Ez vár a miskolci férfire, aki megerőszakolta kislányait

A férfi rendszeresen ittas volt és ilyenkor kézzel, ostorral, szíjjal ütötte feleségét és gyerekeit.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A Miskolci Törvényszék márciusban K. I. vádlottat folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntette miatt, mint különös visszaesőt 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Kné M.I. II.r. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A törvényszék a vádlottak szülői felügyeleti jogát K.A. gyermekükre nézve, illetve I.r. vádlott szülői felügyeleti jogát a jövőben születendő gyermekei vonatkozásában megszüntette. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

A bíróság szerint a házaspár közösen nevelte hét gyermekét. A férfi rendszeresen ittas volt és ilyenkor kézzel, ostorral, szíjjal bántalmazta feleségét és gyermekeit is. A folyamatos erőszak hatására nagyon féltek tőle. I.r. vádlott 4 kiskorú lányát 2009 és 2012 között rendszeresen megerőszakolta.

Ilyenkor II.r. vádlottat és a többi gyermekét elküldte otthonról. Volt olyan alkalom is, amikor a többiek a másik szobában tévéztek. Ha a sértett nemet mondott vagy ellenállt, I.r. vádlott nemcsak őt verte el, hanem a többi testvérét és II.r. vádlottat is.

A sértettek a fenyegetések és a bántalmazások miatt kilátástalannak tartották helyzetüket, segítséget senkitől nem kértek. II.r. vádlott nem akadályozta meg I.r. vádlottat az erőszakban.

images
 
Túl konzervatív a bíró. Szerintem neki rossz a szemlélete.
az igazság az hogy az egész rendszer rossz. mert bünteti aki megszegi a törvényt, de nem tanítja senkivel sem mi az hogy törvény és hogy hogy kell békésen élni egymás mellett. márpedig ha én nem tanultam hottentottául akkor miért felelek belőle és miért kapok egyest belőle. ilyenkor jön a felelősség kérdése, hogy ki ezért a felelős? nos ki? ki nevelte őt? a szülei. és ha ők nevelték ilyenné, akkor ők is felelősek a tettéért. de azt ne várjuk el egy mauglitól hogy atomfizikus lesz amikor még anevét sem tudja kimondani. márpedig ez az ember maugli, mert úgy viselkedik.

bíró? csak nevetek ezeken az embereken, mert elvileg neki a tényekre alapozva kellene dönteniük a törvény szerint. emlékszel a móri tömeg gyilkosságra(12 embert megöltek)? a bíró kaiser edééket 25 évre ítélte, miközben semmi nem szólt ellenük (ártatlanok voltak abban az ügyben). és ha van halálbüntetés akkor már nem élnének. és mi lenne a történet vége miután kiderül hogy bírói tévedés áldozatai? talán a rokonok kapnak egy kis zsebpénzt, de megölt volna 2 ártatlan embert az a fickó. és a bíróval mi történt? feljebb jutott a ranglétrán (!!!!). emberek, ezek döntenek a sorsunkról?!! megáll az ész. akkor mit várunk ezektől az emberektől? úgy döntenek ahogy kényük-kedvük akarja.
 
az igazság az hogy jogos a szavahihetőség megállapítása, mert mi van ha hazudik a gyerek (bár ilyet nem talál ki csak úgy), 1000 év semmiért? ha lenne egy kis gógyijuk a vizsgálóknak, akkor nagyon 1Xűen ráteszik a poéigráfot a gyerekre és abból 99.9% hogy kiderül az igazság. ha gyilkossági ügyben gyomoznak akkor ez nem kérdés, itt vajh miért nem tudják ezt használni?
Nem tudom, a poligráf használható-e gyerekeken. Azt viszont tudom, hogy az egész folyamaton gyökeresen változtatni kellene, mert legalább akkora sérülést okoz a gyereknek, mint maga az erőszak. El tudod képzelni, hogy egy felnőtt, akiben megbízott, többnyire az anya, végig hurcolja egy számára érthetetlen procedúrán, végig az az érzése, hogy nem hisznek neki és az egészben ő a bűnös? Közben újra és újra át kell élnie azt a szörnyű megaláztatást, amit az erőszak jelentett?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,171
Tagok
615,999
Legújabb tagunk
kata913
Oldal tetejére