérő álma, - egy gyönyörű álom, - amiből boldogan, és kipihenve ébredt.
Ez az álom, - pici gyerekkorától, - szinte szünet nélkül, - a haláláig elkísérte.
Az álom, - mindig pontosan ugyanaz volt, - évtizedeken keresztül, - nem változott semmit.
<O:p</O:p
Azt álmodta, - hogy amikor elalszik, de inkább még, - félálomban, - : „szárnyra kap”, és lebeg, -…. ami leírhatatlan érzés volt
Aztán, repült, …repült……-
Hosszan repült, …egy nagy - nagy tó felett, majd a hegyek felé kanyarodott, de onnan is látta a nagy vizet.
Aztán, meglátta a kastélyt, - és mindannyiszor, - amikor meglátta - valami leírhatatlan örömet érzett, …-
A hazatalálás örömét.
Kiterjesztette a szárnyait, - körözött egy kicsit a kastély felett, majd, leszállt a lépcső feljáró előtt, fellibegett a lépcsőkön, és bement a kastélyba.
Úgy mondta, „sokáig” volt ott.
Aztán, hajnalodott, - „vissza „ kellett menni.
Kijött a kastélyból, - le libegett a sok lépcsőn, „szárnyra kapott”, - és ugyanazon az úton, - visszajött, - leszállt a házunk előtt.
Egyszer, megkérdeztem tőle, - kicsi voltam még - :
-„Madár voltál ?…”-
-„Dehogyis voltam madár…”-
Többet aztán, nem is igen mertem kérdezni, - pedig kiváncsi lettem volna, - hogy, ha nem madár volt, akkor, - honnan szedte a szárnyait ?…-
<O:p</O:p
Évek, évtizedek teltek el, - nekem úgy tűnt, - viharos gyorsasággal.
Az Édesanyám, - úgy 75 év körüli lehetett, - én pedig, elmúltam negyven.
Budapestről, - Búcsúszentlászlóra mentünk, - kivételesen nem a déli parton, pedig ott jobb volt az út, - hanem az északi oldalon, - ....mert ott szebb a táj.
Sokszor megálltunk közben, - pihenni, beszélgetni, kávézni.
Füreden ebédeltünk, aztán szép kényelmes tempóban mentünk tovább.
Éppen csendben voltunk, - Édesanyám, érdeklődve nézte a jobboldali részt, - az erdőket, dombokat, - házakat.
Egyszer csak, hirtelen, rátette picike kezét a térdemre:
-„Állj meg lányom, …én itt lakom…”-
Egy pillanatra azt hittem, hogy meghibbant.
Hiszen , én pontosan tudtam, hogy hol lakik…..Velem. …- Vagy én ővele….- Mindegy.
Túlfutottunk, - de megálltam.
Rásandítottam Anyámra, - és hirtelen, minden rettenet is átfutott az agyamon, …agyvérzés, embólia, …vagy mégiscsak megbuggyant….-
Anyám azonban, határozott mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját, - és igencsak fürgén elindult felfelé, a hegyoldalban lévő kastély felé.
Mit tehettem?…
Szaporán utána indultam, - de mielőtt elérhettem volna, visszafordult, és azt mondta.
-„Ne gyere utánam, ….egyedül akarok lenni…”-
Tettem még néhány bátortalan, és óvatos kísérletet, … - de mindig észrevette.
Csak felemelte a kezét, intett, - és értenem kellett belőle.
<O:p</O:p
Megálltam, és néztem, hogy sietve megy felfelé az úton,… - aztán könnyedén felkaptatott a lépcsőn, -… és eltűnt a házban.
Összeszorult a gyomrom is, meg a szívem is.
Olyan volt, - mintha hirtelen, kirekesztett volna engem az életéből…..-
Visszamentem a kocsihoz, - amúgyis nyitva hagytam az ajtaját.
Leültem Anyám helyére, és vártam.
És, csak vártam, ….csak vártam, ….- de nem jött.-
Már, azon tűnődtem, hogy lesz ami lesz, … - mégiscsak el kell indulnom utána, - „…mert mi van akkor, - ha tényleg, …ha, mégiscsak agyvérzése van….?…talán lehetne segíteni rajta,… én meg cserben hagytam….”-
És akkor, - megláttam, … - de messze volt, …állt a lépcső felett, és a vizet, a tájat kémlelte.
