Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]

    Smaragdszemű csillaglány,
    szíved tépte ez a nyár.
    Ne várj tavaszt, nem jön már,
    hát tél nyomában induljál…

    Havas fenyők között járva,
    álmodd magad napsugárba,
    s gondolj néhány ölelésre,
    mely szárnyat vont az égi-kékre.

    Mikor könny oltja a tűzhalálod,
    s te pernyehamvú véged járod,
    ne feledd, a földi percek,
    bár fájtak, s néha elvéreztek,
    de részük volt az életednek.

    Kun Magdolna

    Csatolt fájlok:

    Levitian és cortes kedveli ezt.
  2. Mindhalálig szeretlek

    Mindhalálig szeretlek,
    mondjuk ezerszer és újra,
    pedig szívünk mélyén tudjuk,
    az ígéret csalóka,
    mert honnan is tudhatnánk,
    honnan is sejthetnénk
    mit hoznak az évek,
    s hányszor mond majd ellent
    a sorsunk írta élet.

    Mégis hisszük azt,
    mi másabbak vagyunk,
    mert ha a kitűzött cél felé
    együtt haladunk,
    nem lehet oly mellékút,
    mi eltérítene,
    mindaddig míg kulcsra zárul
    két ember tenyere.

    Kun Magdolna

    [video=youtube;hyTeog81HLo]http://www.youtube.com/watch?v=hyTeog81HLo&list=UUUoUDKbpascLG6OP_DoXYGQ&index=1[/video]​
    Levitian kedveli ezt.
  3. [​IMG]

    Kun Magdolna

    Angyalszárnyakon

    Nagymamám mindig azt mondta nekem,
    eljön az-az idő is, mikor nem leszek,
    s akkor majd kicsi unokám, ott fenn az égiek
    fogják meg helyettem árva kezedet.

    Küldenek a földre néhány kicsi angyalt,
    akik vigyázzák helyettem minden léptedet,
    akik úgy ölelnek át, olyan meleg szívvel,
    mint ahogyan azt egykor, én tettem veled.

    Mikor Karácsony éjszakán felnézel az égre,
    és tündökölni látod a messzi csillagot,
    érezd azt a puhán-puha, selymes melegséget,
    mit köréd simítanak a földi angyalok.

    Minden simításban hinni fogsz majd abban,
    hogy fentről nézve is rád vigyázhatok,
    mert ég és föld között sem léteznek határok,
    ha két szív távolsága egy úttá fogyott.

    [video=youtube;ftrOcTDi0a4]http://www.youtube.com/watch?v=ftrOcTDi0a4&list=UUUoUDKbpascLG6OP_DoXYGQ&index=1[/video]​
  4. .[​IMG]
    [​IMG]
    Kun Magdolna

    Karácsonyi szélben

    Anyám hangját hallom, anyám dúdol halkan,
    ebben a jégszélként tomboló időzivatarban,
    ahol egymást váltják az évszakok, az évek,
    melyekből minden nap elfogy egy sóhajtásnyi élet.

    Anyám ül kertünkben, ő vigyázza csendjét,
    ő olvassa gyöngycsokorba a tavasz közeledtét,
    ő sírja el csillagszemmel a fájdalom szavát,
    mikor könnycseppeket havaznak a téli éjszakák.

    Anyám marad az-az ember, ki félve gondol rám,
    ki két kezével felemel, ha mély alant a sár,
    anyám volt és lesz is az, ki soha nem hagy el,
    ki ég és föld között is gyermekként nevel.

    [video=youtube;C1DRjxWdZ6w]http://www.youtube.com/watch?v=C1DRjxWdZ6w&list=UUUoUDKbpascLG6OP_DoXYGQ&index=1[/video]

    Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok minden
    kedves Barátomnak!

    giziszalay kedveli ezt.
  5. Drága nagyapám nem dorgál már hangod,
    és szelíd szemed sem mosolyog rám vissza,
    elhagytál te is, mint mindenki más,
    ki gyermekkori éveim széppé varázsolta.

    Csak tudatom őrzi a régi emlékeket,
    az öreg gémeskutat, mibe dinnye hűlt a nyáron,
    két dolgos kezed aranyló nyomait,
    mely virágszirmot hajtott a cseresznyefaágon.

