A félhomályos ivót sűrű köd módjára ülte meg a cigarettafüst. Kétes alakok, lecsúszott alkoholisták, az éjszaka romlott figurái suhantak ide-oda Roberto mellett. A távolban valahol arany karika csillant egy tagbaszakadt, szakállas matróz fülében. Az ivó zsibongásában is jól kivehető volt egy mankó kopogása. Azután hirtelen egy kéz nehezedett Roberto vállára. Kissé ijedten fordult hátra, és félelme nem volt alaptalan. A kéz ugyanis nem ujjakban, hanem egy fényesen csillogó kampóban végződött! Kalózok - döbbent meg Roberto. - Ez lenne hát az út, ami a kincshez vezet.
- A következő körödet én és a cimboráim álljuk, testvér! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően a kampókéz, majd hozzátette: Jimbo vagyok, amolyan vezére ennek a díszes társaságnak. De szólíthatsz kapitány úrnak is... A tekercset, amit a kezedben tartasz, már jól ismerjük. Túlságosan is jól. Ravasz egy jószág, nekünk nem beszél. De a jelek szerint neked igen...