Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mert ez az édes élet
    azokkal a szép nagy vörös körmeivel
    ebben az ócska műanyag fényben
    ránk öleli magát és könyörtelenül csak játszik velünk.

    …míg mi kínosan másra sem ügyelünk
    csak ne lássák...
    hogy pont miért lettünk és pont ekkorák

    Mert ilyenkor mindig a kalandor révület kupáiból kiszívva az utolsó cseppet is
    hajnalig harcolva a homály hangulatok hidegében hirtelen haraggal
    már nincs is miért arra figyelni hogy látják
    ránk izzadni a csökönyös ostobaság két számmal nagyobb kurváját.
  2. Kompromisszum?

    szétmállik minden szavad a számban
    hazugsággá keseredik benne az ígéret
    már nincs türelmed ismételgetni őket

    széttépett fotók a kezemben
    hazugsággá fakultak rajta a könnyeid
    nincs már türelmem nézni őket

    üressé válik körülöttünk minden
    hazugsággá szelídül ez a világ
    nincs türelmünk hozzá
    lelkes.miklos kedveli ezt.
  3. Ismétlődések

    Ágy a föld. Takaró a szél. A hold a lámpa.
    Több lépés előre mint hátra.
    Mögöttem már a hajnal játszik az éjszakával.
    A fény lassan a sötétségre olvad, és ott is marad.
    A távolodó ablakokon túl a varázslat.
    Csend van.
    Eltávolodott a szótól a hang.
    Végre elaludt bennem a harag.
    Hideg van.
    Megette a félelem az álmaimat.
    Hagyom elfelejteni magam.
    Hátad és hátam között takaró a szél.
    Ágyunk a föld, a hold a lámpa.
    Több lépés legyen előre mint hátra.
    mkatus és lelkes.miklos kedveli ezt.
  4. Gyónás

    arcom tükörbe fordítani
    tükröm darabjaira törni
    szilánkjait arcomra ragasztani
    arcom újra tükörbe fordítani
    Zsuzsi1031, hegyisas és lelkes.miklos kedveli ezt.
  5. Hold

    gazdátlanul egyedül
    holdat hiába ugató
    félelemtől reszkető mozdulatlan
    süket és vak veszettséggel figyelő akarat
    akaratlanul olyan ahogy itt van
    hízeleg szűköl és mar

    a rácsok végtelen nyugalma csak
    ahogy megfeszül és elernyed
    ahogy megfeszül és elernyed
    ostoba tehetetlenségében
    ez a szerelem
    lelkes.miklos kedveli ezt.
  6. 1972

    Figyelni a gyermek szemében az izgalmat
    ahogy fénylik benne a felé rohanó vonat csillogása

    A sínekre rakott kavicsból por marad
    Talán annyi sem.

    Figyelni a gyermek arcán gyöngyöző izzadság cseppeket,
    ahogy rohan az eltűnő vonat után.

    Nem tudom
    a vonat, az izgalom, a por, az izzadság, a sín, a kő
    vagy csak a gyerek voltam.
    lelkes.miklos kedveli ezt.
  7. Szomorú történet néma filmre

    eddig még soha el nem mondott történetek
    halk suttogásából szabadulni akaró csendes téli pillanat
    lusta séta a hóban nem is igazán akart kirándulás
    a szavak előtt idegesen táncoló párában egymással szemben állunk
    az idő gyorsabb mint az akarat - hiába tél van
    az eddig elhallgatott történetek halk sikítással a lélekbe fagynak
    csendes téli pillanat
    lábnyomok a hóban ahogy egymástól távolodnak
    Zsuzsi1031 és Sabanrab kedveli ezt.
  8. Only Dream’s Kuczogi

    Kisfiúk vagyunk, a forrás a miénk, aranyat mosunk.
    Hiába a rosszkor rossz ígéret tiszta kék álmaink felett,
    hogy a pillanatokért napokat élünk, majd elfelejtjük az egészet.

    Egyformák vagyunk. Feketék fehérek. Elhiszünk mindent.

    Kisfiúk vagyunk, a szivárvány a miénk, titkokat vadászunk.
    Hiába a rosszkor rossz ígéret tiszta álmaink felett,
    hogy a lányok tövisek nem csak virágok.

    Ilyenek vagyunk. Hallgatunk. Ugyanazon a hangon nevetünk és sírunk.

    Kisfiúk vagyunk, az út a miénk, rohanunk.
    Hiába a rosszkor rossz ígéret álmaink felett,
    hogy az égig érő falon túl már gyorsabb nálunk a holnap.

    Ezek vagyunk. A falra ajtót rajzolunk, hogy kinyíljon,
    beeresszen és ne engedjen.

