Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Tímea Virágh, Európa legfiatalabb karate nagymestere versenyezni viszi a tanítványait az USA-ba. A verseny végén egy bárban piheni ki a fáradalmakat, ahol tánc közben teljesen elvrázsolja Taylor Fields, az ismeretlen táncpartner. Timi és baráti köre életét követi nyomon a könyv. Félreértések, intrikák is nehezítik az árva nő életét, elvégre nem csak boldogságból áll a világ.
    „Te nekem születtél, és én érted vagyok ezen a világon! Semmi más nincs a világomban, csak te és én!” T. Fields
    ___________________________________________
    Részlet
    ___________________________________________
    Fárasztó volt az elmúlt pár napom. Elég hosszú volt a karate verseny. Általában a versenyeken végig higgadt vagyok, de most, hogy nem én verekedtem, hanem a srácaim, belefáradtam a koncentrálásba. De bulizni azért jó! Nem érdekelt hova megyünk, nem is néztem körül a szórakozóhelyen, a többiekre bíztam mindent. A versenyzőkre felügyelt úgyis a senpai a hotelben. Ott, azon az estén ketten voltunk, akik lepofozhattak valami pimaszt, nyugodtan lehetett bármilyen a helyszín. A többiek a parkour [1]bandából jöttek, akikkel múltkor összefutottam egy háztetőn. Három pasi volt velünk. Két parkouros, a folyton csajokat stírölő, méretes Brandon, és a szemüveges, folyton álmodozó David. No meg Jack, akinek a srácai a legnagyobb ellenfeleivé váltak az enyémeknek. Azért lenyomták a tanítványaim az övéit itt is, 2014 novemberének meghívásos nemzetközi versenyén. Remekül kijövök vele egyébként, már nem először találkoztunk. Voltaképpen barátoknak is lehetne minket nevezni. Nem csak nagyon jó karatés, de kellemes társasággá teszi a vidámság. Meg persze ott vannak a lányok. Nem ismerem őket túlzottan. A sportos boltvezetővel, Samantával beszéltük meg ezt az estét, és hozzánk csapódott még, akinek kedve volt. Bár ne hallja meg, hogy így szólítom, a szülein kívül mindenki „Sam”-nek hívja.

    – Timi! Mit kérsz? – kiáltott ide Brandon.

    – Egy baracklét, sok jéggel!

    Váratlanul meghallottam Davidet is.

    – Hogy lehet meleged ebben a ruhában?

    – Nocsak, pimaszkodunk? Pimaszkodunk? Ha nem tetszik, ne nézd!

    Nevetve mondtam neki, hiszen a vak is látta, hogy mióta elindultunk, le se tudta venni a szemét türkiz zöld mini ruhámról.

    Jack is felnevetett, majd elvitte táncolni Samet. Én most inkább csak beszélgettem volna. Bár leülni nem volt kedvem. Megköszöntem Brandonnak az italt, és dumáltunk mindenféléről. Hirtelen megéreztem, hogy egy idegen kéz van a vállamon. Hátralestem.

    – Hali kislány, csini a rucid! No, gyere táncolni!

    Alkoholpára zúdult ki a magas csávó száján, szinte láttam az őt körüllengő muslinca felhőt. Eljutott arra a szintre, hogy azt higgye, ő tojta a világmindenséget.

    – Bocs öregem, de most nem táncolok.

    Visszafordultam a lányokhoz, remélve, hogy elmegy. Tévedtem.

    – Kislány, ha eccer itt vagy, akkor táncolj, ha akarom!

    Erősebben fogta meg a vállam, másik keze nyúlt a karom után.

    No, nem játszunk ilyet! Lazán elkaptam a vállamat szorító kezét, rászorítottam kedvenc pontomra, és egy csavarintással beépítettem a talajba. Hogy ne is akarjon felkelni, megmutattam a fejének, hogy a cipőm nem csak járásra való. Alvóra vette a figurát. Gyorsan ellenőriztem, de a kábaságon kívül nem történt baja. Nem tévesztettem le a rúgás erősségét.

    – Hé! Mit képzelsz, baby! A főnökömet ne bántsd!

    Valami hozzá hasonlóan magas csávó szólt ide, felemelkedve az asztal mellől. Szintén muslinca beütésesnek tűnt.

    – Tőlem vidd magaddal nyugodtan, nem kérek belőle.

    Visszafordultam a többiekhez. A hátam mögül nevetést hallottam. Odasandítottam. Ahonnan beszólt az iménti alak, egy jóképű, izmos srác adott elő egy vigyort. Majd felállt, és megelőzve a colost, felkapta a pimaszkodó alélt korpuszát, és betámasztotta a padra. Melléültette a másikat is, és ideszólt.

    – Bocsi, nem akartunk zavarogni.

    – Nem gond, ha nem zavar, hogy a haverod beépült a talajba.

    – Bevallom, inkább szórakoztat. Ha mégis lenne kedved táncolni, szólj. No persze nem vele, velem. Úgy láttam az imént, nem rossz a ritmusérzéked.

    – Köszi az elismerést. Eddig még senki se panaszkodott rá – vigyorogtam már én is.

    Ahogy újra visszafordultam a bandához, még egyszer végigfutott rajta a szemem. Átlagos magasság, sötétbarna vagy koromfekete haj, ki tudja ebben a sötétben, barna, mosolygó szem, nagyon izmos, de nem túlzottan. Az imént láttam, hogy olyan a mozgása, mint egy pumának, és a vigyorból arra következtetek, fülig érhet a szája, teli hófehér fogakkal. A szemfogai alapján, ha a füle hegyes lenne, koboldnak nézném, vagy valami hasonló erdei lénynek. Trillázó, magas hangú nevetés, kellemes beszédhang. Amolyan „kis cuki” lányok kedvence. Nem az esetem. Legfeljebb a mozgása jött be. Dumáltunk tovább, cserélődtek körülöttem az emberek, mindig más táncolt. Egyszer csak David összeszedte magát, és felkért táncolni. Anyámborogass! No, mindegy, parkour közben pattogni egész jól tud, ki tudja, hátha táncolni is. Kiderült, hogy tévedtem, egy szám alatt már harmadszor lépett a lábamra. Ebbe ugye nem halok bele, de ha már táncolunk, jó lenne, ha tudna is. Sajnos roppantul tiszteli a ritmust, rá nem lépne a világ minden kincséért se.

    Hirtelen meghallottam egy frissen megismert hangot.

    – Elnézést, lekérhetnélek? Már csak a lábad épsége miatt is.

    Odalestem. Tényleg a vigyori pasi volt az.

    – David, nem gond? Kipróbálom a muslincás barátját, hátha működőképes! – Megtekintettem David lógó orrát, kapott rá egy puszit. Ettől kicsit felvidult. – No, ne törj már le, ott vannak a többiek.

    – Muslincás? Fel se tűnt, hogy Markot ennyire körbelengené az alkoholpára. Gondolom, már megszoktam. Taylor Fields vagyok, szólíts csak Taynek.

    – Hi Tay! Én meg Tímea Virágh vagyok, szólíts csak Timinek.

    [1] A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél effektívebben (gyorsan, kevés energia befektetéssel) egyik helyről a másikra. Ezen alapvetéshez hozzáadva látványelemeket kapjuk a freerunning-ot.
    Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
  2. Mi történik egy sportossága és külseje miatt foglalkoztatott színész lelkében, amikor brahiból elfogad egy szerepet, amiért negyven kilót kell híznia? Mi történik, ha ekkor találkozik élete szerelmével, aki sportos, szép és még zseni is? Mi történik, ha a nő csak a sportos pasikra bukik? Hát... ezt olvasd el inkább!
    ___________________________________________
    Részlet
    ___________________________________________
    Néztem a tévét, közben előírásszerűen ettem egy nagy doboz kekszes fagyit. Mellé jöhet egy kis muffin. Némi sportműsor, elvégre kell egy kis sport az ember életében. Fene se gondolta, hogy ilyen nehéz meghízni. Bár inkább már a fogyásnál tartanék! Hurrá, reklámszünet, látogassuk meg a reklám helyét.

    Kézmosás közben belebambultam a tükörbe és töprengeni kezdtem. Ugyanazt láttam, amit az előző tükörnél. A fejem pufi. A szemeim keskeny rése a puffancsban olyan, mint egy disznófej szemei. Végül is elég turcsi az orrom. Tettem érte, hogy a háj alatt megmaradjanak az izmok, nem véletlenül híztam ilyen nehezen. Optikailag a lényeg, hogy a háj alatt. A kézfejem is pufi. Meg minden más. Még jó, hogy most legalább azt nem láttam, amit zuhanyozás után néz velem szembe. A mellkasom egy méretes díványpárnát utánoz, a hasam plöttyedten lógattyúzik mindenfele. Egy gyors risza, és egy hétig reng. A seggem is méretesre nőtt. Az ezzel szemközti régiókat inkább hagyjuk. Egyrészt külön tanulmány megtalálni, mégis hol van, másrészt utoljára majd két hónapja láttam élesben, külön segédeszközök nélkül. Azért többnyire eltalálom a vécét. Ha nem, akkor takaríthatok. Nagyot sóhajtottam. Még jó, hogy a felkérés nő nélkül talált, mert már régen sikítozva menekülne előlem. Amúgy se volt egy ideje toppon a hangulatom. A nőről jut eszembe! Azt értettem, hogy alig vannak a kövér pasik nővel, kinek kell ez a borzalom? Amit nem értek, hogy ha mégis, akkor hogy a fenébe? Nyakba kötött hassal se lehet odaférni egy nőhöz, akinek nincs lavórnyi mélyedés a hasában. Ha valahogy mégis összejön a balett, még csak nem is látni a nőt mellvonal alatt. Betakarná a hasam. Rémes lehet. Nem baj! Hál istennek nem én vagyok a nőfalás királya, legfeljebb nem keresek nőt, ameddig vissza nem nyerem férfi formámat. Az még eltart egy ideig, előtte még rongálódni kell.

    Visszafele battyogtam. Nem égetünk el fölöslegesen kalóriákat! Ráhuppantam a kanapéra, és nyakon csíptem a fagyit. Valami jó legalább legyen ebben a kórságban. Mindegy, nem panaszkodhattam, én voltam a sülthülye. Egy dolog, hogy szinte gyerekként tettem azt az idióta kijelentést, miszerint nem csak felgyúrni, lehájasítani is hajlandó lennék magam egy jó szerepért, de hogyan is lehettem olyan barom, amikor megkeresett a rendező szavam venni, hogy nem rúgtam ki két lábbal? No persze a szerep remek volt. Ha megcsinálom, ember nem mondhatja nekem többé, hogy csak bohóckodni tudok, mint akciókölyök. Végre megkeresnének bármilyen szereppel. És igen, kerestek. Ők, engem. A hiúságomat kicsit azért felpiszkálta. Emiatt is mondtam igent a forgatókönyv alapján. Oké, azt láttam, hogy a főszereplő egy erős, de kövér pasi. Mondta is a rendező, hogy azért ugrottam be neki, mert az erős pasi adott, látta a régi nyilatkozatomat, és mégiscsak könnyebb egy izmost felhizlalni, mint megerősíteni egy kövéret. Szóval igent mondtam. Nekiálltunk mindent megbeszélni. És csak akkor jöttem rá, milyen felelőtlen is volt az az igen. Nem valami tíz-tizenöt kilóról van szó, hogy a főszereplő dundi legyen. Kőkemény negyven kiló! És még csak harminckettőnél tartok.

