Napi áhitat
A hitetlen nép
"1Fenyegető jövendölés a látomás völgye ellen: Mi történt veled, hogy mindenki a háztetőkre ment? 2Csupa lárma, zajongás a város, vigadozik a vár! Sebesültjeidet nem kard sebezte meg, halottaid nem harcban estek el. 3Vezetőid mind egy szálig elmenekültek, nyíllövés nélkül kerültek fogságba. Mind fogságra jutottak, akiket csak megtaláltak, bármily messze futottak. 4Azért ezt mondom: Ne nézzetek rám, keservesen sírok! Ne zaklassatok vigasztalásotokkal, hiszen népem pusztulóban van! 5Mert zűrzavar, eltiprás és kavarodás napja jön az Úrtól, a Seregek URától a látomás völgyére. Aláássák a falat, és kiáltás hangzik a hegy felé. 6Élám fölveszi tegzét, jön harci kocsikkal, emberekkel, lovasokkal, Kír is pajzsot ragad. 7Gyönyörű völgyeid megtelnek harci kocsikkal, a lovasok felsorakoznak a kapu előtt. 8Leleplezték Júda védelmét: megszemlélitek azon a napon az Erdő-házának fegyvertárát, 9meglátjátok, mily sok rés van a Dávid városán, és összegyűjtitek az Alsó-tó vizét. 10Összeírjátok Jeruzsálem házait, egyes házakat leromboltok a várfal megerősítésére. 11Medencét csináltok a két várfal között a Régi-tó vizének. De aki ezt cselekszi, azzal nem törődtök, és nem látjátok meg azt, aki régóta készíti! 12Az Úr, a Seregek URa azon a napon sírásra és gyászolásra hív, kopaszra nyírásra és zsákba öltözésre. 13De csak vigasság és öröm van, marhákat vágnak, juhokat ölnek, húst esznek, és bort isznak: Együnk-igyunk, hisz holnap meghalunk! 14Kijelentette nekem a Seregek URa, hogy nem engesztelődik meg irántatok emiatt a bűn miatt halálotokig sem! - mondja az Úr, a Seregek URa." (Ézsaiás 22,1-14)
A"látomás völgye" - ez Jeruzsálem költői neve lenne - Kr. e. 701-ben kis híján az asszírok martalékává lett. Érthető, ha az ostromtól megviselt lakosok, miután a lapos háztetőkről körültekintve megláthatták, hogy a verhetetlennek hitt hódítók eltakarodtak, fergeteges népünnepélybe kezdenek. Mindenki boldog, csak a próféta keserű. Ő jól látja, hogy megszabadultak ugyan egy ember tervezte vésztől, de a kívánatos megtérés elmulasztása miatt az Örökkévaló megsemmisítő ítélete továbbra sem hárult el a fejük fölül. A nép megtéretlenségét, az Úr iránti hűtlenségét-hitetlenségét a testi létüket fenyegető ostrom leplezte le. Hogy bennünk mi lakik, az többnyire akkor lesz nyilvánvalóvá, ha sorscsapásokkal szembesülünk. A keresztyénségével hivalkodó magyarság általános megtéretlensége is csak a nagy világégést követő intézményesült istentagadás korszakában lepleződött le igazán. A kegyelettel emlegetettek, a hitükért lágert, börtönt, sőt a mártíriumot is vállalók ezrei sem feledtethetik, hogy ez időben több százezernyi egyháztag tűnt el, igaz "csak" lelkileg. Igen sok rangos keresztyén elöljáró átállt az ellenséghez, és ezzel meghalt, de nem a hitért, hanem a hitnek. Közösségünkből is nem egy ifjúsági vezető, gyülekezeti munkás osont el akkoriban Démász halálba vezető útján, a politikai vagy gazdasági érvényesülés igézetében. Némelyek viszont a titkon vagy nyíltan űzött élvhajhászattal próbálták közömbösíteni a főleg jogi létbizonytalanság nyomasztó hangulatát: "Együnk, igyunk, építkezzünk, utazzunk... Éljünk - jól!" Az említettek hűtlensége-hitetlensége nyilvánvaló. Ám mint vélekedjünk azokról, akik a 8-11-ben leírtakhoz hasonlóan mintha a jó részt választották volna? Akik a rontás elhárítása érdekében ügyszeretettől vezérelve buzgólkodtak. Néha a különféle támadások által veszélybe sodort gyülekezeti életet ápolva, vagy a diktatúra puhulását kihasználva különféle megmozdulásokat szervezve és imaházakat építtetve. Tény, hogy jórészt ezeknek a serényeknek köszönhető gyülekezeti és egyházi kereteink átmentése a mába. Ám ha csak ennyi történt, pusztán ezzel nem lehetünk elégedettek, mert Isten sem az. Az Úr előtt ma is utálatos a hittagadás és az élvek kergetése, de nem hatja meg a mégoly kegyes cselekvés sem, ha azt önmagában, az egyedül szabadító Úr Jézust kifelejtve tesszük meg előmenetelünk és megmaradásunk alapjává. Ezt elismerve mondjuk el imádságként a BGyÉ 230. énekének veretes sorait: "A szívemet átadom én, Ó, nézd, leteszek mindent lábad elé. Mi nélküled benne volt, kár és szemét. Uram, szívemet átadom én." /GyK/
Lázadás Isten királysága ellen
"1Jeroboám király tizennyolcadik évében Abijjá lett Júda királya. 2Három évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Míkájáhú volt, a gibeai Úriél leánya. Háború tört ki Abijjá és Jeroboám között. 3Abijjá indította meg a háborút négyszázezer válogatott harcosból álló haderővel. Jeroboám pedig nyolcszázezer válogatott harcossal indult harcba ellene. 4Abijjá kiállt a Cemáraim-hegyre, amely az Efraim hegyvidékén volt, és így szólt: Hallgassatok meg engem, Jeroboám és egész Izráel! 5Nektek tudnotok kellene, hogy az ÚR, Izráel Istene Dávidnak és fiainak adta Izráel királyságát, örökre megmaradó szövetséggel. 6De fölkelt Jeroboám, Nebát fia, Salamonnak, Dávid fiának a szolgája, és föllázadt ura ellen. 7Hitvány és elvetemült emberek gyűltek hozzá, és ellene szegültek Roboámnak, Salamon fiának, mivel Roboám még ifjú és lágyszívű volt, és nem volt elég erős velük szemben. 8Ti most azt gondoljátok, hogy elég erősek vagytok az ÚR királyságával szemben, amely Dávid fiainak a kezében van, mert nagy tömeggel vagytok, és veletek vannak az aranyborjak, amelyeket Jeroboám csináltatott, hogy isteneitek legyenek. 9Elkergettétek az ÚR papjait, Áron fiait és a lévitákat! Olyan papokat szereztetek magatoknak, mint más országok népei: akárki eljött egy fiatal bikával vagy hét kossal, hogy fölavassák, papja lehetett azoknak, amik nem istenek. 10Mi azonban megmaradtunk Istenünk, az ÚR mellett, nem hagytuk el őt. A papok az ÚR szolgálatában állnak, Áron fiai és a léviták is munkában vannak. 11Minden reggel és minden este égőáldozatokat és jó illatú füstölőszereket füstölögtetnek az ÚRnak. Sorba rakják a kenyeret a tiszta asztalon, meggyújtják az arany lámpatartó mécseseit minden este, mert mi megtartjuk Istenünknek, az ÚRnak a szolgálatát, de ti elhagytátok őt. 12Bizony, velünk van vezérünk, az Isten, és papjai zengő trombitákkal fújnak riadót ellenetek! Izráel fiai, ne harcoljatok őseitek Istene, az ÚR ellen, mert nem boldogultok!" (2Krónikák 13,1-12)
Sokan megvallják, hogy nem szeretik a történelmet. Nem tehetnek róla. Rossz szemlélettel mutatták be nekik a múlt eseményeit, csupán az anyagi mozgatórugókra és az éppen hatalmon levők érdekeire figyelve. Nekem szerencsém volt, atyai barátommá lett hívő történelemtanárom segédkönyvtárosaként órákon keresztül tanulhattam tőle az igazi történelmet, amely hús-vér emberek jó vagy rossz tetteinek láncolatában bomlott ki előttem, és ami a legfontosabb: a Mindenható által meghatározott erőtérben. Minderre a koronát áldott emlékű tanárom, Baranyai Mihály tette fel, amikor átszellemült arccal idézte az ifjúkorában megtanult mondást: "History is His story", azaz: "A történelem az ő története". Ha így szemléljük a múltat, és belőle okulva napjaink történéseit, akkor a kuszának tűnő jelenben is képesek lehetünk arra, hogy eligazodjunk. Ám ha ez nem valósulna is meg, tovatűnik az eseményekkel kapcsolatos tehetetlenségünk miatt kialakuló elveszettségérzetünk. Bár sokszor nem érthetjük, hogy mi is történik valójában, de azt tudhatjuk, hogy Isten kezéből nem csúsznak ki sem az események, sem a mi porszemnyi életünk. Igénk egy kettészakadt, a testvérháború küszöbén álló két országféllel foglalkozik. A leírásból nyilvánvaló - és ezt világi források is megerősítik -, hogy a mérhető tényezőket tekintve az északi országrész volt az erősebb. Az igeszakaszt továbbolvasva azonban megtudhatjuk, hogy végül mégis a gyöngébbnek vélt Júda győzött. Az esetünkben meghatározó lelki tényezők különbsége alapján a déli országrész javára billent a mérleg. Abíjjá király látnoki szavaiból megértjük, hogy az isteni szövetséget megtörők túlereje is kevés, hogy legyűrje a nagyon is gyarló, de az Úrral kötött szövetséghez ragaszkodva mégiscsak nemesebb júdaiakat. A golgotai váltsághalál óta minket már egy, a réginél becsesebb új szövetség kapcsol az Úrhoz egy testi és még inkább lelki veszedelmekkel fenyegető világban. Önmagunkban vereségre ítélt emberek vagyunk. Ám nincs okunk a kétségbeesésre. Abíjjá gyermeki bizakodását fölerősíti Pál máig érvényes hitvallása: "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róm 8,31) Megtérésünkkor szövetséget kötöttünk Urunkkal, s ezt gyöngeségünk tudatában, gyermeki bizalommal újítjuk meg minden egyes úrvacsora során. Tegyük ezt most is egy énekvers szavaival imádkozva: "Tégy foglyoddá, Uram, Akkor szabad leszek; Késztess megadnom önmagam, Győzelmet úgy veszek! Ha küzdve küszködöm, A földre roskadok, De ha karod lesz börtönöm, Akkor erős vagyok." (BGyÉ 314) /GyK/