Aztán, - elindult lefelé.
Nagyon lassan jött.
Aggódtam érte,… -…és, - lesz ami lesz,…. elindultam elébe.
Amikor összetalálkoztunk, az arcát kémleltem, - sápadt volt, és remegett a szája széle.
Meg akartam fogni a kezét, - de elhúzta.
Szótlanul mentünk a kocsiig, - ott megállt, bal kezével nekitámaszkodott a kocsitetejének, és csendesen megszólalt :
-„Ez, már nem az a ház, …- mondta .
Ránéztem,… - teljesen normálisnak látszott.
-„…nem az a ház, ..- mondta, és a szeme tele lett könnyel -…nincs meg az imafülkém….nincs meg az imafülkém, …eltűnt,… befalazták,…érted..?…”-
Hát, - nem értettem.
Édesanyám, karját a kocsi tetejére tette, - felemelte a fejét, - és sokáig, ….messze nézett.
Megöleltem volna, - de lerázott.
Így aztán csak álltam ott, - teljesen tanácstalanul.
Egy idő után aztán, összeszedte magát.
-„Menjünk..”- mondta csendesen.
Nem szóltam semmit, - beültünk, és elindultam.
Kezem-lábam remegett, - lassan mentem.
Úgy, - 30-40 km után,szemrehányóan megszólaltam:
-„Én, ezt nem értem…-
-„Neked, nem is kell…”-
Újabb 30-40 km után, megint megkockáztattam egy kérdést :
-„De, minek jársz te ide ?….legalább, azt mondd meg, hogy minek jársz ide…”-
-„Hogy minek járok ide?….minek járok ide?…- hát imádkozni,….. imádkozni járok ide…”-
Ennyit tudtam meg.
Többé nem faggattam, - és ő sem beszélt róla.
<O:p</O:p
Később aztán, - panaszkodott, hogy eltűntek az álmai, - ….hiányzott ez az életéből.
Szomorú volt miatta.
Aztán, egy reggel, jó fél év mulva , - ragyogó arccal mesélte, - hogy újra repült.
Újra otthon volt, …és hogy, -….. rendben van minden.
Minden a régi.
Megvan az imafülkéje.
<O:p</O:p
Hát, ennyi volt az Édesanyám álma, - ami többé, nem hagyta el, - elkísérte végig az életében.
<O:p</O:p
<O:p</O:p
Ránézésből, erősnek, - nagyon erősnek látszott az Édesanyám, …- de én tudtam, hogy gyenge, és törékeny.
Nem tudom, hogy honnan tudhattam, - hiszen pici koromban, amíg még egészséges voltam, - és persze szófogadatlan, ….. - akkora pofonokat tudott adni visszakézből, - hogy a fülem is csengett utána.
De hát, - rászolgáltam.
Nem bántam
És, - rossz voltam persze,…. továbbra is.
<O:p</O:p
Azonban, - pici koromtól kezdve, odafigyeltem az Édesanyámra, - és mindig vigyáztam rá.
Biztosan tudtam, - hogy én vagyok a „nagyobb” - és az „erősebb”.
A háború alatt, többször is bebizonyosodott, hogy ez valóban így volt
Valami különös, véletlen, - vagy csoda folytán, - többször is megmentettem az Édesanyám életét.
Én, ezt nem csodaként éltem meg, - nekem, ez természetes volt.
Úgy éreztem, - hogy onnan,…. ahonnan el kellett jönnöm, nem tudom miért, - hatalmat, és erőt is hoztam magammal.
Számtalanszor játszottam ezekkel az ajándékként útravalóul kapott adottságokkal.
Egész gyerekkoromban játszottam vele, -…. és nem mindig használtam jó és nemes célra.
<O:p</O:p
Egyszercsak, - úgy10-12 éves lehettem akkor, - rá kellett döbbennem, - hogy már nincs meg ez a játékom.
Elvesztettem.
Fiatal lánykoromban, - amikor „bizonyságot „-kértem Istentől, -…. újra előjött, -…. aztán megint eltűnt.
Asszonykoromban, - egy vészhelyzetben, -…. ugyancsak elő tudtam hívni újra, -…. majd, soha többé.
Sokszor próbáltam még előhívni, - ….de nem sikerült.-
Anyám,. - bár nagyon keveset beszéltünk ezekről a dolgokról, -…. mindig arra kért, ne éljek ezzel a képességgel, - legfőképpen azonban, -…. ne éljek vissza vele.
<O:p</O:p