    Tiszta kék álom volt, ha vége...
    lelkes.miklos kedveli ezt.
  9. Üres szoba

    A mozdulataid formát adtak nekem.
    Szavaidból lett a lelkem.
    Testem a tested.
    De én túlöltöztettem magam a jóságodból.
    Hiú pávaként most üres kerteken át rohanok.
    Színeidből újra szürkévé fakulok.
    Hiába festem fényképekről a mosolyod magamra.
    Minden nap ugyan az a farsangi álarc marad.
    Hány gyermekünk lett ócska gondolat?
    Mint cigány az üvegkoporsóban.
    Ellopott hegedűszó.
    Ott felejtett lábnyomodba hajtom az arcom.
    A mozdulat formát ad nekem.
    Szavakból lesz a lelkem.
    Testem a testem.
    ilike46 és lelkes.miklos kedveli ezt.
  10. …malmői ismétlődések… malmői ismétlődések… malmői ismétlődések…

    A meztelen sün sóhajtott. Azt hitte, hogy hazaért. Azt hitte, hogy végre levetheti a kabátját, belebújhat a melegítőjébe. Bekapcsolhatja a tévéjét, leülhet elé, és amíg ott mindig másról beszélnek, ő szépen átolvashatja az újságját, miközben már azt hiheti, hogy lassan a sör is hideg lesz a hűtőben, és maradt még kenyér tegnapról. Sóhajtott. Azt hitte, hogy vacsora után, ha már vége a filmnek, lefekhet majd, és azt álmodhatja újra, amit mindig.

    Arról a római villáról, aminek félig üveggel fedett télikertjében szökőkút van, és körbe-körbe egy csomó kényelmes szoba a barátainak, akik mind itt laknak vele, és most kint napoznak, beszélgetnek, iszogatják a boraikat, hogy aztán majd sötétedés után a nappaliba gyűljenek össze a kandalló körül, megvitatni a világ dolgait. Azt hitte most is ugyan az lesz majd az álom vége. Az a kedves lány a nevetgélős hangjával egyszer csak odalép hozzá, megfogja a kezét és azt mondja majd neki, amire mindig is vágyott. A meztelen sün azt hitte, hogy most végre nem kell majd felébrednie azelőtt, hogy óvatosan kigombolná a lány ruháját. Azt hitte most végre ott érezheti majd az ujjai hegyén azt a végtelenül finom érzést, amelyet mindig is úgy képzelt, hogy annak pont ilyennek kell lenni. Azt hitte, hogy még reggel is ezt hiheti, és a tükör majd cinkosan vissza mosolyog rá, mint ilyenkor máskor is, mindig is, már sok-sok éve…

    A meztelen sün sóhajtott. Azt gondolta most csak azért is eléri a villamost. Azt gondolta, hogy talán most az egyszer le is tud ülni, és hogy végre észre vehet egy mosolygó arcot. Azt gondolta, hogy ma időben beér a munkahelyére, és senki sem fog kibabrálni vele, és igen, ma fizetés emelést kér, és végre boldogan mehet haza. Útközben két sört is vehet, meg fehér kenyeret, és a felvágott mellé paprikát, paradicsomot is. Azt gondolta éjszaka majd újra megnézhet egy nagy filmet, és azt gondolta, hogy holnap szombat lesz, kilencnél is tovább alhat, és majd csak a telefoncsörgésre ébred, mert az a lány tudja, hogy ma van a születésnapja. Elhívja magához ebédre, aztán kimennek a ligetbe, a mozi előtt megisznak egy kávét, és majd este végre nem kell arról álmodnia többé, ami nincs. Mert már itt lélegzik mellette…

    A meztelen sün sóhajtott. Nagyon hamar rájött, hogy semmi oka sincs, hogy ezt higgye. Sőt, biztosan tudta, hogy ma sem ér haza időben. Ahogy azt is biztosan tudta, hogy az a lány az álmából véletlenül sem fogja az ajtóban várni, hogy csak úgy besétáljon az életébe, mint a filmekben. Már a villamoson lehajtotta a fejét a szokásos mértékben, arra kényszerítve a csigolyáinak a reccsenésével önmagát, hogy biztosan tudja, ma is ugyanazt fogja látni a házig vezető négyszázhét lépésen át, mint tegnap, tegnapelőtt, meg az előtt. Biztosan tudta, hogy a kulcs most is ugyanazzal a pökhendi kattanással nyitja a zárat, és egy számla tuti, hogy ott lesz a földön, és már most biztosan tudta azt is, hogy nem lesz kedve a híradó előtt átlapoznia a noteszét, hogy megjegyezhetetlen telefonszámokba hazudja ezt a hétvégét is. A meztelen sün biztosan tudta, hogy itthon minden rendben. Van kenyér, hideg a sör, és a tévé is működik, és meg fog vacsorázni, mert éhes. Biztosan megnézi a filmet is, és biztosan tudta, hogy ma is ugyanazt fogja majd álmodni arról az üveggel félig fedett télikertes házról…


