Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size




  1. [​IMG]

    Adamo - Tombe la neige...

    http://www.youtube.com/watch?v=YTPPfLceC5A

    Garai Gábor: Tél

    Csomókban hanyatló gesztenyelevél,
    éjjel ujjaidhoz érkezett a tél.
    Disznótoros faggyal támad az idő,
    ... tűleveli füsttel telnék a tüdő,
    boróka levével telnék a torok,
    háborog a hideg, foga csikorog.

    Engem ugyan űzhet, el nem fog a fagy,
    lélekmelegítőm utamon te vagy;
    tekinteted röpdös, karcsú madarát
    kerülik a felhők, varjak, vadkacsák.
    Zúzmara-sziromban hangod kanyarog,
    hópehely-viharban kedved kavarog,
    minden lélegzetem ízeddel telik:
    szállok – más tipródik, vagy a körmeit fújja,
    és bort nyakal – te is szállsz velem,
    nincs szükségem szeszre, fűt a szerelem.







    .





  2. [​IMG]

    Rúzsa Magdi - Vágy

    http://www.youtube.com/watch?v=cWDajlysRbw&feature=related

    Káli László - Csak jól akarlak szeretni


    Akarlak. Nem, mint játékot akar a gyermek, vagy éppen
    élet a napfényt, mint vándor a messzeséget, vagy miként
    űzött vad a menedéket, ahogyan lélek mindent, mi szép!
    Én csak befogadni, és csak jól akarlak szeretni! Szépen!

    Csak nyugalmad szeretnék lenni az őrült világ állandó
    vad forgatagában! Csak az a hely, hol Lelked megpihen.
    A pillanat, amikor álomba szenderülsz, és már nincs sem
    való, sem álom még, csak a csend dalol Benned altatót.

    Könnyű érintés, vagy mint lepkeszárny kavarta örvény!
    Ennyi szeretnék lenni! Hogy ne nyomja lelkem súlya
    sem a vállad. Hogy múltad keserű íze, szívednek búja,
    bánata múljon el. A hangod ne váljon Benned csönddé.

    Mert a hangodon dalolnak tavasszal a szerelmes madarak,
    a hangod simogat minden égető nyárban, mint hűs szellő,
    A hangodat susogja suttogva a Világon minden fa, és erdő.
    A hangod öleli álmom, miként Te ölelsz engem hangtalan.

    Már annyi mindent elrontottam az Életemben. Legalább
    most az egyszer szeretnék - Veled -, mindent jól tenni!
    És szeretnélek boldoggá tenni. Szeretnélek jól szeretni.
    Ugye érzed Kedves? Mint ahogyan szívem dobbanását.




    ...




  3. [​IMG]



    Adjon Isten minden jót..



    http://www.youtube.com/watch?v=hvz0l5K6pp0

    Magyarok vagyunk,
    magyarok maradunk,
    senki idegennek nem kívánjuk kárát,
    senki idegennel nincsen vesződésünk.
    Mindössze a magunk hazáját kívánjuk megőrizni és megtartani magyarnak,
    hogy fiaink és unokáink is élhessenek benne magyarul,
    s megélhessenek benne becsületes munka árán.
    Tisztességgel és békességben, az Úristen rendelése szerint.


    Wass Albert






    ...



  4. [​IMG]


    Á L D Á S



    Szeretlek, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy
    Sok minden van amit szívesen adnék Neked. . .

    Szeretnék Neked bölcsességet adni, de azt csak a múló évek hozhatják meg.

    Szeretnék Neked sikert adni, de annak csak akkor van értéke, ha megdolgozunk érte.

    Szeretnék Neked boldogságot adni, de az oda vezető utat mindenkinek magának kell megtalálnia.

    De van egy olyan ajándék, amit adhatok Neked, amely mindig veled lesz és az nem más, mint az én szeretetem...






    ...




