Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. F Szabó Mihály: ESTHARANG
    III. rész

    IX. FEJEZET
    SZÜRETI MULATSÁG:


    Bandi örömmel és kíváncsian várta a napot, amelyről Ida írt! Örült a meghívásnak, örült, hogy találkozni fognak.
    Kíváncsi is volt, mert eddig soha életében nem vett részt falusi bálon. Sokat várt attól.
    Várhatott is, mert Idáék falujában a régi hagyományos szokások szerint tartották meg. Persze, azért most igazodni kellett a falu jelenlegi helyzetéhez.
    Bandi úgy gondolta, legalább egy nappal előbb megy el a faluba.
    A szállással azonban gond volt.
    Idáéknál még nem szállhatott meg, Koszta tisztelendő úrék pedig azokban a napokban tele voltak vendégekkel.
    Eszébe jutottak azonban Soósék.
    Velük, a nyaralása alatt ismerkedett meg, és Soós Pityuval, a fiúkkal igazán jó barátságba keveredett. Úgy gondolta, hogy talán megszállhat Soóséknál.
    Jól gondolta, Soósék, nagyon szívesen látták.
    Soós mama, Rozi néni színlelt sajnálkozással és a következő szavakkal fogadta:
    - Ejnye-ejnye Bandi, hová lett a nyáron felszedett jó színe?
    Egészen megfonnyadt és lesápadt az arca a városban.
    Alig ismerek magára.
    Pista bácsi viszont hamarosan megvigasztalta:
    - Nem baj Bandi öcsém, nem várjuk meg a szüretet, maradt még a tavalyi mustból. Te érettségizett, - akarom mondani, - érett ember vagy már. Semmi akadálya, hogy a tavalyi borommal egy kis színt varázsoljunk a Rozi néni szerint megfonnyadt, megsápadt arcodra.
    Vacsora után aztán tényleg elő is került a tavalyi must.
    - Pityu, ne zavarjuk anyádat! Hozzál három poharat. De ne azokat a kicsiket, amikkel a tisztelendő urat, meg a kántor urat szoktuk megkínálni, hanem rendeset, jó, méreteset.
    Pityu bólogatott, majd kiment, és hamarosan visszatért a megfelelő méretű, emberes poharakkal, meg egy jó nagy demizsonnal. Pista bácsi pedig, azonnal töltött a poharakba.
    - Nna, Isten hozott Bandi öcsém! Gondolom, magad is igyekeztél a szüreti Ünnepségünkre.
    - Nem is csak arra! Igaz, Bandi?
    - Tudom, hogy viccelődsz, de így igaz,.Persze, kíváncsi vagyok a szüreti mulatságra is.
    - Azért, maradjunk most csak a szüreti mulatságnál. Az se kutya. Ha igazán kíváncsi vagy rá, milyen, elmondom én neked, hogy milyen volt régen. Még legénykoromban. Mert a mostani, sajnos már nem egészen olyan. Ez már nem az igazi. Sokat változott a világ mindenben, a falusi szokásokban is. Lépést kell tartani. Ugye?
    Így hát, ha nem untatlak, elmondom, hogy milyen volt régen.
    - Dehogy untat Pista bácsi, szívesen hallgatom.
    Pista bácsi előbb jól meghúzta a poharát, - ivott egy nagyot, aztán azonnal töltött másikat is, nehogy egy pillanatig is üresen maradjon a pohár, ami bögrének is beillett, - majd beszélni kezdett.
    - Remélem, tényleg nem untatlak Bandi öcsém, mert sokáig tart, míg mindent elmesélek.
    Tudjátok fiuk, tényleg más volt a világ legénykoromban, és nem azért, mert akkor voltam fiatal, és mindent szépnek láttam. Mások voltak akkor az emberek, meg a világ. A faluban mindenki ismert mindenkit. Mindenki köszönt mindenkinek. Az emberek pedig akkor még szívesen beszélgettek egymással.
    Ünnepnapokon pedig az egész falu, - öregje fiatalja - együtt ünnepelt. A szüreti mulatság, különösen nagy ünnep volt. Kissé kipihentük magunkat a tavaszi és a nyári munkák után, meg egy kicsit örülhettünk is az egész évi munka eredményének.
    Ezért is volt nagy ünnepe a falunak a szüreti mulatság! Akkor, elengedtük magunkat egy kicsit. Most pedig, a TSZ. világban sajnos már nem annyira ünnepelünk, inkább csak a régi szép időkre emlékezünk.
    - De édesapám, azt tessék mondani, milyen volt, amikor még ünnepeltek?
    - Mondtam, hogy a szüreti mulatság a falu közös ünnepe volt. Mindenki a tehetsége szerint kivette a részét az előkészítéséből is, meg a rendezéséből is.
    A kisbíró, az ünnepség előtt 3 napon át, naponta járta a falut, meg a tanyákat és ugyanúgy, mint más híradáskor, megállt a kijelölt helyeken, dobolni. Máma meg már azt se tudják, mi az a dobolás.
    A pergő dobszó után, aztán a kisbíró hangosan felolvasta a hirdetményt. „Közhírré tétetik!! …
    Hivatalosan kihirdettetik, hogy az idei szüreti mulatság e hónap 26.- án délelőtt 9 órakor kezdődik a Hangya Szövetkezet előtt. A szüreti bál pedig ugyanazon a napon, este 7 órakor veszi kezdetét, a Hangya Szövetkezet báltermében.
    A falu minden lakója ez úton kéretik, hogy a szüreti mulatságon részt venni méltóztassék….”
    Aztán megint a pergő dobszó, ugye, majd pedig kackiás elvonulás… Nem ám csak úgy!
    - Érdekes lehetett Ha jól értem, külön választható volt az
    ünnepség, meg a bál.
    - Jól érted öcsém. Úgy volt. Az ünnepségen, ott volt a falu
    lakóinak nagyobb része, sőt még vendégek is jócskán.
    Az ünnepség egyébként, a falut körbejáró felvonulással
    kezdődött.
    A magyar ruhás lányokat virágokkal díszített négy ökrös
    szekerek vitték körbe a falun. A lányok szépek voltak és
    vidáman énekeltek.
    Az ökröket az ünnepi alkalmakra készült szépen faragott
    színes járomba fogták, és azok is szépek voltak, lehet
    mondani.
    A legények egy része, mint testőrség, lóháton kísérte a
    szekereket, másik része pedig szintén lóháton, szabad utat
    csinált a menetnek.
    A legények kifényesített csizmában, hófehér ingre felvett
    mellényben, árvalányhajas kalapban feszítettek.
    Kezükből el nem maradhatott a fokos.
    Látnotok kellett volna azokat a deli legényeket! Azok is
    szépek voltak. Igen. Lehet mondani.
    Szólt az ének.
    A szüreti dalokat éneklő lányokat testőrség, hegedűsök,
    meg a rezesbanda tagjai kísérték. Az éneklésbe pedig
    bekapcsolódtak az utcán és a kapukban bámészkodók is.
    A felvonulás néha órákig eltartott. Utána pedig, a késői
    ebédhez, néhány órás pihenőt tartottak.
    A bál kezdetére a falun körbemenő rezesbanda hívta fel a
    figyelmet. A bálon persze a nagyon öregek, meg a
    nagyon fiatalok nem vettek részt
    A szüreti bálnak elmaradhatatlan eseménye volt a
    „bálkirálynő” megválasztása.
    A táncterem mennyezetére hálók voltak kifeszítve. A
    hálókról pedig szőlőfürtök lógtak. A táncszünetekben
    legények „lopták” a szőlőt, amit pedig gondosan őriztek a
    csőszlányok. Megállították a szőlő tolvajokat, elvették
    tőlük a lopott szőlőt, és kifizettették velük az árát.
    A szőlőt aztán lerakták a saját asztalukra.
    Hajnal felé, amikor a mennyezetről már csak itt-ott lógott
    néhány fürt, a szőlősgazdák megnézték a csőszlányok
    asztalait. Az a csőszlány lett a bálkirálynő, akinek az
    asztalán a legtöbb szőlőt találták.
    Aztán rázendített a zenekar. A következő táncot a
    bálkirálynő járta a legtöbbet lopó tolvaj legénnyel.
    Volt ebben egy kis huncutság is, a kiszemelt csőszlány
    udvarlója több legényt beszervezett, hogy az ő asztalára
    rakják le a mennyezetről leszedett szőlőt.
    A lopott szőlők begyűjtött ára pedig bekerült a bál
    rendezési költségeibe.
    Hát, ilyen volt a bál régen fiuk. De azért, most is
    ilyenforma, ha nem is egészen.
    - Pista bácsi, nagyon köszönöm ezt a szép mesét!
    - Nem mese ez gyermek! Tényleg ilyen volt régen a
    falunkban a szüreti mulatság, és a szüreti bál!
    - A hallottak után, még kíváncsibb vagyok, hogy milyen lesz itt, a holnapi szüreti mulatság és a szüreti bál.
    - Nektek, biztos nagyon jó! Én azonban már el se megyek a bálba, se a feleségem, pedig, ha hiszed, ha nem, - a Rozi néni is volt egyszer bálkirálynő, meg fiatal, ha nem is látszik mostmár rajta.

    Másnap, reggeli után Bandi elment Idáékhoz, hogy majd együtt induljanak a felvonulási ünnepségre.
    Idáéknál nem várt meglepetés érte.
    A kutya ugatására nem Miklós bácsi, hanem Ida lépett ki az ajtón, magyar ruhában. Bandi, mintha földbe gyökereztek volna a lábai, lépni se tudott tovább. Nem tudott megszólalni sem, annyira meglepte a látvány. Csak bámult, mint borjú az uj kapunál.
    Mozdulatlanul nézte Idát, aki bámulatosan gyönyörű volt, és mosolygott, mert látta, hogy mennyire tetszik Bandinak.
    Hát, hogyne tetszett volna!
    Ida olyan szép volt és olyan tökéletes, akár egy népviseleti bemutatóra is elmehetett volna a gyönyörű magyar ruhájában.
    Bandi tetőtől-talpig megnézte, aztán talptól tetőig is, - mert ilyet, ilyen szépet, még soha nem látott, - és érezte, hogy ezt a csodát soha életében nem fogja elfelejteni.
    Ida szépen összefogott, koszorúba font haján hímzett anyagból, színes gyöngyökkel díszített párta csillogott, ami hátul, masniba megkötött széles nemzeti színű szalaggal volt a fejére a erősítve. A masni két szalagja derékig ért.
    A buggyos ujjú fehér blúz is, a nyakánál egysoros vékony nemzeti színű szalaggal volt összehúzva. A blúz puffos ujjait pedig szép két soros nemzeti színű szalag húzta össze.
    A blúz fölött színes gyöngyökből kialakított mintákkal díszített piros szegélyű pruszlikot viselt Ida.
    A lefelé bővülő húzott szoknya alját három soros piros-fehér-zöld szalag díszítette. A szoknyát pedig, az alatta lévő 2-3 alsószoknya ringó bő szoknyává formálta. Ida, szépségesen szép volt benne!
    Minden, ami rajta volt frissen volt vasalva és keményítve. Arca kipirult és ragyogott, mit egy gyönyörű rózsa.
    De, ragyogott Bandi arca is.
    Így, ilyen ragyogó arccal indultak el a Hangya Szövetkezet előtti gyülekezőhelyre.
    Az ünnepi felvonulást Ida szüleivel, de Ida nélkül nézték végig, Soósék kapujában.
    Ida, - a többi magyar ruhás lánnyal együtt, - a virágokkal feldíszített szekéren ült.
    A szekeret a TSZ. lovai húzták, a lányok most is nagyon szépek voltak, és nagyon szépen énekeltek.
    A legények viszont, valamennyien gyalog bandukoltak. Nem volt lovas kíséret, hiszen, a faluban senkinek nem volt már saját lova, amit felcicomázhattak volna és amire felülhettek volna.
    De Bandi nem foglalkozott ilyen problémákkal. Inkább az esti bálra gondolt. A felvonulás a lovas legények nélkül is nagyon látványos volt.
    Szépek és vidámak voltak a lányok, szépek voltak a feldíszített szekerek is, jól és szépen muzsikáltak a hegedűsök is. A legnagyobb feltűnést most is, mint mindig a rezesbanda keltette harsogó trombitáival.
    Szinte az egész falu, a felvonulókat kísérő gyerekek, a kapuban ácsorgó felnőttek, és az előttük székeken ülő öregek is bekapcsolódtak a lányok vidám énekébe.
    Énekelt a falu.
    A felvonulás után Ida szülei és Bandi megvárták Idát, és együtt mentek ebédre Idáékhoz, Ida az édesanyjával, Bandi pedig Miklós bácsival.
    - Miklós bácsi, ilyen szép vidám szüreti felvonulást, még
    életemben nem láttam, sőt elképzelni sem tudtam.
    - Hát még akkor mit szólnál, ha most is olyan lett volna,
    mint az én fiatal koromban,, mert akkor azért más volt!