    A meztelen sün sóhajtott, és már korán reggel biztosan tudta, hogy ma sem hiheti azt, hogy a tükör majd megértően visszamosolyog rá, mint általában állandóan azóta, hogy ezt hitte. Biztos volt benne, hogy nem is akarja elérni a villamost, eszébe sincs leülni, és mindenkinek olyan lesz majd az arca, mintha az ő életét élné. Már azt is biztosan tudta, hogy nem ér be időben, hogy ma is mindenki vele fog szórakozni, és miért pont ma kapna fizetésemelést. Azt is biztosan tudta, hogy maradt még annyi pénze, hogy hazafelé vegyen kenyeret, meg sört, és este biztos megint lesz egy nagy film a tévében. Holnap pedig biztosan szombat… és már hajnali ötkor fenn lesz, mert biztosan nem fog tudni aludni, hiszen megint itt egy ünnep, és biztosan tudta, hogy senki sem fogja hívni, hogy esetleg liget, meg kávé, meg mozi… És biztosan tudta, hogy ez így is lesz, mert tudta, hogy semmi oka nincs, hogy máshogy legyen.
    a.crimson kedveli ezt.
  11. Emma/Éva

    …sóhajtott, majd lapozott egyet, de a gondolatai még mindig a pár lappal azelőtt olvasott sorokon jártak. Aztán becsukta a könyvet, és most nagyon szerette volna, hogy a hajnalodó félhomály hangulata teljesen az övé legyen. Vagy maradjon? Álmos nyújtózkodással megpróbált még kényelmesebben elhelyezkedni, miközben arra azért figyelt, hogy a teáját, vagy inkább a cigarettáját majd el tudja érni. Ha kell, ha majd éppen szüksége lenne rá. Körülnézett. A függönyön a hajnali fény csak kis megtorpanásokkal tudott átjutni, inkább csak szétmaszatolódott a bútorokon mintsem, hogy elérjen hozzá és megmelengesse egy kicsit. Legalább a gondolatait. Vagy a lelkét? Az óra kijelzője egészre váltott. Még van két teljes órája az indulásig. Pont elég lesz a saját elképzelése szerint tovább gondolni azt, amit eddig olvasott. A fiánál lakó lánytól kapta a könyvet, és egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Mert ilyen volt, ha tetszett neki egy könyv, akkor azt nem tudta letenni. Éjszaka, olvasás közben is csak néha pillantott fel a tévére, hátha talál valami zenét. Háttérzajnak, vagy minek mondják. Amúgy meg állandóan szólt nála a tévé. Még akkor is bekapcsolva hagyta, ha elment otthonról. Így legalább mindig volt valaki, akinek köszönhetett amikor hazaért. Néha viccelődve zokon is vette, hogy nem viszonozzák. Ilyenkor direkt öregasszonyos mozdulatokkal meg is fenyegette őket a távirányítóval. A csészéjéért nyúlt, de aztán mégis inkább egy cigarettát húzott ki a dobozból. Meggyújtotta, és csak utána kortyolt bele a teába. Kifújta a füstöt, kicsit rábambult a tévére…
    …és most már sokkal elégedettebben turkálta a mezítelen lábaival a tengerpart fehérlő homokját. Végig nézett magán. Elégedett volt, hogy az egyrészes, kék fürdőruhát vette meg, ez amolyan ápol és eltakar, cserébe az elképzelésért, hogy úgy is kinézhetne akár. A napfény úgy ragyogott rajta, mintha az is a fürdőruha része lenne, és talán ez így is volt. Még a szálloda prospektusában is azt olvasta "Ahol fénybe öltözhet!". Szeretett itt lenni már az első naptól. Szerette, hogy kevesen vannak, még nem annyira felkapott a hely. Minden esetre jövőre még ugyanide jön, aztán majd meglátja. A partra kérte a reggelijét, és már a kávéját kortyolgatta amikor megint felbosszantotta magát azon, hogy milyen peches, hogy pont ezt a könyvet kell olvasnia, amit csak úgy bevágott a bőröndjébe, ami ráadásul soha nem is volt rá jellemző. Nagyon fontos volt a számára az olvasás, ezért mindig nagyon precízen megtervezte, hogy hány nap, hány könyv, és legfőképp, hogy milyen is. Aztán persze gyorsan fel is mentette magát, mert hiszen jól tudta, hogy mindez azért történt, mert megint veszekedett a fiával amikor csomagolt. Annyira felhúzta magát, hogy észre sem vette, hogy a kikészített könyvekre tette, amit a lánya tukmált rá, és amitől így aztán kevés lett a hely a bőröndben, hogy aztán pont egy másikat vegyen ki ehelyett. Egyedül volt a parton. Nem volt még túl meleg, és ezt nem is bánta, éppen ezt kedvelte. Ahogy kezdett melegebb lenni mindig visszament a szobájába az ebédig. Előtte persze úszott egyet, az jót tett a hátának. A szobában lezuhanyozott, magára tekert egy törülközőt, az ágyra feküdt, és újra olvasni kezdett...
    …hajat is kellene mosni. Mikor is mosta meg? Szerda lehetett. Igen, mert akkor jött a fia, és hozta el azt, amit a múlt héten kért tőle. Igen, és hozott sampont is, úgy hogy tényleg akkor volt, emlékezett rá, hiszen csak majdnem olyat hozott, mint amilyent kért. Van még másfél órám, és lassan fel is kellene kelni, nehogy elkéssek. Nézegette a maradék teát a csészében, aztán megvonta a vállat. És mi van, ha késik. Úgy is csak a leletért megy, és azt már régen eldöntötte magában, hogy cseppet sem fog számítani az eredmény, hiszen se így, se úgy nem fog változni semmisem. Pláne megváltozni. És nem is hagyja. Rágyújtott, figyelte ahogy a füst kavarodik a fényben. Megpróbált karikát fújni, és ahogy eddig soha, most sem sikerült neki. Bezzeg a férje, az igen. Néha direkt azzal idegesítette, hogy bezzeg ő. Próbálta is ellesni, de annak egy arcizma sem mozdult úgy tudta csinálni. Tavaly ment el. Magával vitte a titkot. Ezen kicsit mosolyognia kellett, mert nagyjából ez volt az egyetlen dolog amihez amúgy értett. A konyhaszekrény húsz éve ferde, mert nem volt képes odafigyelni, amikor felrakta a haverjával. Vagyis a haverja rakta fel, ő csak dirigált. Mindegy, most már ez is így marad. Furcsa, hogy éppen most jut az eszébe a párja, de aztán rájött, hogy a könyvben is pont ott tartott, hogy a nő a szállodában az ágyon fekve olvasott, és annak is a férje jutott az eszébe...
