Viewing blog entries in category: Vers

  • Ő

    GJodie
    [​IMG]

    Hiányzott, én mégsem kerestem,
    csupán arctalan álmot követtem.
    Rám talált bölcsen, türelemmel
    s kinyíltam égő szerelemmel.
    Olvadtam bódító csókjával,
    Ölelve forró rajongással.
    Becézett hangtalan szavakkal,
    léleksimító édes hangulattal.
    Te, Pálfi.Marcsi, AndiC és 2 másik ember kedveli ezt.
  • GJodie

    Nap, nap után


    Barátom az éj, szeretőm az alkony,
    ők ismerik csak végtelen magányom.
    Szememre csókolnak bársonyos álmot,
    szívembe látva enyhítik sorsom.
    Az éjszaka lágyan ringat karjain,
    hófehér szárnnyal repíti vágyaim,
    de az irigy Nap rám szórja átkait,
    s temet a Hajnal, megölve álmaim.



    Vágy-álom

    Hasadó hajnalpír ajkamon
    mézédes csókra szomjazik,
    fodrozó felhők szürke szárnyán
    ábrándos lelkem álmodik.
    Szunnyadó szellő feléledve
    sötét viharrá változik,
    tajtékzó tenger csapdosása
    korbácsolja fel vágyaim.



    Jégvirág

    Bántott az éjjel, s én menekültem tőled
    feladva mindent: álmot, s büszkeséget.
    Fájdalomtól mentes nyugalomra vágytam,
    de forró könnyeim zúzmarává váltak.

    Dermedt álmaimat
    az ébredő Nap
    próbálta elűzni,
    de hiába a fény,
    hiába a nyár heve...
    megtört szívemen
    csak jégvirág terem.



    Méregfog

    Alattomos kígyóként
    tekeredett testedre a halál
    Játszik veled, vergődő prédájával
    ölni még nem kíván.
    Szorítása napról-napra erősebb,
    élvezi a kínlódásodat.
    Te csendben megadod magad,
    s már érezni vágyod a méregfogakat.

    Pálfi.Marcsi kedveli ezt.
  • GJodie
    [​IMG]


    Napfényes reggelen
    ölelő kedvesem

    karjaiban ébred a nyár.
    Kortalan szenvedély
    hordoz a tenyerén
    s ifjúvá hazudik a vágy.

  • GJodie
    Ülök az ágyad szélén, és a kezeidet nézem
    A kezet, amely éveken át értünk dolgozott
    Sosem fenyített, mindig csak simogatott.

    Egykor erőtől duzzadó karjaid pihennek
    Fáradtan, csont-soványan, mozdulatlan,
    Szemed csukva, messze jársz gondolatban.

    Arcod rezdülései még az életnek szólnak
    Aprókat lélegzel, mintha fájna a lét
    Nem küzdesz. Feladtad. Beletörődtél.

    A betegség, mint alattomos kígyó, beléd mart
    Méregfogaiból csak szivárgott a halál
    Nem vetted észre, mégis rád talált.

    Elhagyott az élet, mint őszi erdőt a hulló falevelek
    Lelked az ég felé szállva színeire bontotta a fényt,
    S könnyező felhők alatt, szivárvánnyá lettél.

    A Földanya magához ölelte megfáradt testedet
    Mit hagytál hátra? Fájdalmat? Szenvedést?
    Csak az édes élet végtelen keservét.


    (ma volna a névnapja)
  • GJodie


    Magány


    Ajtómon kopog a szél… megint nem Te vagy,

    Pedig, álmokkal és vágyakkal vártalak.
    Nem kérek semmit, nem panaszkodom.
    Csak csókod helye üres még ajkamon.
    Ami lehetett volna, szép álmom marad.
    Lehunyt szemem őrzi mozdulataidat.
    Amit nem láthatsz könny mosta arcomon,
    Az, szól most hozzád: hiányzol nagyon.



    Suttog a csend

    Suttog a csend
    Körbe ölel -
    Üresen kong lelkem csarnoka

    Egyetlen éj

    Emléke él -
    Szívemen kihűlt szerelmed lábnyoma

    Kínoz a vágy

    Sajog és fáj -
    Testemen haldokló szenvedély

    Csituló láz

    Sóhaja száll -
    Ajkamon megkövült reszketés



    Őrizlek

    Hideg van. Fázom.
    Az ágy jótékony melegét még őrzi a bőröm,
    de felkelek, mert a gondolataim már éberek.
    Felöltözöm, de még mindig didergek.
    A lelkem fázik, tudom.
    Hiányzol.
    Ha becsukom a szemem, látlak.
    Önkéntelenül mozdul a karom,
    nyújtanám feléd, de csak a semmit ölelem.
    Mégis jó érzés emlékezni a pillanatra,
    amikor először megláttalak.
    Esténként mosolyogva alszom el,
    mert az utolsó kép, amellyel felkészítem magam
    az éjszaka magányára, Te vagy.
    Ahogy a szemembe nézel,
    magadhoz húzol, és átölelsz.
    Ettől az emlékképtől elindul bennem az élet,
    szememben lángok gyúlnak,
    a lelkem felmelegszik,
    és estig őrizlek magamban.