Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. letöltés.jpg

    Brigittának, talán csak megszületnie volt nehéz. mert azonnal jó sínre került az élete. Jómódú családban nőtt fel, annak minden előnyével. Természetesen csupa rózsaszín gyerekszobájában minden játék rendelkezésére állt, a Barbie összes változatától és várkastélyától, a Ken udvarlók garmadáján át, az éjszakai égboltot szimuláló vetítőig.
    Nem járt játszótérre a pórnép közé, mert villájuk udvarán várt rá a külön homokozó és csúzda, amit senkivel nem kellet megosztania, és nem akadályozta hosszú sor, hogy csúszkálhasson. Ha éppen kedve szottyant megmártózott a feszített víztükrű, fűtött medencében, elkerülve a népmedencék minden hátrányát.
    Az iskoláiban hasonszörű elitgyerekekkel járt együtt, ahol a minél nagyobb rongyrázás határozta meg az életüket. Brigitta még itt is felsőbb rangúnak érezte magát, gyakorlatilag mindenkit lenézett, mintha egy láthatatlan burok venné körül.
    Ahogy kezdett nővé érni, látszott, hogy ebben is a sors kegyeltje. Köszönhető az állandó fitnessnek, a kozmetikába és szoliba járásnak igazi bombázóvá vált. Bármilyen férfit megkaphatta volna, de ebben is finnyásan válogatott, míg végül a legsportosabb milliárdost lett a befutó.
    Folytatódott luxus élete, mindent megkapott, csak mondania kellet és máris az ölébe hullott.
    Brigitta, amikor felébredt azon gondolkodott, hogy mivel üsse el az időt. Shoppingolni most nem volt kedve, a meztelen napozás csábította, de ma nagyon erősen sütött a Nap, féltette hamvas bőrét. Végül úgy döntött, hogy kipróbálja a vadonatúj kocsiját. Gondtalanul száguldozott a városban, majd kiment az autópályára, hogy tesztelje a járgány sebességét. Sorra hagyta maga mögött a többi benzinfaló őrültet.
    Lassan besötétedett, úgy gondolta ideje lenne visszafordulni, ezért letért a pályáról. Sötét, sivár ismeretlen helyre vetődött. Az autó fénycsóvája bevilágította a sikátoros, néptelen utcát. Valamilyen állat átfutott előtte, Nem akarta tudni mi volt az, csak az járt a fejében: el innen minél hamarabb.
    Ekkor váratlanul a kocsi elektronikája kilehelte a lelkét. Csend és sötétség telepedett rá. Óvatosan kinyitotta az autócsoda ajtaját és kiszállt. Idegesen kotorászott a táskájában a telefonja után. Hirtelen zajt hallott maga mögött. Gyorsan megfordult. Több közeledő alak sziluettjét látta a félhomályban, megbénult a félelemtől. Az egyik megszólalt:
    - Ide a ritikült, cicus!
    Brigitta engedelmesen átadta, remélve, hogy ezzel megússza a kalandot. A banda azonban nem elégedett meg ennyivel, bekerítve vészesen közelítettek. A nő izmai megfeszültek, lassan kilépett cipőjéből és a menekülési lehetőséget kereste. Mielőtt a kör teljesen összezárt volna, az egyetlen gyenge pontot választva megiramodott a sötét utcán. Erejét megfeszítve rohant, ösztönszerűen követve megérzését az ismeretlenben, közben elkeseredetten kiabált segítségért. Maga mögött hallotta a lihegő, nyálcsorgató fenevadak lihegését, egyikük utána kiáltott:
    - Itt aztán kiabálhatsz, senki sem fog rajtad segíteni, csak mi, ha végre utolérünk és leteperünk. Áporodott röhögés követte a beszólást.
    A rendszeres testedzésnek meg lett az eredménye, mert egy kis előnyre tett szert.
    Beugrott egy sötét kapualjba.
    Szíve a torkában dobogott, az üldözők elviharzottak a kapu előtt, majd egyre távolabbról hallatszott bosszús üvöltözésük. Az udvar felől ajtónyikordulás hallatszott, majd megszólalt egy vékonyka hang:
    - Jöjjön, siessen ide!
    Brigitta egy pillanatig habozott, majd elindult és besurrant az ajtón. A hang gazdája gyorsan becsukta a csikorgóst, és csendre intette. Együtt füleltek. A banda hangfoszlányai újra közelebbről hallatszottak:
    - Hova a francba tűnhetett, nem nyelhette el a föld?
    - Ott láttam valami mozgást, biztos ő az! –kiáltotta egy másik hang. A csapat üvöltve a jelzett irányba eldübörgött, majd csend lett.
    - Ne féljen, most már biztonságban van…
    - Köszönöm…-préselte ki élete első háláját Brigitta.
    Szeme lassan megszokta a félhonályt, körülnézett. Megmentője egy megviselt ruhájú, sápadt arcú nő volt, az otthona mindössze egyetlen kicsi szerényen berendezett szobából állt. Váratlanul megszólalt a nő:
    - Mit keresett ezen az istenháta mögötti helyen egy ilyen finom úrihölgy? Brigitta elmesélte a kálváriáját.
    - Tudja, hogy mit úszott meg?
    - Megerőszakoltak volna? – válaszolt bizonytalanul Brigitta.
    - Ez annál sokkal rosszabb környék. Az erőszak csak egy dolog, utána pucéran végig lökdösték volna az utcán, mintegy győzelmi trófeát, aztán egyik bandától a másikig hurcolják, ahol mindenki kénye-kedve szerint gyalázta volna meg. Amikor megunták, és abban reménykedik, hogy elengedik, nagyot téved, mert az következik, hogy eladják jópénzért szexrabszolgának vagy szervkereskedőknek. Soha nem került volna elő.
    Brigitta döbbenten hallgatta a mondottakat.
    Ekkor váratlanul megcsörrent kezében a teljesen elfelejtett, még mindig szorongatott telefonja. Az aggódó párja volt az, meghallva mi történt, azonnali segítséget igért.
    Újra megnyikordult az ajtó, egy férfi lépett be rajta. Brigitta idegesen odakapta a tekintetét. A nő azonnal megnyugtatta:
    - Ne aggódjon, ő csak a párom, a környék egyetlen rendes pasija és én kifogtam magamnak.
    - Látom, megint hazahoztál egy kóbor kutyát, ráadásul pedigrést. -mondta mosolyogva a férfi.
    - És még humora is van. – tette hozzá Brigitta.
    Hellyel kínálták, óvatosan ült le a kétes tisztaságú ülőalkalmatosságra. Beszédbe elegyedtek, sok mindent megtudott az itteni életről.
    Autóajtó csapódás hallatszott be az utcáról.
    - Azt hiszem megjött a felmentő sereg. – szólalt meg a nő.
    Brigitta elindult, az ajtóból visszafordult:
    - Még egyszer nagyon köszönök mindent. Itt hagyom a telefonom, szeretném felhívni.
    Brigitta élete teljesen megváltozott a sokkoló élmény után, elpárolgott az őt körül ölelő védőburok. Segített megmentőjének új otthont találni egy nyugodt kertvárosi környezetben, munkát szerzett mindkettőjüknek, anyagilag támogatta őket, hogy egyenesbe kerüljenek.
    A két nő sokszor összeül egy kis beszélgetésre…
    Arnica és Beka Holt kedveli ezt.
  2. res_a392e5d01d7e28845d9ef1e6baa80f93_full.jpg
    1952. szeptember 17.-e borongós őszi napra ébredt. József a szülészet folyósóján járkált idegesen. Néha odapislantott a Szülészet feliratú ajtóra. Odabenn a felesége vajúdott. Az ajtó azonban csendben várakozott. Egyik kezéből a másikba adogatta az asszonynak és az új jövevénynek szánt virágcsokrot. Közben azon morfondírozott, hogy milyen apa is lesz belőle. Előre eltervezte a dolgokat: a fiával megtanulnak majd focizni, együtt járnak majd a meccsekre, és ha elérkezik az ideje bevezeti a csajozás rejtelmeibe. Itt tartott, amikor kivágódott az ajtó és egy alacsony, gömbölyded, fürge járású, köpenyes nőszemély viharzott ki rajta.
    - Maga a boldog apuka? Választ sem várva folytatta:
    Gratulálok, gyönyörű kislánya született, három kiló húsz, mindketten egészségesek! – azzal férfiasan kezet fogott az újdonsült szülővel. Megfordult, és hasonló tempóval, ahogy jött, közelített az ajtó felé. József lassan felocsúdott, és utána szólt a hír hozójának_
    - Lányt mondott, biztos, hogy nem fiú?
    A megszólított megpenderült és kicsit arrogánsan válaszolt:
    - Biztos. Tudja 36 éve vagyok bába, bizonyos külső jegyekből meg tudom állapítani egy újszülött nemét!
    József próbálta menteni a helyzetet és gyorsan azt találta mondani:
    - Esetleg elcserélhették…
    Erre csak egy becsapódó ajtó jött válaszként. József utána gondolt, talán ezt nem kellet volna mondani, de annyira váratlanul, felkészületlenül érte a hír. Agyát lassan elöntötte a pulykaméreg, becsapottnak érezte magát. Pont neki született lánya, mindenki ki fogja röhögni, hogy csak egy lányt tudott összehozni. A mérge egyre magasabbra szökött, a folyosó szemetesébe hajította a virágot és dúlva-fúlva otthagyta a szülészetet.
    Betért az első kocsmába és pocsolya részegre itta magát. Amikor kijózanodott, haragja tovább is mérgezte a lelkét. Amíg haza nem engedték nejét és a kicsit, tüntetőleg távol maradt a látogatástól. Aztán elérkezett a nap és gyerekzsivaj töltötte meg a házat. József kerülte őket, mintha leprások lennének, pedig tündéri csemetével áldotta meg a sors. Mindig jó kedélyű, mosolygós kicsi lélek, ártatlan nagy szemekkel, ez volt az lánya. Felesége, egyszerűen nem értette férje viselkedését, szomorúság töltötte el, hogy az általa annyira vágyott boldog család csak csalóka ábránd maradt.
    József öntelt haragjában már azt fontolgatta, hogy elhagyja a családot, de nem érzett ehhez magában elég barátságot. Haragját magába ásta, a maga esetlen módján alkalmazkodott a körülményekhez. Ímmel-ámmal részt vett a gyereknevelésben, de úgy mintha fia lenne: labdarugdosás, indiánosdi, autószerelés apával.
    A kislány valahogy felnőtt, bár út közben valahol elveszítette gyermeki báját és azok a nagy szemek is csak szomorúságot tükröztek. Elmaradozott otthonról, elkeseredetten kereste a meg nem kapott szeretetet. Még fiatalon megtalálta a másik felét és végleg elhagyta a szülői házat.
    József megkönnyebbülést érzett, újra közelebb került feleségéhez. Az asszony még neheztelt férjére, de jól esett neki a kényeztetés, amibe férje részesítette.
    Teltek az évek, Józsefet továbbra sem érdekelte lánya sorsának alakulása. Az asszony rendszeresen tartotta kapcsolatot lányával, segítette, amiben csak tudta. Eleinte mindenről beszámolt férjének, de mikor látta, hogy süket fülekre talál, feladta ezt a szokását.
    Egyik este, amikor hazaért a lányától az anya, csendesen sertepertélt a lakásban, tette a dolgát. József az újság takarásában alibizett. Az asszony váratlanul megszólalt:
    - A lányod megajándékozott egy fiú unokával…
    József kezéből kiesett az újság.
    Hajnalka éppen a babát tette tisztába, amikor csöngettek.
    - Drága kinyitnád az ajtót!
    - Lihegek…-szólt vissza az ifjú apa – majd ahogy szélesre tárta a bejáratit, visszakiabált:
    Anyukád, azaz szeretett anyósom az!
    - Gyere anya, liberózok!
    Ketten folytatták a félbemaradt folyamatot, miközben örömteli mosollyal figyelték a törpe minden mozdulatát. Az anya váratlanul megszólalt:
    - Apád is itt van, csak lenn maradt a kocsiban, nem mert feljönni…
    - Anya, befejeznéd? –szólt Hajnalka és elrohant. Kisvártatva, az apjába belekarolva érkezett meg, és hellyel kínálta őt. Az öreg láthatóan zavarba volt.
    Időközben a popsi friss pelenkát kapott és a tiszta érzés mosolyra fakasztotta a kicsit.
    Hajni az apja kezébe adta az unokáját, aki nem bírt magával és bármennyire szégyellte is eleredtek a könnyei.
    Ezentúl, szinte mindennapos vendég lett a lányáéknál.
    Egyik alkalommal, amikor kettesben maradt apa és lánya, József kiöntötte a lelkét:
    - Tudod, hogy mikor először jöttem hozzátok, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, az csak részben szólt annak a boldogságnak, amit az unokával okoztál nekem. Inkább egy nagyfokú szégyenérzet szakadt fel bennem, mégpedig azért, ahogy veled viselkedtem. Nem tudtam megbocsájtani, hogy nem fiúnak születtél, pedig nem te tehettél erről. Mégis úgy fogadtál, mint egy lány, aki büszke az apjára, pedig nem érdemeltem meg.
    - Apa. Hazudnék, ha azt mondanám gyerekkoromban nem hiányoztak a cicás odabújások, ahogy egy normális családban apa és lánya között természetes, de megértettem, hogy te fiút szerettél volna. Sajnos bárhogy igyekeztem, béna voltam a fiús dolgokban és ezért csak önmagam okoltam. Én szerettelek, nem tudtam rád haragudni soha sem. Örülök. hogy a fiam kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk. Bár az elveszett éveket nem pótolhatjuk, azért a kárba veszett időt újra élheted az unokáddal…
    Fiubacsi és Beka Holt kedveli ezt.
  3. Kyla-Baker-Photography-newborn-baby-boy-dad-baby-in-hands-e1401394032350.jpg

