Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. 58707979_2606616906034035_4216107221089517568_o.jpg Közel 150 verssel megjelent a verses kötetem.
    Kezdetben én magam is örökké panaszkodó, bánatos ember voltam, s a kötet elején lévő verseim ilyen érzésekkel lettek átitatva. Az évek múlásával megismertem a spiritualitás tanításait, s megtanultam uralni a boldogtalanságot okozó negatív érzelmeket. Bevallom még mindig van mit tanulnom, a rossz gondolatokkal folytatott harc nem könnyű feladat. A tudatos életmód azonban sokat segített, és szeretném ezt a " tudást" olyanoknak is átadni, akiknek nincs idejük elmenni előadásokra, vagy nem szeretnek olvasni. A versek rövidek, időhiányban is akad egy- egy perc elolvasni őket, majd elgondolkodni az üzenetén.
    Nagy szeretettel ajánlom ezt a kis kötetet mindenkinek, aki vágyik a szeretetre, és a lelki békére. A boldogság már ott van benned, csak meg kell találnod. Sosem késő!
    A megrendelések egyelőre csak Magyarország területére érvényesek. Ha valaki csak olvasgatni szeretne, várom szeretettel a Facebook oldalunkon.

    https://sosem-keso8.webnode.hu/
  2. Anyám tanított...


    Anyám tanított az első imára,

    gyengéd érintéssel fogta két kezem.

    Alig néhány szó hagyta el a számat,

    még magamat nem, de Istent ismertem.


    Anyám tanított, hogyan is kell hinni,

    hogy Isten él és remélni Örök.

    Régi képek halvány fényét látva:

    mit értem tettél, mindent köszönök!


    Anyám tanította, hogy jónak kell lenni,

    akkor is, ha minket bántanak…

    Én csak néztem, s nem értettem miért?

    S megborzongott az őszi alkonyat…


    Ezzel a hittel indultam az útra,

    egy csillaghullós nyári éjjelen.

    S amikor a nehézségek jöttek,

    én imádkoztam mindig szüntelen.


    Oly sokszor voltam nincstelen és árva,

    sorssal tépett vándor s ki, ki tudja még?

    De a magányt nem ismertem, Anyámnak hála,

    mert tudtam Isten mindig megsegít.


    Anyám tanított, hogyan is kell hinni,

    hogy Isten él és remélni Örök.

    Régi képek halvány fényét látva:

    mit értem tettél, mindent köszönök!
  3. imrucika kedveli ezt.
  4. Domovoj az orosz néphitben született meselény, egész pontosan házi szellem. A ház alapítójának a szelleme. Általában jólelkű és szívesen szolgálja a ház lakóit, amennyiben rendes, dolgos emberek. A lustákat viszont nem kedveli, ezért nem egyszer meg is leckézteti őket. Ha kíváncsi vagy egy ilyen történetre, hallgasd meg a mesémet!
    imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
  5. https://www.mesebolygo.eu/l/az-erdo-karacsonya/

    Illusztráció: Elena Chistyakova

    0_132d8f_f066d9a6_orig.jpg

    Hópelyheket szitál a szél,

    Behinti az egész erdőt.

    A fagy hideg zenéjére,

    Táncot lejt a hideg szellő.




    Télkirálynő közeledik:

    Bokrot, fákat hóval fedi.

    Jégbe borul folyó, vadon;

    A táj sóhaját recsegi.




    Széltündér most szorgalmasan,

    A hófellegeket tereli.

    Télkirálynő valamennyit,

    Lehelettel ébresztgeti.



    Téli éjjel, száz varázslat

    Történik az éjszakában.

    Különleges hópelyhekkel,

    Táncolnak a téli tájban.



    Kész csoda a hópelyheknek,

    Egyenként minden darabja.

    Milliárdból hiszed, ha nem,

    De egy sincsen, mi egyforma!




    Mindegyik egy külön szépség,

    Különleges kristályforma,

    Mintha éppen táncot járna,

    Milliónyi balerina!



    Kristályfénybe öltözteti,

    Fel az erdőt, a Hold fénye.