  5. [​IMG]



    ÁLDOTT BÉKÉS B O L D O G

    ÚJ ÉVET kívánok M I N D E N K I M N E K ; -

    é s Minden Kedves Vándornak ki erre téved...!


    http://www.youtube.com/watch?v=07qs0Vd38kE


    Balogh József
    ... Mit kívánok?


    Kívánok én hitet, kedvet,
    szép szerelmet, hű türelmet,
    utakhoz fényt, csodát, álmot,
    békességes boldogságot,
    magyar szót és égre kéket,
    emberarcú emberséget,
    verseket, célt, igazságot,
    daltól derűs jobb világot,
    bokrok mellé társnak fákat,
    napfényt, amely el nem fárad,
    tekintetet szembenézve,
    éjt meg nappalt soha félve,
    kézfogásos tiszta csöndet,
    és mosolyból minél többet!







    ...




  6. [​IMG]

    Boldog KARÁCSONYT!

    http://www.youtube.com/watch_popup?v=ltX-6HblGJI


    Reményik Sándor - Karácsonykor



    A szent estén majd eljövök ide.
    Álmaim szekerébe fogatok
    És szólok fantáziám táltosához:
    Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
    És álomhintón eljövök - ide.

    Itt minden fehér lesz, - fehér, s halott.
    Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
    A zúgó patakok.

    És én fenyőtől fenyőhöz megyek
    És minden fenyőt megsimogatok.

    És megkérdezem: virrasztotok még?
    És megkérdezem: hogy aludtatok?

    És aztán feltűzöm a szívemet
    A legmagasabb fenyő tetejére, -
    S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
    Néked ajánlom égő szívemet...

    Olyan lesz, mint egy Karácsonyfaláng.










    .



  7. [​IMG]



    MINDEN KEDVES BARÁTOMNAK,

    LÁTOGATÓMNAK ÉS SZERETTEIKNEK BÉKÉS,

    MEGHITT , á l d o t t

    KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK


    szeretettel !







    .



  8. [​IMG]


    Böröczki Mihály: Kocsonya



    Csak ritkán esett, mégis alig vártuk,
    nem kóstoltuk, csak módjával csodáltuk,
    hogy sűrűlt be a disznó pörzsölt lába,
    a hidegre hűlt, rezgő kocsonyába,
    a kamraasztal sok mindent megoldott,
    mert odazárták előlünk a sorsot,
    de elibénk már úgy mért terítéket,
    hogy bőven adjon, ha már bőven vétett,
    az asztal körül ott ült már az emlék,
    s mi illetődve lestük a szerencsét,
    fölszeletelték, hosszába-keresztbe,
    a testes kockák ott ültek remegve,
    a teli tányér nagy étvágyat bontott,
    majd két ujj közé szorultak a csontok,
    s míg ízig ért a nyelvünk széle-vége,
    nagy béke ült a harapás kenyérre,
    a szeletből mi nem tanultunk törni,
    a kenyér testvér volt, amolyan földi,
    csak nézegettünk, mint aki még ráér,
    s még íze volt, úgy ürült ki a tányér,
    mert ez időn még a gyerek se bánta,
    hogy ugyanolyan éhes volt a kályha,
    csak szájunk tett-vett, alig hagyta abba,
    ráéheztünk a megszolgált falatra,
    s én úgy örültem, hogy végképp nem értem,
    mért csillogott anyám a lámpafényben.







    .




  9. [​IMG]



    Emlékszem...


    egy b o l d o g fenyőszagú estére..
    mikor jó anyám boldogságot játszott!

    Egy piros-fekete kockás kanadai kabátban - Ő volt Karácsony !

    Ezüst és arany diót varázsolt a fenyőfára, illatos kalácsot sütött..

    Lábujjhegyen csillogó szemmel hallgattunk..., vártunk...

    Karácsony csilingelt...

    Ma is hallom,gyermekszívem boldogságos kacagását...!


    by/KABRI
    .




