Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Balázs egy kis magyar faluban született,ugy mondhatni a a"rendszerváltás"idején.Már nem ismerte és nem ismerhette az un "ÁTKOS" kommunista rendszert.
    Ugyanúgy nevelkedett, mint egy átlagos magyar kisgyerek , iskolába járt na nem a végleg pusztulóban lévő omladozó falusi iskolába, szorgalmasan dolgozó szülei a városi iskolába iratták , ahol angolul is tanulhatott. Balázs tanult is szépen , többet is , mint kellett volna, mert a fiúk sokat kimaradoztak , elmentek sörözni, táncolni, de inkább lötyögni , mint a fiatalok általában.
    Balázs tehetséges gyerek volt , szinte mindenből jelesre állt, és nem is tanult sokat, mert , mint a tanárai mondták az agya, mint a szivacs.Anyja, apja büszke is volt rá.Megvettek neki mindent , amit csak sikerült összespórolni, úgyhogy már alig beszélgettek, mert Balázs otthon is a számítógépet bűvölte.Már kisebb gyerekkorában is sok filmet nézett, szerette a filmeket, főleg a krimiket, a horrorfilmeket, szinte ezeken nőtt fel.A gépen a lövöldözős játékok voltak a kedvencei.akadtak hamarosan barátai is, akik éppugy ezeket a játékokat szerették. Néha néha megnéztek egy meccset, de utána buli volt ezerrel. Ittak, néha fűveztek, mert miért ne??!
    Úgy gondolták ebből semmi baj nem lehet.
    Amikor leérettségizett könnyen bejutott az egyetemre is, felköltözött a fővárosba, Féltették is szülei a sok új dologtól és nem véletlenül
    Hamarosan "megtanulta" , hogy a diákok nem igazán a tanulás kedvéért járnak egyetemre. Egyre többet járt el velük bulizni, mozizni, biliárdozni.A jegyein is kezdett meglátszani, hogy nem igazán atanulás , ami leköti.
    Egy ilyen jól sikerült buli után, ahol "véletlenül" drogot tettek az italába,felesküdtek, hogy megleckéztetik a kémiaprofesszorukat.
    Tanítási nap volt, folytak a hallgatói órák sok hiányzó diák ellenére is.Balázs csak, ment mert hívták, és mert már nem is igazán tudta hol van és mit csinál.Hogyhogynem fegyverek is előkerültek a ládafiából.
    Üvöltve rontottak be a folyosókra, és azt ordították küldjétek ki Géza bát. , majd most ő felel.
    A többi diák , halálra rémülve látta a gépfegyverekkel hadonászó fiúkat, és próbáltak mendéket keresni, mivel, aki a kijárat felé indult , azonnal lelőtték.
    Balázs , mint egy robot tette, amit a többiek, egész addig , míg egy gellert kapott golyó mellbe nem találta.
    MÉG EGY ÉLETEDVAN , ............hallotta a gép hangját. aztán a nagy néma csend és mégegyszer a hang GAME OVER.
    Tilinger Istvánné kedveli ezt.
  2. Anna a sikeres üzletasszony körül nézett a szép kandallóval, felújított amerikai konyhás lakásán. Már mindennel elkészült időben. Minden megvolt, vagy mégsem??? nem rohangáltak körülötte gyerekek, nem volt családja. Még tavaly is más volt a karácsony, amikor itt volt Imre. Pár évig próbálkoztak együtt élni, de valamiért nem ment. Talán túl sikeres is volt és egy kicsit idősebb talpraesettebb is mint a férfi.
    Most gyorsan feltárcsázott egy számot...........Tessék lelkisegelyszolgálat....mintha megégette volna akezét ,úgy dobta le a telefont. Az előszobába rohant és gyorsan öltözködni kezdett ki kell mennie nem bírja tovább, csak ki alevegőre.
    Az utcák üresen tátongtak, hiszen Szenteste van.Csak kóborolt az utcákon, míg elért aváros főterére. Alig hitt aszemének az előtte lévő padon egy lány aludt rongyokba csavarva. Félve lépett hozzá, már alig volt élet benne. Lassan vert a pulzusa , azt megnézte,ösztönszerű mozdulat volt. lassan rázogatni kezdte, de a lány nem reagált , akkor kicsit jobban megrázta és kérdezgette ......hall engem kedves??? A lány pislogva próbált felébredni, de szemmel láthatóan nem tudta hol van. Hogy hívnak??....kérdezte tőle az asszony. Léna....jött a halk válasz. Fel tudsz kelni Léna??...Igen ......suttogta. Hazáig támogatta, és otthon meleg vizet engedett a kádba, segített levetkőzni, de a lány nem is tiltakozott és egy szót sem szólt. Hagyta hadd fürdesse a nő, mintha csak gyerek lenne. Sara asszony a sovány kis testből megállapítani sem tudta hány éves lehet.aztán gyorsan ágyat húzott és lefektette. Nem kaphatnék egy kis kenyeret??? Óh , szégyellte el magát az asszony , eszébe sem jutott mennyire éhes lehet alány. Kérsz egy kis sült húst??....Nem ....és megborzongott , egy kis tejet kérnék, ha lehet meleget.... Igen persze,és kisietett akonyhába. Mire visszajött Léna már aludt. Nem is emlékeztt mikor aludt ágyban utoljára.
    Sara asszony az ablakhoz lépett és meghatottan nézte a csillogó város fényeit.
    De jó , hogy lementem. Ez alány talán meghalt volna ma éjjel, nem nem is lehet mindenképp meghalt volna,talán ma éjjel itt járt egy angyal ő küldte őt oda aparkba. Ezt nem tudta ,de azt igen nem hagyja el Lénát ezután együtt maradnak. Megtalálta meg nem született gyeremekét és Léna az anyát benne.