    Megebédeltek, pihentek egy kicsit, - és készültek az esti szüreti bálra.
    A bálba - Miklós bácsi nagylelkű engedélyével, - együtt mentek Idával, akit természetesen az édesanyja is elkísért.
    Ida, már nem magyar ruhában volt, hiszen abban már csak a kijelölt csőszlányok maradtak.
    Bandi úgy érezte, hogy az égből éppen most leszállt angyal sétál mellette, az égen hagyott bárányfelhőkre emlékeztető gyönyörű, habos, fodros fehér ruhában.
    Erzsi néni csak hümmögött, mikor a mellette ülő egyik asszony így szólt hozzá:
    - Erzsi, de gyönyörű szép pár a lányod, meg az a fiatalember! Nem győzök gyönyörködni bennük.Ida nagyon szép, de az a fiú se kutya mellette, meg nagyon rendes ember is lehet, olyan tisztességes jámbor arca van, ahogy elnézem.
    - Talán nekem is észre kellene ezt venni, - mondta Ida édesanyja, inkább csak sajátmagának, mint a szomszédasszonynak, - de eddig még nem vettem észre.
    Jól sikerült, és nagyon jó hangulatban telt el a szüreti bál.
    A legkiemelkedőbb esemény azonban most is a bálkirálynő megválasztása volt.
    Hazafelé útban Bandi azt mondta Idának:
    - Ida, jövőre, Maga lesz a bálkirálynő, csak intézzék el, hogy Maga is csőszlány legyen. Én elhozom a barátaimat, a legtöbb szőlőt mi fogjuk ellopni, és azt mind maga elé rakhatja az asztalon.
    - Ha bálkirálynő nem is leszek, de a csőszlányok között
    biztosan ott ülök majd. Legalábbis szeretnék.

    Ida édesanyja fáradtan szedte a lábait. Hosszú volt a nap. Hajnalig tartott a bál.
    Úgy érezte, most sokkal jobban elfáradt, mint amikor lány korában, még ő is hajnalig ropta a táncolt.
    A kapuban búcsúzkodtak,.
    - Ne haragudjon Bandi! Nem hívom be, hiszen késő van,
    hajnalodik. Gondolom, magának is indulnia kell haza.
    - Hát igen, és egy kicsit már én is fáradt vagyok.
    Ez a két nap azonban, megérte a fáradtságot Erzsi néni.
    Nagyon szép volt az ünnepség. Jól sikerült a bál, igazán
    jól éreztem magamat. Köszönöm szépen!

    Nem mondta ki azt, aminek legjobban örült, - hogy Ida szülei már nem voltak olyan zárkózottak és fagyosak vele szemben, mint eddig.
    - Köszönöm a vendéglátást, köszönök mindent, és Miklós bácsit is üdvözlöm.
    - Isten áldja Bandi! Jó utat, jó egészséget kívánok a tanuláshoz meg a munkához!
    - Isten áldja Erzsi néni, még egyszer köszönök mindent! És magának is köszönöm Ida a két szép napot! Azonnal írok, magának, amint hazaértem, és Ismét arra kérem, hogy válaszoljon majd a leveleimre.
    - Ígérem, válaszolni fogok mindegyikre.

    Bandi nem is az Ida szavainak örült legjobban, hanem annak, hogy Erzsi néninek sem, volt egyetlen tiltó szava sem.
    A búcsúzkodás csak egy-egy kézfogással fejeződött be, Bandi mégis úgy érezte, hogy azokban benne volt minden, amit ettől a látogatástól remélt.
    Talán még több is.


    X. FEJEZET

    ERŐSÖDŐ KAPCSOLAT

    1955 okt. 28.

    Kedves Ida!

    Látja, alig, hogy hazaértem, máris írok. Bevallom, nemcsak azért, hogy megköszönjem a szép élményeket.
    A bálon említette, hogy Miskolcon van egy barátnője, aki ráadásul a rokonuk is. Az jutott eszembe, hogy jó lenne, ha megkérné a szüleit, engedjék meg, hogy meglátogassa őt….-
    Különben nagyon sok a dolgom, a munka mellett tanulok, és még sportolok is. De higgye el, ehhez erőt ad, hogy mindezt Magáért is teszem….-
    Ne feledjen el beszélni a szüleivel, Hogy néhány napra engedjék el a barátnőjéhez!
    Milyen jó lenne! Akkor megint találkozhatnánk, és megint együtt lehetnénk egy kicsit ….-
    Ismételten kérem, beszéljen a szüleivel a miskolci látogatása érdekében.
    Üdvözlöm a szüleit, és nagyon sok szeretettel gondolok Magára:
    Bandi

    1955 nov. 08.

    Drága Ida!

    Nagy örömet szerzett a levelével!
    Írja meg, mikor érkezik, hogy várhassam az állomáson….-
    Ugye, szívesen jön a barátnőjéhez? Ugye, maga is örül, hogy találkozni tudunk?
    Nagyon várom!
    Tisztelettel üdvözlöm a szüleit, Magát szeretettel várom:Bandi
    Ida megírta Bandinak, hogy mikor érkezik Miskolcra, és attól kezdve izgatottan várta az utazás idejét.
    Érkezésekor, Miskolcon, Bandi az Idának már korábban küldött üdvözlőlapról ismert barna hajú lánnyal együtt várta Idát.
    - Ő, Gizike, a szeretett nővérem. - mutatta be, - Azért jött
    velem, hogy minél előbb találkozhasson veled.
    - Szervusz Ida! Bandi elbeszéléseiből már jól ismerlek és
    örülök, hogy az öcsém, ilyen kedves lánnyal találkozott.
    Biztos vagyok benne, hogy mi jó testvéreknél is jobban
    fogjuk szeretni egymást. Isten hozott!

    Ida szegény, szóhoz sem jutott. Bandi elvette tőle a kis vulkánfíber bőröndjét, és felszálltak a villamosra.
    - Ida, annyira örülök, hogy itt van! Jó, hogy megírta a barátnője címét, azonnal elmentem a házhoz, így tudom, hogy hol kell leszállnunk a villamosról.
    Miután leszálltak, még elég sokat kellett gyalogolni az emeletes házak között. Az egyik ház bejárata előtt aztán megálltak, és Bandi becsengetett Ida barátnőjéhez.
    A csengetésre szinte azonnal megjelent az Idánál alig valamivel idősebb barátnő, és kinyitotta az ajtót.
    - Szervusz Ida! Gyertek be!
    - Köszönjük, mi nem akarunk zavarni senkit, - mondta Bandi.
    - Dehogy zavarnak! Szüleim még nem jöttek haza a munkából.
    - Köszönjük. Most mégse megyünk be, majd máskor, de beszéljük meg, hogy mikor és hol találkozunk.
    - Talán, vasárnap délután lenne legjobb, de jöhetnek délelőtt is. Vagy találkozzunk a Béke téren, a Nagytemplom előtt, és menjünk együtt a 10 órai misére.
    - Jó, menjünk, benne vagyunk.
    - Hát akkor a vasárnapi viszontlátásra!
    - Viszontlátásra. Ida, érezze jól magát addig is, amíg újra találkozunk.
    Bandiék elmentek, Idáék pedig felballagtak a harmadik emeletre.
    A barátnő, nagyon vidám és nagyon kedves volt.
    - Igazán örülök Ida, hogy eljöttél. Ti még magázzátok egymást Bandival? Igen? Ez meglep.
    - Igen, de mi ebben a meglepő, hiszen még jegyesek sem vagyunk.
    - Azt írtad, hogy évek óta ismeritek egymást, ezért gondoltam, hogy tegeződtök. Persze, ez a ti dolgotok. Különben, meddig tudsz maradni? Remélem, sokáig. Elmehetnénk moziba, vagy színházba. Megismernéd a várost. Felmehetnénk az Avasra is, meg elmehetnénk a Diósgyőri várba. Egy másik napon pedig kirándulhatnánk Lillafüredre.
    - Ezt még hallgatni is sok, nemhogy végigcsinálni! De nincs annyi időm, a jövő vasárnap otthon kell lennem.
    - Olyan nagy baj lenne, ha tovább maradnál egy-két nappal?
    - Igen. Anyámék, soha többé nem engednének el sehová. Különben is, amit egyszer megígértem, azt be is tartom.
    - Igazad van. A Szüleidet már nem tudnánk értesíteni. Osszuk hát be azt az időt, ami van, és majd kialakulnak a dolgok.
    Ki is alakultak. Úgy, ahogy közösen kialakították. Idának óriási élmény volt az a néhány nap.
    Igaza volt Bandinak, a Miskolci látogatás után Ida már nem volt olyan szégyenlős.
    S ami még fontosabb, meggyőződhetett arról, hogy Bandinak tényleg komoly szándékai vannak, hiszen arról már meggyőzte a saját szüleit is.
    Ida azonban nagyon félt a látogatástól, és kérte Bandit, hogy a bemutatkozást halasszák későbbre, neki ugyanis nincs bátorsága most hozzá. Nem képes rá. Nagyon félt.
    Bandi ezt nem nagyon tudta megérteni, nyugtatta Idát, és a látogatás végülis jól sikerült. Kölcsönösen kellemes véleményt alakítottak ki egymásról.
    Más programokat is csináltak.
    Szinte észre se vették, hamar lejárt az idő, és el kellett búcsúzniuk. Kimentek az állomásra.
    A búcsúzáskor Gizi megkérte Idát:
    - Ida, engedd meg, hogy Bandi tegezzen, és te is tegezzed őt, elvégre régen ismeritek, és szeretitek egymást. Komoly szándékaitok is vannak. Egyébként pedig, városban ez a szokás. Ez az elfogadott.
    - Igen-igen, értem én, de nekem mégis nehéz lenne tegezni Bandit.
    - Majd megszokod. - mondta Bandi. Én is kérlek Idácska, hogy tegeződjünk.
    - Hát, ha maga is kéri Bandi, nem bánom, tegeződjünk. Akkor hát, szervusz Bandi!
    - Szervusz Ida!

    Felszálltak a vonatra, a kalauz belefújt a sípjába, a forgalmista intett a tárcsájával, - itt volt az ideje, el kellett köszönni. Bandi megszorította Ida kezét, és szótlanul lelépett a vonatról.
    - Ida kérlek, azonnal írj, ha megérkeztél! - szólt vissza a vonat mellől.
    - Ígérem, írok, nem váratlak sokáig.

    Közben szép lassan elindult a vonat. Bandi, integetve ballagott mellette. Aztán a vonat felgyorsult, és Bandi lemaradt.
    Ida, szeme könnybe lábadt.

    1955 nov. 25.

    Drága Ida!