    Bársony nem abban a korban nőtt fel, amikor párnacsata volt a szexuális előjáték. Ő inkább abba a világba született, amikor a lányok körében sport volt az ártatlanság elvesztése, lehetőleg minél korábban. Bársonyban vegyes érzések kavarogtak, egyrészről nem szeretett volna kilógni a sorból és a kicsúfolt aggszüzek csoportjához tartozni, másfelől egy kicsit félt is ettől a túlmisztifikált dologtól. Az esemény váratlanul, alkalomszerűen zajlott le. Szerencséjére kellemes élményként maradt meg benne és egyre jobban vágyott a folytatásra. Még fel sem ocsúdott, máris belesodródott a szexualitás örvényébe, amely egyre lejjebb és lejjebb húzta. Kezdetben még válogatott a partnerek között, de egy idő után már mindegy volt, csak meglegyen a mindennapi betevője. Kétes helyekre járkált, alkalmi szexre vadászva. Egyre jobban belesüppedt a pornó bugyraiba, szinte nem létezett olyan eltévelyedés, amit ki ne próbált volna. Már a húszas évei végén járt, de szexuális étvágya nem csökkent. Kezdett magától megijedni, de aztán utána nézett és megnyugtatta magát, hogy nincs egyedül, ilyen ez a világ. Elvégre egyenjogúság van, miért ne lehetne, hogy egy nőnek is mindig azon járjon az esze.
    Egyszer azonban megváltozott valami, ugyanis kifogta az aranyhalat egy férfi személyében. Annyira összeillettek minden vágyuk kielégítésében, hogy csak egymással foglalkoztak, nem vágytak váltott partnerekre. Bársony boldognak érezte magát. Az eufória tartósnak és tartalmasnak látszott, amikor egyik reggel émelygésre, rosszullétre ébredt. Biztos volt benne, hogy nem lehet baj, de a biztonság kedvéért elment orvoshoz. A vizsgálatok után a doki vigyorogva mondta:
    - Hölgyem gratulálok, Ön anya lesz!
    Bársony teljesen összeomlott, az sem tudta, hogy keveredett haza. Kavarogtak a gondolatai:
    -Mi lesz ezzel a jól működő eddigi életemmel, ebbe egyáltalán nem fér bele egy gyerek.-
    -Nem hiszem, hogy erre én fel vagyok készülve.-
    -Ha ezt a pasi megtudja, azonnal lelép, így szokták a férfiak!-
    Nem sokat mérlegelt, nem szólt senkinek, csak késlekedés nélkül bejelentkezett abortuszra.
    Elérkezett a kitűzött időpont, egy napra bevonult a klinikára.
    Morcos arcú nővér, szavak nélkül, rutinosan felkészítette a műtétre. Sápadt, vékonydongájú betegtologató a tetthelyre szállította. Benn a műtőben a végső előkészítésekhez fogtak, egy pillanatra meglátta a kikészített műszereket, nyelt egy nagyot.
    Ekkor váratlan dolog történt. Kivágódott a műtő ajtaja és egy sürgős esetet hoztak. Bársonyt betakarták és a folyosóra tolták.
    Minden kihalt volt, csak egy magányos nő várt odakinn, idegesen járkált fel és alá. Jó idő eltelt már, amikor Bársony megkérdezte őt, hogy miért van itt. A nő azonnal ráborította a keserűségét:
    - Tudod, most próbálkozunk hatodszor, és ha most sem jön össze nem fogunk többször. Velem van gond, csak mesterséges beültetéssel eshetem teherbe. Sajna eddig, nem jött össze, most a doki hívott, hogy közölje, hogy sikeres volt-e a beültetés.
    - És Te, miért vagy itt?
    - Csak egy rutinműtét.-válaszolta Bársony.
    Megnyikordúlt az ajtó, a lányt behívták. Mielőtt belépett volna egy pillanatra még visszafordult és könyörögve mondta:
    - Kérlek, szoríts nekem!
    Bársony magára maradt, a folyósó csendjében.
    Odabenn, az életmentő műtét sikeresen befejeződött.
    - Hozzák az abortuszost, essünk túl rajta!- mordult oda az orvos a nővérnek. A megszólított rövid idő után visszatért, majd azt mondta:
    - Nincs senki odakinn…
    Amikor elérkezett az idő, minden nagyon gyorsan zajlott. A már összekészített táskát lóbálva támogatta a férfi, a mindenórást. Óvatosan besegítette a kocsiba és már viharzottak is a kórházba. A férfi talán még jobban izgult, mint a nő, mert bevállalta az apás szülést, pedig ha tehette kerülte a kórházaknak még a környékét is. Esetlenül öltözött be a kötelező göncökbe. A szülés alatt hősiesen kitartott, bár kétszer az ájulás kerülgette.
    Aztán felsírt a csöppség, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. A még maszatos újszülöttet az anyjára helyezték. Bársony meggyötörten, fáradtan lenézett a kicsire, aki ott pihegett a mellein. Ebben a pillanatban megértette, hogy a teste -a semmihez nem hasonlítható- anyaság megtapasztalására született…

    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  4. black-bean-quesadillas-recipe-ew0710-xl.jpg
    Anabella a tükör előtt állt, magát nézte. Megelégedettséggel töltötte el a látvány, de nem volt ez mindig így. Gyerekkorában nagy szeretetigényre vágyott, de szülei nem érezték át ezt. Nem csak az esti búcsúpuszikról, vagy a szülinapi ajándékokról álmodott. Kellett volna egy kis ölbebújás, szeretetteljes simogatás, egy kis közös játék apuval vagy anyuval. Ehelyett: most nem érek rá válaszokkal találta szembe magát.
    Kereste a kiutat, amit végül az evésben talált meg. A hűtőszekrények és a bonbonos dobozok rémálma lett. Bennük soha nem csalódott, mindig megvigasztalták. A habzsolásnak azonban ára van, testsúlya fokozatosan növekedett.
    Az iskolában, osztálytársai céltáblája lett, közülük a leggonoszabb fabrikált egy mondókát, amivel állandóan csúfolták: „Óh, te drága Bella, kár, hogy tested debella!
    Próbált nem figyelni a piszkálódásra, de a tüske benne maradt. A megoldást csak a nassolás adta meg számára. Ördögi kőr volt, ami megnyugvást jelentett számára, rosszat tett vele.
    Elérte a tinikort, beindultak a hormonok. Gyorsan szembesült a ténnyel, hogy a fiúk a dekoratív, bár üresfejű társnőire hajtanak. Hiába tudott bármilyen témához okosan hozzászólni és nagyszerű humorérzékkel áldotta meg a sors, mégsem kellett senkinek. Természetes, hogy a megszokott mentvárába menekült.
    Amikor önálló életre váltott, elhatározta, hogy változtat eddigi életmódján. Kezdeti próbálkozásai kudarcba fulladtak, állandóan visszaesett régi megszokott bűneibe. Fő ellensége a mérleg volt, amelynek mutatója egyre magasabbra kúszott.
    Kipróbált minden diétát, amiről csak olvasott, de csak részsikereket könyvelhetett el.
    Egyik nap, amikor lelépett a mérlegről, teljesen összeomolva roggyant le a közeli székre. Elérte a kritikus 100 kilós lélektani határt. Drasztikus lépésre szánta el magát, a lakásához legközelebbi edzőterembe ment és váltott egy éves bérletet.
    Elérkezett az első alkalom, félve vetkőzött le, mert körülötte csupa kimunkált test nyüzsgött. Már éppen elveszíteni látszott az a kis bátorsága is, ami eddig volt és épp menekülőre fogta volna, amikor valaki megszólította:
    - Először látom itt, szüksége van személyi edzőre?
    Anabella hirtelen megfordult és előtte állt egy csupa izom, gyönyörű férfipéldány.
    - Igen, azt hiszem. –rebegte zavartan.
    - Akkor neki is ugorhatunk! – jött a válasz.
    Ha fel kellene idézni ezt az első alkalmat, Anabella nem volna rá képes. Egyrészt a mérhetetlen izomláz miatt, amivel elrenyhült teste védekezett, másrészt az azonnal fellobbanó szenvedélyes tűz miatt. Az első hónapban a mérleg nem lett szimpatikusabb, mint azelőtt. Nem is csoda, hiszen edzés után hazaérve azonnal feltépte a hűtőajtót és habzsi dőzsit rendezett.
    A személyi edzővel lévő kapcsolata csak a közös munkára korlátozódott, egyre mélyülő szerelme plátói maradt. Már a második hónapot taposta, amikor hazaérve elgondolkodott: ez így nem mehet tovább, ha kicsi esélyt is szeretne az edzőnél komolyabban kell venni a dolgokat. Kitalálta, hogy titokban készít egy képet szerelméről és motivációként mindenhova kiteszi a lakásba. Elhatározását tett követte, a hűtőre, mint fő veszélyforrásra két fotó is került.
    A terv szép lassan bevált. Legnagyobb örömére a mérleg egyre vidámabban mosolygott vissza rá.
    Eljött a nagy nap, amikor úgy érezte veheti a bátorságot, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön élete szerelmével. Az utcán megvárta a terem zárását és „véletlenül” belefutott a férfiba. Egy közeli presszóban kötöttek ki. Anabella sziporkázott, igazán kellemes csevelypartnernek bizonyult. Amikor már elég lazának érezte a beszélgetést, tréfálkozva bedobta a témát:
    - Tudod, amikor először megláttalak, azt hittem megtaláltam álmaim pasiját. De akkor hozzád sem mertem szólni, ahogy akkor kinéztem. Mostani külsömmel már magabiztosabb lettem, hogy végre megnyilatkozhassam.
    A férfi csendben hallgatott, majd egy idő után megszólalt:
    - Amikor én először megláttalak, megállt körülöttem a levegő. Olyan villámcsapás ért, amilyen még soha. Nekem gyengéim az ilyen alkatú nők, mint amilyen Te voltál. Számomra tökéletes volt az alakod, majd megőrültem a közeledben, alig bírtam magammal. Aztán ahogy átváltoztál és azzá a tipusnővé alakultál, akik állandóan körül vesznek, fokozatosan elmúlt a varázsod és mára már teljesen közömbössé váltál. Nagyon sajnálom!
    Anabella leforrázva ballagott hazafelé. Elgondolkodott.
    Lehet, hogy a végeredmény kicsit elkeserítő, de az evési kényszeréből kigyógyult és most már tudja, hogy mi a recept, ha bármilyen problémával kell szembenéznie: ki kell tűzni egy célt amely a helyes mederbe tereli…
    Beka Holt kedveli ezt.
  5. thumb_7iyx0ty6v0t1kydoh57s192dk8081lhf1x8h1rqd.jpg
    Paszkál az utolsó pillanatban érte csak el a reggeli munkába vivő buszt. Kifulladva a futástól, pihegve dülöngélt, kapaszkodva a fogantyúba. Amikor visszanyerte normális légzési ritmusát, körülnézett. Az utazó sorstársak között felfedezett egy ismerősnek tűnő arcot. Egyenlőre még nem tudta beazonosítani, de az agya kerekei forogtak, próbáltak régi emlékek polcain kutakodni. Egy megállóban szálltak le, ekkor beugrott:
    - Szia, Samu te vagy az?
    - Igen, és Te?
    - Hát a Paszkál! Jesszus, vagy húsz éve nem találkoztunk. Hova tartasz.
    - Itt dolgozom a környéken, és Te?
    - Én is, összeülhetnénk egy kicsit felidézni a régi időket, meghívlak!
    - Jó, délután ötkor abban a szembeni kávézóban?
    - Pompás, ott leszek!
    A megbeszélt időpontban Paszkál érkezett hamarább. Izgatottan figyelte az óráját, de Samu pontban ötkor belépett a helyiségbe.
    - Már aggódtam, hogy nem jössz...
    - Egy pillanatra megfordult a fejemben, de a kíváncsiság elhozott. Javíts ki, ha nem jól emlékszem, de Te nem az a típus voltál, aki meghívogattál bárkit is, nálad zsugoribb embert nem ismertem, utáltunk is a suliban emiatt, nem volt egy barátod sem.
    - Jól emlékszel, de mielőtt megrugdosnád a döglött oroszlánt, hallgasd meg a történetemet.
    - Csupafül vagyok…
    - Nálunk családi hagyomány volt, hogy a fogunkhoz verjük a garast, egyszerűen ilyen környezetben nevelkedtem. Pedig biztos voltam benne, hogy szüleim vagyonosak, még sem tellett soha semmire. Sokszor jártunk leharcolt cipőben és feküdtünk le éhesen, mert a lelakatolt hűtőt nem tudtuk kinyitni. Így ha egy kis mellékeshez jutottunk, vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére. Ez a gyűjtögetés odáig fajult, hogy magunktól is megvontuk a falatokat azért, hogy minél több legyen. Ebből a beteges korszakomból ismersz, kívülről valóban nem lehettem szeretetre méltó.
    Az ilyen szülőket gyorsan elhagyják gyerekei. Így volt ez nálunk is, öcsémmel, bár külön utakon, de kirepültünk a szülői fészekből. Akkor már vérünkben volt a güzüség, nem tudtunk megváltozni. Ez az életforma nem enged közel hozzád senkit, csak emeled a falakat és nem veszed észre, hogy bezártad önmagad.
    Jól haladtam a gyűjtögetéssel, minden fillért megragadtam, és magamhoz öleltem. Emlékszem, egyszer a parkban sétáltamm az egyik pad alatt megpillantottam egy csillogó pénztálcát. Körülnéztem, gyorsan felkaptam és eliszkoltam vele. Otthon izgalommal nyitottam ki a szerencsesütimet. Néhány fillér volt benne, a díszes, csillogó külső miatt, talán egy kislányé lehetett. Besüllyesztettem az íróasztal fiókjába és meg is feledkeztem róla.
    Ettől a naptól kezdve azonban üldözni kezdett a balszerencse. Amibe csak fogtam rosszul sült el, sorozatosan értek a veszteségek. Pánikba estem, agyam lázasan kutatta az okokat. Ekkor ugrott be, hogy amióta rátaláltam arra a kis erszényre, azóta fordult minden a visszájára.
    Jött a nagy elhatározás: meg kell tőle szabadulni. Ha ez ilyen egyszerűen működött volna, ugyanis olyan volt, mint a bumeráng mindig visszatért. Ha direkt elhagytam, biztos, hogy utánam hozta valaki, ha messze hajítottam, egy arra járó kóbor kutya visszaloholt vele és letette elém. Már a sírás kerülgetett a tehetetlenség miatt. Dühömben a park magányos padjára vetettem magam és magamban füstölögtem.
    Lassú léptekkel arra jött egy szomorú szemű kisleány és megkérdezte, hogy leülhet-e mellém. Miután megengedtem, egy ideig csendben üldögéltünk. Máskor ilyen helyzetben gyorsan elhagytam a helyszínt, mert túl közel nem engedtem senkit az aurámhoz. Most azonban új érzés kerített hatalmába, felé fordultam, és még beszédbe is elegyedtünk. Olyan volt az egész, mintha kívülállóként látnám a jelenetet. A kislány mesélt magáról, szegénységükről, magányáról. A szívem egyre jobban belesajdult, még soha nem éreztem ilyet. Kavargott velem a világ.
    Amikor a végén felálltunk a kislány azt mondta:
    - Tudod, most azért voltam szomorú, mert ma van a szülinapom, és tudom, hogy most sem kapok majd semmit. De bearanyozta a napomat, hogy elbeszélgettél velem.
    Elbúcsúztunk és elindultam hazafelé, de néhány lépés megtétele után olyat tettem, amit még soha: a saját tálcámból kivettem egy súlyos bankót, belegyömöszöltem az erszénykébe és utána szaladtam, kezébe nyomtam és boldog szülinapot kívántam. Megfordultam, soha nem fogom elfelejteni azt a döbbent és mégis iszonyúan boldog arcocskát. Soha nem érzett érzés futott át rajtam, könnyűnek, felszabadultnak éreztem magam. A cselekedetem teljesen ösztönös volt, olyan gátakat szakított fel bennem, ami elmondhatatlan.
    Teljesen megváltoztam, szakítottam a régi énemmel. Ma már a koldus minden nap kap egy kis aprót tőlem, alapítványokat támogatok, odafigyelek a rászorulókra. Hihetetlen felemelő érzés adni, itt tartok most.
    Samu türelmesen végighallgatta a monológot, majd elmosolyodott.
    - Most már tudom, hogy miért sodort a sors az utamba. Tudod, én amolyan önkéntes állatbolond vagyok. Jelenleg egy új menhely építésére keresek támogatókat.
    Még mielőtt folytatta volna Paszkál közbevágott:
    - Számíthatsz rám!
    - Tudod mielőtt beléptem ebbe a helyiségbe, álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Te leszel az egyik mecénásunk…
    Claire 959, Smeagol és Beka Holt kedveli ezt.
  6. n15ktkqTURBXy81NGVkMTAxZmRmYjcwMmEzNWU2N2EwNjI3YTQ4NjU2Ny5qcGVnkpUDAMzZzROIzQr8kwXNAxTNAbw.jpg