    Csatolt fájlok:

  3. Álmodtam magamnak egy új életet,mikor a mentő sivítva szirénázva viharzott velem a sürgősségi osztályra.Már lassan távolodtak a külvilági képek , hangok. Mintha csak a testem elválni készült volna a lelkemtől , tőlem.Súlytalannak éreztem magam és csak lebegtem a fejem fölött.Jó érzés volt símogató és békés hely. Maradni akartam , még hallottam is a hívogató hangokat "gyere ne félj",hallottam anyám hangját, aztán a kisbabám sírása volt ismerős.De ahogy lassan kiúsztam volna a létből, egy határozott hang azt mondta "vissza kell menned ,még nem végezted el minden dolgodat"
    Éles fény csapott a szemembe , ahogy próbáltam felébredni, nem tudtam hol vagyok.Egy fehérköpenyes valaki állt mellettem, és azt mondta nagy szerencséje volt mama.Hogy?? ...Kérdeztem. nem emlékszik semmire??. Emlékeztem a lebegésre ,de azt mondtam nem nem emlékszem semmire.Azt mondták szívinfarktusom volt , de sikerült újraéleszteni.És akkor , arra gondoltam, álmodok magamnak egy új életet.
    Elkezdtem számotvetni az életemmel, mi mindent szerettem volna megtenni , amit sose tettem meg.
    Visszarepültem vagy 60 évet időben.
    De nem ebben a korban találtam magam, már éltem egyszer a grófok , bárók idejében,talán a XIX. század lehet.
    Nem láttam magam kisgyerekként csak olyan kamaszlány lehettem, aki minden ellen lázad.az istálló felé sétáltam remélve meglátom őt a lovászfiút.de ma nem volt ott, kértem, hozzá ki a hófehér Bárónőt a kedvenc lovamat, még gyerekként kaptam apámtól, és sokat lovagoltam a hatalmas birtokon.Imádtam, ahogy hozzásimult a testem a selymes szőréhez,ahogy együtt mozdultak izmaink, és lágyan ringatózva lépdelt , vagy éppen vágtába kezdett és őrült rohamban szeltuk a levegőt.Igen mindig szerettem volna lovagolni, de ebben az életemben nem volt rá mód.Mégis tudom milyen érzés, ahogy lesiklom a lejtőn a havas hegyekben.Mikor járhattam ott?? ? és kivel?Bevillant a kép a lovászfiú képe, a férjem, aki megszöktetett a birtokról.De nem maradhattunk együtt , engem visszavittek , csak rövid ideig bújkálhattunk apám elől.Aztán férjhez adtak valaki máshoz, boldogtalan voltam.Születtek gyerekeim , de az első kislányom meghalt nem sokkal a születése után, őt hallottam tán, ahogy hívott??!Nem mehettem, de fogok most megígérem neki.A mostani életemben ő lett a férjem a lovászfiú.De csalódnom kellett, mert megszegte az esküjét és nem tudott örökké szeretni, ahogy aztán én sem.Becsületben felneveltük a gyerekeinket, de vissza már nem találtunk egymáshoz.Pedig akartam , nagyon akartam megbocsájtani , de nem sikerült igazán. Szerettem , hazudnék , ha azt mondanám nem , vagy épp meggyűlöltem, mert nem igaz. De azt a mindet elsöprő érzést , amit a szerelem jelent már nem kaptam vissza.
    Gondolkodtam tovább vajon mi mindent kéne még tennem, ha megtehetném:talán kipróbálnám az tandemugrást ejtőernyővel.árvaházat nyitnék a sok elhagyott gyermeknek,megállítanám a világ romlását , nem lennének háborúk és az emberek nem öldösnék egymást.
    Elvinném az első lányunokámat Las Vegasba a kiskápolnába és férjhez adnám , csak úgy játszásiból.
    Szeretném , ha felnőtt fiaim újra gyerekek lennének és én boldog és fiatal.szerelmes akarok lenni újból a férjembe és átélni , ami akkor volt, mikor még egymásbaolvadva szerettük egymást.Mindez tudom álom, de álmodok magamnak egy új életet.
    Még dolgom van itt, ahogy a hang mondta.
    Jártó Róza kedveli ezt.
  4. A lány a piacról indult haza, amikor hirtelen újaabb ágyúzás kezdődött.megszokott módon vágta magát hasra, de óvatosan felfelé tartva a kannát,kisöccsének enni kell.A pár hónapos babát anyja már szinte az első perctől nem tudta szoptatni.Maria maga is nagyon fiatal volt még, de ez nem látszott összeasszott bőrén , csontsovány alakján.Lánya alig töltötte be a 14-et,még nem adták férjhez, de vészesen közeledett az idő.Amikor végre abbamaradt az égi dübörgés Nasima feltápászkodott, és ijedten vette észre , hogy atej fele kiloccsant, de mégis gondolta talán elég lesz kis Abdulnak.Siteve lépkedett az úton, de hamarosan a földbe gyökerezett a lába, kanna nagyott koppant mellette nem kellett már a kisfiúnak. Házuk helyén óriási bombatölcsér éktelenkedett.A lány csak ült a gödör szélén és arra gondolt bárcsak anyja ment volna ma tejért, sírni nem tudott már.De az életösztön még dolgozott benne , hiszen ,a mikor meglátta a tálibokat teljes erejéből futni kezdett, de hiába ők sokan voltak és körbefogták. Ami ezután következett maga volt a pokol, az első férfi éhesen vetette magát rá a ruhát erővel tépte le róla.Még érzett fájdalmat ,de később már nem is számolta hányan voltak,érezte combjain hogyan folyik a vére, ég mindene, lassan elhomájosult minden és végre elájult.Sokáig fekhetett ott mire magához tért, egy öregasszonyt látott föléhajolni.
    Élsz még kicsikém??...kérdezte halkan. Nasima alig tudta felidézni m i történt vele.Az öregasszony lassan felnyalábolta és elvánszorogtak a kis viskóhoz , ahol lakott.Hosszú napokig talán hetekig is ápolgatta, gyógynövényekkel enyhítette sebeit, végre már nem volt lázas és lábra bírt állni.De közben , amikor magánál volt ,csak a gödröt látta maga előtt, ami elnyelte anyját és kisöccsét.
    Amikor már képes volt elmenni , akkor elhatározta elmegy innen , nincs itt már senkije.