    Ki gondolná, van itt élet,

    A nagy hideg ellenére?



    Kis vackában Erdőapót

    Vendégeli egérmama.

    Akinek az egérkékhez,

    Mindig van egy kedves szava.



    Hisz minek is spórolnának?

    Van bőven ünnepi menü,

    Remélhetőleg a kamra,

    Még tavaszig sem fogyhat ki!




    Márpedig, ha olyan sok van,

    Legjobb mindjárt megosztani!

    Hisz a sok éhes száj mellett,

    Illik ám, még egynek adni!



    Mi értelme nagy vagyonnak,

    Csak dísznek, semmi hasznára?

    Mindig akad olyan, aki,

    Épp tőled várna csodára!




    Jól jegyezd meg: a szeretet,

    Ha azt másnak oda adod,

    Nem lesz az, azzal kevesebb,

    Hanem inkább egyre nagyobb!




    Egérmama szeretettel vendégeli

    Erdőapót,

    Aki a sok finomság közt,

    Talál is kedvére valót!




    A kis vackor ablakában,

    Jégvirágok növekednek.

    Kint pedig az erdő lakók,

    Karácsonyra készülődnek.




    Egérmama kunyhóján túl,

    Élnek mind az apró nyulak,

    Akik meleg bundájukban,

    A zord időkben sem fáznak.




    Izgatottan keresgélnek,

    A karcsú fenyőfák között.

    Vajon a múlt esztendőben,

    Szebb ruhába ki öltözött?




    Mert hogy az lesz Karácsonykor,

    Az erdőnek legszebb dísze.

    Idén ők döntenek erről.

    Télkirálynő megígérte!



    Olyan ez a fenyőfáknak,

    Mint szépségversenyen lenni,

    Hisz ki- ki, maga szeretne,

    A télen a legszebb lenni!


    Illegetnek, billegetnek,

    Úgy amolyan modell módra.

    Mintha csak a szépségükről,

    A létezés maga szólna.



    Nagy pocakú hóemberke,

    Mókussal megmosolyogja,

    Úgy látják, a nyulacskáknak,

    Nem lesz éppen könnyű dolga!



    Az erdőben az állatok,

    A nagy napra készülődnek.

    Karácsonykor ünnepe van,

    Mindenhol a szeretetnek.



    Erdő apó, Télkirálynő, Széltündér,

    És minden állat.

    A legszebb fát feldíszítik,

    Az erdő Karácsonyának.



    Akkor este mindenkinek,

    Tele a szíve szeretettel:

    Csoda váró őzgidákkal,

    Boldog nyuszi gyerekekkel...



    Máshogy ragyognak az égen,

    Egész éjjel a csillagok,

    Így teszik varázslatossá,

    A gyönyörű pillanatot.




    Mert abban a pillanatban,

    Ezer szívben, száz fény éled,

    S itt a Földön, közel s távol,

    Szól egy karácsonyi ének.



    És a karácsonyi éjben,

    Belélegzik ők a csodát.

    Mind megőrzik a szívükben,

    A szeretet lágy bársonyát.



    S majd amikor lábujjhegyen,

    Próbál a tél elosonni.

    Igyekeznek a szívükben,

    ezt az érzést megtartani!



    A szerető szívek, tudod

    Zord időkben sosem fáznak!

    Csak adnak, és átölelnek,

    Ők teremtenek csodákat!










    imrucika és skandirajongo kedveli ezt.



  6. A távoli ír vidéken élt

    Egy kedves ír kobold.

    Pitypangvölgynek vidékéről

    Soha el nem vándorolt.


    Itt volt neki kis mennyország,

    Boldogság és kikelet.

    A szivárvány zuhatagban,

    Üldögélni szeretett.


    Nem volt gonosz az emberhez,

    Míg fel nem bosszantották.

    Szerencsére Pitypangföldet

    emberek ritkán járták.


    [​IMG]
    Csak tündérek éltek erre,

    S mindenféle jó manók.

    A nyugalom hét pecsétje,

    Eddig még az övék volt.


    Ámde amott, túl a hegyen ,

    Élt egy gonosz boszorkány.

