Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. F Szabó Mihály:
    VELED VAGYOK…

    Veled vagyok mindig!
    Veled vagyok, ha Rád nézek.
    Veled vagyok, ha rád mosolygok.
    Veled vagyok, ha szólok Hozzád.
    Veled vagyok, ha megfogom a kezed.
    Veled vagyok, ha megsimogatlak.
    Veled vagyok, mikor megcsókolom az arcod.
    Veled vagyok, mikor becézlek.
    Veled vagyok, mikor csak várlak.
    Veled vagyok, mikor csak távolról gondolok Rád.

    Veled vagyok,
    Veled maradok.
    Velem vagy,
    Velem maradsz.
    Együtt vagyunk, és
    Együtt maradunk örökre.

    Bp. 2017-12-11
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  2. F Szabó Mihály:
    CSODA..

    Csoda történt velem, valamelyik éjjel.
    Miért is titkolnám, mért hallgatnám el?
    Nem tudom, aludtam-e már, vagy még ébren,
    Éreztem, valaki megfogja a kezem.
    Hallottam, hogy csendes bíztató szavakkal,
    Kezemet szorítva csendesen megszólal:

    -Ne félj, ameddig így fogom a kezed!
    Bízzál bennem! Ha kell, én mindig segítek.
    Sokáig szép lehet sok-sok alkonyod,
    Sokszor láthatod még felkelni a napot.
    Sokszor jön még éltető tavasz a télre,
    Sokszor kimehetsz még a virágos rétre. -

    Segítséged érzem: kezem, a kezedben.
    És ez, elég reményt ébreszt a szívemben,
    Ahhoz, hogy ne féljek veled továbbmenni.
    Sok tél után, még több tavaszt megélni.
    Szavaidnak engedve, megyek hát tovább,
    Hogy keressek sok-sok átélhető csodát.

    Hallucináció csak az éji történet.
    Bár, csak képzelet, de véletlen nem lehet.
    Veled, valahonnan üzenetet kaptam,
    Hogy ameddig bírom, abba ne hagyjam.
    Bízzak még magamban! Bízzak az erőmben!
    Bízzak a Sorsomtól kapott segítségben.


    Bp. 2017-12-06
    zsani68 kedveli ezt.
  3. F Szabó Mihály:
    GONDOLATOK AZ ÉLETRŐL...

    Egyformán születtünk erre a világra,
    Szegény hajlékba, vagy gazdag palotába,
    Tudat, akarat és minden erő nélkül,
    Kicsiny, gyenge lényként, vérben, meztelenül,
    Tehetetlenül, és sírva, elesetten,
    Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk az életben.

    Azt sem tudtuk, hogy mi is az élet,
    Hogy életünk útja hosszú, vagy rövid lesz,
    Hogy ezen az úton nem lehet megállni,
    Ha hosszú, ha nehéz, végig kell járni.
    A bátor, szembeszáll veszéllyel és bajjal,
    Kemény küzdelmet és nehéz harcot vállal.

    Igaz küzdelmet, csak igaz szív segíthet,
    Csak az igaz szív szül mindig békességet.
    Csak igaz szív keres jót, még a rosszban is,
    S tudja elviselni még a bántó szót is.
    Hogy békében élhess, arra vigyázz nagyon,
    Hogy a szíved mindig igaz maradhasson,

    Amikor bántanak, ne lobbanj haragra,
    Megbocsátással nézz a bántalmazódra.
    És, hogy meg is bocsáss, mindig arra gondolj,
    A szeretet épít, a harag meg rombol.
    Szereteted szülje azt a békességet,
    Amiben magad is nyugodtabban élhetsz.

    Ha úgy érzed, másnak többet ad az élet,
    Ne csak az előtted haladókat nézzed.
    Nézz, néha hátra is, a mögötted jövőkre,
    Akik már rád néznek kicsit irigykedve.
    És, ha őszinte vagy, akkor belátod majd,
    Nincs igazad, mikor elégedetlen vagy.