    Az öregasszony nem marasztalta, azt mondta ő már nem megy, túl öreg már meghalni jó lesz itt is.
    Egy busz felvette a lányt, lényeg , hogy pénzt sem kért, azt se tudta merre mennek.
    Később tudta meg , hogy menekültek vannak a buszon és ameddig bírnak mennek.Az utbaeső falvakban élelmet és vizet vettek, vagy csak kaptak.Egy nő oltalmába vette a gyermeket , hiszen még az volt.:nagyon nyúzott vagy kislányom mi történt veled?
    A házuk eltűnésről még mesélt, de a meggyalázásáról képtelen volt beszélni.
    Hosszú heteken át mentek csak mentek , hol gyalog , hol felvette őket néha egy-egy teherautó. A lány alig evett mégis sokat hányt, orvos sehol nem volt.Az asszonyok már kezdtek gyanakodni mi lehet a lány baja, de ő semmit sem sejtett.már Lassan négy hónapja voltak úton.Nasima furcsa rebbenő pillangókat érzett a hasában, de még mindig nem tudta mi lehet az.Aztán egy idősebb asszony felvilágosította, hogy tudod te gyermekem, hogy kisbabád lesz??Nasima úgy nézett rá, mintha a bombatölcsér mélyéről jönne a hangja, aztán minden elsötétült és elájult.
    Ezek után sem tudott mit tenni, csak ment tovább , ahova vitte a lába.
    Amikor a hasa már gömbölyödött sokan megsajnálták és elosztották kevés élelmüket vele , többen hoztak neki inni, hiszen nagyon meleg volt.
    Soha nem tudta merre járhatnak, de egyszer csak a Szerb határnál megállították őket, Nasima örült végre pihenhet, egy kicsit,azt sem tudta mikorra várható a baba, de nagyon nehéz volt már pár lépés is. Nem tudta tartani atempót a többiekkel.
    Azt is csak másoktól tudta meg, hogy egy menekült táborba került.
    De egy éjszaka erős görcsökre ébredt,szerencsére orvos is akadt, aki megállapította beindult aszülés.Nem volt messze magyar határ , így kórházba szállították.
    Anna az nap ment meglátogatni nővérét, aki már a harmadik babáját szülte
    szülte aGyőri kórházban.neki viszont sehogy sem jött össze.
    Ő látta meg a fiatal össztört anyukát, ahogy mégis mosolyogva szoptatta kicsi lányát.
    Azonnal elhatározta , akárhogyan is , akár milyen nehezen , de segít neki.
    hosszú hónapokba telt mire a hivatalos papírok elkezdetk szivárogni, a kicsi lány is lépkedni kezdett, Nasima szép ápolt fiatal lánnyá érett.Sokat kísértette még , a régi kép a bombatölcsér, a férfiak bűze és üvöltözése, de lassan heggedtek a sebek a lelkében.
    De mennyi lány kóborol hónapokon át úgyanígy az úttalan véget nem érő utakon????
    Melitta és Sz. Turi Zsuzsanna kedveli ezt.
  5. Az életképben képzelj el egy hatalmas étkezőt, amint mi mindnyájan körbeüljük az ugyancsak hatalmas étkező asztalt.A nem kis családunk minden tagja jelen van , a mai nagy eseményen. Itt vannak a fiaim , lányom, a menyek és unokák , a vőm az öcsém és fiai, és persze anyám meg életem párja.Az asztalfőn ül apám , arcát mély barázdák díszítik, hosszú ősz szakálla a gyerekeket a télapóra emlékezteti.A köszöntők után szégyenlősen letörölgeti a lehulló könnycseppeket a kis öreg.Épp ma 88 éves.
    A gyerekek kis műsorral készültek, ki fuvolázik, ki zongorázik, a kicsik énekelnek és persze rohangásznak a vacsora után.Ritka pillanat, amikor mind együtt vagyunk Karácsony a forró júliusban.Fiaim már mindketten saját életüket élik régen, de most szívesen tettek félre mindent, hogy itt lehessenek. Jaaa és nagyanyám ,aki 112 évesen ül a körünkben, büszkén nézi "kisfiát", akinek arca ragyog és jó ízüen nevet a vicceken.
    Most azt gondolod kedves olvasó, milyen hülyeség , hogy ülhetne ott nagyanyám, ki él ma 112 évig.Pedig itt van.Ahogy Apám is ,ma elutaztam 360 km-re hogy tisztelettel tegyek egy szál rózsát a helyre , ahol eltemették, mert ő már nincs ott, itt él a szívemben , immár negyven éve.
    Gyerek voltam úgy félig felnőtt, amikor elment, de soha nem hagyott el. Ott állt mellettem , minden fontos élethelyzetben.Ha nagy boldogság vagy nagy fájdalom ért .Érzetem mindig vigyázz rám, mert az ő szeretete végtelen.Ha nyögve , fájdalommal szültem gyerekeimet, ha kisgyerekként aggódtam a lázas kicsik miatt, és akkor is amikor már elveszítettem minden reményt.Amikor azt hittem mindennek vége, akkor ő rám nézett a
    képről a falamról, de úgy hogy hirtelen meg kellett fordulnom , és tudtam velem van.
    Ma megünnepeljük a nyolcvannyolcadik születésnapját, és emlékezünk.
    Sára a legnagyobb unokám,olyan okos épp , mint ő volt.Az egyetlen fiú Zsolt egy csillagjegyben született vele és épp úgy nézi a világot, ahogy ő tette volna"egy hullámhosszon " vagyunk szokta volt mondani baroness, vagyis én a 15 éves kislánya. Ma már én is nagymama vagyok , de gyereknek érzem magam a mai napon.Az öcsém fiai nem hazudtolják meg a nagyapjukat, épp úgy szeretnek élni, ahogy ő tette. Biliárd , kártya,sör minden épp úgy jöhet.
    Szeretném bemutatni neki az összes dédunokát , de érzem tudja ő és látja milyen szép nagycsalád lettünk.
