Napi eseményekkel kapcsolatos gondolataim.
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Vasárnap utaztam hazafelé a buszon és valami különleges hangulat kerített a hatalmába. Mindenki ült, csak én álltam a busz végében. Csend volt. Még úgy is, hogy a motor valójában igen hangosan működött. Ahogy végig néztem az utazó embereken, az a gondolat kúszott a lelkembe, hogy az élet valójában csendes, nyugodt és sima.
    Nyugodt, csendes, és sima. Semmi küszködés, semmi görcsösség, semmi harc.

    „A kudarc az, amivel Isten tudtunkra adja: Ne haragudj, de most rossz irányba mész.” (Oprah Winfrey)

    Már sokszor olvastam ezt a bölcsességet, és helyeseltem, tudomásul vettem, sőt, időnként érzékeltem is. A baj az volt, hogy rendszerint elfelejtettem. Küszködtem, görcsöltem, harcoltam.

    De most újra megtapasztaltam, és igyekszem mindig észben tartani, hogy az élet valójában NYUGODT, CSENDES ÉS SIMA.
  2. Egy ember, aki roppant büszke volt a pázsitjára, bosszankodva látta, hogy a gyepe tele lett gyermekláncfűvel.

    Kipróbált minden ismert módszert, hogy megszabaduljon tőlük. Mindhiába.
    Kétségbeesésében végül a Mezőgazdasági Minisztériumhoz fordult levélben.

    Felsorolta mindazt, amit addig tett a gyermekláncfű kiirtására, s azzal a kéréssel zárta levelét, hogy mit tegyen?

    Postafordultával megérkezett a válasz: "Azt ajánljuk, tanulja meg szeretni a pitypangot!"
  3. Hogy is van ez?
    -Mármint micsoda?
    -A csalódás.
    -Hát igen. Ez nagyon rossz érzés. Mit akarsz tudni?

    -Például miért csalódunk?
    -Ó ez nagyon egyszerű! Mást kapunk, mint amit várunk. Más történik, mint amit hiszünk vagy szeretnénk. Ennyi.

    -Ennyi?? Ez nem lehet ilyen egyszerű! Mikor sok embernek olyan nagy fájdalmakat okoz! Valami nagyszabású dolognak kell benne lennie!

    -Hát jó, akkor elmondom bonyolultabban. Mi emberek, általában vágyunk valamire. Új ruhára, jó munkahelyre, utazásra, társra, stb.
    Ha úgy tűnik, megvalósulhat az álmunk, elkezdünk az agyunkban fantáziálnia róla. Elképzeljük színesen, élénken, hogy milyen lesz, és beleringatjuk magunkat jobbnál jobb érzésekbe. Számunkra tökéletes és csodálatos filmet készítünk a fejünkben. És itt minden a legkedvezőbben történik.

    Viszont amikor eljön a valóság ideje, (telefonbeszélgetés, ruhapróba, munkahely, utazás, társ, stb.) hát bizony annak sokszor nincs túl sok köze a fejükben olyan gyönyörűen megkomponált filmhez. És ekkor csalódunk.

    -Ezzel azt akarod mondani, hogy leginkább saját magunk vagyunk a csalódásunk okai?
    -Azt.
    -Ez nekem nem nagyon tetszik!
    -Megértem. Könnyebb másokat hibáztatni, mint szembe nézni azzal, hogy valamit elszúrtunk. Mégpedig azt, hogy tökéletesen kifelejtettük fantáziánkból a külvilágot. De szerencsére bármikor visszahozhatjuk! Vagy akár tudatosan külön is választhatjuk a kettőt: Most ábrándozom, aztán nézzük a valóságot. Ez is megoldás lehet.

    -Hát ez nekem most sok... (Lehet, hogy hagyni kellett volna az egyszerűbb magyarázatot???) És ha valaki ígér valamit, elhisszük, és nem tartja meg. Akkor is csalódunk. Akkor mi van?
    -Szomorúság, vagy düh.
    -Annak is saját magunk vagyunk az okai?
    -Ezt nem tudom. Ez legyen inkább "házi feladat."
  4. Lehet, hogy már telítődtem, de tele van a hócipőm a pozitív gondolkodással. Nem mintha bizonyos esetekben nem segítene, de lassan olyanná válik, mintha egy csodaszer volna. Pedig nem az.

    Mintha teljesen ki kéne űznünk a bánatot, a szomorúságot, a félelmet az életünkből. Pedig honnan ismernénk fel a boldogságot, ha nem lennénk boldogtalanok? Miből tudnánk, hogy vidámak vagyunk, ha sose lennénk szomorúak?

    Duális világban élünk, és akármennyire kapálózunk ellene, itt van a jó, a rossz, a szép és a csúnya, a kevés és a sok, szeretet és gyűlölet, élet-halál, és a többi. Ezeket csak akkor tudjuk megkülönböztetni egymástól, ha az ellentéte is jelen van. Csak akkor tudjuk, hogy világos van, ha érzékeltük már a sötétet

    Úgyhogy - véleményem szerint - jobban tesszük, ha elfogadjuk a negatív érzéseinket is, jól kidühöngjük magunkat, elgyászoljuk, elsiratjuk, amit kell, és majd utána jöhet a pozitív gondolkodás.
  5. "Ha azt hiszed, szegény vagy, próbálj meg elköltözni." (kínai mondás)
  6. Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
    - Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
    - Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
    - Athéni vagyok.
    - És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
    - Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
    - Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
    A vándor búsan folytatta útját.

    Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
    - Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
    - Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
    A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

    A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
    - Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
    Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
    - Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.
  7. Először is, mert figyelnek az emberre. Olyasmit is megtesznek, ami különben eszükbe sem jut. Ettől fontosnak érezhetjük magunkat, és érezhetjük a szeretetet.

    Kiléphetünk - még ha időlegesen is - abból a környezetből, amelyik fárasztó, megterhelő.

    Távol tarthatunk magunktól nem kívánatos személyeket. (Jaj, ne jöjjön a szomszéd, mert elkapja a náthát)

    Vagy éppen eljön az, aki máskor esetleg ránk sem nyitná az ajtót.

    Lehet időnk átgondolni a dolgainkat, és meglátni, min kell változtatnunk.

    Akár teljesen átértékelődhetnek a fontos dolgok.

    Vagy...........

    És........

    (szívesen olvasom a tapasztalatokat, meglátásokat)
  8. Évekkel ezelőtt történt velem, hogy harmadik hete voltam otthon arcüreggyulladással. Kezeltem mindenfélével, sóval, meleg párnával, infra - lámpával, orrcseppel, antibiotikummal, de szinte semmi javulást nem tapasztaltam.

    Egy alkalommal telefonon az egyik barátomnak panaszkodtam a gondomról, arról, hogy milyen fejlett az orvostudomány és mégsem képesek egy nyavalyás arcüreggyulladást meggyógyítani.

    Percekig figyelte a siránkozásomat, azután közbevágott: - Biztos, hogy meg akarsz gyógyulni?
    Megrökönyödéssel hallgattam a kérdést és éppen nyitottam a számat, hogy válaszoljak erre az idióta kérdésre: - „Hát persze, hogy meg akarok gyógyulni…”.amikor a torkomra forrt a szó. Ugyanis századmásodperc alatt bevillant, hogy dehogyis akarok meggyógyulni. Teljesen jó nekem így. Ez a ráeszmélésem olyan sokkolóan hatott, hogy csak hebegtem valamit.

    Amikor letettem a telefont, elgondolkodtam: vajon miért is jó betegnek lenni? …….

    A felismerésem olyan hatással volt rám, hogy három nap múlva egészséges voltam. Máig is hálás vagyok a kérdésért, mert bebizonyosodott, hogy nagy részben én is felelős vagyok az egészségemért, és tehetnek bármit az orvosok, bizonyos helyzetekben nélkülem nem sokra mennek.
  9. Élete során mindenki átél olyan történéseket, amelyek kellemetlenséget, bánatot, szomorúságot okoznak. Az a közös mindegyikben, hogy ilyenkor energiát veszítünk, sem kedvünk, sem erőnk nincs a felemelni a fejünket, és a pozitív dolgokat észrevenni.

    Ne erőlködjünk. Nyugodtan, lefele nézve figyeljünk önmagunkba. Fogalmazzuk meg a helyzetet, és figyeljük meg, hogy milyen érzéseket tapasztalunk a testünkben. Mondjuk a konkrét történés: nem kaptam meg álmaim munkáját. Ez kívülállóként – talán a szomszéd szemszögéből – egy érzelemmentes esemény. Nem úgy, mint nálunk,- tele vagyunk dühvel, indulattal, fájdalommal, önsajnálattal.

    Figyeljük meg, hogy milyen szavakkal fogalmaztuk meg a szituációt, és vizsgáljuk meg, hogy milyen testi érzeteket tapasztalunk.
    1, Az a probléma, hogy olyan helyre kell mennem dolgozni, amit nem szeretek.
    ………………….Mit érzel, amikor ezt mondod?
    2, Az a baj, hogy olyan helyre kell mennem dolgozni, amit nem szeretek
    …………………..Mit érzel, amikor ezt mondod?
    3, az a gond, hogy olyan helyre kell mennem dolgozni, amit nem szeretek
    ……………………Mit érzel?
    4, Az a feladat, hogy olyan helyre kell mennem dolgozni, amit nem szeretek
    …………………….Mit érzel?
    5, Az a kihívás, hogy olyan helyre kell mennem dolgozni, amit nem szeretek
    ……………………Mit érzel?
    6, ……….(Ezt te fogalmazd meg)……………….

    Nagy valószínűség szerint az első néhány mondat kimondásakor nehézséget, fáradtságot érezhetsz, akadályokat, korlátokat láthatsz, és ez néhányunknál olyan energiavesztéssel jár, hogy már nem lesz erő a helyzet megoldására.

    Most próbáld ki a következő mondatot: „Az a helyzet, hogy olyan munkát kell végeznem, amit nem szeretek,(ennek a helyére olyasmit írjál, ami jelenleg foglakoztat) lehetőség arra, hogy…
    1, megtapasztaljam…..(egészítsd ki)
    2, meglássam…..(egészítsd ki)
    3, átéljem…..(egészítsd ki)
    4, megfigyeljem…..(egészítsd ki)
    5, kimozduljak…..(egészítsd ki)
    6, átértékeljem…..(egészítsd ki)
    7, befogadjam…..(egészítsd ki)
    8, megváltoztassam…..(egészítsd ki)
    9, gazdagodjon…..(egészítsd ki)
    10, kihasználjam…..(egészítsd ki)
    11, felfedezzem…..(egészítsd ki)
    12, szembenézzek…..(egészítsd ki)
    13, megtanuljam…..(egészítsd ki)
    14, kibontakoztassam…..(egészítsd ki)
    15……(fogalmazd meg, és egészítsd ki)
    16……(fogalmazd meg, és egészítsd ki)


    Most hogy érzed magad?
  10. Két filozófus beszélget. Az egyik meg van győződve arról, hogy létezik szabad akarat, a másik viszont a determinizmus híve. Azon vitatkoznak, hogy vajon melyiküknek van igaza. Több órás vita után a determinista egyre inkább felülkerekedik az igazában, majd végül megdönti a szabad akarat érveinek hitelességét. A determinista büszkén húzza ki magát, azonban látja, hogy a másik filozófus egyre inkább csügged, így barátian megveregeti a vállát.
    - Ugyan barátom, nincs ebben semmi rossz... meglátod majd megszokod - elmosolyodik - Csak fogadd el, és akkor majd minden rendben lesz!
    - Rendben, de hát mégis csak nagy veszteség ez nekem! Eddig azt hittem én irányítom az életem... de most... hát... tehetetlen vagyok... most mit csináljak ezek után???
    - Áh... - legyint nevetve a determinista - ...így már úgysem érdekes... csinálj amit akarsz
  11. Nagyon elgondolkodtató kérdést tett fel "Agi444" a "csalódás bejegyzéshez.. Idézem:"Most nem jut eszembe egy ismerősöm, barátom sem aki azt csinálja amit szeret és meg is él belőle... Vajon ez miért van így ?"

    Szeretem az ilyen kérdéseket, mert továbbgondolkodásra kényszerít. Most is így történt, és a következőkre jutottam (persze ez csak találgatás, ki tudja, mennyi köze van az igazsághoz)

    Az tény, hogy dualitás világában élünk, vagyis a lent nélkül nem lenne fent, a sötétség nélkül a világosság, a csúnya nélkül a jó, a rossz nélkül a jó. És ezek hosszú távon egyensúlyra törekszenek. Ha sokáig boldogok vagyunk, az "egyensúly érdekében" egyszer csak történik valami szomorú eset. És fordítva.

    Ebből kiindulva arra a következtetésre jutottam, hogy a szívesen végzett munka ellentételezése lehet a kevés pénz. Ugyanakkor lehet benne némi önbüntetés is (nem érdemlem meg a sok pénzt, ha örömömet lelem a munkában), és/vagy vezeklés.

    Persze ez csak elmélet, de azért kíváncsi lennék a valóságra. Talán megtudom, talán nem. :))
  12. - „Nálam a gyerek az első, az anyja pedig a második helyen van.” – közölte az egyik ismerősöm.

    Elgondolkoztam, hogy menyire gyakori ez a felállás. Nőnél, és férfinél egyaránt. Jó szülő szeretne lenni, ez nagyon fontos számára. Csak arról feledkezik meg, hogy a másik fél nélkül, a gyerek sem létezne.

    Amikor ezzel szembesítettem az ismerősömet, látszott, hogy nagyon kényelmetlenül érintette. Az a gondolat, hogy netán az elvált feleségének kéne lennie az első helyen, félelemmel töltötte el.

    A harag, a neheztelés, a megbántott büszkeség nem engedte, hogy ez a dolog a helyére kerüljön. Egyelőre. Mert biztos vagyok benne, hogy mocorog benne a gondolat, a valóság, hogy az imádott gyermeke nem létezne az anyja nélkül.

    Jó anya, jó apa akarok lenni. Vajon mikor jutunk el oda, hogy valaki jó férj, vagy jó feleség akarjon lenni először, és utána jó szülő? Vagy ez idejét múlta?

    [​IMG]
  13. Az előző bejegyzésnek ez volt az utolsó mondata, és eszembe jutott a következő eset. Olvasgattam a neten, amikor - bár már nálam nem aktuális - egy olyan oldalra kerültem, ahol kismamák beszélgettek a szülésről.

    A hozzászólások olvasásakor csodálkozva tapasztaltam, hogy a legtöbben császárral, vagy epidurális érzéstelenítéssel szültek, vagy akartak szülni.

    Felmerült bennem, hogy a szülés valójában egy természetes folyamat. Az orvosi tudományok fejlődésével ez a hozzáállás szinte teljesen megszűnt. (Legalábbis az oldal hozzászólói között. Minden esetre érdekelne egy statisztika a természetes és az érzéstelenítős - császáros szülések arányáról)

    Ha sikerülne újra elfogadni azt a tényt, hogy szülés természetes folyamat, akkor lehet, hogy kevesebb lenne a császáros, és a epidurális szülés. Vagy ez nem is fontos?
  14. Arról beszélgettünk az egyik barátommal, hogy még mindig milyen "ciki" bizonyos emberek körében az, ha az ember a lelki életével is foglalkozik.

    Ha testileg beteg valaki, bátran az orvos kezébe adja életét, saját élete problémájának megoldását. Ha bántja valami, vagy nem tud valami gondot megoldani, - például a halott szerette elengedését,- akkor még véletlenül sem kérne segítséget. Fogalma sincs néhány embernek, hogy a lelki élete milyen hatással van a testére.

    Pedig az orvosok is elismerik, hogy például a félelem milyen testi tünetekkel jár: szívdobogás, izzadás, szapora légzés, bőrpír, reszketés, stb. Vagyis a lelkünk állapota hat a testünkre, de ezen sokan egyszerűen átsiklanak.
    Talán mert nem látszik? Egy vágás a kézen viszont igen?

    Tény, hogy egyszerűbb bekapni a pirulát, és nem kell hosszú és bonyolult eseményeken "rágódni", amelyek ráadásul még fájdalmasak is. A fájdalomtól nagyon félünk.

    Ilyenekről beszélgettünk.
  15. Szomszédom meséli:

    "- Ott hagytam a munkahelyemet, vállalkozásba fogtam, olyanba, amit szeretek, és élvezettel csinálom. Boldogságot és megkönnyebbültséget éreztem, hogy végre ott tudom hagyni a nem szeretem munkát. Biztos voltam a sikerben. Nem is történhetett volna másképp, szívvel-lélekkel teszem a dolgom, jó is vagyok benne, - ezt más is megjegyezte.
    És belebuktam. Sokáig nem voltam hajlandó ezt elismerni, mindig arra gondoltam, hogy ez átmeneti dolog. De úgy tűnik, nem.

    Nem az a legrosszabb, hogy már két hónapja nincs annyi bevételem, hogy kifizessem a rezsit, mert akkor nem tudunk enni. Nem az a legrosszabb, hogy anyukám adományára szorulok, hogy étel legyen az asztalon, hanem az, hogy csalódtam önmagamban. Az a legrosszabb!"