    Eleinte eltakartam a ruhákkal. Egy idő után nem jött össze igazán. De azt a reggelt nem fogom elfelejteni, amikor félkómában és meztelenül kitámolyogtam reggel zuhanyozni, és szembejött velem egy meztelen, dagadt szörny. Ijedtemben felkiáltottam. Ő is felkiáltott. Majd megnéztem magam alaposabban a tükörben. Valami undorító látvány volt. És hol van még a vége! Attól a naptól nem hagytam el a házat. Nem adtam fel persze, én sose adok fel semmit, de az önbizalmam megszűnt létezni. A humorom nagyjából a durva önirónia szintjén áll azóta. És azt hiszem, depressziós is lettem. Nem tuti, mert szégyelltem bárkinek is elmondani, mit érzek. Én, a társaság közepe, a jókedvű fickó, aki mindent túlél. Ezt nem fogom. Sértetlen lélekkel nem.
    Jaszladany kedveli ezt.
  3. Kaylin Willard, a fiatal rendezőnő vizsgafilmjét készül forgatni. Sajnos sehol egy férfi főszereplő. Kipróbálja Daniel Wolfot, akinek eredetileg egy kis szerepet szánt. De Julie West, a főszereplőnő szinte ragyog a férfi mellett. Sikerül a kísérlet a profi színésznő mellé tett amatőrrel?
    ___________________________________________
    Részlet
    ___________________________________________
    ...

    Miközben hazafelé repültem feltöltődni a munka előtt, volt időm töprengeni. A New Yorkból keleti partra tartó repülőúton bőven ráér az ember. Hirtelen eszembe jutott az utcában az egyik kiskölyök, akinek cuki, játékos kiskutyája volt. Mikor eljöttem otthonról, még középiskolába járt, és a húga folyton nálunk lógott a húgommal. Mára már huszonéves lehet, pár éve nem láttam. Hugi elbeszéléséből tudom, hogy most is van cuki kiskutyája. Azt is, hogy a kislány más városban jár suliba, de ha kis mákom van, akkor a kölök otthon lehet.


    A család nagyon boldog volt, mikor megtudták, hogy két hétig otthon fogok lazítani. Főleg hugival lehetett madarat fogatni. Pár napig családi programokat szerveztek nekem. Nagyon jó volt addig nem kitalálni semmit, csak sodródni az árral. Hugival rengeteget beszélgettünk. Mikor a vizsgafilmről faggatózott, beugrott a kiskutya, tehát rákérdeztem, az általa lecukizott szomszéd kutya most is jól nevelt púderpamacs-e, mint az elődje volt. Meglepetésemre szénné vörösödött, majd kinyögte, hogy igen, most is bichon a szomszéd kutyus.

    – Hurrá! Ezek szerint megvan a kutya a filmhez, csak valahogy rá kell dumálni a srácot, hogy adja kölcsön egy kicsit. Majd nyaral a forgatás helyszínén, és kész. Remélem, nem utazott el a városból!

    Hugi döbbenten nézett rám

    – Mi? A kutyát el akarod kérni a filmedhez?

    – Aha. Úgy rémlik, az elődje nagyon jól nevelt volt, talán ez is az lesz. Bár nem kölyök, mint a sztoriban, de nem kell tanítgatni. Miért?

    – Majd én elkérem tőle!

    Megtekinthettem egyébként totál laza hugicámat mind a 23 évével, amint megint főtt rákot játszik. Nocsak!

    – Hát beszélj vele! Kéne a kutymák.


    Hugica elhussant, én pedig elnyúltam a napon. Ha meg lehet úszni egy megbeszélést, ússzuk meg. Hmm... Mennyi is lehet a kölyök? 24? 25? Ha emlékeznék rá, mennyivel volt idősebb a húgomnál... Egyszer csak lépteket hallok, majd hugit.

    – Nem adja kölcsön.

    – Miért? Nem mondtad, hogy forgatásra kéne, ő is jöhet, és bámészkodhat a csajok közt?

    – Nem érdekli a bámészkodás. Azt mondta, ha neked kell a kutya, menj oda érte te.

    – Hogy az a... Ez a kölök pimaszabb, mint emlékeztem!

    – Nem is kölyök! Felnőtt férfi! – Hugi ezt mély áhítattal mondta.

    Becsuktam a szemem. Rémlett egy tipikus nagykamasz szépfiú, meg egy bazi tasli, amivel jó atyja látta el a kölyköt, mikor a haverja kocsijának tetején utazott bulizni. A kislányok persze nézték, hogy milyen bátor, holott csak hülye volt. Ezen kívül tuti seggrészeg is, pedig még hol volt a nagykorúság! Ha mára azóta el is pimaszult... Te jó ég!

    Fújtam egy nagyot, és átkocogányoltam hozzájuk. Rajtam nem fog ki egy lányok kedvence ifjú titán!
    Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
  4. Egyedül futni veszélyes. Kivéve, ha közben találkozol egy határozott fellépésű, izmos és jóképű mentőangyallal. De egy mentőangyalnak is lehet szerencséje. Ki tudja, lehet, hogy ő talált rá az igazi fődíjra?
    ___________________________________________
    Részlet
    ___________________________________________

    Már majdnem ott voltam a kocsinál, mikor a semmiből dobbantva átrohant felette egy lány. Mögüle lábdobogást és ordibálást hallottam.

    – Ha elkaplak büdös rüffke, széttéplek!

    A lány hátranézett, és ez lett a veszte. Megbotlott, és fejjel a parkolóház egyik oszlopának csapódott. Felkászálódott, futott volna tovább, amikor a mellettem elrohanó két férfi elkapta és odavágták az oszlophoz.

    – Engem nem lehet csak úgy rugdosni! – kiáltotta a gusztustalanabb fazon.

    A lány megpróbált kikászálódni a karmaikból. Mindent bedobott, ami erejéből telt. Nagyjából itt tudatosult bennem a történet, addig leesett állal álltam. Odafutottam és lehúztam a nagyszájút a nőről.

    – Öregem, engedjétek el a lányt! Nem tudom, mi bajotok van vele, de ezt nem fogom hagyni.

    – Az a bajom vele, hogy egy nyomorult kis rüffke! – ismételte meg, hangosan ordítva.

    A közbelépésem hatására a csaj kicsit megnyugodott.

    – Attól még nem leszek rüffke, hogy nem hagytam magam elkapni, és tökön rúgtalak, te szemét! Nem azért futkostam, hogy rám induljon az első arra bagózó büdös barom!

    – Hoppácska! Ennyit erről. Húzzatok el, mert akit lecsapok, azért rendőr fog jönni, és a fogdában ébred!

    A nagyobb szájú alak megindult felém.

    – Ketten vagyunk, ha nem látnád, zsebpiszok!

    Betakartam, és nem köszönte meg. Megállapítottam, hogy életemben a második általam leütött alak legalább megérdemelte. Ahogy a haverja közeledett, rákészültem az újabb ütésre, de kikerült, felkapta a másik fószert és elhúzott.

    – Hogy vagy? Nem baj, hogy eltűntek?

    – Nem baj – támasztotta tovább az oszlopot. – Kösz. Rendes srác vagy. A városban senki sincs, akitől segítséget kérhetnék. Mondták a srácok otthon, hogy egyedül ne menjek futni, de nem gondoltam, hogy ilyen durva lenne. Ki akartam engedni a gőzt, eléggé felhúzott a becses család az imént mobilon. Nem jött össze, most még idegesebb vagyok!

    – Voltaképpen ráérek. Felajánlhatok díszkíséretet? Én is szeretek futkosni.

    – Köszi. Jól jönne, tényleg ki tudom így engedni a gőzt. Kate vagyok.

