Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size

  1. 2-crop.jpg

    Balázska egy kis faluban született, élvezve annak előnyeit és hátrányait. Az ennyire kicsi helység összekovácsolja az embereket, tiszta lelkű gyerekeket nevel, de ugyanakkor elrobog mellettük a rohanó világ, kicsit hátrahagyva őket. A falut mélyen vallásos emberek lakták, ahol természetesen minden gyerek a paphoz járt hittanra. Balázskát azonnal megcsapta a vallás szele, elvarázsolták a bibliai történetek. Igazi kis templomi buzgómócsinggá vált, mindig elsőként jelentkezett, ha valami tevékenység akadt a paplakban. Állandóan a tiszteletes körül sündörgött, leste minden mozdulatát. Természetes lett, hogy ministráns jelöltek közül őt választottál ki. A pap teljesen megbízott benne, hiszen igazi ájtatós manó volt, aki nem talál ki semmi csibészséget a szertartás megzavarására, és nem issza meg a misebort. Az iskolába „szentfazék” lett a gúnyneve, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Alázattal viselte sorsát, tudta, hogy ő csak egy csepp az élet óceánjában, de ér annyit, mint bárki.

    Kedvenc beszédtámaja a példabeszédek voltak, minden helyzetre tudott valami odaillő bibliai történetet. Ezzel persze egy idő után az őrületbe kergette a családját, rokonait és osztálytársait. Mindenki menekült előle, nem vágytak a társaságára.

    Akkoriban, ha tíz embert megkérdeznek, abból kilencen azt mondták volna arra a kérdésre, hogy mi lesz Balázskából?

    Pap – jött a válasz.

    Az az egy, aki mást válaszolt volna, az maga Balázska. Megfordult a fejében a papi pálya, de ahogy komolyabban foglalkoztatta a gondolat megakadt egy ponton, ez pedig a papi cölibátus. Ekkortájt kezdte felfedezni a lányok rejtelmeit, és ahogy bele kóstolt a mézesbödönbe imígyen szólt:

    - Nincs az az Isten, akinek a kedvéért lemondjak erről!

    Így lett belőle mezőgazdasági gépszerelő. Tisztességes, szorgalmas emberré cseperedett, aki még ezután is rendszeres templomba járó hívő maradt.

    Hetyke kis bajusza népszerűvé tette a falu lányainak körében. Ő a faluszépét a Zsuzskát választotta. Esküvő után derült ki, hogy a külső szépség nem minden, ami eddig a felszín alatt rejtőzött, előtört. Balázska rendesen bevásárolt az asszonnyal. Kiállhatatlan, zsémbes, magának való társat mért rá a sors.

    Ki tudja hogyan, de mégis született egy gyerekük, a kis Balázs. A két Balázs imádta egymást. Nagybalázs elviselte a mindennapi megaláztatásokat, amelyek felesége felől érkeztek segítette őt a beleégetett alázatosság. Ha menekülni akart a vihar elől, akkor vagy a kutyájánál, vagy Kisbalázsnál lelt menedéket és ők végleg lecsendesítették háborgó lelkét.

    A támadások fő oka mindig a pénz, a pénz és a pénz. Mindent elvállalt, hogy befogja az asszony lepénylesőjét, de neki az Isten pénze sem volt elég.

    Úgy döntött, hogy disznónevelésbe fog, ha másnak bejött, neki miért ne. Eleinte futott a szekér, úgy tűnt sikerül az asszony mérhetetlen pénzigényét valamelyest kielégíteni.

    Egy nyári reggelen kiment, hogy adjon a pocáknak enni. Már messziről hallotta, hogy valami baj van. Anikor odaért az ólhoz néhány disznó már éllettelenül hevert, a többiek is rossz bőrben voltak. Az állatorvos sem tudott már segíteni, a teljes állomány odaveszett. Szerette ezeket az állatokat, sokat beszélgetett velük, ha valami bánat nyomta a szívét.

    Nem sokkal rá valaki megmérgezte a kutyáját. Az utolsó perceiben a hűséges társ az ölébe hajtotta a fejét, ránézett félelemmel a szemeiben, mielőtt megüvegesedett a tekintete.

    Az utolsó csapás, Kisbalázs hirtelen gyógyíthatatlan betegsége, majd gyors halála képében jelent meg. Ott ült az ágyánál, tehetetlenül, magába roskadva. Váratlanul felpattant és beleüvöltötte fájdalmát a világba:

    - Milyen Isten az ilyen, aki hagyja, hogy ez történjen?

    A temetés után csak hánykolódott az ágyában, álmában egy csatában harcolt. A heves küzdelem véres és kegyetlen volt, úgy látszott, hogy a harcnak nem lehet győztese, csakis vesztesei. Ekkor éles fény hasított a csatamezőre, mindenki megmerevedett, apró lidércek jelentek meg és magukkal vitték, akit kiválasztottak…

    A másnap hajnal a városba vivő buszmegállóban találta. Pontosan a menetrend szerint megérkezett az óriás, kitátotta száját és örökre elnyelte a várakozót…
  2. a-tunderszep-kek-buzavirag.jpg

    Virág nagyon szerette a nevét. Amikor bemutatkozott látta az embereken, ahogy elmosolyodnak, hiszen nagyrészük szerette a természetnek ezt a színes csodáját. Ha rá jellemző virágot keresnénk, legjobban a Búzavirág illett volna rá, az egyszerűsége és a békés, szelíd természete miatt. Alsó iskoláiban mindenki szerette. A tanárok, azért mert precíz volt, szorgalmas és megbízható, a többi gyerek pedig azért, mert segítőkész, okos és kellemes társaságnak bizonyult. Szépsége vonzotta az osztálytársait, még a csúnyákat is, mert egy kivételes tökéletesség mellett még ők is megszépültek. Persze minden közösségben akadnak kötekedő, renitens alakok, akik őt is próbálták kikezdeni. Ilyenkor ránézett az illetőre azokkal a nagy ártatlan, kék szemekkel és megkérdezte:
    - Bántottalak én valaha is téged? Ha nem, akkor Te miért akarsz gonoszkodni velem? Itt általában a megszólítottnál a szó bennrekedt, a nagy arc összement és következett az odébb sompolygás.
    Nem haragudott ezekre az alakokra, mert tudta, hogy ilyeneknek is kell lenni, hogy meglássuk a világ jó oldalát.
    A szépsége fiatalkorára még jobban kiteljesedett. Rajzottak körülötte a férfiak, mint a réten a hajladozó virágok között a méhek. Megtehette volna, hogy válogat közöttük, de az az elv vezérelte, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt. Türelemmel kivárta, hogy megismerje a másikat, és ha olyan tulajdonságot látott, ami nem fért bele az ő szelíd világába, továbblépett. Szakításai sohasem voltak durvák vagy lekezelők, szépen elmagyarázta. hogy miért nem megy tovább a közös ösvény.
    Végül Sándort választotta élete párjának, aki ugyan nem volt Adonisz, de belső tulajdonságai messze felette álltak az eddigi jelölteknek. Közösen megteremtették a meleg családi fészket és született egy lányuk. Családi életók biztonságos, harmonikus, meghitt mederben csörgedezett.
    Egyik reggel Virág kinézett az ablakon, csalogató nyáreleji napfény sütött a szemébe. Ekkor trappolt be nagy talpcsattogással kislánya és az ágyra borította. Hatalmas párnacsata vette kezdetét. Amikor mindketten kifulladva elterültek az ágyon, Virág megszólalt:
    - Mit szólna a kisasszony egy jó kis játszóterezéshez?
    - Hurrá!!! – jött a gyors válasz.
    Összeszedték az elmulaszthatatlan játékszereket és neki indultak. A jó idő sok gyereket vonzott ki a térre. A kislány némi vívódás után a homokozót választotta és azonnal nekiállt egy gödör kiásásának. Virág egy ideig mellette állt, azon tűnődött, hogy a lánya talán régész vagy kútásó lesz-e. De aztán látta, hogy a gyerek önfeledten belemerült a tevékenységbe, keresett egy padot ahol jól szemmel tarthatja őt. Elővett egy női magazint és olvasgatni kezdte, időnként ellenőrzésként kipislantott az újság mögül. Mindent rendben talált.
    Egy érdekes cikk lekötötte a figyelmét, végig elolvasta. Eljött az ellenőrzés ideje, de sehol nem látta a leomló szőke fürtöket. Fölpattant és idegesen kapkodta a tekintetét. Ekkor meglátta amint a lánya egy férfivel kézen fogva éppen elhagyja a játszóteret. Fiatalabb korában 110 méteres gátfutó volt, úgyhogy pillanatok alatt a férfi előtt termett, magából kikelve, artikulátlan hangon ráordított:
    - Mit akar maga a lányomtól?
    - Semmit…- hebegte a lekiabált. Virág lehajolt a lányához.
    - Drágám mit mondott a bácsi?
    - Megkérdezte, hogy szeretem-e a kiskutyákat, mert tud nekem mutatni hatot. Még választhatok is magamnak egyet.
    Virág felpattant, és ezzel a lendülettel egy hatalmasat bemosott a férfinek, aki a meglepődéstől és az ütés erejétől hanyatt vágódott. Virág ennyivel még nem elégedett meg, anyatigrisként vetette magát a férfire és ütötte ahol csak érte. 26 évének elfojtott dühe, agresszíója tört fel benne. Ki tudja mi lett volna a végkifejlet, ha a többi szülő le nem cibálja a védekezni képtelen áldozatról. Többen kérdezték, hogy mi történt, de a dühtől nem tudott válaszolni. A káoszt kihasználva az alak felpattant, és elinalt. Virág leült egy padra kislányával. Csak nagyon nehezen nyugodott le. Odafordult a még mindig hüppögő ijedt aprósághoz:
    - Ne haragudj, hogy anya ilyen volt. Már sokszor megmondtam, hogy nem szabad senkivel elmenni, anélkül, hogy engem megkérdeznél.
    - De tudod, hogy mennyire szeretem a kiskutyákat?
    - Igen kicsim, de ennek a bácsinak biztos nem is volt, csak el akart csalni. Sajnos vannak rossz emberek, nem szabad mindenkiben megbízni… - és magához ölelte szeretett lányát.
    Na, gyere Búzavirág, összeszedjük a játékokat és egy fagyiba öljük az ijedségünket!
  3. ikrek9.jpg