    És , ha már én is ott ülök majd az égi ünnepi asztalnál, csak annyit kérek gyerekeimtől, hogy így ünnepeljenek, a gyerekek csak rohangáljanak és énekeljenek, ha muszáj idézzék fel épp mit mondaNÉK MOST.
    tipasa és Jártó Róza kedveli ezt.

  6. Amikor már az élet jobban fáj, mintha meg kéne halnod.Amikor túl sokan eltávoztak már barátaid köréből, amikor az újságot is az halálozási oldalon kezded olvasni,amikor testi és lelki kínok gyötörnek, amikor az életet túl hosszúnak érzed, az életed nagy tragédiái álmodban kísértenek,amikor már unokáid egészségéért imádkozol és érzed ,hogy több bajt már nem tudsz elviselni,akkor hazavágysz.
    Ott szeretnél lenni a szülőföldeden a szülői házban , ahonnan elindultál.Most is érzem a nyíló hortenzia illatát,ahogy nagyanyám frissen sült palancsintáinak csábító ízét a számban.
    Néha még álmodom a mindent elsöprő szerelemről. ami azóta megkeseredett,hiába próbálom újraéleszteni az érzést már halott.Még néha álmodom ,ahogy esős vasárnapokon befészkeltük magunkat a nagy régimódi ágyra, és szerettünk-szerettük egymást egész délután.Előtör bennem a melengető anyai érzés mindent beborító melegsége, amikor felnőtt gyerekeim képeit nézegetem ,mosolyognom kell.Bárcsak olyan kicsik lennének ma is és átölelnének kis karjaikkal.Unokáim már sajnos csak néha láthatom,és nem is hasonlítható az érzés, őket már másképpen szereti az ember,persze sokkal nagyobb a félelem,mert túl sokat láttunk, hallottunk már hirtelen jött betegségekről, balesetekről, hirtelen fellobbaó tűzekről.
    A temetőben is szüleim sírjánál állva, a vonzás erejét érzem, szeretnék oda menni , ahol ők vannak.
    De mindenképp hazavágyom a régi kis háború előtt épült házba ,nagyanyám féltő szeretetét hiányolom, pedig nem vagyok már vagy még gyerek.Hiszen, a nyolvanéves ember már valóban újra gyerek lesz.
    Nem szeretnék olyan sokáig élni, hogy valakinek gondot okozzak, akár épp szeretett gyermekeimnek .Szeretném, ha józan eszem megmaradna , már amennyire ez öregkorban lehetséges, a felejtéstől, az elbutulástól való félelem elviselhetetlen .
    Hazavágyom, lélekben sokat járok ott ahol a kiscicával játszottam, a mackómat operáltam 3 évesen, amikor apám még élt és úgy szeretett , ahogy senki soha többet az életben.
    Azt hiszem , ha az élet megengedi vissza megyek oda, és beköltözöm abba a házba, ami most is ott áll a nyárfák árnyékában Diósgyőrben.
    cortes kedveli ezt.

  7. Amikor már az élet jobban fáj, mintha meg kéne halnod.Amikor túl sokan eltávoztak már barátaid köréből, amikor az újságot is az halálozási oldalon kezded olvasni,amikor testi és lelki kínok gyötörnek, amikor az életet túl hosszúnak érzed, az életed nagy tragédiái álmodban kísértenek,amikor már unokáid egészségéért imádkozol és érzed ,hogy több bajt már nem tudsz elviselni,akkor hazavágysz.
    Ott szeretnél lenni a szülőföldeden a szülői házban , ahonnan elindultál.Most is érzem a nyíló hortenzia illatát,ahogy nagyanyám frissen sült palancsintáinak csábító ízét a számban.
    Néha még álmodom a mindent elsöprő szerelemről. ami azóta megkeseredett,hiába próbálom újraéleszteni az érzést már halott.Még néha álmodom ,ahogy esős vasárnapokon befészkeltük magunkat a nagy régimódi ágyra, és szerettünk-szerettük egymást egész délután.Előtör bennem a melengető anyai érzés mindent beborító melegsége, amikor felnőtt gyerekeim képeit nézegetem ,mosolyognom kell.Bárcsak olyan kicsik lennének ma is és átölelnének kis karjaikkal.Unokáim már sajnos csak néha láthatom,és nem is hasonlítható az érzés, őket már másképpen szereti az ember,persze sokkal nagyobb a félelem,mert túl sokat láttunk, hallottunk már hirtelen jött betegségekről, balesetekről, hirtelen fellobbaó tűzekről.
    A temetőben is szüleim sírjánál állva, a vonzás erejét érzem, szeretnék oda menni , ahol ők vannak.
    De mindenképp hazavágyom a régi kis háború előtt épült házba ,nagyanyám féltő szeretetét hiányolom, pedig nem vagyok már vagy még gyerek.Hiszen, a nyolvanéves ember már valóban újra gyerek lesz.
    Nem szeretnék olyan sokáig élni, hogy valakinek gondot okozzak, akár épp szeretett gyermekeimnek .Szeretném, ha józan eszem megmaradna , már amennyire ez öregkorban lehetséges, a felejtéstől, az elbutulástól való félelem elviselhetetlen .
    Hazavágyom, lélekben sokat járok ott ahol a kiscicával játszottam, a mackómat operáltam 3 évesen, amikor apám még élt és úgy szeretett , ahogy senki soha többet az életben.
    Azt hiszem , ha az élet megengedi vissza megyek oda, és beköltözöm abba a házba, ami most is ott áll a nyárfák árnyékában Diósgyőrben.
  8. Az asszony mélyen aludt és a régmúltban járt..........egy kirakat egy férfi egy fiatal lány, vagy fiatalsszony , talán ő maga az.A magas karcsú szőke feltűnően szép pár nevetgélve , összeölelkezve sétálgat a város utcáin, itt-ott megállnak kirakatokat nézegetnek.A lány szeme megakad egy hosszú kék karcsúsított kabáton, mellette egy széles karimáju szürke divatos kalap.
    Bemenjünk , és megnézed?? ...........kérdezi a fiú,aha jó lenne felpróbálom legalább.Annyira jól állna hozzá az a kalap ...........mondja neki a párja.