    Örülök, hogy jól utaztál, és szerencsésen hazaérkeztél.
    Köszönöm, hogy nem várattál sokat a leveledre. Nagyon nehéz volt elválni tőled, a számomra nagyon szép néhány nap után.
    Remélem, te is jól érezted magad!
    Most már láthatod, nemcsak én szeretlek Téged, hanem a testvéreim és a szüleim is. Persze ők másként, mint én.
    Hidd el, ők is azt várják, hogy a családunk tagja légy.
    Írod, hogy elmondtál mindent a szüleidnek, amit a családomról megtudtál, és igazán jól eső érzéssel olvastam, hogy már ők sem vonakodnak úgy, mint korábban, hanem elhiszik, hogy nekem őszinte és komoly a szándékom, hogy feleségül vegyelek téged…-
    Idácskám!
    Most már tervezgessünk együtt!
    Ha lehet, ne várjunk addig, amíg befejezem az egyetemi tanulmányaimat.
    Hidd el, meg tudnánk élni addig is!
    Láttad, hogy a szüleim házában egy teljesen külön kis lakásban lakhatnánk. Legfeljebb a bútorokat kellene kiegészíteni. Remélem, hamarosan egy bölcsővel, vagy gyerekággyal is, ha nem bánod.…-
    Írtad, hogy karácsonyra menjek el a falutokba és hozzátok.
    Én is nagyon szeretném, ha együtt tölthetnénk a karácsonyi ünnepeket, de egyenlőre azt sem tudom, biztosra megígérni, hogy meglátogatlak. Az, a munkabeosztásomtól függ.

    Üdvözlöm a kedves szüleidet, Téged változatlanul szeretlek és szeretettel ölellek:
    Bandi


    1955 dec. 06.

    Kedves Ida!

    Megörvendeztettél a leveleddel! Olyan szépen leírtad, hogy milyen a falusi karácsony!
    Levelednek azt a részét, megmutattam a szüleimnek is, - akiknek szintén nagyon tetszett.
    Utána pedig megmutattam, a Béke-téri plébánosnak is.
    Utóbbit azért tettem, mert gondoltam, hogy az engedélyeddel az írásodat kicsit kiegészítve, írok egy kis dolgozatot, amit a plébános úr később felhasználhat. Ehhez, természetesen kérem a te felhatalmazásodat.
    A leveledet olvasva, elhatároztam, hogy karácsonyra ha csak egy mód van rá, megint elmegyek hozzátok….-
    Erre a karácsonyi látogatásomra még visszatérek.
    Írok most Soós Rozi néniéknek is, hogy megszállhassak náluk. Ha megengedik, akkor a falutokban, veletek töltöm a karácsonyt.
    Pityuval meg úgy intézzük, hogy éjfél előtt elmegyünk hozzátok kántálni. Utána meg tőletek, - veletek együtt megyünk az éjféli misére.
    Idácskám! Várom a leveled!
    Kíváncsi vagyok, Neked tetszik-e az elképzelésem?
    Szüleidet köszöntve, szeretettel üdvözöllek:
    Bandi


    1955 dec. 13.

    Kedves Ida!

    Ma, Luca nap van. A Luca napi szokásokat részletesen és pontosan csak a te legutóbbi leveledből ismertem meg.
    Most viszont, emlékeztetlek a Luca napi szokásokra. Persze a karácsonyt nemcsak amiatt töltöm a falutokban…-
    Örülök, hogy tetszik a karácsonyi elképzelésem. Örömömet fokozza, hogy – ahogy írod, - a szüleid is szívesen látnak. Már a
    Soós Pityu is válaszolt, megírta, hogy természetesen, lakhatok náluk, nagyon szívesen látnak.
    Most már biztos, hogy megyek!
    Nagy várakozás mellett, szüleidet és téged is sok szeretettel üdvözöllek:,
    Bandi


    Folyt. köv.
    Kinga19 és Beka Holt kedveli ezt.
  2. F Szabó Mihály
    VELED
    Harmadik Óda a Feleségemhez

    Sorsunk nehéz kerekét nem mi forgatjuk,
    Indítani, megállítani sem tudjuk.
    Csak gyorsíthatjuk, ha jó irányban indul,
    És lassíthatjuk, mikor rossz felé fordul.
    De legtöbbször nagyon későn vesszük észre,
    Hogy gyorsítani, vagy lassítani kell-e?

    Életünkben sokszor más történik velünk,
    Mint amit szeretnénk, amire készülünk.
    Sokszor meg sem értjük, mi miért történik,
    Úgy érezzük, hogy a Sors kegyetlenkedik.
    Magunkba roskadva, erőtlenül állunk,
    Segítségre, valami csodára várunk.

    Hogy figyelmeztessen, s egy kicsit tanítson,
    Nagy, nehéz próbára tett egyszer a Sorsom,
    Megtörte akkor szívemet, lelkemet,
    Megkeserítette egész életemet.
    Álltam akkor én is, magamba roskadva,
    Segítségre, valami csodára várva.

    Megtörtént a nem is kért, de várt nagy csoda,
    Megtalált Életem élő Őrangyala.
    Mikor már azt hittem, nem érdemes élni,
    Megtanítottál az Életnek örülni,
    Engem, aki, ha nem volnál, nem is élnék,
    Most mégis azt érzem, hogy az Élet még szép.

    Nélküled már felébredni sem szeretnék,
    De Veled, sokáig élni kívánok még.
    Ha együtt vagyunk, bennünk az egész világ,
    S együtt érezhetjük, hogy mi a boldogság.
    Hogy nappalonként nekünk is kék az ég,
    Éjjel ránk is mosolyog a csillagos lg.

    Veled érdemes volt már eddig is élni,
    Veled, érdemes még a jövőt terevezni.
    Nem tudom, hogy fogyó erőm meddig tart még,
    Azt sem tudhatom, hogy mire lesz még elég?
    De azt jól tudom, hogy ameddig vagy nekem,
    Bízhatok az akaratodban, s erődben.

    A Te erőd sokkal több az én erőmnél,
    Akaratod pedig több a Te erődnél.
    Erős akaratod meg arra fordítod,
    Hogy megteremtsd vele azt a boldogságot,
    Amiért érdemes Veled továbbmenni,
    A kimért utamat Veled tovább járni.

    Nekem nincs más dolgom, csak bíznom kell benned,
    S hinnem azt, hogy amit akarsz, el is éred,
    Ezután is meghozol minde3n áldozatot,
    Hogy biztosítsd vele azt a boldogságot,
    Amiért az angyalok is irigykednek,
    Mert a boldogságunk az övéknél is több lett.

    Kérhetnék-e az Istentől annál többet:
    Adjon ajándékba még sok boldog évet.
  3. F. Szabö Mihály: ESTHARANG, II. rész

    VI. FEJEZET

    A FOLYTATÁS.

    Lejárt a szabadság, Bandi csak néhány napig maradt már a faluban, de azt a néhány napot sem tudták kihasználni.
    A látogatás után, az akkor végighallgatott „anyai, féltő figyelmeztetések” következtében, - kerülték a találkozást. Nem annyira félelemből, inkább figyelmességből.
    Az utolsó vasárnapi mise után mégis az történt, amire mindketten vártak.
    Ida nem sietett haza. A templom előtt beszélgetett éppen a barátnőivel, de nem rájuk figyelt, hanem azt leste, hogy Bandi észreveszi-e őt.
    Persze, hogy észrevette!
    Nem kellett sokáig várnia. Bandi határozottan, egyenesen feléjük sietett.
    - Jaj! Nekem haza kell mennem, hogy anyámnak segítsek az ebédnél, futok is már, szervusztok. - köszönt el gyorsan a barátnőitől
    De nem futott, inkább csak bandukolt, hogy Bandi minél előbb utolérje.

    - Ida, holnap elutazom a faluból. Nagyon kérem, ha tud, jöjjön el délután a parókiára, hogy beszélgethessünk, egy kicsit, és el tudjunk búcsúzni.
    - Jó. Úgy csinálom majd, hogy elmehessek.
    Úgy is csinálta!

    Sokáig törte a fejét, hogy mit találjon ki. Végül rájött, hogy nem kell kitalálni semmit.
    - Édesanyám, majdnem elfelejtettem, hogy ma délután a tisztelendő úrékhoz kell mennem a többi fiatallal együtt, mert megbeszéljük a szüreti bál előkészítését.
    Egy szerepet ( színdarabot ) akarnak betanítani nekünk,
    ezért kell már most beszélni róla. A szülőkkel, felnőttekkel pedig majd később beszélnek.
    - Jól van. Akkor te is gyere el velem a vecsernyére, utána pedig átmehetsz a parókiára.
    Hát, sikerült!
    Ida, talán még soha életében nem ment olyan szívesen a vecsernyére, mint akkor. A szertartás után pedig szinte futott, hogy minél több ideje legyen Bandival.
    Szerencséjük volt, mert a többiek csak késve szállingóztak a megbeszélésre.
    Bandi, borzasztóan örült!
    - Nagyon köszönöm Ida, hogy eljött. Búcsúzkodás nélkül nehéz lett volna elmenni a faluból, ahol – magának köszönhetően, - életem eddigi legszebb nyarát töltöttem.
    - Nekem is nagyon hiányzott volna ez az utolsó beszélgetés.
    - Ne mondjon ilyet! Ez, nem az utolsó beszélgetésünk, de az biztos, hogy minden eddiginél fontosabb.
    - Lehet. De az is lehet, hogy anyámnak lesz igaza, maga elmegy, és hamarosan elfelejt engem.
    - Én??? Hogy mondhat ilyet?… Nem hogy hamar, de soha nem fogom elfelejteni! Gondolatban mindig itt leszek, hiszen érzem, hogy egyre jobban szeretem magát Ida. Higgyen nekem! Visszajövök hamarosan.
    Addig pedig, amíg távol leszünk egymástól, gyakran írok, hogy lássa és érezze: nem felejtettem el.
    Ida lehajtott fejjel hallgatott.
    Gondolatban most ő fogta és szorította meg Bandi kezét. Ám, közben azon töprengett, hogy Bandi betartja-e majd az ígéretét?
    Ha nem is gyakran, de rendszeresen ír majd, ha igaz. Reménynek, szép.
    Vagy, ha nem, - a várt levelek helyett tudomásul kell vennie, hogy szép volt, de csak ennyi volt, elmúlt.
    Elfelejti őt, és nem is gondol rá többet? Ki tudja?
    Ki tudja?
    Bandi észrevette, hogy Ida szomorú arccal töpreng valamin. Rákérdezett.

    - Ida, mire gondol most? Miért olyan szomorú? Holnap ugyan elmegyek, de gyakran írok, s amikor tehetem, majd meg is látogatom.
    - Megmondom őszintén, félek, hogy nem ír, és meg se látogat. Nagyon félek, hogy a mostani búcsúzással vége lesz köztünk mindennek.
    - Ne, ne! Kérem Ida, ne így búcsúzzunk el! Én újra megígérem, hogy gyakran írok, és amikor tehetem, meglátogatom. Maga pedig azt ígérje meg, hogy válaszol a leveleimre, és vár rám..
    - Ígérem, csak legyen mire! De sajnos haza kell már mennem Bandi, mielőtt besötétedik, különben anyám értem jön és meglátja, hogy együtt vagyunk. Abból pedig baj lesz.
    - Menjen haza nyugodtan Ida, elengedem. Legszívesebben hazakísérném, de most csak a kapuig kísérem ki.
    Ida elköszönt a társaságtól és hazaindult. Bandi, vele ment a kapuig.
    - Ne szomorkodjon Ida, bízzon bennem! Kérem!
    - Megpróbálom Bandi, megpróbálom….
    Bandi hirtelen körül nézett és váratlanul megcsókolta Ida arcát. Ida nagyon meglepődött, de szívét elöntötte a melegség, és jól eső érzéssel, szapora léptekkel indult hazafelé.
    Mit hoz majd a jövő? Ki tudja?
    Ki tudja?...