    Az ikrek: Szerénke és Luca öt perc eltéréssel látták meg a napvilágot. Apjuk nem vállalta ezt a „nőuralmat” és időben lelépett, magukra maradtak. Nagy bajba kerültek, mert a család amúgy is szerény körülmények között tengette az életét. Össze ült hát a családi nőtanács és úgy döntöttek, hogy Szerénkét Hrabal nagyi veszi magához és neveli fel. Hrabal nagyi cseh származású volt, állítólag szegről-végről a neves író Bohumil Hrabal oldalági leszármazottja. Nagypapi a nagy háborúban szedte össze és vette feleségül. A nagyi soha nem tanult meg igazán magyarul, de jól állt neki, ahogy törte ezt a számára nehéz nyelvet.
    Özvegyen élt, egyedül, így nagyon örült a lehetőségnek, hogy megoszthatja mindennapjait unokájával. Szerénkével jól járt, mert szófogadó, szabálykövető, gyurmaszerűen formálhatónak bizonyult. Hrabal nagyi is igyekezett a maga módján mindent megadni a „lakótársának”. Szerencsére jólélekkel áldotta meg a sors, mindent megtett, hogy unokája semmiben ne szenvedjen hiányt. Kedvéért még felvállalta a modern kor kihívásait is. Még számítógépes tanfolyamra is beiratkozott és profin kezelte az okos kütyüket is.
    Egyetlen dolog volt, amihez két kézzel kapaszkodott, az pedig az erkölcsi normák. Ebben képtelen volt engedni, nem tudott két generációt átugrani. Begyepesedetten ragaszkodott a régi elvekhez: minden tisztátalan vágyat és kívánságot melyek a szemérmet sértik, meg kell zabolázni. Gondolatainkban, pillantásunkban, beszédünkben, cselekedeteinkben tisztesek, szemérmesek, erkölcsösek legyünk. Nemi életünket rendezetten, csakis a házasság szentségében éljük, ne paráználkodjunk, ne törjünk házasságot, ne éljünk vadházasságban.
    A mai világban szinte betarthatatlan szabályok voltak ezek, mégis Szerénke ebben a szellemben nevelődött. Ezt így tartotta jónak, mert megbízott Hrabal nagyi tanításában.
    Időközben Lucával is állandóan tartotta a jótestvéri kapcsolatot, aki viszont egész más elvek szerint élt: szabadosan, kihasználva az adódó lehetőséget. Szerénke ámulattal vegyes ellenkezéssel hallgatta testvére kalandjait. Mintha egy egészen más világban élne, olyan érzések törtek rá. Luca jó testvér volt, sem rábeszélni, sem lebeszélni nem akarta Szerénkét semmire, mindketten élték a maguk életét.
    Hrabal nagyi és unokája harmonikus együttlétben élték mindennapjaikat. Szerénke időközben sudár termetű nagylánnyá serdült önálló gondolatokkal, önálló érzésekkel, önállósodott egyéniséggel.
    Egyik reggel a szeretett nagyi nem ébredt fel, követte férjét az örökkévalóságba. Szerénkére szakadt a világ, magányosnak és elárvultnak érezte magát. Túl csendesnek és üresnek érezte a házat. A temetés után a testvérek nagy elhatározásra jutottak, összeköltöztek. Újra élet, vidámság, csacsogás, töltötte meg a házat. Az ikrek gyorsan felvették a fordulatszámot, mintha nem is külön nevelődtek volna.
    Egy nap Luca a következővel állított haza:
    - Lett egy komolynak látszó kapcsolatom. A srácnak van egy facér tesója, nem lenne kedved egy dupla randihoz?
    Szerénkének először el kellett mesélni a fogalmak jelentését. Amikor felfogta, mindjárt a tiltakozása jutott felszínre. Aztán kezdte piszkálni a kisördög, végül igent mondott.
    Ha hét ruhát nem próbált fel, akkor egyet sem, amíg el nem döntötte melyik legyen a nyerő. Utána következett a frizura és a smink félórája. Luca már tűkön ült, sürgette. Végül csak húsz percet késtek. Szerénke alaposan szemügyre vette a neki szánt pasit. Nagyon tetszett, bár igazán sok összehasonlítási alapja nem volt. Kellett némi alkohol, hogy annyira feloldódjon, hogy szóba elegyedjenek. A férfi jó humorú, kellemes társalgó, udvarias volt, egyszerűen nem talált benne hibát. A hangulat emelkedett, még táncoltak is. Amikor tánc közben hozzáért a férfi keze, mintha villámcsapás futott volna rajta végig. Ezután felgyorsultak az események. Előbb egy éjszakai bárban kötöttek ki, majd Luca javaslatára náluk folytatták az estét. A hangulat a tetőfokára hágott. Szerénke egyszer csak azon vette észre magát, hogy kettesben ülnek a félhomályban, Lucáék valahova félrevonultak. A férfi óvatosan közelített, a lány szíve a torkában dobogott, de nem akart ellenkezni, átadta magát.
    Földöntúli élményt élt át. Ahogy ott feküdt elalélt testtel, tisztán látta, amint Hrabal nagyi egy felhő szélén ücsörög és rosszalló tekintettel néz le rá. De a látomás gyorsan köddé vált és megszólalt egy hang:

    - Buta lány, látod miről maradtál le…
    Beka Holt kedveli ezt.
  4. images.jpg

    Itt a nyári kánikula. Egyik kiváló nyári program a manapság oly népszerű és divatos nyári fesztiválokra járás. A bőséges ajánlatokból szeretnék kiemelni néhányat.

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: pucér csigák nemzetközi találkozója a kertünkben…

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: vadmalacok pocsolyarészeg szintre való ívóversenye, éjszakai fáklyafényes dagonyázással egybekötve…

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: hagyományörző vurstli.
    LABDADOBÁLÓ: politikusok arcképére.
    CÉLLÖVÖLDE: csak állatoknak, állatkínzókra.
    KÖRHINTA: négykézlábon közlekedő részegeknek.
    FELVILÁGOSÍTÓ FILMEK : hat éven aluliaknak, felnőtt megörzővel.
    UGRÁLÓVÁR: örökké gyermek felnőtteknek.
    ELVARÁZSOLT KASTÉLY: annyira elvarázsolt, hogy csak a tiszta lelkűek láthatják.
    MÉZESKALÁCSOS, KÉZMŰVES TERMÉKEK ÉS LEÉRTÉKELT KIRÁLYFI VÁSÁR…

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: csoportos, holdvilágmentes éjszakai erdei séta, garantált izgalmakkal. Férfiaknak: rémísztő, lenge öltözetű boszorkányijesztgetés seprűről. Nőknek: bizonytalan végkimenetelű rablótámadás, kívánság szerinti erőszakolással. A végén közös tábortűz.

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: elvetemült bluesrajongok összeröffenése. Nőknek: farmer és blúz a férfiaknak farmer és szakáll viselése kötelező. Megközelítés csak mocival, belépődíj: egy láda sör. Zene: hamisítatlan blues, szellemidézők segítségével, a blues égi csarnokából.

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: mindenkinek, aki szeretné kipihenni a nyaralás fáradalmait. /Kifejezetten családmentes program/. Választható események:
    Részvétel a ki tud többet aludni versenyen, lajhár döntőbírókkal.
    Éjszakai csillagles, csak úgy hanyatt fekve, tök mindegy, hogy melyik a kis vagy a nagy Göncöl.
    Józansági vetélkedés, meditációval összekötve.
    Bégetési verseny, profi birkák ellen.
    Ereszd el magad programon belül, csámcsogó verseny, mert azért enni itt is kell…

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: Béka-tavi fesztivál.
    10h: Ki tud több békát a vízbe ugrasztani verseny, nemzetközi
    számolóbiztosok közreműködésével.
    11h: Békalencse gulyás főzőverseny kezdete. A győztes díja, Rébék
    néne környékbeli főzőasszony kézzel írott receptgyűjteménye.
    13h: Tókerülő verseny. Benevezés 46-os lábméret felett / rossznyelvek szerint azért mert a polgármester fiának ekkora a lába, és ezt a versenyt ő szeretné megnyerni/.
    14h: Élő zene a szomszéd falu autentikus csűrdöngölőt játszó zenekara, a Lábbaltiprók közreműködésével. Közben mezítlábas iszaptaposás.
    15.30h: Béka népszerűsítési előadás, Barátom, Brenya Bálint. –címmel. Előadó: Kuruty Emese szakértő, aki állítólag megcsókolt egy békát, amelyik királyfivá változott. Azóta a királyfi lelépett, és az eddig vega Emese átállt a békacomb fogyasztók táborába.
    21h: Tüzijáték. Józsi bá és fia, a kis jócika, fellövi a szilveszterről megmaradt pirotechnikai eszközöket. /Kb 5 perc/
    21.10: Fesztiválzáró csujogatás, a vendégek karikás ostorral való hazakergetése…

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: tarlóégetés tűzoltóversennyel
    egybekötve. A program elején választási lehetőség, hogy melyik csoporthoz szeretnénk tartozni:

    1. Gyújtogatók. Feladat: Profi pirománokkal kiegészítve a tarló megfelelő pontokon való meggyújtása, minél kisebb esélyt adva a másik csoport menekülésének.
    2. Tűzoltók. Segédkezés a vízpocsékolók mellett /gyors tömlőkitekerés, vízkeresés, prickolás/. Csak jó futóknak ajánlott, mert ha nem sikerül az oltás, akkor uzsgyi.
    Fakultatív programok:
    1. Egérfuttatás hozott egérrel. /doppinghasználat tilos/
    2. Kapa távdobási verseny /csak amatőröknek/
    3. Vadnyúlkergetés a tarlón, mezítláb. /elsősegély biztosított/
    4. Cigánytelep meglátogatása skinhead felszerelésben. /szélsőjobboldali érzelműeknek/
    5. Tűzoltóautózás, szirénázással. /gyerekprogram/

    A nyár egyik kiemelkedő fesztiválja: batyus buli nálunk. Amit biztosítunk: nagy kert, függőágy felszerelésére alkalmas fák, ingyenes labdahasználat, hintázási lehetőség, kerti zuhanyzó, árnyékszék. Kaja, pia hozott anyagból, olyan mennyiségben, hogy a háziak is jól járjanak. Választható programok:
    1. A ház urával közös meccsnézés, hozott sör mellett.
    2. Főzőcske a házi konyhatündérrel, hozott alapanyagokból, receptcsere.
    3. Pizsamaparti a lányom szobájában, 18 éven felülieknek.
    4. Gameboy verseny a fiamnál.
    5. Grillezés, bográcsozás hozott alkatrészekből a papival.
    6. Pletykasarok, hozott pletykákból a kert sarkában kialakított helyen, nagyival.
  5. 400start.jpg

