Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]

    Haldoklik a csend – túl üres a ház -
    merész álmon ring a sorstalanság.
    Sebet szaggat ma a cél nélküli vágy,
    égő lüktetése jeges zsibbadás.


    Hamis álarc szülte, múló, szép románc,
    holtak szigetén egy csalárd látomás.
    Hiába szól szelíden a végső vallomás,
    kihunyt abból már az éltető parázs.


    Homokszemekből álmodlak meg téged.
    Felépítem belőlük az örök menedéket.
    Hogyha indulni kell a fénynélküli éjbe,
    az utolsó lépésem lépteid elérje.


    vers: Kun Magdolna
  2. [​IMG]


    Álmatag könnycseppek csordulnak a földre
    - nyári harmatként szitáló ezüsteső szemek.
    Gyöngyöket sírnak egymásért, egymásnak
    -mint én is, mikor félek, hogy elveszítelek.
    Szelíd öleléssé válik a halk szavú félelem,
    nem tudja még titkát, s nem sejti hogy lehet
    álmodozó szívvel meghalni akkor is, mikor
    szemünk tüzében éled egy felhevült tekintet.
    Figyeld, figyeld a fényjelet!
    Meglátod benne a legszebb perceket.
    S tudni fogod, érted, te vagy az az ember,
    kinek hitem odaadtam,
    s akit mindenkinél jobban, jobban szeretek.


    vers: Kun Magdolna
  3. [​IMG]

    Már rég nem vágyom fellobbanó lángra,
    mely életre hevít és szikrákat szór felém,
    nem hat meg többé a szívek dobbanása,
    akkor sem, ha ritmusa olyan, mint az enyém.
    Nem csábít röppenni színes lepkeszárnya,
    hiába tündöklik éke, csillagfények egén,
    céltalan ember lettem, magány utam járva,
    melyen senki sem fogad, senki sem jön elém.
    Félbetépett gondolaton elszunnyad a hála,
    távolból újra éled egy lágy dallamú remény,
    de saskarommal ragadja két kéz szorítása,
    s levegőtlen torkomban csenddé válik zeném.


    vers: Kun Magdolna
  4. [​IMG]


    Ringass, csak ringass! Oly szép az ölelésed!
    Félhold ívben feszüljön a kéjtől éledt test!
    Lágy mozdulattal lihegjen a földön járó idő,
    Mely egy utolsó tánccal még égig emelhet…

    Szeress, csak szeress! Szememben fény vagy!
    Örökifjú élet, mitől megdobban a szív.
    Egy őrült, vad éjszakáért mindent elcserélek;
    Ha szerelmed lángja az, mi lobogásra szít.

    Csókolj, csak csókolj! Tűzfelhőkben lássam;
    Megremegő ajkad, melyből feltör majd a láz.
    S a pokol tornácán se oltsd el égő vágyam!
    Hadd olvadjon véremmel a felizzó parázs.

    vers: Kun Magdolna
  5. [​IMG]

    Amikor elindulsz hozzám, tükörsima a lélek.
    Nincs benne homály, üvegkarcolás.
    Diadémként simul vissza ráncaim ívére,
    a sok évre messze tűnt élni akarás.

    Amikor meglátom szemedben a mosolyt,
    s arcodon landol szerelmem rúzsnyoma,
    virágot hajt lábnyomomban az elrohanó idő,
    mitől bódító illatkertté válik álmaim otthona.

    Mikor fényből fonsz hálót remegő kezemre,
    s érintésed tágassá teszi a beszűkülő teret,
    mesebeli világban felejthetem magam,
    hol életvidám perceket adhatok majd neked...

    Köszönöm, hogy szeretsz!


    Vers: Kun Magdolna
  6. [​IMG]

    Zárd kulcsra az ajtót! Ne kérdezz most semmit!
    Tartózkodó mozdulatban állj meg néhány percig.
    S utána határozott lépésekkel gyere közelembe,
    Szoríts olyan dühvel, mintha testem préda lenne.​


    Ne engedj, ha fájna is csak szoríts egyre jobban!
    Elhalkuló hangom már én magam sem halljam.
    S ha felgyorsul a szívdobbanás lázadozón csókolj,
    Mint kopár szigeten, mikor éhségnyomor tombol!​


    Ölelj felgerjedő vihar nyomán a földillatú széllel.
    Mely szenvedélyért dühöng, ha közeleg az éjjel.
    Szeress vulkántűzzel, mi lángcsóvát vet könnyen,
    mikor villámszított erővel magas égben dörren.​


    Adj magadból mindent nekem az utolsó erődig,
    Szálljon az a tüzes varázs a fényben bújt felhőkig,
    Válj velem majd eggyé, csak egyetlen egy percre,
    Hogy érezzem, nincs más ember, aki így szeretne.

    vers: Kun Magdolna​