    Eddig jutottunk akkor este Ida történetének megismerésében.
    Közben késő este lett. Jöttek a szúnyogok szaporán, - és csíptek is, - de most nem azokra figyeltünk.
    Szótlanul ültünk a diófa alatt.
    Ida, időnként maga elé nézett, vagy felfelé, az ezernyi csillaggal ragyogó égre. Bizonyára a 60 év előtti élményeinek emlékeire gondolhatott.
    Hallgatott.
    Végül én törtem meg a csendet a következő szavakkal:
    - Bandi tehát betartotta az ígéretét? Nem kellett sokat várni az elutazás utáni első levelére?
    - Dehogy kellett! Csupán nekem tűnt végtelen hosszúnak az a néhány nap. Aztán egyre gyakrabban, és egyre szebb leveleket írt.
    - Válaszoltál?
    - Igen. Mentegetőzéssel kezdtem. Megírtam, hogy én nem tudok olyan szépen fogalmazni és helyesen írni, mint ő.
    - Mit válaszolt erre?
    - Azt, hogy nem baj, csak a gondolataim, meg az érzéseim legyenek szépek, tiszták és őszinték. Ez könnyű volt, nem kellett igyekeznem, hogy őszinte legyek hozzá. Nem tudtam volna más lenni. De, nem is volt soha semmi amit előtte titkolnom kellett volna.
    Bezzeg, titkoltam anyám előtt az egész levelezésünket. Ez, nagyon nehéz volt.
    - Tehát titokban te is rendszeresen írtál neki.
    - Igen. Persze. Szerettem őt. Válaszoltam mindig minden levelére. Gyakran fordult a posta. Ő azt kérte, hogy hosszabb leveleket írjak, mert nagyon szereti olvasni a leveleimet. Ezért, igyekeztem mindenről beszámolni, ami a faluban vagy velem kapcsolatban történt. Ezekre a levelekre azt írta, hogy gondolatban ő is átélte a történteket, mintha ő is ott lett volna a faluban, velem, velünk.

    VII. FEJEZET

    A TITOK FELTÁRÁSA.

    Ida váratlanul felállt, körülnézett és bement a házba.
    Kisvártatva egy újabb, gondosan átkötözött kartondobozzal a kezében tért vissza.
    Megállt velem szemben, lesöpörte az asztalról a ráhullott diófaleveleket és letette a dobozt.
    Még le sem ült, amikor nagyon halkan - mintha attól félt volna, hogy valaki meghallja, amit csak nekem akart mondani, - így szólt:
    - Eltettem és titokban őrzöm Bandi összes levelét, amit nekem küldött, az van az egyik dobozban. Ezek meg itt az ajándékai. A nyaklánc, és a mézeskalácsszív a búcsúból. Megőriztem ezeket is. Majd megmutatom egyszer Neked. Ezek meg itt a levelek. Igen. Egyszer majd mindet odaadom, hogy elolvasd. A levelekből sokkal jobban megismerheted Bandit, meg a titkomat, mint ahogy én el tudom mondani.
    De kérlek, ne mutasd meg senkinek, és hozd majd vissza a leveleket,ha elolvastad őket. Aztán odaadom a többit is egyszer, csak nem most. Majd.
    - Igazán köszönöm a bizalmad Ida. Ígérem, hogy egyet sem mutatok meg senkinek, és mindegyiket visszahozom, ha elolvastam. Most elviszem, hogy otthon nyugodtan olvashassam el őket. Lehet, hogy némelyiket többször is, mert nagyon érdekel a történeted.
    Mindamellett, ha nem bánod, hamarosan meglátogatlak újra, hogy tőled is halljam a történet egy-egy részletét. Hidd el, legjobb nekem, a saját szavaidból hallani azt, amit egész életedben titokként őriztél magadban.
    - Te pedig hidd el, nekem is jól esik beszélni róla. Jólesik, hogy félelem nélkül elmondhatom végre valakinek.

    Enyhe szellő mozgatta az öreg diófa sátorként ránk boruló ágait. Az időközben magasra kapaszkodott holdvilágnak a fa mozgó levelei között áttörő sugarai figyelmeztettek bennünket, hogy ideje lenne már abbahagyni a beszélgetést.
    Késő volt. Abba is hagytuk. Jó éjszakát, jó pihenést kívántunk egymásnak, és nyugovóra tértünk.
    Én, legszívesebben azonnal elkezdtem volna olvasni azt a pár levelet, amit kaptam Idától, de tényleg nagyon késő volt. Így aztán lefeküdtem ugyan, de nem tudtam elaludni.
    Töprengtem.
    Arra gondoltam, hogy mennyire megfogott a történet. Most már biztos hogy le fogom írni Ida különleges és egyre romantikusabbnak tűnő, szerelmének történetét.
    Másnap, útközben, már a vonaton átnéztem a leveleket. Örömmel állapítottam meg, hogy a tartalmukból nagyon szépen és könnyen összeáll az egész történet.
    Később pedig nagyon figyelmesen újraolvastam megint a leveleket. Kiemeltem kettőt, és sokáig eltöprengtem felettük.
    Gondolatban láttam már a könyvet is, Ida regényét!
    Meg kell említenem, hogy nem sokkal később újra találkoztam Idával, és megkaptam tőle a többi levelet is, az összeset, nagy örömömre.
    Azonnal elolvastam őket.
    Itt, a könyvben, terjedelmük miatt, ezeket a leveleket nem szó szerint, idézem.
    A helyet és a szereplőket is megváltoztatom, és a féltve őrzött titkot csak nekem elmondó Idára bízom, hogy mikor és, kinek árulja el, - ha elárulja valaha! - hogy ő volt az az egyszerű falusi kislány, akiről a könyv szól. A Vadvirág.
    A kiválasztott levelek alapján pedig, mostmár időrendben folytatom a történetet.
    A folytatást onnan kezdem, hogy Bandi elbúcsúzott Idától, és elment a faluból.
    Elutazása után, Idának nem kellett sokat várnia az első levélre, utána pedig rendszeresen követte azt a többi.


    VIII. FEJEZET

    A LEVELEZÉS:

    A levelek csak jöttek, … csak jöttek, - és ébren tartották bennük az érzéseiket.

    1955 augusztus 25.

    Kedves Ida!

    Betartom ígéretemet, máris írok. Nem is lennék képes sokáig várni, hiszen minden nap, minden ébren töltött éjszakának, minden ébren töltött órájának minden percében az idei szép nyaralásomra, és Magára gondolok.
    Azon kívül gyakran álmodom…..-
    Kérem, írjon minél többször, és minél többet. Engem minden érdekel, ami Magával történik….-
    Üdvözölném a szüleit is, de tudom, hogy titkolnia kell előttük a leveleimet.
    Sok szeretettel üdvözlöm: Bandi


    1955 szept. 08

    Kedves Ida!

    Örömmel olvastam a levelét, de miért csak olyan keveset ír?
    Kérem, hogy írjon többet! Én, nagyon szeretem olvasni a leveleit…..-
    Azt kérdezi, mi a véleményem a falujáról, és hogy éreztem ott magam?
    Már ott is megmondtam Magának, hogy nagyon jól!
    A barátom és én előtte azt hittük, hogy a faluban senki nem szól majd hozzánk. Azonban kellemesen csalódtunk, mert mindenki nagyon kedves és barátságos volt a két idegen fiúhoz….-
    Én, nagyon megörültem amikor magát legelőször megláttam, - ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. De még jobban örültem, amikor találkoztunk. Egyenesen boldognak éreztem magamat ettől. Ez, azóta is tart, és remélem, hogy ez az érzés nem múlik el soha…! -
    Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a szülei, - főleg az édesanyja, - nem nagyon örül annak, hogy mi találkoztunk.
    Mégis nagyon bizakodom, hogy ez később változni fog, és higgye el Ida, nem neheztelek a szüleire….Tudom, hogy féltik Magát, és meg tudom ezt érteni.

    Szeretettel üdvözlöm: Bandi


    1955 szept. 20.

    Kedves Ida!

    Azt írja, hogy Maga egy olyan egyszerű falusi kislány, aki nem tudja, ( szerintem nem meri! ) leírni az érzéseit.
    Én meg azt írom, hogy egy falusi kislánynak pontosan ugyanott dobog a szíve, ahol egy városinak. Az is lehet, hogy egy falusi kislány szíve sokkal tisztább, vagy, hogy a falusi kislány ezerszer becsületesebb. Persze lehet ez fordítva is.
    Nem tudom, hogy nem fordítva mondanám-e én is, ha egy városi kislányt szeretnék.
    De hát nem úgy van. Én, Magát szeretem, a falusi kislányt…-
    Azt írja, hogy nagyon nehéz a szülei előtt titokban tartani a levelezésünket. Én meg azt írom, sőt kérem is, hogy ne titkolózzon tovább.
    Nyugodtan mondja meg, hogy levelezünk, és akár mutassa is meg nekik a leveleimet. Azokból legalább látják, hogy nem vagyok egy könnyű kalandokat kereső felelőtlen ember. Talán előbb-utóbb még azt is elhiszik, hogy komoly szándékaim vannak…-
    Mert komoly szándékaim vannak…-
    Kíváncsian olvastam, hogy készülnek a szüreti bálra, a szüreti mulatságra.
    Én, csak próbálom elképzelni, hogy milyen lehet egy régi szokások szerint megtartott falusi mulatság. Még sosem láttam olyat.
    Szívesen részt vennék a falu szüreti mulatságán én is. Már csak azért is, hogy Magával együtt lehessek….-
    Nagyon várom a következő levelét, amiből meg tudom majd a szüreti mulatság idejét, meg azt is, hogy a szüleinek elmondta-e, hogy levelezünk….-

    Szeretettel üdvözlöm: Bandi


    1955 okt. 06.

    Kedves Ida!

    Milyen szép levelet írt megint! De azt írja, még mindig nem képes leírni az érzelmeit.
    Milyen jó lenne ha személyesen elmondhatná! De azt még kevésbé merné megtenni….- Ugye?
    Örömmel olvastam, hogy bátran elmondta a szüleinek, hogy levelezünk, és, hogy ők ezt most már megengedik Magának, s hogy most már az édesanyja sem ellenségem, különben megtiltotta volna, hogy írjon nekem….-
    Ha Maga is úgy látja Ida, hogy nincs akadálya annak, hogy ott legyek a szüreti mulatságon, kiveszek 2-3 nap szabadságot, és ott töltöm a faluban, hogy ne maradjak ki semmiből…-
    Tudja, hogy ma nemzeti ünnep van?
    Ünnep ez a mai nap akkor is, ha gyásznap.
    Mert jó rágondolni arra, hogy mindig voltak emberek, akik képesek voltak áldozatot hozni a mi szeretett hazánkért.
    Ma, az egyetemi ünnepségen az előadó külön hangsúlyozta, hogy az Aradi Vértanúk mind meghozták ezt a legnagyobb áldozatot, és meghaltak a magyar hazáért. Azok is, akik idegen nemzetiségűek voltak, de hazájuknak tekintették ezt az országot, amelyben éltek. Nekünk hazafias kötelességünk, kellő tisztelettel és kegyelettel emlékezni rájuk.
    Én így gondolom, és így is érzem. Így gondoljon rájuk drága Ida maga is….-
    Mindent elkövetek, hogy ott legyek a szüreti mulatságon. Istenem, ha sikerül, - akkor hamarosan találkozunk!
    Addig is tisztelettel üdvözlöm a szüleit, Magát meg egyre nagyobb szeretettel: Bandi


    1955 okt.18.

    Kedves Ida!