    Óhh ne hülyéskedj már, hova venném én fel azt a kalapot.
    De amikor bementek és a lány felvette a kék karcsúsított kabátot a férje elkérte a kalapot nyomban , megnézhetnénk hogy áll neki?? ..........kérdezte
    A lány csak kuncogott, ne márr, mondta.Aztán végül mégis felpróbálta.
    Amikor a tükörbe nézett és meglátta a háta mögött a férfi elképedt pillantását kicsit el is szégyelte magát............olyan csodálatot látott a tekintetében.
    És valóban ő maga is látta, úgy mutat épp , mint egy dáma.
    Az álom itt megszakadt , valami hirtelen felébresztette a nőt, aki már a hatvanas éveiben járt.
    Férje régen nincs már vele, a szerelem régen elmúlt.
    De az ez az emlékkép megmaradt érintetlenül és frissen, mint a reggeli harmat a fűcseppeken.Még most is mosolyt csalt a barázdált öreg arcra.
    Az asszonyt annyira felzaklattaa régmúlt emlék, hogy nem is volt képes visszaalaudni, pedig de jó lett volna tovább álmodni.
    Milyen múlékony is a boldogság az ifjuság, és mennyire elszomorító, ha vége van.
    Mégis hálás volt most ezért az álomképért, mert igaz megöregszünk és a szépség elmúlik és megfakul, de amit átéltünk ott él bennünk, amíg csak élünk.
    Így lett ez a szürke széles karimájú kalap az ifjuság és szerelem szimbóluma.
  9. Dóra a fiatalasszony nagyon megrémült, amikor nagyanyja vasárnap délután megkérte, hogy fejezze be a fánk készítést, m ivel kicsit kifutott az időből.
    Kislányom el kell mennem tudod a misére ,elkések nemsokra 6óra.
    De mama , én nem tudom mit kell vele csinálni. Áhh semmiség mondta Anna mama , kicsit meglisztezed a táblát, aztán összegyúrod , kiszaggatod és már lehet is sütni, de addigra itthon is vagyok. Ja, persze várd meg míg szépen megkel és majdenm kifut a tálból a tészta.
    Dóra fél éve lehet, csak , hogy férjhez ment és odaköltözött apai nagyanyjához. Ritka keveset értett még a főzéshez is nem még a sütéshez.
    Máskor alig várták ifjú férjével, hogy a mama elmenjen a templomba végre, ilyenkor mindig gyorsan összebújatk egy kis szerelmeskedésre.Tomi vasárnaponként mindig szolgálatba ment éjszakára, de hogy akár egy napot is ne szeressék egymást elképzelni sem tudták még akkoriban.
    De most segítségért könyörgött, ................gyere legalább le a konyhába, mert nem tudom, hogy fogom megcsinálni a fánkot.
    Tomi kicsit mérges volt, de de lement és nézt hogy birkózik Dóri a nyúlós képlékeny tésztával ,segített és néha lisztet szórt a kezére, látta mennyire kétségeesetten próbálja felesége összállítani a tésztát.Még nevettek is, de a lány majdnem sírva is fakadt.
    Aztán egyszercsak valami csoda folytán összeállt és és kinyújtani is sikerült, Dóra diatalittasan mondta, na lehet szaggatni.
    Amikor Anna mama hazaért, már sült az első fánk, Dóra életének első fánkja.
    Sok -sok éven át áldotta aztán Anna mamát , amikor már gyakorlott háziasszony vált belőle, és tonnaszámra sütötte gyerekeinek a foszlós édes fánkot minden hét végén.Később, még kamaszodó fiai barátai is Dóra mamához jártak igazi jó fánkot enni.
    Aztán, amikor Gábor fia megnősült és a fiatal pár odaköltözött hozzájuk, Dóra büszkén adta át tudományát menyének.Aki aztán ugyanúgy éveken át sütött főzött gyerekeinek.
    Lánya Elizabeth még kamaszlány volt akkoriban, és azt mondta na, ő aztán nem fog ennyit bajlódni , majd megveszik a boltban és kész.
    Aztán , mikor már neki is gyerekei lettek és eljött az ideje sokat kérdezgette Dóra mamát meg a sógornőjét is mitől lesz ilyen foszlós és habos a tésztájuk.
    Anna mama öröksége ez volt a családjának, megszeretette még dédunokáival is a frissen sült tészta illatát, az otthon ízét , és a családi összetartozást.
  10. Őszidőn az öregember nem vállalkozott az útra, valami ismeretlen fáradtság járta át idősödő testét.
    Menjen, csak a felesége meg a lánya az esedékes családlátogatásra.
    Nem panaszkodik már régen , de megviselte, hogy kisebbik gyermeke fogyatékossággal született és azóta is , mint kisóvodást kísérni kell minden lépését, habár 30éves lesz lassan.
    Hogy megviselte nem kifejezés , hiszen ezzel telt el keserves élete.Mindig türelmesnek lenni , sosem fellázadni a sors igazságtalansága miatt, miért is érdemelte ki ő és felesége ezt az életen tartó kínt.
    Nem maradt azért tétlen , amikor a szomszéd hívta............................gyere át komámuram, mert az volt neki a szomszédja....................talán segíthetnél a a padlást takarítom, annyi itt a lim-lom..........................így hát átment és eltelt lassan a délután.
    Aztán egy kis jó hazai bort szopogattak a teraszon.
    Már alkonyodott , amikor végre hazabaktatott, kényelmesen megmosadkodott és lekfekvéshez készülődött a könnyű vacsora után.
    Leült a karosszékbe a jól megszokott helyére a ház csendes volt bekapcsolta a TV-ét hátha van valami érdekes benne.
    El is szenderedett, hirtelen ébredt szokatlan szorító érzés a mellkasában...........................mondta is az orvos Laci bácsi vigyázzni kell már ebben a korban , ne erőltesse meg magát a fizikai munkával.
    Fel akart állni, de annyira fáradnak érezte magát, hogy nem ment.Lassan csúszott lefelé a bódulatba, erősen szorítva kezét a mellkasára.
