Rózsaszín gasztromesék humorban pácolva, sok iróniával fűszerezve, ínyenceknek. :)
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Mivel még a hét elején jártunk, így volt időnk bőven kidolgozni a taktikát. Sínre tettünk egy találkát másnapra, a kedvenc cukrászdánkban. Időben érkeztem, de ő már ott várt, tűkön ült. Az asztalához menetben váltottam két szót az alkalmazottakkal, akikkel igen jó viszonyt ápoltam. Az egyik pincér nem titkolt rajongással fogadott, fürödtem az osztatlan figyelemben, kissé eltúlzott, de épp ezért inkább vidámító, semmint zavaró hódolatban. Kellemes modorú, jóképű pasi volt, nem esett nehezünkre a flörtjáték az asztalunkig.- Még jó hogy nem dugattad meg vele magad a cukrászda teraszán - morogta, majd lekapta a 20 körméről a mosolygó felszolgálót, hogy hol marad a kávéja. Célt ért, a srác zavartan kihátrált a frontvonalból. Nem vettem zokon a nő modorát, tudtam jól, hogy eszi magát belülről rendesen és teljesen lefoglalják a gondolatai. Nem tett neki jót az sem, amikor az egyik cukrász kiszaladt hozzám egy percre, hogy egyeztessünk a jövő hétre megrendelt, kivételesen bonyolult és komplikált ihletettségű esküvői álomtortával kapcsolatban. S noha beszélgetésünk nem tartott 3-4 percnél tovább, ez mégis bőven elég volt Lénának néhány tagló megjegyzéshez és vérforraló beszóláshoz. Kíméletlenül lábon rúgtam az asztal alatt, mire végre elhallgatott. - A tiéd vagyok, édesem - mosolyogtam rá, amint végeztem a melóval. Fintora sokatmondó volt, de eldöntöttem, hogy nem fog tudni kihozni a sodromból. Egyből a dolgok közepébe vágtam - Na, kitaláltál már valamit, hogy mit kezdjünk az anyósoddal? - tudtam én, hogy kell neki hízelegni, naná... Felcsillant a szeme, amikor belekezdett:- Először arra gondoltam, hogy valami olyan kaja kellene, amit szeret, de aztán rájöttem, hogy ez azért nem jó, mert rögtön a sajátjával hasonlítaná össze, amiből nem jöhetnék ki győztesen. Ráadásul Mucika is a mami megszokott ízeit keresné benne, ami kész tragédia lenne. Szóval inkább valami olyasmi kellene, amit nem ismer vagy nem evett még az öreglány, és így nem tudja mihez mérni. Mondjuk gyilkos galóca-leves, vagy ördöghal-filé... - sátáni mosollyal tárta elém jobbnál jobb ötleteit. - Muszáj kinyírni? - vetettem közbe nyeglén - Mi lenne, ha most még életben hagynád és mondjuk valami olyasmit főznél, amiből nem gond, ha Mucikád és te is esztek?- Ááá, én nem fogok tudni egy falatot sem enni, az tuti. Jeremy-t meg majd egyfolytában ugráltatom, hogy ne egyen sokat, egy kis gyomormosást meg igazán kibír a drága, ilyen nemes cél érdekében - nem tudtam eldönteni, hogy mennyire gondolja komolyan, mindenesetre tiszta, áthatóan fürkésző szemekkel figyelte reakciómat. Lassan, megfontoltan bólintottam, hangom nyugodt és türelmes volt, miként a diliházi ápolóké szokott lenni, amikor egyik-másik vendégnél beborul az ég és a szokásosnál is komolyabb tüneteket produkálnának.- Értem. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy temetést nem szervezek, habár a börtön-lagzi régóta izgatja a fantáziámat...- Valld be, hogy csak a bilincsek miatt - vetette közbe vigyorogva. Vele nevettem, majd rátettem egy lapáttal:- Ááá, dehogy. A gumibotos fegyőrök izgatják a fantáziám - vinnyogásunk felkeltette a szomszédos asztalnál ülők figyelmét. Elnézően mosolyogtak ránk. Úristen, pedig ha tudták volna, ha ismerték volna a közös gumibotos sztorinkat, azt hiszem, irultak-pirultak volna inkább. Cinkos vihogásunk nehezen csitult. - Na, figyelj, tényleg ki kellene találnunk valamit, mert nincs sok időm és neked sem ártana elkezdeni lassan a vásárlást, tervezést. Tényleg, mit veszel fel? - nem tehetek róla, de ez megint sokkal fontosabb kérdés volt, mint a kaja téma.- Azt hiszem azt az aranyszínű miniruhát a széles övvel - felelte némi gondolkodás után.- Azt, amiből kivan a fél segged, ha lehajolsz valamiért? Remek ötlet. Mondd, te teljesen hülye vagy?! A pasid anyja jön hozzád, nem valami másik alfahím, akit be kell indítani, hogy aztán várólistára tehesd, amíg ezzel el nem dől, hogy most lesz-e lagzi vagy nem. Vegyél fel valami decenset, és kivételesen mondjuk érhetne a térdedig a szoknyád..- A térdemig? Te megőrültél?! Még a nagyanyám is rövidebb szoknyákat hord ennél, mint amit te mondasz! - hörögte.- Azt tudom. De Anna néninek még most, 87 évesen is isteni lábai vannak és nem mellékesen viszonya van a fél nyugdíjas otthonnal. Jelzem, ez nem bírálat volt, hanem elismerő kritika. Azt sem árt észben tartani, hogy valósággal kivirult, mióta megözvegyült és esze ágában sincs férjhez menni. Veled ellentétben... - soroltam a kíméletlen érveket és pontosan tudtam, hogy melyik győzte meg. - Oké, akkor kiskosztüm? - kérdezte reménykedve.- Jó lesz. De nem a piros és nem is a rózsaszín. Azok kurvásak.- Kurvásak?? A pirosban most tartottam továbbképzést nemrég. Teljesen szolid viselet - háborgott.- Ne hülyíts, láttalak benne. Hátul alig-alig takar, elöl meg akkora a dekoltázsa a blúznak, amit hordani szoktál vele, hogy azért már kár bármit is egyáltalán felvenni. Ráadásul a továbbképzés stimmel, de nem versz át, te magad mesélted, hogy 8 pasinak tartottad, akik közül utána kettőt személyesen is korrepetáltál.. khm... ugye nem kell emlékeztesselek a mocskos kis részletekre? - kérdeztem gonoszul, de nem jött zavarba.- Aha, emlékszem. Az egyik akkoriban volt Jeremy titkára. Muszáj volt elintéznem, hogy máshova helyezzék, mert a végén még eljárt volna a szája Mucikának arról a jelentéktelen kis kalandról, amit lezavartunk együtt - emlékeit idézgetve elkezdte nyalogatni az ajkait, és érzésem szerint fogalma sem volt róla, hogy vérciki módon erotizál a teraszon, emberek tucatjai között. Újra bokán rúgtam.- Elég a francia emlékekből, egyébként is, ha így folytatod, letartóztatnak közszeméremsértésért - vigyorogtam.- Na és? Mióta lettél ilyen mimóza? Régebben csak a válladat vonogattad volna és kapásból benne lettél volna egy ilyen huncutságban. Nem tesz neked jót ez a pasi, Gem. Egyáltalán, most melyik is van? Ez még az, akivel egy hónapja kavartál?- Hagyjuk, ez most nem lényeg. Asszem az, de most így hirtelen én se tudom - legyintettem nagyvonalúan, s közben örültem neki, hogy a Kedves nem ismeri a nőt mellettem, mert félek, hogy nagyon hamar perfekt lenne korábbi, többé- illetve olykor kevésbé átgondolt szexkalandjaimból - Koncentráljunk a problémádra: vedd fel a világoskék kosztümödet, az olyan szűzies. Kösd copfba a hajadat.- Copfba??? Te hülye vagy. 10 éves korom óta nem volt olyanom - masszívan mulattatta a gondolat, miközben nekem újra a hétvégém járt az eszemben, lelki szemeim elé vizionáltam, hogy miképpen fogom a Kedvest kényeztetni, ha végre erre sodorja a szél. Nagyon gyorsan nagyon melegem lett, kiszáradt a szám, ölem lüktetni kezdett... teljesen szabályos szexizgalom uralkodott el rajtam. Rajtakapottan pillantottam fel, amikor megérkezett a kávénk, és majdnem biztos voltam benne, hogy a pincér rajtunk vigyorog. Barátnőm ugyanis épp azzal a semmibe meredő tekintettel bámult maga elé, mint én az előbb, és esküdni mertem volna rá, hogy hasonló dolgok jártak a fejében, mint nekem. Torkot köszörültem, rendeztem vonásaimat, cenzúráztam a gondolataimat. Már-már konszolidáltnak tűntem, mikor végül megszólaltam:- Na figyelj. A hajadat majd kitaláljuk később, ez most nem lényeg. Ha nem akarsz copfot, akkor lehet konty is tőlem, vagy kaphatsz hajhálót, mint a nagyik szoktak. Ez most tényleg nem fontos. Inkább arról mesélj, hogy mi lesz a menü?Hosszasan elgondolkozott, mielőtt elém tárta volna a titkot.- Pulykaragu leves cipóban. Utána meg rakott palacsinta.Elismerően bólintottam. Kivételesen életképes ötletnek tűnt. Minél tovább gondolkoztam rajta, annál szerethetőbb elképzelés volt. Nem restelltem jó alaposan megdicsérni a kreativitását és remek választását. Láthatóan jólesett neki az elismerés, így nem fukarkodtam vele.

    folyt. köv.
  2. Csodálatos, szikrázó őszi napsütés kápráztatott. Melege pont kellemes volt a kocsiban, nem éreztem a csalfa szelet sem, ami ronthatta volna az összhatást. Az ablakom résnyire engedtem csak le, épp annyira, hogy a zene, amivel kényeztettem érzékeim, kihallatsszon az autóból, tudatva ország-világgal, hogy kedvem töretlenül jó, hangulatom eszményi, és úgy általában elégedett vagyok az életemmel és magammal. Jelzem, minden okom megvolt sugározni az életörömöt, elvégre nemrég zártam sikeresen egy elég komoly melót és a tudat, hogy a bankszámlám egészségesen gömbölyödni kezdett ennek következtében, különösen jó érzéssel töltött el.

    Ezenkívül szexuális életem is többé-kevésbé rendben volt, kötöttségektől mentes, igaz, rapszodikus és kiszámíthatatlan kapcsolatban álltam egy pasassal, aki maga sem tudta, hogy velem óhajtja-e avagy nélkülem, ennek eredményeképpen a fergeteges szexmaratonokat leszámítva viszonylag tanácstalanok voltunk egymással kapcsolatban. Kezdetben ez zavart, de mostanra a helyére kerültek a dolgok és annak tekintettem, ami valójában volt a kapcsolatunk: laza, szórakoztató, de nem különösebben komoly liezonnak, aminek egyelőre nem jósoltam nagy jövőt.
    Valahányszor eljutottam ide a gondolatmenetben, mintha karmikus kapcsolat fűzte volna hozzám a Kedvest, hogy meggyőzzön ennek az ellenkezőjéről, és most sem kellett csalódnom. Boszorkányság vagy nem, de jött az sms. Belepirultam. A vágy tagadhatatlan volt, aznap már huszadjára pillantottam az órámra, hogy vajon még hányat kell aludni a hétvégéig, amikor remélhetőleg majd végre nem alvással telnek majd az éjszakák. Fájdalmasan messze volt még a péntek, így postafordultával küldtem az üzenetet a pasinak, hogy ő is nekem, legalább ennyire és hogy természetesen én is, és hogy szerintem is nagyon jó lesz.

    Magánéletemet ekként rendezve továbbgurultam imádott városom egyik széles sugárútján, százéves platánok vetettek árnyékot a kocsimra, ölelésszerűen fogták fel és engedték át a napsütést leveleik játékos tánca során. Egyszerűen maga volt a tökéletesség, ahogy a szél felerősödött és aranysárgára, rozsdabarnára varázsolt leveleket szakított a fákról, majd tékozló nagylelkűséggel szórta autómra, mint ezernyi apró csodát, ajándékot. Javíthatatlanul romantikus hangulatom csak tovább erősödött, mikor újabb sms jött a Kedvestől, amiben arról vallott, hogy nem bírja már nélkülem, egyszerűen belehal, ha nem lehet velem és ez így nem járja, hogy csak ilyen keveset lehetünk együtt, ergó még ma jönne, ha tehetné. Mosolyogva olvastam sorait, ami során felmerült bennem, hogy talán tényleg gondol rám napközben is.
    Sóhajtottam, nagyon mélyről. Hiányoltam a pasit. Már-már hajlamos lettem voltam újragondolni kettőnk kapcsolatának jövőjét.