    Zavarta a békés kobold,

    De leginkább a szivárvány.


    [​IMG]
    Gyűlölte a szép világot,

    S mind a vidám lényeket.

    Fogalma sem volt ő neki,

    Mit jelent a szeretet.


    Szivárványos tavaszi reggel,

    A dühe olyan nagy lett,

    Hogy a varázsüvegcsékből,

    Egy rossz nevűt elővett.


    Az üstjébe borította,

    Megkeverte rendesen,

    S mellé gonosz varázsigét

    Mondott igen hevesen:


    Hókusz pókusz, békaféreg,

    Gennygalóca, sárkányvér!

    Kapzsiság te ősi méreg,

    Vár reád most két testvér!


    Fertőzd őket amennyire

    Embert fertőzni lehet!

    Hogy annak a vidám kobold

    Életnek véget vessenek!


    Azzal aztán szürke köddel,

    A varázslat messze szállt.

    S a két testvér otthonában,

    Fertőzött a kapzsiság...


    Hajnal tájban úgy nyitotta

    Mindkettő ki a szemét:

    Hogy menniük kell kobold után,

    Nem várhatnak több estét.


    Hallottak az emberek már

    Koboldokról legendát,

    Hogy ha a szivárványt követik,

    Jól tudták, hogy elfogják.



    [​IMG]
    Úgy mesélték a szabadságért,

    Mindent megad a kobold.

    S a koboldok kincses tára,

    Arannyal mind teli volt!


    Így indultak, bőrük alatt,

    Forrón izzott a pénzvágy.

    Már lelküket behálózta,

    A rájuk küldött kapzsiság.




    [​IMG]

    Pitypang völgynek dús mezőin,

    Nőttek csodás levelek.

    Melyek alatt békességben,

    Levélmanók születtek.


    Boldogságban élt épp itten,

    Egy kedves manó család.

    Minden este a fák alatt

    Ettek finom vacsorát.


    Lóri papa, Rózsi mama,

    S no persze a gyerekek:

    Móni, Tóni kik a mezőn

    Futkorászni szerettek.


    Kis családjuk önmagában,

    is maga volt a csoda.

    A szeretetükön kívül,

    Nem vágytak másra soha.


    Bölcsen tudták: az életben,

    Az egyetlen boldogság,

    Hogyha egymást tisztelik és

    Teljesen elfogadják.


    Ennyi kell a szép élethez,

    No és persze szeretet.

    Pénzből igaz boldogságot,

    Tudták, hogy nem vehetnek.


    Pitypangvölgyben nem is kellett

    Aranypénz és nagy vagyon.

    Elég volt, ha az itt élők,

    Szerették egymást nagyon.


    Szivárványon csúszdázgattak

    Egész nap a gyerekek.

    Játékukon Conor kobold

    Jóízűen nevetett.


    Ma is éppen ott ücsörgött,

    A csodás szivárvány alatt...

    S a virággal borított fákon,

    daloltak a madarak.


    Ámde az a két rossz testvér,

    Kobold csapdát állított.

    S mit sem sejtve a két manó,

    Mindjárt bele is csúszott.


    Azt hitték, hogy ír koboldok,

    Szegény manó gyerekek.

    Mert a lényismeretük lám,

    Gyengébb, mint az egyszeregy.


    Nekik aztán édes mindegy,

    Manó- e vagy ír kobold.

    Filozófia helyett mind,

    Csak az aranyra gondolt.


    Mindent látott Conor kobold:

    - Szegény manó gyerekek!

    Mégsem hagyhatja, hogy bennük,

    Emberek kárt tegyenek!


    Végül is az ő csapdájuk,

    Személyesen neki szólt.

    Így aztán személyes ügynek

    Tekintette a kobold.


    Tudjátok-e miért viselt,

    Minden kobold két erszényt?

    Mert ők bizony ebben hordtak,

    Varázslatos csodapénzt!


    Az egyikben ezüst pénz volt,

    Vele pedig oly csoda:

    Bárhol fizetett is vele,

    Visszament a tarsolyba!