    A félhomályban még arra gondolt, hogy talán még telefonálni kéne, de a légszomj , olyan erővel csapott le rá, hogy csak fuldoklott tőle.
    Utolsó gondolatival szerettei körül járt, még el kell búcsúzni tőlük, így nem lehet , ez nem lehet, hogy itt avég, és ők nincsennek vele.
    Valami csodás béke szállta meg a lelkét, valami végtelen nyugalom,............................még felrémlett előtte a virágos rét , ahol Erzsikével találkozott, mégegyszer fiatal és erős volt, szerelmes és boldog.........................mielőtt átlépett a horizonton , át egy másik világba , egy jobb helyre az örökkévalóságba.
    Másnap Erzsike hazaérkezett, és már az is furcsának tűnt, hogy szeretett férje nem jön eléjük , és már a telefont sem vette fel, mielőtt elindultak a városból szólni akart neki mikor érkeznek pontosan.Lányuk a down.kóros Elizabeth, ott téblábolt körülötte, érdekesen mozgatva kezeit, és valami megmagyarázhatatlan izgalom vett erőt rajta.
    Amikor az asszony észrevette a lámpát a teraszon , már tudta nagy a baj, hát még mikor az ajtót bezárva találta.
    Menj Lyzbeth szaladj át a keresztapádhoz, nem tudok bemenni.
    A lány szótfogadott és hívta szomszédot.
    A kert felől közelítették meg az ablakot , és nagy nehezen rést nyitottak a zsalugáteren, benn is lámpa égett , és ment a tv.
    Aztán már összecsődült mindenki a körzeti megbízott, a családorvossal együtt érkezett meg, de itt volt a sok ismerős a bámészkodók , mind azt találgattá, mi történhetett.
    Egyedül Laci bácsi álldogállt ott az ajtófélfánál és próbálta támogatni síró özvegyét, megsimogatta a kislánya homlokát........................Lyzi ne sírj......................jó itt nekem semmi baj.Elfáradtam nagyon , és most megpihenek, ......................várlak titeket, jó itt elhiheted nekem.
    A lány kezének remegése kezdett alább hagyni, anyja de még az orvos is dühkitörésre számított tőle.......................de valami csoda folytán a beteg Lyzi...................megszólalt szokatlanul nyugodt hangon.............................meghalt a papa ugye?Azt mondja , jobb neki ott.Ne sírjatok.
    Ettől mindenki ledöbbent , de örültek , hogy a kislány nem lett rosszul.
    Aztán már csak hullaszállítóra vártak, akik elvitték Laci bácsi élettelen testét, a felesége nem kért boncolást régen tudták , hogy baj van a szívével.
    Erzsébet bölcsen és bátran viselte élete párja váratlan halálát.
    Ezután neki kell a terhet viselni, és Lyzi-t nevelni , gondoskodni róla.
    De mi volt ez csoda, hogy lánya ilyen természetesen fogadta.......................a papa meghalt...........................ahogy erre gondolt már látta is , ahogy Laci bácsi rámosolyog és azt mondja neki....................................én beszéltem vele Erzsikém minden rendben lesz ne félj.
  11. Az évforduló!!

    Reggel az asszony jó korán ébredt , mint mostanában már szokás szerint . Hol itt, hol ,ott fáj nem marasztalja már az ágy. Lassan köntösbe , papucsba bújt és és csendesen az ablakhoz lépett. Odakint csúfos , ködös nyálkás téli idő, a fákat az északi szél cibálja, fázósan összehúzza magán a köpenyt és visszaballag a szobába. Halkan meg is teázik és , akkor eszébe jut az a 43évvel ezelőtti reggel.
    Milyen önfeledten és boldogan ébredtek, a fiatalság kirobbanó egészségével az életbe vetett hittel és szerelemben ölelkezve, azon a reggelen , tudták összekötik az életüket.
    A papa még aludt kicsit , később ébredt a párjánál, kicsoszogott a konyhába , és jó reggelt kívánt.
    Megfőzte a kávét, mint minden reggel és csendben megreggeliztek, megkávéztak.
    Nem beszéltek már sokat, hiszen a sok-sok év alatt megtanulták szó nélkül is megérteni egymást.
    Tudod-e milyen nap van ma?? ............. kérdezte az asszony. Persze , hogy tudom mondta az öreg kicsit megsértődve: boldog évfordulót ...............mondta és egy nagy tábla csokit nyomott az asszony kezébe, aztán gyengéden arcon csókolta.
    Nagy ajándékokat már régen nem vettek , nem is volt miből.Szerényen éldegéltek a kis nyugdíjból.
    A mai nap , azért különleges, ki is rántok két szelet húst és a régi receptes könyvből kinézek egy jó kis olcsó sütit.................mégiscsak ünnep van.
    Aztán az ebéd után elméláztak múlton, ilyenkor már ott voltunk ..................motyogta az öreg.
    Emlékszel mama majdnem el is késtünk.Már majd nem hívták a következő párt.
    Igen papa elkéstünk, hiszen nem volt idő elkészülni.A fiatalok lopva házasodtak össze, nem volt jelen egyikőjük rokonsága sem.Délelőtt még ruhát is venni kellett, mert amiben a lány otthonról megszökött, nem igazán volt ünnepi viselet.Gyűrűre nem volt pénzük, úgy kapták kölcsönbe papa munkatársaitól.
    Emlékszel , szólalt meg most az asszony................a kezem kisebesedett a sok hideg víztől , és amikor megszorítottad felszisszentem.Alig tudom miket mondott az anyakönyvvezető, annyira ideges voltam.
    Mennyire írigyeltem a következő párt..................a menyasszony fodros szépséges menyasszonyi ruhában , mosolygó szülők és rokonok gyűrűjében.
    Nekünk csak a két tanú, akiket épp megkértünk, írjanak alá.
    Aztán amikor kiléptünk a tanács kapuján, megöleltél, és annyira furcsa volt minden, mintha a föld is másképp forgott volna.
