[​IMG]

Költői önvallomások , versek a versről...


"Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelső hajnal.
Kivirágzik a halott rózsafa.
Lázasan ver a percek szíve.
Könyvem lapján egy vers föllobog.
Sötét lángot vet a tükrök tava."
/Makay Ida: Csak csillogjanak a csodák.../
<object width="480" height="385">
<embed src="http://www.youtube.com/v/y6N1kfZ7J4M&hl=hu_HU&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></object>
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]


    Kántor Péter : Ki őriz mit?

    Ki őriz mit? Szitakötő-nyarat,
    lópokrócot, kivágott körtefát,
    porkahavat, tavalyi gesztenyét,
    recsegő gramofon pár lemezét.

    Cserepek közül egy ép darabot,
    ráfirkantva óhéberül: leszek!
    egy dinnyehéjat, csalfa, vak reményt,
    szekrényből pislákoló gyertyafényt.

    Szétszórt csontokon táncoló napot,
    dunsztos üvegben ciberelevest,
    elrongyolódott mit is? gyönyörűt!
    tűpárna-szívbe szúrt tucatnyi tűt.

    Ki őriz mit? Csalános éjszakát,
    két szeme közt egy régi sebhelyet,
    fakocka-tornyot, mely mindig ledől,
    arcot, ami elborul, felderül.
    labetha kedveli ezt.
  2. [​IMG]


    Benő Attila : Egyidejű évszakok

    A te órád késik,
    az enyém sietve kattog.
    Múlt időben beszélsz,
    én a jelenben hallgatok.
    Te téli olvadásban jársz,
    én havazó ég alatt.
    A szürkület nekem az est,
    teneked már pirkadat.
    Az eget én fénylőnek,
    te meg türkiznek mondod.
    Benned még gyűlnek,
    bennem oszlanak gondok.
    Kertünkben lélegző meg rozsdás
    fémvirágok.
    Hogy viselünk két ébrenlétben
    annyi álmot?
    És hova lett égboltunk
    egyetlen kékje,
    a közös évszakjaink
    egyidejűsége?

    labetha és dorotea kedveli ezt.
  3. [​IMG]

    Pethes Mária : Benedictio

    Áldalak, Uram, mert legelhagyatottabb óráimon
    jósággal töltöd be szívem, így azok szolgálatába
    állhatok, akik nem írják, hanem elszenvedik a
    történelmet.

    Áldalak, mert megtanítottál a viszonzás elvárása
    nélkül szeretni, átadtad nekem a megbocsátás
    félelmes fegyverét. Bízom benned, te majd
    gondoskodsz a vétkesekről.

    Nem esem a büszkeség kelepcéjébe. Száműzöm
    hangomból a megvetést, ami könnyedén közönnyé
    válhat. Vigyázok a szabadságra, hűségét
    megbecsülöm, zúgását emberi nyelvre fordítom.

    Nem akarok birtokba venni tárgyakat, elemeket,
    magamon kívül senkin nem akarok uralkodni,
    tudom, a hatalomhoz bölcsesség kell, hogy ne
    aljasuljon zsarnoksággá.

    Áldalak, Uram, mert szemet adtál, hogy lássam
    a viruló mezőket, fület, hogy halljam a viharban
    megsebesült vadvirágok panaszát, és képességet,
    hogy feltámasszam őket.

    Áldalak, mert hiába szaggatják szittyaszelek
    türelmemet, újabb és újabb kísérletet tehetek,
    hogy megállítsam az időt egy régi pillanatnál,
    amit kiszépített a kegyes végtelen.
    dorotea kedveli ezt.
  4. [​IMG]


    Vészi Endre : Kötelékek

    Mióta élek, rend és kötelesség
    és mindenféle célok, nemes eszmék
    állítanak az utamon kelepcét.
    Mert nem lehet
    reggeltől késő estig
    kiszabadulni ebből a spirálból,
    taposta törvény, mindenféle had,
    tarkómon cipelem
    a nekem jelölt könnyű utakat.

    Ezzel itt nem akarok én beszélni,
    mégis beszélgetünk,
    ezzel itt kezetfogni nem lehet,
    mégis kezetfogunk.
    De mikor alszom végre,
    az árnyékaim szemembe simulnak,
    a bőrbevasalt téli fagy fölenged,
    arany levelek tiszta éjbe hullnak.

    Jobb lenne oldottabban élni!
    lebontani a hosszú falakat,
    szétdúlni a szabályos pázsitot
    s a személyazonosság
    hegyes karóit tüzbe vetni mind!
    s bolyongni útlevéltelen

    és ruhátlanul mint a szél
    és hajlongani mint a fák
    egy el nem múló júniusban -
    bár az is kötelék, a nyár,
    s az olvadás is kötelék,

    s az ég,
    még az is kötelék,
    mint a születés, a halál.

    És kötelék a toll, papír
    vezet az önző fegyelem,
    vezet a vágy, hogy légy szabad,
    az értelem, a szerelem,
    s mind magáénak követel!
    így eszköz vagyok magam is,
    az ujjá nem szülhető nyersanyagban
    a meg nem fogalmazott mondhatatlan.
    dorotea kedveli ezt.
  5. [​IMG]

    Tóth Krisztina : Sajnálom

    - mondta.
    Nincsen több beszédem
    az egymás szavába vágó évszakokkal,
    a lépcsõn lepörgõ levéllel:
    mindenre van már hallgatásom.
    A szó nélkül hagyott virágzás,
    nem mondom, zavarba hoz néha,
    ilyenkor félrefordulok, vagy
    úgy teszek, mintha mit se tudnék.
    Memorizálok.
    Megjegyzem a dombot,
    ahogy a domb is elismétli
    a vonatot, naponta kétszer,
    és az eloszló füst után
    a látvány helyreáll.
    Keret vagyok.
    Megõrzök, átfogok.
    Bevéstem régen tenyerembe
    az összes járható utat:
    csukott, járhatatlan tenyér.
    Az idõt úgy mérem, ahogy
    a kérgen megtett hosszú-hosszú nap
    után a gyantacsepp
    leér.
    labetha kedveli ezt.
  6. [​IMG]

    Rónay György : Jelenlét

    Nézz föl az égre: ott van
    Felhők és csillagok közt.