    Tudd, hogy nagy ellenség a gyáva félelem,
    Amiből legtöbbször vereség terem,
    Ám, a vakmerőség is végzetes lehet,
    Mert ha nem fékezzük, pusztuláshoz vezet.
    Nem kell az élettől mindig sokat vármi,
    Néha a keveset is el kell fogadni.

    Ha nem is dúskálsz nagyon a javakban,
    Adj jó szívvel annak, kinek kevesebb van.
    Juttass neki nyíltan, vagy észrevétlenül,
    Meglátod, hogy az mindig megtérül.
    Amennyit adsz, annyit vissza is kapsz,
    Mert a Sorsod, soha adósod nem marad.

    Egyformán távozunk ebből a világból,
    Szegény hajlékból, vagy gazdag palotából;
    Mindenünket hagyva, és tehetetlenül,
    Úgy, ahogy érkeztünk, újra meztelenül.
    Ha erre gondolunk egész életünkben,
    Békesség, megnyugvás lesz majd a szívünkben.
    zsani68 kedveli ezt.
  4. F Szabó Mihály:
    CSENDES PIHENŐ...

    Zárd el a rádiót, kapcsold ki a TV-t,
    És hajtsd le az okos telefon fedelét.
    Laptopodat is rakd gondosan félre,
    Oltsd el a villanyt, és ülj le egy székre.
    Semmit ne csinálj, csak pihenj a nagy csendben,
    Még ne is gondolkozz pihenésed közben!

    Ha mégis azt tennéd, hát ne gondolj másra,
    Csak arra az egyre: hogy milyen jó lenne,
    Ha ennek a csendnek sosem lenne vége.
    Vagy, legalább többször megismétlődne,
    Hogy magad körül ilyen nagy csend legyen
    És ebben a csendben gyakrabban megpihenj.

    Ez, csak tőled függ. Bármikor megteheted,
    Hogy a csendes-pihenőt megismételed.
    Jelölj ki magadnak egy-egy olyan napot,
    Melyen a zaj csinálókat kikapcsolod.
    A villanyt, bármikor el tudod oltani,
    Egy széket, sötétben is tudsz majd találni.


    Bp. 2017-11-30
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  5. F Szabó Mihály:
    Gondolatok...
    ( az életről, a munkáról...)

    Mások akaratából lettem, Én, vagyok.
    Egyetlen kérdés voltam, vagyok, s maradok:
    Miért itt, és most? És egyáltalán, MIÉRT?..
    Lennék bárhol, bármikor, - az is én volnék.
    Egy ember, egy csoda, aki test és lélek.
    Lettem!! Vagyok! Miért? Csak azért, hogy éljek.

    Éljek és dolgozzak! De nem mindegy, hogyan!
    És nincs rá leírás, kidolgozott program.
    Talán segíthetnek olyan gondolatok,
    Melyeket maga az élet fogalmazott.
    Találhat majd bennük bárki, aki keres,
    Néhány jó útjelzőt, saját életéhez.

    Az ember maga a csoda, test és lélek.
    A Munka, szolgálója mindkettőnek.
    Az ember dolgozik, hogy testét táplálja,
    Külön csoda, ha jó és szép is a munkája.
    Mert a jól elvégzett, szép munka öröme,
    Egészséges léleknek is építője.

    Munkádat sohase csak a pénzért végezd,
    Hanem mindig annak a tudatában kezdd,
    Hogy a fáradtságod legszebb fizetsége,
    A jól végzett munka igazi öröme.
    Hogy ezt mindannyiszor meg is élhesd,
    Munkádat mindig jól és pontosan végezd.

    Bármit csinálsz, arra nagyon ügyelj mindig:
    Csak azt illeszd össze, ami összeillik.
    Amikor úgy érzed, nem bírod egyedül,
    Hidd: kapsz segítséget, és minden sikerül.
    Ha a segítséget mástól nem is kapod,
    Még mindig az lehet, erős akaratod.