    Lidérc Lipót látszólag olyam volt, mint társai. Születése követte a hagyományokat: fekete tyúk szárnya alól pottyant ki, mint éjfekete tojás, édesanyja trágyadombon költötte ki. Rendesen kijárta az iskolát, ahol megtanulta az ijesztgetés fortélyait. A sikeres vizsgák után, megkapta a maga kis lápdarabját, amit védenie kellett a betolakodóktól. Erre a feladatra meg voltak az eszközei: átható szaga, amely a büdösbanka és az ázott kender szagának sajátos elegyére emlékeztetett. Ezen kívül, ha muszáj volt megjelent, ami szintén hatásosnak bizonyult, mert gnóm alakja és izzó szemei mindenkit taszított. Végső fegyverként ott volt még a lápi fény, amelyet egyetlen ujj csettintéssel elő tudott hívni. Ez a fegyver nagyon hatásos tudott lenni, mert az emberekben babonás félelmet keltett.
    Lipót az első perctől kezdve nem szerette a munkáját. El nem tudta képzelni, hogy mi lehet az a nagyon fontos, ami miatt olyan értékes ez a terület. Ezen kívül, utált ijesztgetni, jobban szeretett volna barátkozni, elbeszélgetni az emberekkel. Hiába közeledett mosolyogva, mindenki hanyatt-homlok menekült előle.
    Egyik nap délután a zsombékos felöl szipogást hallott. Óvatosan odasompolygott és kilesett. Egy kislány itatta az egereket. Zavarba esett, hogy mit tegyen, nem akarta még jobban megijeszteni. Mivel a keserűség nem hagyott alább, kilépett a rejtekből és megkérdezte:
    - Mi a baj, kicsi lány? A megkérdezett felemelte a fejét. Most jött volna az a rész, amikor mindent hátrahagyva az áldozat elrohan. Ehelyett megtörölgette a szemét és válaszolt:
    - Tudod, figyelmetlen voltam és eltévedtem, anyukám már biztosan nagyon aggódik értem.
    - Ha gondolod, segítek hazatalálni. – vágta rá gyorsan Lipót.
    Bandukoltak egymás mellett, beszélgettek. Egyszer csak a lidérc megkérdezte a kislányt:
    - Hogyan lehetséges az, hogy nem ijedtél meg tőlem?
    - Tudod belenéztem a szemeidbe, és láttam, hogy a lelked mélyén Te tiszta és jó vagy. – jött a válasz.


    Hernyó Pisti fülig szerelmes volt Orsikába a legszebb hernyólányba. Mindent megtett, hogy szerelme viszonzásra leljen: virággal kedveskedett, elvitte Orsikát moziba és a nemrég megnyílt puccos erdei étterembe, a „Haraptalak”-ba vacsorázni. Úgy érezte, hogy sínen vannak a dolgok, de valami még kellene, ami egyértelművé teszi érzelmeit. Sokat agyalt rajta, mi is lehetne az. Sorra vetette el a jobbnál-jobbnak vélt ötleteit: a kirándulást a kalandparkba, a tandem ejtőernyő ugrást, vagy a mélytengeri búvárkodást.
    Érezte, hogy itt valami személyesebbre van szükség.
    Egyszer csak fény gyúlt a fejében: Ez lesz az! – ugrott egy nagyot, majd mindjárt neki is állt a meglepetés megszervezésének.
    A másnapi randevún Orsika megkérdezte:
    - Mit csinálunk ma?
    - Az meglepetés! – válaszolta izgatottan a hősszerelmes.
    A taxi a kilátó feljáratánál állt meg.
    - Most komolyan, ide fogunk felmászni? – kérdezte a lány.
    - Hidd el, megéri majd! – lelkendezett a fiú.
    Elindultak. Kemény túrának bizonyult, az utolsó lépcsőfokokat már lógó nyelvvel tették meg.
    - Ajánlom, hogy tényleg megérje, amiért ide felmásztunk. – pihegett Orsika.
    - Nézz csak le! –mondta felvillanyozódva Pisti. A lány oda araszólt a korláthoz és lebámult. A fiú figyelte az arcát, várta a hatást, de nem történt semmi változás. Pisti odarohant és lenézett. Kigúvadt szemekkel állt egy pillanatig, majd összetörten a kilátó sarkába roskadt. Ha nem szégyellte volna magát a lány előtt, biztos elsírja magát. Orsika odacsusszant és vigasztalni próbálta. A fiú nehezen szólalt csak meg:
    - Tudod, meglepetést készítettem neked. A barátaimmal egész éjszaka dolgoztunk, hogy sikerüljön. Belerágtuk a lapulevelekbe nagy betűkkel, hogy SZERETLEK! Erre valami pákosztos bagázs lelegelte az egészet. Ezt nem hiszem el!
    Orsika megsimogatta és így szolt:
    - Nekem nem kell a felhajtás, elég lett volna, ha egy romantikus estén a fülembe suttogod ezt a varázslatos szót.
    Felállt, majd így folytatta: Én is… Most pedig felhívom apámat, hogy küldjön egy szitakötő helikoptert, mert nincs az, aki rávegyen, hogy innen learaszoljak…


    Hagyományos, szegecselt, horganyzott öntözőkannának született. Formás alakját virágcsokor mintázat díszítette, büszkén viselte levehető zuhanyrózsáját. A Vasboltba került, hogy gazdára leljen. Nem kellett sokat várnia, mert egy öreg, kérges kéz megvásárolta. Elválaszthatatlan barátok lettek, együtt ápolták a kicsiny kert veteményesét és virágait. A kanna egy nap megérezte, hogy a kéz már egyre nehezebben emeli meg vízzel terhelt súlyát és eljött az a nap amikor, már nem jött érte többé. A locsolatlan föld kiszáradt, a benne élők elenyésztek.
    Újgazda jelent meg. A kanna örömmel vette tudomásul, hogy újra szükség lehet a szolgálataira. Ám az új tulajdonos a divatos, színes műanyag kannák megszállottja volt, így az öreg a lomkamra mélyére került. Egy ideig hánykolódott, aztán egy csomó használaton kívüli lommal együtt az utcára került. Guberálók jártak arra, de egyikük sem tartotta értékesnek, így elkeseredetten várta, hogy így fejezze be az életét. Már befordult a begyűjtő teherautó a sarkon, amikor egy fiatal lány állt meg előtte. Felemelte, körbe forgatta, megcsodálta íves tagjait, majd boldogan magával vitte őt.
    Az új otthonában, megtisztogatták, majd kapott egy gyönyörű piros festékruhát. Száradás után egy díszkertbe került, ahol több mívesen kidolgozott tárggyal együtt hirdették a régi szakmák dicséretét…