    Megint nagyon szép levéllel örvendeztetett meg!
    De egy kicsit gondolkodóba estem, az olvasása után. Azt írja, hogy egy lánynak nagyon nehéz, talán még szégyen is teljesen őszintének lenni. Ez, nem így van!
    Mert, milyen lenne, ha Maga soha nem mondaná el a vőlegényének, hogy Maga is tiszta szívből szereti őt?
    Én nagyon remélem, hogy nekem elmondja majd vőlegény koromban. Igen, elmondja, mert előbb-utóbb Maga lesz az én gyűrűs menyasszonyom.
    Ezt, azóta még jobban remélem, hogy a szülei - csak a Maga kérésére, - megengedték, hogy levelezzünk.
    Mondanom sem kell, - hogy ezek után még szívesebben megyek a szüreti mulatságra.
    Akkor majd megköszönöm a szüleinek, az engedélyt, hogy nyíltan levelezhetünk.
    Most nem írok többet, hiszen lehet, hogy hamarabb olvashatná a levelet, ha nem postán küldeném, hanem magammal vinném.
    Mégis elküldöm postán.
    Ha előbb megkapja, elolvassa egyedül, ha a levél később érkezik, mint én, - elolvassuk együtt….-:
    Bandi

    Folyt.köv.
    Kinga19 és Beka Holt kedveli ezt.
  4. F. SZABÓ MIHÁLY
    ESTHARANG
    Romantikus regény I. rész

    Előszó,

    Véletlen volt, vagy nem, - mindenképpen ajándék a Sorstól, hogy találkoztam valakivel, aki megosztotta velem életének nagy titkát.
    Azt meg egyenesen szerencsének tartom, hogy titkának részleteit is elmesélte nekem.
    Megismerhettem egy tiszta, romantikus szerelem igaz történetét.
    Sajnos, azt is, hogy – nagy szavakkal fogalmazva, - a történelem könyörtelenül elsöpörte, megakadályozta ennek a szerelemnek kiteljesedését.

    Azt mondják, hogy „a fiatal ember terveiből, az idős ember pedig az emlékeiből él”...
    Minél korosabb az ember, annál szívesebben gondol vissza élete elmúlt eseményeire és gyűjtögeti azok emlékeit, - hogy gondolatban újra átélve, szebbé, elviselhetőbbé tegye öregkori jelenét.
    Ezt teszi ennek a könyvnek főszereplője is, Ida.
    Szívesen bolyong, - főleg a szép - emlékeinek rengetegében.
    A nehéz emlékek fájdalma idővel eltompul, a szépek emléke pedig egyre fényesebben ragyog.
    Úgy vélem ez a történet sokak számára tanulságos lehet, ezért határoztam el, hogy leírom.

    F. Szabó Mihály

    F. Szabó Mihály:

    ESTHARANG...

    Kis falu templomának öreg harangja
    Megkondul és szólít esti áhítatra.
    Régi ház udvarán, vén diófa alatt,
    Fáradt öregasszony ül és hallgatja azt.
    A harang hangja belesimul a csendbe,
    Hogy azt meg ne törje, még véletlenül se.

    Az asszony szívében emlékek ébrednek,
    Az arcára kövér könnycseppek gördülnek.
    Mert arra gondol, hogy valamikor régen,
    Valakivel együtt, némán, kéz a kézben
    Hallották meg a kis harang hívó szavát,
    S mondták el az első, közös esti-imát.

    Aztán puszta kézzel végigsimít arcán.
    Letörli könnyeit, és szótlanul némán,
    - Ki tudja, hogy akkor hányadszor életében, -
    Barangol most végig szép emlékeiben.
    Végül, valakiért elmondja fohászát,
    A legszebb, legszentebb esti imádságát.

    TITOK,

    Kérésére, meghívására látogattam meg tavaly ősszel Idát.
    Hajlott gerincű öreg parasztház udvarán, egy vén diófa alatt beszélgettem akkor a nálam alig pár évvel fiatalabb, egyszerű falusi asszonnyal, - régi ismerősömmel, gyerekkori pajtásommal.
    Alkonyodott.
    Csend volt, amit néhány ügyetlenül tipegő kacsa hápogása zavart csak meg, amelyek a diófa mellett álló hatalmas eperfa alá hullott epret kapkodták fel egymás elől.
    A kacsák aztán hamarosan eltűntek a nyitott ajtójú kacsa ólban. Egy-egy kutya időnként bele-bele vakkantott a csendbe, vagy rávonyított a felhők közül leselkedő teliholdra. Aztán azok is, szinte tisztelettel elhallgattak, mikor a falu kis templomának tornyában megszólalt az estharang.
    A harang hangja szinte rásimult az esti csendre.
    Az idős, fáradt öregasszony hirtelen elszomorodott, s amíg a harang szólt, ő, hallgatott.
    Aztán, elcsukló hangon válaszolt a fel sem tett kérdésre.
    - Tudod Miska, mindig összeszorul a szívem, ha meghallom az estharangot. És, naponta hallom. A hangja, szinte, a szívembe markol.
    - De miért? Hiszen olyan szép és megnyugtató ez a hang.
    - Igen. Mégis. Hosszú története van ennek. A történet azonban máig féltve őrzött titkom. Eddig, soha senkinek nem mondtam el, de neked most mégis el szeretném mondani.
    - Köszönöm a bizalmadat Ida. Nehéz lehetett egy titkot ilyen hosszú időn keresztül megőrizni.
    - Bizony nehéz, de megőriztem. Így volt helyes, hogy nem mondtam el senkinek. Nem zavartam meg vele senki lelki nyugalmát, és nem ébresztettem rossz érzést senkiben. A titoktartással pedig nem vétettem senki ellen, főleg nem a családom ellen, akik nagyon fontosak nekem.

    - Nem tudom Ida, mi lehet a titkod, de az a véleményem, hogy megtartásával tényleg nem ártottál senkinek.
    - Te leszel az első és halálomig az egyetlen ember Miska, akinek én ezt elmondom, de kérve-kérlek, hogy te se add tovább, te se mondd el senkinek.
    - Ida, megtisztelsz a bizalmaddal, természetesen, számíthatsz a titoktartásomra.
    - Örülök, hogy ezt megígéred.
    - Viszont megmondom őszintén, azt gondolom, hogy a titkolt történetedből írok majd egy novellát, vagy regényt, - (….” nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…” ) . ha megengeded.
    - Az Isten szerelmére Misi, azt meg ne tedd!
    - Akkor se, ha úgy írom le a történteket, hogy senki ne ismerjen rád? Megváltoztatom a szereplők nevét, a falu nevét le se írom sehol. A történeted pedig örökre megmarad.
    - Hát nem tudom,… nem tudom. Nem is tudom...! De így, talán jó lesz. Nem bánom Misi, írd le, ha akarod. Írd meg a könyvedet. Bár, azt gondolom, nagyon sok időt kell rászánnod arra, hogy ezt a történetet megismerd.
    - Nem baj, szakítunk rá időt, hogy elmondhasd, ami történt, ami benned él, és ami máig nyomja a szívedet.
    - Istenem! Ez jó lesz, mert már mázsás súllyal nyomja a szívemet-lelkemet. Jól fog esni, ha végre beszélhetek róla. Egyébként azt gondolom, amellett, hogy mindent elmesélek neked, azonnal odaadom a leveleket is, amiből a titkomat részleteiben is megismerheted. Jobban, mint ahogy én meg tudom fogalmazni, vagy el tudom mondani neked.
    - Ezt, előre is köszönöm.

    Ida szorosabbra kötötte, majd megigazította a fejkendőjét, felállt, körülnézett, és bement a házba.
    Kis idő múlva egy gondosan csomagolt kartondobozzal jött vissza. Még alaposabban körülnézett, mintha félt volna, hogy a diófa vagy az eperfa árnyékából előlép valaki, és elveszi tőle a dobozát, vagy megkérdezi, hogy mi az.
    De nem volt ott senki.
    Ida, óvatosan az asztalra tette a dobozkát. Ismét megigazította a kendőjét, és újra körülnézett, aztán elcsukló hangon megszólalt:

    - Misi, az életem egyetlen titkáról szóló leveleket adok a
    kezedbe. Vigyázz rájuk, olvasd el, de kérlek, ne mutasd
    meg senkinek.
    - Megígérem, hogy úgy lesz.
    - Hiszek neked!
    - Én meg arra kérlek Ida, hogy továbbra is bízzál bennem! Mondd el nyugodtan, amit mondani kívántál.
    Csak bólintott.
    Többször is egymás után.
    Aztán, matatott egy kicsit a levelekkel, kiválasztott pár darabot, és a kezembe adta. A többit pedig visszarakta a dobozba.
    - Most biztos elég lesz ennyi, aztán eldöntöd, hogy le
    - akarod-e írni, vagy nem. Kell-e a többi, vagy sem Majd meglátod.
    Megint csak bólintott. Többször is egymás után.
    Aztán halkan beszélni kezdett.

    A TITOK KÖZELEBBRŐL.

    - A titkom tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor Bandival, a városi fiúval, aki itt nyaralt, a szüleim tudta nélkül kezdtünk találkozgatni, majd levelezni.
    Amikor anyámék észrevették a levelezést, megkérdezték, miért jár hozzánk mostanában olyan gyakran a postás? Elmondtam nekik, hogy Bandi leveleit hozza. Később pedig, már Amerikából jöttek a levelek, azokat nem is lehetett volna eltitkolni előlük.. Az egész falu tudta.
    - Igen? Hát akkor tulajdonképpen mi volt az igazi nagy
    titkod?
    - Az is titok volt, hogy anyámékon, meg a barátnőmön kívül soha nem mondtam senkinek semmit a levelezésemről.
    Az igazi nagy titoktartás pedig akkor kezdődött, amikor tíz évvel később férjhez mentem. A férjemnek sem mondtam semmit. Bár, lehet, hogy anélkül is tudta, de ő sosem szólt semmit. Isten nyugosztalja. Ő volt a Józsi, a régi rajongóm, lehet, hogy ismerted is. Jó ember volt. Isten nyugosztalja.
    A Bandi leveleit tartalmazó dobozomat jól eldugtam amikor férjhez mentem és új életet kezdtem. Magamban, akkor teljesen eltemettem ezeket az emlékeket.
    Soha egyetlen levelet nem mutattam meg senkinek, és soha nem beszéltem róla senkivel. Sem a férjemmel, sem a gyerekeimmel, sem az unokáimmal. A titok bennem maradt, azt hittem, örökre.
    - Nehéz lehetett ezt egész életeden át végig így csinálni.
    - Igen, az volt. Nehéz volt, de hidd el, jó szándékból tettem, nem hamisságból. Azt hittem, hogy a férjemnek, meg a családomnak jobb lesz így. Ma is azt gondolom, így volt helyes. Nem beszéltem róla, hogy ne okozzak még véletlenül se neki, vagy nekik sebeket. Egyébként, talán meg se értették volna akkor, vagy bolondnak néztek volna, most pedig már késő. Ha most jönnék elő vele, már vén bolondnak tartanának.
    - Ez nem biztos Ida, de elképzelhető.
    - Szóval, úgy gondolom, jobb ha az egész továbbra is az én titkom és az én szomorúságom marad. Meg egy szép emlék, ami megszépíti öreg napjaimat, és megkönnyít majd a halált. De mit gondolsz te erről Miska? Mi a te véleményed? Ugye nem csaltam meg ezzel sem férjemet, sem a Családomat?
    - Ugyan már Ida, hogy mondhatsz ilyet? Nem csaltál meg senkit, nem bántottál meg senkit. De azt gondolom, hogy most már jobb ha a titok, örökre titok marad, és most már, nem avatsz be senkit.
    - Igen, de mi lesz, ha a leveleket egyszer mégis megtalálja valaki, amikor a halálom után rendezik a holmijaimat?
    - Mi lenne? Remélem, hogy az, aki megtalálja, kicsit csodálkozva,esetleg irigykedve, de biztosan megértéssel gondol rád. Ennyi.
    - Ne mondj ilyet Miska, nem volt irigyelhető az én életem.
    Nehéz volt!
    - Ha az egész életed talán nem is, de fiatal éveid és a tiszta, szép szerelmed, nagyon is irigyelhető volt.
    - Tehát nem kell félnem, hogy valaki megbotránkozik, ha megtudja, hogy egész életemben ilyen titkot őriztem?
    - Ugyan már?!..Dehogy! Ettől igazán nem kell félned, lehet, hogy el sem hiszik hogy létezett ilyen tiszta és mindent betöltő érzés. Nem mindenki éli, vagy élheti át ezt. Nagyon szép történet a tiéd, a tiétek Ida. Hidd el nekem, csak azért írom le, hogy az olvasókban is felébresszek néhány szép, de a mai világban el már se hihető, gondolatot, érzést.
    Ilyen is volt.
    Ilyen is létezett.
    Ida, hosszan maga elé meredve töprengett, majd bátortalanul mesélni kezdett.