    Hányszor eszembe jut bakancslépteid,
    mitől minden érdes fűszál lábad elé hajlott,
    és hányszor eszembe jut boldog dalolásod,
    mely virágutcánk végétől, házunkig hallatszott.

    Hányszor gondolok még rongyos tarisznyádra,
    miben mindig akadt néhány madárfalat,
    amit csak nekem hoztál, csak nekem tartogattál,
    akkor is, ha neked morzsányi sem maradt.

    Talán ott odafenn az égi felhők útján,
    még ma is bátran felnyergeled táltos lovadat,
    s még ma is körbejárod azokat a búzaföldeket,
    melyeknek érett kalászából kenyerünk dagadt.

    Talán te is gondolsz rám, mikor csillag gyúl az égen
    és nagyanyám kezét szorosan fogod,
    mikor együtt sétáltok azon a végtelen nagy úton,
    ahová majd egyszer érkezni fogok.

    Kun Magdolna


  6. Tudod fiam, az anyai lélek
    megtudja állítani az idő múlását,
    és örök fiatallá tudja tenni azon pillanatot,
    mikor először ölelte magához
    szíve önmását.

    ****
    Mosolyod az én mosolyom, fiam,
    arcocskád pírja ajkam vonzata,
    csillagszemed pillantása szemem sugara,
    mely égi fényt ragyog éji álmodba.

    Tündérlelked ragyogása élni akarásom,
    létküzdő akarat a mindennapokba,
    olyan acélhittel rendelkező földöntúli erő,
    mi sosem ütközhet akadályokba.

    Tested melegsége szívem dobbanása,
    szíved piciny dobbanása életem dala,
    mely oly szépen dúdolja a szeretet szavát
    mint a mennyben hangzó angyal-muzsika.

    Kun Magdolna



  7. Nem ringatsz már Anya, s nem dúdolsz nekem,
    nem könnyezik szemem tündérverseken.
    Bűnös világ ostora vág, az csapkodja hátam,
    az vérez rám élet-sebet a mindennapos gyászban.
    Bölcsőm is csak emlék lett, elhalványuló,
    akárcsak a fafaragott bűvös hintaló,
    melybe bele-belenevetett szemed sugara,
    mikor arcomon fénylett fel ajkad mosolya.
    Nem ölelsz már át anya, nem nyitsz nagykaput,
    ha némi vigaszszóért léptem hazafut,
    s nem kíséri bánat sem tovatűnő árnyam,
    mikor visszaint kezem egy könnyes pillantásban.
    Nehéz anya nélküled, mert nincs már senki sem,
    ki szó nélkül értené, mi is van velem,
    ki kérdés nélkül tudná, mit felel a szív,
    mikor a zokogás éle érzelmet hasít.
    Nem vársz többé anya ünnepnapokon,
    nem segíthetsz már, ha mar a fájdalom,
    nem lelhetek többé vélt oltalmat nálad,
    bármily szorító is torkomon a bánat,
    mert oly mérhetetlenül nagy távolság oroz,
    hogy sosem érhetném el,
    csillaglábnyomod

    Kun Magdolna




  8. [​IMG]

    „Ugyanúgy szeretlek ma is,
    ha búvik a nap, s köd szitál,”
    ha tavaszt csaló virágszirmon
    táncot jár az illatár,
    ha tél havába tapossák
    az őszbesárgult levelet,
    ha senki nincs már mellettem,
    ki megfogná a kezemet.
    Ugyanúgy szeretlek akkor is,
    ha por fújja be léptedet,
    ha sóhajtásnyi emlék maradsz,
    mit nem színez, csak képzelet.
    Ha édes alkony halk csendjében
    összeér a két kezünk,
    ha két csillagból egy csillaggá
    nemesül a szerelmünk,
    ha derült égen felhők űzik
    az elkószáló fényeket,
    ha minden óránk s minden napunk
    fájdalommal vértezett.
    Mert én akkor is szeretlek, ha már,
    „Halványan pihen a táj,
    de tested forró emléke
    ott is utolér,
    ahol megvetette lábát
    az őszi dér”

    Kun Magdolna

    <iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/zcd4srVUNtQ" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe>


  9. [​IMG]