Születésemtől kezdve, a haláláig, -…. mindig mellette voltam.
Voltak persze, - kényszerű távolléteink, …mint a kollégiumi évek, vagy a távoli munkahelyeim, - de ilyenkor is mindig, - hozzájuk, -…. majd csak Őhozzá, - mentem haza.
Összetartoztunk.
Ismertem az álmait.
Ismertem a félelmeit, a kudarcait, az örömeit, és a könnyeit.
<O:p</O:p
Amikor, nagyon idős volt már, - olyan volt, mintha a kislányom lenne, -…. a legeslegkisebbik.
Ugyanúgy dajkáltam, - és ugyanúgy gondoztam, - fürdettem.
Este, - ugyanúgy fektettem le, - takartam be, - és ugyanúgy jóéjt puszival búcsúztam, - ….mint a gyerekektől.
Éjszakára pedig nyitva hagytam a szobája ajtaját, - hogy meghalljam minden moccanását.
<O:p</O:p
S mert szívpanaszai voltak, - néha, nagyon nehezen kapott levegőt. -
Mindig meghallottam, ha levegőért kapkodott, -…. de meghallottam, még a sóhajtását is.
Felkeltem hozzá, - bebújtam az ágyába, a hátamögé, - és „kitámasztottam”, ….-
Így, - több levegőhöz jutott.
Ha tehettem volna, -…. hát én veszek helyette lélegzetet.
<O:p</O:p
Nyáron, - ha jó idő volt, - nappal, éjszaka, késő este, - vagy hajnalonként, - ….kiültünk a terraszra, vagy a kertbe a fa alá.
Ilyenkor, - az ölembe vettem, - nem volt több, legfeljebb 38 kg.-… beszélgettünk,… - rendszerint, csak én, …vagy énekeltem neki, …vagy csak símogattam.…..-
Ha nagyon rosszul volt, - a gyógyszerei ellenére is, - akkor, csak csendesen ringattam, - és hullottak a könnyeim a fejére. –
Egyszer azt mondta, - nagyon halkan, és nagyon remegő hangon, ….-”….ne sírj lányom, ….egyszer, el kell innen mennem…, -….majd hozzátette – …. elfáradtam, ….el kell mennem, ….csak azért fáj, ….mert elszomorítalak téged…”-
<O:p</O:p
Amikor elment, - ott voltam mellette….éppen a háta mögött ültem, és tartottam őt.
Egyetlen pillanat volt.
Csak hátracsuklott a feje, - és már nem volt ott.
Nem volt pulzusa.
-„….Istenem....Mamám,….Istenem, Istenem, ne menj el, …mert belehalok…- suttogtam, föléje hajolva.
És akkor, …kigördült a szeméből, két kövér könnycsepp.-