    …nem kellett volna hagynia, hogy az anyja meggyőzze. Tessék, ez lett belőle, hát akkor éljen azzal a cafkával. Foglalt össze hirtelen húsz évet, amitől viszont a szívverése igencsak megiramodott. Szörnyű, hogy ennyi év múlva is, hogy rá tud telepedni mindez. Így is van ez, ha az ember olyan úton jár, ami soha és sehol sem szerepelt a terveiben. Sőt még a lehetősége sem. Mindennek csak a könyvekben volna szabadna így lennie. Ott bezzeg, pont az ellenkezője igaz. Ott még nyugdíjasan is füstkarikákat fújkálnak esténként a tévé előtt kézen fogva. Persze, kezdte nyugtatgatni magát, az én házasságom sem volt rémálom. Minden egyszerre lódult meg velünk, és mindennel egyszerre lódultunk mi is tovább. Hogy is mondják? Minden olyan ígéretes volt. Végül is volt pár szép évünk. Jöttek a gyerekek, szépen gyarapodtunk. El sem tudnám képzelni az életem, hogy takarítani járok másokhoz, mint ebben a könyvben a Bodroginé. Ez az Emma, aki úgy szeretett takarítani. Aki úgy gondolta, hogy szép az amit csinál…
    …rendet, és tisztaságot teremt a rendetlenségben. Azokban a házakban, ahová takarítani járt persze nem úgy volt, mint előtte a varrodában. Ott mindenki, szinte szó szerint, szart mindenre. Itt meg, mióta takarítani járt még olyan is akadt, aki kitakarított előtte mielőtt ő jött. Na, persze nem miatta, hanem, hogy nehogy már máshol elpletykálkodjak valamit. A szerencséjét a volt főnökének köszönhette, hogy nyugdíj után is dolgozhatott, mert annak a bátyjához ment először, amikor az elvált, és aztán ő ajánlotta tovább a környéken. A volt főnöke intézte el azt is, hogy a fia estin leérettségizhessen, amikor kivágták a szakmunkásképzőből, valami autós ügy miatt. Így aztán cserébe elmehetett autót szerelni egy maszekhoz. Naná, majd naphosszat cselleng, de nem is olyan gyerek. Jó eszű, és úgy ért a motorokhoz, ahogy senki. Tanulnia kellett volna, mint annak nőnek a gyerekeinek a könyvben. Akkor belőle is lehetett volna valami művezető a Fordnál. Hiába, túl könnyen fogtam. Mindig önfejű volt, csak ment a maga feje után, és hát ezt tőlem örökölte. De jó gyerek, igaz nősülni nem akar, de minden héten jön, nincs olyan, amit ne kérhetnék tőle. Pedig lakásra gyűjt az albérlet helyett, hiába mondom neki, ott a kis szoba, de hát, meg se hallja. Megértem, a lányok ugye, persze, hogy nem akar. Jó lenne már egy unoka. Elnyomta a csikket, bement a fürdőszobába. Megengedte a csapot, és amíg melegedett a víz az arcát nézte a tükörben. Néha neki adták az úriasszonyok a megunt kenceficéiket, és ő megbabonázva kente magára azokat, mintha valami varázsszerek lennének. Szerencsére az anyjától örökölt bőre miatt, amikor a tükörbe nézett, soha nem kellett elégedetlenkednie...
    …szerencse? Irigykedve fordult a hátára, és a szét csúszott törülköző alól úgy képzelte, ha oda merne nézni, akkor akár még tíz évet is letagadhatna. Ha oda merne nézni. És csak lopva. Nagyok volta a mellei, mit is várhatna tőluk, de a hasán a bőr szép maradt. A csípőjével viszont elégedetlen volt. Magára húzta a törülközőt, tovább lapozott...
    …hol a hajszárító, állt tanácstalanul szekrény előtt, mire az eszébe jutott, hogy elvitte a fia javítani. Se baj. Jó kis turbánt csinált magának, meg egy kávét, leült a konyhában, és mintha csak a tengerparton ülne, a meztelen talpát a linóleumhoz nyomta, hátha egy kicsit olyan érzése lesz tőle, mintha nem csak a színe lenne olyan. A kávé lassan jött le. Becsukta a szemét, megpróbálta elképzelni, hogy csak fekszik egy óceániai sziget csupa csicsa szállodájának a szobájában, és csak olvasgat, mint egy úrinő… már éppen ott tartott, hogy kopogtatnak, amikor hirtelen a kávéfőző nagyot pukkant, a szíve majdnem kiugrott a helyéről. Felpattant, lekapta a tűzről, és gyorsan a csap alá dugta. Vizet eresztett rá, a gőz belecsapott az arcába, ijedten rántotta el a fejét, mire a törülköző a szemére csúszott, és ahogy odakapott a kotyogót beleejtette a mosogatóba, ami nagyot kondult, hogy ezzel hirtelen véget is érjen a reggeli nagy kaland. Elzárta a vizet. Sóhajtott, rosszallóan ingatta a fejét, megigazította a turbánját, aztán kitöltötte a kávét. Három kockacukrot tett bele, és egy kis tejet, de azt csak azért, hogy ne legyen olyan meleg, mert soha sem bírta kivárni, míg kellően kihűl. Visszaült az asztalhoz, kicsit nyugodtabban, és újra megfogadta, hogy kidobja a kávéfőzőt, és vesz egy olyan bögre aládugósat, annak sokkal jobban szerette az izét is. A fiának olyan volt. Amikor meglátogatta alig várta, hogy megkínálja. Karácsonyra azt kért volna a fiától, ha megkérdi, hogy esetleg mire lenne szüksége, de nem szokta megkérdezni. Persze, a kávéfőzőt meg is vehette volna. Ki is nézte már a kirakatban haza felé az orvostól, de aztán mindig elfelejtette. Persze a kotyogó is olyan volt, hogy néha hónapokig semmi, aztán meg, mint a férje, egyszer csak bumm. Olyankor csak hallgatott. Magára zárta a fürdőszoba ajtaját, és csak akkor jött ki amikor a hangos hortyogás hallatszott. Összeszedte a szétszórt ruhákat, majd befeküdt a gyerek mellé. Nem panaszkodott, évente talán csak háromszor, négyszer, ötször fordult elő. Kinyitotta az ablakot, hogy a tűzhely lapjára pörkölődött kávé szaga kimenjen, és lecsukta a szemét...