    Ne dicsekedj azzal, amit ingyen kaptál,
    De légy büszke arra, miért megdolgoztál.
    Földet szántasz, az elültetendő magnak?
    Vagy tudósként szolgálsz a világnak?
    Bármit csinálsz, az egyformán hasznos lehet,
    Ha nemcsak magadért, másokért is teszed.

    És, vajon mit csinálsz, ha rádöbbensz arra,
    Mennyi terved nem váltottad még valóra?
    S noha a cselekvés vágya még sürgetne,
    De gátol már az évek nehezéke.
    Hozzáfogsz-e ahhoz, ami még várna rád,
    Vagy nem vállalod már az alkotó munkát?

    Lehet, hogy a mának sem tudsz már örülni,
    De amíg élsz, addig előre kell nézni.
    Ne csak a már elmúlt időkre gondoljál,
    És ne csak azt bámuld, amit már alkottál.
    Nézz még a jövőbe! Keress feladatot,
    Aminek teljesítését még vállalhatod!
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  6. F. Szabó Mihály:
    NE ADD FEL!!...

    Néha úgy gondolom, elég volt már ennyi,
    Nem is kellene még mindig továbbmenni.
    Roskadozó lábbal, egyre gyengébb szívvel,
    Gyorsan fogyó, egyre kevesebb erővel.
    Ráadásul, mostmár az ösvény is szűkebb,
    S a már megtett résznél sokkal göröngyösebb.

    De ilyenkor, megszólal mellettem egy hang,
    Szelíden vigasztal, és makacsul biztat:
    „Szedd össze erődet, menj tovább, ne állj meg,
    Ne add fel! Látod, itt vagyok melletted.
    Van még értelme és célja életednek,
    Amiért élni szép, küzdeni érdemes.”

    Szívből jön és szívemig ér ez a vigasztalás,
    Őszinte, és lelkemig ér a makacs biztatás.
    Ez a kettő együtt nem lehet véletlen.
    S éppen most van rájuk igazán szükségem.
    Az Őrangyalom szólt, a földi Angyalnak,
    Aki ráhallgatva, vígasztal és bíztat.

    Most a Sorsom engem valamiért büntet,
    De szeretném hinni, hogy csak figyelmeztet:
    Ne ijedjek meg, ha kicsit több a gondom,
    Hiszen segítséggel biztosan megoldom.
    Csak kérjem meg a legnagyobb segítségem,
    Aki mindent megtesz értem, vagy helyettem.

    De figyelmeztethet a Sorsom arra is,
    Hogy gondoljak olykor másokra is.
    Hiszen vigasztalást jelenthet számomra,
    Mások mosolya, és mások kedves szava,
    S én is szerezhetek örömet másoknak,
    Ha megosztom velük gondolataimat.

    Mindezt látva és mindezt érezve,
    Hogy gondolhatnám, hogy már mindennek vége?
    Inkább hallgatok hát Kedvesen szavára:
    „Ne add fel!!...Menj tovább! Mindig gondolj arra,
    Van még értelme és célja életednek,
    Amiért élni szép, és küzdeni érdemes.”

    Megyek hát tovább, s a küzdelmet vállalom,
    Tudom, hogy az élet nem marad adósom.
    Számomra az lesz a legnagyobb fizetség,
    Mikor láthatom majd Kedvesem örömét.
    Hogy nem hiába biztatott és segített,
    Nekünk, s másoknak is sok örömet szerzett.

    Kérem a Sorsomat, tovább is segítsen,
    Hogy ez még sokáig, valóban így legyen.
    dorotea és Beka Holt kedveli ezt.
  7. F Szabó Mihály:

    GYEREKKOROM CSODÁI...

    Már gyerekkoromban, ahogy cseperedtem,
    Megláttam, hogy mennyi szép van körülöttem.
    Hogy milyen közel van hozzám a Természet,
    Milyen sok csodával van tele az élet.
    S a csodákat sokszor nem is kell keresni,
    Csak kíváncsiskodva járni és figyelni.