    Tudom, hogy nem jössz Mama,
    mégis-mégis várlak,
    mint puha meleg kincset fogom a ruhádat,
    és hozzásimítom arcom, hadd érezzem át,
    édes parfümödnek virágillatát.
    Tudom, hogy nem érlek el, bárhová is mennék,
    hisz a távolságot nem győzheti néhány kicsi lépés,
    de mikor este van, és csillagszemed látom,
    átlátok Mama a fényes mennyországon.
    Látom, hogy ott ülsz, és könnyed hullatod,
    hiába ölelnek gyöngyhajú angyalok,
    neked, csak értem fáj annyira a szíved,
    értem, ki visszasírja gyermekmeséidet.
    Üres a ház Mama, üres nélküled,
    a bútorok, az álmaim mind-mind eltűntek,
    csak egy tőlem kapott rajz maradt a hófehér falon,
    mely neked készült egy ünnepi napon.
    Próbálom a hiányt ki nem mutatni,
    de nem tudom Mama, mert itt bennem valami,
    újra és újra feltépi a sebem,
    azt, ami forratlan, mi nem gyógyul be sosem.
    Tudod Mama, amíg emlékemben élsz,
    olyan, mintha kettőnk között nem szűnne a lég,
    s e lég újra hallatná hangod bársonyát,
    melyben eggyé válik majd
    a föld és ég-világ.

    Kun Magdolna
    Fotó:Ernest Gotthard​


  10. Ha csendes érzelmünk elcsitul végleg,
    s nem marad belőle csak gyengéd kézfogás,

    vigyük bele abba a kézfogásba mindazt a szépet,

    mit veled élhettem meg, oly sok éven át.

    Ha szemünk bája már megkopottan nevet,

    s abban homályos lesz minden fénysugár,

    lopjunk szunnyadt színeibe felparázsló tüzet,

    hogy túllobogjon benne a lángperzselő nyár.

    Ha hűvös esték árnyaitól megremeg a szívünk,

    és túl szűkössé válik a köztünk lévő tér,

    lelkedben készíts majd lágy fekhelyet nekünk,

    melynek kiterjedt ragyogása a csillagokig ér.

    Kun Magdolna


    <iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/cmsslUet0R8" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe>



  11. [​IMG]

    Ellobban az élet, drága Barátom,
    fakó románcunk is csillagtáncot jár,
    de itt mélyünkben túlharsog egy álom,
    melynek szép igéje csupa-csupa báj.

    Búcsú dal hallik messzi-messzi távol,
    édes-bús meséje ékköves karát.
    Gyémántfényében szemsugarad látom,
    ahogy ragyogást vet szempilládon át.

    Még éled bennünk a vágyak mámora,
    mely vérvitorlánkon árbocként feszül,
    még minket kísért a boldogság szava,

    akkor is, ha néha könnyé nehezül,
    mert bármily sírós az élet panasza,
    szívünk bátorsága fölé nemesül.

    Kun Magdolna

    <iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/LsAHSjgvDHs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

  12. Ugye Mama odaát is színesek a fények,
    és a naplementék is ugyanolyanok,
    nincs különös változás a forró nyári éjben,
    a tél is ugyanaz a hideg, megszokott.

    Ugye átölel esténként két puha gyermekkar,
    s van, ki jó éjt kíván, mikor lámpás gyúl az égen,
    s van, ki féltő mozdulattal lágyan betakar,
    mikor felhő-paplanod csillagokba vész el.

    Ugye nem lepik el arcod kóbor kicsi könnyek,
    csak édes mosoly szalad végig ajkadon,
    és nem sírsz értem a mennyországban többet,
    mint itt ahol, te voltál az őrzőangyalom.

    Ugye meg fogsz várni, ha későn érkezem is,
    és nem veszik helyem más gyermekszívek,
    mert van úgy, hogy az álmom később ébredezik,
    mint ahogy lelkem szeli át a végtelen eget.

    Ugye Mama, meg van még piros pántlikám,
    mit göndör fürtjeimen át-át kötöttél,
    s megvan még halványkék, szép selyemruhám,
    mibe egy ici-pici szívet belehímeztél.

    Mama, édes Mama, mesélj hát nekem,
    varázsold bűvössé magányéletem.
    Mindaddig, míg egy alkonyati napon,
    felgyorsult lépteimmel
    meg nem érkezem.

    [video=youtube;Kolv0FO6S3E]http://www.youtube.com/watch?v=Kolv0FO6S3E&list=UUUoUDKbpascLG6OP_DoXYGQ&index=1&feature=plcp[/video]​
    Levitian kedveli ezt.
  13. [​IMG]

    Nagyapám minden reggel úgy indult útnak,
    hogy tarisznyájába tett egy nagy adag szalonnát,
    néhány héjaira bontott lila színű hagymát,
    és azt a nélkülözhetetlenül fontos éles bugylibicskát,
    amivel nekem faragott cifra fűzfa sípot.
    Kenyérszeletből több lapult a zsákban,
    mert egyet mindig, de mindig visszavártam,
    hisz az volt csak igazán a madárlátta kenyér.
    Abban a kenyér szeletkében benne volt az élet,
    fáradt két kezének minden mozdulata,
    s mindaz a gőzölgő illat, mi forró kemencékben
    az éhes gyermekszájakat csillapíthatta.
    Benne volt a tücsökzenék ciripelő hangja,
    a learatott búzatáblák katonás sora,
    és mindaz az ember-jóság, mi szeretettel vegyült,
    ha huncut mosolyával ballagott haza.
    Mikor észrevettem, hogy befordult a sarkon,
    mindent félredobva rohantam elé,
    hisz tudtam, abban a foltos, rongyos tarisznyában
    megtalálom azt a fáradt szívet is,
    mely könnyes szemmel zárt karjai közé.
    Ma már nincsen madárlátta kenyér,
    és nincsenek katonás glédájú búzatáblás rendek,
    az enyészeté lett minden, ami szép volt,
    csak én őrzöm még tiszta hittel
    azt a mindennél többet érő,
    morzsákra hullt
    kincset.

    Vers:Kun Magdolna
  14. [​IMG]

    Tavasszal, mikor rügyekből falevelek lesznek,
    és szendergő álmából felébred a táj,
    egy régi dal jut eszembe az akácvirágzásról,
    amit annyiszor dúdolt drága jó anyám.

    Szerette, mikor virágok közt érte őt az alkony,
    s a reggeli pirkadás léptét ölelte,
    mikor fáradt dolgos két kezét átjárta a napfény
    harmatvíztől megcsillanó aranyos leple.

    A nyár volt a mindene, a rózsaillat árja,
    mit szél repített kertjének minden zeg-zugán,
    hogy minden illattal telt percében azt érezhesse,
    mintha átlépett volna a mennyek kapuján.

    Áhítattal hallgatta, ahogy a rigók fütyörésztek,
    azon a terebélyes lombú ágas-bogas fán,
    melynek minden ágán egy-egy emlék szépült,
    mert nagyapám ültette egykor hajdanán.

    Az ősz színes varázsa kedvetlenné tette,
    talán mert felfedezte benne az elmúlás nyomát,
    s azt a hullt levélben jelen lévő rozsda-bánatot,
    mely megállásra késztette szíve ritmusát.

    A tél hallgatag csendjében ő is néma maradt,
    csak nézte-nézte szomorúan a szálló hópelyhet,
    és arra gondolt milyen az, mikor a fehérhajú dér,
    minden-minden álmot örökre betemet.

    Vers:Kun Magdolna
    Fotók:Nerion
  15. [​IMG]

    Csak fekszem a fűben
    és elgondolkodom,
    a fentről lefelé néző csillag-sorsokon,
    őket vajon van-e, aki érti,
    aki megfejtett titkukat álmokra cseréli.
    Olyan édes-bűvös álmokra,
    mik csak a földön léteznek,
    de talán még a legmagasabb égtetőn is
    életre kelnek.
    Ott a felhők felett bújócskázó
    huncut csillagok,
    őriznek-e szívük mélyén oly titokzatot
    és rejtegetett szépet,
    ami boldogságra tanítja
    az összes csillagnépet,
    s aminek talán az emberek is
    nagyon örülnének.
    Talán az a világ az,
    ahol a szeretet alapokon áll,
    ahol a gyűlölet nem ismert,
    sem a rút viszály,
    és csak a szép uralkodik mindenek felett,
    mert örökös jóságból áll
    a lélek-képzelet.

    Vers:Kun Magdolna
    Levitian kedveli ezt.