    - Annyit beszéltünk már a titkomról Misi, hogy már azt hiheted, én találtam ki az egészet.
    - Dehogy hiszem! Mostmár azonban, ne csak emlegessük, hanem mondd el végre teljes egészében. A leveleket pedig majd ha odaadod, hozzáolvasom.
    - Jól van. Elég későre jár ugyan, de ha nem vagy álmos, elkezdem a mondókámat. Most.
    - Álmos? Dehogyis vagyok álmos, kíváncsian hallgatlak.

    Kezdett besötétedni, eltűntek az árnyékok. Jöttek a szúnyogok. Csend volt.
    Valahol egy bagoly huhogott.
    Ida némán, komoran nézett maga elé. Már attól féltem, hogy meggondolta magát, és nem mond el semmit.
    De, bizonyára a gondolatait rendezte.
    Aztán, váratlanul megenyhült az arca, mosolyogva nézett fel a holdra, és beszélni kezdett.
    - Tudod Miska, én is voltam fiatal. Akár hiszed, akár nem. Nagyobb koromban, azt is mondták, hogy szép vagyok, de az engem, akkor, egyáltalán nem érdekelt. Soha nem nézegettem magam a tisztaszoba tükrében. De ez egyszercsak hirtelen megváltozott. Elkezdtem foglalkozni magammal. Szép akartam lenni!
    - Igen? Mi okozta a változást?
    - Kérdezhetnéd úgyis, hogy ki okozta?
    - Akkor úgy kérdezem, ki okozta ezt a hirtelen változást Ida?
    - Nagyon messziről indulva tudok válaszolni.
    - Indulj, akár Ádám-Évától, - hiszen ráérünk.
    - A falunkban Koszta tisztelendő úr sokat foglalkozott a fiatalokkal. Mindig kitalált valamilyen jó programot, amire szívesen elmentünk. Jól éreztük magunkat ott, együtt, és soha nem unatkoztunk.

    Ida miután elkezdett beszélni, felbátorodott, de lényegében csak Koszta tisztelendő úrról beszélt.
    Elmondta, hogy mi mindent csinált kedvükre.
    Nemcsak a vasár- és ünnepnapi miséken voltak együtt a fiatalok, hanem egész évben rendszeresen találkoztak. Koszta tisztelendő úr közösséget épített, és össze is tartotta azt.
    Megszerette őt az egész falú.
    Ráadásul nemcsak a görög katolikusok, hanem a római katolikusok, sőt az evangélikusok, és reformátusok is eljártak hozzá. Nagyon népszerű volt. A fiatalok, egyenesen rajongtak érte.
    Nagy segítségére volt ebben a felesége, aki korábban tanítónőként dolgozott a faluban, így különösen értett a fiatalok nyelvén. Ráadásul ő is örült, hogy ha az iskolában nem is, de mégiscsak foglalkozhat továbbra is a gyerekekkel, fiatalokkal.
    Persze, különféle állami hivatalokból, és a püspökségről is többször megkeresték, és figyelmeztették őket, hogy ezt, vagy azt, - ne csinálják.
    A vége pedig az lett, hogy évekkel később elhelyezték a tiszteletes urat a faluból, - a falu lakóinak minden tiltakozása ellenére.
    Ida akkor, bizonyára nem gondolt az elhelyezés igazi okára, ahogy most sem gondolta, hogy az elbeszélése tulajdonképpen egy korrajz is, ami jól tükrözi az Állam és az Egyház, akkori viszonyát.
    Persze arra sem gondolt, hogy engem pillanatnyilag nem is ez érdekelt legjobban, hanem a személyes története.
    Ezért, rákérdeztem:
    - Ida, térjünk rá vissza, és mondd el végre mi történt veled, és ki okozta benned akkor, azt a nagy változást?
    - Nem akarlak bosszantani, de erre is csak messzebbről indulva tudok válaszolni.
    - Nem bánom, de kezdd el végre.
    - Jó. Mondom. 1952 nyarán két városi fiú nyaralt a falunkban, a tisztelendő úréknál. Mindig ott voltak velünk, közöttünk, a falusi fiatalok között. Bemutatkoztak nekünk, elmondták honnan jöttek, és, hogy abban az évben érettségiztek, hogy jelentkeztek a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karára.
    - Jó. Ez rendben van, de ne haragudj, engem főképpen az érdekel, hogy ki okozta benned azt a hirtelen változást, és hogyan?
    - Hát egy fiú Miska. Egy fiú! Aki ott nyaralt. A szolidabbik, a jámborabbik kinézetű fiú, aki állandóan engem bámult, ami zavart is először egy kicsit, de nem tagadom, nagyon jól is esett.
    - Mért zavart? És mi volt ami jól esett?

    Ida, nem a kérdésemre válaszolt, hanem a dobozból előkotort egy, rég megsárgult, sérült szélű fényképet, és odanyújtotta a következő szavakkal:
    - Nézd meg te is Miska! Így néztem ki fiatal koromban, akkoriban veled nem találkoztunk, nem emlékezhetsz rám, hát így néztem ki, nézd csak meg. Bandi talán szépnek látott, amikor legelőször megpillantott. Ítéld meg te.
    - Hááát, ...nem tévedett!
    - Azt mondod?
    - Igen! Ugyanakkor kérdezem, miért zavart téged, hogy egy fiú állandóan rajtad felejtette a szemét?
    - Nem csak az zavart, hanem ami egyik vasárnap történt. Mise után, az a fiú odajött hozzám és megszólított.
    - Mit mondott?
    - Azt, hogy a tisztelendő úrtól már kérdezősködött felőlem, sok jót hallott rólam, szeretne bemutatkozni és máskor is szeretne találkozni velem.
    - Te, erre mit válaszoltál?
    - Én? Semmit, szó nélkül elszaladtam.
    - Na, ez érdekes lehetett!
    - Az volt! Később rettenetesen szégyelltem magam miatta, de a fiú, szerencsére nem adta fel.
    - Másodszorra persze nem futottál el....-
    - De nem ám!

    ADDIG ISMERETLEN ÉRZÉS, ELSŐ SZERELEM:

    Ida, mosolyogva folytatta.
    - Akkor, hazafelé, futás közben éreztem, hogy sokkal erősebben ver a szívem, mint máskor. Sejtettem, hogy nemcsak a futástól. Otthon aztán egyenesen a tisztaszobába mentem, és belenéztem a tükörbe. Magam is elcsodálkoztam. Egy kipirosodott arcú szép lány nézett vissza rám. Alig akartam elhinni, hogy az én vagyok. Életemben először éreztem valamit, valami olyat, amit azelőtt soha.
    Örültem, hogy tetszem annak a fiúnak, akire már hetek óta én is szívesen rá-rá néztem, méghozzá nem is úgy, mint eddig bármelyik fiúra az ismerőseim közül.
    Hát, csak álltam a tükör előtt, néztem magamat, és Bandira gondoltam.
    Valahogy így kezdődött, igen, …aztán csak erősödött, folyton erősödött, és soha többé el nem múlt.

    Nem szóltam, nem kérdeztem semmit.
    Jobb is volt, mert Ida úgy sem mondta volna ki, ami nyilvánvaló volt, hogy szerelmes lett abba a fiúba.
    Hallgattunk, bámultuk az eget-
    Aztán, teljesen megnyugodva folytatta Ida a mondókáját.

    - Miután összeszedtem magam, bementem anyámékhoz a másik szobába, és elmondtam nekik mindent.
    - Mit mondtak?
    - Nagyon meglepődtek. Apám, csak hümmögött egy ideig, aztán kiment a házból. Anyám meg végül annyit mondott, „ lányom, jól vigyázz, mert nagy dolog történt veled. Olyasmi, amiről feltétlenül beszélni kell majd, de nem most. Most menj szépen, teríts meg, és ebédeljünk.
    Holnap pedig beszélgetünk.”
    Apám, közben visszajött. Gondterheltnek látszott, de nem szólt semmit. Leült az asztalhoz.
    Biztosan éhes lehetett már. Az éhséget csak fokozta a tyúkleves illata.
    Én teljesen zavart voltam, azt is elfelejtettem, hogy többen fogunk ma ebédelni, és több főre kell terítenem. Máshol járt az eszem.
    Amikor megjöttek a bátyámék akkor jutott eszembe, hogy anyám őket is meghívta ebédre. Így hát kapkodnom kellett.
    Miklós, a bátyám, szokásához híven megpaskolta kicsit az arcomat, magához ölelt, majd felemelt a mestergerendáig, és kuncogva mondta a feleségének: „ na, nézd már, hogy megnőtt ez a gyerek…!”
    Marika, mintha rendre akarta volna utasítani, rászólt. „ Hagyd már békén ezt a kislányt! Soha nem tudod megállni, hogy ne bosszantsd, és ha jól megnézem, nem is olyan gyerek már!”
    Hát még ha tudnátok, - gondoltam, - hogy mától kezdve én sem érzem magamat gyereknek.
    Apám is rászólt a bátyámra: „ Miklós, ne piszkáld már a folyton a húgodat, anyád ebédelni hívott benneteket, nem azért, hogy Idával kötekedj.”
    Apám, aztán a napbarnított erős kezével keresztet rajzolt a levegőbe a levesestál fölött, és elmondta az asztali áldást. Utána, mint egy vezényszóra csendben nekiláttunk a levesnek, ami nagyon finom volt.
    Ettünk.
    De én csak Bandira gondoltam, és időnként megállt a kezemben a kanál. Azt sem tudtam, hogy mit eszem. Csak ültem az asztalnál, mint egy riadt kismadár.
    Ilyen hosszúnak, soha nem tűnt a vasárnapi ebéd.
    Ebéd után, Miklós a jószág eladásról, és a házuk befejezéséről kezdett beszélgetni apámmal.
    Én, untam már az egészet, de nem mertem megszólalni. Szerencsére anyám akaratlanul is kiszabadított ebből a nehéz helyzetből.
    - Hagyjuk lányom a férfiakat beszélgetni, szedjük le az asztalt, mosogassunk el, és menjünk ki az udvarra, vagy induljunk el a vecsernyére.
    - Tessék hagyni édesanyám, majd én elmosogatok, és a vecsernyére is elmegyek, utána pedig a tisztelendő úrékkal moziba megyünk.
    Miklós felfigyelt Ida szavaira és újból bosszantani kezdte:

    - Nocsak! Nocsak! Hallod ezt Marika? Moziba megy a gyerek! Irigyellek húgocskám! Te, moziba mégy, mi meg úgy szórakozunk, hogy a téglákat és cserepeket pakoljuk késő estig.
    Marika megint védelmébe vett:
    - „ most még csak hadd menjen moziba, majd nem megy ő sem, ha a saját családjának gondja a nyakába szakad. Én sem megyek ma vecsernyére, hívom Miklóst,
    hazamegyünk és kihasználva a jó időt, dolgozunk.
    - Nem szép, hogy vasárnap is dolgoztok! – jegyezte meg anyám, - A mi családunkban ez nem volt szokás. De ha már így adódott, legalább vigyázzatok magatokra. Ida, öltözz fel rendesen és menjünk.
    Vecsernye után anyám elkísért a Parókiáig, ott pedig megismételte apám parancsát: „ mozi után ne maradj tovább, ne menj sehová, azonnal gyere haza.”
    - Úgy lesz édesanyám!
    - És, úgy lett? – kérdeztem, kétkedve.
    - Igen, úgy lett. Hát, hogyan is lehetett volna másként?