    Volt, hogy alig pirkadt, a tornácon ültem,
    Ámulva a csodás napfelkeltét néztem.
    Ezer formát láttam a bárányfelhőkben
    És szívesen ültem volna bármelyiken.
    Ha sötét felhők közt villámok cikáztak,
    Hallgattam zaját az égiháborúnak.

    Csendes nyári estén, imaként, vagy helyett,
    Szívesen bámultam a csillagos eget.
    Egy-egy csillag remegve szikrázó fényét,
    A hatalmas égbolt sok apró mécsesét.
    Csillaghulláskor sok csillag halálát,
    Rövid fényes úton semmibe hullását.

    Hosszan megfigyeltem a nagy csillagokat,
    Melyekről azt mondták, hogy összetartoznak.
    De felültem volna!... a Göncöl-szekérre,
    Hogy aztán elmenjek a Tejútra vele,
    S ha a Medve és a Kaszás megengedik,
    Kocsikázzak rajta estétől reggelig.

    De, sok csoda volt ám ég és föld között is!
    Figyelhettem őket reggeltől napestig.
    Bámultam és csodáltam a madarakat,
    A félénk kicsiket, s a bátor nagyokat.
    Olyan is volt, melyet néha megdobáltam,
    De a legtöbbet csak őszintén csodáltam.

    A barázda-billegetőt a barázdában,
    A bátor, büszke sast, ott fent a magasban.
    A mozdulatlanul éneklő pacsirtát,
    A magasból zsákmányára leső héját.
    A fiókáikat etető fecskéket,
    A felhőként érkező varjú-sereget.

    A ritkán látható lomha túzokokat,
    A hatalmas rajban vonuló darvakat,
    Tóparti nádszálon hintázó ökörszemet,
    A vadkacsák között úszkáló gémeket.
    Az égen ék-ben elhúzó vadlibákat,
    A tóban csendesen halászó gólyákat.

    De nemcsak a napot és a csillagokat,
    Nemcsak az alattuk élő madarakat,
    Csodálhattam meg az év minden szakában,
    A tanyán, s a réten is sok csodát találtam.
    Csoda volt nekem az állatok beszéde,
    Külön csoda volt, a rét külön élete.

    Úgy éreztem, megértem az állatokat,
    Azt is tudni véltem, mikor mit mondanak.
    A tyúkanyó, csibéit más hangon szólítja,
    Mikor hívja őket, vagy mikor altatja.
    Mást kukorékol a kakas ébresztőre,
    Mást, a kapirgáló tyúkok kedvére.

    Másképp bőg a tehén, ha a gazdát hívja,
    Vagy búsul, mert nem tudja, hová lett a borja.
    Másként nyerít a ló, ha hálás valamiért,
    Vagy, ha haragszik a sok ostorcsapásért.
    A kutya vadul ugat az idegenre,
    Játékosan csahol egy-egy ismerősre.

    Csodálatos a rét füves takarója,
    S benne ezerszínű sok apró virága.
    Melyek fölött szorgalmas méhek dolgoznak,
    Gyűjtögetik, hordják édes zsákmányukat.
    A gyermekláncfüvet szellő simogatja,
    Sok kis ejtőernyőt emel a magasba.

    Beleburkolózva az éj sötétjébe,
    Megváltozik a rét esti képe.
    Az apró légijárművek leszállnak,
    A szorgalmas méhek is hazatalálnak.
    Az útszéli fák mese-alakokká lesznek,
    Lombjaikban sötét szörnyek rejtőzködnek.

    Most az emlékekről ugyan mit is mondjak?
    Kicsit megszépítik öreg napjaimat!
    Olykor megnyugtatnak és figyelmeztetnek,
    Mennyi apró ajándéka volt az életemnek.
    Biz’ ez sovány vigasz, gondolhatja bárki,
    De én most is tudok ezeknek örülni”

    Én, ma is hálásan köszönöm a Sorsnak,
    A csodákkal teli szép gyermekkoromat.
    zsani68 kedveli ezt.
  8. F Szabó Mihály:
    TŐLED IS FÜGG...

    Vegyes érzések töltik be a szíved,
    Deb tőled is függ, hogy azok milyenek.