    Mindig is tisztelte a költészetet. Ezért nem írt soha verseket, és különben is olyan sok önjelült fűzfapoéta létezett, hogy a legbővizűbb folyón is gátat lehetett volna belőlük építeni.
    A történetmesélés szépsége érdekelte. Meséivel messzi vidékeket bejárt, az apró törpenemzetségtől az óriások földjéig. Mindenkit elvarázsolt különös világával.
    Egy nap érezte, hogy elfáradt. A mesélők ilyenkor visszavonulnak egy seholnincs csodálatos helyre. Magukra csukják a magány kapuját, de mielőtt végleg eltünnének a világ szeme elöl, magukhoz hívják kiszemelt utódjukat és elmondják utolsó meséjüket. A követő megjegyzi azt, és ez lesz majd az ő első meséje, aztán elbúcsúzik mesterétől és elkezdi járni a saját útját…

    Ezzel az írással véget értek a Mini mesék. Minden tiszteletem annak aki végégkövette ezt a mesecunamit...
    Beka Holt kedveli ezt.
  7. kek-lepke-pillango.jpg

    A pillangó fáradtan ücsörgött a színpad szélén. Mára már kihunytak a fények, elment az utolsó autogram kérő is. Lépteket hallott, lassan felemelte a fejét, Hiéna Altréd a menedzser közeledett:
    - Ma is csodálatos voltál! – lelkendezett már messziről.
    Ahogy közelebb ért már látta, hogy valami gond van kedvencével, megkérdezte, hogy mi a baj. Sokáig nem kapott válasz, de azután a pillangó megrebegtette szárnyait és lassan kiöntötte a szívét:
    - Alfréd, tudom, hogy már mindent elértem, amit egy táncművész elérhet, ezt neked köszönhetem és hálás is vagyok érte. Azonban úgy érzem elég volt, valami máshoz kellene kezdenem.
    - Óóh drágám, ez csak alkotói válság, ezen, mindenki átesik, Te is túl leszel majd rajta. Ne feledd, hogy ehhez értesz igazán, nem mondom, hogy könnyű pálya, hiszen sok lemondással jár, de kárpótól a sok taps, a virágok és a közönség szeretete.
    Magához ölelte a kétkedőt, vigasztalólag megsimogatta és lassú léptekkel eltávozott. Mielőtt végleg eltűnt, még visszaszólt:
    - Holnap tízkor próba, aludd ki magad!
    A pillangó magára maradt gondjaival. Kis idő múlva felröppent és nyugovóra tért.
    Teljesen leizzadva, csatakosan ébredt. Mozaikokból állt össze éjszakai rémálma: a távolból vonzotta valami titokzatos, villódzó fény. Amikor odarepült a különös helyre, egyforma méretű dobozokat látott egymáson. Kíváncsisága közelebb repítette. Egy óvatlan szárnycsapás felborította a rendezett dobozhalmazt. Ekkor fedte fel tartalmát: átlátszó felület alatt szépen sorba rendezett lepkegyűjtemény nézett rá vissza, és a legfelső dobozban szürke kis lepkék között a sor végén önmagát látta az égszínkék csodálatos szárnyaival, kitűzve, felcímkézve.
    Olyat tett, amit még soha. Fél órával a próba előtt már megérkezett, és a korlátnál gyakorolt, amikorra odaszállingóztak a többiek…


    A hópihe gyárban egyre feszültebb légkör uralkodott. Legjobban a hópehely mintázók idegeskedtek, ugyanis szeptember vége lévén szorította őket a határidő, hiszen nemsokára itt a tél és még meg kell tervezniük egy csomó egyedi mintát. A felső vezetés nem változtatott azon a szabályon, hogy a hóesésben résztvevőknek különböző mintázatot kell viselniük, pedig a mintakészítők szakszervezete kérelmet nyújtott be az egyformaság elérése érdekében. Hiába le kellett nyelni a békát és új formákat kitalálni.
    A tervezők között akadt egy, aki gyakran lejért a Földre, ihletet szerezni. Egyik útja során akadt rá arra a kislányra. Ő, imádta a havat, és mindig szomorú lett, ha elmúlt a tél. Azért, hogy vigaszra leljen hópehelymintákat készített. Összehajtogatott egy papírlapot, kivágott belőle apró részeket, és amikor szétnyitotta, csodálatos alakzatokat kapott. Ezekkel volt teleaggatva a szobája. A tervező tátott szájjal bámulta a csodálatos alkotásokat. A legszebbet alaposan megjegyezte és köszönetképpen puszit nyomot az alvó művésznő homlokára.
    December elején, a kislány felébredt és kinézett az ablakon, majd felkiáltott:
    - Anya, anya itt az első hó! – gyorsan magára kapkodta ruháját és már kinn is volt. Szerencsére esett már annyi, hogy hóangyalt lehetett csinálni, ezért önfeledten hanyatt dőlt és kezeit, lábait mozgatni kezdte. Ekkor az első hópehely az orréra pottyant és gyorsan elolvadt.
    Ez volt az, amelyik az ő terve alapján készült…


    Robin Hood idézést kapott az erdei bíróságtól. A jelzett időpontban szépen kiöltözve, hátán, a lövészversenyen nyert nyilával megjelent a nagytiszteletű előtt. Először Sün Adalbert ügyész ismertette a vádakat:
    - Tisztelt haramia úr! Sok panasz érkezett az ön bandájára.
    1. Rendszeresen felverik az erdő csendjét a sorozatos rablótámadásaikkal, riadalmat keltve az erdei ovisok között.
    2. Állandó céllövő versenyeikkel telelyuggatják az erdő fáit, akik nem győznek a baleseti sebészetre járkálni.
    3. Tele szemetelik az erdőt üres konzervdobozokkal és sörösüvegekkel.
    4. A késő éjszakáig tartó tivornyázásukkal felverik az alvókat, megakadályozva a békés pihenést, megsokszorozva ezzel a dokihoz aktatóért folyamodók számát.
    5. Külön panasz érkezett a gombacsaládtól, amely szerint egy bizonyos Little John nevű egyén, félrészegen, sportból felrugdosta családtagjait, több heti ágyfekvést okozva nekik.
    A kirendelt védő, Sakál Suttogó nem tudott, (és nem is akart) megfelelő magyarázatot adni a történtekre.
    Robin lehajtott fejjel hallgatta a panaszáradatot, majd csendben megszólalt:
    - Nem tagadom a felhozott vádakat, találunk megoldást a problémák megoldására.
    Medve Abigél bírónő szigorú arccal nézett le a pulpitusról, majd kicsit megenyhülve kihirdette az ítéletet:
    - Figyelembe véve a vádlott beismerő vallomását és megbánó magatartását a következő ítéletet hoztam:
    Robin Hood bűnös, és ezért 100 óra közmunkára ítélem, amelyet az erdei iskolában kell letöltenie nyíllövészeti ismeretek tartásával.
    Megnevezett Little Johnt, távollétében gombaszakértői iskolába küldöm, hogy meg tudja különböztetni a hasznos gombákat a felrúgható mérgesektől.
    Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs!
    Ezután felemelte kalapácsát és olyat sózott az asztalra, hogy beleremegett az erdő…


    Giliszta Marci mogorván csusszant a frissítő eső utáni mászkos földön. Örök elégedetlenkedő természete most is felszínre került. Neki ugyanis nem tetszett, ha sütött a nap, ha esett az eső, ha fújt a szél, vagy éppen szellő sem rebbent. Fékevesztett kötekedő, udvariatlan, házsártos természete miatt kerülték a többiek.
    Épp egy lapulevél takarásából ért ki, amikor váratlan dolog történt: egy madár kiszúrta, és lecsapott a figyelmetlenre. Nem sikerült azonban felkapni és bekebelezni az áldozatot, „csak” éles csőre kettévágta a kukacot. A két fél Marci pillanatok alatt a föld mélyére menekült. A pákosztos néhány tétova csőr csapással még próbálta megszerezni legalább az egyik darabot, de egy idő után feladta és elrepült. A kukacok reszkettek az átélt sokk miatt, jó ideig nem is merészkedtek elő. Aztán csak összeszedték bátorságukat és egymással szemben kikukucskáltak a földből, egy ideig bámulták a másikat, majd az átélt közös élmény hatására összemosolyogtak.
    Ezentúl mindenhová együtt jártak elválaszthatatlanok lettek. Megváltozott a természetük, barátságosak és viccesek lettek. Sok barátra tettek szert, akik csak Giliszta Marci I. és Giliszta Marci II. névvel illették őket. Marci I.-et onnan lehetett felismerni, hogy csöppet hosszabbra sikeredett mint Marci II. a felosztás során…
    AlexaL, imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  8. 15215393_214b56a4f4ff3769102de978bf57f6d3_xl.jpg

    Az óriás homokozó tömve volt önfeledten játszó felnőttekkel. Nem messze egy padon három gyerek lógatta a lábát és láthatóan unatkozott. Végül a középső, odafordult baloldali szomszédjához, beszédbe elegyedtek.
    - Melyik a tied?
    - Az ott a távolabbi sarokban, az az öltönyös.
    - Amelyik körbe vette magát hatalmas kerítéssel és felhőkarcolót épít homokból?
    - Igen. Tudod, mindig építész szeretett volna lenni, de a szülei bankárt faragtak belőle. És a tied?
    - Az a joggingos nő azzal a fejpánttal. Mindig homoksütiket készít, tudod soha nem tanult főzni, otthon mindig félkész kajákat melegítünk, itt éli ki a tévés főzőműsorokban tanultakat.
    Amikor újra csend lett, a harmadik gyerek is megszólalt:
    - A tieitek legalább valami hasznosat játszanak. Nézzétek meg az enyémet. Ő az ott a mókuskeréken. Nem elég neki az egész heti robotolás a gyári szalag mellett, még ilyenkor sem tud leállni.
    A másik kettő mélyen a gondolataiba süllyedt.
    Megint a középső szólalt meg:
    - Na, lassan mennünk kéne, szedjük őket össze. Jövő szombaton jöttök?
    - Természetesen. Ha nincs az időjárás miatt játszótér, egész héten nem birok vele.
    - Mi is lenne velük, nélkülünk...?


    A fűmag, ott szorongott társaival egy műanyag zacskóban a mezőgazdasági bolt polcán. Reménytelen sok idő óta várakozott már, de hiába. A tétlenség óráiban tervezgetett, hogyan is lesz majd az, amikor beteljesítheti azt, amiért megszületett. Vészesen közeledett a határidő, ahonnan nincs tovább, elvesztik csíraképességüket és szemétre kerülnek. Az utolsó pillanatban azonban valaki megvásárolta őket.
    Egy kéz felvágta a zacskót és napvilágra kerültek. Boldogan magába szívta a föld illatát, ahová kerültek. Megérkezett az életet adó víz és a napsugár is, a fejlődés gyorsan beindult.
    Sokszor álmodott erről, és már akkor elhatározta, hogy ő lesz a legszebb, a legmagasabbra növő. Ennek érdekében mindent meg is tett: éjszaka mikor a többiek aludtak, kis csatornákat ásott, hogy minél több folyadékhoz jusson, nappal kiterpeszkedett, hogy elvegye a többiek elöl a napfényt.
    Ármánykodásai elérték céljukat, mert nagyobb lett társainál. Büszkén kihúzta magát, elnézett társai feje fölött. Így elsőként látta meg a feléjük közeledő, félelmetes zajt keltő szerkezetet. Urrá lett rajta a félelem. A gépezet egyre közelebb zakatolt, majd éles fájdalmat érzett, derékba kettévágta egy gyorsan pörgő éles penge. Amint felocsúdott a stresszből, azt láthatta, hogy újra egyenméretű lett társaival. Ő azonban nem az az önmagát megadó típus volt, tovább harcolt, de a derékba törés rendszeresen, menetrendszerűen megismétlődött.
    Sokadszor történt meg vele az eset, amikor rájött a lényegre: falusi focipálya része volt, nem messze a sarokzászlótól. A lelkes gondnok minden hazai meccs előtt lenyírta őket.
    Csak néhány lépés választotta el a mezőtől, ahol már szabadon nőhetett volna…