    …nézte a tengerpartot, és örült, hogy idejött. Tényleg, mint a képeslapokon. Megszólalt a szobai telefon. Összerezzent, de csak a pincér volt, hogy a szobájában ebédel-e, vagy az étteremben. Hirtelen nem is tudta, de aztán a szobába kérte. Visszament az ágyhoz, leült, és elmosolyodott, mert emlékezett rá, hogy a nagyszüleinek is volt valami hasonló kávéfőzőjük, és az is mindig vacakolt, főleg a Mimi idegeivel, de a Papi nagyon ragaszkodott hozzá. Azt mondta, hogy az abban addig lefőzőt rengeteg kávéból már annyi aroma rakódott le, hogy annak semmi mással nem helyettesíthető az íze. Egy időben még a hivatalba is vitt belőle egy termoszban, és csak amikor kinevezték valaminek onnéttól nem hordta be. Még meg is van valahol az a termosz. Legalábbis meg volt, mert a lánya egyszer a középiskolában egy kirándulásra magával vitte. Igaz, mint utóbb kiderült vodka és narancs került bele, legalábbis az osztályfőnöke ezt állította. Vagy mi mástól is hányta tele a buszt már az első nap. Még szerencse, hogy a termoszt visszakapta. Tényleg, nem is szólt a lányának, hogy elutazik. Persze, mert annyira felidegesítette a fia, hogy el is felejtette. Hívja most fel, innét? Mennyi az idő otthon? Reggel hét körül lehet, az már nem kora. Elővette a mobilját, megkereste a számot...
    …a telefon nagyot csörrent az előszobában, majd kiesett a kezéből a kávéspohár. Ki az ördög az ilyenkor. Kiment a készülékhez, várt még egy csengést, aztán felvette.
    -Igen!
    -Nóra... nem hívlak túl korán?
    -Tessék...
    -Nóra, ne hülyéskedj... nagyon drága innét a telefon. Éva vagyok, az anyád.
    -Itt nincs semmiféle Nóra...
    -...elnézést, akkor téves, biztos mellé tárcsáztam...
    -Még jó, hogy nem ébresztett fel...
    -Még egyszer bocsánat. Viszonthallásra.
    -Viszlát.
    …letette a telefonkagylót. Pont, mint a könyvben, mint amikor az a nő a lányát hívta, de mellétárcsázott. Levette a fejéről a törülközőt, megtapogatta a haját. Kicsit örült, hogy még nedves, így legalább volt oka, hogy visszaülhessen a konyhába a kávéjához. Aztán újra eszébe jutott a könyv, bement érte, és olvasni kezdte...
    …bosszúsan kapcsolta ki a telefont, és Nórát kezdte el okolni ezért is. Nem ért semmit sem az életből. Még hogy szociálismunkás, az ő végzettségével, és abban a szörnyű kerületben. És a barátai? Most is valami autószerelőnél lakik, mert az közel van a hajléktalanszállóhoz. De a bátyja se különb. Mindig csak a pénz, hogy mennyit nyert, vagy veszített. Érdekes, mégis csak az utóbbi esetben jön, és akkor sem hallgat rá. Mindig csak a veszekedés. Ki hozna nekem sampont, ha kérném. Hirtelen elsírta magát, annak ellenére, hogy már tíz éve egy csepp könnye sem volt. Kéne valaki. Valaki, aki megmossa a hajam. A hajába túrt. Nézte a kezét, hogy vannak-e rajta hajszálak, és hogy milyen színűek. Nem szeretett volna ősz szálakat látni, de nem volt szerencséje. Kettőt is talált. Vajon a szállodában mennyi lehet egy festés? Miért ne? Odament a tükörhöz, belenézett, aztán mégis megnyugtatta magát, hogy az a két szál csak véletlen lehetett. Különben is mindjárt itt az ebéd, és biztos az a jóképű fekete hozza, mint tegnapelőtt...
    …na, végre! Erre a részre várt, és el sem tudta képzelni, hogy miért kell az ember kíváncsiságát így próbára tenni. Miért, az ő fia is valami budai kislánnyal van együtt. Igaz azt állítja, hogy csak barátok, de hát egy ágy van abban kis albérletben, hogy lehetnek így csak barátok, ha nem úgy. De én már nem is kérdezem. Végre itt a fekete pincér az ebéddel. Ezt még elolvasom, aztán indulok a leletért, csak ne sokat piszmogjanak, mert megesz a kíváncsiság, hogy most végre, vagy mégis elcseszi az a nő. Az Éva. Jó lenne végre valami szép szerelmeset olvasni, mielőtt meghalok. Kicsit elmosolyodott...
    …közben a könyvben a nő ott tartott, hogy a törülközőt fürdőköpenyre cserélte, majd azt egy shortra és pólóra, és azon aggódott, hogy induljak már el azért a kurva leletért. A short helyett nem inkább szoknya kellene? Meg kell feledkezni minden másról, és csak azt hallani meg a tükörtől, hogy tényleg letagadhatnék tíz évet. Jó, akkor legyen blúz, és melltartót? Már nincs is kedvem, úgy is az az öreg, kopasz hozza majd az ebédet és nem az a feltűnően szimpatikus fekete fiú. Fel alá járkált...
    …a konyha annak ellenére, hogy nyitva volt az ablak megtelt füsttel, ahogy a hamutartó csikkekkel. Tudtam, ez itt öltözget, mintha bálba menne, ahelyett, hogy inkább vetkőzne. Egyszer én is álmodtam egy ilyen fekete fiúról. Amikor utoljára voltunk moziba a párommal. Nagyon nem bírta a mozit, de megígérte, hogy arra a filmre eljön velem. Én ugyan megbántam, hogy hittem a szomszédnak, akinek a lánya mesélte, hogy ilyen jót ő még nem látott, mert én az egészből nem értettem semmit sem, de hazafelé a párom elmagyarázta, hogy ki, ki is volt. Én meg hallottam is meg nem is, mert csak az a fekete férfi járt a fejemben. Biztos azért is izgulok annyira, mert ezt a pincért is ilyennek képzelem. Dencelvasington. Néha, amikor nekem való könyvet olvasok, szinte látom, amit olvasok. Mint egy filmet, úgy peregnek a sorok. Ez az Éva meg olyan izé. De, már mindegy. Megfogadom, hogy ha a lelet rossz, akkor elmegyek arra a szigetre. El én. Eladom a lakást, a pénz felét a gyereknek adom, ide úgy se költözne, tegye a többihez lakásra, én meg azt a pár napot, ami még majd vissza lesz, esküszöm, hogy ott töltöm…
    …kopogtattak. Nagyot dobbant egyszerre két szív.
    ed-na, mkatus és lelkes.miklos kedveli ezt.
  12. Kapros Felícia: Johanna Fischer naplója (Részlet)