    Mennyi sok-sok év telt el azóta, szenvedéssel és örömmel.
    A gyerekek , akik betöltötték az életet....................jó messze járnak, rég kirepültek a családi fészekből.
    Újra csak mi vagyunk egymásnak.
    Papa is néz maga elé, azért jó, hogy még megvagyunk mi egymásnak.
    Annyira félek, mi lesz, ha itt hagysz???Ugye nem mész el előbb??
    Hát ezt nem ígérhetem mondja az asszony, hiszen nem tudhatjuk.................ki marad és ki megy elsőnek,??
    A nap szépen lassan elmúlt, mint máskor és a kérdés a levegőben maradt.
    A két öreg csak reménykedni tudott nem ő marad egyedül ebben a fájó egyre nehezebben élhető életben.
  12. A fiatalok már nem féltek semmitől, a tömeg csak csődült be a "fehér ház kapuján" észt vesztő ordítás üvegcsörömpölés, embertenger . Már senki nem állhatott útjukba , eltökéltek elkeseredettek és mindenre elszántak voltak.
    Zoltán a menet élén haladt , ahogy már napok óta ő vezette a diákokat a tüntetéseken, az egyetemistáknál nem volt fegyver, ők csak tárgyalni jöttek , de nem találtak senkit, a politikusok rég elmenekültek .
    Már előző nap készült valami robbanni érezték nincs már mire várni.
    Hiába volt a készültség , a rendőrök nagy számban megtagadták a szolgálatot, és nem jelentek meg a rendőr őrsökön, inkább beálltak a tüntetők közé, ahol már szép számmal akadtak nagymama és nagypapakorúak is.
    A város forrongott a szép karácsonyi fények kialudtak, a vásári forgatag felbomlott és az elkeseredett emberek tömege csak nőtt percről percre.
    Már majdnem beérték a diákokat, amikor az első lövések eldördültek.Sokan egyszerűen kidőltek sorból az utat vérpatak borította be.
    A tömeg megtorpant , aztán még ezerszerte jobban eszét vesztette és nyomult tovább.
    Zoltán a jogi egyetem hallgatója volt...............eddig , most élettelenül feküdt sok más társával együtt.Nagyapja sírva borult szeretett unokája testére, és szívszaggatóan zokogott.Miért??? Istenem miért??............visította az ég felé emelve karját.
    Télirózsás forradalomként vonul be ez a mai történet is a történelem nagykönyvébe. Egy kis ország nagy tragédiájaként, emlékszik majd meg sok utód róluk ,akik legalább megpróbálták.
    Mivel élni már nem talán meghalni még érdemes az eljövendő igazabb életért.
  13. Pali bácsi akkor már majdnem 5éve lakott az árnyas fákkal körülölelt csendes nyugdíjas házban , nem is ház volt ez , inkább kastély.A dunántúli kis falu ékessége, amikor már régen állt itt kihasználatlanul , gondoltak egyet és felújították.
    A gyerekek jöttek néha- néha meglátogatták az öreget, de a kártya és sakk partnerek nem pótolták az asszonyt, lélekben magányos volt Pali bácsi.
    De hiszen nem is lehet ezen csodálkozni már emberemlékezet óta együtt voltak, amikor a könyörtelen vég elszakította tőle imádott feleségét.
    Azóta lassan és szomorúságban teltek a napok.
    Aztán egy márciusi reggelen újabb lakók érkeztek a házba, szép sorban bemutatkoztak , és amikor Pali bácsi kezet rázott az öregségében is elegáns és intelligens nő benyomását keltő Margitka nénivel , egyszer csak történt valami, az öreg nem tudta volna megmondani m i volt az. Csak egyre fürgébben készült reggelenként, és jobban oda is figyelt mit is fel fel a reggelihez, szépen megborotválkozott és még tükörben is megnézte magát, ami már jó régen nem volt szokása.
    Először ő maga sem értette mi változott, de egyszer csak azt vette észre , hogy keresi Margitkát a szemével és igyekszik a közelébe kerülni.A reggeli utáni gyenge kis büfé kávét már együtt iszogatták a társalgóban.
    Pali bácsi beleveszett a szép átlátszó égbolt színű szemekbe, és csak nézte elbűvölten az asszony barázdált arcát, amin felfedezte az ifjúság szépségét.
    Pedig idestova Margitka is elmúlt már hetven éves.
    Aztán csak teltek a napok az öreg szinte kivirult, mondták is nővérkék: Pali bácsi csak nem szerelmes tán???.............az öreg csak legyintett..........az én koromban??? , ugyan menjenek már drága!!!de közben kicsit kipirosodott az arca, és gyorsabban kezdett verni a szíve.
    Margitkával sokat beszélgettek színházról , filmekről, a rég múlt dolgokról , családról ,gyerekekről.
    Egyszer még el is mentek egy a helyi kultúrházba, ahol Kálmán Imre estet tartottak.
    Aztán ,amikor elérkezett a karácsonyi gyertyagyújtás az otthon lakói és nővérek is a két öreg csillogó tekintetében gyönyörködött.Pali bácsi még táncra is felkérte Margitkát.
    Pali bácsi először nem könnyezte meg a karácsonyt, mióta az asszony "elhagyta".
    Margitka se vágyott már , hogy mindenképp hazavigyék az ünnepekre, jó nekem itt mindenem megvan .....................mondta gyerekeinek.
    Aztán újév napján nagy eseményre készülődtek a nyugdíjasház lakói.
    Szépen feldíszítették a társalgót beüzemelték a régi zongorát.
    Pali bácsi és Margit néni esküvője igazi kuriózumnak számított, még a nővérkék is megkönnyezték,amint a két öreg elérzékenyülve, szemükben könnyekkel örök hűséget esküdött egymásnak.
  14. Anni a netet böngészte, épp , amikor épp nem akadt sok dolga az irodában. Otthon nem igen volt ideje rá, hiszen kapkodva főzött némi kis vacsorát, aztán már fürdetés, esetleg gyors lecke átnézésre volt idő, aztán máris készülődés a következő munkanapra.