    Nyúlmama, igencsak elfáradt amikorra betakargatta és jóéjt puszival elaltatta mind a kilencvenkilenc gyermekét. Utána bement a szülői hálóba, ahol férje a tv előtt hortyogott. Most nem volt kedve magát a semmitmondó villogással álomba ringatni, így hát kikapcsolta a készüléket. Élete párja, egy pillanatra felriadt és félálomban annyit motyogott: „Néztem, néztem.” – majd újra álomba merült.
    Fogta magát és kiment az üreg elé, kiengedni a fáradt gőzt. Behunyta a szemét és mélyet szívott a friss erdei levegőből.
    Amikor újra kinyitotta, Róka Rozi állt előtte, szabadidőruhában. Egy pillanatra összeszorult a gyomra és a menekülést fontolgatta, de aztán eszébe jutott, hogy Rókáék teljesen növényevők lettek, és egyik fő vásárlójuk férje zöldségesstandjának.
    - Jaj drágám, nem akartalak megijeszteni, csak erre futottam és megláttalak, gondoltam dumcsizunk egy kicsit.
    - Semmi baj Rózám, csak működnek az ősi ösztönök, gyere csüccsenj le. Tudod egy kis szusszanás a napi rutin után.
    - Engem a futás nyugtat meg, ha ki akarok kapcsolódni egy kicsit. – mondta rókaasszonyság.
    - Még sohasem mondtam, de dicséretes amilyen szépen járatod a rókafiakat, és amilyen kifogástalan a modoruk. Igazán értesz a neveléshez.
    - Ó, ez csak a látszat, ők is hajlamosak a csibészségre és van, amit viszont a tieidtől tanulhatnának: összetartást, testvéri szeretetet, segítőkészséget.
    - Ezt tényleg nem lehet a szemükre vetni. Apropó, ti mi lesztek farsangra?
    - Rudolf azt találta ki, hogy sündisznó lesz, Bélám tengeri malac, Sanci, oroszlánjelmezt rendelt, míg Ottokár lányróka akar lenni, vele lesz a legkevesebb gondom, csak kap a farkára egy szalagot, meg copfba kötöm a haját, de a többivel lesz bajom elég. És ti?
    - Képzeld, ha nálunk mindenki más akarna lenni, bele is őrülnénk. Szerencsére megegyeztek, hogy birkanyáj lesznek, csak a csengős vezérbari személye volt vita tárgya, de megegyeztek, hogy majd felváltva hordják a csengettyűt…


    Létezik egy csodálatos, titkos sziget. A világ minden részéről ide szállnak az álmok. Megérkezésük után kivárják a sorukat. Először hatalmas kivetítőre kerülnek, ahol álomfejtő szakemberek döntenek további sorsukról. Első lépcsőben csak két csoport alakul ki: jók és rosszak. Innen haladnak a finomhangolóba. A rosszak tovább szelektálódnak: elviselhető, lidérces, velejéig romlott kategóriákba. A romlottak azonnal a hétlakattal őrzött tömlöcbe kerülnek, azért, hogy még véletlenül se kerüljenek vissza a körforgásba. A lidércesek közül, a finomabbak őrizetesbe kerülnek, esetleges nevelő célzatú felhasználásra várva. Az elviselhetők pedig szigorú bírák elé kerülnek, akik minősítik őket.
    A jók is további finomításon esnek át, három osztálybesorolást kaphatnak: lehetnek álmodozók, pozitívak és bárkinek ajánlhatók.
    Miután mindenki megkapta a besorolását, elfoglalja a kijelölt helyét, és türelmesen várakozik.
    A világban nagyon sok lény él, aki nem tud álmodni. Nekik az álombizottság kijelöl a használt álmokból olyat, amelyet helyesnek vél. Így kapott a leharcolt szódásló, középkori díszpáncélzatot a lovagi tornához, magasugró világrekorder győzelmi álmát a levelibéka, és a lajhár gyorsasági motoros száguldását.
    Az álomsziget más csodákra is képes: örökre kitöröl félelmes, ijesztő lidércnyomásokat, helyettük varázslatos megnyugvást ad. Feljavítja a félelemben élők életét, magabiztossá tesz. Repülő szárnyakat ad szárazföldieknek, vízi életre alkalmas kopoltyút az embereknek, és sasszemet a vakondoknak. Ismeretlen tájakra repít, dacol a szélsőséges elemekkel, szép álomba ringatja az örökre eltávozókat…
    imrucika, makutyi és Beka Holt kedveli ezt.
  9. napraforgo1_1.jpg

    A hangyafelderítők lélekszakadva rohantak vissza a bolyhoz. Gyorsan elterjedt a hír, miszerint piknikezők, hónapokra elegendő mennyiségű maradékhegyet hagytak maguk után. Aki csak tehette nekilódult, hogy segítsen a zsákmány megszerzésében. Minden olajozottan működött egy ideig, de egyszer csak megállt a cipekedő sor. A logisztikus előre küldött egy loti-futit, aki nem soká vissza is ért és jelentette:
    - Valami iszonyatosan nagy szürke szikla került a csapat útjába, és emiatt az elsők lerakták terheiket, és tanácstalanul toporognak.
    Gyorsan összefutottak az akadálynál a csapat okosai és tanakodni kezdtek, hogyan lehetne megoldani a problémát. Több megoldást is elvetettek, így az akadály megmászását, vagy annak kikerülését, mert rettentő időigényesnek tűnt, ezáltal a társaság nem fejezte volna be a munkát sötétedésig, és ezáltal a világítás miatt plusz költség merülhetett volna fel. Amint ott vitatkoztak, hirtelen megmozdult a hegy. Mint kiderült, egy böhöm nagy elefánt heverészett a felvonulási út közepén. A hangyák próbálták felhívni magukra a figyelmet: fütyültek, ugráltak, végül kórusban kiabáltak. Az elefánt azonban a füle botját sem mozdította. Ekkor a Piramis csoport, egymás vállára állt és próbált a nagyfülű látószögébe kerülni. Az ormányos észrevette őket és, hogy jobban lásson farmerja farzsebéből elővett egy nagyítót.
    Megindult a tárgyalás.
    Először megkérték az akadályt, hogy lenne szíves arrébb folytatni délutáni sziesztáját, majd próbálták lefizetni lépes mézzel, de a trombi nem volt hajlandó az egyezségre, és befejezettnek tekintve a beszélgetést, a másik oldalára fordult.
    Az eredménytelen akció után a csoportvezető megszólalt:
    - Na, jól van megpróbáltuk. Jöjjön hát Balázska!
    A megszólított kilépett a sorból, és döngő léptekkel az elefánthoz ment és akkorát rúgott a hátsójába, hogy az elemelkedett a talajtól. A megtámadott, meglepődve felpattant és sírásra görbült szájjal elrohant…


    Két Véletlen találkozott az utcán. Már jó régen beszéltek egymással, így volt téma bőven. Sorra jöttek a régi szép idők, a gyerekcsínyek és a nagy szerelmek is. Mikor kifogytak a témából, azt mondta az egyik:
    - Barátom, Te hiszel a véletlenben?
    A megkérdezett gondolkodás nélkül rávágta:
    - Persze, hogy hiszek, ha nem tenném, önmagam létét tagadnám. Erről szól minden ezoterikus könyv: a saját magunkba vetett hitről, önmagunk szeretetéről.
    A kérdező, szó nélkül rátette a kezét a másikra és eggyé olvadt vele, majd maga elé dünnyögött: - véletlenek nincsenek, minden elrendeltetett. Ha most nem futunk össze, akkor csak napjaim lettek volna hátra. Az orvosom javaslatára találnom kellett egy életerős donort, hogy vele egyesülve új erőre kapjak…-


    Párduc Bodomér, a Sunshine bulvárlap száguldó riportere, már két órája a kocsijában izzadt.
    Semmi kétség eltévedt. Megállt hát, hogy útbaigazítást kérjen. Az út mellett meglátott egy madárijesztőt, tőle kért felvilágosítást:
    - Ismer egy bizonyos Heliotrope Hedviget?
    - Ja, a dilis napraforgót mindenki ismeri. Menjen tovább azon a földúton, majd a második búzatáblánál forduljon balra és már ott is van.
    A riporter megköszönte a tanácsot. A jelzett helyen, amíg a szem ellát, hatalmas napraforgó tábla terült el. A legszélső napraforgótól újabb információt kért, és kapott:
    - A tábla közepén talál egy egyedet, aki nem a Nap felé fordul, ő lesz az.
    Aránylag könnyen megtalálta. Meg akarta szólítani, de a környéken lévők lepisszegték:
    - Ilyenkor nem lehet vele beszélni, mert szunyókál… akkor kel fel, amikor lemegy a Nap.
    Ha már idáig eljöttem nem adom fel – mormogta a riporter és bevackolta magát az árnyékba, elaludt. Arra ébredt, hogy lágy szellő simítja meg az arcát. Besötétedett, a napraforgók nyugovóra tértek. Csak az a bizonyos állt büszkén a holdvilágos éjszakában, arcát a Hold fényében fürösztve. A riportert elbűvölte a látvány, csak nehezen tudott megszólalni:
    - Kedves Hedvig! Eljutott a híre hozzám, szeretném, ha beszélne magáról egy kicsit.
    - Én nem szeretnék hírnevet, csak más vagyok, mint a többiek. Tudja, egyszer annyira égetett a Nap, hogy nem tudtam nyitva tartani a szemeimet. Elaludhattam, mert mikor felébredtem, éjszaka volt. Megláttam a Hold varázslatos fényét és örökre rabja lettem. Sokkal szebbnek láttam, mint a Napot. Ezek után, a biológiai órámat fokozatosan átállítottam az éjszakai életre. A többiek különcnek tartanak, Holdraforgónak csúfolnak, de Ők már Napimádók maradnak, nem tudják, mit veszítenek…


    Antilop Annamária, mindig is önálló életre vágyott. Ahogy saját keresettel rendelkezett, elhagyta a csordát. Szépsége gyorsan előre vitte a hivatali ranglétrán. Egzisztenciát teremtett, volt egy Feng Shui által berendezett otthona, Jaguár kocsija, kamatozó vagyonkája. Úgy érezte nincs szüksége senkire, családra, gyerekre nem vágyott. Ösztöneinek kielégítésére egyéjszakás kalandokba keveredett, senkit nem engedett közel magához. Alkalmi partnereit éjszakai bárokban szedte össze és a vad éjszakák után azonnal törölte az emlékeiből.
    Egy ilyen kicsapongás után hazafelé ballagott. Szerette ilyenkor a hajnali, páradús szavannát. Úgy érezte, hogy lelke felszabadul, megtisztul.
    A támadás pillanatok alatt zajlott. Minden oldalról egyszerre támadtak az oroszlánok, esélye sem volt. Hatalmas test ugrott felé, ledöntötte lábáról, mozdulni sem bírt. Mielőtt a végzetes álkapcsok beteljesítették küldetésüket, és öntudatát vesztené, eszébe jutottak édesanyja szavai:
    „Tudom, hogy ez a modern világ, mindenki önálló akar lenni. Ne feledd, hogy a csorda mindig hazavár, itt biztonságban élhetsz, a csapattól még az oroszlán is fél, mert mindig akad egy szabad pata, amelyik odarúghat.”
    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  10. Pava.jpg

    Példátlan eset történt a világ legszebbnek tartott otthonának környezetében, ugyanis rendszeresen eltünedeztek a kerti törpék. Hiába volt a legmagasabb a készültségi fokozat, mégis mindent kijátszva, sorra áldozatul estek valami megmagyarázhatatlan erőnek. Ezért, bekamerázták az egész területet és huszonnégy órás megfigyelést vezettek be. A szigorú szabályok bevezetése óvatossá tette az elkövetőt, mert néhány napig nem történt bűneset. Legelőször a család házőrzője, Gusztus gyanús viselkedése tűnt fel a figyelőszolgálatnak. Az eb, ugyanis következetesen az egyik potenciális áldozathoz járt és hátsó lábának felemelésével megjelölte azt. Néhány nap múlva, holdmentes, sötét éjszaka után, annak a törpének már csak a hűlt helyét találták. Az őrző-védő szolgálat vezetője tombolt dühében, de mindhiába nem tudtak magyarázatot adni az esetre. Már csak három törpe uralta a kertet, de ők is áldozatul estek a galád tolvajnak. A felvigyázó szervet, sikertelenség miatt menesztették.

    Az első törpementes éjszakán különös társaság gyúlt össze a kert rejtett zugában. Gusztus kutyán kívül, ott volt: Pista a vakond, Béci és Lajoska a két csiga, a sorszámozott hangyák képviseletében 314-es, és Sasszem a papagáj. A szót Gusztus kutya vitte:

    - Tisztelt Egybegyűltek!

    Szeretném megköszönni, hogy a „Jó ízlésért” titkos társaságunk sikeresen teljesíthette küldetését. Mindenki derekasan kivette részét az akcióban. Én a célpont pontos helyének meghatározásáért voltam felelős, Pista az aláásásért, Béciék és a hangyák a nyomok eltűntetésért, és Sasszem légi megfigyelésért.

    Szeretném tolmácsolni, szeretett Csongor gazdánk köszönetét, mert eltűntettük az általa annyira gyűlölt, Róza gazdaasszonyunk által favorizált förmedvényeket…


    A pávafiú, most is ott páváskodott a díszes pávaházában. Mit is tehetett volna mást, ehhez értett. A csodálatos, nagyméretű aranykalitkájában kecsesen kitárta farktollát, megtette azt a három lépést, amit engedtek a ketrec határai, majd visszafordult és hátulról is megmutatta kitárt tollazatát. Ilyenkor olyan volt, mintha ezer szem figyelné a kinti világot. Néha felrepült az aranyrúdjára, és összecsukva ékét, lágyan a földug engedte. Ilyenkor, ívben meghajolt testével olyan volt, mint egy csodás szivárványos zuhatag. Úgy érezte, hogy ő a világ legszerencsésebbike, gyönyörű volt, palotában lakott, három hölgy kereste a kegyeit.

    Pötyi, a veréb gyakran leszállt megcsodálni, ezt a számára különös világot. Ilyenkor, tátott csőrrel itta be magába a varázslatot. Annyira lefoglalta a látvány, hogy észre sem vette, hogy mellé repült jóbarátja, Piaf. Egy ideig figyelte az ámuldozót, majd így szólt:

    - Gyere Pötyi, elszállunk a patakhoz, és friss forrásvízzel óljuk a szomjunkat.

    A megszólított felocsúdott, és barátja után eredt. Miután felfrissültek, Piaf újra megszólalt:

    - Tudod Pötyikém! Lehet, hogy úgy látod Ő a világ legszebb teremtménye, de egész életét abban a luxusbörtönben tölti el. Lehet, hogy mi nem vagyunk díszesek, de miénk a repülés szabadsága, az egymás megismerésének lehetősége, és az együttcsivitelés öröme…


    Nagy öröm érte a vaddisznó családot, ugyanis hét kismalac látta meg a napvilágot. A kezdeti lelkesedés, azonban nagy botrányba csapott át, amikor vadkan papa először ment be megnézni malackáit a szülészetre. Azt látta ugyanis, hogy hatan, teljesen rendjén valónak látszottak, de a hetedik kilógott a sorból, ugyanis rajta keresztbe helyezkedtek el a csíkok. A családfő feldúltan rohant el a korházból. Napokig őrlődött a problémán, kételkedni kezdett neje hűségében. Végül, ívócimborája a varacskos disznó tette bele a bogarat a fülébe:

    - Komám, ugye emlékszel, hogy tavaly nyáron vendégségben itt járt az erdőben egy zebra. Bizonyosan ő lehet az apa.

    Az agyarasban felforrt a méreg, egyre biztosabb volt benne, hogy barátjának igaza lehet.

    Amikor hazajöhetett a család, nem tudott egy légtérbe lenne az anyával és a renitens kicsivel. Szerencsére annyi tisztesség szorult belé, hogy a feszültségét nem a családon vezette le, hanem minden nap pocsolyarészegre itta magát az erdei becsületsüllyesztőben. Egyik nap épp a kocsmából tántorgott kifelé, amikor a hetes babakocsival arra sétáltatta a kicsiket vaddisznó mama. Így szólt a férjéhez:

    - Szégyellhetnéd magad, azért ahogy kinézel, és azért is, mert mindenféle cafkának nevezel az erdőben. Ha összeszeded magad, menj el bagolydoktorhoz, neki talán van akkora tekintélye, hogy elhiszed az igazságot.

    Másnap kótyagos fejjel halovámyan emlékezett, hogy valamiért fel kell keresnie a dokit. Bekopogott.

    _ Jó, hogy jössz. – invitálta be az orvos.

    A nejed végső elkeseredésében, kért az apróságokra egy DNS-vizsgálatot. Tegnap jött meg az eredmény, hallgasd, te pupák:

    „Mind hét gyermek egyazon apától származik. A harmadszülöttnek van egy kis genetikai rendellenessége, amelyet felnőtt korára teljesen kinő majd.”


    A citrom, együtt nyomorgott társaival egy üvegtál alján. Az átlátszó oldalfalon át látta, hogy az emberek milyen elkámpicsorodott arcot vágnak amikör nyelvük hozzáér savanykás nedveikhez. Elhatározta, hogy amikorra ő kerül sorra, addigra meglepetést fog okozni. Gyorsan utána nézett az interneten, hogy hogyan tehetne a savanyú íz ellen. Rengeteg módszert talált. Mindet kipróbálta, de egyik sem vált be. Legvégül talált egy neves klinikát, ahol átültetéssel foglalkoztak. Minden spórólt pénze ráment, de úgy gondolta megérte. Végre elérkezett, amikor eljött az ő nagy napja. Nagyon izgatottan várta a hatást, amely nem is maradt el:

    - Drágám, tudod, hogy vevő vagyok az ugratásaidra. –szólalt meg egy csacsogó női hang a szoba felöl. De most már szeretnék egy igazi, jó citromos teát inni, és nem olyant, amiben erős paprika van…
    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  11. dsc00508.jpg

    A banán, társaival ott szorongott a zöldséges pulton. Egyre idegesebb lett, mert testén kezdtek megjelenni a rozsdabarna pöttyök, és attól tartott, hogy úgy jár majd, mint barátja, aki elfolyósodott és a szemetesben végezte. A sors azonban más szerepet szánt neki. Finom női kéz felemelte a fürtöt és a bevásárlókosárba helyezte. Ott már elég nagy volt a zsúfoltság. Kezek dobálták össze-vissza, utazott futószalagon, majd rázárult egy kocsi csomagtartója. Hosszas zötykölődés után megétkezett uticéljához. Díszes tálba került, más gyümölcsökkel együtt. Az első pillanatban kiszúrta őt. Élénk narancssárga színe, és tökéletes formája, magára vonta a férfiszemeket. Azonnal szerelmes lett, de aztán végignézett magán és lemondóan elbiggyesztette a héját. A tál tartalma, napról-napra fogyatkozott, de ők ketten még kitartottak. Egyik reggel azonban a banán kiválasztásra került. A kéz lerakta az asztalra majd visszatért a tálhoz, rövid habozás után kiemelte végyai tárgyát és mellé helyezte. A torkában dobogott a szíve az izgalomtól. Az elkövetkező pillanatok gyorsan zajlottak le. Mindkettőjükről lekerült ruhájuk, testüket összedarabolták, bekerültek egy tartályba és egy gyorsan forgó véglegesen széttrancsírozta őket. Egyetlen boldog pillanatra eggyé váltak, majd elindultak végzetük felé…


    Durci a törpe, nem véletlen kapta ezt a nevet. Állandóan zsörtölődött, morgolódott. Mivel a Morgó a Hófehérkéből már levédett név volt, így másik rossz tulajdonsága után kapta a nevét, ugyanis nagyon sértődékeny is volt. Ezek a rossz tulajdonságok kirekesztették a törpe társadalomból. Egy ideig próbálkoztak bevonni a közösségbe, de nem sikerült, minden kísérletet elhárított. Állandóan, mogorva képpel, távolról figyelte a többieket. Egyik nap távoli rokonok érkeztek. A tiszteletükre, vidám vacsora estet szerveztek. A hangulat a tetőfokára hágott, persze Durcin kívül mindenki jól érezte magát. Illetve még sem, ugyanis a vendégek között is akadt egy félrehúzódó. Távol a tábortűztől ücsörgött egy magányos, nagyon szomorú törpelány. Próbálták bevonni a vidámságba, de nem sikerült, így hát békén hagyták, nem foglalkoztak vele. Hajnal felé ellaposodott a hangulat, csak a tűz ropogását lehetett hallani. Ekkor önfeledt kacagás harsant fel. Akik még ébren voltak, arra bambultak, ahonnan a hangok jöttek. Durci és a lány, önfeledten társalogtak az ébredező hajnali derengésben…


    A konyhatündér, úgy döntött, hogy a mai ebéd palacsinta lesz. Gyorsan neki is állt kikeverni a tésztáját. Addig-addig kavargatta az összetevők arányait, amíg tekintélyes adag palacsinta volt várható. Gyorsan neki is állt a sütésnek, hogy időben elkészüljön. Sorra kerültek egymás tetejére a kisült kerek csodák. Anikor az utolsó is elkészült, a gondos készítő betakarta őket, hogy ne hűljenek ki idő előtt. A palacsinták izgatottan várakoztak, mert most dőlt el, hogy milyen töltelék kerül a közepükbe. A dolog azért volt fontos, mert ennek alapján kapták meg a rangjukat. A népszerűségi lista alapján az elithez tartozott a Gundel-palacsinta, főúri rangba emelkedett a pudingos töltelékű, a középréteget a kakaós, a cimetes, és a túrós képviselte, és a legalacsonyabba tartozó a lekváros volt. Feltárult a rejtekhelyük és megkezdődött a töltés. A más-más kaszthoz tartozók azonnal elkülönültek egymástól, szóba sem álltak az alacsonyabb rangúval. Már majdnem mindenki megkapta a maga beosztását csak egy árválkodott a helyén, neki nem jutott semmi. A már betöltöttek piszkálni kezdték:
    - Nézzétek milyen szánalmas, ahogy ott fetreng, pucéran! – szólalt meg egy főrangú.
    - Pont olyan, mint egy meztelen csiga! – tromfolt rá egy középosztálybeli.
    - Talán oda kellene adni a kutyának. – javasolta egy lekváros.
    A konyhatündér egy ideig hallgatta, majd halkan megjegyezte:
    - Alig egy órája, még ti is ilyenek voltatok, nagyon gyorsan elfelejtettétek, hogy honnan is jöttetek…


    A kimosott ruhák imádták a tavaszt, mert a téli összezsúfolt, szárítón való nyomorgást, felváltotta a szabadban száradás öröme. Most is ruhacsipesszel a nyakukban lengedeztek a szárítókötélen. Eleinte, csak magukba szívták a tavasz illatát, nézelődtek, napoztak. Egy idő után, csacsogni kezdtek, csupa lényegtelen dologról, majd sorra kerültek a szennyestartói pletykák, a fehérneműs fiók rejtett titkai és a nagyszekrény rejtélyes eltűnése. Amikor kifogytak a témából, mindenki átadta magát a ringatózásnak. Nem tartott sokáig a csend, mert az állandóan cserfes melltartó újabb témát dobott a közösbe. Mégpedig azt, hogy ki, mit tud a szerelemről. Mindenki belekotyogott a témába, állítva, hogy nála többet senki nem tud erről a csodálatos érzésről. Egész szenvedélyes vita alakult ki. Legfőképpen, az egymás mellett lengedező alsógatya és a bugyi keveredett parázs vitába, hogy ki a téma igazi szakértője.
    A lepedő, egy ideig hallgatta őket, majd közbevágott:
    - Ugyan már, két okostojás. Mit tudhattok ti az egészről, már régen lekerültök, amikorra a lényegre sor kerül. Csak én tudom az igazat, de nem kötöm az orrotokra, mert engem diszkrécióra neveltek…
    Rimi12 és Beka Holt kedveli ezt.
  12. boszibeno.jpg

    A Polar Színházi Társulat büféjében iszogat a jegesmedve és a pingvin. Az ötödik feles után, elkeseredetten szólal meg a pingvin:
    - A rendező megint kiszúrt velem a szereposztáskor, hogy ismeri meg a világ hallatlan tehetségemet?
    - Lásd be, hogy ezzel az alkattal nem lehetsz hősszerelmes – verte hátba barátját a jegesmedve. Mi is leszel most?
    - Fehérgalléros bűnöző…


    Hamelnek a védőangyalnak, egyik pártfogoltjával: Horgas Somával, igen sok dolga akadt. Gumibugyis kora óta egy rakás csődtömeg volt. Esett- kelt, mindig érte valami, Hamel állandó készültségbe állt mellette.
    Azért, valahogy felcseperedett, bár felnőtt korára sem lett talpraesettebb. Sokáig „anyahotelesként” élt, de aztán, nagy nehezen, rászánta magát az önálló életre. Zacskósleveses, tévénézős élte lett, semmi extrával. Még most is utol érték a kisebb-nagyobb balesetek, az ujj elvágástól a sarokcsont törésig minden, de ezek mind apróságok voltak, ahhoz képest, amitől a védőangyala megóvta őt.Egyszer, váratlan dolog történt, Soma összemelegedett egyik kolléganőjével. A hölgy, anyáskodó természetű, gyakorlatias, határozott jellemű lévén, jól passzolt Somához. Amikor együtt voltak, Hamel dolga könnyebbé vált, ezért úgy érezte, hogy kivehet egy kis szabadságot, és meglátogatja régen nem látott anyját. Amikor visszaért, szörnyű hír fogadta: a fiatalok lesodródtak autójukkal az útról, és egy fának csapódtak.
    A lány vezetett.
    Hamel összetörten lerogyott, úgy érezte hiábavalóvá vált eddigi küzdelme. Eszébe jutott az egyik legfontosabb a tanulmányaiból:
    „Az ördög soha nem alszik…”


    Az erdei tisztáson, a szokásos péntek, tizenharmadikai összejövetelt tartották. Ilyenkor, mindem valamire való banya, felvette az ünnepi vasorrát, az utolsó divat szerinti banyaruciját, felpattant a legújabb modell szerinti seprűjére és már ott is volt. Eleinte a jó és rossz boszik külön bandáztak, de aztán oldódott a hangulat és keveredtek egymással. Az elfogyasztott pezsgőtől már igen jó volt a hangulat, amikor a főboszi emelkedett szóra:
    Tisztelt egybegyűltek!
    A Legfelső Tanács döntése alapján a következő új szabályok lépnek életbe:
    1. Ezentúl nincs jó és rossz boszi, mindenki foglalkozik mindkettővel.
    2. Vizsgaköteles lesz a jóslás, a megrontás, szemmel verés, és a woodoo babázás.
    3. Ördögökkel nem barátkozunk, mert tegnap óta hadban állunk velük, kölcsönös sértegetések miatt.
    4. Sebességkorlátozás lép életbe a seprűhasználatra, valamint büntetendő lesz az ittas vezetés.
    5. Ezentúl fekete macska helyett, fehér kutyát kell használni.
    6. A békák szakszervezete pert nyert ellenünk a Legfelső Bíróságon. Ezért tilos varangyos békát használni a bűbájhoz.
    7. És végül, takarékossági okokból, ezentúl évente csak egy összejövetelt tartunk Halloweenkor.
    Döbbent csönd követte a bejelentést.
    Másnaptól drasztikusan csökkent a banyalétszám. Többen átigazoltak a Független Tündérekhez, a Bányarémek Szövetségéhez, vagy a Lúdtalpas Ijesztgető Manókhoz, mert ott sokkal lazábbak voltak a szabályok…


    A két kőoroszlán, már emberemlékezet óta őrizték, a parkban elhelyezkedő múzeum bejáratát. Egyszerűen, csak Jobboldali és Baloldali néven nevezték őket. Egyikük mindig ébren vigyázott. amíg a másik pihent. Az évek hosszú sora óta sok mindent láttak: a pucéran, önfeledten rohangáló női egyedtől, az andalgó szerelmespárokon át, az utolsó lépéseit megtevő, majd összeeső öreg bácsikáig. Elviselték az időjárás viszontagságait és a hátukon lovagló, fényképezkedő turistákat.
    Egyik nap Jobboldali nagy elhatározásra jutott, elhagyja őrhelyét. Kalandozása során, együtt vadászott a szavannai oroszlánokkal, járt cirkuszban, megnézni a mutatványos társait, és váltott jegyet a világ legnagyobb állatkertjébe, hogy megvigasztalja a raboskodókat.Egy tavaszi délután, a fiatal anyuka szokásos sétáját tette meg az eleven ötévessel. A gyerek fel-le száguldozott. Egyszer csak lelkendezve rohant az anyjához:
    - Képzeld, Anya! Újra a helyén van a kedvenc kőoroszlánom!
    - Biztos felújították. – tippelt az anya.
    - Szerintem, meg világot látott…- válaszolt a gyerek.


    Tündéréknél nagy lakodalmat tartottak. A koszorúslányoknak eljött a nagy pillanata, mert a menyasszony maga mögé hajította a csokrát. Nagy volt a tülekedés, mert aki elkapja annak lesz legközelebb esküvője. Szerénke nem tolakodott, mégis az ő kezébe hullott a hőn áhított. Furcsa fintor futott végig az arcán, hiszen talán ő volt az egyetlen, akit még nem csapott meg a szerelem heve. Telt-múlt az idő, minden ébredés után gyengéden végig futtatta ujjait a szebb napokat látott csokron, de az élete éppen olyan egyhangú volt, mint eddig. Egyre türelmetlenebb lett.Elhatározta, hogy elmegy tündérkeresztanyjához, és kikéri a tanácsát. Ő türelmesen végighallgatta, kedvenc keresztlányát, majd elmosolyodott:
    - Hány éves vagy lányom?
    - 426. – jött a válasz.
    - És, még hiszel a tündérmesékben? A szerelem majd rád köszön, ha itt az ideje, nem befolyásolja semmilyen buta babona…
    makutyi és Beka Holt kedveli ezt.
  13. negy_evszak_negyretegu_fa_puzzle_6840_2_LRG.jpg

    A békaporontyok közül Salamon volt a legcsibészebb. Mindig járt az agya, valami turpisságon. Egyszer rekkenő nyári napra ébredt a békasereglet. Máskor, ilyen esetben elugráltak az erdei pocsolyához és egész nap strandoltak. Fogták hát a csíkos törölközőiket és irány a fürdőzés. Amikor odaértek, óriási csalódás érte őket, ugyanis a hőség kiszárította kedvenc szórakozásuk színhelyét. Szomorúan ücsörögtek a sivár parton. Salamonon látszott, hogy megint kattognak a fogaskerekek koponyájában. Egyszer csak felpattant és elviharzott. Kisvártatva Elefánt Fanni társaságában tért vissza.
    - Azt ígérted játszani fogunk, mi lesz az, olyan izgatott vagyok? – mondta Fanni.
    Először labdáztak, majd fogócskáztak egy nagyot, aztán pihentetésképpen, körbe ülték a kiszáradt medret. Történeteket meséltek, régmúlt időkről, különös állatoktól. Amikor Salamonhoz ért a mesélés sora, egy szomorú történetbe fogott bele. Szem nem maradt szárazon. Fanni egy ideig csak hüppögött, aztán kitört belőle a zokogás. A békák lapogatták a hátát, vigasztalták, de Fanni csak sírt és sírt. Végül elszégyellte magát azon, hogy ilyen állapotba került, felpattant és elszaladt. A békák szomorúan néztek utána, de annál vidámabbak lettek mikor visszafordultak, mert azt látták, hogy Fanni könnyei feltöltötték a medencét, kezdődhetett a fürdés…


    Az erdei koboldok közül Boldizsárnak jutott a feladat, hogy elrejtse a töménytelen kincset, amit az évezredek során összehordott a nemzetség. Nagyon jó volt benne, soha nem találta meg senki a rejtett értékeket. Egy nap, kétlábú érkezett egy furcsa bottal a kezében. Boldizsár figyelte a tevékenységét. Egyszer csak megállt benne az ütő, mert az egyik rejtekhelynél lecövekelt a keresgélő, majd ásni kezdett. Azonnal telefonált az ijesztő manónak, aki éppen időben érkezett, már nem sok hiányzott, hogy előkerüljön a féltett vagyon. A kétlábú iszonyatosan megijedt, mindent hátrahagyva elmenekült. Boldizsár biztos helyre menekítette az aranyat és tanulmányozni kezdte az idegen által hátrahagyott szerkezetet. Az interneten kiderítette, hogy ez egy fémdetektor és kimutat mindenféle fémes anyagot. Rövid gondolkodás után körvonalazódott fejében a megoldás.
    Néhány nap után, újra kimerészkedett az erdőbe a kutatgató. Boldizsár figyelte az eseményeket. Először a nagyi leharcolt bilije került elő, utána a halál használt kaszája, végül egy még működőképes második világháborús taposóakna.
    Soha többé nem láttál arra bóklászni a kétlábút…


    Ödönke, a legkisebb nyuszi, Duracell nyulat kapott karácsonyra. Nagyon szerette, mindenhova magával cipelte. Nappal vele játszott, éjjel ő volt a hálótársa. Egy nap, vadászkopók kiszimatolták a nyúlüreget. Ásni kezdtek és csak idő kérdése volt, hogy eljutnak hozzájuk. A családfő éppen azon gondolkodott, hogy kiugrik a veremből és magára vonja a figyelmet, ezzel megmenti a többieket. Ekkor megjelent Ödönke, félretolt mindenkit és kiengedte kedvenc játszópajtását. A műnyúl iszonyatos tempóban elviharzott, a kopók utána. A kutyacsaholás egyre messzebbről hallatszott, majd csend lett. Másnap kimerészkedtek, úgy nézett ki, hogy megúszták a kalandot. Ödönke, három napig kereste a társát. Egy bokros részen akadt rá, alig ismert rá, szétmarcangolták a vérebek. Nyúl mama nagy gonddal összefércelgette, a legügyesebb nyúlfi pedig megjavította a mechanikus részét, végül nyúlpapa új elemet hozott bele. Ödönke, újra indította. Egy kicsit sántított, de egyébként olyan volt, mint régen…


    Az évszaktestvérek mindig szakítottak időt arra, hogy egy kicsit együtt legyenek. Ilyenkor, mint mindig a Tél vitte a szót, hiszen vele kezdődött és fejeződött be az esztendő. Egyébként is erőszakos, ellenmondást nem tűrő természete volt. A többiek egy ideig hallgatták dicsekvését, de aztán beleuntak.
    - Ugyan már, kedves bátyám mi szép van a Télben, csak fagy, jég, és didergés. – szólalt meg Tavasz.
    - De ott van a hógolyózás, a szánkázás, a hóember építés, meg a sok-sok varázslatos ünnep. – védte meg testvérét a Nyár.
    - Ne vitatkozzatok, mindenkinek jutnak jó pillanatok. Tavasznak a kikelet, meg a nyuszi ünnep, Nyárnak az önfeledt vakációzó gyermekarcok. De rólam mindenkinek csak az elmúlás jut eszébe. Persze, hogy a halottaikra is nálam emlékeznek. – szólalt meg szomorkásan az Ősz.
    - Ne kezd megint a depressziós ömlengésedet, Öcsi, senki nem tudja olyan sokszínűvé varázsolni a világot, mint Te. –vigasztalta a Tél. Inkább beszélgessünk arról, hogy ki mivel töltötte a háromnegyed éves szabadságát. Kezdem én: tavasszal a családdal a Húsvét-szigeteken töltöttük az ünnepeket. Nyáron az Antarktiszon üdültünk, ősszel pedig az Északi-sarkra utaztunk jégtábla szörfözésre.
    - Mi, nyáron a Zöld-foki szigeteket látogattuk meg, ősszel Hollandiában jártunk a tulipán fesztiválon, télen pedig, sorba látogattuk Európa legnagyobb üvegházi arborétumait. – csatlakozott a beszámolókhoz Tavasz.
    Nyár következett:
    - Ősszel, Afrikában nyaraltunk, télen Ausztráliában karácsonyoztunk, fürdőruhás partin, tavasszal nem hagyhattuk ki Haitit.
    Végül az Ősz is beszámolt a többieknek:
    - Mi télen megnéztük Kínát, tavasszal festőiskolában voltam Párizsban, nyáron elvittük a srácokat, egy hamisítatlan spanyol narancsszüretre.
    A testvérek, késő estig tartó élménybeszámolókat tartottak, fényképeket mutogattak egymásnak az útjaikról. Aztán elbúcsúztak, ment mindenki a saját dolgára. Mivel most az Ősz volt soron folytatta ott ahol abbahagyta, avarszőnyeggel borította be a tájat…
    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  14. violin-cricket.jpg

    Az autó, akinek már sok neve volt, szűk hely fogságában, mozdulni sem tudott. Érezte, hogy elérkezett az elkerülhetetlen, így hát gyorsan végiggondolta az életét. Amikor lekerült a gyártósorról, csili-vili szalonba került. Talán a piros színe miatt, de gyorsan elkelt. Első gazdája Csajozósnak hívta, mert fiatal tulaja vele gyűjtötte be skalpjait a gyengébbik nem szépségei közül. Kapcsolatuk, nem volt hosszú életű, mert ehhez az életvitelhez, mindig a legújabb autómodellekre van szükség. Taxishoz került, aki a Társ nevet adta neki. Tényleg rengeteg időt töltöttek együtt. Szerette ezt az időszakot, mert sokféle ember megfordult ülésein. A végén, már meg tudta különböztetni a jó és a rossz egyedeket. De, amikor a legjobban érezte magát, megbetegedett. Gazdája szerelőtől szerelőig vitte, de nem találták az igazi baját. Valahogy összefércelték. A második gazdi gyorsan túladott rajta. Háromgyerekes családhoz került. Piroska lett a neve. A családfő sokat foglalkozott vele: bütykölte, csinosítgatta, ápolgatta. Legtöbbször a hétvégeken dolgozott, amikor a család kirándulni indult. Vidám együttlétek voltak ezek.
    Aztán kiújult a régi betegsége, sokat küzdöttek érte, de végül lemondtak róla az orvosok. A hátsó udvarba került, kitéve az időjárás viszontagságainak. Néha vidám gyerekek játszottak vele, ilyenkor megélénkült.
    Végül ide került. Élete utolsó pillanatában azon gondolkodott, melyik gazdája volt a legjobb, de mielőtt választani tudott volna, könyörtelenül lecsapott Zúzó, hogy lapos fémtömeggé lapítsa…


    Jimmy Hendrix és Janis Joplin ült egy bárányfelhőn, lábukat lógatták, közben beszélgettek:
    - Képzeld Janis, jártam egy turista úton, lenn a Földön. Nem fogod elhinni, de még mindig emlékeznek mindkettőnkre. Szinte hihetetlen, hiszen már lassan ötven éve, hogy elhagytuk az ottani létünket. Ma is felcsendülnek az emlékezetes számaink. Nagyon boldog voltam, szinte sajnáltam, hogy nem élvezhetjük ezt a sikert, hiszen elvileg még mindig élhetnénk. Igaz, hogy fogatlan, ősz hajú mamókák és papókák lennémk.
    - Te, szeretnéd ezt? – kérdezte Janis.
    - Nem hiszem…- válaszolt Jimmy és összenevettek. Kisvártatva Jimmy újra megszólalt:
    - Voltam egy bárban is, sajnos csak nyálat csorgatni. Valami mai modern zene nyávogott a hangfalakból, amikor odament egy dülöngélő alak a music box-hoz bedobott egy kis aprót és rövid keresgélés után kiválasztott egy számot. Felcsendült a „Hey, Joe”. Nagyot dobbant a szívem. Két félrészeg alak felkapta a fejét és nosztalgiázni kezdett, így szólt az egyik:
    - Ez még zene volt!
    - Igen, kár hogy olyan hamar elment, de hát a kábszer nem hagyott esélyt, mennyi sok dal benne maradt abban a csodálatos gitárban…
    Janis elgondolkodott egy kicsit, majd megszólalt:
    - Arra senki nem gondol, hogyha mi nem égetjük két végén a gyertyát és nem nyúlunk tudatmódosító szerekhez, nem nyílnak ki azok a kapuk, amik különlegessé tettek bennünket. Lettünk volna középszerű zenészek és ma már a kutya sem emlékezne ránk…


    A huszonnégy színtestvér születésnapi ajándék volt, egy kislánynak. Szépen sorakoztak a színes ceruzák kijelölt helyükön, várták, hogy sorra kerüljenek. Gazdájuk mindig gondoskodott róluk, hogy ki legyenek hegyezve, oda kerüljenek vissza ahonnan kivette őket. Mivel szerette a színes világot, a fehér, és a fekete kivételével egyenletesen koptak a ceruzák. Egy szép nap gazdaváltás történt, a kislány festékeket kapott, és elajándékozta öccsének féltett kincsét. Az új tulajdonos, már sokkal hanyagabbul kezelte szerzeményét. Gyakran bizony kitört foggal, fejjel lefelé, nem a saját helyükre kerültek vissza a tesók. Öcsinek gyakran voltak rémálmai, ezeket sűrűn képi formába öltötte. Népszerűvé vált a fekete és a sötét színek, olyannyira, hogy a fekete el is fogyott. Amikor pótlásra került, sajnos egy alacsonyabb kasztba tartozó került közéjük. Hiába volt vastagabb, mint társai, a huszonháromszoros túlerő győzedelmeskedett, és minden este kitúrták a dobozból. Öcsi furcsállta, hogy reggelente külön találja kedvencét. Egyik nap, aztán, a fekete mellé kiválasztotta a sötétkéket, a sötétzöldet és a lilát, valamint a barnát és a többit a szemetesbe öntötte…


    Tücsök Tápió a legkisebb volt nemzetségében, az öreg tölgy tövében ücsörgött és mérhetetlen szomorúság öntötte el. Apja természetesen őt is a zenészmesterségre szánta, de neki nem volt kedve reggeltől-estig a hegedűn cincogni. De apai szigor ellen, nincs apelláta, csinálni kell. Az iskola végén, nem lett zenevirtuóz, csak egy középszerű zenész. Alig várta a nagykorúságát, azonnal elmenekült otthonról. Végre nekiállhatott annak, ami egész életében szeretett volna lenni: gyermekgyógyászatot tanult. Az orvosi elvégzése után, kórházhoz került, egészen pici állatok gyógyítására. Imádta a munkáját, de a szíve szakadt meg, amikor a kicsik éjszakákat átsírtak, hiányolva az anyai meleget. Egyik nap, támadt egy ötlete. Hazaszaladt, leporolta régen használt hegedűjét és visszasietett a korházba. Álla alá illesztette a hangszert és varázslatos, nyugtató zenét szólaltatott meg rajta. Az ősi zenei örökölt tehetség és a segíteni akarás csodálatos dallamokká álltak össze…
    Beka Holt kedveli ezt.
  15. Lufik.jpg
    A luftballon árus fáradtan tért meg kicsiny otthonába. Sikeres napot tudhatott magáénak, üres kézzel érkezett.
    Rutinos, mindennapos mozdulatokkal megkent egy zsíros kenyeret, hagymát biggyesztett mellé és gépies mozdulatokkal enni kezdett. Evés után jól esett volna azonnal lefeküdni, de a napi beidegződései nem engedték. Ilyenkor elővette a színes gömböket és feltöltötte őket felemelő gázzal. Amikor elkészült, a színkavalkádot odakötötte a szék karfájához, lemosta a nap porát, és nyugovóra tért.
    Az éjszaka sötétjében, enyhe huzat meg-meg lengette a lufitömeget. Egymáshoz dörzsölődtek, egyeseknek ez igen jól esett. De volt közöttük egyetlen fekete léggömb is. Ő mellé senki nem szeretett volna kerülni. Szidták, csúfolták, lökdösték, egészen addig, amíg a perifériára nem szorult.
    Reggel a gazda frissen ébredt, kifestette magát, felvette bohóc jelmezét, felkapta a napi eladandó rakományt és útnak eredt. Szabadnap volt és kellemes idő, sok embert vonzott a kinn lét. Jól fogytak a színes gömbök. Különösen a pirosak, valahogy ehhez vonzódnak legjobban az újdonsült lufitulajdonosok.
    A nap végére már csak egy maradt, a fekete. Ez minden nap így alakult. Talán egyetlen alkalomra emlékezett, amikor egy szomorú szemű, emo lány megvette tőle. De ma sem jött érte az a lány, ezért útjára eresztette.
    Lassan, belekapott a szél és egyre feljebb emelte.


    A csőgörény szorgalmasan dolgozott. Övé volt a világ legmocskosabb munkája, mégsem panaszkodott soha sem. Nem ismert lehetetlent, áttörhetetlennek látszó dugulásokat szüntetett meg játszi könnyedséggel. Munka után, hosszú ideig csutakolta magát, amíg újra szalonképes lett, de megérte. Izgatott volt, mert ma este találkozni fog valakivel.
    Internetes, társkereső oldalon ismerték meg egymást. A levelezgetésből, kölcsönös szimpátia, majd személyes találkozásra való igény alakult ki. Ma van a nagy nap. A csőgörény kicsit izgult, mert nem a saját képét töltötte fel, hanem kártyapartnere, a sármos Görény Vendelét. Abban reménykedett, hogy lehengerlő, udvarias dumájával, majd megmenti a helyzetet, de nem jutott el odáig, hogy megszólalhasson. Ugyanis mikor megérkezett álmai hölgye, Görény Gizella a legnagyobb görény család sarja a találkozóra, le sem ült, csak végigmérte, visszafordult, és kiviharzott a helységből…


    A marionett bábús, most is megszokott helyén, a lovas szobor mellett, szórakoztatta a nagyérdeműt. Sok, gyerekes család, direkt erre ejtette meg napi sétáját, csak azért, hogy láthassák mindig megújuló előadásait. Legnagyobb kedvenc, a csupaszőr pulikutya, mindig felderítette a szomorú gyermekarcokat. A fiatal szerelmespár, a diplomatatáskás úr, a matrózinges kocsmatöltelék, és a feslett nőszemély, a felnőtteket szórakoztatta, hol romantikus, hol mókás, hol pedig keserédes jeleneteivel.
    Besötétedett. A bábos, összecsomagolt, megszámolta a napi bevételt. Hazafelé beugrott a boltba, vett kenyeret és tejet. Otthon rendbe szedte társait és lepihent. Éjszaka Vilma, a feslett nőszemély megszólalt:
    - Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de nekem elegem van abból, hogy madzagon rángassanak. Saját életre vágyom. Rájöttem, hogy önállóan is képes vagyok mozogni, csak gyakorolni kell.
    A többiek felvillanyozódtak az ötlettől. Ezután, villanyoltást követően, mindenki az önállóság felé vezető út lépéseit gyakorolta.
    Eljött a szökés éjszakája. A fiatal pár férfitagja, a feslett nővel távozott, a magára maradt lány, a kocsmabútorral, ellenkező irányba menekült el. A diplomata táskás egyedül indult az éjszakának. A puli idegesen toporgott, nem tudta mit tegyen.
    Másnap reggel, a marionettes döbbenten nézte bábújai hűlt helyét. Nem tudta mihez kezdjen, kezébe temette arcát. Ekkor a sarokból előkecmergett egy szőrgombolyag, odabújt hozzá és nyalogatni kezdte. A gazda felnézett:
    - Te, itt maradtál? Ezt az önálló mozgást hol tanultad?
    A puli, szép sorjában mindent elmesélt.
    Közösen kidolgoztak egy számot, amelyben a puli láthatatlan szálakkal mozog, ugrál, bukfencezik a bábos mímelt mozgatására…


    Vili, a kalóz, amikor hébe-hóba a szárazföldre tette a lábát, az uzsorásnál bérelt szobát, a kikötőben. Ritkán élvezte a szoba melegét, mert leginkább a sarki kocsmában tengette idejét, csak horpasztani tért meg ide. Vilinek ellőtték a jobb lábát, ezért ezt faláb helyettesítette. Nem szerette, ezt a pótalkatrészt, szegény gyakran, csak a sarokban kuksolt nagy magányában. Igazán csak a tengeri csatákban vette ki a részét, mert ilyenkor a kaszaboláshoz gazdájának mindkét kezére szüksége volt. Békeidőkben Vili szívesebben féllábazott mankó segédlettel. Ma este is kocsmajárat volt esedékes, így a faláb magára maradt a szobában. Unatkozott, próbált szóba elegyedni a környező tárgyakkal, de mindenki elfordult tőle. Fogta magát, a fal felé fordult és elaludt. Női csacsogásra ébredt, kitörölte az álmot szeméből. A pár, vizespohárba rumot töltött, és amíg az üvegbe egy csepp is volt, ezt sűrűn ismételgette. A hangulat fokozódott, Vili a lényegre tért, de még előtte összeakadó nyelvvel megkérdezte:
    - Téged nem zavar, hogy féllábű vagyok..?
    - Miért zavarna, nézz csak ide…- jött a válasz.
    A sarokba kucorgó jobb láb mellett egy gyönyörű, női bal láb landolt. A faláb megkukult a gyönyörűségtől, ilyet még álmaiban sem látott. Lassan azért összeszedte a bátorságát és szóba elegyedett a jövevénnyel. Kiderült, hogy női sorstársa is mellőzött, szeretetre éhes lény.
    Reggel a vendég ébredt hamarabb, lezuhanyozott és öltözni kezdett. Vili ekkor ébredt, kótyagos fejjel bámult a semmibe.
    - Nem láttad a lábam? – kérdezte a hölgyemény.
    - Este oda tettem az enyém mellé. – válaszolt Vili.
    Mindketten oda fordultak, de csak az üres sarok ásítozott feléjük…
    Beka Holt kedveli ezt.