    Áron sportoló családba született és ez befolyásolta a sorsát. Anyja aerobikot űzte versenyszerűen, míg apja az erőemelés kiválósága volt. Szinte természetes, hogy gyermeküket is a sport oltárára szánták. Áron sok sportágat kipróbált végül az atlétikánál kötött ki, azon belül is talán a legnehezebbnél, a tízpróbánál. A család élete nem éppen hagyományos módon zajlott. Mindenki szigorú edzéstervek szerint élt, kiszámolt kalóriaértékek alapján étkeztek, /általában mindenki magában/, hétvégéket a saját versenyeiken töltötték. Tulajdonképpen nem is volt ez család, csak egymás mellett élő három biorobot. A szülői nevelés náluk kimerült a sport iránti mindenek felettiség, az eredményesség hajkurászása, és a házi éremgyűjtő szenvedélyből. Áron amikor belevetette magát a sport mélyvizébe, észre sem vette, hogy közben elmegy mellette az élet. Soha nem ment le suli után önfeledtem játszani barátaival a játszótérre, nem fért bele az idejébe megnézni egy jó filmet, vagy koslatni a lányok után. Helyette edzés, edzés, edzés, verseny és újra mindez előröl.
    Agya centiméterek, századmásodpercek körül zakatolt. Amolyan „sport kocka” lett belőle, másról nem lehetett vele társalogni, csak a sportról, viszont betéve tudta az eredményeket visszamenőleg. Ez egy ideig érdekes, de egy idő után már a kutyát sem érdekelte. Mivel tíz sportágat kellett egy kézben tartani, mindig volt gyenge láncszem, amin még lehetett javítani- Ez egész embert kívánt, lemondással járt, főleg ha a legjobb akart lenni. Már pedig a családban csak annak volt becsülete, aki a „number one”. Iszonyatos energiákba került, de hazai szinten egy idő után nem talált legyőzőre. Kilépett a nemzetközi színtérre, itt bizony már akadtak hasonló szintű sportolók, így hát még magasabb fokozatba kapcsolt. Egy ideig még ki tudta szervezetét zsigerelni, de egy szint után megakadt. Nem tudta, hogyan tovább. A siker eredmények elmaradoztak, vergődött. Edzője látta ezt a sziszifuszi küzdelmet, ezért szerét ejtette egy beszélgetésnek:
    - Kölök, látom elakadtál!
    - Pista bá. A többiek ezt, hogy csinálják? Mindenki otthagyott állva, pedig már a tüdőmet is kiköpöm annyit gürizek.
    Az edző hosszasan elgondolkodott majd azt mondta:
    - Tudod, mindenki valamilyen testi adottsággal születik. Van akihez kegyes a sors és olyan a szervezete, hogy a végtelenségig srófolható. Viszont aki nem részesül ebben a kegyben, az, ha a fene-fenét eszik is, akkor sem jut át a felső határán. Úgy tűnik, hogy Te ezek közé tartozol. Ilyenkor két út áll előtted: vagy elfogadod, beleveszel a középszerűségbe és kiégett sportolóként hagyod abba pályafutásod, vagy olyan szerekhez nyúlsz, amik segítenek a teljesítmény fokozásban. Te döntesz, melyik utat választod, én mindkettőben segíthetek…
    Áron napokig vívódott. Nem talált senkit, akitől tanácsot kérhetett volna. Egyik reggel tiszta fejjel ébredt, megálmodta a helyes utat.
    - Pista bá, elhatározásra jutottam, abbahagyom.
    - Örülök Kölök, ez az okosok döntése…
    Áron első edzés nélküli napján vidáman ébredt. Könnyűnek, szabadnak érezte magát. A konyhában összefutott anyjával, aki csodálkozva kérdezte:
    - Hát Te? Épp az előbb néztem a beosztásodat, most éppen távolugrás edzésem kellene lenned?
    A fiú, tehertől mentesülve elmesélt mindent. Az anya figyelmesen végighallgatta, majd megszólalt:
    - Tudod, kikérhetted volna a véleményem. A sport egy életforma, életre szóló kötelezettség, nem lehet csak úgy kiszállni belőle. Majd meglátod, hogy hiányozni fog, nem beszélve arról, hogy a mozgáshiány miatt majd jönnek fel a kilók, dagadt leszel. Na mindegy, majd még beszélünk, rohannom kell edzésre. – azzal elviharzott.
    Áron magára maradt a gondolataival. Nem tudott mit kezdjen a rászakadt szabadidejével. Végül egy nagy egészségügyi séta mellett döntött.
    Magába szívta a tavasz minfen illatát, végre észrevette az utcán botorkáló öregembert, a babakocsit tologató kismamát, az iskolába siető fruskákat. A tavaszi zsongás hangjaiból telefonjának csörgése zökkentette ki- Az apja volt az:
    - Az anyád az imént hívott és mondta, hogy milyen hülyeséget csináltál! Most fogod magad, visszamész az edződhöz és visszakönyörgöd magad! Mit gondolsz, hogy melyik sportoló nem használ szereket az eredményesség érdekében. Anyád és én is szedünk teljesítményfokozókat, másként gondolod, hogy értünk volna el valaha is valamit?
    Áron eddig hallgatta apja szavait, majd válasz nélkül kikapcsolta a telefonját. A közeli újságstandon vett egy hirdetőújságot, majd beült egy cukrászdába, rendelt néhány régen vágyott sütit és elkezdte böngészni az újság albérleti hirdetéseit…
  6. donations.jpg

    Harkány már kisfiú korában is jószívű teremtés volt. Mindig talált magának valakit, akit ajnározhatott. Az oviban Bendegúz lett a kenyeres pajtása. Bendegúz nagyon csóró cigány család hatodik gyerekeként sokat nélkülözött. Tiszta, de viseletes ruhákban járt, sokszor éhesen, kiközösítve, magányosan játszott. Harkány kiszúrta a helyzetét és szárnyai alá vette a kis verebet. Önfeledten együtt játszottak és Harkány mindig megosztotta vele az uzsonnáját. Mindezt az otthonról hozott nevelésnek köszönhette, mert galamblelkületű édesanyja mindig arra tanította, hogy segítse az elesetteket.
    Ezt a Teréz-anya szindrómát, későbbi életében is tovább cipelte. Általános iskolában a kis szemüveges Weiss, a „zseb Woody Alan-nek” csúfolt szerencsétlenség volt az „áldozata”. Kamaszkorában a pufi kislány, Barbara élvezte a szeretetteljes védelmét.
    Más tekintetben is adakozó természete miatt népszerű volt társai körében. Ha megunt egy játékát azonnal odaadta olyanoknak, akik soha nem juthattak volna, még hasonlóhoz sem.
    Amikor beköszöntött nála a zsebpénzes korszak, azt is szívesen elosztogatta, nem volt a pénznek hatalma fölötte. Mégsem folyt ki kezei közül a sűrű fillér, ügyesen forgatta a megkeresettett, jó üzleti érzékkel áldotta meg a sors. Felnőtt korára mindent megteremtett, amit csak szeretett volna. Közben továbbra is tevékenykedett benne a jótékonykodás szelleme: jelentős összegeket adományozott karitatív szervezeteknek, a segélyakciókat soha nem hagyta ki, bárki, aki bajba került rá számíthatott.
    Az első pofont akkor kapta, amikor olvasta, hogy az általa komoly pénzzel támogatott segélyt, gané emberek lenyúlták és így az nem jutott el a rászorultakig, pedig ezek az emberek komoly katasztrófát éltek át, mindenük odaveszett, csak a csupasz életük maradt nekik.
    Ezután sorra jöttek olyan események, amik a hitét egyre jobban megtépázták.
    A világ nagyot fordult, csalók, ingyenélők, utolsó gazemberek vették körül akármerre próbálkozott, pedig szeretett volna jónak megmaradni. Édesanyja emléke és bölcs tanításai még kitartottak, de nagyon sokat halványultak, fekete-fehérré váltak.
    Egy nyári hosszú hétvégén úgy döntött, hogy kiengedi a fáradt gőzt és pihen egy kicsit. Máshól járhattak a gondolatai, mert nem kapcsolta be házának riasztóját, amikor elindult. Ennek meg is lett a következménye, amikor hazatért a teljesen kipucolt, félelemtől reszkető otthona várta. Leült az üres szoba közepére, és magába roskadt. Elszomorító, üres falak bámultak rá. Volt már padlón élete során, de még mindig talpra állt. Most valahogy nem érzett elég erőt magában. Reggel, zsibbadtan, a kemény padlón alvástól, sajgó tagokkal ébredt. Elment a biztosítóhoz, valamicske visszatérítést kapott a kárából, annyira minden esetre elég volt, hogy elkezdje belőle újra felépíteni az életét.
    Lassan a vonat újra sínre került, a mozdony pöfékelve nekilódult, megfeszült, forogni kezdtek a kerekek, a vontatmány megmozdult. Egyik kora reggel kopogtattak, jól öltözött férfi állt az ajtóban.
    - Jó napot kívánok! –mondta, majd folytatta: Weiss Emil nyomozó vagyok. Úgy néz ki, hogy elkaptuk a bandát, aki önt is kirabolta, részletes vallomást tettek. A rossz hír az, hogy mindent elkótyavetyéltek és nem tudom, ha a bíróság kártérítést ítél, valaha is megtérül majd a kára. Sajnálom. Kérem, jöjjön be holnap aláírni a jegyzőkönyvet és megismerkedhet az elkövetők vezérével.
    Azzal megfordult és elindult, de aztán hirtelen megfordult:
    - Engedjen meg egy személyes dolgot. A neve alapján, aztán most a személyes találkozáskor megbizonyosodtam, hogy maga az. Én vagyok a kicsi Weiss, akit istápólt az általánosban. Talán valamit most visszaadhattam, hogy elkaptam ezt a bandát…
    Másnap Harkány ott ücsörgött a jelzett időpontban a rossz fiúk rémálmában. Egyszer csak a folyosó végén befordult egy csinos tünemény. Mint minden férfiemberé, az ő szeme is kocsányon lógott a látványtól. Ahogy elé ért, ránézett és elmosolyodott. Harkány a szemlegeltetés lebukása miatt félrekapta a tekintetét. A nő azonban odalépett és kedvesen megkérdezte:
    - Leülhetek ide melléd?
    - Persze – habogta zavartan.
    A lány továbbra is mosolygott rá, majd megszólalt:
    - Ugye nem ismersz meg? Barbara vagyok, nem éppen így maradhattam meg az emlékeidben, hiszen kamaszkoromban dugő voltam, de Te mindig mellettem álltál, kedves Harkány.
    A férfi feloldódott, kötetlen beszélgetés indult el közöttük. Kiderült, hogy Barbarát, fényes nappal az utcán megtámadta egy banda, kicsavarták kezéből a táskáját és elrohantak. Szerencsére a köztéri kamerák segítségével azonosították, majd elkapták őket. Most szembesítésre jött.
    Ekkor kinyílt a szemközti ajtó és a nyomozó feje jelent meg
    - Látom, mindketten itt vannak, ugyanaz az elkövető, ki jön először?
    Harkány udvariasan előre engedte Barbarát.
    Amikor ő került sorra és belépett a szűk helyiségbe egy magába roskadt alakot vett észre egy széken, megbilincselt kézzel. Ahogy összenéztek, azonnal ismerősnek tűntek azok a riadt, de mégis dacos szemek. Bendegúz, az ovis pajtás volt az.
    Ebben a pillanatban végleg elpattant benne valami, összetört az anyja halvány arcát megőrző tükörkép…
  7. lustaság.jpg