    Örülsz, ha megkapod amit kívánsz,
    Búsulsz, ha bármire hiába vársz.

    Szép az idő, ha kék ég alatt ülsz,
    Csúnya, ha vihar elől menekülsz.

    Sok az időd, mikor unatkozol,
    De kevés, amikor sokat dolgozol.

    Hosszúnak látszik az út induláskor,
    Rövidebbnek tűnik megérkezéskor.

    A hegy magas, ha a völgyből nézed,
    A völgy mély, ha a hegyről figyeled.

    Két oldala van minden éremnek,
    Hogy mit látsz, attól függ, melyiket nézed.

    Sok jót mondasz arról, aki segít rajtad,
    Keveset, arról, ki nem hallja kérő szavad.


    Örömmel és gonddal van tele az élet,
    Tőled is függ, hogy milyennek érzed.


    Budapest, 2017-11-11
    Beka Holt és zsani68 kedveli ezt.
  9. F SZABÓ MIHÁLY:

    Vihar a Hargitán...

    Viharos szél süvít végig a Hargitán,
    Tombol a völgyekben és a hegyek ormán.
    Emberek, állatok futva menekülnek,
    Búvóhelyet, és menedéket keresnek.
    Sem völgyben, sem hegyen, nem marad élőlény,
    Minden és mindenki érzi: Nagy a veszély.

    Az erdők fái is gyorsan összebújnak,
    Hogy a szél dühének így ellenálljanak.
    De az orkánná nőtt szél egyre erősebb,
    Nagy pusztítást végez, és legyőzi őket.
    Előbb a gyengébbek adják meg magukat,
    Majd az erősek is feladják harcukat.

    Csak egy öreg székely áll, a hegy oldalán
    S visszagondol a régi harcra a Hargitán.
    A fák mellette recsegve-ropogva kitörnek,
    A makacsabbak meg tövestől kidőlnek.
    Ezt az öreg sem tudja megakadályozni,
    Csak próbálja őket szépen sorba rakni.

    Úgy, ahogyan egykor régen a harcmezőn.
    Éppen itt, fenn a Hargita-tetőn,
    Rakták sorba a hősi halottakat,
    A harcban elesett bajtársaikat.
    Akik, mint névtelen székely katonák,
    Életük árán is védték a Hargitát.

    A román hordától, mely, mint most az orkán,
    Orvul támadt rájuk, épp itt, a Hargitán.
    Akkor, halottaikat még el tudták temetni,
    Sírjukra kopjás fakeresztet tenni.
    De, hiába haltak oly sokan hősi halált,
    Hiába védték meg Erdélyt, s a Hargitát.

    Erdély ősi földje örökre elveszett,
    Rátört idegenek örök prédája lett.
    De völgyei, bércei még magyarul sírnak,
    Székely fiai még magyar átkot szórnak.
    Süvölts csak hideg szél! Sírj a Hargitával!
    Zúgj orkán, egyesülj a székelyek átkával!

    Bátor öreg székely, te, maradj a hegyen.
    Minden mozdulatod, most is olyan legyen,
    Mint mikor halált-megvető elszántsággal,
    Védted a Hargitát, hős bajtársaiddal.
    Rakosgasd az eltört, kidőlt, halott fákat,
    Vihar után pedig csókold meg azokat,

    És a régi Hősökért, mondd el az imádat!


    Budapest 2017 nov.6
    Beka Holt és zsani68 kedveli ezt.
  10. F Szabó Mihály:
    ALTATÓDAL

    Fáradtan leülök most egy karosszékbe,
    Kicsit megpihenni, gondot, s bajt feledve.
    Valami tennivalót mégis keresek,
    Ami a semmittevésnél jobban pihentet.
    Megszületik bennem egy furcsa gondolat,
    S vággyá erősödik egyetlen perc alatt.

    Visszagondolni a régmúlt ifjúkorra,
    Emlékezni annak kedves dalaira.
    Ismert dallamoknak szárnyán repülök hát
    Életem már elmúlt évtizedein át.
    Ha egy dal szövegére nem is emlékszem,
    Jól ismert dallamát dúdolom csendesen.

