[​IMG]

Költői önvallomások , versek a versről...


"Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelső hajnal.
Kivirágzik a halott rózsafa.
Lázasan ver a percek szíve.
Könyvem lapján egy vers föllobog.
Sötét lángot vet a tükrök tava."
/Makay Ida: Csak csillogjanak a csodák.../
<object width="480" height="385">
<embed src="http://www.youtube.com/v/y6N1kfZ7J4M&hl=hu_HU&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></object>
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]

    Fodor Ákos: Ősz

    avarban állok:
    rajtam nőtt, rólam hullott
    levélözönben
  2. [​IMG]

    Simek Valéria : Lelki geometriád

    Az idő ajándéka, hogy
    az elmúlt évek magaslatából
    lelátsz. Az út emelkedőjén
    keresed igazságod, de
    csak sejteni lehet, hogy
    létezett. Vándormadarak
    ösztönével repülsz.
    Félreértések hálójába
    akasztod horgaid.
    Lelki geometriád szögletében
    kuporogsz, kapaszkodsz
    egy félreértelmezett lázban.
  3. [​IMG]

    Rónay György : Kérés

    A cinkének a mindennapi magvat.
    Nekem a mindennapi kenyeret.
    A napi csöndet. A napi eget.
    Egyebet nem is tudom, mit akarjak.
  4. [​IMG]

    Végh Tamás : Virradat

    Múlik az éj tüzes álma,
    Karjainkra omlik a szél
    Lebegve lélegzik a nap
    Mint az ujjászült remény
  5. [​IMG]

    Váci Mihály : Napló

    Ma is eléltem, mint a fű,
    - a Földet átöleltem!
    Milyen szívesen lenne hű
    szívem, e telhetetlen.

    De elsodor a vérfolyam,
    viszi a szívemet;
    nem akarat, vágy: - amolyan
    szédítő révület.

    Még megvagyok, mert összefog
    a csontok erdeje,
    gyökerek ujja közt homok,
    - játszik a szél vele.
  6. [​IMG]

    Szécsényi Barbara : Az ősz ölében

    Az ősz ölében
    Elosont a nyár. Az út-széli fák
    sorfalat állnak. Csupasz ág-bogokkal
    feszülnek az égnek - sóhajt a táj -
    elmúlásunk szelei kaszálnak.

    Az erdők öles magányán csillan
    még gombányi pír, pár zöld moha;
    s az avarrá hamvadt koronák
    közt reszket a harmatok mosolya.

    Varázsos az ősz. Illatos szőnyeget
    terít a földre halk szavú esők nyomán,
    kápráztat még nyár-meleg reményeket -
    ám telet dajkál hűs ölén a holdsugár.
  7. [​IMG]

    Heltai Jenő : Ősz

    Nyomon kisér az éjszakában
    Valami halk, sejtelmes ének.
    A csöndességben az öreg fák
    Egymásnak titkokat mesélnek.

    Szelíden egymáshoz simúlnak
    A mesemondó, karcsú ágak
    És mintha mindnek lelke volna,
    Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

    Majd elhallgatnak. Bántja őket
    Az őszi éjjel szörnyű csendje
    S reszketve, félve összebújnak,
    Mintha a lelkük dideregne.

    A szél suhogva vág közéjük,
    A sok levél sóhajtva rezdül -
    A hervadás fehér tündére
    Most megy az éjszakán keresztül.
  8. [​IMG]

    Sinka István : Ősz...

    Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,
    Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú
    pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt
    leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!
    S míg édes mákonyoddal ízesül új borod
    s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,
    jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.
    Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,
    te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.
    Mert holnap már, lehet: egy holt sziget
    leszel te is s körötted néma roncsok
    vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,
    piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?
    Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,
    Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent.
  9. [​IMG]

    Ady Endre : Misztérium

    Csak az a mély és szent igazság,
    Amit magába rejt a lélek,
    Idétlen semmi, játszi hívság,
    Amit leírok, elbeszélek.
    Rendelteték, hogy néhány ember
    Tépődjék, sírjon mindhiába
    S hogy meg ne értsék... Néhány ember
    Ezernyi éve így csinálja...

    Rendelteték, hogy dalba sírja
    Néhány szegény bolond a lelkét
    És hogy úgy sírja mindig dalba,
    Hogy soha-soha meg ne fejtsék,
    Hogy amíg jár-kél a világon,
    Álmodozó bolondnak hívják,
    Hogy a lelkét borítsa ködlő,
    Dalokban zsongó, játszi hívság.

    Óh, én tudom, hogy gyönge szómban
    Csak gyáva vágy az, ami vadság,
    Hisz lelkem minden pillanatja
    Romlást hozó, csodás igazság.
    Ködön keresztül, vaksötéten,
    Meg nem fejtett titkokba látok
    S átkozottként kell rejtegetnem
    Ezer csodás, igaz világot.