    – Taylor. Fussunk egy kört, mert itt a kocsi, azért vissza kéne érni a végén.

    – Oké! Szuper lesz! Ismered a környéket? Én most derítem fel.

    – Nem nagyon, bár többször jártam erre. Derítsük fel együtt.

    Nekivágtunk a környéknek, és futottunk vagy két órát. A végén visszaértünk a kiindulási pontra. Kinyitottam a kocsit.

    – Ajvé! Pont a kocsidat használtam dobbantónak?

    – Nem baj, bírja, már én is landoltam rajta. Hova fuvarozhatlak?

    – Az lenne a helyes válasz, hogy egy pár órája megismert srác sehova, de te ijesztően megbízhatónak tűnsz. Legalábbis megbízom benned. Ha elviszel valahova, ahol taxit hívhatok, nem tartanálak fel.

    – Nem tartasz fel. Hazaviszlek. Egy nap egy támadó szerintem elég volt még neked is.

    Megmondta, hol lakik, beállítottam a mobilom útvonal tervezőjét. Miközben mentünk, beszélgettünk. Elég sok mindenről. Kiderült többek között, hogy gyerekként került az államokba, itt nőtt fel, bár emlékszik a szülőhazájára is.

    – Két nyelvet és két kultúrát kaptam az élettől ajándékba – mondta nevetve.

    Észrevettem, hogy nézi a kezem a kormányon. Egy idő után idegesíteni kezdett a dolog.

    – Kate, mit nézed annyira a kezem? Félsz, hogy lecsúszik a kormányról? Nem fog.

    – Nem azért. – Oldalra pillantva észrevettem, hogy elpirul. – Csak olyan nyugodtan vezetsz, hogy átfutott a fejemen, hogy mindjárt elalszom. Általában ideges szoktam lenni, ha más kezében a volán. Fura, hogy ennyire biztonságban érzem magam egy teljesen ismeretlen férfi mellett, akiről nagyjából annyit tudok, hogy nem fél közbelépni, ha baj van, szereti a parkourt, és szeret mást is sportolni.

    – Ennek örülök. Jó, ha meg tudsz nyugodni.

    Egyre kevesebbet beszéltem hozzá, és figyeltem, hogy a feje olykor lebiccen. Egyszerre csak megcsiklandozta valami a karom. Odanéztem. Ahogy elaludt, automatikusan hozzám bújt álmában. Amikor megérkeztünk a szállásához, hagytam még aludni, nem volt kedvem felkelteni. Újra végigfutott az agyamon a látvány, amikor jó óra rohanás után megállt, körülnézett, leült az aktuális fal mellett, és elsírta magát. Percekig tartott, ameddig összeszedtem magam, és mellé mertem ülni. Ki tudta, ez után az élmény után nem borul-e ki még jobban tőlem. Elvégre én is férfiból vagyok. Átkaroltam a vállát, és hagytam sírni. Még jó, hogy volt a nadrágomban egy halom zsebkendő a múltkori egynapos náthám miatt. Hozzám bújt, és majd fél órán át tartott, ameddig megnyugodott. Utána meg nekiállt volna bocsánatot kérni. Leállítottam, megvártam, ameddig lehiggad teljesen, és mentünk tovább, amerre akart.


    Ahogy elnéztem, amint átölelte a karom, miközben rajta pihent a feje, annyira nyugodtnak tűnt. Ki tudja, mikorra higgad le valójában. Hirtelen riadt fel, megdörgölte a szemét. Ököllel, mint egy gyerek, majd körülnézett.

    – Már haza is hoztál? Mennyit aludtam? Miért nem keltettél fel? Biztos dolgod van!

    – Nyugalom, holnap délelőttig ráérek. Pont hazafele indultam, mikor berohantál az életembe.

    – De nem aggódnak érted, amiért még nem vagy otthon? Mit tudom én, szüleid, barátnőd, feleséged, akárkid?

    – Nem aggódnak értem. Nincs bejelentkezési kötelességem a szüleimhez – vigyorodtam el magam, elképzelve a helyzetet -, és nincs barátnőm aggodalmaskodni. És te miért nem a pasiddal futkározol?

    – Mert nem vagyok pasizós típus. A barátaim meg nem ebben a városban élnek. Hogy lehet, hogy egy ennyire rendes pasinak nincs barátnője?

    – Pillanatnyilag nincs. Nem azért szoktam szakítani, mert már ott van a másik. Ráadásul egyáltalában nem biztos, hogy olyan rendes vagyok, mint hiszed. Szóval nincs pasid?

    – Per pillanat nincs. Nagyon köszönöm, hogy ennyire aranyos voltál velem!

    – Még elkísérlek az ajtóig, hogy el ne vessz!

    Mosolyogva néztem, ahogy a szavaimra megint elpirult. Kiszálltam a kocsiból, kinyitottam neki az ajtót, és felkísértem a lépcső tetejéig. Megvártam, ameddig kinyitotta az ajtót, és elköszöntem tőle.

    – Taylor, köszönöm még egyszer! Igazi megmentő vagy.

    Búcsúzóul adott egy puszit, majd bement a házba.


    Rögzítettem a mobilban a címet, és elindultam a szálloda felé. Holnap nehéz napom lesz. Este még rám csörgött a húgom. Róla azonnal eszembe jutott Kate, és elmeséltem a mentőakciómat, meg a futkározást. No és hogy milyen aranyos csajszi!

    – Hülye vagy bratyó! Ezek után fogod magad, és hazamész a szállodába???

    – Pontosan tudom, hol lakik. Észen kell lennem holnap, tudod, hogy miért vagyok itt!

    – Tudom, az a hülye főiskolai díjátadó. Gondolom többnyire lányok írtak romantikus regényeket, ezért kértek fel téged.

    – Nem feltétlenül. A kiírás csak annyi volt, hogy irodalmi mű. Úgy tudom, szinte mindenféle műfajban érkezett be alkotás, a haikutól a regényig. És több is kalandos, történelmi és hasonló műfajokban mozgott, nem a lájtos romantikában. Mondjuk, az minden műfajba belefér. Lövésem sincs az ivararányról! A felkérést azért fogadtam el, mert kíváncsi voltam, miben nyomulnak mostanság az amatőr irkálók. El akarom majd olvasni az elsőket. A California egyetem szinte minden tagozatából érkeztek be művek. Kate-et holnapután vagy holnap este is megtalálom. Holnap este mégse, a fődíjassal kell töltenem a holnapi napot. Remélem, pasi, és nem ragaszkodik hozzá.

    – És utána? Felhívod?

    – Persze! Azaz... Én marha! Elfelejtettem a telefonszámát elkérni! – Beleérző húgom röhögését hallottam a telómban. – Ne vinnyogj, nem csak telefonból áll az élet, majd személyesen fogom megkeresni! Megyek aludni. Neked is javaslom.
    Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
  5. Egy légikatasztrófa ijesztő dolog. Pláne, ha nem tudni pontosan, hol zuhant le a gép, ezért nem találják meg azonnal, az utasok pedig egy lakatlan szigeten találják magukat.

    Ilyenkor jön jól a határozott fellépés, ami összetereli az utasokat. Csilla Németh alkalmas erre a feladatra. Neki köszönhetően a megmenekültek életben maradnak. Vajon Taylor Silverstone-ra, aki megmentette az életét, hatással van ez a fellépés?

    Olvasd el, és megtudod!
    ___________________________________________
    Részlet
    ___________________________________________
    Ne ess pánikba! Ne ess pánikba! Hülye vagyok, zuhanó repülőn az a normális, ha pánikba esem. Miközben az ilyenkor előírt pózban kuporgok, és hallgatom magam körül a sikítozókat, nekiállok imádkozni, hogy életben maradjak. Hogy minél többen életben maradjunk. Az ütközés nem is volt annyira vészes. És még élek. Nem nézem meg, mi recsegett mögöttem és mellettem. Ráér. Még mozgunk. Amikor egy zöttyenéssel megáll a gép, újabb reccsenés. Körülnézek. Az utolsó a szárny volt, ahogy leborotválta a fákat. A gép egy kisebb tisztáson állt meg. Megosztanám a hírt a testőrömmel. Akinek valami vasdarab áll ki a mellkasából. Ne ess pánikba! Még él!

    – Tudok segíteni?

    Alig hallható hangon felelt:

    – Már nemigen. Vidd el a tárcámat a családnak.

    Kiszedtem a tárcát a mutatott zsebből. De már nem volt kinek elmondanom, hogy megvan. Kikaptam a sporttáskámból a vállon átvethető kis táskát, beledobtam a tárcáját, meg az enyémet. Reméltem, hogy valami értelmes dolog is van benne. A vészkijáratok lent voltak, tehát amint volt hely, futottam lefelé. Elég kevesen úszták meg a BC-n. Talán lent többen lesznek, gondoltam. Hátranézve még láttam a gép végéből meginduló apró füstcsíkot. Lentről egy női hangot hallottam, szinte közvetlenül a lépcsőnél.

    – Segítsen már valaki!

    A hang teli volt kétségbeeséssel. Odaérve láttam, hogy aki kiabál, annak semmi baja. Egy széket feszegetett.

    – Mit segítsek?

    – A barátnőm beszorult, és nem bírom kiszabadítani!

    – Nem is fogsz tudni kiszabadítani. Nincs benned elég erő. Menj inkább lefele a gépről minél előbb!

    A hang teljesen higgadt volt. Mintha nem egy lezuhant repülőn szorult volna be, hanem azon agyalna, milyen sütit válasszon.

    – Engedj oda! – szóltam a lánynak.

    Félreállt, és idegesen nézte, mit akarok csinálni.

    – Nyugodtan szállj le, ide csak egy ember fér – folytattam.

    Kicsit töprengett, majd elindult kifelé.

    – Nincs elég helyed! – szólalt meg ismét a kimért hang.

    Még nem volt időm odanézni.

    – Nem baj, próbáljuk meg!

    Ketten rúgtuk és téptük a formáját vesztett ülést, amikor egyszer csak egy reccsenéssel végleg megadta magát. Félrelöktem, és odanéztem a nőre. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy egy kamaszlányt sodort elém a véletlen. Majd rájöttem, hogy csak alacsony.

    – Köszi! Menj csak, majd én is megyek.

    Ránéztem a lábára.

    – Fél lábon? Fogd meg a nyakam, kiemellek, utána kapaszkodj rám a lábaddal is. Úgy el fogunk férni.

    Nem vitatkozott, csinálta, amit mondtam. Az oldalán egy dudor a póló alatt. Kifele futottam vele a keskeny járóközön, közben megállapítottam, hogy alig lehet több ötven kilónál.

    – Hátulról egyre több a füst, és lángokat is látok.

    Még mindig ijesztően higgadt a hangon beszélt. Amikor a kijárathoz értem vele, levette a lábát. Ölbe kaptam, és már csúsztunk is lefelé. Amint leértünk, elkezdtem futva távolodni a géptől. Egyszer csak ismét megszólalt.

    – Feküdj!

    Védőn átöleltem és ráborultam, amikor hallottam a robbanást.
    tipasa, Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
  6. Azon gondolkodtam, ki kéne tennem a novelláimról és könyveimről egy kis ízelítőt, ami a hangulatukat megmutatja, mégse "lövöm le" velük a poént... Megpróbálkozom vele, és majd meglátjuk :)

    Tervem szerint ott lesz a fülszöveg is. Kíváncsi vagyok, ezek alapján ki szeretné elolvasni! :)
    Jaszladany kedveli ezt.