    A másikban aranypénz volt,

    S ha épp fizetett vele,

    Másnapra az arany helyett,

    Hamu lett az erszénybe!


    Elhatározta hát most is,

    Kiváltja a kicsiket.

    A két kapzsi testvér pedig,

    Koldusként majd hazamegy.


    Pitypangvölgyben akkor este,

    Feljött már az öreg Hold.

    Megleste a testvéreket

    Most Conor, az ír kobold.


    Kalitkában tartották a

    Két kis manó gyereket.

    S hogy éjszaka ne fázzanak,

    Raktak egy tábor tüzet.


    Veszélyes volt útra kelni,

    Ilyen sötét éjszaka.

    Úgy gondolták, másnap reggel,

    Indulnak majd csak haza.


    Előkerült a batyuból,

    A finom sós szalonna,

    S megsütötték a parázson.

    Csak úgy szállt az illata!


    Neki fogtak lakmározni,

    Mindjárt, ahogy elkészült.

    Szegény manó gyerekeknek,

    Egy pici falat sem került...


    Látta ezt az ír kobold,

    S a mérge egyre nagyobb lett:

    Hogy ez a két gonosz ember,

    Emígy kegyetlenkedett!


    Nem várt tovább, előugrott,

    És így szólt ő dühösen:

    - Mi az ára a manóknak?

    Én mind most megfizetem!


    Nagyot nyelt hát a két testvér,

    S azt mondták , annyi arany,

    Amennyi egy ilyen koboldnak,

    Saját kincstárában van!


    - Tudjátok, hogy legendákban,

    Nagyítanak az emberek!-

    Így a kobold- De helyette,

    Tudok mást adni nektek!


    Azzal Conor, az ír kobold

    Elővette erszényét.

    A kettő közül azt, amelyben

    Tartotta az aranypénzt.


    - Látjátok az erszényemet?

    Csodás varázserszény ez!

    Csak úgy szórja az aranyat,

    Vissza soha nem kérdez!


    Egymásra néz a két testvér,

    Tágra nyílnak szemeik.

    Ez a varázslatos erszény,

    Már azonnal kell nekik!


    Elengedték a két manót,

    A csábító erszényért.

    A manók örültek nagyon,

    Hogy megúszták ennyiért!


    A két testvér akkor éjjel,

    Elégedetten aludt.

    Bár álmában mind a kettő,

    Fura nyelven vartyogott...


    Talán csak egy mellékhatása,

    A boszorkány varázslatnak.

    Még jó, hogy észre sem veszik,

    Olyan mélyen alszanak!


    S a Nap felkelt. Sugarával

    Ébresztgetett kedvesen.

    Fel is keltek nemsokára,

    Nagyon elégedetten!


    Egész éjjel szorongatták,

    Conor kobold erszényét,

    S amikor látták, hogy még meg van,

    A tartalmát megnézték.


    Ámde akkor döbbentek le,

    S lett fejükön mélabú.

    Mikor abban az erszényben,

    Nem volt arany, csak hamu!


    Szaladgáltak, óbégattak,

    Szitkozódtak rendesen.

    Pedig jobban jártak volna, ha

    Most maradnak csendben!


    Mert mögöttük, a barlangban,

    Élt Cingár, az óriás.

    Felébredt az ordításra,

    Futni kellett, nem vitás!


    Jó messzire elkergette

    Dühében, a két testvért.

    Kedvük elment, életüket

    Nem adnák egy koboldért!


    Nyugalomban élni, jobb lesz,

    Nem kell többé nagy vagyon!

    Így gondolta a két testvér,

    S éltek aztán boldogon.


    A gonosz boszorkány pedig,

    Mindezt látván kiakadt.

    Hihetetlen, de mérgében,

    Azon mód ott meg pukkadt!


    Pitypang völgyben így tért vissza,

    A békesség és a rend.

    S a manó család boldogságban

    Élte létét idelent.


    Kis családjuk önmagában

    Is maga volt a csoda.

    A szeretetükön kívül,

    Nem vágytak másra soha...


    S a szivárvány legvégén

    Sütkérezett az ír kobold.