  10. [​IMG]



    Tudod,karácsonykor az ember mindig hisz egy Kissé a csodában,

    nemcsak te és én,hanem az egész világ,az emberiség,

    amint mondják,

    hiszen ezért van az ünnep,mert nem lehet a csoda nélkül élni.




    Márai Sándor/






    .




  11. [​IMG]


    Zsefy Zsanett
    Kalácsba fonva


    Ma monitorcsendre vágyom és mosolyra,
    karácsonyfa alatt halk csengettyűszóra.
    ... Kalácsba font szavak ízére, mesékre,
    gyermekeimtől áldó ölelésre.
    Valami nagy-nagy tűzre a szívembe,
    parazsából szikrákat fűzni estre.
    Anyám hajának hajnal-illatára,
    otthonmelegre padoknak utcákba.

    ..és adnék szigetet, holnap-biztonságot,
    körbe keríteném azt a kis világot.
    Kizárnék onnan könnyet, pénzt, minden fegyvert,
    éjtől is vigyáznám színekkel a reggelt.
    Mert csendre vágyom és mosolyokra,
    nem magukra hagyott sikolyokra,
    kalácsba font szavaknak ízére,
    váljon a ma századunk díszére.





    ...



  12. [​IMG]




    Fekete István - A vadgalamb




    Csak az elmúlt gyermekéveknek voltak olyan ragyogó napjai, mint az a vasárnap. Éjjel esett az eső, a szőlőlugas levelein ezer vízcsepp szikrázott és a harangszó is olyan üdén hintázott a levegőben, mintha harmatban mosakodott volna.

    Harmadik harangszó után már mindenki a helyén ült a templomban, a mise lassan csordogált a prédikáció felé, a maga ragyogó vasárnapi útján.

    - Ne tegyétek azt másoknak, amit nem akartok, hogy nektek tegyenek - hangzott az intés a szószékről és én ezen a nagyon öreg bölcsességen hosszan elgondolkoztam. Még otthon is eszembe jutott, amikor a szomszéd kutyáját oldalba dobtam. Nekem se esne jól, ha egy akkora kő csattanna a bordáimon... bár nem tudtam, hogy az állatokra is vonatkozik - a példabeszéd.

    A falon kalitka lógott s benne egy vadgalamb. Nem gerle, és nem örvös galamb, hanem igazi vadgalamb, melyik nagy fák odvában költ és úgy búg, mint az orgona. Igen, tegnap még búgott, de mára, mintha elfelejtette volna a dalt, ami a madarak imádsága. A búgás egy nagy bükkfáról hallatszott, de aztán elhallgatott és Berta Jancsi azt mondta:

    - Most bement a likba, ami a fán van, ha akarnám, meg is foghatnám...

    Jancsinak nagy tisztelője voltam, mert hét országra szóló csibész volt és mellettem, mint "rossz szellem" működött, de azért erre azt mondtam, hogy: nem hiszem.

    - Nem lehet azt a fát megmászni...

    - Neem? Mit adsz, ha megfogom a madarat?

    - Bicskát. Halas bicskát, de csak búcsúkor.

    Jancsi egy kicsit latolgatta a búcsú távolságát, és a bicska valószínűségét, aztán mászni kezdett. Magam is jó famászó voltam abban az időben, de Jancsi barátom művész volt, aki úgy ment felfelé a fa síkos törzsén, mint a mezei poloska.

    - Úgy is kirepül - gondoltam-, de a galamb nem repült ki. Talán fiai voltak, talán azt hitte, nem lehet benyúlni? Nem tudom. Reszkettem a madárért, hogy az enyém legyen és nagyot dobbant a szívem, amikor Jancsi benyúlt az odúba.

    - Megvan!

    A galamb rémülten vergődött, aztán eltűnt barátom öblös ingében.

    - A bicskának legyen karikája is, hogy madzagra kössem - egészítette ki Jancsi a megkötött üzletet. - Itt a madarad.