    (19... dec.17.) Conrad tegnap este elkezdett nekem magyarázni egy történetet, hogy olyanok vagyunk mi ketten, mint a fogaskerekek. Már kész filozófiai rendszert kovácsolt a példából körém, amikor meguntam hallgatni és azt mondtam neki, hogy elegem van a gyerekeskedéséből. Conrad elhallgatott. Kényszeredetten mosolygott, aztán sokáig csend volt a szobában, majd valami furcsa érzéstől, vagy annak a félelmétől a lakás átváltozott egy augusztus éjszakai cédruserdő holdfényes tisztásává, ahol csillaghullást is képzelhettem volna az álmaim fölé, de csak a mozdulatlanság ült közénk ezzel a fogaskerék történettel. Lassan hajnalodott. Conrad újra kezdte, de még mindig csak ott tartott, hogy a fogak egymásba fordulnak, és az egyik viszi a másikat előre ... bla-bla-bla. Nagyon igyekezett, hogy megértsem, pedig ő nem értett semmit! Aztán nem tudtam tovább nevetés nélkül hallgatni. Szegény, dadogva folytatta, hogy valami mély, szabad, erős, független, de mégis a másikhoz idomuló, a másikhoz feszülő, igazi szabadságot képzel. Látszott rajta, hogy igazán nagyon fontosat akar körénk fogalmazni, de újra és újra ugyanazokból a szavakból volt. Aztán a cigaretta füstben homályos kérdésekbe veszett minden. Az akaratom megakadt az igazságnak abban a pillanatában, amikor rájöttem, hogy amit hallani akarok, azt soha sem fogja kimondani... Egymásra néztünk. A csend, mintha favágók milliói szállták volna meg az erdőt, szétforgácsolódott ebben az ostoba erőlködésben. A hajnal vastag, szürkéskék csíkban folyt szét a házak tetején, amikor Conrad elrohant. Hallottam, ahogy kiabál és sír az utcán. Nem tudtam utána menni. Amit az én igazamnak hittem, odaszegezett minden büszkeségemmel a tükör elé és nem akartam a könnyeim észrevenni. Az ilyen pillanatok emelnek fekete falakat az ember tekintete elé, és a téglák olyanok mintha élnének, és fájdalomból volnának. A könnycseppek sohasem tudják kimosni a habarcsot...

