Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]
    Gyönyörű karácsonyfát kaptunk az óvodában. Formásat, plafonig érőt, harsogóan zöldet.

    Este visszamentünk az óvodába és felöltöztettük. Ezüst és piros szalagokat meg gömböket kapott és aranyló fényfüzér világított rajta.. Gyönyörű lett. Alátettük a sok szép játékot, így várta másnap reggel a gyerekeket.
    A gyerekek körbeülték és semmi mást nem voltak hajlandók csinálni, csak nézték álmélkodó szemmel. A szülők is bedugták a fejüket ők is rácsodálkoztak a fára, majd szép ünnepet kívánva siettek a dolguk után. Nem úgy Laura anyukája, aki, miután beengedte kislányát a csoportba megállt az ajtóban és tágra nyílt szemekkel bámulta a fát. Majd halk hangon megszólalt:

    - Óvónéni ez a fa igazi?
    - De igazi ám - mondtam büszkén. Ugye milyen szép?
    - Nagyon - mondta csendesen a fiatal cigány asszony. Könnybe lábadt szemekkel figyelte néhány pillanatig Laurát, majd elköszönt.

    Pénteken volt nálunk a karácsony. Azóta nap mint nap eszembe jut az arca. Vajon mit érezhetett, amikor a szépséges fában gyönyörködő kislányát nézte?
  2. [FONT=&quot][​IMG][/FONT]
    [FONT=&quot]Meglepődtetek? Nem csodálom. Elmesélem hogyan történt.[/FONT]
    [FONT=&quot]Délután volt, egy hétköznapi, átlagos délután az óvodában. Rajzoltunk, gyurmáztunk a gyerekekkel, kérésükre századszor is elmeséltem Borcsa boszorka kalandját, végül legózni kezdtem a kiscsoportos Mátéval. Békés nyugodt játék zajlott körülöttem. Épp a legó autó kerekét tettem a helyére, amikor énekszóra lettem figyelmes. Dorka állt a szőnyeg közepén, szája elé emelve a rózsaszín hajszárítót. Azonnal rájöttem, hogy mikrofont tart a kezében. Vele szemben - a keresztbe fordított asztal mögött - hárman ültek. Mindhármójuk előtt papír és ceruza. Nem nézek túl sűrűn televíziót, de a szituációt még így is felismertem: a csoportomban éppen egy tehetségkutató műsor elődöntője zajlott.[/FONT]
    [FONT=&quot]- Mit játszatok? - érdeklődtem a zsűritől a biztonság kedvéért.[/FONT]
    [FONT=&quot]- X faktorosat - válaszolták a legnagyobb természetességgel, majd figyelmük újra a versenyző felé fordult. Figyelmesen és kritikus arccal hallgatták végig a Bújj, bújj zöld ág című gyermekdalt Dorka előadásában.[/FONT]
    [FONT=&quot]- Tetszett az éneked- közölte Sanyika a kislánnyal, aki a dal végén leeresztette a mikrofont és szemét le nem vette az asztal mögött ülő zsűritagokról. Dorka boldog mosollyal, elégedetten ült le a kisszékre. A verseny folytatódott, Anna lépett a színpadra a mikrofonnal kezében. Ám az élet közbeszólt. A túl korán érkező nagymama elvitte a versenyzőt, ekként fosztva meg zenei életünket egy lehetséges új csillagtól, derékba törvén egy reményteljesnek induló karriert. A zsűri újabb versenyző produkciójára várt, ám a csoportban már csak a kicsi Máté maradt, aki időközben abbahagyta a legózást és csatlakozott az erőteljesen lecsökkent nézősereghez, azaz hozzám. Sanyika biztatására Máté ugyan odaállt a szőnyeg szélére, de produkció gyanánt csak szorította a mikrofont és zavartan mosolygott. A zsűri tanácstalanul nézett össze. Mit tegyenek? Nincs több szereplő. Na de nem véletlenül lett Sanyika az elnök! Most is remek ötlete támadt. Hozzám fordult és kedvesen megkérdezte:[/FONT]