    Boldog voltam. Kalitkába tettem, vizet adtam neki, és búzát is - mi tagadás - a templomban is csak rá gondoltam. Örömöm aztán egyre csökkent és most csak néztem a kalitkában gubbasztó galambot, és szerettem volna, ha megszólal. De nem szólalt meg. Csak ült a kalitka rácsán túl, valami irtózatos messzeségbe nézett. Addig néztem, míg elaludtam.

    És álmomban búgni kezdett, és előttem megjelent a táj, amit elvettem tőle. Az erdő, amely néma lett nélküle, a szikla, amely felett átszállt, a patak, ahová inni járt, a ködös messzeség, ahová elrepült, a párás magasság, ahonnét mindent látott.

    Panaszos siránkozása szinte fojtogatott. A kalitka rácsa, mintha megvastagodott volna és elzárta előlem a világot. Nem mehettem játszani, nem mehettem a mezőre, nem mehettem apámhoz, anyámhoz. Vergődtem a rács mögött és nem tudtam miért.

    - Miért? - kiáltottam. - Miért?

    Ekkor valaki megrázta a vállam.

    - Rosszat álmodol, hogy úgy nyögsz?

    - Igen - suttogtam, de álmomat hiába kérdezték.

    - Elfelejtettem...

    Másnap azonban hajnalban keltem, amikor még aludt a ház - csak a fecskék csiviteltek áhítattal nézve a kelő napot. Odamentem a kalickához és kinyitottam ajtaját.

    - Eredj madár!

    Néztem utána, míg csak láttam és a szívemben boldog, nagy sóhajtások születtek.



    Azóta vele repülök minden szabad madárral, azóta az én házamban nem volt rab madár és azóta: nem teszem mással azt, amit nem akarom, hogy velem tegyenek, mert emlékeim távoli, árnyékos erdejében ilyenkor szomorúan búgni kezd a vadgalamb.






  13. [​IMG]




    A konyha ablakán vasrács volt és belül vörös függöny, amely meglebbent néha, mert az ablakon egy szem hiányzott.

    Amikor a függöny megmozdult, valamennyien odanéztünk. Rozi, aki mosogatott és vörös kezével biztonságosan nyúlt a zsíros vízbe merült kések és villák közé, Pista bácsi, a kocsis, aki kukoricát morzsolt és én, aki mesét hallgatni jöttem ki, de a mesék hangulata még nem érett meg, mert Rozi a tányérokkal zörgött és nem lehetett hallani a tűz pattogását a tűzhelyen.

    Amikor Rozi megállt, egy-egy pillanatra hallatszott, hogy a kukoricaszemek halk koppanással hullanak a szakajtóba, de hallani lehetett a tél vonítását is a kéményben, hol feketeség van, éjszaka, s a szél azért huhog be rajta, mert a sötétségben száguldó elkárhozott lelkek mondani akarnak valamit.

    Arcomat ilyenkor a tűz felé fordítottam, mert melegében és világosságában semmi sötét rejtelem nem volt, de gondolataim tovább rohantak a széllel, széles nyárfás utakon, hideg patakok partján, melyek már rég elfeledték a nyár ragyogását.

    A függöny ekkor újra meglebbent és a nyíláson fehér hópehely repült be a konyhába, de fehérsége elmúlt egy pillanat alatt, csak annyi maradt belőle, mintha egy csepp könny hullott volna az ablakdeszkára.

    - Esik a hó!

    - Gondoltam - mondta Pista bácsi, - a lovak nagyon nyugtalankodtak és a vadlibák is feleslegesen gágogtak az estében.

    Esik a hó! Kiszaladtam volna megnézni, hogy hordja a szél, hogy lepi be a kert sárga, őszi arcát, hogy ködlik a távoli dombok messzeségében, de nem mehettem ki, mert csizmáimat éppen akkor pucoltam. Lehettem volna harisnyában is, papucsban is, de én mezítláb voltam, mert a tűzhely parázslásából mintha a nyár tartotta volna meleg kezét a talpam alá.