    Nem emlékszem már a szép altatódalra,
    Mégis elandalít Anyám szelíd hangja.
    Kis pajtásaimmal önfeledten játszunk,
    Emberöltőket élt gyermekdalt dalolunk.
    Papírcsákóval s fakarddal menetelünk,
    Apáinktól hallott katonadalt zengünk.

    Mostanában, reggel, nézem a napkeltét,
    S hallgatom ébredő madarak énekét.
    Napközben, ha látom a galambpárokat,
    Irigykedve hallom turbékolásukat.
    Esténként bámulom az Ég sok lámpását,
    És hallgatom a békák esti kórusát.

    Elhallgat a békák különös kórusa,
    Felhő borul az Ég sok kis lámpására,
    De elaludni csendben, sötétben sem tudok.
    Nyitott szemmel, ébren, Anyámra gondolok,
    És, hogy el ne kerüljön az éji álom,
    A hajdani altatódalát dúdolom.


    Budapest 2017-11-04
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  11. F Szabó Mihály:
    Hosszú éjszakán...

    Nyugovóra készül a nap az ég alján,
    Végigsimít színes, tarka takaróján.
    Fáradt sugarai búcsúznak egymástól,
    Majd együtt a megnyúlt, hosszú árnyékoktól.
    Szél se lebben, egyetlen levél se rezzen,
    Lopakodik az éj, sötét köntösében.

    Az éj sötétségét ravaszul meglopva,
    Holdvilág mosolyog gyúló csillagokra.
    Madarak búcsúzó dalait felváltva,
    Estharang halk szava simul rá a tájra.
    Hosszan bámulom még a csillagos eget,
    Aztán lassan én is nyugovóra térek.

    De sokáig nem jön álom a szememre,
    Ébren gondolok a rég elmúlt időkre.
    Réges-rég nem hallott dalokat dúdolok,
    Réges-rég nem látott tájon barangolok.
    Utamon a fekete Éjmadár kísér,
    De barangolásom egyszercsak véget ér.

    A Éjmadárba erősen kapaszkodva,
    Repülök az álmok Varázsországába.
    Az Éjmadár elszáll, egyedül maradok
    Emlékeimnél is szebbeket álmodok.
    A hold, s a csillagok őrzik álmaimat,
    Hogy semmi meg ne zavarja azokat.

    De amikor strázsájuk lassan véget ér,
    Ablakom előtt egy kismadár dalra kél:
    „Ébredj!...Ébredj!...régen elmúlt az éjszaka,
    Téged is csalogat már a nap sugara.”
    Hallgatok a kedves, dalos ébresztőre
    És így gondolkodom, szememet törölve:

    Nem tudom, mi a szebb egy hosszú éjszakában,
    Álmodni ébren, vagy élni álmaimban.


    Kerkakutas, 2017 aug. 7
    öreg szivar, Beka Holt és zsani68 kedveli ezt.
  12. F Szabó Mihály:
    BOLDOGSÁG?!...

    Minden érző ember boldog akar lenni,
    A boldogságot hát mindenki keresi.
    Hajszolja a boldogság kék madarát,
    Hogy megsimogassa selymes puha tollát.
    De ha mindig keresed a boldogságot,
    Sokszor csalódni fogsz, mikor nem találod.
    S nem fogod meg a boldogság kék madarát,
    Elrepül előled, mielőtt meglátnád.

    Nem kell mindig a boldogságot keresni,
    Nem kell mindig a kék madár után futni!
    Csak észre kell venni, mikor jobb a kedved,
    Mikor úgy érzed, hogy örülsz valaminek.
    Valaminek, mire olyan nagyon vágytál.
    Valaminek, mire réges-régen vártál.
    Olykor ezek apró dolgok is lehetnek,
    De sok apró örömet is szerezhetnek.