    Zsigmond, kiskorában rengeteget bújta a könyveket, nem nagyon érdekelte, hogy emiatt „kockának” tartották. Egyszer olvasott Churchill-röl egy anekdotát, amely szerint megkérdezték az öregedő politikust, hogy szerinte mi a hosszú élet titka. Az öreg egyik kezében egy viszkis üveggel, a másikban füstölgő szivarjával így válaszolt: „No Sport!” Ehhez a filozófiához tartotta magát, őt soha nem találta meg a lenyugvó Nap a játszótéren bőrgolyót rugdosva. Helyette otthon gubbasztott és hasznosabban töltötte el a szabad idejét.
    Bejött a számítógép korszak, belevetette magát ebbe az új világba. Annyira lekötötte ez az újdonság, hogy már aludni sem nagyon akart, csak a képernyőt bámúlta. Apja egy ideig próbálkozott kizökkenteni ebből az őrületből, de minden hiába való volt, falakba ütközött. Végül feladta és elhagyta a családot. Anyjával maradtak kettesben, aki mindenben kiszolgálta kicsi fiacskáját. Egy ideig apró szívességeket kért cserébe, de fia ezeket vagy elengedte a füle mellett, vagy megígérte, hogy mindjárt, de aztán nem lett belőle semmi. Anyja néha próbálkozott, hogy kimozdítsa a lakásból, de hiába mondta jóindulatúan
    - Zsiga fiam menj már ki a szabadba, olyan sápatag vagy mint csipkerózsika a százéves szunyálás után. A megszólított nem mutatott hajlandóságot a felszólításra, továbbra is a billentyűzetet verte. Az anya szerette a fiát, így nem szekálta tovább, néha megjelent egy tányér kajával vagy frissítővel és csendesen távozott. Zsigmond egy idő után beleunt a számítógépes világba, helyette tv függő lett. Közben egyre jobban elhatalmasodott rajta a lustaság, a renyheség, amelynek következményeként elterebélyesedett. Anyja továbbra is partner volt, mindenben kiszolgálta őt.
    Egyszer a villogó dobozban látott egy kövér emberekről szóló filmet, bepánikolt. Kilépett a külső világba és kipróbált mindent, csak hogy normális súlyú legyen. Ez többé-kevésbé sikerült, de a lustaság ekkor már annyira beleette magát a zsigereibe, hogy minden megcsinált ugyan, de energiatakaros üzemmódban.
    Ekkor már külön élt anyjától, de a jóságos anyuka sűrűn megjelent, rendbe rakta lakását, kimosta ruháit, és meglepte kedvenc ételeivel.
    Bármilyen lehetetlennek látszik, de az ilyen emberek is megtalálják a másik felüket. Terézia lett a szerencsés kiválasztott, aki átlagos kinézetű, de mosolygós, kedves és szorgos volt.
    A házasságkötés után azonnal kiosztódtak a szerepek: apa keresi a kenyérre valót, anyáé a többi apróság.
    Zsiga, ha hazaért, egy szalmaszálat sem tett keresztbe, bezárkózott a maga kis lustaságtól övezett kis világába és jól érezte magát. Terézia mindenben kiszolgálta, mert ő ilyen nevelésben nőtt fel. Este holtfáradtan tért nyugovóra.
    A helyzet csak rosszabbodott, amikor megszületett egy szem lányuk, mert természetesen Zsiga a gyermeknevelést is „asszonymunkának” tartotta. A cseperedő gyerek sokszor próbálkozott apjánál, egy kis szeretetmorzsát felcsippenteni, de nem járt sikerrel, ezért anyjánál lelt vigaszra.
    Így forgott velük az idő kereke.
    A kislány, Ibolya úgy tizennégy lehetett, amikor sikerült a két nőnek Zsigát rábeszélni, hogy kiránduljanak egyet. A férfi morogva, hogy ki kell mozdulnia a komfortzónájából, de teljesítette a kérést. A lehúzott autóablakon beáramlott a friss tavaszi levegő, és ettől mindenki jó kedvre derült. Nem is emlékeztek rá, hogy mikor szállt rájuk ilyen érzés.
    Hosszú, egyenes útszakaszon haladtak, amikor váratlanul egy nagy durranás, utána a kocsi irányíthatatlanná vált, és önállósítva magát az út menti, frissen felszántott terület felé száguldott, majd hármat pördülve az oldalén állt meg. Hirtelen néma csend lett. Zsiga kikapcsolta a gyújtást és hátra fordult:
    - Ibolya, jól vagy? – a lány reszketve bólintott. Most Teréztől kérdezte volna ugyanezt, de csak a hűlt helyét találta. Iszonyatosan megijedt. Nagy vesződséggel kiszabadította magát és a lányát és eszelősen szaladgált a kocsi körül. Ekkor nyöszörgést hallott a kocsi alól, meglátta Terézia egyik kezét.
    Ezután olyan történt, amit ha ma bárkinek elmesélek, kétkedés ül a szemekbe, sőt magam sem hittem el, de a lányom, aki reszketett a sokktól, de mindent látott, el nem mondta a történteket. Állítólag odaléptem az oldalára fordult kocsihoz, hátamat nekifeszítettem a tetőnek, kezeimmel belekapaszkodtam az ablakkávákba és egy iszonyú ordítás szakadt ki belőlem, majd egyre magasabbra emeltem a fémszörnyeteget, és a talpára löktem. Honnan szállt bele ennyi erő petyhüdt izmaimba azt nem tudom, de azt igen, hogy szóról-szóra így esett meg. Letérdeltem Terihez és fogtam a kezét, csak azt hajtogattam: Ne halj meg! Ne halj meg!
    Közben hallottam az útról segítőkész autósok kiáltozását, majd a közeledő mentőt.
    - Ma három hónapja, hogy mindez történt és végre meggyógyultál, hazaengednek… -mondta Zsiga.
    - Hála az én hősömnek. válaszolt Terike. Tudod a doki mondta, hogy nagy szerencsém volt, hogy a puha talaj megmentett attól, hogy az autó azonnal agyonnyomjon. De így is megfulladhattam volna, ha nem veszed le rólam azt az iszonyú terhet.
    - Apropó, hogy ki is a hős kettönk közül. Az ápolásoddal a nyakamba szakadt minden. Képzeld még azt sem tudtam hol van a lány iskolája, nem hogy hogyan szokott odajutni. Otthon közben eluralkodott a káosz, mindenütt mosatlanok, szennyesek, felfordulás. Szegény anyám, ha élne, biztos ott termett volna és kisegített volna. Így csak odafentről, fejét fogva figyelhette amint esetlenkedem. Szerencsére a lányod, mint egy mini felnőtt átvette az irányítást és mindenre megtanított. Mára már tudok mosni, beprogramozni a mosogatót, sőt már vasaltam is. Borzalmas mennyi munka van egy háztartás fenntartásával, fogalmam sincs, hogy voltál képes minderre. Egy biztos ezentúl számíthatsz a segítségemre!
    - Te jó ég, ki maga és mit csinált a férjemmel! – mosolyodott el Teréz és átölelte Zsigmond nyakát…



    Utóirat:


    Ezzel a résszel befejeződött a hét főbűnt feldolgozó sorozat. A történetek főszereplői valamilyen okból egyik főbűn áldozatai.
    Egy váratlanul megjelenő személy, vagy egy katartikus élmény azonban a rossz szokásának elhagyására sarkalja. A vallásos emberek isteni beavatkozást, az ateisták szerencsés véletlent vélhetnek mögötte, én ebben szándékosan nem foglalok állást.
    Mindegyik történet pozitív kicsengésű és arra utal, hogy minden negatívum legyőzhető, mert mindenki megkapja rá az esélyt, csak figyelni kell a jeleket…
    selli77, imrucika, Beka Holt és 1 másik tag kedveli ezt.
  8. irigység.jpg

    Lukrécia csak ide-oda tologatta tányérján a reggelijét. Éjszaka keveset aludt, csak forgolódott az ágyában és egyfolytában zakatoltak a gondolatai. Pedig élete legszebb napjára virradt, ma kötik be a fejét.
    A tegnapi leánybúcsún azonban történt valami, ami nem hagyta nyugodni. Már nagyon emelkedett volt a hangulat, amikor egy pillanat alatt minden lelassult körülötte. Először az elfogyasztott alkohol hatására gondolt, de a látomás tovább folytatódott. Kiemelkedett fizikai testéből és sorba belépett barátnői testébe meghallva azok gondolatait. Rádöbbent, hogy csupa üresfejű libával vette körül magát. Mindegyikükben volt egy közös nevező, egyikük sem örült szívből, őszintén a házasságának. Legszívesebben megfojtották volna egy kanál vízben, hogy a helyébe léphessenek. Amikor az utolsó barátnőt is „kihallgatta” föléjük repült és egyenként belenézett a szemükbe. Mindegyikben azt a hamis csillogást vélte felfedezni, az irigységét. A bulit rosszullétre hivatkozva rövidre zárta.
    Az éjszaka forgolódásnak jó oka volt, hiszen egész eddigi élete erről a rossz szokásról szólt.
    Nagyon szép kislánynak született. Lehetett volna mindenki kedvence, de nem így alakult, mert utálatos természettel áldotta meg a sors, eluralkodott rajta az irigység. Ha a szomszéd kislánynak eggyel több babája volt, már kitört a botrány és következett a napokig tartó hiszti, amíg ki nem harcolta magának a hiányzó darabot. Akkor meg a másik szomszédban aranyos kiscica született, és a sárga irigység újra felütötte a fejét. Ugyanakkor, ha neki akadt valamilyen új szerzeménye, azzal azonnal el kellett dicsekedni és természetesen más nem érinthette a becses darabot. Gyermekkori játszópajtások gyorsan kiismerték és kikoptak mellőle.
    Magára maradt. Szülei sem kezelték jól a helyzetet, inkább minden vágyát teljesítették, számukra ez látszott legkönnyebb megoldásnak, pedig lehet, hogy okos neveléssel még menthető lett volna a menthetetlen. Lukrécia egy ideig elviselte a magányt, de gyorsan beleunt az egyszemélyes társasjátékozásba. Kitalálta, hogy neki bizony egy testvér kell, ezentúl ezzel a kéréssel nyúzta a szüleit. Az anyja azonban elzárkózott az ötlet elöl, így egy idő után feladta.
    Az iskolában is folytatta ámokfutását. A legújabb, dizájnos kabátban díszelegtek a tankönyvei, az utolsó divat szerinti tolltartó mellett. Természetesen mindez az állandóan újra cserélt iskolatáskában kuksolt. Ha társainál meglátott valami újdonságot azonnal elirigyelte. Irigyelte az elöl ülőket, mert jobban látták a táblát, amikor meg oda került, a hátsó padokat favorizálta, mert ott jobban lehetett puskázni.
    Amikor elérkezett a „fiúzós” időszak, mindig a másé volt a jobb, ő csak az idétleneket vonzotta, mint a légypapír az áldozatait.
    Felnőtt. Botladozott az élet göröngyös utú labirintusában. Nem tudta, hol rontotta el, de szívósan kereste a kijáratot.

    Ferdinánd, a legszegényebb rétegből küzdötte fel magát. Bármihez nyúlt arannyá változott, így fiatalon jelentős vagyonra tett szert. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik soha nem felejtették el honnan jöttek, és hová jutottak el, közben milyen pofonokat osztott ki neki az élet.
    Nem szerette a partykat, ahol műmosolyú, kikent ribik és pókerarcú üzletemberek iszogatnak és bájcsevegnek, de része volt a mindennapi munkájának. Lezavarta a hivatalos ügyeit és magányosan pezsgőzött, közben figyelte a társaságot. Megakadt a szeme egy hosszú combú, fekete, göndör hajú tökéletességen, aki szintén magányosan iszogatott. Ferdinánd nem tudta levenni a szemét róla, majd bátorságot merített és odament hozzá.
    - Látom, maga sem érzi otthonosnak ezt a légkört. - szólította meg a lányt.
    - Ennyire látszik? Tudja a főnök cipelt el, hogy reprezentáljon velem. Még egyszer nem fog rádumálni, úgy érzem magam, mint az elefánt a porcelánboltban.
    A férfi elmosolyodott, majd azt mondta:
    - Ne haragudjon, milyen neveletlen vagyok, még be sem mutatkoztam. Ferdinánd vagyok
    - Lukrécia. – és a kezét nyújtotta.
    Ez a gyengéd kézfogás olyan volt, mint egy villámcsapás, örökre megpecsételte mindkettőjük sorsát.
    Egyre sűrűbben találkoztak, és mindinkább érezték, hogy megtalálták az életre szólót. Így megtörtént a lánykérés, és ma kimondják a boldogító igent.
    Lukrécia a tegnapi lánybúcsún, mintha csipkerózsika álomból ébredt volna. Elhatározta, hogy szakít eddigi felszínes gondolkodásával és a hozzá tartozó „barátnőkkel”. Mivel az ifjú „leendő” férj nem ismeri az sötét, irigy oldalát, azt örökre a múlt homályába temeti.