    (19... júl. 17.) Conrad azt írja erről az éjszakáról, hogy ott Párizsban, abban az idegen lakásban, a semmittevés pusztaságában, akkor és ott, milyen jó lett volna, ha megértem őt. Nem is érti miért voltam gyáva... Remélem hallja, ahogy sikítozom. Tegnap válaszoltam neki. Megírtam, hogy én pontosan értettem Őt. Akkor és ott. Ahogy ő szerette volna. Ő nem értett meg engem és azt a pillanatot. Azt nem írtam meg neki, hogy életem leghitványabbul elpazarolt éjszakája volt ez. Azóta is. Hagyni, hogy a kimondhatatlanságában vergődjön... Igen, pont olyan volt, mint, mint amikor éjszaka túl későn érsz már ahhoz a pályaudvarra, hogy tudd, vársz valakit, vagy csak lekésted a vonatod, amivel el kellett volna utaznod. Isten nagy ajándéka, hogy a helyettünk szenvedő megbocsátásától szenvedhetünk..

    (19 ... szept. 9.) Conrad meghívott, hogy látogassam meg a klinikán...
  13. „Bassza meg!” Csúszott ki a száján, és nagyon remélte, hogy nem hallotta meg senki, de aztán nem sok ideje maradt ezen rágódni, mert a villamos iszonyúan fékezni, majd őrült módjára csikorogni és recsegni kezdett a hídon. Az emberek a félelmetes zajban elképesztő erővel préselődtek egymásba. Azt hitte, hogy még megúszhatja és nem kenődik fel senkire, de nem bírta tovább, a keze szinte kiszakadt a fogantyúból, és tehetetlenül belepréselődött az előtte álló nőbe. Először csak egy finom szövetből készült kabátba nyomódott az arca, aztán valami szőrgallér kezdte el csiklandozni az orrát, de a java csak ezután következett. Miközben érezte, hogy az összeakadt lába alól végképp kicsúszik a villamos padlója és teljes testsúlyával előre borul, valami körülírhatatlanul finom, friss és egészséges illat bódította el. Soha nem érzett még ilyet. Egyre mélyebben és mélyebben igyekezett belélegezni. Egy életrevalónyit akart belőle megszerezni, annyira elbűvölte. Közben a recsegés egyre erősödött, de számára már megszűnt a külvilág. Kit érdekel... „Ez az illat, ez az illat…” Sziszegte a fogai között. „…ez mindenért kárpótol majd”. Lusta elégedettséget kezdett el érezni magában, ahogy szétáradt benne ez az ismeretlen békesség. Miközben többször is átfordult az összegabalyodott embertömeggel, szorosan belekapaszkodott a kabátba és még jobban magához húzta. Pont időben, mert egy nagy darab fekete cipő az arca és a kabát közé kezdett furakodni. A szabad kezével ellökte, és újra jó erősen belefúrta magát az illatba. Többé nem is akart másra gondolni, de aztán a villamos hirtelen hatalmasat reccsent és lelket rázó forróság robbant szét mindenütt. Megpróbált körülnézni, de nem igazán sikerült neki. A valóság igyekezett közelebb merészkedni hozzá, de gyorsan megküzdött vele, és az arcát teljes erejéből megint a kabátba nyomta. Olyan jó most itt, mint… mint még soha, sehol…
    És akkor megérezte az arcán a jéghideg víz januári valóságát. Minden erejét össze kellett szednie, hogy kinyissa a szemét. A látvány katasztrofális volt. A híd nagyon messze és nagyon ostoba szögben magasodott a villamos ablaka felett. A korlátján félig lelógva egy tartálykocsi égett. Hirtelen minden sikamlóssá vált. Megpróbált az ablak felé vergődni, de a beömlő víz szinte szét nyomta az arcát. Elkapta az üveg szélét és iszonyú erőfeszítéssel kipréselte magát. Kár volt. Az olajos szagú örvény röhejes suttyanással rántotta magával.
    ed-na és lelkes.miklos kedveli ezt.
  14. Jó pár baj