    Pillants körül a földön:
    Ott van fűben, virágban,
    Állatok bámuló szemében,
    Emberek arcán.

    Áss le a föld alá:
    Csontokból és kövületekből
    Szándékainak lábnyoma
    Dereng feléd.

    Mindenütt láthatatlan.

    Mindenben látható.
  7. [​IMG]

    Fodor Ákos: Ősz

    avarban állok:
    rajtam nőtt, rólam hullott
    levélözönben
    Timi070 kedveli ezt.
  8. [​IMG]

    Simek Valéria : Lelki geometriád

    Az idő ajándéka, hogy
    az elmúlt évek magaslatából
    lelátsz. Az út emelkedőjén
    keresed igazságod, de
    csak sejteni lehet, hogy
    létezett. Vándormadarak
    ösztönével repülsz.
    Félreértések hálójába
    akasztod horgaid.
    Lelki geometriád szögletében
    kuporogsz, kapaszkodsz
    egy félreértelmezett lázban.
  9. [​IMG]

    Rónay György : Kérés

    A cinkének a mindennapi magvat.
    Nekem a mindennapi kenyeret.
    A napi csöndet. A napi eget.
    Egyebet nem is tudom, mit akarjak.
  10. [​IMG]

    Végh Tamás : Virradat

    Múlik az éj tüzes álma,
    Karjainkra omlik a szél
    Lebegve lélegzik a nap
    Mint az ujjászült remény
  11. [​IMG]

    Váci Mihály : Napló

    Ma is eléltem, mint a fű,
    - a Földet átöleltem!
    Milyen szívesen lenne hű
    szívem, e telhetetlen.

    De elsodor a vérfolyam,
    viszi a szívemet;
    nem akarat, vágy: - amolyan
    szédítő révület.

    Még megvagyok, mert összefog
    a csontok erdeje,
    gyökerek ujja közt homok,
    - játszik a szél vele.
  12. [​IMG]

    Szécsényi Barbara : Az ősz ölében

    Az ősz ölében
    Elosont a nyár. Az út-széli fák
    sorfalat állnak. Csupasz ág-bogokkal
    feszülnek az égnek - sóhajt a táj -
    elmúlásunk szelei kaszálnak.

    Az erdők öles magányán csillan
    még gombányi pír, pár zöld moha;
    s az avarrá hamvadt koronák
    közt reszket a harmatok mosolya.

    Varázsos az ősz. Illatos szőnyeget
    terít a földre halk szavú esők nyomán,
    kápráztat még nyár-meleg reményeket -
    ám telet dajkál hűs ölén a holdsugár.
    labetha kedveli ezt.
  13. [​IMG]

    Heltai Jenő : Ősz

    Nyomon kisér az éjszakában
    Valami halk, sejtelmes ének.
    A csöndességben az öreg fák
    Egymásnak titkokat mesélnek.

    Szelíden egymáshoz simúlnak
    A mesemondó, karcsú ágak
    És mintha mindnek lelke volna,
    Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

    Majd elhallgatnak. Bántja őket
    Az őszi éjjel szörnyű csendje
    S reszketve, félve összebújnak,
    Mintha a lelkük dideregne.

    A szél suhogva vág közéjük,
    A sok levél sóhajtva rezdül -
    A hervadás fehér tündére
    Most megy az éjszakán keresztül.
    labetha kedveli ezt.
  14. [​IMG]

    Sinka István : Ősz...

    Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,
    Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú
    pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt
    leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!
    S míg édes mákonyoddal ízesül új borod
    s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,
    jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.
    Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,
    te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.
    Mert holnap már, lehet: egy holt sziget
    leszel te is s körötted néma roncsok
    vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,
    piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?
    Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,
    Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent.
    labetha kedveli ezt.
  15. [​IMG]

    Ady Endre : Misztérium

    Csak az a mély és szent igazság,
    Amit magába rejt a lélek,
    Idétlen semmi, játszi hívság,
    Amit leírok, elbeszélek.
    Rendelteték, hogy néhány ember
    Tépődjék, sírjon mindhiába
    S hogy meg ne értsék... Néhány ember
    Ezernyi éve így csinálja...

    Rendelteték, hogy dalba sírja
    Néhány szegény bolond a lelkét
    És hogy úgy sírja mindig dalba,
    Hogy soha-soha meg ne fejtsék,
    Hogy amíg jár-kél a világon,
    Álmodozó bolondnak hívják,
    Hogy a lelkét borítsa ködlő,
    Dalokban zsongó, játszi hívság.

    Óh, én tudom, hogy gyönge szómban
    Csak gyáva vágy az, ami vadság,
    Hisz lelkem minden pillanatja
    Romlást hozó, csodás igazság.
    Ködön keresztül, vaksötéten,
    Meg nem fejtett titkokba látok
    S átkozottként kell rejtegetnem
    Ezer csodás, igaz világot.

    Nagy éjeken szeretnék szólni:
    Nem, nem birok tovább bilincset,
    Nem, nem birok tovább titkolni
    Ennyi világot, ennyi kincset.
    Világrontó nyilatkozásnak
    Égből lopott lángjától égek!...
    ...S miket leírok, elpanaszlok -
    Csak szóba ömlő semmiségek!...
    labetha kedveli ezt.