<O:p</O:p


<O:p</O:p
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bubamama!
Nagyon szép, szívhezszóló emléket állítottál Édesanyádnak. Olyan jól esett olvasni. :)
Csodálatos adományban volt részed, hogy ennyire egymásra tudtatok hangolódni Édesanyáddal! Bizonyára nem ebben az életben találkoztatok először. :)
Az emberek többsége a birtokló típusú szeretettel, a ráerőltetett anyai vágyakkal birkózik élethossziglan. Nem tételezem fel, hogy az életed mentes lett volna a kemény leckéktől, mindenki a maga feladatát végzi, kinek így nehéz, kinek úgy... Mégis olyan jó ilyen csodálatos anya-lánya kapcsolatról olvasni! ;)
 

Szamira

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Bubamama!

Köszönöm a két történetet, én most olvastam őket először.
Jó, hogy visszahoztad őket.

A bevarrt zsebeken és a leleményességeden nagyon jót kacagtam, olyannyira, hogy a kislányom is bejött, és végül hangosan olvastam tovább, a Csí mamáról szólót.
Be kell vallanom gyakran elcsuklott a hangom a vége felé.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A Gömb: ...zseniális.
Minden bizonnyal, ...matematika, - és nem csoda.
De, - meghökkentő, jó játék, ....-
A titkára azonban, sajnos, nem sikerült rájönnöm.

Íme a linkje :http://torrent.hu/e107_files/downloads/csoda1.swf

Hát, ... jó szórakozást !


Márta

Fantasztikus! Tényleg működik. Többször próbáltam, és mindig megmutatta azt az alakzatot, mintát, amit megnéztem.
Ellenpéldát is csináltam. Mikor nem néztem meg, akkor teljesen mást mutatott, össze-vissza mindent.
Köszönöm. kiss
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
A Gömb: ...zseniális.
Minden bizonnyal, ...matematika, - és nem csoda.
De, - meghökkentő, jó játék, ....-
A titkára azonban, sajnos, nem sikerült rájönnöm.

Íme a linkje :http://torrent.hu/e107_files/downloads/csoda1.swf

Hát, ... jó szórakozást !


Márta

:D;):p Bizony színtiszta matematika. Nem rombom le a varázst annak, aki játszani akar, de aki kíváncsi, annak priviben megírom a nyitját.
kiss
 

kag8655

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Velem a következő történt: Néhány nappal ezelőtt iszonyatosan nagy feszültséget éreztem magamban, és ez eltartott két napig majd a feszültség egyik reggelre megváltozott és most már nem olyan nagy de olyan lett mint egy iránytű (csak nem északra mutat) és bármerre fordulok úgy vándorol egy "csomó" a gyomromban/melkasomban hogy mindig ugyanarra mutasson szerintetek ez mi lehet?
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Velem a következő történt: Néhány nappal ezelőtt iszonyatosan nagy feszültséget éreztem magamban, és ez eltartott két napig majd a feszültség egyik reggelre megváltozott és most már nem olyan nagy de olyan lett mint egy iránytű (csak nem északra mutat) és bármerre fordulok úgy vándorol egy "csomó" a gyomromban/melkasomban hogy mindig ugyanarra mutasson szerintetek ez mi lehet?

Szia! :)
Az orvos mit mond, mi lehet?
 

Andris1982

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintetek hogy tűnhet el egy tárgy nyomtalanul a házból, anélkül hogy bárki ellopná? Így járt a kulcsom... Igazából nem tudom megmagyarázni, már mindenre gondoltam, jó-jó tudom hogy nem csoda ez, de azért furcsaság és annyira foglalkoztat a dolog, hogy muszáj volt leírnom :)
Bocsi, sziasztok
 

gss

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy hétköznapi bár furcsa kérés

Szóval örök hálára kötelezne az az állandó tag aki elküldené nekem egy mailban a "Hajnal Badányban" című Fekete István regényt. Nekem ma kéne nagyon, és a tisztelt fórumozókat pedig megkímélhetném lényegtelen hozzászólásaimtól. Nem lévén (még) állandó tag nincs jogosultságom a letöltésére.





Segítségeteket előre is köszönöm szépen. [email protected]
 

TipeTupa

Állandó Tag
Állandó Tag
Szóval örök hálára kötelezne az az állandó tag aki elküldené nekem egy mailban a "Hajnal Badányban" című Fekete István regényt. Nekem ma kéne nagyon, és a tisztelt fórumozókat pedig megkímélhetném lényegtelen hozzászólásaimtól. Nem lévén (még) állandó tag nincs jogosultságom a letöltésére.

Erre szoktuk azt mondani a családban, hogy "nem sürgős, de ráér azonnal is" vagy mikorra kell? "Tegnapra!"... :mrgreen:
Egyébként is, mióta ezoterikus iró a Fekete István... ? :rolleyes:

Kiméld meg a jövőben az emberiséget az ilyen "hétköznapi bár furcsa kérés" stilustól, ha azt akarod, hogy a mennyországba juss.
 
Oldal tetejére