    Derekán a két erszénye,

    Hiszed, ha nem mind ott volt!
    Beka Holt kedveli ezt.
  7. Egy kis kalandozásra szeretnélek meghívni titeket, Franciaország mesevilágába, különös lények közé, mint például a matagot és a lutin. Ezen a vidéken a koboldok igencsak különböznek egymástól, lehet közöttük jó és rosszindulatú, de mindkettő egy személyben is. Ilyen a matagot, akinek a keresésére indul a szegénységben élő Benjamin. Feltűnik...

    https://www.mesebolygo.eu/l/a-matagot/
  8. Az üres kalász fent hordja a fejét,
    a teli meghajol...
    A bölcs hallgat, a gyáva magáról
    szónokol.
    Fájdalmakat is átélünk
    idelenn.
    Ilyenkor megbocsátani tanul
    az értelem.

    Igazságtalanságoknak
    fénykora,
    de sokkal hangosabb lehet
    a szív szava!
    Mosolyogj és gondolj
    arra: elmúlik.
    Ha békés vagy, a világ
    is megváltozik.

    Túl kell magad tenned
    mindenen.
    Sétálj boldogan végig
    az életen!
    Légy jó, bárhogyan is
    bánjanak veled.
    Hidd el az Élet mindent
    visszaad Neked! pexels-photo-1036622.jpg
    imrucika kedveli ezt.
  9. Szeretem az aranyló leveleket a fán,
    A leveleken a dermedt harmatot,
    Belélegezve mélyen, csöndesen,
    A finom, hideg , őszi illatot...

    Szeretem a nyugvó nap sugarát,
    A békességet a szántóföldeken.
    Az utolsó virágok illatát,
    S a szeretetet bent a szívemben.

    Ez ad erőt, vigaszt, gyógyírt ha kell,
    Mikor ellenem küzd a nagyvilág.
    Érezd te is a szívedben,
    E mindenre ható, gyógyító csodát.

    Az ősz az elmúlás ikertestvére,
    Aranyló színben, tündökölve hal.
    Minden végnek lehet gyönyörűsége,
    Ha a szíved szeretettel szárnyal!

    thoughtfulness-996477_1280.jpg
    Loncus66 kedveli ezt.
  10. Az ember amikor sok éven át próbálkozik kiadóknál, s állandóan el kell viselnie az elutasítást, vagy feladja, vagy pedig kitalál valami más megoldást, hogy közzé tehesse írásait. Az utóbbi időben kiderült, lenne azért jó néhány kiadó, akik kiadnák a meséimet, verseimet, de csak akkor, ha több százezret fizetek érte. Sajnos ez már többnyire így van mindenhol. A 7nap 7mese című kis könyvemre szántam ugyan pénzt, de nagy csalódás volt, mert nem olyan lett amilyennek szerettem volna. Talán a témája sem volt éppen szerencsés választás.

    Két dolgot tehettem: vagy saját kiadót alapítok, vagy közzé teszem interneten.

    A második lehetőséget választottam. Természetesen nem mondtam le a megjelenésről sem, de még nem jött el az ideje. Minden író álma, hogy kezében tarthassa saját könyvét. Nagy boldogság nekem, hogy egyre többen jelzik felém, mennyire szeretnék a verseimet egy kötetben megvenni. Ígérem azon leszek, hogy ez mielőbb bekövetkezhessen. Addig is szeretettel várok mindenkit a weboldalamon, a Facebook csoportomban és a youtube csatornámon!

    https://mesebolygo.webnode.hu/l/miert-a-mesebolygo/
  11. Népmesék című lejátszólistámban többnyire népmeséket dolgozok fel, saját magam szedtem rímbe valamennyit, de akadnak olyan mesék is köztük, amelyek saját írásaim ( pl. A lusta sárkány, Tündérkopp) s melyek stílusa nagyban hasonlít a népmesékhez. A linkre kattintva a lejátszólistához jutsz.

    https://www.youtube.com/playlist?list=PLp4hXitcQSXxKA9nRxwpXxX0YRi7TWgcz



    https://mesebolygo.webnode.hu/l/egyszeru-blogbejegyzes2/