    Még mielőtt ez a szirupos hangulat nagyon eluralkodott volna rajtam és meggondolatlan smsek írására vetemedtem volna, megszólalt a telefonom. Lelassítottam, elvégre jól ismertem már a rend őreinek kedvelt búvóhelyét, ahol a vezetés közben telefonáló ártatlanokra vadásznak. Csak azután vettem fel a mobilt, hogy megbizonyosodtam: tiszta a levegő.
    Mindörök barátnőm volt a vonal végén, láttam már a kijelzőn is, sejtettem is a hívása okát, mégsem tértem ki előle, egyszerűen annyi szépet és jót láttam, éreztem, tapasztaltam már ma, hogy még ez is belefért.
    - Szia Konyhatündér, mi újság felétek? - hangom csilingelése már előre jelezte neki felhőtlen lelkiállapotom, így nem sokáig teketóriázott, nyomban a tárgyra tért:
    - Hello, Gem. Nem fogod elhinni, mi történt... emlékszel a kínaiakra? Na, édesem, az a kaland gyenge bemelegítésnek is harmatos ahhoz képest, ami most fittyent be nálunk.
    - Azt ne mondd, hogy valami nagykutya látogatja Mucikádat a privát szférájában újra. Kit vártok? Valami államfőt? Vagy az új amerikai elnököt, azt a gyümölcsös pasit? Ha ő jön, szóljatok légyszi, kérnék tőle néhány apró szívességet... - még folytattam volna, elvégre ilyen kiegyensúlyozott állapotomban rendszerint elővesz a közléskényszer, de barátnőm nem volt ilyen idillikus helyzetben, aminek hangot is adott:
    - Fogd be. Most nincs időm a hülyeségeidre. Kurva nagy gáz van, egy egész nyamvadt NATO meg EU küldöttség nem okozna annyi fejfájást nekem, mint a szombati vendégünk fog. Ugyanis Mucika meghívta hozzánk vendégségbe a szüleit... - hangja elcsuklott, ahogy kiejtette a rettegett szót: - Érted mit mondok, basszus?! Jön az ANYJA...

    Értettem. Naná. Meg is hűlt a vérem ott helyben, és a felmelegítéséhez még egy forró nyári kánikula is kevés lett volna, nemhogy ez a kis langymeleg őszi napsütés. Gleccserek szörföztek a hátamon. Barátnőm mély hallgatása és kényszeredett jógalégzése is hasonló élményekről árulkodott. Versenyt hallgattunk a telefonban, egyikünk sem érezte az erőt, hogy elsőként megszólaljon. Végül én törtem meg a csendet, egyetlen szóba sűrítve a gondolataimat:
    - Fuck.
    A válasz nem késett sokat:
    - Megafuck, Gem, megafuck. Ez nem holmi kis lájtos fuck, ez bizony nagyon-nagyon durva megafuck - lehelte drámaian a telóba és hajlamos voltam igazat adni neki.

    Újabb csendszünet következett. Kezdett a beszélgetésünk egy görög tragédiához hasonlítani, ahol előre vetíthető, hogy nem lesz sok túlélő, aki meg mégis, annak sincs benne sok köszönet. Muszáj volt ocsúdni a dermedtségből, megköszörültem hát a torkomat és félreálltam a kocsival. Mondandómat fogalmaztam, kerestem a jót a dologban, ami nem kis kihívásnak számított, így nyomban megosztottam vele, amint ráakadtam:
    - Tulajdonképpen örülnöd kellene. A pasi odáig van érted, nem vitás. Mi másért akarná, hogy jobban megismerd az anyját?! Egyértelmű, hogy fel akar vágni a konyhaművészeteddel, megmutatná eleinek, hogy milyen tökéletes nője van, aki nem csupán szép és okos, de még gondoskodó, házias is, és remekül főz. A pasik karmolják az ilyesmit, hisz tudod - muszáj volt lelket öntenem belé, így gátlástalanul fényeztem tovább. A taktika bevált, lassan kezdett magához térni a sokkból, amit a szombati nap gondolata okozott neki.

    - Igazad lehet - suttogta alig hallhatóan. Érzékeltem, hogy még bizonytalan, de nem volt jobb ötletem, tovább sugároztam a pozitív energiákat az éteren át:
    - Menni fog ez, semmi gond, nyugi. Kitalálunk valamit, és levesszük a hárpiát a lábáról. Megnyalja mind az összes ujját a főztöd után, ebben biztos vagyok. Lélegezz. Nyugalom - igyekeztem higgadt maradni, de közben a cigim után kotorásztam a táskámban - Sőt, ha jobban belegondolok, akkor ez az első komoly lépés az esküvőd felé, nyuszikám - vetettem be a legerősebb érvemet. Naná, hogy használt. Elvégre nem tegnap óta ismerem a libát, nem véletlenül a barátnőm.
    - Gondolod? - nyikkant hitetlenkedve, de egy fokkal élénkebben. Nyert ügyem volt.
    - Tuti. Hisz tudod, én otthon vagyok az ilyesmiben, ezernyi esküvőző párocska történetét hallgattam már meg az összeismerkedésükről, és a családi balhéikról. Majdnem mindnél így kezdődött... - szemernyi lelkiismeret furdalást nem éreztem amiatt, hogy némiképp elferdítettem a tényeket, elvégre ez mindkettőnk érdekét szolgálta most. A módszer pedig működött. A nő ebihal kora óta a habos fehér uszályra vágyik, így most, hogy elérhető közelségbe került, teljesen megvadult tőle.
    - Azt hiszem, igazad van. Jaj, annyira szeretlek, Gemi, most kicsit megnyugtattál. Tényleg ez lehet, azt hiszem csak így jelzi, hogy hamarosan megkéri a kezemet. Jaj, de izgi! Ugye milyen izgi?! - visongott szeleburdi kamaszlányként a telefonban. Elnézően mosolyogtam, közben lázasan szántott az agyam, hogy hogyan másszunk ki ebből a slamasztikából. Egyelőre semmi értelmes ötletem nem volt.

    Nem vettem zokon a nő modorát, tudtam jól, hogy eszi magát belülről rendesen és teljesen lefoglalják a gondolatai. Nem tett neki jót az sem, amikor az egyik cukrász kiszaladt hozzám egy percre, hogy egyeztessünk a jövő hétre megrendelt, kivételesen bonyolult és komplikált ihletettségű esküvői álomtortával kapcsolatban. S noha beszélgetésünk nem tartott 3-4 percnél tovább, ez mégis bőven elég volt Lénának néhány tagló megjegyzéshez és vérforraló beszóláshoz. Kíméletlenül lábon rúgtam az asztal alatt, mire végre elhallgatott.

    folyt.köv.
  3. Jobban belegondolva valóban kicsit fogós volt a helyzet, de korántsem annyira reménytelen. Nyomban előbújt a problémamegoldó-énem:- Tekerd fel a perzsát, hajítsd a gardróbba, Jeremy-nek mondd, hogy tisztítóba vitted. Szárítsd fel a padlót és a bútorokat, most ez a legfontosabb. Tüntesd el az özönvíz nyomát. A konyhával most ne foglalkozz, mindjárt átmegyek és azt is megoldjuk. A hajadnak már úgyis mindegy, tusolj le, várjad Mucikádat egy szál törölközőben, hagy örüljön. Menjetek a hálóba és legalább egy órán át ki se mozduljatok. Ne engedd be a konyhába! Ha kell, akkor cidázd le egyből az előszobában! És ha most finnyáskodni kezdesz, akkor puszta kézzel fojtalak meg.- Nem, nem, nem. Megteszem, esküszöm. Te is? Besurransz? Tényleg megteszed? Imádlak!- Tudom. Sokba lesz ez még neked. Most menj, száríts a lakást, nedvesítsd magadat. Húzom a cipőmet, fél óra és ott vagyok. Addigra legyetek a hálóban. - maradéktalanul élveztem a helyzetet, le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról. Amíg átszeltem a várost, telefonon rendeltem meg a kaját, az eredeti ötlet szerint egy kínai étteremből. Meg Mucika, illetve inkább az akkut házasulási-lázban szenvedő barátnője kedvéért felcsörgettem egy csárdát is, leadva ott is a rendelést. Mivel egyik sem volt messze Jeremy lakásától, így mire a környékre értem, már készen is voltak. Bepakoltam mindent a hátsó ülésre. Az illatoktól nyomban beindult a nyálelválasztásom, nem győztem nyeldekelni. Alig vártam, hogy megérkezzek. Az utcába kanyarodva nyomban kiszúrtam Jeremy kocsiját a kapubejáró előtti parkolóban. A böhöm verdát láthatóan sietve parkolta le amúgy féltő gazdája. Kaján vigyorral az arcomon pakoltam fel a kajahegyeket és egyensúlyoztam velük a liftig.A lakás elé érve egy pillanatra hallgatóztam, majd halkan lenyomtam a kilincset. Bingó. Nyitva volt.Beóvatoskodtam az előszobába, ahol fél pár férficipő és egy földön heverő törölköző fogadott. Alig bírtam ki, hogy ne köszönjek be jó hangosan. Elröhigcséltem magamban, majd a konyha felé vettem az irányt. Lepakoltam a kaját és csigalassú mozdulatokkal néhány tányért és tálat kerestem a konyhában, amin ízlésesen elrendeztem az étkeket. Guszta lett.A barátnőm által totálkárossá tett edényeket a mosogatógépbe és az üres hűtőbe rejtettem, hogy ne keltsenek feltűnést.Elégedetten néztem szét, minden remekül festett, készen a kínaiak fogadására. Az özönvízről csak a függöny árulkodott, kicsit kedveszegetten csöpögött. Ez még gondot okozhat.A hálószoba felé sandítottam, félreérthetetlen hangok szűrődtek ki. Elosontam az ajtó előtt, egyenesen a spion függöny felé. Leaggattam a karnisról és a vállamra vetettem.Kilopakodtam a lakásból, jobb ötletem nem lévén vittem a függönyt is.Az ajtót még óvatosan húztam be magam mögött. A liftben meg végre kiröhögtem magam.Jókedvem akkor hágott a tetőfokára, amikor megláttam a kínai delegációt kikászálódni a kocsijaikból az utca túloldalán.
  4. Ez nyomban kijózanította. Félrerakta a túrós masszát, és nekikezdett a rizs átválogatásához. Kezdetnek beleborította a mosogatóba, hogy lemossa őket. Mivel a dugót nem tette a helyére, így az első csomag rizs a lefolyóban végezte. Szentségelt, nem kicsit. A második csomaggal már elővigyázatosabb volt, tálat használt. Bámultam tanulékonyságát, szóvá is tettem neki. Nem rezonált. Mire végzett, már eléggé sárkányos hangulatban volt. Gondoltam oldom egy kicsit a feszültségét:
    - Tudod, hogy mi a titka annak, hogy a rizsszemek ne tapadjanak össze főzés közben? - kérdeztem tündéri bájjal a hangomban. Gyanútlanul morrantott, mintegy ösztökélve, hogy osszam meg vele a tudást. Vigyorogva adtam meg neki a kegyelemdöfést:
    - Egyenként kell megfőzni őket.
    Egy másodpercre néma, döbbent csend költözött a telefonba, érdeklődve vártam a reakcióját.
    - Most ugye csak szívatsz? - kérdezte suttogva. Felvinnyogtam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy beveszi. Kéjesen kacagtam, hiába, nincs szebb a kárörömnél.
    Egy darabig káromkodott, aztán velem nevetett.
    - Na, mondjad, mit csináljak vele, hogy olyan legyen, mint a tiéd múltkor. Tudod, az a gombás-zöldséges. Nem tudom azt hogy csináltad, de valami mennyei volt.
    - Ne udvarolj, nem szoktál. Gyanús. Mit akarsz? - kérdeztem vigyorogva.
    - A receptet. Azzal tutira leveszem a lábáról Mucikát - sóhajtotta ábrándosan.
    - Felejtsd el - mondtam kíméletlenül - titkos családi recept, én is a nagyitól tanultam. És ráadásul a vén cemende még nekem sem akarta elárulni, úgy kellett kilesnem, aztán tökéletesítenem a műveletet. Viszont most már jobbat főzök, mint ő. Hehe.
    - Ne legyél már ilyen önző dög. Sajnálod tőlem a boldogságot? És ha ezen múlik az esküvőm? Életem legszebb napja? A menyegzőm és gyermekeim lelki üdve? - még folytatta volna, de félbeszakítottam:
    - Befejezheted. Teljesen feleslegesen strapálod magad. Mucikád imádni fogja a hagyományos rizst is, ha meg nem, majd kiengeszteled egy kis magánszámmal. Illetve magánszáddal. Most inkább tegyél fel vizet, főzd meg a rizst. Nekem mennem kell, befejezem a melót, mert délután le kell adnom. Később beszélünk, szia - nem is vártam választ. Letettem a telót, és ezzel a lendülettel le is némítottam teljesen.

    Két órával később néztem rá újra, 14 nem fogadott hívás borzolta a kedélyemet.
    A konyhába vonultam, főztem egy teát, majd elhelyezkedtem kényelmesen a kanapén és feltárcsáztam a nagyon nem normális libát.
    - Végre! Hol a fenében voltál, űrutazást tettél?! - fogadott köszönés helyett. Lassan kortyoltam a teából, mielőtt válaszoltam:
    - Mondtam, dolgom volt. Mi a baj?
    - Baj?? Szerinted ha itt egyszerűen egy kis "baj" lenne, akkor hívtalak, kerestelek volna?! Sírtam volna utánad, mint egy taknyos kölyök az anyja után?! Mint lepattintott lovag a lovagina után?! Írtam volna sms-t, emailt, levelet neked?! Még a rádióban is üzentem, nem hallottad?
    - Nem. Cd-t hallgattam. Kértél nekem számot? De rendes vagy.
    - Francokat. Azt kértem, hogy hívjál fel, keress, kapcsolódj hozzám, mert ultranagy szarban vagyok! - nyögte panaszosan és dühösen.
    - Most itt vagyok, lökheted. Mi nem szép? - érdeklődtem szándékom szerint empatikusan.
    - Mi nem szép?! - visszhangozta sipítozva. - Bazzeg, semmi sem szép. Kurva nagy gáz van. A rizs tök ragacsos lett, tiszta kulimász az egész, ocsmány, gusztustalan, undorító. A hús szénné égett a vasaló alatt, a gőzölés sem segített rajta. A kurva gombóc-massza meg belekövült az ibrikbe, ki se lehet vakarni belőle. Utálok főzni!! Sőt, azt is utálom, aki tud!! Téged is utállak, mert csesztél felvenni a telefont!! De legjobban a kínaiakat utálom!! - sírva fakadt.
    Vele tartottam, együtt zokogtunk. Ő elkeseredettségében, én a röhögéstől.
    - Mondj el mindent, szívem csücske. Mi van a rizzsel? Mikor utoljára hallottam felőle, akkor már csak azt várta, hogy felforrjon a víz.
    - Igen, ez így is volt - szipogta. - felforrt a víz, beleraktam és mégsem lett jó. Most szűrtem le nemrég és az egész úgy ragad, mint valami takony.
    - Mennyi ideig főzted, te nagyon szerencsétlen? - kérdeztem vigyorogva.
    - Nem tudom. Kb. addig, amíg mondtad. Na jó, talán kicsit tovább, de kisebbre hajtottam, amíg elintéztem egy gyors telefont Noémival. Tudod, ő az a csaj, akivel pilates-fitnesszre fogunk járni. Nemrég volt az esküvője, remek tippeket adott, isteni ötleteim vannak. Majd átküldöm a képeit emailben.
    - El tudom képzelni ezt a gyors telefont. Na jó, szóval a rizst bebuktuk. Mi van a csirkével? - igyekeztem tárgyilagos és nagyvonalú maradni.
    - A csirkével? A csirke teljesen jól indult. Befűszereztem, és nekiláttam vasalni. Leterítettem a vasalódeszkát fóliával, hogy ne kenje össze az egészet. Aztán beállítottam a vasalót. Gondoltam, hogy kezdetben elég lesz a "kényes anyagokhoz" használatos hőfok, de nem úgy puhult a dög tőle, mint vártam. Feltekertem pamutosra. Eléggé sistergett és sziszegett, de nem adtam fel. Azbesztkesztyűvel fordítottam őket félúton, de hiába voltam óvatos, mégis elszenesedtek. Nagyon büdös is volt. Nem hiszem, hogy ilyennek kellene lenniük. Próbáltam gőzölni és vizet spriccelni rájuk, de ettől csak a füst lett egyre nagyobb.

    Eddig bírtam, itt hangosan vinnyogni kezdtem a röhögéstől. Félrenyeltem a teát, fuldokoltam, folytak a könnyeim, egyszóval abszolút a túlélésért küzdöttem. Szó nem jött ki a torkomon, így Léna zavartalanul folytatta:
    - Ha azt hiszed, hogy ez minden, akkor nagyon tévedsz. A nagy füst miatt ugyanis bekapcsolt a tűzjelző és aktiválta a locsolófejet a plafonon. Bazzeg, Gem, elázott az egész nappali, a perzsa szőnyeg, Jeremy zakója, amit reggel kikészített estére, és az én koktélrucim is. A frizurámról nem is beszélve. Tegnap négy órát ültem a fodrásznál, erre most úgy nézek ki, mint valami cunami-túlélő. A kurva életbe - panaszkodása hallatán egyre jobban rázkódott a vállam, igyekeztem elfojtani a vihogást, vonyítást, nyerítést, ami kerülgetett - És ha mindez nem lenne elég, Jeremy is hívott, mert a szentem meg kapott automata sms-t arról, hogy bekapcsolt a tűzjelző. Annyira égő volt a szitu. Effektive is, mert közben a csirkék meg spontán öngyulladtak. A konyhapulton. Azt hittem, lepadlózok. Kész vudu átok szállta meg a konyhát. Szerintem Mucika exe lehet a háttérben. A mai napig nem tudja lenyelni, hogy elszerettem a pasiját. Hülye önző ribanc.

    Hangosan felröhögtem, meg sem próbáltam megállni tovább. Barátnőm egy darabig elhűlten hallgatott, aztán felhagyott a pityergéssel és csatlakozott. Egymást túllicitálva vinnyogtunk a telefonban, zokogásig fajult a helyzet, a rekeszizmom elviselhetetlenül fájt és mégsem bírtuk abbahagyni.
    Léna mégis folytatta:
    - Mucikát megnyugtattam, hogy csak a cigifüst miatt jelzett a riasztó, amit hitt is, meg nem is, ezért gyorsan eltereltem a figyelmét. Hosszasan ecseteltem neki, hogy miként is elégíteném ki, ha itt lenne. Közben eloltottam a csirkecombokat a konyhapulton és megpróbáltam a rizst a szűrőből a szemetesbe kaparni, de belekövült. Kivágtam a picsába szűrőstül, fakanalastól együtt. A csirkéket is. Amúgy sem hiszem, hogy a poroltó íze jót tett volna nekik. A vasaló is gallyra ment, tiszta grill fűszersós lett az alja, ráégett egy életre. Még jó, hogy a deszkát becsomagoltam fóliával előre, így csak azon a felén kell kicserélni a huzatot majd, ahol a vasaló kiégette. Annyira elegem van - nyögte panaszosan - ráadásul Mucika is furcsállotta a háttérzajokat a teló közben, így el kellett játszanom neki, hogy magamhoz nyúltam a konyhában, annyira vágyom rá. Erre a marhája úgy beindult, hogy most úton van hazafelé egy röpke szexmenetre! Most mi a francot csináljak?!

    Képtelen voltam megszólalni. Próbáltam jógalélegezni is, ami kicsit segített:
    - Jaj, te, nagyon hülyefejű barátnőm, nem hiszem el, hogy létezel! Ilyet kitalálni sem lehet, felülmúlsz bárkit a konyhában, elintézek neked egy tévéműsort. Betegre keresnénk magunkat vele...
    - Mit érdekel ez most engem?! Segíts kitalálni, hogy mi legyen a lakással, a kajával meg Mucikával, aki cirka 20 perc múlva hazaállít, hogy jól gerincre vágjon, de az tuti, hogy eldurran az agya, ha meglátja, mi van itt. Most nem kockáztathatok. Te vagy a kreatív, találj ki valami! Kérlek!! Ráadásul Jeremy már nem is megy vissza, mondván, hogy 2 óra múlva itt lesznek a kínaiak. Kaja egy szál se, a lakás úszik, én meg totál kivagyok, két cigit szívok egyszerre, plusz felragasztottam az összes nikotintapaszomat is magamra, mégsem tudok lenyugodni!

    folyt. köv.
  5. Kikászálódtam az ágyból és egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy elővegyem a sokat emlegetett házibarátot, hogy valami jó is legyen a reggelben, de aztán győzött a baráti szolidaritás. Elnapoltam délutánra a szexkalandot, és a fürdőbe vonszoltam elgyötört korpuszomat. Szándékosan nem néztem tükörbe, ehhez még túl korán és túlságosan másnap volt.
    A tus sokat javított az állapotomon, már-már emberi külsőm lett. Két aszpirint reggeliztem, aztán öltöztem és indultam.

    Azonnal, első csengetésre beengedett, és nem volt rest nyomban megadni a hangulatot a délelőttnek:
    - Jézusom, de szarul nézel ki! Nem aludtál? - kezdte miután végigmért, és ezt komolyan kérdezte. Nem tudtam, hogy röhögjek vagy sírjak.
    - De. Amíg valami hülye szárcsa fel nem ébresztett - vigyorogtam - Na, térjünk a tárgyra, mert összvissz egy órám van rád, aztán lépnem kell - szemében némi rémület villant, amikor ezt meghallotta.
    - Itt hagysz? Egyedül? Mi a francot fogok csinálni?
    - Főzöl, nyuszikám. Ha mást nem, akkor tervet, hogy hogyan fogod jóllakatni Mucikát és a hat kínait. Mi lesz a menü, választottál már?
    Kicsit tanácstalannak tűnt, ahogy a bárszéken ülve a szakácskönyvet lapozgatta. Végül elszánta magát:
    - Arra gondoltam, hogy a kínaiak szeretik a kacsát. A narancsosat. Csinálhatnánk azt...
    Végigmértem barátnémat, akinek a szerelem nyilvánvalóan elvette az eszét. Szánni valóan hülye volt szegénykém.
    - Szerintem ez hülyeség. Olyan, mintha neked Kínában gulyáslevest próbálna főzni valami lelkes amatőr. Hagyjuk a kínai konyhát, gondolkozzunk valami egyszerűbben. Krumplis tészta?
    Ezen felkuncogott, aztán rábökött egy receptre a szakácskönyvben. Elsápadtam. Őszintén csodáltam az önbizalmát és a lelkesedését.
    - Biztos vagy benne? - nyikkantam. Nem akartam letörni, nem is sikerült.
    - Teljesen. Ez lesz az. Vasalt csirkecombot kapnak rizzsel és desszertnek túrógombócot.

    Hosszasan figyeltem az arcát, de teljesen komolyan gondolta. Leültem a vele szemben lévő bárszékre és rágyújtottam. Lassan, kéjesen eregettem ki a füstöt, nem szóltam egy árva szót sem. Jót nem tudtam volna mondani, rosszat meg minek. Csendesen pöfékeltünk, lélekben készülve már a vacsi elkészítésére. Nem lesz egy sétagalopp, ez nyilvánvaló volt. Vártuk, hogy elöntsön minket a tettvágy és az elszántság. Nem igazán sikerült. Végül barátnőm megtalálta a megoldást:
    - Mit iszunk? - kérdezte elszántan.
    Szívem szerint valami erőset választottam volna, de uralkodtam magamon, elvégre világszép májam még a tegnapi adaggal volt elfoglalva. Csak a fejem ráztam, ő meg vállat vont. Aztán lehúzott egy snapszot.
    - Gyerünk vásárolni - adta ki az ukázt. Megadóan bólintottam. - Te vezetsz - folytatta ellentmondást nem tűrően. Nem vitatkoztam.

    Begördültünk egy bevásárlóközpont fullextrás parkolójába, a verdát tolható kocsira cseréltük, amit nagy lelkesen telepakoltunk. A nélkülözhetetlen hozzávalók mellett vettünk még ezt-azt. Közben végighallgattam az előző éji szexmaraton történetét, kicsit részletesebben, mint ahogy szerettem volna. Aztán jött a kedvenc témája, az esküvő. Számtalan ötlete volt, egyik bomlottabb, mint a másik. Továbbra sem vitatkoztam vele, bármit mondott, hümmögtem neki megértően. Naná, hiszen végig azon szántott az agyam, hogy mi a fészkes fenéért táncoltam én a bárpulton előző éjjel két vadidegen lánnyal és hogyan vettek rá a karaoke-ra?! Soha többet tequilát, fogadkoztam magamban.

    A bevásárlás végeztével hazafuvaroztam barátnőmet, felmálháztuk a két köbméter portékát a lakásába, aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól és elsöpörtem haza, ahol várt rám némi határidős munka.
    Alig kezdtem bele, amikor megszólalt a telefon.
    - Nem hiszem el, hogy máris bajod van - nyögtem hitetlenkedve.
    - Nincs bajom - nyugtatott - Kérdésem van. A csirkecombot meg kell nyúzni? Csak mert nem borotválták meg rendesen és itt-ott még szőrös kicsit. Vagy hozzam a szemöldökcsipeszt és igazítsam meg a bozontját?
    Nem bírtam ki, muszáj volt vigyorognom.
    - Tőlem epilálhatod vagy gyantázhatod is őket. Viszont szerintem az a legjobb, ha lefejted róluk a bőrkét.
    - Rendben. Addig kihangosítalak. Nincs valami jó ötleted, hogy hol kellene tartani az esküvőt? Valami puccos és elegáns, de nem elcsépelt hely kellene. Olyan, ahová sok ember befér, de mégis tágas és kényelmes marad. Ugyanakkor az is fontos, hogy sokáig beszéljenek róla. Azt akarom, hogy az összes ismerősöm sárguljon az irigységtől - kedves gondolatok voltak, nem is lepleztem rajongásom:
    - Így ezek alapján a Buckingham-palota tűnne jó választásnak, de nem tudom, hogy nem nagyon elcsépelt-e már... - kötekedtem egyre jobb kedvűen.
    Léna elgondolkozott az ötleten.
    - Nem is rossz. Kár, hogy Diana is ott eskizett, aztán látod, hogy járt csóró bige. Amúgy is babonás vagyok - ez új információ volt, rá is repültem nyomban:
    - Mióta vagy babonás? Eddig nem voltak efféle aberrációid.
    - Már egy ideje vannak. Azt hiszem azóta, hogy Jeremy-vel autóztunk a városban és láttam egy kéményseprőt. Meg azt, hogy mindenki a gombjait csókolgatja, miután meglátta. Olyan helyesek voltak, gondoltam, kipróbálom, de a saját ruhámon nem volt gomb, így Jeremy mandzsettájára buktam. Ő meg teljesen kiakadt, hogy ne nyálazzam össze a Pierre Cardin mütyűrjeit. Ezen kicsit összebalhéztunk, de aztán hazaérve kiengesztelt. Először az előszobában, aztán a konyhapulton. Ja, és utána még egyszer a hálóban is. Azóta is csak úgy lesem a kéményseprőket, hátha látok egyet.
    Hangosan sóhajtottam, igyekeztem a csirkére koncentrálni:
    - Csupaszok már a csibéid?
    - Azok. Megnyúztam őket. Rituálisan. A csirkebőr jó valamire vagy mehet a kukába?
    - Kiszáríthatod és cserzhetsz belőle retikült... Szemétre vele. Fűszerezd be a combokat. Szexik?
    - Marhára. Mindjárt elhányom magam - hallottam, ahogy paskolgatja, tapicskolja őket fűszerezés címszó alatt. Elég hamar kész lett vele, elégedetten sóhajtott:
    - Na, ez eddig sima ügy. Nem is értem, mitől paráztunk. Már csak vasalni kell őket. Azért ez elég durva - töprengett ugyan, de nem is tűnt fel. El voltam foglalva a saját gondolataimmal. Konkrétan még mindig az foglalkoztatott, hogy merre járhattam az elmúlt éjjel. Teljes és totális filmszakadás borított fátylat az emlékeim nagy részére. Valami azt súgta, hogy ennek örülnöm kellene.

    Közben barátnőm előkészítette a túrógombóc alapanyagait. Előszedett egy óriási műanyag edényt, amibe beleborította a túrócsomagokat, tojást, búzadarát. Mindehhez csendesen gurgulázott, mintha rókázni készülne. Nem várt sokáig, ezt nyomban megerősítette:
    - Ez egyszerűen undorító, Gem. Mondhattad volna. Mi a fenével keverjem össze?
    - Én kézzel szoktam - bátorítottam mosolyogva.
    - Perverz vagy. Olyan, mint valami kikristályosodott, gennyes cucc. Nem hiszem el, hogy ehhez te hozzányúlsz anélkül, hogy rosszul lennél!
    - Szó szerint ezt mondtad 15 évesen, mielőtt először kiverted volna annak a hogyishívjáknak... mi is volt a neve? - szélesen vigyorogtam a régi emlékeket idézgetve.
    - Már nem emlékszem melyik volt az első - kuncogta - de azt hiszem az a biosz faktos srác lehetett. Tudod, amelyiknek olyan hosszú, hullámos haja volt. Ha jól emlékszem, nem csak a haja volt hosszú...
    - Hehe, igen, nekem is így rémlik - egy darabig még elnosztalgiáztunk, aztán kompromisszumként gumikesztyűt húzott és azzal kezdte összedolgozni a hozzávalókat.
    - Olyan, mint kotonban lenni. Érzem, de mégsem olyan. Még szerencse, hogy Jeremy-vel már jó ideje nem kell. Annyira nem csípem, tök sok macera van vele. Felhúzni, fenntartani, aggódni, hogy le ne csússzon, ki ne lyukadjon, elég nedves legyen, aztán hogy ki ne follyon belőle és még ki is kell vinni utána a szemetesbe. Kész agyrém, teljesen agyonvágja a hangulatot. Ráadásul hétszentség, hogy mindig olyankor fogyott el, amikor Mucika kanosabb volt, mint egy egész századnyi baka együttvéve. És persze ilyenkor jött az egyenes következtetés, hogy ha már dugni nem lehet nélküle, akkor legyek már kedves vele. Szemét pasik. Emlékszem, a második ilyen eset után elmentem a patikába és felvásároltam a készletet. Látnod kellett volna, hogy nézett rám az eladó srác, amikor mondtam neki, hogy mindet elviszem, ami raktáron van. Két nagy reklámszatyrot töltött meg velük, én meg vigyorogva cipeltem a kocsihoz a gumirengeteget, mert tudtam, hogy mostantól akkor leszek kedves Mucikához, amikor nekem van kedvem hozzá, nem amikor neki. Illetve ez így pontatlan, mert egyelőre még sokat kell neki cidázni, hogy elérjem a célomat, de közvetve ez nekem tesz jót. Na. Összekutyultam ezt a sok vackot. Most mi legyen?

    - Mennyire kemény? - kérdeztem érdeklődve.
    - Micsoda?? Ez a trutymó? Semennyire. Van neked egyáltalán fogalmad arról, hogy mit nevezünk keménynek a köznyelvben? Jézusom, szegény drágám, kezdek aggódni érted... Nem akarsz elmondani valamit? Szép dolog a szerelem, na de azért mindennek van határa. Mennyire vészes a helyzet? Egyáltalán nem áll neki vagy csak félárbócos?
    Talán még kérdezgetett volna, de a szavába vágtam és igyekeztem leállítani, mielőtt nagyon belelovallná magát:
    - Mivaaaan?! Állítsd le magad, semmi ilyesmiről nincs szó! Teljesen rendesen működik neki, nincs vele semmi baj! Pont jól áll, pont jó kemény! - hallottam, ahogy mindentudóan hümmög. Kezdett elborulni tőle az agyam, de megelőzött:
    - Pont elég kemény, mi? - csipkelődött gúnyosan - Na persze... gyanús, hogy ennyire véded. A doki mit mond?
    - Azt, hogy nem vagy normális és látatlanban kiadná neked a diliflepnit. Kopj le a pasim farkáról, és koncentrálj Mucikádra meg a nagy eski-hadműveletre! - morrantam.

    folyt.köv.
  6. Némán hallgatott, aztán felröhögött.
    - Annyira hülye vagy, Gem. Mi a francért nem tartod az ágyban a műbrokit? Akkor kéznél-egyebednél lenne. Este adhatnál neki jóéjt puszit, betakargatnád. Még csak nem is horkol. Az eszményi pasas-pótlék. Ja, és ami a legfontosabb, nem kerget az őrületbe hajnali 8-kor, munkába menet az ajtóból visszaszólva, miként azt Jeremy tette ma. Komolyan mondom neked, ha már házasok lennénk, utána vágtam volna az ólomkristály vázát, amit a kinevezésekor kapott. Így viszont most még el kell viselnem a hülyeségeit. De azt hiszem, jó úton járok. Talán megúszom a terhesség-dolgot és anélkül is sikerül meggyűrűznöm - mondta, mondta ezerrel, én meg valahol a váza táján elvesztettem a fonalat. Mindenesetre nem zavartam meg, hagytam, hogy elmondja, ami a szívét nyomja. Üveges tekintettel, félkómásan néztem ki a fejemből, agytevékenységem a vegetatív életfunkciók fenntartására redukálódott, lassan indult ez a nap.

    Az első tudatos gondolatok az előző esti bulihoz kapcsolódtak. Pillanatképek villóztak az agyamban, egyik-másik igencsak zavarba hozott, elgondolkoztatott. Közben néha a telefonba hümmögtem, kontaktustartás céljából. A leányzót cseppet sem zavarta a passzivitásom, és ontotta magából az információkat:
    - ... erre bejött utánam, pedig már teljesen azt hittem, hogy elég volt neki az ágyban. De nem, képzeld, megint akarta. Egyébként ezt nagyon bírom benne, simán hatlövetű a pasi. Te voltál már ilyennel? Mennyi a maximum? A mostani mennyit bír? Amúgy mindegy is, mert most nem cserélem le Mucikát, de ha ennél többet, akkor majd add meg a számát, felhívom eski után, amíg Mucika üzleti úton van. Persze csak ha neked már nem kell, egyetlen szívemcsücske. Nem cidáznám el a pasidat, tudod jól. De most nem is ez a lényeg. Éppen a hasamat szappanoztam, amikor bejött utánam a tuskabinba és hátulról kedveskedett. Nekem nagyon bejön ez a póz... neked is?
    - Aha... - feleltem gépiesen, mielőtt felfogtam volna, hogy miről beszél. Teljesen lekötött az emlékeim közti turkálás. Hittem is, meg nem is a sok feltóduló képet. Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam.
    - Tudtam. Ez szerintem minden csajszikának jó. Klasszul el tud merülni a pasi az emberben. Még jó, hogy több menet nem fért bele a reggelbe, mert Jeremy-nek nagyon fontos tárgyalása van valami kínai delegációval.
    - Jeremy tud kínaiul? - vetettem közbe, amíg kétségbeesetten kerestem hómezővé vált agyamban az előző este hiányzó képkockáit. Nem sok minden derengett. Ami viszont igen, az egyre égőbb volt. Hogy én a bárpulton?? Ráadásul fogadásból? Úristen...

    Szerencsére gondolataim nem zavarták meg Lénát, rendületlenül folytatta, és kivételesen válasszal is kényeztetett:
    - Dehogy tud, ennyire még ő sem topgun. Van tolmács, meg közös nyelv. Talán az angol. De hogy jön ez most ide? Ennél sokkal komolyabb problémánk van... - sóhajtotta panaszosan.
    - Problémánk? Mármint neked meg nekem? Vagy neked meg Jeremy-nek? - igyekeztem tisztázni a helyzetet, hogy később ne érhessenek meglepetések.
    - Nekünk. Illetve nekem, és te fogsz segíteni megoldani. Legalábbis nagyon remélem, mert különben világválság lesz - ez azért már elgondolkoztatott. Hangot is adtam érdeklődésemnek:
    - Milyen jellegű? Gazdasági?
    - Nem. Társadalomszociológiai. Ha egyáltalán van ilyen. Ha nincs, akkor majd lesz. Ugyanis ölni fogok. Komolyan gondban vagyok, ne hárfázz az idegeimen - mondta ezt ő nekem. Menten felébredtem tőle. Még méltatlankodni is elfelejtettem, úgy meglepett. Aztán azért magamra találtam:
    - Fel nem foghatom, mi gondod van. Jó melód, pöpec kéród, klassz pasid van. Reggel dugtál. Gondolom utána befaltad a fél hűtőt, most meg blázt pöfékelsz és fenemód kielégült fejet vágsz. Mi a fene bajod lehet?! - nem voltam még jó hangulatban, és ezt tudta ő is, nem is vette a szívére, hogy érdeklődésem hiányolt mindennemű kedvességet.
    - Nem ez a gond. Hanem hogy Jeremy az ajtóból visszaszólt a válla felett, hogy meghívta vacsorázni a kínaiakat.
    - És? Nem tudsz pálcikával enni? Vagy nem tudod, hol lehet a városban kimonót venni?
    - A kimonó az a lepelszerű zsákruha, amit magukra öltenek? Sosem vennék fel ilyet. Viszont tegnap vettem egy szuperszexi babydollt, Mucika imádta. Olyan volt éjszaka, mint egy vadállat... - ábrándosan sóhajtozott, kicsit többet is, mint kellett volna, amit nem általlottam szóvá tenni neki:
    - Azonnal húzd ki a kezed a bugyidból, te szexmániás liba. Semmi kedvem éhgyomorra az élvezkedésed hallgatni. Inkább nyögd már ki, hogy mi a gáz a kínai vacsorával. Hova mentek? Snassz a hely? - nem és nem értettem, mi baja van.
    - Bár ez lenne. De ennél sokkal nagyobb a gond. Mucika meghívta őket. Ide, hozzánk. Ma estére. És nekem kell főznöm. Merthogy szerinte olyan jó lett múltkor a nyúl, hogy biztos nem okoz gondot estére valami klassz kis vacsit összeütnöm. "Klassz kis vacsit" - ezt mondta. Az állatja. A hat kínainak, meg nekünk. Most mi a fenét csináljak? - szűkölte kétségbeesetten és én kezdtem átérezni a nyomorát. Ez valóban nem volt a legegyszerűbb helyzet.

    Mély levegőt vettem és bent tartottam. Valami bíztatót akartam mondani neki, de nem jutott semmi ilyesmi az eszembe. Végül az őszinteség mellett döntöttem:
    - Basszus, ez szívás. Rácsellóztál angyalom, de rendesen.
    - Nekem mondod?! Mit gondolsz, milyen állapotban vagyok? Több mint egy órája eszem a kefét emiatt, fogalmam sincs, hogy mit főzzek, vagy mit csináljak. Segítened kell! - ez nem kérés volt. Sokkal inkább valami ellenállhatatlan keveréke a könyörgésnek és a fenyegetésnek. Nem is álltam ellen.
    - Oké. Segítek. Momentán a legjobb ötletem az, hogy rendelj valami étteremből kínai kaját nekik. Pakold ki a műanyag dobozból egy tálra, és mondd, hogy te csináltad - szerintem jó terv lett volna, de nem lelkesedett érte:
    - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Gem. Mucika azt akarja, hogy én főzzek. Szerintem villogni akar velem - nem kerülte el a figyelmemet a büszkeség a hangjában.
    - Igen, de Jeremy-nek lövése sincs, hogy te még csak most tanulod a főzést, konyházást. Ami nem baj, csak épp ez a víz még nekem is mély. Hat kínai, bakker, ez durva. Szerintem Mucika szopat téged - fejtettem ki véleményem szűziesen.
    - Szopat, szopat, de csak az eskiig, ezt garantálom. Aztán vége a cidázásnak. Viszont most főznöm kell valamit. Te mondtad, hogy aki olvasni tud, az főzni is tud. Ugye segítesz? - nem mernék rá megesküdni, de mintha elcsuklott volna a hangja.
    Lassan bólintottam. Mivel ezt nem látta telefonon keresztül, így nem reagált rá. Észbe kaptam és verbálisan is megnyugtattam:
    - Segítek. Mondjad, mit akarsz. Átmenjek?
    - Az jó lenne. Mikorra érsz ide?
    - Nem tudom. Most keltem fel, még ágyban vagyok. Tusolok, fogat mosok, felöltözöm. Kb 40 perc.
    - Mi a fene tart annyi ideig?! - háborgott, de aztán inkább visszafogta magát - Jól van, csak igyekezz. Én addig átnézem a szakácskönyvet, hogy mi legyen a vacsi.
    Ebben maradtunk.
  7. Verőfényes szombat reggel érkezett a következő riasztás. Még aludtam, édesdeden, gyanútlanul. A telefon szokásos módon az éjjeliszekrényen pihent, lenémítva ugyan, de rezgő üzemmódban.

    Az éjjeliszekrényemet egy szép nagy fenyőből faragták ki annó. Így eshetett meg, hogy amikor hajnali 9 körül a telefon felizgult egy hívásra, olyan volt, mintha ütvefúróval bontottak volna betont a fejem mellett. Nem esett jól. Morogva húztam a fejemre a takarót, a pokolba és egyéb vulgáris helyekre kívánva a zaklatót. Eldöntöttem, hogy nem reagálok, mert ez már bőven kimerítette a zaklatás fogalmát. Emlékeim szerint úgy hajnali négy körül ájulhattam az ágyba, és ha addig kibírta nélkülem, akkor most is ki kell neki, bárki is az.

    Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a vibráló telekommunikációs eszközt. Mennyivel jobb volt a postagalambok korában. Akkor egyszerűen lelőhettem volna.
    Aztán elkezdődött a szokásos tépelődés félálomban. Mi van, ha fontos? Úgy értem igazán. Lehet, hogy anyám beszorult a vécébe és engem hív, hogy szabadítsam ki. Hülyeség. Lenne más, aki közelebb van. Lehet, hogy a húgom kiált segítségért, mert szívszerelme megint elvitte a kocsit és nem szólt róla. Ááá, nem. Akkor már úgyis hívta a zsarukat, szegény pasija meg megint úgy jár majd, mint legutóbb, amikor az örsön kötött ki egy hasonló balhé után. Még szerencse, hogy van ismerős a fogdában. Így legalább saját cellát kapott, amíg tisztázódott, hogy nem állt szándékában ellopni és külföldön alkatrészenként eladni a kisautót, csak némi romantikus reggeli bevásárlással akarta meglepni egyetlenkéjét. Lett meglepetés, de még milyen.

    Na jó, de ha nem az édes család, akkor vajh’ ki nem bírja nélkülem ilyentájban? Megvan! Biztos a Kedves az! Most ébredt és rájött, hogy nem élhet nélkülem! Vagy csak fergeteges szextelefonos mókára vágyik, kihasználva a reggeli merevedés spontaneitását. Ez már olyasmi volt, ami elgondolkoztatott. Kinyitottam a fél szememet és az órára pillantottam. Aztán gyorsan lehunytam. Kizárt, hogy ő legyen. Ilyenkor fordul egyik oldaláról a másikra. Alszik még a lelke. Meg mindene. Hmmm....

    Okés, akkor valaki más hív. Gondolom, valamelyik barátnőm lehet. A fiúkat már eleve kizárom, nincs az az isten, hogy egy pasi hajnali 9-kor telózzon engem fel, hacsak nem szexcélzattal teszi, de ez momentán egyiknek sem aktuális.
    Itt tartottam éppen az elmélkedésben, amikor a telefon váratlanul elhallgatott. Elégedetten vigyorogva öleltem át a kispárnámat. Na ugye. Nem is volt fontos. Pillanatok alatt visszaúsztam dédelgetett álmaim közé, feledtem a zaklatót.

    Cirka másfél percre, utána ugyanis újrakezdte. Ez már a telónak is sok volt. Vibrálva levergődte magát az éjjeliszekrényről és a párnámon landolt. Mintha egyenesen a fejemben zizegett volna. Vakon nyúltam érte és lesöpörtem a párnáról a kis drágát. Nyomban a takaróm alá csúszott, meg sem állt felhúzott lábam tövéig. Kezdtem éledezni. Némi mocorgás árán elértem, hogy a teló szenzitív zónában rezegje világgá bánatát, némi reggeli élvezethez juttatva ezáltal engem is. A hívó viszont bezsibbadt rám, és felfüggesztette kommunikációs törekvését. Pedig már nem kellett volna sok... Francba.

    Nem maradt más hátra, visszaaludtam újra. Buja erotikus álmok találtak rám pillanatok alatt az előbbi kis majdnem-kaland ihletettségében. Fülig ért a szám, alig vártam a végkifejletet. Már régóta bámultam a pasikat a spontán reggeli magömléseik miatt, és most nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy nekem is összejön.

    Naná, hogy megszólalt újra az az átok telefon. És mivel nem kicsit voltam felhúzott állapotban álmomban, ez a nem normális meg újra hívott, így a teló teljes intenzitással kezdett izgulni a lábam között. Kis híján lerúgtam az ágyról, úgy összerándultam tőle. Kicsit sem esett jól. Azonnal leesett, hogy a tervezői csakis pasik lehettek. Úgy rezgett, hogy az már egyszerűen épeszű nőnek ilyen állapotban túl sok. Halkan sírdogáltam a jó kis vibrátorom után, ami bezzeg tudja, mitől döglik a légy. Aztán a kijelzőre pillantottam és már tudtam, hogy ez a menet ugrott a kis házibaráttal.
    Feltornyoztam a párnákat és még egy pillanatig meredten néztem a telefont, hátha abbahagyja a villogást, rezgést, csipogást. De nem. Így aztán széthajtottam és belemordultam, nem hagyva kétséget a hangulatom felől:
    - Remélem minimum egy félméteres uborka tört és szorult beléd, azért hívsz. Mert ha nem, akkor teszek róla, hogy így legyen... van fogalmad róla egyáltalán, hogy hány óra van???
    - Nekem mondod?! Hajnali 8 óta fenn vagyok, Mucikám akkor ment el. Mármint munkába, mert előtte elment kétszer amúgy is. Egyszer a fürdőben és egyszer még ébredés után az ágyban... - még folytatta volna, de nem voltam türelmes kedvemben:
    - Fogd be. El sem tudod képzelni, hogy mennyire nem érdekel Mucikád reggeli faroktevékenysége. Sőt, momentán senkié nem érdekel, mert akié érdekelne, az nincs itt, aki meg itt van, azt még nem vettem elő a szekrényből a te hülye telefonod miatt. Szóval ajánlom, hogy hagyd el a sallangot és térj a tárgyra, különben kivágom a telót az ablakon és visszaalszom!
  8. - Na, azt írja, hogy sózzam, borsozzam.
    - Akkor tedd azt - lihegtem neki. A második ötvenes sorozat végén jártam, farizmaim égtek, tiltakoztak, de nem volt kegyelem. Barátnőm sózott, borsozott, tüsszögött, orrot fújt, káromkodott.

    - Kész. Kurva nyúl. Most pirítani kell. Be se fér a pirítóba, basszus. Most szeleteljem fel??? - hangjában őszinte aggodalom csengett. Az ilyenekért imádtam.
    - Nem kell. Keress egy serpenyőt.
    - Az hogy néz ki? - kérdezte csendesen, szerényen.
    - Nagy, kerek, magas fala és hosszú nyele van. Ahogy ismerlek, már tuti masztiztál a nyelével. Meglesz az, nézz csak szét - most nem azért, de néha szörnyen unalmas, hogy mindig igazam van. Naná, hogy meglett az eszköz. Régi ismerősként üdvözölték egymást. Nem zavartam meg az intim pillanatokat.

    Tovább olvasta a receptet, olajat hevített. Először füstölésig, azt leöntötte a mosogatóba. Másodjára jobban ment. Belepakolta a nyúldarabokat. Aztán leszedte róluk az enyhén olvadt fóliát, amit korábban elmulasztott. Közben egyfolytában beszélt. Felültem, és combizmokat nyújtottam. Néha közbeszóltam, ahogy a háttérzajokból a nyúl helyzetére következtettem:
    - Most fordítsd meg őket. Ne puszta kézzel. Hülye. Tedd a kezed hideg víz alá. Jó, most villával. Ügyes vagy te. Tudom, hogy fáj, ne ríjjál. Gondolj a gyűrűre - nyomban elcsendesedett. Folytattam az irányítást:
    - Öntsd fel egy kis vízzel, citromlével. Hajtsd le kisebbre a lángot. Okés. Ez most ellesz így magában.
    - Remek, addig beszélgethetünk végre nyugodtan - örömködött. Gyorsan lehűtöttem a lelkesedését.
    - Sajnos nem, édesem. Neked gombát kell szeletelni. Illetve először pucolni.

    Ez tetszett neki. Elég gyorsan is haladt, lenyúzta és felszelte a gombákat. Felkarikázta az újhagymát, hallottam, hogy egy-két karikát elropogtatott.
    - Te hagymát eszel? Bolond vagy? Este randid van, elfelejtetted? - kérdeztem tőle megilletődve.
    - Á, nyugi, ne izgulj. Teljesen tuti módszerem van a hagymaszag ellen. Vettem spéci szájzuhanyt és szájfrissítőt. Volt mentolos meg virágos rét illatú. Ez utóbbi kicsit olyan, mintha lelegeltem volna a fél botanikus kertet. A mentolosról is fura gondolataim támadnak. Tudtad, hogy már wc-illatosító is van mentolosban? Olyan belógathatós. A perem alá. Nem is tudom miért, de zavar. Folyton kedvem támad végignyalni a wc-csészét. Neked nem?
    Hangosan sírtam a röhögéstől.
    - Nem. Nekem valahogy nem. De biztos bennem van a hiba. Nem érdekes. Te figyelj, a nyúl hogy áll?
    - Nem áll. Teljesen lekonyult. Ciki - suttogta csalódottan, miközben megpiszkálta a sülő-puhuló darabokat.
    - Nem baj, ez most nem baj.
    - Mi az, hogy nem baj? Nagyon is komoly a problémánk. Impotens lett a nyuszi. Remélem ez nem fertőző és Mucikám nem kapja el.

    Amíg ezen morfondírozott, belesöpörte a gombát és a hagymát a nyúl serpenyőjébe. Beletépkedte a rozmaringot is és ezzel a lendülettel beleborította a gomba lenyúzott héját is.
    - Basszus, basszus, óóó, a kurva életbe! - nyögte nyomban, és puszta kézzel nyúlt utánuk, hogy kiszedegesse. Már későn kiáltottam, ő volt a hangosabb:
    - Óóó, a rohadt életbe! Ez rohadt forró! - hangosan nyöszörgött, szipogott. A szívem szakadt meg érte. Annyira akarta.
    Próbáltam vigasztalni:
    - Nyugi, Pipi, ne sírdogálj. Kicsit leforráztad a kezeidet ugyan, de így tuti megúszod a ma esti kézimunkát. Elég lesz szépen nyugodtan feküdnöd és hagynod, hogy Mucika kényeztessen. Gondolj az orálozásra - duruzsoltam neki lágyan, nyugtatólag. Nem rezonált. Változatlanul káromkodott. Tapintatosan hallgattam. Mire lenyugodott, a nyúl is megsült. Gombahéjastól. Úgy döntöttünk, hogy nem szedegeti ki, eleve reménytelennek látszott.
    - Így többnek tűnik. Mucika szereti a hasát. Szerintem jó lesz így - nyugtatta magát. Természetes volt, hogy bőszen helyeseltem. Elvégre a gombahéj ehető. Nem szokták, de attól még az.

    A mártás már sima ügy volt. Kikeverte, besűrítette. Kezdetben kicsit csomós lett, de aztán megoldottuk ezt is. Átpaszírozta a tésztaszűrőn. Nem volt beszédes kedvében, kicsit sziszegett néha, de csinálta becsülettel. Bámultam kitartását. Nagyon akarta azt a lagzit. Fájdalmát félretéve kezdett újra mesélni, amíg krumplit pucolt. Először a sarokgyaluló pengével, aztán a zöldséghámozóval. Ez utóbbival klasszisokkal gyorsabban haladt.
    - Tudod, arra gondoltam, hogy galambok helyett valami egzotikusabb madárhad kellene az esküvőre. Van valami ötleted? - kérdezte, amíg vizet engedett a krumplira és felrakta főni.
    - Dögkeselyűk?
    - Hülye vagy. Valami romantikus kéne.
    - Szerelmes dögkeselyűk. Mondjuk egy pár. Meg a fészekaljnyi fióka. Szerintem ez nagyon egzotikus - kötöttem az ebet a karóhoz vigyorogva.
    - Nem, ez nem jó. Sasok? Vagy az túl veszélyes? Még levadásszák a násznépet. Valami kisebb kellene. Ez az! Kolibri! Szerezz kolibriket! Legalább százat!! Színeseket, csivitelőket, éneklőket - sorolta igényeit lelkesen. Elnéztem neki.
    - A kolibri nem énekel. Arra majd valami felkapott celebet hozunk nektek. Mondjuk Britney Spears-t.
    - Nem érdekel a zenekar. Kolibriket akarok! - durcázott. Jobbnak láttam ráhagyni.
    - Oké. Óhaj rögzítve. 100 kolibri rendel. Vettem. Hogy áll a krumpli?
    - Szerintem lassan jó. Habzott a szája, de kisebbre hajtottam. Megnézzem?
    - Aha. Villával - kértem óvatosan.
    - Puha. Leszűrjem?
    - Le kéne. Tedd a soklukú tálat a mosogatóba és öntsd bele a krumplit. Aztán csöpögtesd le és öntsd vissza a lábosba. Szedd elő a krumplinyomót, vajat, tejfölt, pici sót és keverd ki.

    Tette, amit mondtam. Közben további igényei támadtak a kézfogóval kapcsolatban. Hajnalrózsaszín koszorúslányokat, bíbor holland tulipánszirmokat és jázminágakat igényelt. Bőszen jegyzeteltem. Kezdtem sajnálni Mucikát, de ugyanakkor élveztem is nagyon a lelkes tervezgetést.
    Barátnőm meg a főzőcskézést. Elégedetten morrantott, ahogy megkóstolta a krumplipürét. Saját bevallása szerint is kicsit darabos lett, de a szándék a lényeg. Büszke voltam rá, újfent.
    Köszönte szépen a segítséget és elvonult készülődni, hogy teljes díszben várhassa az ő Mucikáját.
    Kimerülten kászálódtam fel a padlóról és a konyhába indultam. Semmi kedvem nem volt főzni. A citromos nyulat úgysem lehet felülmúlni. Rendeltem egy pizzát. Gombásat. Héj nélkül.
  9. Elkezdtem visszapakolni a táskámba. Leltároztam, selejteztem. Találtam egy csomag rágót, megörültem neki. Lufit, focilabdát, különféle alakzatokat fújtam, nyújtogattam belőle. Közben a panaszáradat nem csitult.
    - Aztán sorban álltam a zöldségespultnál, mögöttem két ribi pont a fogyókúrájukat részletezte. Totál amatőrök... annyira gázosak voltak... az egyik csak répát eszik és csodálja, hogy nem érzi jól magát. Hehe, hülye szárcsa. Gondoltam is rá, hogy megpendítem neki, hogy ha így folytatja, nagyon hamar a kocsimban fagyoskodó nudista nyúlhoz fog hasonlítani. A másik meg nem eszik szénhidrátot és fehérjét. Persze, rögtön kiderült, hogy hazudik. Elmesélte az előző esti szexmaraton történetét a barátnőjének. Én mondom neked, drágám, az a nő súlyosan megszegte a saját diétája szabályait. Legalább egy deci fehérjéhez jutott csak az idő alatt, amíg lemérték a gombát, és az uborkát, amit vettem.
    - Már megint nem bírtad ki? - vetettem közbe vigyorogva.
    - Édesem, garantálom, hogy ezt te sem hagytad volna itt. Nem mondom, Mucikámnak sincs oka panaszkodni, de ez a biocucc egyszerűen tökéletes. Imádom, most is itt van a kezemben, hmm, kedvem támadna eljátszadozni vele kicsit...olyan kemény és hosszú...
    - Még mielőtt nagyon belelendülsz, javaslom, hogy játssz el inkább azzal a gondolattal, amiért felhívtál, ahelyett, hogy itt élő szextelefonos adásban teszed magadévá a salátába való nyers zöldséget - igyekeztem, hogy hangomon ne érződjön az irigység. Persze lebuktam.
    - Haha, ismerlek ám, gondolom most szánt az agyad ezerrel, hogy milyen is lehet a kis zöld barátom. Nem is olyan kicsi. Majdnem nagyobb, mint a nyúl. Tökéletes a formája, tudod, olyan amilyet szeretünk, a vége egy kicsit...
    - Most hagyd abba! - sikoltottam - Menj és dugd meg az uborkádat, aztán ha lehiggadtál majd hívjál vissza, de ne húzz itt fel engem ilyen buja erotikus kéjelgéssel, mert összvissz egy félpuha, löttyedt banán van itthon! Nimfomán némber! - füstölgésemnek csak fele volt színjáték, a másik fele vegytiszta irigység.
    - Olyan hülye vagy, Gem. Ha áll a zászlód, akkor miért nem veszed elő a házibarátodat? Tudod, azt a helyes pasasnevű cuccod. Minek is nevezed? - jól hallottam, ahogy vihog.
    - Megöllek - suttogtam neki szeretetteljes hangon. Persze tovább röhögött, aztán folytatta a mesélést:
    - Szóval. Hátrahagytam a fogyózó libákat, elvégre lövésük sincs a tuti módszerről. Én például, ha fogynom kell valami rendezvényre, akkor nem eszem pár hétig. Semmit. Ha elájulok, akkor bekapok egy kocka paradicsomot. Eseteg sajtot. De azt csak vasárnap. Maximum. A lábam nyomába sem érnek az ilyen amatőrök.
    - Tudom. De te hülye vagy. Nem mindenki az, indulj ki ebből. Na, lökjed, mit vettél még?
    - Ja, kérlek. Ezt imádni fogod. Megvettem a dögöt. Először nem ismertem fel, mert kicsit sem hasonlított arra a nyúlra, amit én ismerek. Se a szőrösre, se a pléjbojosra. Leginkább egy rózsaszín, nyúzott macskára emlékeztetett. Elég gusztustalanul nézett ki, most mit mondjak. Nem hiszem, hogy én eszek belőle. De remélem Mucika megnyalja mind a 10 ujját. Aztán az enyémeket is. Meg másomat is. Meséltem már, hogy milyen istenien tudja használni a száját? Anyám, az egy mennyország, ahogy az a pasi nyalakodik.
    - Nem különösebben izgat Jeremy oráltechnikája. Muszáj tudnom róla? Egyáltalán, miért hívod Jeremy-t Mucikának? - nem mondom, hogy feszengetem volna, de nyomban elképzeltem Jeremyt a kétszázezres öltönyében, tökéletesen belőtt sérójával, szöszmentes nacijával és korpamentes vállaival, ahogy felülteti barátnémat a konyhapultra és nekiáll... nem mindig jó, ha az embernek ennyire élénk a fantáziája. Sürgősen cenzúráztam és embargóztam a témát.

    - Jól van, megkíméllek a részletektől, ha már ma ennyire szenzitív vagy. Egyébként azért, mert az olyan édi. Muci. Mucika. Néha olyan Mucikás. Nem is értelek. Menstruálsz? Vagy érnek a petéid? Frontot érzel? Apropó, front. Éppen a kasszánál rostokoltam, vártam, hogy az az életunt liba a pénztárgép mögött beazonosítsa a vásárolt motyóimat, amikor hallom, hogy két pasi beszélget a szomszédos sorban. Az egyik panaszkodott éppen a másiknak, hogy a neje nem akar vele ágyba bújni a nász óta. Illetve bebújni még csak-csak, de azóta sincs semmi cumika. Ó, a naív marhája. Mégis, mire számított? Hogy élete végéig megy majd a torokecsetelés? Fúj, nem is értem... Remélem Jeremy mielőbb megkér, mert ezt még neki sem szeretem csinálni. Te hogy vagy ezzel? - kérdezte mosolygósan, derült égből villámcsapásként.
    - Én is remélem, hogy mielőbb megkér - nyögtem.
    - Köszike. De tudod mit válaszolt a másik pasi? Aki egyébként egész jól is nézett ki. Emlékszel arra a helyes feketehajú pasira, akit múltkor úgy megnéztünk a cuki teraszáról? Akin az a dögös kék ing volt, kivillant alóla az a cuppantanivaló mellkasa... Na, ez a pasi hasonlított rá, nem is kicsit. Lehet, hogy rokonok. Háát, ha nem lenne Jeremy ilyen jó parti, akkor szívesen elhetyegtem volna velük egy kicsit. De hát most észnél kell lennem. Mucika nem szereti a laza erkölcsöket. Neki házias, rendes lány kell. Ha ezt akarja, ezt kapja. Csak húzná már az ujjamra azt az istenverte gyűrűt.
    - Mit válaszolt? - sóhajtottam, hátha még emlékszik, mibe kezdett bele. Közben hanyatt feküdtem a padlón és a mennyezetet szemléltem. Ráférne egy festés.
    - Ki? Ja, a pasi? Azt, hogy nála is ez a helyzet, viszont rájött, hogy hogyan tegye lelkessé az asszonyt. Magánál tartja az összes bankkártyát és ha a maca rendesen cidázik, akkor mehet shoppingolni. Ha meg nem, akkor szopás. Csak nem effektíve. Tehát így se, úgy se jár jól szegény nőci. Legszívesebben leköptem volna az önző disznóját, mégis micsoda dolog ez?! De nem? Ez teljes elnyomás, kihasználás, leigázás. Gusztustalan - elméláztam a szavain. Ezeken is, meg az előzőeken is. Végül ráhagytam:
    - Az. Megvettél mindent a kajához? - kérdeztem finoman utalva hívása eredeti okára. A legkevésbé sem zavartatta magát.
    - Meg hát. De most nem ez a lényeg. Képzeld kiderült, hogy a kasszában ülő nőci azért olyan életunt, mert nemrég hagyta el a pasija. Mondván, hogy a nő jobbat érdemel nála. Hogy én mennyire utálom ezt az átlátszó dumát! Behalás! Most mondd meg! Elmesélte az egész történetet. Hogy milyen alakok vannak, ez szörnyű. Remélem Jeremy nem bolondul meg. Vagy ha mégis, akkor csak az eski után. Akkor legfeljebb elválok tőle, de úgy is jól járok. Meséltem már milyen kocsit nézett ki? - hihetetlen volt a nő. Lehunytam a szemem, megadóan sóhajtottam. És csak mondta, mondta.

    Fél órával később végre a tárgyra tért:
    - Na, szóval. Megvettem mindent. Elég sok itt a cucc, de sorba raktam a motyókat a pulton. Most mit csináljak? - várakozásteljesen hallgatott. Felocsúdtam, ez új volt. Gondoltam, célegyenesben vagyunk.
    - Olvasd fel a receptet. Fejből nem tudok neked nyulat citromozni - kértem kicsit még fásultan. Eléggé zsibbadt a bal fülem. Gondoltam ideje kihangosítani, és némi nyújtó tornagyakorlatot végezni, ha már úgyis lent heverészek a padlón. Felolvasta, figyeltem. Közben emelgettem a lábaimat. Előbb felfelé, aztán oldalirányba. Combizmaim lassan melegedtek. Néha kicsit lihegtem is, ami persze nyomban feltűnt neki.

    - Te mi a fészkes fenét csinálsz? Mit zihálsz itt, mint valami telefonos ribanc? Nemhogy figyelnél! - hőbörgött. Lelki szemeim előtt újabb vetítés kezdődött, ebben házsártos házisárkány képében láttam viszont barátnőmet. Kezdtem sajnálni Jeremy-t. Persze azért nem nagyon.
    - Figyelek. Folytasd - közben áttértem a hasprésre.
    - Azt írja, hogy daraboljam fel a nyulat - hangja mintha egy árnyalattal bizonytalanabb lett volna, mint eddig.
    - Nosza, rajta. Ess neki - bíztattam.
    Némi fiók csukogatás hangját hallottam. Aztán kihangosított ő is. Így olyan volt, mintha mellettem csapott volna le a bárddal. Majdnem megugrottam a hátraszaltót ott helyben.
    - Hülye szárcsa! Mi a frászt művelsz? Felaprítod a konyhabútort?! - nem vette szívére az indulataimat. Hangosan röhögött:
    - Emlékszel, hogy múltkor alig tudtam szétszedni a csirkét, mert nem volt célszerszám? Na, azóta ennek vége. Elmentem egy olyan helyes narancssárga áruházba és vettem egy fejszét. Jeremy-nek azt mondtam, hogy sorsoláson nyertem. A gardróbban tartom. Vész esetére.
    - Mégis milyen vészre gondolsz? - kíváncsiskodtam.
    - Mit tudom én. Manapság annyi mindent hallani. Betörhetnek, megerőszakolhatnak a saját ágyamban - újra lecsapott a bárddal. Távolabb kúsztam a telefontól. Fenékfeszesítésbe kezdtem. Közben élénken figyeltem.
    - Megerőszakolhatnak? Kik? Hányszor? - kérdeztem közbe.
    - Hát aki betör. Legalább ötször-hatszor. Remélem. Ha mégsem, akkor jó, ha kéznél van a fejsze. Mint motivációs segédeszköz. Nagyon hatékony. De jó lehet, ha tűzifát kell aprítani - folytatta, miközben jól hallhatóan éppen ezt tette. A konyhabútort hasogatta. Fájdalmasan recsegett a vonal.
    - Eltaláltad a telefont? - vinnyogtam picit röhögve.
    - Dehogy. Csak lerepült a lendülettől - zihálta. - Mindjárt kész vagyok.
    Még néhány csapás, és az első feladaton túl voltunk. A nyúl darabokban hevert. Barátném enyhén lihegett, de éreztem a diadalmámorát. Aztán hallottam a reccsenést, ahogy a vágódeszka két darabban a szemetesbe hullott.
    - Ne is kérdezd. Fogyóeszköz - magyarázta, mielőtt még bármit is szóltam volna.
    - Ahogy a konyhabútor is, gondolom.. - nyikkantam.
    - Semmi gáz. Alig sérült. Majd Mucika helyrehozza. Olyan ügyes. Meséltem már, hogy a múltkor is teljesen egyedül megjavította a hűtőt? Vett ilyen nagy, amerikai böhöm hűtőt. A drágám imádja az ilyen presztizscuccokat. Elfoglalja a fél konyhát, és teljesen üres. De jól néz ki. Kiszállították, én vettem át. Berakták a szállító fickók a helyére. Te, az egyik olyan helyes volt, hogy ha Jeremy nem mondta volna, hogy hamarosan otthon lesz, bizony elszórakoztam volna vele. Láttam rajta, hogy benne lett volna ő is a mókában. Sajna kimaradt. Viszont a hűtő nem működött. Nem akartam belepiszkálni, és milyen igazam volt. Jeremy hazajött és nyomban tudta, hol a hiba. Bedugta a konnektorba és már világított is a böhöm masina, ahogy illik...
  10. Miután kedvenc barátnőm megízlelte a konyhaművészet zamatát a mézes csirke elkészítésével, úgy döntött, hogy ő szeret főzni. De legalábbis fog ez neki menni.

    Két adóbevallás között előkapta hát a szakácskönyvet és lapozgatni kezdte. Tüchtig kiskosztümben, méregdrága tűsarkúval a lábán fontolgatta, hogy a következő randin mivel csábítgassa szíve választottját, elvégre hamarosan itt az ősz, le kell kötni a templomot és a rendezvényszervező céget a tavaszi lagzira, és a pasas még egyetlen röpke utalást sem tett arra, mi napnál világosabb: hogy vele és csakis vele kívánja leélni életét, hisz nála jobbat és szeretőbbet úgysem találna széles e világon. A dolog ekképpen eldöntetett, már csak a fránya formaságok voltak hátra, úgymint extra romantikus lánykérés, világraszóló lagzi és egzotikus nászút.
    Hosszasan mérlegelt, miként azt tenni szokta munkájából kifolyólag, de elég nehezen jutott dűlőre. Végül két recept maradt fenn a rostán, amiket az esti randira elképzelt. Naná, hogy felhívott.

    Éppen vezettem, amikor csörgött a telóm. Fél kézzel a kormányt fogtam, a másikkal a táskámban turkáltam, hogy megtaláljam a vinnyogó bestiát. Mire meglett, nagyjából megőszültem. Két piros(ba hajló) lámpán mentem át "sötétzöld" jeligére, és a körforgalomban is akadt némi incidensem egy csillogó-villogó bálna volánjánál ülő kopasz úrral, aki kifogásolta, hogy index nélkül kanyarodtam elé. Bocsánatkérően mosolyogtam, a telefon végre a kezemben volt. A kijelzőre pillantottam, és belesóhajtottam:
    - Remélem fontos, mert majdnem kinyírtam magam ebben a kurva körforgalomban miattad... - nyögtem. Persze csak röhögött, és nyomban ellátott néhány jótanáccsal:
    - Miért, rossz irányba kanyarodtál? Állj félre és rakd ki a vészvillogót. Vagy tolass vissza és csináld újra.
    - Tolassak a körforgalomban?? Te meghülyültél? - itt már én is röhögtem. Imádtam a csajt.
    - Jól van, akkor ne tolass. Nekem mindegy. Inkább figyelj, egyetlenem, mert helyzet van.
    - Terhes vagy? - nyikkantam közbe meglepetten. Nem számítottam ilyetén fordulatra.
    - Dehogy, az csak a B-terv. Most még főzök neki, hátha ez is elég. Semmi kedvem szétszülni magam, meg amúgy sem hoznak lázba a kis bőgőmasinák, tudod jól. Csak a macera van velük. Pelenkázás, büfiztetés, bőgés, mindenféle kenőcsök alul-felül. Nem nekem találták ezt ki. Folyton kialvatlan lennék, dadát kéne felvennem, nem lenne időm fodrászra, műkörmösre, pedikűrösre, szoláriumra, fittneszre. Hát milyen élet lenne az, most mondd meg? Ez maximum végszükség esetén jöhet szóba. Ha nem kéri meg a kezem október végéig, akkor teherbe esem. Aztán majd meglátjuk, erre mit lép. Komolyan, néha olyan tutyimutyi az én drágám, hogy hihetetlen.

    Nem szakítottam félbe. Hosszasan ecsetelte az ő drágája előnyeit, különös tekintettel a cégnél betöltött magas pozíciójára és ágybeli képességeire. Hagytam, hogy kiömlengje magát, éreztem, hogy parázik valamitől. Ezalatt átszeltem a várost, bevásároltam, megkávéztam a kedvenc cukrászdám teraszán, majd visszaültem a kocsiba, hogy hazafelé vegyem az irányt.

    Még mindig mondta. Ekkor elérkezettnek láttam az időt, hogy szavába vágjak:
    - Eszméletlenül jól csinálod a bőrlégzést, de most hallgass el egy percre. Idestova másfél órája beszélsz, de még nem mondtál semmit. Nem unom, csak éppen nemsokára hazaérek és lesz más dolgom is, mint veled csevegni. Szóval nyögd ki, mi a gáz.
    - Jól van, jól van. Ne legyél már ilyen türelmetlen. Szóval nézegettem a szakácskönyvet, amit múltkor vettem. Kinéztem két receptet. Szerinted melyiket főzzem meg Mucikámnak péntek este? A nyúlpecsenyét citrommártásban vagy a homárt tengergyümölcsei szósszal?
    - Úristen, neked elment az eszed! Homárt?! Hülye vagy?! Azt élve kell megfőzni, felejtsd el most rögtön! Felkoncolnak érte az állatvédők. Mi volt a másik? - Közben igyekeztem beparkolni a két buborékautó közé, amiknek az égvilágon semmi keresnivalójuk nem volt a ház előtt, az én helyemen. Hihetetlen, hogy elszemtelenedtek erre a szomszédok. Fel kéne festenem a rendszámot az aszfaltra.
    - Őőőőő... nyúl. Nyuszika. Édi kis szőrgombóc - gügyögte. Némi szemforgatással reagáltam, de nem szóltam semmit, el lévén foglalva a parkolás bonyolult műveletével. Utálok tolatni. - Itt vagy? - toporzékolt néhány pillanat múlva a telóban.
    - Itt. Csak leparkoltam a verdát. Ez mindig stresszes kicsit. Jó, legyen nyúl. Gondolom házi és nem vad. Én legalábbis nem vadászok neked a határba csóri nyuszkót. Ülj be szépen a kocsidba és húzzál el toronyiránt valami áruházba, vegyél meg mindent, aztán hajrá. Ha kellek, majd csörgess meg! - Na igen. Ezt talán hiba volt hozzátenni, de szerintem anélkül is felhívott volna. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen hamar.

    Éppenhogy kipakoltam, és kielégítettem a létfenntartáshoz alapvetően szükséges igényeimet, amikor csörgött a mobil újra. Mivel újfent a táskám legmélyén volt, ezúttal kevésbé civilizált megoldást választottam, hogy megtaláljam. Kiborítottam a kisbőröndnyi tatyó tartalmát a földre, és csalhatatlanul ráleltem a kis zenélő ketyerére. Törökülésbe telepedtem, biztos lévén abban, hogy hosszú lesz a beszélgetés. Alig nyitottam szét a telót, már áradt is az információ. Abszolút szélessávú volt:
    - A hócipőm tele van az egész vásárlós, válogatós, kocsitologatós hülyeséggel, amit a nők többsége vásárlás címen aposztrofál! Ezek nem normálisak! Előbb egy csapatnyi vihogó tinilányba futottam bele, akik elállták az utamat a kedvenc olivakivonatos hajfényemhez. Azon röhögtek a cafkák, hogy hányféle óvszer kapható. Kis hülyék. Mintha lenne róla fogalmuk, hogy mire kell húzni. Jaj, Gem, ugye mi nem voltunk ilyenek annak idején?? - persze nem várt választ, folytatta nyomban - Aztán egy tehénméretű asszonyság érdeklődött, hogy merre vannak a pelenkák. Érted?! Tőlem?! Mintha bármi közöm lenne hozzá?! Most mondd meg, úgy nézek én ki, mint akit kis terroristák ejtettek túszul a saját otthonában?! Elképesztő... - hagytam még egy darabig füstölögni.
  11. Rákerült a mártás, a gomba és a tejföl is. Utóbbi állagán és hasonlatosságán sokat poénkodtunk. Különböző oráltechnikákat beszéltünk ki, majd leszopogatta az ujjairól. Kértem, hogy vegyen vissza a cuppogásból, mert momentán pasimentes a kéró, nem várok vacsoravendéget, hogy enyhítsen a kínjaimon. Vihorászott.
    - Te, nem is olyan bonyolult ez a főzés dolog - lehelte a telefonba vidáman, amikor a betöltött padlizsánok kényelmesen heverésztek a jénaiban, némi mártásos cuccal nyakon öntve.
    - Na ugye. Jól néznek ki? - igyekeztem aktívan részt venni a folyamatokban.
    - Úgy néznek ki, mintha le lennének hányva - jegyezte meg némi szemlélődés után - Annyira nem guszta. Ötlet?
    - Sajt, darling. Sok sajt. Attól faintos lesz. Szedd elő a reszelőt.
    Némi zörgés, csapkodás, csattogás. Pár perc néma csend, majd fura hangok.
    - Mit csinálsz? - picit aggódtam.
    - Reszelem a sajtot. Nem azt mondtad? – már-már morcosnak véltem a hangját.
    - De, de. Jól van, csináld csak. - ölembe vontam a jobb lábamat és nekiálltam azon is lenyesni a körmeimet. Mikor kész voltak, ki is lakkoztam őket. A lakk megszáradt, bombabiztos lett. Helyes kis matricákkal szórakoztattam magam. Úgy fertályórával később kezdett gyanús lenni a dolog. Rá is kérdeztem:
    - Mi a fene tart ennyi ideig? Nem vagy még kész? - érdeklődtem szűzies bájjal.
    - Alig viszi ez a vacak. Nem mondtad, hogy ez ilyen strapás, basszus. Neked hogy lesznek olyan jó kis kukacok?
    - A kukacos lyukon reszelem őket. De általában a nagyobbon, mert lusta vagyok. Te melyiken?
    - Hogyhogy melyiken? Egyáltalán milyen lyukakról beszélsz?? - firtatta emelt hangon.

    Egy pillanatig hallgattam a telefonban, járt az agyam ezerrel, de nem hittem el, amit gondoltam. Nagyon halkan, nyugodt hangszínen szóltam hozzá újra:
    - Mivel reszeled a sajtot, Léna?
    Hallottam, ahogy megáll egy pillanatra, szinte láttam magam előtt, ahogy rámered a kezében tartott célszerszámra.
    - Hogyhogy mivel? A reszelőmmel. Nem azt mondtad? Tök jól viszi a zselés műkörmöt is...

    Itt elejtettem a telefont, és a legkevésbé sem nőiesen beestem a kanapé mögé a röhögéstől...

    Miután rendeztem a légzésem, pulzusom, vérnyomásom és úrrá lettem rekeszizmaim görcsös rángatózásán, megkerestem a telefont és újra felvettem a kontaktot a kis konyhatündérrel.
    Elmagyaráztam neki, miként néz ki a sajtreszelő, de konyhája nélkülözte a hightech szerszámokat, így végül vékony szeleteket próbált aprítani, és azzal takarta be a szemérmes padlizsánokat. Ez a téma már sínen volt.

    Jöhetett a csirke. Ez már keményebb feladat volt, mert a drágám egybecsirkét vett. Nosza, kihajította a pultra és alaposan megszemlélte.
    - Ez gusztustalan - összegezte a véleményét kis idő elteltével. - Nem vagyok hajlandó hozzányúlni. Megenni meg főleg - nyögte elhalóan.
    - Pedig muszáj lesz. Vagy marad a padlizsán, de az egy ilyen vehemens, kiéhezett csődörnek, mint amilyet te vársz, a fél fogára sem elég. Te tudod - nem nyugtatott meg a gondolat, hogy átpasszoltam neki a labdát, de nem volt mit tenni, vártam a döntését. Keveset hümmögött, nyöszörgött, mielőtt kinyögte:
    - Jól van. Mondjad. Kész vagyok - egy vértanúnak is büszkeségére vált volna ez a hangszín. Nyugodtan vigyorogtam, nem látta.
    - Keresd meg a fejét.
    - Megvan. Üveges a tekintete. Felvidítsam? - hallottam, hogy gügyög valamit a megboldogultnak.
    - Megpróbálhatod. Ha nem megy, akkor vágd le.
    - Miiiit? A fejééét? Hülye barbár! Nem nyakazok! - sikította.
    - Akkor nem is frigyelsz. Döntsél babám - hideg voltam, mint egy frigid ara.
    Egy perc csönd, majd némi nyiszaszálás, marcangolás, csúszkálós-trancsírozós hang után elégedett sóhaj:
    - Kész. Kinyírtam. Most?
    - Most vágd le a kezeit. Izé, a szárnyait - folytattam kíméletlenül.
    - Nem viszi az olló.
    Halkan felsírtam a röhögéstől.
    - Tedd el a manikűr készletet, te nagyon szerencsétlen. Van otthon kés? - a húsvágó ollót meg sem mertem kérdezni. Igenlő válasza megnyugtatott. Mégsem reménytelen a helyzet.
    Mértani precizitással berajzolta a vágás helyét a csupasz tyúk vállán, majd némi csontzene mellett lekanyarintotta a melső végtagokat.
    - A dög röpképtelen - jelentette boldogan - De így masztizni sem tud. Szegény.
    - És most kivered neki? - kérdeztem picit hökkenten.
    - Tényleg! Lány vagy fiú? - hiába, az érdeklődés a tetőfokára hágott, innen nem volt visszaút.
    - Nézz be a bugyijába. Na, mit látsz? - kérdeztem vinnyogva.
    - Nincs bugyija - már hahotázott - de a combjai között sem látok semmi veszedelmeset. Asszem lány lehet. Aggszűz, vagy léha ribanc? Mindegy, nem rosszalkodik már többet. Illetve még egyszer. Megdugjuk a bazsalikommal? - szinte láttam, ahogy felcsillan a szeme.
    - Meg hát. De előbb fogd a síkosítót. Várj, várj! Nem a tiédet, hanem a mézet. Adjál neki.

    Bedörzsölte, kívül-belül, alaposan. Hallottam, ahogy nyögdécsel néha, de nem akartam tudni, hogy mitől és pontosan miért. Tapintatosan hallgattam. Amikor halk sikkantással elmerült a csirkében, idejét láttam szólni:
    - Van abban valami megható, ahogy közösülsz egy döglött nőstény tyúkkal. Tényleg, hányra is jön a férjjelölt? - jó, tudom, lehettem volna finomabb is, na de mégis. Ez már nekem is sok volt kicsit.
    Nyomban eszébe jutott a célkitűzés. Hallottam, ahogy kezet mos, fűszerekkel pepecsel, majd bizalmasan megpaskolja a csirkét.
    - Nem fog fájni picim - szólt duruzsolva, majd szépen megtűzdelte ezzel-azzal, betöltötte a hasüreget és utána összevarrta a sebszéleket. Többször gátmetszést, majd utána hüvelyplasztikát helyezett kilátásba a dögnek. Mellét tapogatva lefitymálóan ciccegett.
    - Kéne egy kis implantátum neki. Felhívom a dokimat és bejegyeztetem - vihogta.
    - Jó ötlet. De előbb süssük meg. Befóliáztad?
    - Miért, fertőz is? Milyen undorító dolog ez a főzés, komolyan... Vagy testtekercselés? Aromás, fogyasztó? Pedig nem hájas. - már megkönnyebbült, ott állt a diadal kapujában.
    - Az jó, akkor zsírleszívás nem kell neki. Szurkáld meg, fóliázd le aztán tedd a sütőbe.

    Ez is megvolt, a sütőt is elég gyorsan megtalálta. Már-már büszke voltam rá. Nem volt más hátra, mint megsütni időre a kaját.
    Hálát rebegett és elvonult készülődni. Őszintén reméltem, hogy ez az egy alkalom is elég ahhoz, hogy a pasi biztos legyen abban, hogy ő álmai nője és mielőbb oltár elé vezesse.

    Másnap hívott:
    - Csak szólni akartam, hogy minden istenien sikerült, csodás este volt, imádom a pasit, ő az igazi!
    - Remek. Megkérte a kezed?
    - Nem, de jól éreztük egymást - felelte nevetve - És annyira lovagias volt.
    - Miért? Hallott már a G-pontról és meg is találta? Vagy számolta, hogy neked minimum egyszer jobb legyen, mint neki?
    - Aha, ezek is mind, persze. Meg a város legjobb éttermébe vitt vacsizni.
    Elhallgattam, ízlelgettem az információt. Végül úgy döntöttem, csak megkérdezem:
    - Mi lett a csirkével? Tudod, a mézessel...
    - Ja, az? Elfelejtettem bekapcsolni a sütőt...

    folyt. köv.
  12. Az egész azon a napsütéses, késő nyári napon kezdődött, amikor felhívott.
    Hangja panaszos és némiképp elkeseredett volt a telefonban:
    - Basszus, Gem, hogy néz ki a padlizsán?
    - Minek az neked? - kérdeztem gyanútlanul, éppen lábujjakat ápolva.
    - Főzök - suttogta mély átéléssel.
    Megállt a reszelő a kezemben.
    - Mit csinálsz??? - mélységesen megdöbbentem, egyszersmind csodáltam is érte. Olyan volt, mintha én füvet nyírni, csengőt szerelni, láncfűrészezni kezdtem volna.
    Elmagyaráztam neki, hogy is néz ki a padlizsán, örült neki, hogy megtalálta a táskákban. Mivel azonban elég sokáig tartott, gyanakodni kezdtem:
    - Mit főzöl? - igyekeztem lelkesnek mutatkozni, nyitottnak és elfogadónak.
    - Vacsorát - morogta - Majd még hívlak később... - letette.

    Midőn megtalálta a padlizsánt, hosszasan örömködhetett, miként azt illik ekkora sikerélmény után. Amíg ezzel volt elfoglalva, én levágtam a körmöt a bal lábamon. Aztán megint csörgött a teló, a kijelzőre pillantottam, letettem a szúró-vágó-kapirgáló eszközt, kényelembe helyezkedtem és felvettem:
    - Mondjad, szentem, mit nem találsz? Ami döglött és hideg, az a csirke, az uborkát remélem felismered, még ha eddig csak felszeletelve is láttad. Vagy egyben, de akkor meg gondolom valami gumit csak húztál rá...

    Halk sírást, hüppögést hallottam. Rögtön feltámadt az együttérző énem, félretettem az obszcenitást.
    - Mi van? Megvágtad magad?
    - Francokat. Mindig gyantáztatok. Ja, hogy a kezem? Nem, dehogy.. - szipogta.
    - Akkor meg mi van? Ne bömbölj már! Nyefegjed, mi a dráma? Lemondta a pasi? - minimum ilyesmi horderőt sejtettem a háttérben.
    - Hülye vagy? Hogy mondta volna le? Eped minden szavamért, mit gondolsz, mi a viharért rostokolok itt a konyhában?! Remélem ma este megkér...
    - Mire? Hogy cidázz egyet neki a konyhapultnál? - igyekeztem nem nagyon röhögni.
    - Ne léházz, inkább figyelj. Elolvastam a szakácskönyvet...
    - Az egészet? - nyikkantam közbe.
    - Kuss. Nem az egészet. Az idevágó részt. Úgy mint "töltött padlizsán" meg azt hogy "ropogósra sült mézes-bazsalikomos csirke". Figyelsz?
    - Teljes életnagyságban. Le vagyok nyűgözve - leheltem, a feltörő balsejtelem ellen tengernagy optimizmusom füttyentettem hadba.

    - Akkor jó, el is vártam. Szóval. Kijártam, ami lehetett, jónevű, patináns iskolákat. Beszélek egy-két nyelven, egész jól franciázom is, ahhoz képest meg főleg, hogy nem is szeretem. Gond nélkül lefaragom az adódat, rendbe teszem a könyvelésed, elvezetek röhögve egy komplett pénzügyi osztályt, lehazudom a csillagokat az égről, ha az kell, az ügyfelek a tenyeremből esznek.
    - A kis perverzek - jegyeztem meg vigyorogva, sejtettem már, hova vezet ez az önfényezés.
    - Befognád?? Éppen azt magyarázom, hogy jó vagyok a szakmámban. De ezt a szakácskönyvet egy idióta írta. Teljesen életszerűtlen. Kizárt, hogy így kell főzni. Segítened kell.
    - Miért, mi a gond? Nem rajzolt képeket? Vágd el félbe a szerencsétlen padlizsánokat...
    - Hosszában vagy keresztben?
    - Nekem mindegy. Talán inkább mégis hosszában - óvatoskodtam.
    Némi zörgés, szentségelés, majd csörömpölés.
    - Várj, kihangosítalak. Nem tudok egy kézzel szeletelni.
    A kihangosításban az a jó, hogy én is mindent hallottam, ami körülötte történt. Nem részletezném. Elvágta, kipucolta, hidegre tette a padlizsánt. Nagyon boldog volt.
    Előszedte a töltelékbe valókat is. Szépen ügyesen kikészített mindent a pultra.
    Felkockázta a hagymát. Az elsőt héjastól. A másodikat már lecsupaszította előtte. Hosszasan röhigcsélt a nudizó hagymán, majd kéjesen felszeletelte. A húspirítás nevű akció közben volt némi bonyodalom, először a konyharuhát gyújtotta fel, majd a húst égette oda. Alig szenesedett, úgy véltük, ennyi áldozatot simán meghozhat a jövendőbelije...

    folyt. köv.
  13. Sziasztok!

    Volt egyszer egy barátnőm, mint a mesében. Full emancipált, nála aztán semmi nem volt rózsaszín, inkább volt pasi cicikkel, mint nő. A konyhához is ekként viszonyult...
    Tudta, hogy van a lakásának ilyen része, de ritkán fordult meg arra. Mígnem egy nap végre egy alfahím elcsavarta a fejét és rájött a szentem, hogy minden vágya a romantikus kézfogó ezzel a grandiózus példánnyal, így bevetett apait-anyait.

    Előbb a teljes testkezelés: gyantába burkolózott tetőtől talpig, majd sokat és keservesen sikítozott, de megérte. Sima lett, mint a babapopsi. Igaz, hozzányúlni nem lehetett, mert nyomban rángatózni kezdett. Lehet, hogy fázott a prém nélkül. Ki tudja...

    Aztán jött a fodrász. Göndörített, bodorított, balzsamozott, fényesített, dúsított, melegített, csirízezett. Jöhetett volna tájfun, ciklon, cunami, a loknik akkor sem rezdültek volna. Betonbiztos volt a séró.
    Arcáról profi sminkes tagadta le az éveket. Visszament egész a csitri-korig, már-már pedofília gyanújába keverve szíve választottját.

    Elcsattogott a szentem shoppingolni is, csábító fehérneműket vásárolt, egyik másik igen cédás volt, de a cél érdekében mindent.
    "Most kell bedobnom mindent, aztán ha már elvett, akkor semmi cidázás, fúúj, de gusztustalan is az..." -- Ismerős? Na, ez volt itt is alapelv.

    Hallotta már vmi nőismereti műsorban, hogy a pasik szeretnek enni, és az is komoly előny nősülésnél, ha a kiszemelt díva nemcsak dekoratív, de még főzni is tud. Nosza, elhatározta, hogy megtanul főzni, és mennyei vacsorával biztosítja be a holtig tartó kéjhömpölyt.

    Vett néhány szakácskönyvet, okító dvd-t, némi alapanyagot. Nekiállt a drága alkotni. A zöldségekkel még csak-csak elboldogult, mert eleve konyhakészen, fagyasztva vette őket, helyes kis zacsikban.

    Nagyjából ekkortájt kapcsolódtam be kalandjaiba, és váltam cinkosává, segítőjévé és egyszemélyes őrangyalseregévé. Még sejtésem sem volt róla, hogy a következő hónapok eredményeként viharosan őszülni és amortizálódni kezdek majd, és hogy számtalan, képtelenebbnél képtelenebb módon teszi majd próbára a türelmemet és kitartásomat...