    Ma még anyát is meg kell látogatnia a kórházban, már nem sok javulást ígérnek, marad ez az állapot.Hiába nem került időben orvoshoz, hiszen egyedül volt otthon, amikor a szélütés érte.
    Igen, sajnos nem lesz más választása.................akciós felvétel az idősek otthonában....olvasta..........karácsonyi akció??!!! és a könnyeket nem tudta visszatartani, csak folytak patakokban a szeméből.
    Anyja nem ezt érdemelné.
    Otthon kellene meghalnia, a család körében, mint réges-rég volt hajdanán, amikor még az volt természetes, hogy az öregek békében mentek el.
    Gyerekeik ápolták és féltő szeretet vette őket körül még ha tehetetlenek is lettek.
    Gyöngyi gyorsan letörli könnyeit, nehogy a főnök meglássa, az állásának meg kell maradnia, még csak nem is beszél anyjáról, nehogy azt higyjék kiesik a munkából , akár pár napot is.
    A férje is azt mondta nem teheted meg akárhogy is bánt, nem maradhatsz itthon, ...........hiszen éhen halunk a kerested nélkül.
    A lány csak ült a kórházi ágy szélén , és nem beszéltek, hiszen nem is tudott már anyja csak a szemével szólni, abban is annyi fájdalom és keserűség, hogy szinte fájt ránéznie,csak simogatta az öreg májfoltos kezeit, és arra gondolt, mennyivel jobb lett volna a hirtelen jött baj, inkább ne folytatódott volna.Tudta kegyetlen gondolat, de úgy érezte anyja is ezt kívánta volna inkább.
    Nem sokára itt a karácsony!!!
    Micsoda perverz ötlet "akciós karácsonyi beköltözés", de sajnos az élet már csak ilyen perverz dolgokat produkál , mert igenis jól jön, most, hogy nem tehet mást.
    Eladják a kis parasztházat bármilyen keveset is kapnak érte, és beköltöztetik a mamát az idősek otthonába.Itt már nem maradhat sokáig ,szóltak a reggeli vizitnél.
    Az idén halványabban égnek majd a gyertyák a fán, és szomorúan ülik körül az asztalt.A gyerekek is értik már, a pénz, ami a legtöbbet számít, mert lehetetlen nélküle élni.
    Aztán csak felöltöznek és bemennek a kórházba, körbeülik az ágyat és eléneklik még egyszer a mamának a menyből az angyalt.Akinek arcán csendesen csorognak a könnyek, habár már azt hitték nem hallja őket!!!
  15. A hajnali köd sűrűn szitált, még néma csöndbe burkolódzott a kihalt falusi utca.
    Még hajnalnak is túl korán van, alig akad utas ki négykor indul,a vonat is lassan még álmosan húzott be a kis állomásra, mintha gondolkodna , hogy megálljon-e egyáltalán.
    A fekete kabátos görnyed vállú asszony, bizonytalan léptekkel indult , hogy fellépjen a lépcsőre, eleinte nem tervezte, hogy felszáll.
    Amikor alig egy éve kimondták a halálos diagnózist, nem ijedt meg , szinte örvendett a lelke, hogy talán vége, és nem sokáig marad már a földi létben.
    Családja kérlelte, óvta, biztatta, , de ő nem akart már élni.
    Mégis végigcsinálta a a műtétet, a kemót.De senki nem érezte, amit ő, a kibírhatatlan fájdalmat, amikor összeszorult gyomorral rémálomból ébredve, görcsösen hányt, vagy épp meg sem bírt mozdulni, mert félt szétesik meggyötört teste.
    Amikor összeszorított foggal, lucskosra izzadva harcolt a légvételért, amit utolsónak érzett. Aztán megint csak jött az enyhülés, az újabb reménykedés a hiába való.Este elbúcsúzott lélekben már tőlük, drága kicsi unokák, mennyire szépek, kedvesek mennyire fog hiányozni, tudta ésszel, és talán szívvel is , hogy maradni kell.
    Isten tudja, ki miért, és mit vétett amiért , most szenvednie kell.
    Ki érti a felfoghatatlan élet célját???
    Az asszony leült az ablak melletti ülésre, és kibámult céltalanul a ködbe.
    Igyekezett vissza emlékzeni a régmúlt ifjúság örömeire, és halvány mosoly suhant át barázdált arcán.Valamikor talán egy másik életben szép volt és fiatal és főleg egészséges.Meglátta még a nap sugárzó fényét, a hold ezüstjének szépségét. Imádta a naplementét a tónál, az erdőt, ami körbeölelte a kis házat a hegy alatt.Mennyire imádta a férfit, aki aztán elárulta és megcsalta, de ő képtelen volt elhagyni.
    Leélték az életet, a gyerekek biztonságban és apával , anyával nőttek fel.
    Bármennyire is fájt, és tudta nem szabad lenne megbocsájtani, mert önön magát árulja el vele.
    Lassan újabb állomás a monoton zakatolás , alig jutott el elméjéhez.
    Igen , azért indult el, hogy végre véget vessen a szenvedésnek.Talán leszáll a következő állomáson, hogy a végső állomásra lépjen a sínekre utoljára.
    Megborzongott, összehúzta magán a kabátot, és akkor meghallotta a kislány hangját, amint csak mondta és mondta: mama tudod a tomi az oviban ő az, ő lesz férjem. Szerelmes vagyok mama, elhoztuk a csokit?? ,a macimat is neki adom.A szőke kis hajtincsek kikukucskáltak a sapka alól a kislány szeme úgy csillogott, mint az esthajnal csillag.A nő csak nézte és hallgatta és nem tudott betelni vele. Milyen szép és tiszta ez a gyermek!!!
    Aztán betért a piacra és méregdrága epret vásárolt az unokáinak.
    Úgy döntött élnie kell, mert ez a feladata, ha fáj , hát fájjon csak ki lehet bírni!!
    Harcolni kell , mert az élet ajándék.
    Harcolni, míg a tüdőd levegőt kap, amíg lábad lépni bír, vagy azon túl is.
    Amíg van , akik szeretnek tartozol az életeddel.