    Az elhatározás óta teljesen megváltozott: szeretetre méltó és segítőkész, és ha még észreveszi egy szempárban az irigység felcsillanását, segít felülemelkedni a problémán…
    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  9. letöltés.jpg

    Brigittának, talán csak megszületnie volt nehéz. mert azonnal jó sínre került az élete. Jómódú családban nőtt fel, annak minden előnyével. Természetesen csupa rózsaszín gyerekszobájában minden játék rendelkezésére állt, a Barbie összes változatától és várkastélyától, a Ken udvarlók garmadáján át, az éjszakai égboltot szimuláló vetítőig.
    Nem járt játszótérre a pórnép közé, mert villájuk udvarán várt rá a külön homokozó és csúzda, amit senkivel nem kellet megosztania, és nem akadályozta hosszú sor, hogy csúszkálhasson. Ha éppen kedve szottyant megmártózott a feszített víztükrű, fűtött medencében, elkerülve a népmedencék minden hátrányát.
    Az iskoláiban hasonszörű elitgyerekekkel járt együtt, ahol a minél nagyobb rongyrázás határozta meg az életüket. Brigitta még itt is felsőbb rangúnak érezte magát, gyakorlatilag mindenkit lenézett, mintha egy láthatatlan burok venné körül.
    Ahogy kezdett nővé érni, látszott, hogy ebben is a sors kegyeltje. Köszönhető az állandó fitnessnek, a kozmetikába és szoliba járásnak igazi bombázóvá vált. Bármilyen férfit megkaphatta volna, de ebben is finnyásan válogatott, míg végül a legsportosabb milliárdost lett a befutó.
    Folytatódott luxus élete, mindent megkapott, csak mondania kellet és máris az ölébe hullott.
    Brigitta, amikor felébredt azon gondolkodott, hogy mivel üsse el az időt. Shoppingolni most nem volt kedve, a meztelen napozás csábította, de ma nagyon erősen sütött a Nap, féltette hamvas bőrét. Végül úgy döntött, hogy kipróbálja a vadonatúj kocsiját. Gondtalanul száguldozott a városban, majd kiment az autópályára, hogy tesztelje a járgány sebességét. Sorra hagyta maga mögött a többi benzinfaló őrültet.
    Lassan besötétedett, úgy gondolta ideje lenne visszafordulni, ezért letért a pályáról. Sötét, sivár ismeretlen helyre vetődött. Az autó fénycsóvája bevilágította a sikátoros, néptelen utcát. Valamilyen állat átfutott előtte, Nem akarta tudni mi volt az, csak az járt a fejében: el innen minél hamarabb.
    Ekkor váratlanul a kocsi elektronikája kilehelte a lelkét. Csend és sötétség telepedett rá. Óvatosan kinyitotta az autócsoda ajtaját és kiszállt. Idegesen kotorászott a táskájában a telefonja után. Hirtelen zajt hallott maga mögött. Gyorsan megfordult. Több közeledő alak sziluettjét látta a félhomályban, megbénult a félelemtől. Az egyik megszólalt:
    - Ide a ritikült, cicus!
    Brigitta engedelmesen átadta, remélve, hogy ezzel megússza a kalandot. A banda azonban nem elégedett meg ennyivel, bekerítve vészesen közelítettek. A nő izmai megfeszültek, lassan kilépett cipőjéből és a menekülési lehetőséget kereste. Mielőtt a kör teljesen összezárt volna, az egyetlen gyenge pontot választva megiramodott a sötét utcán. Erejét megfeszítve rohant, ösztönszerűen követve megérzését az ismeretlenben, közben elkeseredetten kiabált segítségért. Maga mögött hallotta a lihegő, nyálcsorgató fenevadak lihegését, egyikük utána kiáltott:
    - Itt aztán kiabálhatsz, senki sem fog rajtad segíteni, csak mi, ha végre utolérünk és leteperünk. Áporodott röhögés követte a beszólást.
    A rendszeres testedzésnek meg lett az eredménye, mert egy kis előnyre tett szert.
    Beugrott egy sötét kapualjba.
    Szíve a torkában dobogott, az üldözők elviharzottak a kapu előtt, majd egyre távolabbról hallatszott bosszús üvöltözésük. Az udvar felől ajtónyikordulás hallatszott, majd megszólalt egy vékonyka hang:
    - Jöjjön, siessen ide!
    Brigitta egy pillanatig habozott, majd elindult és besurrant az ajtón. A hang gazdája gyorsan becsukta a csikorgóst, és csendre intette. Együtt füleltek. A banda hangfoszlányai újra közelebbről hallatszottak:
    - Hova a francba tűnhetett, nem nyelhette el a föld?
    - Ott láttam valami mozgást, biztos ő az! –kiáltotta egy másik hang. A csapat üvöltve a jelzett irányba eldübörgött, majd csend lett.
    - Ne féljen, most már biztonságban van…
    - Köszönöm…-préselte ki élete első háláját Brigitta.
    Szeme lassan megszokta a félhonályt, körülnézett. Megmentője egy megviselt ruhájú, sápadt arcú nő volt, az otthona mindössze egyetlen kicsi szerényen berendezett szobából állt. Váratlanul megszólalt a nő:
    - Mit keresett ezen az istenháta mögötti helyen egy ilyen finom úrihölgy? Brigitta elmesélte a kálváriáját.
    - Tudja, hogy mit úszott meg?
    - Megerőszakoltak volna? – válaszolt bizonytalanul Brigitta.
    - Ez annál sokkal rosszabb környék. Az erőszak csak egy dolog, utána pucéran végig lökdösték volna az utcán, mintegy győzelmi trófeát, aztán egyik bandától a másikig hurcolják, ahol mindenki kénye-kedve szerint gyalázta volna meg. Amikor megunták, és abban reménykedik, hogy elengedik, nagyot téved, mert az következik, hogy eladják jópénzért szexrabszolgának vagy szervkereskedőknek. Soha nem került volna elő.
    Brigitta döbbenten hallgatta a mondottakat.
    Ekkor váratlanul megcsörrent kezében a teljesen elfelejtett, még mindig szorongatott telefonja. Az aggódó párja volt az, meghallva mi történt, azonnali segítséget igért.
    Újra megnyikordult az ajtó, egy férfi lépett be rajta. Brigitta idegesen odakapta a tekintetét. A nő azonnal megnyugtatta:
    - Ne aggódjon, ő csak a párom, a környék egyetlen rendes pasija és én kifogtam magamnak.
    - Látom, megint hazahoztál egy kóbor kutyát, ráadásul pedigrést. -mondta mosolyogva a férfi.
    - És még humora is van. – tette hozzá Brigitta.
    Hellyel kínálták, óvatosan ült le a kétes tisztaságú ülőalkalmatosságra. Beszédbe elegyedtek, sok mindent megtudott az itteni életről.
    Autóajtó csapódás hallatszott be az utcáról.
    - Azt hiszem megjött a felmentő sereg. – szólalt meg a nő.
    Brigitta elindult, az ajtóból visszafordult:
    - Még egyszer nagyon köszönök mindent. Itt hagyom a telefonom, szeretném felhívni.
    Brigitta élete teljesen megváltozott a sokkoló élmény után, elpárolgott az őt körül ölelő védőburok. Segített megmentőjének új otthont találni egy nyugodt kertvárosi környezetben, munkát szerzett mindkettőjüknek, anyagilag támogatta őket, hogy egyenesbe kerüljenek.
    A két nő sokszor összeül egy kis beszélgetésre…
    Arnica és Beka Holt kedveli ezt.
  10. res_a392e5d01d7e28845d9ef1e6baa80f93_full.jpg
    1952. szeptember 17.-e borongós őszi napra ébredt. József a szülészet folyósóján járkált idegesen. Néha odapislantott a Szülészet feliratú ajtóra. Odabenn a felesége vajúdott. Az ajtó azonban csendben várakozott. Egyik kezéből a másikba adogatta az asszonynak és az új jövevénynek szánt virágcsokrot. Közben azon morfondírozott, hogy milyen apa is lesz belőle. Előre eltervezte a dolgokat: a fiával megtanulnak majd focizni, együtt járnak majd a meccsekre, és ha elérkezik az ideje bevezeti a csajozás rejtelmeibe. Itt tartott, amikor kivágódott az ajtó és egy alacsony, gömbölyded, fürge járású, köpenyes nőszemély viharzott ki rajta.
    - Maga a boldog apuka? Választ sem várva folytatta:
    Gratulálok, gyönyörű kislánya született, három kiló húsz, mindketten egészségesek! – azzal férfiasan kezet fogott az újdonsült szülővel. Megfordult, és hasonló tempóval, ahogy jött, közelített az ajtó felé. József lassan felocsúdott, és utána szólt a hír hozójának_
    - Lányt mondott, biztos, hogy nem fiú?
    A megszólított megpenderült és kicsit arrogánsan válaszolt:
    - Biztos. Tudja 36 éve vagyok bába, bizonyos külső jegyekből meg tudom állapítani egy újszülött nemét!
    József próbálta menteni a helyzetet és gyorsan azt találta mondani:
    - Esetleg elcserélhették…
    Erre csak egy becsapódó ajtó jött válaszként. József utána gondolt, talán ezt nem kellet volna mondani, de annyira váratlanul, felkészületlenül érte a hír. Agyát lassan elöntötte a pulykaméreg, becsapottnak érezte magát. Pont neki született lánya, mindenki ki fogja röhögni, hogy csak egy lányt tudott összehozni. A mérge egyre magasabbra szökött, a folyosó szemetesébe hajította a virágot és dúlva-fúlva otthagyta a szülészetet.
    Betért az első kocsmába és pocsolya részegre itta magát. Amikor kijózanodott, haragja tovább is mérgezte a lelkét. Amíg haza nem engedték nejét és a kicsit, tüntetőleg távol maradt a látogatástól. Aztán elérkezett a nap és gyerekzsivaj töltötte meg a házat. József kerülte őket, mintha leprások lennének, pedig tündéri csemetével áldotta meg a sors. Mindig jó kedélyű, mosolygós kicsi lélek, ártatlan nagy szemekkel, ez volt az lánya. Felesége, egyszerűen nem értette férje viselkedését, szomorúság töltötte el, hogy az általa annyira vágyott boldog család csak csalóka ábránd maradt.
    József öntelt haragjában már azt fontolgatta, hogy elhagyja a családot, de nem érzett ehhez magában elég barátságot. Haragját magába ásta, a maga esetlen módján alkalmazkodott a körülményekhez. Ímmel-ámmal részt vett a gyereknevelésben, de úgy mintha fia lenne: labdarugdosás, indiánosdi, autószerelés apával.
    A kislány valahogy felnőtt, bár út közben valahol elveszítette gyermeki báját és azok a nagy szemek is csak szomorúságot tükröztek. Elmaradozott otthonról, elkeseredetten kereste a meg nem kapott szeretetet. Még fiatalon megtalálta a másik felét és végleg elhagyta a szülői házat.
    József megkönnyebbülést érzett, újra közelebb került feleségéhez. Az asszony még neheztelt férjére, de jól esett neki a kényeztetés, amibe férje részesítette.
    Teltek az évek, Józsefet továbbra sem érdekelte lánya sorsának alakulása. Az asszony rendszeresen tartotta kapcsolatot lányával, segítette, amiben csak tudta. Eleinte mindenről beszámolt férjének, de mikor látta, hogy süket fülekre talál, feladta ezt a szokását.
    Egyik este, amikor hazaért a lányától az anya, csendesen sertepertélt a lakásban, tette a dolgát. József az újság takarásában alibizett. Az asszony váratlanul megszólalt:
    - A lányod megajándékozott egy fiú unokával…
    József kezéből kiesett az újság.
    Hajnalka éppen a babát tette tisztába, amikor csöngettek.
    - Drága kinyitnád az ajtót!
    - Lihegek…-szólt vissza az ifjú apa – majd ahogy szélesre tárta a bejáratit, visszakiabált:
    Anyukád, azaz szeretett anyósom az!
    - Gyere anya, liberózok!
    Ketten folytatták a félbemaradt folyamatot, miközben örömteli mosollyal figyelték a törpe minden mozdulatát. Az anya váratlanul megszólalt:
    - Apád is itt van, csak lenn maradt a kocsiban, nem mert feljönni…
    - Anya, befejeznéd? –szólt Hajnalka és elrohant. Kisvártatva, az apjába belekarolva érkezett meg, és hellyel kínálta őt. Az öreg láthatóan zavarba volt.
    Időközben a popsi friss pelenkát kapott és a tiszta érzés mosolyra fakasztotta a kicsit.
    Hajni az apja kezébe adta az unokáját, aki nem bírt magával és bármennyire szégyellte is eleredtek a könnyei.
    Ezentúl, szinte mindennapos vendég lett a lányáéknál.
    Egyik alkalommal, amikor kettesben maradt apa és lánya, József kiöntötte a lelkét:
    - Tudod, hogy mikor először jöttem hozzátok, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, az csak részben szólt annak a boldogságnak, amit az unokával okoztál nekem. Inkább egy nagyfokú szégyenérzet szakadt fel bennem, mégpedig azért, ahogy veled viselkedtem. Nem tudtam megbocsájtani, hogy nem fiúnak születtél, pedig nem te tehettél erről. Mégis úgy fogadtál, mint egy lány, aki büszke az apjára, pedig nem érdemeltem meg.
    - Apa. Hazudnék, ha azt mondanám gyerekkoromban nem hiányoztak a cicás odabújások, ahogy egy normális családban apa és lánya között természetes, de megértettem, hogy te fiút szerettél volna. Sajnos bárhogy igyekeztem, béna voltam a fiús dolgokban és ezért csak önmagam okoltam. Én szerettelek, nem tudtam rád haragudni soha sem. Örülök. hogy a fiam kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk. Bár az elveszett éveket nem pótolhatjuk, azért a kárba veszett időt újra élheted az unokáddal…
    Fiubacsi és Beka Holt kedveli ezt.
  11. Kyla-Baker-Photography-newborn-baby-boy-dad-baby-in-hands-e1401394032350.jpg