    [FONT=&quot]- Énekelnél nekünk valamit?[/FONT]
    [FONT=&quot]A három reménykedő szempár láttán isten bizony zavarba jöttem. Mit is énekelhetnék én itt, az X faktor válogatásán? Sanyika - látva habozásomat - megérdeklődte:[/FONT]
    [FONT=&quot]- El tudnád énekelni a Tavaszi szélt?[/FONT]
    [FONT=&quot]- Ó, azt igen! - válaszoltam lelkesen és felléptem a világot jelentő szőnyegszélre.[/FONT]
    [FONT=&quot]Nagyon igyekeztem.[/FONT]
    [FONT=&quot]Nemcsak hogy elénekeltem a dalt, de még ringatóztam is hozzá, hogy koreográfiai elemekkel is befolyásoljam a zsűri döntését. Sajnos ez a fáradozásom fölöslegesnek bizonyult, mivel a bírák a produkcióm alatt végig jegyzeteik fölé hajoltak, lázasan írtak és pillantást is alig vetettek rám. A dal véget ért, néma csend lett a csoportszobában. A zsűri tovább jegyzetelt, senki nem szólt semmit. Ekkorra azonban már kezdtem belejönni a dologba, ezért úgy gondoltam, ráadásként előadom a Cini-cini muzsika című mondókát. Igazán beleadtam apait, anyait! Csípőre tett kézzel hajladoztam a mondókabeli Zsuzsikát utánozva. Jobbra dőltem, balra dőltem, majd elmutogattam azt is, hogyan hegedül tücsök koma. Közben a szemem sarkából láttam, hogy a kicsi Máté huncut vigyorral figyel. Nézzenek oda! Bezzeg, amikor neki kellett volna produkálnia magát...![/FONT]
    [FONT=&quot]A produkció végén meghajoltam és vártam. A zsűrielnök feltekintett a jegyzeteiből és komoly arccal közölte velem a döntést:[/FONT]
    [FONT=&quot]- Szép volt a dal. Továbbjutottál![/FONT]
    [FONT=&quot]Hurráááá![/FONT]
    [FONT=&quot]Nagyon jó érzés volt az elismerésük, ám egy dolog mégis bántott és ezt szóvá is tettem a zsűrinek.[/FONT]
    [FONT=&quot]- Azt mondjátok, hogy tetszett a dalom, de mégsem tapsolt senki.[/FONT]
    [FONT=&quot]Sanyika jószívű kisfiú, engem is azonnal megnyugtatott:[/FONT]
    [FONT=&quot]- Tapsoltunk mi, csak te nem hallottad.[/FONT]
    [FONT=&quot]Ja, ha csak én nem hallottam az mindjárt más! Megrendülni készülő önbizalmam újra szilárd alapokra helyezkedett.[/FONT]
    [FONT=&quot]Az X faktor véget ért, a zsűritagokért időközben megérkeztek az anyukák és az apukák.[/FONT]
    [FONT=&quot]Otthon büszkén újságoltam férjemnek, mekkora sikert arattam.[/FONT]
    [FONT=&quot]Az örömöm azonban nem felhőtlen. Fogalmam sincs, mikor lesz az újabb megmérettetés és elképzelésem sincs arról, hogy mit fogok előadni legközelebb. Talán a Csipkefa bimbóját? Vagy a Hová mégy te kis nyulacskát? Nem tudom,de egy biztos: nem vallhatok szégyent. Tovább kell jutnom a következő fordulóban is![/FONT]
    [FONT=&quot]De még ez sem elég. [/FONT]
    [FONT=&quot]Új cél lebeg előttem.[/FONT]
    [FONT=&quot]Meg kell nyernem az X faktort![/FONT]
  3. ŐSZI VARÁZS
    Pörögve forgó
    sárguló levelek közt
    szellőlány táncol.

    FÉLELEM
    Kövek közt ringó
    jégfehér kagyló mélyén
    reszketek némán.

    KÉRDÉS
    Azt hiszed könnyű
    a legkisebb törpének
    törpék közt élni?

    KÖD
    Reszkető fátylam
    éjjel a fákra simul
    didereg a Hold.

    ÁLOM
    Hajamban apró
    bíborszínű virágok
    lobbannak lángra.
  4. [​IMG]

    Az éjjel már nagyon kihűlt a lakás, nem is csoda, hiszen egész nap esett a hideg eső. Hajnali fél háromkor arra ébredtem, hogy rettenetesen fázom. Magamra húztam még egy plédet, de semmit nem segített. Egy darabig még erőltettem volna az elalvást, miközben összekuporodva próbáltam felmelegedni, ám hiába. Végül erőt vettem magamon, felkeltem, elbotorkáltam a szekrényhez és csak úgy a sötétben, épp csak résnyire nyitott szemekkel előkotortam néhány ruhadarabot és gyorsan felvettem őket. Visszavackoltam az ágyba,és lassacskán átmelegedve mély álomba merültem. Reggel, amikor felkeltem és végignéztem magamon az első reakcióm az volt, hogy gyorsan szétnéztem, nincs-e a közelben valamelyik családtagom, mert isten őrízz, hogy bárki így meglásson! Aztán, elővettem a humorérzékemet és úgy döntöttem, ha mégis észrevesznek, majd azt mondom, most ez a divat.
    Elmondanám, hogy a mai éjszaka alapján mit tekintek trendinek a hálóruha divat tekintetében: Először is vegyünk fel alapruházatként egy hálóinget. A hálóing térd alá ér, halványzöld alapon kis kék virágok díszítik.Elől öt kerek, zöld gombocskával záródik. Ezek után a standard ruhadarabot dobjuk fel ötletes kiegészítőkkel. Mint reggel kiderült jómagam a férjem szürke, bő szárú pizsama nadrágját öltöttem fel hozzá. A hálóing fölé kerek kivágású, rózsaszín, áttört csipkemintás, gépi kötésű pulóver kerüljön. Lábunkra feltétlenül piros, rózsaszín és fehér csíkozású vastag frottírzoknit húzzunk, hogy öltözékünk tökéletes harmóniáját megalkossuk. A zokni külső részét - bokánk magasságában - piros és fehér virág díszítse, mely a zokni anyagából készült. Mindehhez borzas frizurát és alvástól táskás szemeket viseljünk.
    Még egy fontos tanács!
    Mivel hálóöltözékünk - bármilyen trendi is - ilyetén formában vizuális környezetszennyezésnek minősül, ezért, ha még az életben akarunk valamit a férjünktől, ilyen kinézettel ne kerüljünk a szeme elé! :)))
  5. [​IMG]


    A kicsi lányt egy évvel ezelőtt érte a baleset. Vendégeket vártak, kevés volt a hely az asztalon, a megfőtt húslevest a konyha kövére tették. A két éves kislány megbotlott és belezuhant. Testének csaknem 50 százaléka sérült. Szép kis arcának egyik fele, a mellkasa, mindkét karja tele van borzalmas hegekkel. Szeptember óta jár a csoportomba. A gyerekek már észre sem veszik, hogy nem olyan, mint ők. Édesanyja mindent elkövet érte, pedig ez nem könnyű az ő anyagi helyzetükben. Lauráék a cigánysoron laknak.
    A hatalmas trauma ellenére, vagy talán éppen ezért barátságos, mosolygós, ölelős, odabújós kislány lett.
    A szép őszi napsütésben az udvaron játszottunk a gyerekekkel, amikor odajött hozzám és felnézett rám.
    - Lehetek az anyukád? - kérdezte komoly arccal.
    - Azt szeretnéd, hogy én legyek a kislányod? - kérdeztem vissza.
    - Igen - válaszolta határozottan
    - Jó - feleltem én - legyél az anyukám.
    - Akkor menjünk - mondta.
    - Hova megyünk Anya? - kérdeztem.
    Mire ő olyan végtelenül gyengéd hangon válaszolt, amelyet soha nem fogok elfelejteni:
    - Gyere drágaságom, elviszlek hintázni és veszek neked fagylaltot!
    Komoly arccal felém nyújtotta a kezét, én elérzékenyülve megfogtam.
    És egymás kezét fogva elballagtunk hintázni és fagylaltot enni.
    Én és az anyukám.
  6. [​IMG]

    Sikerült mindent időben elintéznem, így maradt a hazaindulásig fél órám, amit Debrecenben tölthettem. Beülhettem volna a Gara cukrászdába egy forró italra, de a hűvös idő ellenére nem volt hozzá kedvem. Az égen fekete és szürke felhők torlódtak, én mégis a Nagytemplomhoz vágytam. Szerettem volna kiülni elé a térre, nézegetni a sétáló embereket a bólogatva tipegő galambokat. Alig távolodtam néhány lépésnyire az autótól, máris hatalmas cseppekben kezdett esni az eső, mégsem fordultam vissza. Mire a templom mellé értem már zuhogott, gyorsan behúzódtam hát a Kálvin tér árkádja alá.
    Abban a pillanatban már tudtam, hogy miért kellett nekem ma ide jönnöm! A Nagytemplom lépcsője előtt, a téren, két fiatal lány táncolt a szakadó esőben. A magasabb lányon fekete pulóver volt, az alacsonyabbon fehér. A kapucnit mindketten a fejükre húzták, hogy valamennyire védje őket az esőtől. Apró léptekkel, kecsesen táncoltak, forgolódtak egymás körül, boszorkányos gyorsasággal forgatva kezükben a fényes mazsorett botot. A hajukat elrejtette a kapucni, de az arcukat jól láttam. Tánc közben végig mosolyogtak, egymásra figyelve próbálták mozdulataikat összehangolni, szemükből szinte szikrázóan áradt az életöröm. Fejük fölött - az eső elől a torony védelmébe bújva - ott tollászkodtak a Nagytemplom galambjai.
    Az árkád alatt egyre többen gyűltünk össze a két fiatalt figyelve. A nagyobbik lány felénk pillantott s észrevette, mennyien nézzük őket. Hirtelen megtorpant, meglepetésében szájára szorította tenyerét, majd odahajolt az alacsonyhoz és súgott neki valamit. Az hátrafordult, gyorsan visszakapta a fejét, egymás szemébe néztek és elkacagták magukat, azzal a kicsit restelkedő ám mégis kihívó nevetéssel, ahogyan a nagyon fiatal lányok nevetni szoktak. Aztán újra táncolni kezdtek a figyelő szempárok kereszttüzében. Ebben a pillanatban az eső - talán megirigyelve fürge mozgásukat - zuhogásból felhőszakadássá váltott. A sűrűn záporozó esőcseppek fátyolán át a templom, a tér, a két táncoló alak elmosódottá vált. Mintha egy impresszionista festményt néztem volna. A lányok megtorpantak, arcukat egy pillanatra megfürdették a záporban, majd odaszaladtak a templom lépcsőjéhez, felkapták táskájukat és futásnak eredtek.
    Térdig vizes nadrágban, csöpögő hajjal, kacagva tűntek el a Kálvin tér árkádjai alatt.

    Ha festő lennék, lefesteném őket: a templomot, a teret, a galambokat, az égből ömlő esőt s a két, boldogan táncoló fiatal lányt.
    A kép címe ez lenne: Tánc az esőben.
  7. [​IMG]A feketeszőrű, gombszemű kiskutyát karácsonyra kaptuk ajándékba. Egy kutyamenhelyen élte le élete első néhány hónapját, azóta családtag nálunk. Az eltelt hónapok alatt egyetlen egyszer sem jutott eszébe, hogy a gádorban álló kanapéra telepedjen, kivéve ma, amikor minden szőrszálából víz csöpögött a lükepéknek. Nem is értem merre járt és miért nem húzódott fedél alá? Döbbenten néztem, amint boldogan és lucskosan terpeszkedik a kedvenc helyemen. Ezt nem engedhetem!
    Éles vijjogással lekergettem a kanapéról és figyelmeztetési szándékkal előrántottam a seprűt.
    Kutya három másodperc alatt gyorsul százra.
    Én nem...
    És ezt ő is tudja!
    Néhány méter futás után, megállt, visszafordult, szeme ragyogott a boldogságtól, hogy ezen az unalmas esős napon végre vele is foglalkozik valaki.
    - Neeeem szabad!!! - rikácsoltam fúria módra, s újra rohamoztam. Kutya boldogan futott tovább, még szökdelgetett is közben. A sarkon megállt és repesve várta, mit találok még ki a szórakoztatására. Mit tehettem volna? Mérgemben utánavágtam egy üres virágcserepet.
    - Ez sem rossz, ha már nem kergetőzünk - gondolhatta magában.
    Mindenesetre boldogan foga közé kapta és elvonult vele, hogy kitartó alapossággal megrágcsálja. Én meg ott maradtam a gádor közepén, kezemben a műanyag seprűvel.
    - Ez a jószág nem normális!! - motyogtam frusztráltan, miközben lecibáltam a kanapéról az ázott, kutyaszőrös, kockás plédet.
    - Na megállj - fenyegettem meg még utoljára - esik még kutyára vasajtó!
    Kormi - hangomat meghallva - felpattant a fűből és nem zavartatva magát a szájából fityegő virágcseréptől, várakozásteljes, repeső farkcsóválásba kezdett.
    Azért is az enyém lesz az utolsó szó!
    - Nem játszok veled, vedd tudomásul! - vágtam a szeme közé dacosan és sarkon fordultam.
    Elégedetten vonultam a mosógép irányába.
    - A fene a kutyájába, most jól megkapta a magáét tőlem! Úgy kellett neki!

  8. [​IMG]
    Annyit tudtunk róla, hogy a neve Évike és három éves.
    Az első szál virágot férjemtől kapta.
    A fiúk imádták ezeket az évente ismétlődő kirándulásokat. A Nagy hét éves volt, a Kicsi öt. A világ csupa megismerésre váró csodából állt. Élvezettel bújkáltak a magas fűben, a fák és virágok között. Szaladgáltak, vadvirágot szedtek, különleges ágakat gyüjtöttek.
    Következő ősszel s aztán minden évben, már otthon elkészítettük Évike csokrát.
    Utoljára egy télen mentünk. Lábunk alatt ropogott az érintetlen hó, mögöttünk a fiúk a surrogó szánkón szorították a fenyőágakat. Csend volt, emberek sehol, a fákról porhavat szórtak a meg-megrebbenő ágak.
    Aztán az évek múlásával útjaink másfelé vezettek. Tíz éve is elmúlt már, hogy nem gondoltam Évikére. Elfelejtettem.
    Ezen a nyáron egy derűs csillagfényes estén a kertben üldögéltem. Milyen illat, szín, hangulat idézhette emlékeim közé? Nem tudom. Kérdeztem a fiúkat. Már nem emlékeznek rá, a kirándulásokra is alig.
    Sokszor eszembe jut azóta.
    Látszódik-e még a gazzal benőtt, koszorút sosem látott sirhalom?
    Áll-e a kis kopár fejfa s rajta a felirat kibetűzhető-e még?
    Évike. Élt három évet.
    Járnak még emberek a bezárt temetőben?
    Évike! Visz-e neked valaki virágot?
  9. [​IMG]

    Az éjszaka későn kerültem ágyba, jóval elmúlt éjfél.
    Férjem korábban lefeküdt, biztos voltam benne, hogy már alszik.
    Lekapcsolom a villanyt, elvackolok, jólesik az ellazulás, a csend, a sötétség. Érzem, ahogy a fejemben lassan kikapcsolódnak a fények... Arra ébredek, hogy párom rázogat.
    - Nem tudok aludni, mesélj! - mondja nyűgösen.
    - Meg vagy te őrülve?! Most?! Éjjel fél egykor?!
    - Most. Mesélj! - mondja határozottan.
    - De hát már alszom, mit mesélnék? - nyögöm.
    - A farkas és a hét törpét - mondja, mert konkrét elképzelése is van.
    - Olyan mese nincs is, hagyjál, nem mesélek! - motyogom.
    - De úgy meséljed, hogy te találod ki!
    Atyavilág! Itt mesélni kell! Ez rövid mese lesz...
    - Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farkas meg hét törpe. A farkas megette a hét törpét...
    Azonnal nemtetszést nyilvánít.
    - Nem úgy meséljed, hogy megette!!!
    Jól van na! Érzem, ahogy az agyam finoman zsiborog...
    Megint rázásra ébredek. Ja igen, a mese... Úgy, hogy nem eszi meg őket.
    - A hét törpe elaludt. A farkas meg nézte őket...
    - Mondd tovább!
    A nyelvem alig forog, az agyamról nem is beszélve. Még ki bírom nyögni.
    - A farkas is elaludt. Aludj te is szépen.
    Nagyot dobva magán elfordul, hallom, hogy csalódottan dünnyög.
    - Ez nem is volt jó mese. Rögtön elküldted aludni a törpéket, meg a farkast is.
    Mivel vigasztaljam? Valami izgalmas fordulat is kellene a történetbe.
    - Azóta már álmukban a másik oldalukra fordultak - motyogom ráadásképpen.
    - Na, persze! - morogja elégedetlenül, miközben elúszom álomiránt.