Brüsszelben tüntetett Brüsszel ellen a CÖF

Miután kiderült, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen a lex CEU miatt, Csizmadia László vezetésével a CÖF tüntetni kezdett az Európai Parlament előtt.

Bár az is lehet, hogy csak Orbán Viktornak szurkoltak, akinek szerda délután kell megvédenie a kormány döntéseit az Európai Parlamentben.

A tüntetők magyar és CÖF-ös zászlókat lengetve elénekelték a Himnuszt és a Tavaszi szelet.

Csizmadia László, a CÖF elnöke a Hír Tv, a közmédia és az Echo Tv stábjának elmondta, hogy kötelességüknek érezték, hogy kiutazzanak, mivel az Európai Parlamentben magyar ügyekről lesz szó. Úgy látja, „Magyarország ellen néha felerősödnek azok az erők, amelyek nem bírják elviselni, hogy akár a V4-ek, a régi szocialista országok kifejezetten erőteljesebben ragaszkodnak a szabadságukhoz, mint a jó életet megélt nyugati országok”.

Beszélt arról is, ha szükség van rá, akkor többen is kijönnek. Amikor egy ellentüntető a CÖF gazdálkodását firtató bekiabálással zavarta meg Csizmadia sorosozását, az elnök elmondta, hogy nekik nyitott a könyvelésük.

A hvg.hu tudósítója szerint némi gondot okozott, hogy a brüsszeli rendőrök nem nagyon tudták elmagyarázni nekik, hogy csak másnapra van engedélyük, mert a kormánypárti tüntetők hiányos nyelvtudásuk miatt ezt nehezen értették.

444

cof.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1542038

" Sötét a bánya,
De égnek benne mécsek.
Sötét az éj,
De égnek benne csillagok.
Sötét az ember kebele,
S nincs benne mécs, nincs benne csillag,
Csak egy kis hamvadó sugár sincs.
Nyomoru ész,
Ki fénynek hirdeted magad, ..."

(Petőfi - Világosságot!)
 
OK -- DE kinek koll vilagosodni ??
a nyelvi hianyossagbol kene mar kikecmeregni
 
Ez a kép engem a kötelezö április 4 menetre kiparancsolt tüntetökre emlékeztet.
-
Csoda, hogy nem félnek a "no go area" ba menni, ahol állitolag a muslemek uralják Brüssel utcáit.
 
L
Soros ellen szerettek volna tüntetni, de Brüsszel megtiltotta nekik, ezért aztán maradt Brüsszel.
 
Nevetséges, elmennek külföldre tüntetni alapvető nyelvtudás nélkül! Mert aki beszélni akar velünk az tanuljon meg magyarul, hiszen a magyar-nyelv, világnyelv és elvárható, hogy mindenki értse!
 
Nevetséges, elmennek külföldre tüntetni alapvető nyelvtudás nélkül! Mert aki beszélni akar velünk az
tanuljon meg magyarul, hiszen a magyar-nyelv, világnyelv és elvárható, hogy mindenki értse!
nnna hallod mijaz hogy nemertik a magyart ??? megilyet ??
canadaban a boltban szotagolva mondja a magyar vevo
a pi-ro-sat akarom -- kezsicsokulom haaat mee nem teccik ertenyi heee ?
 
Van még olyan hely ahol nem járatják le ezt a kis országot? Lobbiztak, hogy bejusson az EU tagállamai közé, most pedig az a cél, hogy kidobják onnan? Ha meg merik kérdezni mire költöttük a kapott pénzt rögtön ez a válasz? Ha annyira tisztességesek a vezetőink miért nem mutatják be a számlákat, miért nem bizonyítanak, miért kell ezt a népet lejáratni? Nem azt mondják, Orbán Viktor és társai csalók, azt mondják, a magyarok! Nem tudom elhinni, hogy egyetlen tisztességes ember sem ül közöttük! És tessék mondani, nem lehet csak simán, cirkuszok nélkül kilépni abból a csoportból amihez ennyire utálunk tartozni?
 
Nem tudom elhinni, hogy egyetlen tisztességes ember sem ül közöttük!
De van. 1 Évek óta szabadságon. Azért tisztességes még. :D
És tessék mondani, nem lehet csak simán, cirkuszok nélkül kilépni abból a csoportból amihez ennyire utálunk tartozni?
Lehetni lehet, de akkor nincs tovább euró, max. rubelt kalapozhatnánk, annak nem olyan jó az árfolyama.
 
OK -- DE kinek koll vilagosodni ??
a nyelvi hianyossagbol kene mar kikecmeregni
Mondjuk, ha Brüsszelben rám szólnának, belgául, hogy nem most van a tüntetésem ideje, jöjjek vissza holnap, hát perfekt belga tudással is azt mondanám, hogy nixdájcs.
OFF
Mielőtt szóvá tennéd: tudom, hogy Brüsszelben nem belgául beszélnek. :D
ON
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,865
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére