Adomáim...
Lepsénynél még...

Duna parti kis falumban nagy hagyománya van a sramli zenének és a németországi testvértelepülés híres zenekara is gyakran ellátogat ide koncertezni, a zenekedvelők nagy örömére. Ezekből a közös zenélésekből, fellépésekből, látogatásokból születtek barátságok is, amiket gyakran "pinceparty" követ. A vendégekkel Magyarországot is szeretnék megismertetni a szívélyes vendéglátáson túl, így esett a választás a Balatonra az egyik baráti párral. Nyaralójuk is van ott és a két német fiatal zenésszel egy ilyen "pincelátogatás" (jó levegő, teljes ellazulás és nótás torokköszörülés) utáni reggelen útnak is indultak. Mindent szépen bepakoltak a kocsiba, udvariasan az egyik fiatalembert ültették az anyósülésre, kapu bezár, feleség hátra, csak még a nyaraló kulcsáért szalad
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Antal Imre mondta: a vicc olyan fegyver, mint a Kínai Fal, mindent el lehet rejteni mögé. Azt kívánja a társadalom, hogy belepréselődjünk az átlagos emberek közé, de mi is az az átlag?? Hiszen csak egy középszint... Hát középszintűek akarunk lenni? Nem! Soha!
    Egyesek csodálkoznak a fiatalok lázadásain, pedig ők őszintébbek, mint mi magunk. Csak lázadjanak is, mert mindenki valamilyen módon különleges. Van bennünk valami speciális, csak ránk jellemző tulajdonság, tehetség. Hajlamosak vagyunk elnyomni bennük a vágyat, csak, hogy megfeleljenek az átlagnak.. Pedig a célt, a boldogságot, csak önmaguk kiteljesedésével érhetik el.
    Lelkünk célja, a szeretet, hogy szeressék és szerethessen, legyen nagyon fontos valakinek.
    Mindenki szerethető valamiért, hiába is gondoljuk, hogy nekünk ő bizony nem kellene! Az átlagemberre nem is nagyon figyelünk fel, hiszem ő megfelel a sémának.
    A legnépszerűbb, legkedveltebb emberek ontják magukból a szeretetet, pedig sokszor ők a legmagányosabbak, mert ők nem kapják meg azt a megbecsülést, szeretetet, amire a legjobban vágynak. Lehet, hogy már nincs társuk, de az is lehet, hogy társas magányban élnek.
    A boldogság, működő intuícióval a gondolatok összecsengése,empátia, apró kis mozdulatok összessége, önmagunk kiteljesedése a másikban. Ha a ki nem mondott szó visszhangra talál és mosolyt csal az arcokra.
    Ezt kell megtanítani gyerekeinknek, hogy tudják, igen! Van ilyen társ, meg fogják találni! Önmagukat soha ne adják fel, mert az a kapcsolat csak ideig-óráig működhet és felemészti őket.
    Maradjanak különlegesek, igen!
    Összehordtam most mindent, mint Mari néni a tökös-mákos rétesbe....
  2. Hol jársz édesem, hol a határ?..
    Van lélek, ki hív és megpihenni vár?


    Emelkedsz a magasba, felhő-fénnyel ragyogva,
    Szerető szíved végre megnyugodna már,
    De itt tart még egy csillogó pókhálószál.


    Éjbe kiáltó félelem-álom
    Sikító rettegés, lebegés-határon..
    Visszhangzott lelkemben néma kiáltásod,
    Dübörgő szívemmel űzni vad álmod..
    Ezüstgyöngy könnyedben csillogó vágy,
    Elhagyni végre lélekmaszk ruhád..


    Boldog lelked repül a magasban,
    Biztonság, szeretet, nyugalom van......
  3. Tudnotok kell, hogy nagyon szeretem az időseket, bölcsességüket, ironikus humorukat sokra becsülöm. A dédimamát is a falucskában, a kilencvenvalahány évével nagyon jól karbantartja szellemileg az újságolvasás. Mindig, minden oldalt elolvas, és kiválogatja a cikkeket a családnak, így amikor hazajönnek, kiosztja köztük: ,,Karola, te a második oldalon találod, Szidi, te pedig amazt olvasd el, mert az téged érdekel!" Vitába is száll velük lelkesen, még ki is oktatja őket. Egyedüli problémája a mozgás, és amit nehezebben tud egyedül, a kádból ki-be szállni, öltözködni, gondolkodnak is a zuhanyfülkén. A humora az fergeteges, mindent meg is tesz azért, hogy megnevettesse a családot. A múltkori fürdés utáni is mondta a Szidinek, hogy:
    -Fijam, igazíjjad még a harisnyanadrágomot a dérékamon, mer odacsípted a csécsémet!....
  4. (Ezt a "szösszenetet" egy pincebulira írtam a marhapörkölt mellé, és elő is adtam, mint a szóban forgó állat, társaim legnagyobb örömére... Még fél órán át fetrengtek..
    Utólag megjegyzem, halászlét is főztem nekik..:))

    Marhamonológ

    Mmúúlandó életem
    Épp három éve kezdtem,
    Midőn megszülettem egy tanyán,
    Egy tavaszi szombat délután.

    Anyám, marhajó bőr,
    Nyelvével ő nyalt le először s
    Fel is nevelt engem szépen,
    Odavoltam érte egészen.

    Hanem, jött a kamaszkor!
    Csak reggel jártam haza, hatkor!
    -Te is bika vagy, borjú!
    -Itt hagysz, mint az a hatszámúú!

    -Apád is, az a nagy barom állat,
    Azt hitte, köddé válhat!
    Húsz hónapja volt a napja,
    Hogy utoljára azt mondta:

    -Bőőséges tejet adj, Tulipán!
    Jövök majd a buli után!...
    Azóta sem legelek eleget,
    Csak csapkodom faromon a legyeket!

    -Mmár tehén anyámnak se kellek..
    Legjobb lesz, ha útra kelek!
    Hát nekilódult csülköm, patám,
    Majd megjövök holnapután!

    Erdő, bokor, zöld legelő,
    Hőség is lett, rekkenő.
    Kolomp!Hangja zene fülemnek,
    A gémeskutat én sem vetem meg!

    Gondolatom lett is buja..!
    Ott iszik az egész gulya!
    Szép, marhafaros tehenek,
    Én most, rögtön odamegyek!

    Nagy bőszen én nekiláttam,
    A tehenet mind meghágtam..
    Jött a gulyás: - Te Szürke marha!
    Nem látod, hogy ez Magyar Tarka?!

    Kergettek bottal, kaszával!
    Mit tehet a marha a ...farával?!...
    Trappoltam előre, a legelőre,
    De hátra néztem, nem előre.

    Kitörtem a lábam, csak úgy nyekkentem,
    Már ott is voltak öten felettem.
    Levágtak, megnyúztak, preparáltak ők,
    Mert nekik is kellett egy bikacsök..

    Már szép hat ökör fiam nevelkedik!
    Teheneim közül megszületett a tizenkettedik.
    Hát ne búsuljatok miattam,
    Sok van, mit rátok hagytam!

    Fogyasszatok jó étvággyal, sörrel, borral, pálinkával!
  5. Még a régi rendszerben történt...
    Sógornőmet megkérte a keresztanyja, hogy vigye el még utoljára Erdélybe, mert még szeretné látni kedves atyafijait, de még a Julit is meg a Márit is kéne... és maradt még egy hely, elvitték a mamát is!
    Fel is pakoltak rendesen (fogamzásgátlót, óvszert, mosóport, gyógyszert, amit kértek a rokonok, bár meg is voltak ijedve miatta! Mi lesz, ha a
    határőrök észreveszik a rengeteg ...hm... segédeszközt!?). Meg is egyeztek gyorsan, adnak nekik is pár marokkal!
    Itthon még ellenőrizték az útleveleket, mindenkinél ott van-e? A mamáé is ott kékített a retikülben és elindult a nénikejárat! Kb. öt perce mehettek el, mikor a papa egy útlevelet lobogtatva szaladt hozzánk, ahogy tőle telt és kérdezte: - Ez nem a mama útlevele?? - és az volt....
    Férjem kocsiba vágta magát és uccu, utánuk!
    Pestig hajtott, utol nem érte őket és közben arra is rájött, azt sem tudja, melyik határállomás felé tartanak és visszafordult. Gondoltuk, haza kell jönnie szegénynek vonattal, busszal. Délután jött is, de nem a mama, hanem a távirat tőle (még nem volt telefon), hogy vigye a férjem a biharkeresztesi vasútállomásra az útlevelét, azzal megy utánuk vonattal!....
    Később kiderült, hogy a mama belenézett a táskájába és ott látta kékíteni az útlevelet, így megnyugodva érték el a határállomást, csak amikor a határőr kérte tőle, akkor vette észre, hogy....:
    --Jaj, hajjátok!! Hajjátok!!!! Hát emmég Tibi csoki, nem útlevíl!!!!!...
  6. Az utcaképet javítandó, felújították a városban a főteret, és ugye szokás szerint, kivágták a szép, öreg fákat. Ültettek ugyan a helyükre csemetéket, de azokból kb. húsz év múlva lesz fészkelőhely a madaraknak..
    A homlokzatokat is átfestették, javították, elég színes lett így. Ide-oda átköltöztettek régi, megszokott üzleteket is, sajnos nem lehet megközelíteni már az áruszállítóknak, ezért alig maradt ott valamire való bolt. A patinás, öreg patikát is új helyre telepítették, de a régi bútorokat az utazási iroda megörökölte, mivel műemlékké nyilvánították az épületet, berendezéssel együtt.
    Az ismerősöm erről mit sem sejtve, a három havi kórházi kezelés után, beugrott a "patikába" gyógyszert venni.
    A két alkalmazott szíves érdeklődését látván, Ő rögtön a lényegre térve elmesélte hosszú kórházi kezelésének lefolyását, aprólékosan kitérve az epéjére és fájdalmasan kínos emésztésére, ami az utóbbi időben nem a legmegfelelőbben működik..
    Megkérte őket, hogy a gyorsabb salakanyag távozás érdekében, ha tudnának valamit ajánlani, akkor azt nagyon megköszönné!...
    Néha-néha összenézve rendkívül türelmesen végighallgatták és akkor mondták neki, hogy ők szívesen ajánlanak neki, de másféle utakat a könnyítésre, mert ez egy utazási iroda lett, nem pedig gyógyszertár.... :lol:
  7. Volt egy kis kőműves munka a háznál, de tudjátok csak olyan egy emberes, amit két nap alatt el tud végezni. Ajánlottak egy szakembert, aki ugyan rokkantnyugdíjas, de szívesen elvállal apróbb munkálatokat. Üzentünk is neki és másnap jött is, felmérni a terepet. Vékony, kis csenevész emberke volt, (leginkább ET figurájára emlékeztetett, gyér kecskeszakállal, bár Mekk Elek is azonnal eszembe jutott róla..).
    Még az is eszembe jutott, vajon elbírja-e a vödröt!? Azt megemlítette, hogy szereti a cementport fröccsel leöblíteni és mivel az asszony is elhagyta, ebédet is kérne, de még így is meg voltunk elégedve az árral, amit mondott. A megbeszélés szerint jött is és akkurátusan nekilátott a munkának! Vézna alkatával, remegő lábakkal vitte a cementes zsákot három méterrel arrébb, erre ösztönösen tettem felé egy lépést, hogy segítsek szegénynek, de ő önérzetesen kijelentette, hogy bírja! A fröccsöt is odakészítettük por ellen, de délelőtt még csak óránként állt meg ezt-azt szívni..
    Mondtam a sógornak, hogy szerintem nem lesz elég a bor, mert azt gyakran kortyolgatta, de mégis olyan furán remegős volt a keze. Délben, az ebédnél már kétségeim támadtak afelől, vajon beletalál-e a szájába, vagy kilötyögteti a levest, de addig egyensúlyozta, amíg sikerült megennie. (Végig szurkoltunk neki!!) Mondtam is a nővéremnek, jobb lesz megemelni a maligánt és akkor biztosabb kezű lesz a barátunk! Ebéd után kicsit hosszabbra nyúlt a szieszta amit beiktatott magának, kapva az alkalmon, hogy a sógor odaállt mellé beszélgetni kicsit.. Mivel jó hallgatóságnak bizonyult, hát kb. az őskorig visszanyúlóan elmesélte élete viszontagságait. Egy óra múlva valami indokkal elhívtuk a Francit (hadd dolgozzon az emberke, ne tartsa fel) és akkor egy darabig hallottuk is, mintha simogatná a falat, de kis idő múltán súlyos csend telepedett a kamrára..
    Tanakodni kezdtünk, és jobbnak láttuk megnézni, ugyan mi lehet vele?? Csak egy kicsit pihent a vödrön ülve, cigizve, kicsit fátyolos tekintettel. Késő délutánra fejezte be az aznapi teendőket és egyéb esetben "megfontoltnak" mondanám lépteit, munkáját, mert minden egyes négyzetcentimétert különös módon leellenőrizve dolgozott el (bár az is megfordult fejemben, hogy elfelejtette hol tart..), néha-néha önigazolásképp bólintással, elégedett motyogással simogatva azt.
    Mintha a nyelvével is adódott volna valami probléma, úgy tudott vele beszélni, mintha megdagadt volna és útban is lenne neki...
    A második napra már pontosan belőttük a fröccsadagot és észre is vettük a változást rajta, még a szeme is tudott rendesen pislogni szemöldökfelhúzás nélkül és nem félpupilláig!! A harmadik napra készült el a kamra. Szép lett!! .. :)
  8. Nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendő Plébános urunk gyakran szervez zarándoklatokat valamelyik szent helyre, ahová egyszer velük tartott Móric bácsi is. Egy teli busznyi hívő lélek énekelt az úton, Móric bácsi pedig csak hallgatta, mert sajnos nem volt jó énekhangja. Hosszú volt az út, sok helyen megálltak imádkozni a szép templomokban. Felmentek a hegyoldalon is, ahol részt vettek a szentmisén és Móric bácsi ott vette elő először a belső zsebébe gondosan elrejtett laposüveget.
    Kortyintott egy jóízűt és a mise után csoportosan elfogyasztották az uzsonnájukat is, azután újra kortyintott és megkínálta Vili bácsit is.... Útjukat folytatva megnéztek egy szép Egyházi Múzeumot is és egyre többször kortyoltak az üvegből, így a tárlatvezetés végére elfogyott a nedű, és felerősödött a hang! Valamiféle megjegyzéseket is tettek a hímzett szoknyákról.....
    A következő hely felé utazva végig besegítettek az éneklésbe, a Szép Szűz Mária versszak "a" betűjét elég hosszan kitartva... Egy kis hazai vörösbort is vittek a hívek, s, hogy, hogy nem, ebből is jutott Móric bácsinak egy - két nyelet, mert az uzsonna után még inkább megszomjazott. Az utolsó helyen már csak leginkább pihengetett, fájós lábaira hivatkozva és szundikált is egyet az árnyas padon, a templomkertben.
    Amikor hazafelé indultak, szépen, sorban szálltak fel a buszra, úgy a vége felé Móricunk is...
    A "fájós" lába kicsit nehezebben akart elindulni és meg is botlott a busz lépcsőjén és véletlenül kiszaladt a száján:
    -Az Isten b..a meg!!!....
    A buszsofőr törte meg a csendet:
    -Ámen, Móric bátyám!..
    Mire kitört a kuncogó, könnyezősre váltó nevetés az egész buszon... :)
  9. Eszembe jutottak a régi "Lengyel piacos" alkudozások, talán még emlékeznek rá páran..:)). Egy nyaralás alkalmával, e piac mellett vezetett el az út a strandra, így az asszonyok mindig betértek egy kicsit nézelődni, vásárolgatni. Ugye tudjátok, régen plédekre, takarókra rakták ki az árut, a nézelődők a földről vásároltak. A férfiak, megunva a piacozást megvárták őket a "Köhintő" mellett, némi "erőt" gyűjtve a cipekedéshez a strandig... A sokadik alkalommal a nők megint bementek nézelődni, a férfiak pedig, megvárva, hogy a nejek kicsit messzebb kerüljenek, fogták a strandra szánt plédet és leterítették az utolsó lengyel árus mellé! Rápakolták az összes strandra szánt holmit szépen kiterítve, a fürdőruhákat, napszemüveget, örökírókat, újságokat, könyveket, strandpapucsokat, mindent és várták az asszonyokat.. (A lengyelek közt nagy derültséget keltve..) Jöttek is, szokás szerint fel sem nézve válogatták az árut a plédeken. Az egyik, meglátva saját fürdőruháját, odasúgta a barátnőjének:
    - Nézd! Pont olyan, mint az enyém!! Mennyibe kerülhet? - kérdezte..
    - Minyimum 500 madamka! - hangzott a felelet, mire ő ismerősnek vélve a hangot, és ámulva felnézett... A lengyel árusokból is kirobbant a nevetés....
  10. Az az usus dívik a kis faluban, hogy amikor eljön az újbor kóstolgatás ideje, a boros gazdák magyar zászlót kitéve a pinceajtó elé, (ami mintegy jelzőfényként vonzza magához a többieket) várják egymást pohárköszöntőre, hálát adva a hegy levéért, meg a jó társaságért, meg a szép időért,meg, hogy végre kiszabadulhattak az asszonyok "elnyomása" alól... Persze ilyenkor elidőznek egymásnál és előkerül a harmonika is a "torokköszörülés" mellé. Na, ezt unták meg az asszonyok, hogy a hazajövetel mindig nehézkessé vált, a borfogyasztás mértékével egyenesen arányosan! Gondolták, változtatnak eme szokáson és meglepik a férfiakat egy kis vacsorával, (mégis jobban felszívja az étel a savat). Kilopakodtak utánuk!! Már egy kicsit be is sötétedett mire a pincéhez értek, de ott nem találtak senkit! Fülelni kezdtek és meg is hallották a harmonika hívó szavát (bár egy kicsit hosszabbra volt nyújtva az ütem és némi nyekergéssel fűszerezett) és elindultak a hangok irányába! A "Bodri kutyámnál" már sejtették, hogy felettébb elérzékenyedett fickókkal lesz dolguk, mert a "kutyááám"-at erősen kihangsúlyozva ..hmmm.. ordították..A nők a kis ablakon belesve egy darabig nézték őket..Az "Édesanyám, kössön kendőőőőőt" című népies műdalt pedig már bepárásodott szemmel fújták, némi fáziskéséssel, kánonban! Aztán a "kis angyalom"-nál egy kicsit életre kelt a csapat és az elképedt arcokat kellett volna látni, amikor az énekszó "Gyere be, Rózsám" "gyere be" részénél bevonultak a nők énekelve....
  11. Szerencsésen megérkeztünk a szállodába, (tudjátok kellőképpen el voltam már lazítva a gyógyfüves kapszulától, jótékony lebegéssé téve agyamban az iszonyt a repüléstől) és kisebb macera árán megkaptuk a szobakulcsokat is. Szerettünk volna a nővéremmel, a lányáékkal egy más melletti szobába kerülni, de sajnos a családosok a másik szárnyba kerültek. Nem volt ez baj végül is, de azért szívesen mentem volna aludni a Grétával délben.. Az arabok nagyon bírták a hosszú, sötét, göndör hajával, barna bőrével, szemével! :) Lecuccolás után meg is néztük a tengerpartot, ahol tucatnyi árus akart belőlünk muszlimot formálni mindenféle külsőségekkel ékesítve. Szerencsére a lánykák sem szeretik a fejükön viselni a konyharuhát, így megúsztuk eme költségeket. Cukorkát is árultak, de ezt még nem mertük megkóstolni az első napon. (Hallva egyik barátnőm egyiptomi vírusáról...:) Ugyanis, Ő egy igazi bevállalós, kacagós, lehengerlő (itt a méreteire gondolok) típus. Mindenki kedvence lesz pillanatok alatt! Imádom! Szóval ő, a vírusbeszerzést illetően sikeresen próbált ki mindenféle ételt-italt.. Másnap reggel kirándulni indultak a piramisokhoz és az odavezető út kellőképp biztosította azt a rázkódást, ami feltétlen szükségeltetett az akut bélfürgeséget okozó vírus távozásához. Sürgősen!! Hófehér nadrágjában döntötte, s döngette meg a rekordot százon a talpasig.. Ez a huncut vírus a macskaprüszkölés módján kívánt távozni szervezetéből.. Aztán még néha ki tudott jönni, bár olyan is volt, hogy félútról üzentek neki visszavonulást.. Több ízben szaladt még "fellépésem van" jelszóval.. Délutánra bordűrszerűen párducmintás lett a hófehér gatyó, mit könnyezve-nyihogva vett tudomásul ő is. Hát ennek okáért a Szfinxről neki nem a műemlékvédelem jut az eszébe...
  12. Drága öreg Béla bácsival esik meg kb. hetente, a szomszédok nagy derültségére... Bizony néha az öreg a pincétől hazamenet, betér még az éppen útba eső "Hörpintőbe", hogy leellenőrizze a minőséget ott is.. A boros gazdák a találkozásokkor, természetesen ráérnek még a házi pálinka rejtelmeit is kutatni, mivel mostanság egyre kevesebben főzetnek, hát meg kell kóstolni a kocsmárosét is! Zárás után hazafelé torokköszörülés céljából az "Édes Rózsámat" szokták emlegetni az "Akácos út" mellett, így már az utca elejétől hallatszik a közeledés. A felesége saját biztonsága érdekében este tíz után mindig bezárja a kaput, (sosem lehet tudni...)így Béla bátyánk elhagyva társát, egy darabig a kapu előtt hallatja az "Üzenem tenéked" strófát... Ezt megunva a bácsi szépen kérlelni kezdi a nénit :
    - Juliskám! Virágszálam, itt vagyok!
    - Juliskám!! Engedj be drágaságom, megjöttem!!
    - Juliskám, életem, nyiss kaput, hát itthon vagyok!!!
    - Juliskám, bogaram, eressz be!!!! - (eddig semmi válasz, sem kapunyitás) Ekkor:
    Julcsa!! Te b...s k..va, azonnal nyisd ki!!!!!
    Ez a varázsmondat, mert abban a pillanatban nyílik a kapu...
  13. Összeszokott, vidám társaság az országot járva ellátogatott Pécs környékére is. Egy gyönyörű, kápolnájáról is híres kis faluban megpihentek, és mint a bakancsos túrázók általában, belátogattak a helyi kiskocsmába. Ott az egyik férfi, (a környezetszennyezést megelőzendő) letesztelte a mellékhelységet is. Megilletődve jött vissza:
    -Fiúk!! Jól viselkedjetek, mert ebben a faluban nagyon nagy emberek élhetnek, mert olyan magasan van a piszoár, hogy felfelé kellett célozni!!.... Ennek aztán csodájára jártak a többiek is és valóban, az egyik nagyon magasan van! Kicsit feloldódva a sokk után, addig mosolyogtak ezen, míg a közösségből erőt merítve, bizalmasan megkérdezték a kocsmárost ez ügyben. Felvilágosította őket, hogy nem, nincsenek többen a nagy emberek, mint más faluban, csak egy.... Aki mindig panaszkodott a "látogatások" után, hogy nagyon messzire, lefelé kell neki és bármennyire vigyáz, rendszerint összefröcsköli a térdét, ezért nem is jön ide többet, ő két méter feletti. Ezt jól megfontolva döntött így a kocsmáros, megtartja vendégét és születésnapjára elkészíttette neki a magas piszoárt. Akár ki lehetne írni rá, hogy Magánpiszoár! (Mert, ha neki készült, akkor az övé, azaz magán. Ha kisebb ember próbálja meg felfelé, akkor saját magán.... Vagyis, mindenképp MAGÁN!)
  14. Még a régi rendszerben történt, hogy a falugyűlésen beszámolót tartott a megyei "Illetékes Elvtársnő" a falu elmúlt évi terveiről. Természetesen nem minden adat egyezett az előírtakkal, de némi szépítéssel elfogadható lett. Sokan fel is szólaltak a beszámoló után, ezen felbátorodva kedvet kapott Béla bácsi is, aki pontosítani szerette volna az elmondottakat. Jelentkezett is felszólalásra és felelőssége teljes tudatában beszélni kezdett:
    -"Elősször is szeretním kibővíttenyi az Eftársnő micsudáját!"
    ..............:D
  15. Lerobbant a Trabival az elhagyott úton az Alajos. Először körbejárta, majd felemelte a motorháztetőt (bár tudta magáról, hogy ő bizony csak kárt tud tenni benne, de hátha..?), aztán, mivel semmi ötlete sem volt a probléma megoldására, nekiállt, később ült stoppolni. Vagy fél órája ült az árokparton, mire jött pöfögve egy rozoga ZIL, és a sofőr készségesen meg is állt! Aztán tanácstalanul álltak ketten a Trabi mellett, (fejet, ..acskót megvakargatva összpontosítás végett!), és kitalálták, el kell húzatni a legközelebbi szerelőhöz, van is itt 5 km-re a szomszéd faluban! Nekiláttak és a Zil után kötötték (letegeződve, Lajoskám, Boldikám), és óvatosan elindultak vele. A szokott úton kb. 1 km után Boldi elővette az uzsonnáját, amit az asszony csomagolt előre, tudva, hogy a járt úton meg tudja enni menet közben is. A termoszból kávét is ivott rá és bekapcsolta az ülésen a Szokol rádiót. A faluban betartotta a sebességkorlátozást és a nagy kanyar után, a város felé vette az irányt. Eszébe jutott az este is, amikor a sógorékkal borozgatva kártyáztak egyet és utána ébren kivárta az asszonyt... Aztán meg is érkezett céljához, kb. 20 km-re onnan, hol a Trabantos Alajost a ZIL-nek kötötte.. Lajoskám erősen felizgatott lelkiállapota nyilvánvalóvá vált, amikor remegő térdekkel remekbe szabott magyar népi idézeteket vagdalt Boldikám fejéhez, néha-néha édesanyját is megemlegetve, s valami repedt sarok is szóba került... :rolleyes: