Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Éjszakánként, mikor csillagok milliói
    vakító lánggal fedik be az eget,
    arra gondolok, vajon merre járhatsz,
    s van- e ott a másvilágon, olyan, aki szeret.
    Gondolsz-e még az otthont adó házra,
    azokra a szél borzolta fákra,
    melyek alatt megpihentünk,
    mikor kedvünk támadt egy-egy
    csókos suttogásra.
    Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek
    én újra és újra visszavárlak téged.
    Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,
    ahol karjaival ölelt az őszi napsugár,
    s ahol nekünk dúdolt dallamot a szél,
    mikor magadhoz vontál és velem nevettél.
    Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,
    mert nem akar szűnni a fájdalom,
    hiába jönnek felváltva a hónapok,
    nekem már sosem lesznek olyanok,
    mint régen.
    Felettem is elmúlik az idő,
    hajam mahagóni színét dérkristályba fonja,
    elrabolja könnyeimnek megcsillanó ékét,
    hogy a holdfényét ne tükrözze vissza,
    mert az idő nem kegyelmez senkinek,
    ami egyszer elkezdődött annak vége lesz.
    Talán már meg sem ismernél, ha látnád,
    a keserűség ráncait az elmélyült barázdát,
    melyek bánattól feszengnek
    szemem szélein.
    Hiányod folytonos szenvedést okoz,
    s ez az érzés darabokra roncsolja a szívem,
    mely minden éjjel magányosan zokog,
    mióta szilánkokra törött
    benned élő hitem

    Vers:Kun Magdolna
    http://www.youtube.com/watch?v=cm524sm8ymk
  2. Letörlöm arcomról a felelőtlen szavak
    maró könnyét fiam
    és elteszem majd neked arra az időre,
    mikor őszülő hajjal állsz sírhantomnál
    és zokogva borulsz rá az egyre
    mélyebbre süppedő nyirkos szemfedőre.
    Talán, akkor megérted, hogy a szeretet
    egyszerű formája mindig ugyanaz...
    Ne bántsd azt az embert, soha meg ne bántsd,
    ki életével védte ifjúságodat.
    Az idő tovaszalad, nem hajol meg előtted,
    nem emel fel két kezével olyan magasságig,
    hogy fentről letekintve ne vedd majd észre,
    milyen, ha a kibuggyant vér,
    sima vízzé válik.

    Vers:Kun Magdolna
  3. Nem szólnak többé tündérmesék rólam,
    szálló képzeletként emlékezel rám,
    árny leszek csak a titkos kicsi tóban,
    mikor az alvó hold ezüst fényútján

    csillagálmok róják éjkörútjukat
    s játékos láng-varázs lobbant tüzeket,
    melyeknek parázsló régi múltjukat,
    nem védelmezhetik megtört szívjelek,

    sem fákról tépett levelek hajtása,
    melyekre néhány gondolatot írtak,
    sem érdes kavics összekoccanása,

    mikor elárvult könnyeit elsírja
    egy-egy vérkarcolt törtüveg szilánknak,
    mit bús-szél temet, eső verte sírba


    Vers:Kun Magdolna


    http://www.youtube.com/watch?v=o0TiIyXit8g
  4. Ma felhőt bont az ég, sólyom-csillagom,
    s kitárul a világ szemeid előtt.
    Egy lágy muzsika szól fenn a karzaton,
    hol angyalok sírnak nyári könnyesőt

    Ma láztól ég a nap, s tüzes csókot hint,
    gyémánt-bölcsőn ringat minden fénysugár.
    Kék hold útján járó csillag keze int,
    ha suhanó szárnyad virágrétre száll

    Megszületni vágytál e földi létben,
    hol erdők zengik a madarak dalát,
    és hegedűhúr játsza el majd szépen,

    egy kicsiny sólyom-szív dobbant ritmusát,
    melynek átfutó sóhaja a szélben,
    oly félve reszket meg, mint a nyárfaág


    Szonett:Kun Magdolna

    http://www.youtube.com/watch?v=RYXQICUNQfU
  5. Egyszer én leszek a kék hold tükröződő mása,
    az egymást féltő tűz-csillagok égi kedvese,
    kinek tenger-zöld szemei holtkönnyeket sírnak,
    mikor mást ölel helyette földi jegyese.

    Egyszer majd onnan a magasból figyelem,
    ahogy ágyadon ébredek, mint múltidéző jelen,
    mely naplángba forrt gyémántként ragyog
    a lepedőd szélén hagyott gyűrődéseken.

    Egyszer majd én leszek az ezüstszárnyú halál,
    földre szállok érted, és magammal viszlek,
    s akkor nem fogunk többé egymás nélkül élni,
    mert halhatatlanságunk megőrzi öröklétünket.

    Vers:Kun Magdolna

    http://www.youtube.com/watch?v=_oPYyWC6QQg
  6. Nézd a fákat kedves,
    mind, egy külön élet,
    hűvös lombjuk között
    pici madárfészkek,
    melyek úgy ringanak
    a hajladozó ágon,
    mint vízharmat cseppje
    a kizsendült fűszálon.
    Halkan lépkedj, nagyon halkan,
    mókus szalad az árnyoldalban,
    jaj, de fürge, apró lába,
    sosem érnénk a nyomába,
    pedig milyen szép és jó is lenne,
    ha nem félne a közelembe.
    Gyere fussunk, ott egy pázsit,
    közte színes pipacs látszik,
    melynek szirmán eső nyoma
    s benne, ázott virágpora.
    Mennyi ledér kis pillangó,
    kecses szárnyú, táncot ropó,
    szivárványon átmosolygó,
    nyáralkonynak csókot adó.
    Hajoljunk le mind a ketten,
    látod még a szél sem rebben,
    eltűntek a bús-fellegek
    s így lett a nap újra kerek.
    Hallgassunk hát lágy muzsikát,
    a természet szívdallamát,
    melynek tiszta-vizű forrás álma,
    tündérkertek palotája

    Vers:Kun Magdolna

    http://www.youtube.com/watch?v=7rWEOXvw2GQ
  7. Nekem,
    csak egy kérésem lenne,
    egyetlenegy – Anya -
    nyisd ki újra,
    azt a vetemedett fakaput,
    mely a halál zárt ajtaja.
    Én nem tudom, miért van,
    hogy mennék-mennék haza,
    oda, hol régi kötényillatod
    a gyermekkor otthona.
    Én, csak azt tudom, nagyon,
    csak azt az egyet Anya,
    hogy nélküled olyan vagyok,
    mint egy kóbor, éhes kutya,
    kinek vérző szíve táját,
    közöny foga tépi,
    mert hiába sírja el
    a magány keservét,
    ha nyüszítő lélek-hangját
    csak a halál
    érti

    Vers: Kun Magdolna
  8. [​IMG]


    Vigyázz magadra, kedves,
    amennyire csak lehet,
    mert, jól tudod, mit jelent<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
    arc-simító kezed,
    hisz, abból gyűjtök, erőt,
    mikor megtört ember leszek
    és rájövök arra,
    hogy az élet, csak egy szerep
    a sors forgó színpadán,
    hol mindenki egyformán
    viseli a felvett jelmezeket.
    Én is magam választottam
    olcsó fehér ruhám,
    melynek férceibe bújt
    az a láthatatlan magány,
    melyről azt hittem
    benne marad örökre,
    de te eljöttél hozzám
    és aranyat futtattál
    a foltozott részekbe,
    mitől a rongyos ruha széle is
    pont úgy ragyogott,
    mint születésem percében
    gyermekarcú szemem,
    mikor az Úr kegyelméből,
    égi fényt kapott.
    Vigyázz magadra kedves,
    vigyázz-vigyázz nagyon,
    nélküled nem lennék
    ezt az egyet tudom,
    mert világodban érzem
    hogy általad létezek,
    s ebben a világban
    - élni érdemes.<o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    <o:p></o:p>Vers:Kun Magdolna
    http://www.youtube.com/watch?v=xZlrwxBBkZo

    Barátaimnak szeretettel
  9. [​IMG]


    Tavasszal, ha kinyílnak
    a magnólia fák
    és vágyott erdőnkben meghallod
    a madarak dalát,
    vedd elő zsebedből nálad
    hordott képem,
    mely visszatükrözi
    láthatatlan énem
    s az átszüremlett napláng
    vérszín sugarát.
    Ha a fotóra hullna
    egy fáradtszemű könnycsepp,
    mely tudatodba rejtett
    egy régen volt szerelmet,
    pár pillanatra simítsd meg
    ujjaiddal arcom,
    s meglátod attól,
    én is rád mosolygom,
    mert hinned kell, hogy ott leszek
    az ágas-bogas fákban,
    a szél hordta eső viharillatában,
    felrepedt aszfalton, göröngyös úton,
    jelenben, jövőben
    eltöprengett múlton,
    hisz mindenhol féltéssel lépem
    lábaid nyomát,
    hogyha tévúton is jársz,
    soha ne feledd el
    a hűség
    szív-szavát



    Vers:Kun Magdolna



    Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok,
    minden kedves barátomnak!

    Szeretettel.Magdi



  10. [​IMG]


    Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves barátomnak!​


    Ma belegyűröm lelkem egy szívtépő dallamba,
    s egy felsíró hangú hegedű leszek,
    melynek vonójára tapad a világ fájdalma,
    s húrjain könnyeznek szót az emberek.
    Ma én zokogom el a folytonos szenvedést,
    a ráncokba szakadt imaszavakat,
    azokat a háton hordott korbácsnyomokat,
    melyekre vércseppet hullat a kín s az indulat.
    Ma én kérem Istent, adjon lelket azoknak,
    kikből minden jóindulat végleg elveszett,
    s kiknek nem számít testvér, sem anya, sem barát,
    mert száműzték maguk mellől a szeretetüket.
    Dalolj, dalolj helyettem kicsi hegedűm.
    Tedd boldoggá néhány percre a nincsteleneket.
    Szárítsd fel arcukról a rápergő könnyeket,
    amik hosszú évek alatt rátelepedtek.
    Add vissza hitüket a szétfoszlott reményt,
    hozz ajkukra mosolyt, gyógyítsd a sebüket,
    Ne engedd, hogy ártatlan gyermekek,
    keservvel éljék a jövőt s az életet.
    Mesélj, mesélj, én kicsi hegedűm,
    Sírjon csak sírjon az elkoptatott húr,
    szívet adjon annak is, kinek szíve helyén,
    szeretet helyett gonoszság az úr.
    Óvd a világot, én kicsi hegedűm
    vigyázz lelkeddel minden koldust, árvát,
    kik hideg napokon megfagyott kézzel,
    térden csúszva ölelik Isten keresztfáját,
    s kik csak levegőt markolnak, sós cseppet nyeldesnek,
    mert az elfordult tekintet, soha meg nem érti
    könnyező szívüknek néma suttogását​


    Vers:Kun Magdolna​

    [​IMG]


  11. [​IMG]


    Kun Magdolna​

    Őszi merengés​


    Mikor haldokló levelek várják
    a véges lombhullást
    és télre várva sírnak az egykor
    délceg fák,
    simíts meg kezeddel egy félig letört ágat,
    s éld át vele te is az őszi elmúlást.
    Mikor színtelen kép-emlékek lepik
    a rozsdásodó avart
    és megcsonkított gallyakból áll
    a havat hozó világ,
    keresd meg lelked tükörképén
    azt a magányba fúlt sóhajt,
    mely magáénak érzi,
    az őszi sorvadást.
    Ha már bús-téli érzés lesz az illanó álom
    s az egykori nyárvarázs
    tovasuhanó,
    ne feledd soha, szirmot bont a tavasz,
    de az ősz-virágtánca örök hervadó,
    melyben kérésznyi életünk is
    úgy sodródik el,
    mint a széllel szálló lélek,
    mikor menni kell,
    át az ismeretlen hídon,
    hol talán nincs tovább…
    Hisz, ami itt marad belőlünk
    az sem lehet más,
    mint bakancsokkal megtaposott
    levélroppanás.​


    Ezzel a verssel búcsúzom minden kedves barátomtól, aki szeretett és szeret.​
  12. A versek,
    Kun Magdolna saját alkotásai;
    kivéve, ahol fel van tüntetve másik szerző.
    A saját versek Kun Magdolna tulajdonát képezik,
    ezek egészének vagy részének másolása,
    terjesztése, publikálása csak a szerző
    előzetes hozzájárulásával lehetséges.
    (1999./LXXVI/tv./1.§)

    2010.05.23
  13. [​IMG]

    Már túl messze jársz fenn a csillagokban!
    Hiába nézem kitartóan azt a kéklő eget.
    S hiába lesz forró nyár a télbe hajló idő,
    nem látom meg többé fényes tekinteted.
    Pedig olyan erős akarattal szorítanám újra,
    Ködfoszlányba suhant hitet adó kezed.
    De túl távol vagy tőlem, sosem érném el,
    a te világodban rejlő titkos képzeletet.
    Csak egy gondolat kell s nincsenek
    határok.
    Egy érintést érezni mit itt hagyott
    a szíved, hisz régi apró tárgyaktól emlékek élednek,
    melyek felidézik bennem legszebb perceidet.
    Gyarló ember vagyok, s mindig vádolok.
    Miért lehet ott az a jeges szívű halál,
    hol tiszta fény vigyázza igaz álmotok?

    Vers:Kun Magdolna
    2009.02.28
  14. [​IMG]


    Ragadj meg két karoddal! Vond ajkadhoz ajkam!
    Engedd útjára a gyönyört lassan, nagyon lassan.
    Élénkíts fel csókoddal, lobbantsd lángra lelkem,
    Perzseljen a tudat, hogy így még nem szerettem.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

    Varázsolj el szép szavakkal-életre kelt vággyal-
    Bűbájt adó fényéjszakán vad, őrült tombolással.
    Ölelj szabad szívvel, mint egy képből éledt álmot,
    Mit nem engedsz el többé, mert ez a valóságod.<o:p></o:p>

    Feledtesd majd velem, hogy bűnnel telt az élet,
    S a világban kóborló dac megöl minden szépet.
    Adj mosolyt akkor is, ha könnyes lesz a szemed,
    Ha már égi szárnycsapásunk föld mélyébe veszett.<o:p></o:p>


    Vers: Kun Magdolna
    2009.02.09
  15. [​IMG]

    Ma felöltözöm szépen, ahogy minden évben.
    Ünneplőruhámban a régi illat marad,
    Csak a szív válik nehézzé, mikor házad helyett,
    Az ismeretlen temető rögös útján halad.
    <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
    Még kedvenc virágodat viszem csokorba kötve.
    Benne lesz a nap és hold derűs sugara,
    Hogy némi földi melegséget adjon ott a mélyben,
    És éltető fényként hulljon virágsírodra.
    <o:p></o:p>
    Hiányzik majd ölelésed és azok a kedves szavak,
    Miket egész életemben jó volt hallani,
    Hisz mindig tudtam, hogy ha szomorúság ér is,
    Egy magányos kis szobában vár még valaki.
    <o:p></o:p>
    Már csak fejfádat simíthatom néhány pillanatig,
    Lehajtott fejjel. Ne lásd a pergő könnyeket.
    Ne érezd azt a mérhetetlen fájdalmat, ami gyötör,
    Tudva azt, hogy nincs már, ki őszintén szeret.

    Arcod és kezed érintése mindig ugyanúgy fog élni.
    Sosem feledem el a boldog Anyák napját,
    Akkor sem, ha végtelen üresség csendje vesz körül,
    Mert szeretetem megőrzi lelked szép varázsát.

    vers:Kun Magdolna