...Most elkezdtem magamnak uj celokat kituzni. Megtanulok angolul, de addig is szeretnek ismerkedni hozzam hasonlo koruakkal. Meg nem tudtam uj forumot nyitni, ahol Oregoni magyarokkal tudnek beszelgetni, hiszen csak most tevedtem ide veletlenul ebbe a forumba. Biztos vagyok abban,hogy lesz, aki reagal a levelemre. Budapesten rengeteg baratom volt. Szerettek hozzam jonni, a szervezett talalkozokra, ahol eltoltottunk kozosen egy-egy szep hetveget csaladostol.
Alandoan csorgott a telefonom, mindig volt valakinek valamilyen uzenete, amit "gyorsan" el akart nekem mondani.
Magamrol: 53 eves nagymama vagyok, 3 unokaval.
Eddig meg nem is talalkoztam soha veluk. Azt mondtak, hogy tobbe nem maradnak el tolem, akarhova is megyek, ok jonnek velem....
Jess, nyertél: valóban vannak, akik reagálnak! Pl. én szivesen beszélgetek veled igy irásban.
Nagyon meghatott az a magány ami abból a néhány sorból átjött, piszkos egyedül lehetsz ott Portlandban: nem könnyű barátkozni a világnak ezen a felén és duplán nehéz, ha ezt főleg kézzel lábbal kell tenni.
Marad a magyar közösség, amit sokszor nem is olyan könnyű megtalálni és pláne beilleszkedni. Sajnos még nekem se igazán sikerült/akarózott feltárni a magyar közösséget az én városomban sem.
Eleinte, frissenjöttként azt hittem nekem nem lesz szükségem a magyarokra, simán beilleszkedek a kanadaiak közé... Hát aztán kiderült, hogy ezek itt sokkal zárkózottabbak, mint mi otthon, a barátságosság nemigen megy túl az üres formalitásokon, még a szomszéddal se birtam ennél jobb szintre vergődni.
Aztán mire a helyi magyar közösség került volna sorra, addigra iwiw-en meg hasonló fórumokon tapasztalt stilus, üresség, belterjesség, no meg egy nem túl pozitiv élmény egy magyar családdal elbátortalanitott. Pl. még egyszer se voltam a magyar házban...
Begubózni és az emlékeken rágódni - sehova se vezet. Az unokák - nehéz ügy. Amig túl kicsik, az anyjukra szorulnak, nem jöhetnek ki hónapokra. Később az iskola nem teszi járhatóvá -- esetleg a nyarak, de pont akkor a legdrágább röpködni...
Talán legjobb minimál szinten megtanulni angolul aztán elmenni valami himihumi munkahelyre, nem annyira a fizetség, mint inkább a közösség kedvéért. A bejárás ad egy ritmust, kevesebb idő marad filózni és a munkahelyen akadhat néhány hasonszőrű.
És igen is (ez most főleg nekem, magamnak szól) ki kell lépni a komfortzónából és megtalálni a magyarokat.
Ezzel az egésszel csak annyit akartam, hogy tudd, nem vagy egyedül, sokunk küzd hasonló gondokkal, a megoldás kialakul valahogy.
Ne érezd kötelezőnek, hogy válaszolj, de ha hülyeségeket irok, csak korrigálj.
Ha akarod legközelebb elmesélem a Habibulinék és az Azarenko család sztoriját, ami a "társaságcsinálás" egy másik módját példázza...
A legjobbakat...