    Nagy éjeken szeretnék szólni:
    Nem, nem birok tovább bilincset,
    Nem, nem birok tovább titkolni
    Ennyi világot, ennyi kincset.
    Világrontó nyilatkozásnak
    Égből lopott lángjától égek!...
    ...S miket leírok, elpanaszlok -
    Csak szóba ömlő semmiségek!...
  10. [​IMG]

    Garai Gábor : Emlékező táj

    Hajnali táj. A tóval összeforrt ég,
    a gyönyörűség konok díszlete,
    messzi emlék ring törékeny hajóként,
    vízszint alatt a súlyosabb fele.

    Hiába kérleli múltját a lélek,
    nem térnek meg az elúszott szavak,
    az értelem hínárja közt tenyésznek,
    s foszforeszkálva föl-fölizzanak.

    De folytonos a vágy és gyógyítatlan,
    s állhatatos a tó és a hegyek,
    zöld tűz a nád s a part a virradatban,
    ríkatja bokrait és vár és nem feled.
  11. [​IMG]

    Csoóri Sándor : Pihenés patakparton

    Mint kerek betonkeverő,
    forog ott fönn a nyári Nap,
    dőlnek belőle remegő,
    finom szemcséjű sugarak.

    Egy patak partján hűsölök,
    árnyékot vet a parti sás.
    Szemembe piros derű gyűl:
    katicabogár-villogás.

    Dél van, kábító június,
    delelni ledől a világ,
    csupán az erdő fekszik ki
    a dombra, süttetni magát.

    Ritkás széliben rózsaszín
    csorda ácsorog – s tehenek
    lelógó farka meg-meging,
    mint lusta harangkötelek.

    Pihen, hever a pásztor is,
    újságot forgat álmosan.
    Kutyája vízben lefetyel,
    tűzpipacs nyelve lázban van.

    Boldog vagyok, mert szép a nyár
    s végre nyűg nélkül lehetek.
    Ahhoz se kell most értenem,
    mit a világból megvetek.

    Csak hang, csak szín, csak mozdulat
    férkőzik hozzám – épp elég,
    hogy én dúdoljam nektek el
    a pompázó nyár énekét.

    Kotyog a patak, hallgatom,
    vízében kölökgólya áll,
    lábát csiklandja liliom
    s átfonja selymes békanyál.
    Zsuzsi1031 kedveli ezt.
  12. [​IMG]

    Szirmay Endre : Hűséggel

    Hűség a földhöz és a fákhoz,
    a gyökerekhez, az indákhoz,
    a rügyekből kibukó szóhoz,
    a virágbontó szándékokhoz,
    az ágak ringó szövevényéhez,
    a lombok fölött ragyogó éghez,
    a sorsunkkal viselős maghoz,
    esőhöz, naphoz, szélviharhoz;
    hűség az öröm és bánat szülte rendhez,
    hűség a harchoz, az engedelemhez,
    hűség az értelem kristályrendjéhez,
    minden igaz és szívünk szerinti széphez;
    hogy minden népek sorsa kiteljesedjen
    és az élet győztesen ragyogjon, zengjen!
  13. [​IMG]

    Szabó T. Anna : Talán bé


    Talán a fények. Talán a felhők.
    Talán a kék köd. Talán az erdők.
    Talán a pára. Talán a béke.
    Talán eljutni ából a bébe.
    Talán a zöldek. Talán csak egy pad.
    Talán ha mással, mikor magad vagy.
    Talán barátok. Talán a pár szó.
    Talán – na látod! Talán akár: jó.
  14. [​IMG]

    Weöres Sándor : Variáció

    a hangok illata
    az illatok íze
    az ízek színe

    a színek hangja
    a hangok íze
    az ízek illata

    az illatok színe
    a színek íze
    az ízek hangja

    a hangok színe
    a színek illata
    az illatok hangja
  15. [​IMG]

    Szabó Lőrinc: Föld, Erdő, Isten

    II.

    Reggel

    Szokatlanul nyugalmas most a reggel;
    az úton csak vigyázva járhatunk, mert
    a hajnali eső arany csigákat
    vert le a fákról. Tisztább vonalakban
    sorakoznak fel a távoli dombok
    és mikor a lassan melegedő föld
    a hajnal könnyét már visszalehellte:
    oly friss a szín, üveglelkünkön át oly
    zenében úszik minden, mit a szem lát,
    hogy e forró és nedves ragyogásban
    levedlik rólunk az ember magánya
    s nem is magunkat, nem idegeinket
    érezzük zsongani: oly mély gyönyörré
    sürűsödik az élet, hogy ilyenkor
    hajam az erdő ruganyos hajával
    összefolyik, karom ölelve nő a
    kék láthatárba, mellem eke vérzi,
    hangom a szél dala és az örök Nap
    az én szemeimből nevet a földre.