    Pucoltam rongyos kis csizmáimat, melyeket hiába gyógykezelt Nyivászi bácsi, a jeles csizmadia, mert fáramászás, vízben gázolás, csúszkálás közben a csizmáknak sűrűn esett baja.

    Pucoltam, fényesítettem a kis csizmákat köppel vegyített fénymázzal. Abban az időben vixnek hívták a pasztát és Schmoll mester valószínű éppen olyan zöld gyermek volt, mint én. (Ő azóta sokra vitte, én semmire, amiből nyilvánvaló, hogy okosabb cipőpasztát készíteni, mint írni.)

    Keféltem, ragyogóra keféltem a kis csizmákat, mert Mikulás-este volt és ilyenkor úgy éreztem, nem az számít, hogy milyen voltam, hanem az, hogy milyen leszek! Mert Mikulás-estjén szent és tiszta elhatározások születtek bennem, hogy jó leszek. Jól tanulok, nem verekszem, ruhámra vigyázok, egyszóval hittem a lehetetlenségben.

    Rozi közben elcsendesedett, Pista bácsi pipára gyújtott, a kukoricaszemek hulltak, hulltak a szakajtóba és én elálmosodtam. Lesz, ami lesz!

    Bementem a sötét szobába és a csizmákat kitettem az ablakba.

    Kint fújt a szél, de azt nem láttam, hogy esik-e a hó az ablak fekete tükréből csak magam néztem tanácstalanul magamra.

    Az ágyban már melegebb volt és úgy éreztem, lágy, öreges hangon szól hozzám a kályha puha dorombolása.

    És a reggel úgy hullt rám, mint a beteljesedett ölelés.

    Reggel! Az ablakon bevilágított a hó, a cinkék vidáman cserregtek, a toronyóra ekkor ütött nem tudom én mennyit, amikor megláttam a Krampuszt.

    Vidám ördög volt - az első pillanatban meglátszott - és úgy tartotta a virgácsot kezében, mintha át akarta volna adni.

    - Tessék. Kezembe nyomták, hát tartom, de verés az nem lesz...

    Fekete szőrbundája volt a Krampusznak, piros nyelve és én mindjárt megszerettem.

    És ott voltak a kis csizmáim is félrebillent szárral, megrakva dióval, mogyoróval. Cukor is volt benne. Valódi svanyúcukor.

    Odakünt ekkor kezdett sütni a nap. A hó puha arcán fényleni kezdett az ébredés és azt hiszem, nem látta senki, hogy - igen - megcsókoltam a Krampuszt.

    Nem látta senki, csak a rongyos kis csizmák, melyeknek talpán kihullott volna a mogyoró, ha éppen nem a talpukon álltak volna.

    Régen volt. A hó azóta már régen nem olyan fehér, a lábbelijeim nagyon rendben vannak - nem is magam tisztogatom őket - némelyik szinte ragyog, de nekem ragyoghat, mert régen tudom már, hogy a boldogság nem a fényes cipőkben és nem a rámás csizmákban lakozik.



    Fekete István/





    .



  14. [​IMG]


    Gevorg Emin
    Ilyennek szeretlek



    Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
    mikor még versbe sem kívánlak írni,
    ... mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
    örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
    mikor a szertartások összetörnek,
    mikor egyszer csak szárnyat kötsz szívemre,
    még könnyeiddel is,
    még féltéseddel is,
    mikor hamis méltóságod leomlik,
    és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
    gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
    engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
    Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
    hogy még csak versbe sem kívánom írni.



    Rab Zsuzsa fordítása





    .




  15. [​IMG]




    Mert mindig van alkalom az ajándékra.

    Mindig van okunk egy ajándékra...
    Ha más nem, önmagában az,
    hogy élünk.
    Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk.
    Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk.
    Hogy egymás szemébe nézhetünk.
    Hogy adhatunk. Mindent.
    Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ.
    Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell
    választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot.
    Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj.
    Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér.
    És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja.
    Mert mindig van alkalom az ajándékra.



    Csitáry-Hock Tamás





    .​