    Bársony nem abban a korban nőtt fel, amikor párnacsata volt a szexuális előjáték. Ő inkább abba a világba született, amikor a lányok körében sport volt az ártatlanság elvesztése, lehetőleg minél korábban. Bársonyban vegyes érzések kavarogtak, egyrészről nem szeretett volna kilógni a sorból és a kicsúfolt aggszüzek csoportjához tartozni, másfelől egy kicsit félt is ettől a túlmisztifikált dologtól. Az esemény váratlanul, alkalomszerűen zajlott le. Szerencséjére kellemes élményként maradt meg benne és egyre jobban vágyott a folytatásra. Még fel sem ocsúdott, máris belesodródott a szexualitás örvényébe, amely egyre lejjebb és lejjebb húzta. Kezdetben még válogatott a partnerek között, de egy idő után már mindegy volt, csak meglegyen a mindennapi betevője. Kétes helyekre járkált, alkalmi szexre vadászva. Egyre jobban belesüppedt a pornó bugyraiba, szinte nem létezett olyan eltévelyedés, amit ki ne próbált volna. Már a húszas évei végén járt, de szexuális étvágya nem csökkent. Kezdett magától megijedni, de aztán utána nézett és megnyugtatta magát, hogy nincs egyedül, ilyen ez a világ. Elvégre egyenjogúság van, miért ne lehetne, hogy egy nőnek is mindig azon járjon az esze.
    Egyszer azonban megváltozott valami, ugyanis kifogta az aranyhalat egy férfi személyében. Annyira összeillettek minden vágyuk kielégítésében, hogy csak egymással foglalkoztak, nem vágytak váltott partnerekre. Bársony boldognak érezte magát. Az eufória tartósnak és tartalmasnak látszott, amikor egyik reggel émelygésre, rosszullétre ébredt. Biztos volt benne, hogy nem lehet baj, de a biztonság kedvéért elment orvoshoz. A vizsgálatok után a doki vigyorogva mondta:
    - Hölgyem gratulálok, Ön anya lesz!
    Bársony teljesen összeomlott, az sem tudta, hogy keveredett haza. Kavarogtak a gondolatai:
    -Mi lesz ezzel a jól működő eddigi életemmel, ebbe egyáltalán nem fér bele egy gyerek.-
    -Nem hiszem, hogy erre én fel vagyok készülve.-
    -Ha ezt a pasi megtudja, azonnal lelép, így szokták a férfiak!-
    Nem sokat mérlegelt, nem szólt senkinek, csak késlekedés nélkül bejelentkezett abortuszra.
    Elérkezett a kitűzött időpont, egy napra bevonult a klinikára.
    Morcos arcú nővér, szavak nélkül, rutinosan felkészítette a műtétre. Sápadt, vékonydongájú betegtologató a tetthelyre szállította. Benn a műtőben a végső előkészítésekhez fogtak, egy pillanatra meglátta a kikészített műszereket, nyelt egy nagyot.
    Ekkor váratlan dolog történt. Kivágódott a műtő ajtaja és egy sürgős esetet hoztak. Bársonyt betakarták és a folyosóra tolták.
    Minden kihalt volt, csak egy magányos nő várt odakinn, idegesen járkált fel és alá. Jó idő eltelt már, amikor Bársony megkérdezte őt, hogy miért van itt. A nő azonnal ráborította a keserűségét:
    - Tudod, most próbálkozunk hatodszor, és ha most sem jön össze nem fogunk többször. Velem van gond, csak mesterséges beültetéssel eshetem teherbe. Sajna eddig, nem jött össze, most a doki hívott, hogy közölje, hogy sikeres volt-e a beültetés.
    - És Te, miért vagy itt?
    - Csak egy rutinműtét.-válaszolta Bársony.
    Megnyikordúlt az ajtó, a lányt behívták. Mielőtt belépett volna egy pillanatra még visszafordult és könyörögve mondta:
    - Kérlek, szoríts nekem!
    Bársony magára maradt, a folyósó csendjében.
    Odabenn, az életmentő műtét sikeresen befejeződött.
    - Hozzák az abortuszost, essünk túl rajta!- mordult oda az orvos a nővérnek. A megszólított rövid idő után visszatért, majd azt mondta:
    - Nincs senki odakinn…
    Amikor elérkezett az idő, minden nagyon gyorsan zajlott. A már összekészített táskát lóbálva támogatta a férfi, a mindenórást. Óvatosan besegítette a kocsiba és már viharzottak is a kórházba. A férfi talán még jobban izgult, mint a nő, mert bevállalta az apás szülést, pedig ha tehette kerülte a kórházaknak még a környékét is. Esetlenül öltözött be a kötelező göncökbe. A szülés alatt hősiesen kitartott, bár kétszer az ájulás kerülgette.
    Aztán felsírt a csöppség, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. A még maszatos újszülöttet az anyjára helyezték. Bársony meggyötörten, fáradtan lenézett a kicsire, aki ott pihegett a mellein. Ebben a pillanatban megértette, hogy a teste -a semmihez nem hasonlítható- anyaság megtapasztalására született…