    Erre, nem tudtam mit mondani. Inkább, egészen mást kérdeztem.
    - Mondd Ida, milyen volt szerelmesnek lenni? Mi volt az elképzelésed? Mit éreztél? Mit reméltél?
    - Őszintén megmondom, azt éreztem, hogy jó együtt lenni Bandival, és azt reméltem, hogy örökké együtt maradunk.
    - Nem vetted észre, hogy a szüleidnek más véleménye volt? Ők, nem igazán örülhettek annak, hogy újra találkoztál Bandival.
    - Persze, hogy észrevettem. Nagyon is. Attól féltem, meg fogják tiltani, hogy találkozzunk. Mégsem gondoltam másra, csak arra, hogy mi szeretjük egymást Bandival.
    - Szóval, ábrándoztál.
    - Igen, ábrándoztam.
    Láttam, hogy Ida zavarba jött.
    Rádöbbent, hogy sokkal többet mondott, mint amennyit akart. Igyekeztem segíteni neki, és az ábrándozásából kizökkentő hangon kérdeztem tőle:
    - Milyen volt a mozi látogatás? Hogyan telt a délután?
    - Nagyon szépen! Nagyon jól! Bandi, úgy ügyeskedett, hogy az előadás alatt mellettem üljön. Ennek, nagyon örültem, de azért féltem is egy kicsit, pedig nem volt rá okom. Egész idő alatt, a kezemet se próbálta megfogni.
    - Attól féltél, hogy úgy lesz?
    - Igen. Most viccelődsz és mosolyogsz, de akkor még más volt a világ. Másként neveltek bennünket. Úgy, hogy egy lány, vigyázzon magára. Lehet, hogy túlzás volt, de én ezt úgy értettem, hogy a kezemet se engedjem megfogni.
    - Hát igen, más volt a világ Ida, - de ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy mi történt a mozielőadás után?
    - Utána? ....A tisztelendő úrék azt kérték, hogy menjünk mindannyian a parókiára és beszélgessünk a filmről.
    - De te megígérted, hogy „mozi után” hazamész.
    - Igen. Mondtam is a tisztelendő úréknak, hogy nem kaptam kimenőt, haza kell mennem. Ők, ezt tudomásul vették, Bandi pedig azt mondta, akkor ő sem marad ott, hanem hazakísér engem.
    - Megengedted?
    - Még hogy megengedtem? Örültem, hogy hazáig együtt lehetünk. Repestem az örömtől.
    - Anyádék nem vették észre, hogy nem egyedül mentél haza?
    - Nem. Furcsamód, meg sem kérdezték, hogy találkoztam-e Bandival. Ennek ellenére, őszintén elmondtam, hogy az egész előadás alatt egymás mellett ültünk, előadás után pedig ő kísért haza.
    - Őszinte kislány voltál!
    - Nekem ez természetes volt.
    - Anyádék mit szóltak hozzá? Mit kérdeztek?
    - Azt mondhatnám, nem mondtak, és nem is kérdeztek semmit. Apám azt ugyan megkérdezte, hogy milyen volt a mozi, ( mármint az előadás ) Anyám viszont csak annyit mondott, hogy aludj jól kislányom, holnap majd beszélgetünk.
    - Gondolom, örültél, hogy elmaradt akkor a „beszélgetés”.?
    - Örültem. Korán lefeküdtem, de nem mondhatom, hogy jól aludtam volna. Inkább azt, hogy sehogy. Ébren álmodtam át vagyis inkább álmodoztam át az egész éjszakát.
    - Szépeket álmodtál?
    - Igen, csak arra gondoltam, aminek örültem, és csak azt álmodtam, amire gondoltam. - mondta szomorkás arccal, -majd folytatta - Hajnalban viszont felébredtem, és vártam anyámat. Nagyon féltem a beígért beszélgetéstől.

    Anyám aztán jött is, - már pirkadatkor ott volt, - és leült az ágyam szélére.
    Azonnal görcsberándult a gyomrom. Nem véletlenül.
    Nagy és nehéz beszélgetés következett.

    SZÜLŐI KIFOGÁSOK:

    Hosszan beszélgettünk akkor anyámmal, bár többnyire csak ő beszélt. Én meg, remegve hallgattam.
    - Tudod kislányom, - mondta – fiatal vagy még, nem sok mindent tudsz az életről. Most örülsz annak, ha egy fiú azt mondja: „szép vagy”, örülsz annak, ha azt mondja: sok szépet és jót hallott rólad”.
    - Persze, hogy örülök.
    - De arra nem gondolsz, hogy az a fiú nem hozzád való, Ő, esetleg csak egy kalandot keres, még akkor is, ha tiszteli az ártatlanságodat. Nagyon valószínű, hogy egy városi fiú azonnal elfelejt, ha visszamegy a városba. Ott is vannak szép lányok.

    Egy darabig csak hallgattam, nem mertem megszólalni. Aztán, nagy nehezen összeszedtem minden bátorságomat és mégis megszólaltam.

    - De édesanyám, Bandi igazán jó és őszinte fiú, többször is elmondta, hogy nemcsak szépnek lát, hanem szeret is engem. Igazán. Azt is mondta, hogy komoly szándéka vannak, és a szüleimnek is elmondaná, ha eljöhetne hozzánk.”
    - Nahát, arról aztán, szó sem lehet! Majd beszélek én vele, meg a tisztelendő úrral is, hogy menjen csak haza és felejtsen el téged.
    „Még, hogy komoly szándékai vannak!”…- dohogott, - Ezt, csak azért mondja, hogy megszédítsen téged, és ne utasítsd el a közeledését. Megmondom én annak a fiúnak, hogy átlátok rajta. Tudom én, hogy csak egy kalandot keres, és azonnal elfelejt téged, ha hazamegy. Megmondom én azt is, hogy egy egyszerű falusi lány nem való, egy úri fiúhoz. Nahát!...Beszélek én vele. Igen.
    - És édesanyád tényleg beszélt Bandival?
    - Nekem azt mondta, hogy csak akart, de nem sikerült. Ezért megkérte a tisztelendő urat, hogy ő mondja el Bandinak mindazt, amit anyám akart.
    - És a tisztelendő úr teljesítette anyád kérését?
    - Igen. Persze.
    - És te?
    - Én azt mondtam, hagyjanak engem békén. Életemben először éreztem, hogy egy fiú tetszik nekem, és akkor hirtelen mindenki az én érzéseimmel akar foglalkozni, és meg akarja változtatni azt. Ez borzasztó volt!
    - Hidd el Ida, jó szándékkal figyelmeztettek arra, hogy az első szerelem fellobbanásakor korai mindjárt azt gondolni,hogy abból házasság lesz. Hogy az nem csak az első, hanem az egyetlen, s így, az utolsó is. Mi lett aztán a vége? Békén hagytak?
    - Igen. De úgy hiszem, csak azért, mert Bandinak véget ért a nyaralása,és úgy gondolták, hogy szépen hazamegy, és nyomban elfelejt.
    - És? Bandi is hallgatott rájuk?
    - Mondhatnám azt, hogy igen, de azt is, hogy nem.
    - Na ezt, nem értem.

    Észrevettem, hogy Ida nem tud, vagy nem akar válaszolni.
    Zavartan nézett hol a diófa ágai közt el-eltűnő és visszatérő holdra, hol, a holdvilág által megvilágított eperfára.
    Egy idő után aztán, mégis megszólalt.
    - Hát bizony, Bandi nyaralása után számomra kellemetlen,alig érthető 3 év következett. Úgy látszott, hogy a tisztelendő úr, anyám kérésének megfelelően mondhatott valamit neki, ami miatt nagyon tartózkodó lett.
    - Hogy értsem ezt?
    - Úgy, hogy a három év alatt egyszer sem jött a faluba, hiába vártam, de Húsvétra és karácsonyra azért küldött egy-egy üdvözlőlapot.
    Egyik nyáron pedig, egy fényképből csinált üdvözlőlapot küldött egy kirándulásáról. Amikor azt a csoportképet megnéztem, akkor bizony nagyon elkeseredtem, azt is mondhatnám, hogy dühös lettem.
    - Ugyan miért?
    - Mert Bandi, egy szép, feketehajú lány mögött állt és annak a vállán pihentette a kezét.
    - Féltékeny lettél.
    - Alighanem. Bár, akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi a féltékenység, de most már azt mondanám, hogy igen. Féltékeny voltam. Annál is inkább, mert Bandi azt mondta nekem, hogy miután engem megismert, rá se néz többé a barna lányokra. Most pedig azt mondom, hogy nem volt sem okom, sem jogom a féltékenykedésre.
    - Miért?
    - Később ugyanis megtudtam, hogy a feketehajú lány Bandi húga volt.
    - Úgy látom, nem tagadod, hogy az alatt a három év alatt is szerelmes voltál Bandiba, és mindvégig úgy gondoltál rá.
    - Hát igen. Akkor ezt, magamnak sem mertem bevallani, most azonban nem tagadom. Így volt, és bizony, sokat szomorkodtam, sokat sírtam az alatt a három év alatt.

    A szomorú három év után, aztán váratlanul, valamilyen nagy csoda történt.
    Lehet, hogy nem is csoda volt, csak bebizonyosodott, hogy Bandi is mindvégig hasonló érzésekkel gondolt Idára.
    Egyikük sem változott.
    Ők, tényleg szerették egymást!
    És, ez a szerelem, kiállta a hosszú évek, nehéz próbáit!.
    Kinga19 és Beka Holt kedveli ezt.
  5. F Szabó Mihály

    Versenyfutás az élet...

    Kemény versenyfutás az egész életünk,
    Amiben - ha akarjuk, ha nem, - részt kell vennünk.
    Születésünkkor a start-vonalra állunk,
    Int az Örök Bíró, és mi elindulunk.
    A pálya megszabott, csak azon mehetünk,
    Büntetéssel járhat, ha arról letérünk.

    Versenyt futunk előbb gondolatainkkal,
    Majd a belőlük született vágyainkkal.
    De sokszor okozhat gondot, nehézséget,
    Ha a vágyaink túl nagyok és merészek.
    Versenyt futunk az életben másokkal,
    Versenyt futunk az egész világgal.

    Aztán, int a Bíró. Vége a futásnak
    Vége az Életnek nevezett hajszának.
    Jaj nekünk, ha csak a végén döbbenünk rá,
    Hogy az életünket, mi tettük hajszává.
    Ám, tehetünk róla, hogy ne így legyen,
    A vágyainkat kell megnyirbálni, bölcsen.

    Tán észre se vesszük, könnyebb lesz a pálya,
    Könnyebben érünk be a célvonalba.
    Int a Bíró, s lehet, meg is dicsér minket,
    Hogy a versenyt szépen futottuk meg.
    Bölcsességünknek már előbb lett jutalma
    Az életünknek mindent pótló nyugalma.