    És amikor ezek kincseiddé válnak,
    Egyszercsak azt érzed, hogy mostmár boldog vagy.
    A kék madarat sem kell tovább keresned,
    Eléd varázsolja azt a képzeleted.
    Örülj, ha boldog vagy! De légy önzetlen is!
    Ha tudsz, szerezz sok örömet másoknak is!
    Önzetlenségedért, Sorsod bőven fizet,
    Mások örömével ad neked sok kincset.

    Budapest, 1017 október 19
    zsani68 kedveli ezt.
  13. F.SZABÓ MIHÁLY:
    ÍGY IS LEHET IMÁDKOZNI...

    Meleg nyári napnak késő délutánján
    Öreg paraszt lép be a templom ajtaján.
    Kalapját, kapáját maga mellé téve,
    Csendesen leül egy üres pad végébe.
    Semmit nem csinál, csak nézi a keresztfát
    És azon az Úr, Krisztus szenvedő arcát.

    Meglátja a templom még fiatal papja,
    Odamegy hozzá, és halkan megszólítja:
    - Mit csinál itt, ebben a nagy csendben,
    Mikor a templomban most még senki nincsen? -
    - Hát, mi mást csinálnék? Én, most imádkozom. -
    - Meg ne haragudjon, de én azt nem látom.

    Hiszen, csak üldögél, némán, hangtalanul,
    A szeme se rebben, az ajka se mozdul. -
    - Persze, hogy nem, hiszen én most csak nízem. „Űt”
    „Ü „ meg engem níz. Csak egymást, mindaketten. -
    Elmegy a pap, és szól, bár nem hallja senki:
    - Így is lehet szépen, szívből imádkozni. -

    Bp.2017 okt.24
    öreg szivar, zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  14. F. Szabó Mihály:
    ESTELEDIK...

    Csend honol a lombok alatt,
    Pihenni készül már a nap.
    De mielőtt még lenyugszik,
    Mindenkitől elbúcsúzik.
    Lágy sugarakkal simogat,
    Minden hosszú árnyékot kap.

    Szél se lebben, ág se mozdul,
    Minden egyre jobban halkul.
    S a mindent betöltő csendben,
    Árnyak táncolnak sötéten.
    Útját állni a homálynak,
    Az égen csillagok gyúlnak

    Valahol kondul egy harang,
    Figyelmeztet: elmúlt egy nap!
    Csendesen szól halk a hangja,
    Hogy a csendet ne zavarja.
    Én se töröm meg a csendet,
    Nézem a csillagos eget.

    Miközben az eget nézem,
    Imára kulcsolom kezem.
    Köszönöm az elmúlt napot,
    Minden szépet, s jót, mit hozott.
    S a Jóistent arra kérem,
    Még sok ilyen napom legyen.

    Add Uram, hogy ezt köszönve,
    Úgy készüljek a többire:
    Örülni tudjak azoknak,
    S velük Neked is szolgáljak.
    És, ha mindezt csak álmodom,
    Az álmom, valóra váljon.


    Kerkakutas 2017 aug. 31
    zsani68 és Beka Holt kedveli ezt.
  15. Kedves Mindenki!

    Hosszú távollét után, - amelyet az Őrségi kis házunkban töltöttünk, végre hazatértünk, és sűrű elnézést kérünk Mindenkitől, hogy nem tudtuk figyelemmel kísérni az eseményeket, a születésnapokat, névnapokat, történéseket.
    Elnézést kérünk azért is, hogy a rengeteg köszöntőt, üdvözletet, amit kaptunk, - s amit csak most, itthon tudtunk elolvasni, - nem köszöntük meg idejében.
    Most azonban, szívből köszönjük Mindenkinek!
    Legfőképpen pedig azért kérünk elnézést, mert ez alatt az idő alatt mi senkit sem tudtunk megköszönteni.

    Így tehát, utólag kívánunk Mindenkinek minden szépet és jót, elsősorban töretlen egészséget, - s egyben szeretettel üdvözlünk Mindenkit:
    Szabó Mihály
    öreg szivar és zsani68 kedveli ezt.