    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  12. black-bean-quesadillas-recipe-ew0710-xl.jpg
    Anabella a tükör előtt állt, magát nézte. Megelégedettséggel töltötte el a látvány, de nem volt ez mindig így. Gyerekkorában nagy szeretetigényre vágyott, de szülei nem érezték át ezt. Nem csak az esti búcsúpuszikról, vagy a szülinapi ajándékokról álmodott. Kellett volna egy kis ölbebújás, szeretetteljes simogatás, egy kis közös játék apuval vagy anyuval. Ehelyett: most nem érek rá válaszokkal találta szembe magát.
    Kereste a kiutat, amit végül az evésben talált meg. A hűtőszekrények és a bonbonos dobozok rémálma lett. Bennük soha nem csalódott, mindig megvigasztalták. A habzsolásnak azonban ára van, testsúlya fokozatosan növekedett.
    Az iskolában, osztálytársai céltáblája lett, közülük a leggonoszabb fabrikált egy mondókát, amivel állandóan csúfolták: „Óh, te drága Bella, kár, hogy tested debella!
    Próbált nem figyelni a piszkálódásra, de a tüske benne maradt. A megoldást csak a nassolás adta meg számára. Ördögi kőr volt, ami megnyugvást jelentett számára, rosszat tett vele.
    Elérte a tinikort, beindultak a hormonok. Gyorsan szembesült a ténnyel, hogy a fiúk a dekoratív, bár üresfejű társnőire hajtanak. Hiába tudott bármilyen témához okosan hozzászólni és nagyszerű humorérzékkel áldotta meg a sors, mégsem kellett senkinek. Természetes, hogy a megszokott mentvárába menekült.
    Amikor önálló életre váltott, elhatározta, hogy változtat eddigi életmódján. Kezdeti próbálkozásai kudarcba fulladtak, állandóan visszaesett régi megszokott bűneibe. Fő ellensége a mérleg volt, amelynek mutatója egyre magasabbra kúszott.
    Kipróbált minden diétát, amiről csak olvasott, de csak részsikereket könyvelhetett el.
    Egyik nap, amikor lelépett a mérlegről, teljesen összeomolva roggyant le a közeli székre. Elérte a kritikus 100 kilós lélektani határt. Drasztikus lépésre szánta el magát, a lakásához legközelebbi edzőterembe ment és váltott egy éves bérletet.
    Elérkezett az első alkalom, félve vetkőzött le, mert körülötte csupa kimunkált test nyüzsgött. Már éppen elveszíteni látszott az a kis bátorsága is, ami eddig volt és épp menekülőre fogta volna, amikor valaki megszólította:
    - Először látom itt, szüksége van személyi edzőre?
    Anabella hirtelen megfordult és előtte állt egy csupa izom, gyönyörű férfipéldány.
    - Igen, azt hiszem. –rebegte zavartan.
    - Akkor neki is ugorhatunk! – jött a válasz.
    Ha fel kellene idézni ezt az első alkalmat, Anabella nem volna rá képes. Egyrészt a mérhetetlen izomláz miatt, amivel elrenyhült teste védekezett, másrészt az azonnal fellobbanó szenvedélyes tűz miatt. Az első hónapban a mérleg nem lett szimpatikusabb, mint azelőtt. Nem is csoda, hiszen edzés után hazaérve azonnal feltépte a hűtőajtót és habzsi dőzsit rendezett.
    A személyi edzővel lévő kapcsolata csak a közös munkára korlátozódott, egyre mélyülő szerelme plátói maradt. Már a második hónapot taposta, amikor hazaérve elgondolkodott: ez így nem mehet tovább, ha kicsi esélyt is szeretne az edzőnél komolyabban kell venni a dolgokat. Kitalálta, hogy titokban készít egy képet szerelméről és motivációként mindenhova kiteszi a lakásba. Elhatározását tett követte, a hűtőre, mint fő veszélyforrásra két fotó is került.
    A terv szép lassan bevált. Legnagyobb örömére a mérleg egyre vidámabban mosolygott vissza rá.
    Eljött a nagy nap, amikor úgy érezte veheti a bátorságot, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön élete szerelmével. Az utcán megvárta a terem zárását és „véletlenül” belefutott a férfiba. Egy közeli presszóban kötöttek ki. Anabella sziporkázott, igazán kellemes csevelypartnernek bizonyult. Amikor már elég lazának érezte a beszélgetést, tréfálkozva bedobta a témát:
    - Tudod, amikor először megláttalak, azt hittem megtaláltam álmaim pasiját. De akkor hozzád sem mertem szólni, ahogy akkor kinéztem. Mostani külsömmel már magabiztosabb lettem, hogy végre megnyilatkozhassam.
    A férfi csendben hallgatott, majd egy idő után megszólalt:
    - Amikor én először megláttalak, megállt körülöttem a levegő. Olyan villámcsapás ért, amilyen még soha. Nekem gyengéim az ilyen alkatú nők, mint amilyen Te voltál. Számomra tökéletes volt az alakod, majd megőrültem a közeledben, alig bírtam magammal. Aztán ahogy átváltoztál és azzá a tipusnővé alakultál, akik állandóan körül vesznek, fokozatosan elmúlt a varázsod és mára már teljesen közömbössé váltál. Nagyon sajnálom!
    Anabella leforrázva ballagott hazafelé. Elgondolkodott.
    Lehet, hogy a végeredmény kicsit elkeserítő, de az evési kényszeréből kigyógyult és most már tudja, hogy mi a recept, ha bármilyen problémával kell szembenéznie: ki kell tűzni egy célt amely a helyes mederbe tereli…
    Beka Holt kedveli ezt.
  13. thumb_7iyx0ty6v0t1kydoh57s192dk8081lhf1x8h1rqd.jpg
    Paszkál az utolsó pillanatban érte csak el a reggeli munkába vivő buszt. Kifulladva a futástól, pihegve dülöngélt, kapaszkodva a fogantyúba. Amikor visszanyerte normális légzési ritmusát, körülnézett. Az utazó sorstársak között felfedezett egy ismerősnek tűnő arcot. Egyenlőre még nem tudta beazonosítani, de az agya kerekei forogtak, próbáltak régi emlékek polcain kutakodni. Egy megállóban szálltak le, ekkor beugrott:
    - Szia, Samu te vagy az?
    - Igen, és Te?
    - Hát a Paszkál! Jesszus, vagy húsz éve nem találkoztunk. Hova tartasz.
    - Itt dolgozom a környéken, és Te?
    - Én is, összeülhetnénk egy kicsit felidézni a régi időket, meghívlak!
    - Jó, délután ötkor abban a szembeni kávézóban?
    - Pompás, ott leszek!
    A megbeszélt időpontban Paszkál érkezett hamarább. Izgatottan figyelte az óráját, de Samu pontban ötkor belépett a helyiségbe.
    - Már aggódtam, hogy nem jössz...
    - Egy pillanatra megfordult a fejemben, de a kíváncsiság elhozott. Javíts ki, ha nem jól emlékszem, de Te nem az a típus voltál, aki meghívogattál bárkit is, nálad zsugoribb embert nem ismertem, utáltunk is a suliban emiatt, nem volt egy barátod sem.
    - Jól emlékszel, de mielőtt megrugdosnád a döglött oroszlánt, hallgasd meg a történetemet.
    - Csupafül vagyok…
    - Nálunk családi hagyomány volt, hogy a fogunkhoz verjük a garast, egyszerűen ilyen környezetben nevelkedtem. Pedig biztos voltam benne, hogy szüleim vagyonosak, még sem tellett soha semmire. Sokszor jártunk leharcolt cipőben és feküdtünk le éhesen, mert a lelakatolt hűtőt nem tudtuk kinyitni. Így ha egy kis mellékeshez jutottunk, vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére. Ez a gyűjtögetés odáig fajult, hogy magunktól is megvontuk a falatokat azért, hogy minél több legyen. Ebből a beteges korszakomból ismersz, kívülről valóban nem lehettem szeretetre méltó.
    Az ilyen szülőket gyorsan elhagyják gyerekei. Így volt ez nálunk is, öcsémmel, bár külön utakon, de kirepültünk a szülői fészekből. Akkor már vérünkben volt a güzüség, nem tudtunk megváltozni. Ez az életforma nem enged közel hozzád senkit, csak emeled a falakat és nem veszed észre, hogy bezártad önmagad.
    Jól haladtam a gyűjtögetéssel, minden fillért megragadtam, és magamhoz öleltem. Emlékszem, egyszer a parkban sétáltamm az egyik pad alatt megpillantottam egy csillogó pénztálcát. Körülnéztem, gyorsan felkaptam és eliszkoltam vele. Otthon izgalommal nyitottam ki a szerencsesütimet. Néhány fillér volt benne, a díszes, csillogó külső miatt, talán egy kislányé lehetett. Besüllyesztettem az íróasztal fiókjába és meg is feledkeztem róla.
    Ettől a naptól kezdve azonban üldözni kezdett a balszerencse. Amibe csak fogtam rosszul sült el, sorozatosan értek a veszteségek. Pánikba estem, agyam lázasan kutatta az okokat. Ekkor ugrott be, hogy amióta rátaláltam arra a kis erszényre, azóta fordult minden a visszájára.
    Jött a nagy elhatározás: meg kell tőle szabadulni. Ha ez ilyen egyszerűen működött volna, ugyanis olyan volt, mint a bumeráng mindig visszatért. Ha direkt elhagytam, biztos, hogy utánam hozta valaki, ha messze hajítottam, egy arra járó kóbor kutya visszaloholt vele és letette elém. Már a sírás kerülgetett a tehetetlenség miatt. Dühömben a park magányos padjára vetettem magam és magamban füstölögtem.
    Lassú léptekkel arra jött egy szomorú szemű kisleány és megkérdezte, hogy leülhet-e mellém. Miután megengedtem, egy ideig csendben üldögéltünk. Máskor ilyen helyzetben gyorsan elhagytam a helyszínt, mert túl közel nem engedtem senkit az aurámhoz. Most azonban új érzés kerített hatalmába, felé fordultam, és még beszédbe is elegyedtünk. Olyan volt az egész, mintha kívülállóként látnám a jelenetet. A kislány mesélt magáról, szegénységükről, magányáról. A szívem egyre jobban belesajdult, még soha nem éreztem ilyet. Kavargott velem a világ.
    Amikor a végén felálltunk a kislány azt mondta:
    - Tudod, most azért voltam szomorú, mert ma van a szülinapom, és tudom, hogy most sem kapok majd semmit. De bearanyozta a napomat, hogy elbeszélgettél velem.
    Elbúcsúztunk és elindultam hazafelé, de néhány lépés megtétele után olyat tettem, amit még soha: a saját tálcámból kivettem egy súlyos bankót, belegyömöszöltem az erszénykébe és utána szaladtam, kezébe nyomtam és boldog szülinapot kívántam. Megfordultam, soha nem fogom elfelejteni azt a döbbent és mégis iszonyúan boldog arcocskát. Soha nem érzett érzés futott át rajtam, könnyűnek, felszabadultnak éreztem magam. A cselekedetem teljesen ösztönös volt, olyan gátakat szakított fel bennem, ami elmondhatatlan.
    Teljesen megváltoztam, szakítottam a régi énemmel. Ma már a koldus minden nap kap egy kis aprót tőlem, alapítványokat támogatok, odafigyelek a rászorulókra. Hihetetlen felemelő érzés adni, itt tartok most.
    Samu türelmesen végighallgatta a monológot, majd elmosolyodott.
    - Most már tudom, hogy miért sodort a sors az utamba. Tudod, én amolyan önkéntes állatbolond vagyok. Jelenleg egy új menhely építésére keresek támogatókat.
    Még mielőtt folytatta volna Paszkál közbevágott:
    - Számíthatsz rám!
    - Tudod mielőtt beléptem ebbe a helyiségbe, álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Te leszel az egyik mecénásunk…
    Claire 959, Smeagol és Beka Holt kedveli ezt.
  14. n15ktkqTURBXy81NGVkMTAxZmRmYjcwMmEzNWU2N2EwNjI3YTQ4NjU2Ny5qcGVnkpUDAMzZzROIzQr8kwXNAxTNAbw.jpg

    Lidérc Lipót látszólag olyam volt, mint társai. Születése követte a hagyományokat: fekete tyúk szárnya alól pottyant ki, mint éjfekete tojás, édesanyja trágyadombon költötte ki. Rendesen kijárta az iskolát, ahol megtanulta az ijesztgetés fortélyait. A sikeres vizsgák után, megkapta a maga kis lápdarabját, amit védenie kellett a betolakodóktól. Erre a feladatra meg voltak az eszközei: átható szaga, amely a büdösbanka és az ázott kender szagának sajátos elegyére emlékeztetett. Ezen kívül, ha muszáj volt megjelent, ami szintén hatásosnak bizonyult, mert gnóm alakja és izzó szemei mindenkit taszított. Végső fegyverként ott volt még a lápi fény, amelyet egyetlen ujj csettintéssel elő tudott hívni. Ez a fegyver nagyon hatásos tudott lenni, mert az emberekben babonás félelmet keltett.
    Lipót az első perctől kezdve nem szerette a munkáját. El nem tudta képzelni, hogy mi lehet az a nagyon fontos, ami miatt olyan értékes ez a terület. Ezen kívül, utált ijesztgetni, jobban szeretett volna barátkozni, elbeszélgetni az emberekkel. Hiába közeledett mosolyogva, mindenki hanyatt-homlok menekült előle.
    Egyik nap délután a zsombékos felöl szipogást hallott. Óvatosan odasompolygott és kilesett. Egy kislány itatta az egereket. Zavarba esett, hogy mit tegyen, nem akarta még jobban megijeszteni. Mivel a keserűség nem hagyott alább, kilépett a rejtekből és megkérdezte:
    - Mi a baj, kicsi lány? A megkérdezett felemelte a fejét. Most jött volna az a rész, amikor mindent hátrahagyva az áldozat elrohan. Ehelyett megtörölgette a szemét és válaszolt:
    - Tudod, figyelmetlen voltam és eltévedtem, anyukám már biztosan nagyon aggódik értem.
    - Ha gondolod, segítek hazatalálni. – vágta rá gyorsan Lipót.
    Bandukoltak egymás mellett, beszélgettek. Egyszer csak a lidérc megkérdezte a kislányt:
    - Hogyan lehetséges az, hogy nem ijedtél meg tőlem?
    - Tudod belenéztem a szemeidbe, és láttam, hogy a lelked mélyén Te tiszta és jó vagy. – jött a válasz.


    Hernyó Pisti fülig szerelmes volt Orsikába a legszebb hernyólányba. Mindent megtett, hogy szerelme viszonzásra leljen: virággal kedveskedett, elvitte Orsikát moziba és a nemrég megnyílt puccos erdei étterembe, a „Haraptalak”-ba vacsorázni. Úgy érezte, hogy sínen vannak a dolgok, de valami még kellene, ami egyértelművé teszi érzelmeit. Sokat agyalt rajta, mi is lehetne az. Sorra vetette el a jobbnál-jobbnak vélt ötleteit: a kirándulást a kalandparkba, a tandem ejtőernyő ugrást, vagy a mélytengeri búvárkodást.
    Érezte, hogy itt valami személyesebbre van szükség.
    Egyszer csak fény gyúlt a fejében: Ez lesz az! – ugrott egy nagyot, majd mindjárt neki is állt a meglepetés megszervezésének.
    A másnapi randevún Orsika megkérdezte:
    - Mit csinálunk ma?
    - Az meglepetés! – válaszolta izgatottan a hősszerelmes.
    A taxi a kilátó feljáratánál állt meg.
    - Most komolyan, ide fogunk felmászni? – kérdezte a lány.
    - Hidd el, megéri majd! – lelkendezett a fiú.
    Elindultak. Kemény túrának bizonyult, az utolsó lépcsőfokokat már lógó nyelvvel tették meg.
    - Ajánlom, hogy tényleg megérje, amiért ide felmásztunk. – pihegett Orsika.
    - Nézz csak le! –mondta felvillanyozódva Pisti. A lány oda araszólt a korláthoz és lebámult. A fiú figyelte az arcát, várta a hatást, de nem történt semmi változás. Pisti odarohant és lenézett. Kigúvadt szemekkel állt egy pillanatig, majd összetörten a kilátó sarkába roskadt. Ha nem szégyellte volna magát a lány előtt, biztos elsírja magát. Orsika odacsusszant és vigasztalni próbálta. A fiú nehezen szólalt csak meg:
    - Tudod, meglepetést készítettem neked. A barátaimmal egész éjszaka dolgoztunk, hogy sikerüljön. Belerágtuk a lapulevelekbe nagy betűkkel, hogy SZERETLEK! Erre valami pákosztos bagázs lelegelte az egészet. Ezt nem hiszem el!
    Orsika megsimogatta és így szolt:
    - Nekem nem kell a felhajtás, elég lett volna, ha egy romantikus estén a fülembe suttogod ezt a varázslatos szót.
    Felállt, majd így folytatta: Én is… Most pedig felhívom apámat, hogy küldjön egy szitakötő helikoptert, mert nincs az, aki rávegyen, hogy innen learaszoljak…


    Hagyományos, szegecselt, horganyzott öntözőkannának született. Formás alakját virágcsokor mintázat díszítette, büszkén viselte levehető zuhanyrózsáját. A Vasboltba került, hogy gazdára leljen. Nem kellett sokat várnia, mert egy öreg, kérges kéz megvásárolta. Elválaszthatatlan barátok lettek, együtt ápolták a kicsiny kert veteményesét és virágait. A kanna egy nap megérezte, hogy a kéz már egyre nehezebben emeli meg vízzel terhelt súlyát és eljött az a nap amikor, már nem jött érte többé. A locsolatlan föld kiszáradt, a benne élők elenyésztek.
    Újgazda jelent meg. A kanna örömmel vette tudomásul, hogy újra szükség lehet a szolgálataira. Ám az új tulajdonos a divatos, színes műanyag kannák megszállottja volt, így az öreg a lomkamra mélyére került. Egy ideig hánykolódott, aztán egy csomó használaton kívüli lommal együtt az utcára került. Guberálók jártak arra, de egyikük sem tartotta értékesnek, így elkeseredetten várta, hogy így fejezze be az életét. Már befordult a begyűjtő teherautó a sarkon, amikor egy fiatal lány állt meg előtte. Felemelte, körbe forgatta, megcsodálta íves tagjait, majd boldogan magával vitte őt.
    Az új otthonában, megtisztogatták, majd kapott egy gyönyörű piros festékruhát. Száradás után egy díszkertbe került, ahol több mívesen kidolgozott tárggyal együtt hirdették a régi szakmák dicséretét…


    Mindig is tisztelte a költészetet. Ezért nem írt soha verseket, és különben is olyan sok önjelült fűzfapoéta létezett, hogy a legbővizűbb folyón is gátat lehetett volna belőlük építeni.
    A történetmesélés szépsége érdekelte. Meséivel messzi vidékeket bejárt, az apró törpenemzetségtől az óriások földjéig. Mindenkit elvarázsolt különös világával.
    Egy nap érezte, hogy elfáradt. A mesélők ilyenkor visszavonulnak egy seholnincs csodálatos helyre. Magukra csukják a magány kapuját, de mielőtt végleg eltünnének a világ szeme elöl, magukhoz hívják kiszemelt utódjukat és elmondják utolsó meséjüket. A követő megjegyzi azt, és ez lesz majd az ő első meséje, aztán elbúcsúzik mesterétől és elkezdi járni a saját útját…

    Ezzel az írással véget értek a Mini mesék. Minden tiszteletem annak aki végégkövette ezt a mesecunamit...
    Beka Holt kedveli ezt.
  15. kek-lepke-pillango.jpg

    A pillangó fáradtan ücsörgött a színpad szélén. Mára már kihunytak a fények, elment az utolsó autogram kérő is. Lépteket hallott, lassan felemelte a fejét, Hiéna Altréd a menedzser közeledett:
    - Ma is csodálatos voltál! – lelkendezett már messziről.
    Ahogy közelebb ért már látta, hogy valami gond van kedvencével, megkérdezte, hogy mi a baj. Sokáig nem kapott válasz, de azután a pillangó megrebegtette szárnyait és lassan kiöntötte a szívét:
    - Alfréd, tudom, hogy már mindent elértem, amit egy táncművész elérhet, ezt neked köszönhetem és hálás is vagyok érte. Azonban úgy érzem elég volt, valami máshoz kellene kezdenem.
    - Óóh drágám, ez csak alkotói válság, ezen, mindenki átesik, Te is túl leszel majd rajta. Ne feledd, hogy ehhez értesz igazán, nem mondom, hogy könnyű pálya, hiszen sok lemondással jár, de kárpótól a sok taps, a virágok és a közönség szeretete.
    Magához ölelte a kétkedőt, vigasztalólag megsimogatta és lassú léptekkel eltávozott. Mielőtt végleg eltűnt, még visszaszólt:
    - Holnap tízkor próba, aludd ki magad!
    A pillangó magára maradt gondjaival. Kis idő múlva felröppent és nyugovóra tért.
    Teljesen leizzadva, csatakosan ébredt. Mozaikokból állt össze éjszakai rémálma: a távolból vonzotta valami titokzatos, villódzó fény. Amikor odarepült a különös helyre, egyforma méretű dobozokat látott egymáson. Kíváncsisága közelebb repítette. Egy óvatlan szárnycsapás felborította a rendezett dobozhalmazt. Ekkor fedte fel tartalmát: átlátszó felület alatt szépen sorba rendezett lepkegyűjtemény nézett rá vissza, és a legfelső dobozban szürke kis lepkék között a sor végén önmagát látta az égszínkék csodálatos szárnyaival, kitűzve, felcímkézve.
    Olyat tett, amit még soha. Fél órával a próba előtt már megérkezett, és a korlátnál gyakorolt, amikorra odaszállingóztak a többiek…


    A hópihe gyárban egyre feszültebb légkör uralkodott. Legjobban a hópehely mintázók idegeskedtek, ugyanis szeptember vége lévén szorította őket a határidő, hiszen nemsokára itt a tél és még meg kell tervezniük egy csomó egyedi mintát. A felső vezetés nem változtatott azon a szabályon, hogy a hóesésben résztvevőknek különböző mintázatot kell viselniük, pedig a mintakészítők szakszervezete kérelmet nyújtott be az egyformaság elérése érdekében. Hiába le kellett nyelni a békát és új formákat kitalálni.
    A tervezők között akadt egy, aki gyakran lejért a Földre, ihletet szerezni. Egyik útja során akadt rá arra a kislányra. Ő, imádta a havat, és mindig szomorú lett, ha elmúlt a tél. Azért, hogy vigaszra leljen hópehelymintákat készített. Összehajtogatott egy papírlapot, kivágott belőle apró részeket, és amikor szétnyitotta, csodálatos alakzatokat kapott. Ezekkel volt teleaggatva a szobája. A tervező tátott szájjal bámulta a csodálatos alkotásokat. A legszebbet alaposan megjegyezte és köszönetképpen puszit nyomot az alvó művésznő homlokára.
    December elején, a kislány felébredt és kinézett az ablakon, majd felkiáltott:
    - Anya, anya itt az első hó! – gyorsan magára kapkodta ruháját és már kinn is volt. Szerencsére esett már annyi, hogy hóangyalt lehetett csinálni, ezért önfeledten hanyatt dőlt és kezeit, lábait mozgatni kezdte. Ekkor az első hópehely az orréra pottyant és gyorsan elolvadt.
    Ez volt az, amelyik az ő terve alapján készült…


    Robin Hood idézést kapott az erdei bíróságtól. A jelzett időpontban szépen kiöltözve, hátán, a lövészversenyen nyert nyilával megjelent a nagytiszteletű előtt. Először Sün Adalbert ügyész ismertette a vádakat:
    - Tisztelt haramia úr! Sok panasz érkezett az ön bandájára.
    1. Rendszeresen felverik az erdő csendjét a sorozatos rablótámadásaikkal, riadalmat keltve az erdei ovisok között.
    2. Állandó céllövő versenyeikkel telelyuggatják az erdő fáit, akik nem győznek a baleseti sebészetre járkálni.
    3. Tele szemetelik az erdőt üres konzervdobozokkal és sörösüvegekkel.
    4. A késő éjszakáig tartó tivornyázásukkal felverik az alvókat, megakadályozva a békés pihenést, megsokszorozva ezzel a dokihoz aktatóért folyamodók számát.
    5. Külön panasz érkezett a gombacsaládtól, amely szerint egy bizonyos Little John nevű egyén, félrészegen, sportból felrugdosta családtagjait, több heti ágyfekvést okozva nekik.
    A kirendelt védő, Sakál Suttogó nem tudott, (és nem is akart) megfelelő magyarázatot adni a történtekre.
    Robin lehajtott fejjel hallgatta a panaszáradatot, majd csendben megszólalt:
    - Nem tagadom a felhozott vádakat, találunk megoldást a problémák megoldására.
    Medve Abigél bírónő szigorú arccal nézett le a pulpitusról, majd kicsit megenyhülve kihirdette az ítéletet:
    - Figyelembe véve a vádlott beismerő vallomását és megbánó magatartását a következő ítéletet hoztam:
    Robin Hood bűnös, és ezért 100 óra közmunkára ítélem, amelyet az erdei iskolában kell letöltenie nyíllövészeti ismeretek tartásával.
    Megnevezett Little Johnt, távollétében gombaszakértői iskolába küldöm, hogy meg tudja különböztetni a hasznos gombákat a felrúgható mérgesektől.
    Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs!
    Ezután felemelte kalapácsát és olyat sózott az asztalra, hogy beleremegett az erdő…


    Giliszta Marci mogorván csusszant a frissítő eső utáni mászkos földön. Örök elégedetlenkedő természete most is felszínre került. Neki ugyanis nem tetszett, ha sütött a nap, ha esett az eső, ha fújt a szél, vagy éppen szellő sem rebbent. Fékevesztett kötekedő, udvariatlan, házsártos természete miatt kerülték a többiek.
    Épp egy lapulevél takarásából ért ki, amikor váratlan dolog történt: egy madár kiszúrta, és lecsapott a figyelmetlenre. Nem sikerült azonban felkapni és bekebelezni az áldozatot, „csak” éles csőre kettévágta a kukacot. A két fél Marci pillanatok alatt a föld mélyére menekült. A pákosztos néhány tétova csőr csapással még próbálta megszerezni legalább az egyik darabot, de egy idő után feladta és elrepült. A kukacok reszkettek az átélt sokk miatt, jó ideig nem is merészkedtek elő. Aztán csak összeszedték bátorságukat és egymással szemben kikukucskáltak a földből, egy ideig bámulták a másikat, majd az átélt közös élmény hatására összemosolyogtak.
    Ezentúl mindenhová együtt jártak elválaszthatatlanok lettek. Megváltozott a természetük, barátságosak és viccesek lettek. Sok barátra tettek szert, akik csak Giliszta Marci I. és Giliszta Marci II. névvel illették őket. Marci I.-et onnan lehetett felismerni, hogy csöppet hosszabbra sikeredett mint Marci II. a felosztás során…
    AlexaL, imrucika és Beka Holt kedveli ezt.