    Bp. 2019-01-02
    zsani68 kedveli ezt.
  6. Örömteli, Sikeres, Egészségben is gazdag, Békés, Boldog Újesztendőt kívánok Mindenkinek!
    ( Öregharcos...)
  7. F Szabó Mihály

    Mennyből az angyal

    Újra lejött hozzánk a mennyből az angyal,
    Most is figyelmeztet égi, szép szavakkal.
    Rohanó emberek! Kicsit álljatok meg!
    Közeledik a szép, a legnagyobb ünnep.
    Jön a Karácsony, a szeretet ünnepe,
    Gondoljatok annak eredetére.

    Isten, annyira szerette a világot,
    Hogy elküldte a legnagyobb ajándékot.
    Megszületett az Isteni Gyermek,
    Megváltója minden teremtett embernek.
    Kaphatott-e ember az Istentől többet,
    Létezhet-e Karácsonynál nagyobb ünnep?

    Első Karácsonykor a mennyből szállt angyal
    Nyájaikat legeltető pásztorokkal
    Közölte a Gyermek születési helyét,
    És születésének szegényes színhelyét.
    A pásztorok örültek, s nem késlekedtek,
    És még aznap éjjel Betlehembe mentek.

    Örüljünk mi is, hogy szólt hozzánk az angyal,
    Siessünk mi is a jámbor pásztorokkal.
    Megkeresni, s megtalálni a Gyermeket,
    Aki most is itt van, most is szeret minket.
    Felejtsük életünk minden gondját-baját
    És köszönjük meg Karácsony ajándékát.

    Úgy, ahogy a három Keleti Bölcs tette,
    Mikor az Isten-Gyermeket megkereste.
    Fejezzük ki mi is hódolatunkat,
    És adjuk át neki ajándékainkat.
    A hitünk tömjénjét, a hálánk mirrháját,
    A szeretetünknek csillogó aranyát.

    Bp.2018 dec. 13
  8. Karácsonyi Üdvözlet….

    Angyalok szárnyán küldjük üdvözletünket,
    Minden rokonnak, barátnak, ismerősnek.
    Legyen Áldott mindenki Karácsonya,
    Tegye azzá azt, a Kisjézus mosolya!
    Üzenete hozzon mindenkinek békességet,
    Segítsége pedig teremtsen bőséget.

    Magyarok! Bárhol is éltek a világon,
    A szívetek mindig magyarként dobogjon!
    El ne felejtsétek anyanyelveteket,
    Tanítsátok meg rá gyermekeiteket!
    Magyarul kérjék az Isten segítségét,
    Hogy kicsit jobban szeresse magyar népét!

    Keressük meg jászolában a Kisdedet,
    Kérjünk tőle kölcsön sok-sok szeretetet.
    Annyi szeretet költözzön szívünkbe,
    Hogy elég legyen egész esztendőre.
    Úgy, hogy abból ne csak magunknak jusson,
    Hanem másoknak is nagyon sok maradjon.


    Szabó Mihály


    Budapest, 2018-12-19
    Beka Holt kedveli ezt.
  9. Kedves Barátaim! Kedves Ismerőseim!

    Hosszú hónapig nem jelentkeztünk, hallgattunk. Hallgatásunkkal sokaknak adósok is maradtunk.
    Sajnos, túl göröngyös, akadályokkal teli, néhol árkos is volt az elmúlt hónapokban megtett utunk.
    Magyarázkodás nem pótolná a mulasztásunkat.
    Ezért, magyarázkodás helyett inkább ígéretet teszünk:
    Nemcsak visszatérünk kedves Barátaink és Ismerőseink Társaságába, hanem, - ha sorsunk is megengedi, - pótolni is fogjuk mindazt, ami az elmúlt hónapokban elmaradt.

    Szabó Mihály
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  10. F Szabó Mihály:
    VÁRAKOZÁS...

    Hiába csábított a Tavasz zsongása,
    Sorsunk valamiért megakadályozta,
    Hogy most is a Természetben élhessük meg,
    Ahogyan vidáman, és harsogva feléled.
    Ámde a gondolat nem ismer akadályt:
    Tudjuk, hogy mi történt, tudjuk, hogy mi vár ránk.

    Újra öltözött már teljesen a mező,
    Szép új ruhát kapott a környező erdő.
    Madarak ébresztenek majd, minden reggel,
    Hogy ébredjünk mi is, mikor a nap felkel.
    Nem élesz üres a közeli gólyafészek,
    Fecskék ostromolják a bárányfelhőket.

    Mennyegzős ruhában várnak a gyümölcsfák,
    Virágaikat szorgos méheknek kínálják.
    Mókusok játszanak fenn a vén diófán,
    Őzek sétálnak át házunk udvarán.
    Kutyák beszélgetnek esténként egymással,
    Meg a csillagokat hívó holdvilággal.

    Kis harang lágy hangja hirdeti az estét,
    S jelenti előre az éj közeledtét.
    Enyhe szél ringatja az álmos lombokat,
    Köztük sötét árnyak lopakodnak.
    Ezernyi kis mécses gyullad ki az égen,
    Hogy a holdvilágnak egy kicsit segítsen.

    De most, számunkra mindez, csak ábrándozás,
    És nagyon türelmetlen várakozás,
    Hogy valóban ott legyünk a Természetben,
    Ott legyünk az Isten nyitott tenyerében.
    Abból csodáljuk a föld, az ég csodáit,
    S kérjük, hogy csodálhassuk még nagyon sokáig.


    Bp.2018 április 22
    zsani68, apolika és Beka Holt kedveli ezt.
  11. F Szabó Mihály:

    FIGYELMEZTETETT A SZÍVEM..

    Elszédültem néhány másodpercre.
    Az is lehet, hogy sokkal többre..ó
    Nem tudom pontosan, hogyan történt,
    De sejteni vélem azt, hogy miért.
    A Szívem figyelmeztetett talán,
    Hogy jobban vigyázzak ezután.

    Sok milliószor dobbantam benned,
    Míg a mai korodat elérted.
    Minden dobbanás fáraszt egy kicsit,
    Tudd hát, hogy elfáradok én is.
    És, ha egyszer végleg elfáradok,
    Nem éred meg a következő napot.

    Köszönöm hogy most figyelmeztettél,
    Hogy minden ember csak addig él,
    Amíg szíve dobogni képes,
    Vigyázni kell rá, amíg csak lehet,
    Mivel én, szeretem az Életet,
    Kérlek, hogy kössünk egyességet.

    Én, megígérem, hogy vigyázok Rád,
    Te, meg úgy, mint eddig, dobogsz tovább.
    Kérlek, hosszú ideig tarts ki még,
    Hogy élvezzem az Élet szépségét.
    Én, betartom majd ígéretemet,
    Ezért, többé ne is figyelmeztess.

    Bp.2018 ápr.11
    karanyicza és zsani68 kedveli ezt.
  12. F Szabó Mihály:
    Húsvéti köszöntő..

    Tavasz zsongásával, Húsvét barkájával
    Köszöntök mindenkit, szívből jövő szóval.
    Gyerekek élete legyen vidám játék,
    Minden perce legyen számukra ajándék.
    Ifjak minden napja nagy terveket szőjön,
    A nagy tervek fölött a Remény őrködjön.
    Élet delén járók, mindig örüljenek,
    A Gond és a Baj kerülje el őket.
    Öregek őrizzék szép emlékeiket,
    S egész életünkben boldogok legyenek.
    Hívők erős hite tovább erősödjön,
    Hitetlenek hitetlensége gyengüljön.
    Magyarok bárhol is élnek a világon,
    Szívük továbbra is magyarul dobogjon!
    Higgyenek Húsvét nagy-nagy csodájában,
    A Keresztre Feszített feltámadásában.
    zsani68 kedveli ezt.
  13. F Szabó Mihály:

    Szeretet

    Mi a Szeretet? Egyfajta érzés.
    Nemes gondolat.
    És nemes szándék.

    Ha Szeretet él egy emberben.,
    Annak szándéka
    Hogy bárkin segítsen

    A Szeretetet leírni nem tudjuk,
    De a létezését
    Ezer jelből látjuk.

    A Szeretetből sok minden ered,
    Mitől sokkal szebb,
    Sokkal jobb az élet-

    A Szeretet sok mindent legyőzhet,
    Ami keserűvé
    Tenné az életet,

    A Szeretet, ahol kell vigasztal,
    Akár egy mosollyal
    Akár egy jó szóval.

    A Szeretet nem ismer haragot,
    Csak békességet,
    És bocsánatot.

    A Szeretet segít a szükségben,
    Kiben szeretet van,
    Segít a szegényen.

    A Szeretet keresi a szépet,
    És azzal nagyon sok
    Embert gyönyörködtet.

    A Szeretet mindig megtalálja a jót,
    Abból sok embernek
    Juttat útravalót.

    A Szeretet furcsán viselkedik,
    Sokszor akkor is ad,
    Amikor nem kérik.

    Mi a Szeretet? Ne kérdezd, Érezd!
    Örülj, ha szerethetsz,
    Örülj, ha szeretnek!
    zsani68 és dorotea kedveli ezt.
  14. SZERZŐI OLDAL:
    https://www.facebook.com/FSzabó-Mih...ldala-1570252159677658/?modal=admin_todo_tour

    F Szabó Mihály:

    CSEND

    Puha fészke, gondolatnak vágynak
    Melegágya a nemes akaratnak.
    Szülője az ösztönző döntésnek,
    Bölcsője teremtő cselekvésnek.
    Nagy ajándéka életünknek,
    Ám, - csak igen ritkán látogat meg.

    De, vajon, miért is vágyakozna,
    Rohanó életünk nagy zajába?
    Hiszen a zaj, a csend ellensége,
    Miért is kívánna találkozni vele?
    De nekünk szükségünk van a Csendre,
    Szükségünk van a segítségére.

    Mikor napokon át csak töprengünk,
    És sok-sok éjszakát ébren töltünk.
    Mikor nem bírjuk már gondjaink terhét,
    Mi fordulunk hozzá segítségért,
    Hogy adjon elég erőt és több kedvet,
    Szebbé, nyugodtabbá tenni életünket.

    Gonddal szabdalt hosszú nappalokon,
    S az álmatlan hosszú éjszakákon,
    Ne tegyünk mást, csak maradjunk csendben,
    És higgyünk a Csend segítségében.
    Hogy rendezi a gondolatainkat,
    S ha kell, visszafogja vágyainkat.

    Higgyük, hogy a Csend majd segíthet,
    Gyógyítani testünket, lelkünket.
    Új erőt és kedvet ad az élethez,
    S élni akarásunk erősebb lesz,
    Rádöbbenünk, mennyi erő van benne,
    S milyen szükségünk van olykor a Csendre.
    zsani68 kedveli ezt.
  15. F Szabó Mihály:
    Soha ne gondolj arra, hogy vége.

    Ne hidd, hogy semmire nincs már időd,
    És semmihez nincs már elég erőd.
    Soha ne gondolj arra, hogy vége.
    Hogy többé nem mehetsz már előre.
    Keress még célt, amit el kell érned,
    Jelöld ki az utat, ami hozzá vezet.

    Ha lassúbb már az időd kereke,
    Helyezd a célt kissé közelebbre!
    Ha úgy érzed, az erőd is kevés,
    Vállalj kevesebbet, amihez elég.
    De ne késlekedj! Indulj azonnal,
    Erődnél erősebb akarattal!

    Megdöbbensz majd. Mit nem is reméltél,
    Hamarabb, s könnyebben célhoz értél.
    Elég volt az időd is, erőd is,
    Mindkettőből maradt későbbre is.
    Amit megcsináltál, Te csináltad,
    Ez az érzés most az igazi jutalmad.

    Ne hívd ki a Sorsod magad ellen,
    Ne mondd, hogy se időd, se erőd nincsen.
    Soha ne mondd azt, hogy vége,
    Ha lassabban is, menj tovább előre!
    Hidd, hogy lesz még hozzá elég időd,
    Hidd, hogy lesz még hozzá elég erőd.