    A két férfi már jó ideje ott toporog a sötétben a senkiket befogadó lerobbant épület előtt. A helyek elfogytak, a kapukat rég bezárták. Hárman rekedtek kint. Az, aki utánuk jött a lépcsőn aludt el. A pénzükért jöttek, de hiába nézik a köztéri órát, hogy milyen gyorsan megy az idő, meg hogy mennyire lassan, már biztosan tudják, hogy hiába várnak. Látszik rajtuk az idegesség. Rövid tanakodás után aztán elindulnak a Keleti felé.
    Némán mennek egymás mellett, megállnak a piacnál, rágyújtanak. Az egyik máris indulna tovább, de a másik megállítja. Leülnek egy padra. Beszélgetni kezdenek. A hangjuk újra, és újra felcsattan. Nem akarják elhinni, hogy az, aki megígérte, hogy este kifizeti őket, nem jött el. Az egyik nagy hévvel indulna keresni, de aztán a hirtelen támadt lendülete erőtlen legyintésbe veszik. Elhallgatnak. Csak ülnek, de nem bírják sokáig. Egyre hidegebb van. El kezdenek fel-alá járkálni. Mozdulataikba a fáradtság és a tehetetlen düh költözött. Mekkora arccal ígérte nekik a Fehér, hogy rendesen kifizeti őket, aztán hol a pénz? Egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, a kavicsot rugdossák. Időnként kényszeredetten egymásra néznek. A lámpa fénye a párából és a cigaretta füstből sejtelmes ködöt fon köréjük. Felváltva szitkozódnak, miközben belül szétégnek a gondolattól, hogy hogyan lehettek ekkora barmok. Megsejtve egymás gondolatait, halvány bíztatásként még a másik felé bólogatnak, de aztán a gyanú olajos, rossz szagú verítékkén gyöngyözik végig a homlokukon. A másik biztos valami külön alkut kötött...
    A széltől megrebbenő ködben pattanásig feszül a buta csend. Nincs mit kérdezni. A tekintetek összekapaszkodnak és nem engedik egymást. Az addig tétován rágcsált szavakat a másik elé kiköpve ugyanabban a pillanatban nyúlnak a zsebükbe. Egyszerre villannak meg a kések. Gyors, süvítő kaszálásba kezdenek. Karjaikat messze maguk elé kinyújtva lerángatják a kabátjukat és a másik kezükre csavarják, mint a propeller, aztán elkezdik kerülgetni egymást. A szétszaggatott füst a fénnyel körülrajzolt testek körül kavarog a hajnalodó szürkeségben. Ide-oda lépkednek. Hol védekeznek, hol támadnak, míg a lassan cafatokban lógó ruhán át nem üt a vér. Megállnak. Nem bírnak egymással. Kihasználva a lélegzetnyi pihenőt, zihálva kapkodják a levegőt. Vállaik meg-megremegnek.
    A város lassan ébredezni kezd körülöttük. A felrepedő éjszaka alól kitüremkedő óvatos fényben már ott sejlenek a munkába igyekvők. A testek előre-hátra dülöngélnek. A tekintetekre a kétségbeesés szorít zavarodottságot. Az egymást vizslató arcokról ömlik a veríték. A sebeik lüktetve égnek. Nagyon fáradtak már. A kés nyelébe kapaszkodnak. A lépések csoszogássá lassulnak. A tanácstalanság szúrós szaga körül lengi őket. Istentelenül bánják már ezt az ész nélkül elkezdett viaskodást, de a harag azért ott süt még bennük. Szégyen lenne feladni, és a Fehér helyett most a másikat kellene legyőzni. Lassan dülöngélve újra elkezdik kerülgetni egymást, de már csak túl akarják élni. Óvatosan ijesztgetik a másikat. Mind a ketten túl jól tudják, hogy mit kell csinálni. Messziről olyanok, mintha táncolnának.Az arra járók messze kikerülve őket a vállaik felett mernek csak visszanézni rájuk.Mereven maguk elé kinyújtott kézzel egyre lassabban forognak egymás körül. Talán az idők végezetéig is, de a tér másik vége felől bizonytalan léptekkel egy kurva közeledik. Arcán szétmázolódott a rúzs. Amikor elmegy mellettük csúnya, vékony hangon odaszól hozzájuk.
    - Na, mi lesz? Melyik marad meg nekem? Összerezzennek a hangra. Megállnak. Megvetően köpnek a prosti felé, aztán mintha a szégyent akarnák lesöpörni magukról, kezükkel lassan végig simítják a ruhájukat. Elteszik a kést.Körülnéznek. Rágyújtanak, aztán elindulnak a pályaudvar felé. Ma talán valami jobb is adódhat. A szétvagdalt kabátjaikat szégyenlősen a honuk alá gyűrik. Ahogy elindulnak az egyik röhögni kezd.
    - Baszod a suska, még egy... még egy kabátra sem lett volna elég…
    mkatus kedveli ezt.