Libanoni templomokat épít újjá a magyar állam 460 millió forintból

Harminchárom több száz éves templomot újítanak fel magyar pénzből Libanonban - idézi a hvg.hu az S4C News hírét.

Nem egyszerű felújításról van viszont szó, a cikkben megszólaló libanoni régész azt mondta, először fel kell fedni a templomok romjait, amivel meghatározhatóvá válik a koruk is, ezután következhet a restauráció és a renováció.

Egy másik régész azt mondta, egyes templomoknál kevesebb a munka, például csak meg kell erősíteni a falaikat és restaurálni a freskókat, de vannak olyan lerombolt templomok is, amelyeket teljesen újjá kell építeni, ez pedig hónapokig is eltarthat.


Forrás: Pixabay
Az egész régészeti projekt két évet fog igénybe venni, első lépésként 16 templomot restaurálnak, majd a második fázisban további 17-et építenek újjá és renoválnak 2020 áprilisáig.

A lap szerint a projektet a magyar állam finanszírozza, és 1,5 millió euróról van szó, vagyis jelenlegi árfolyamon több mint 460 millió forintról, amelyet a közel-keleti keresztény kisebbségek segítése érdekében áldoz erre a magyar kormány.
 
jajj ezt a malmot kihagyhattad volna.
Én úgy látom nem kár mert elindított egy olyan beszélgetést.
Amiből kiderül pont egy állatorvosi ló
Szívnek, szemnek kedves de nem lehetett megmenteni
Mikor szerették volna megvenni az önkormányzat nem adta el, pedig helyreállították volna. Őrlést terveztek, pici pékséget üzletet ahol a saját őrlésű lisztből készült volna minden.
Előkerült egy bürokráciai rossz hozzáállás .Vagyis a hivatal.
Aztán kiderült még az állami korrupció a magánosítás is közrejátszik.
Nem csak pont ott, hanem összes értékeinknél.
A Vízimalom kiindulópontján kellett kimondani:Az állami korrupciót a semmibe vett természet és műemlékvédelmet.
Mellékesen és racionálisan megjegyzem
Az első sem sikerült volna hosszútávon.
annyira más lett a szokásrendszer:
Őrlést terveztek, pici pékséget üzletet ahol a saját őrlésű lisztből készült volna minden
Nos az idegenforgalom az ami egy ilyet eltart.
Ám esélyt se adtak nekik, hogy talán mégis bejön és önfenntartó lesz.
----------------------
Azért is itt maradt a kérdés:
De mit csinálsz például egy szélmalommal?
Múzeumjellege miatt megtartják(helyesen)
Vannak a szélmalmok.
Mit csinálsz velük?
Vannak épületek amiből semmit nem lehet kihasználni úgy hogy a fenntartását fedezze a hasznosítás.
A szív fáj értük
Tehát csak skanzen lehet
Mennyi Néprajzi múzeumot látok látogató nélkül?
Miként mit lehet tenni?
Csak azt tudom azt ne amit a kormány most tesz magánba átjátssza az egész országot.
Majd a Balatont is körbekerítik
És Biztonsági őrök vigyázzák a lakosságtól.
Ilyen cinikus arroganciát még egyetlen kormány se tett.Ezért mondom mindég zsarnoknak Orbánt
Már minden valamit számító kastély rokoni kezükben van
 
Utoljára módosítva:
Nekem a hozzájárulások mikéntjével van a bajom. Egy ilyen ország mint Magyarország, ahol komoly szellemi kapacitás van azzal tudna leginkább hozzájárulni, ha az igen elismert építészei, régészei, történészei segítségét, sőt a műemléki helyreállításokban gyakorlott, a nemzetközi mezőny elején jegyzett szakemberei segítségét ajánlaná fel..
És még nagyon nagy pénzeket is hozna meg hírt.
Segítségként írtad
De 2-3 helyreállítás után.Világhírességgé válna és azok már pénzesek lehetnek.
Mennyivel jobbat tenne Magyarországnak,mint a jelenlegi konfliktuskereső politika.
 
tönkreteszik a Bükköt a "Lőrinc barátok",
Már lehet nem.
Mert megjelenik befektető versenytársként Orbán Ráhel.(egerszalóki szálló)
https://24.hu/kozelet/2016/02/25/orban-rahel-sajat-luxusszalloval-erosithet/
Ő pedig turisztikai szakember.Tudja mi az értékmegőrzés
Az egerszalóki szálló kezdésnek jó.Mészáros Lőrincnél van a többi fontos.
De oda meg közös cégként Megjelent Ráhel férje: Tiborc.
Vagyis minden turisztikai ág Orbán család kézbe vándorol
 
Utoljára módosítva:
nem személyesnek szántam a templomokról euban sok ország van hasonló véleményen
mo pedig felvállalta a kereszténység védelmét ezt persze másoknak azért nem kell kimondottan jónak tartani
a templom bontásból indult,nem a kereszténység védelméből
Ne vidd el
Arra megkaptad a választ:
Nem az első eset, hogy Immerath-ban lebontanak egy templomot.
Pontosabban ennek a templomnak az elődeit is időnként lebontották és teljesen újat építettek a helyére, vagy kicsit odébb.
-
Az első templom a 12. században épült, amit a 14. században lebontoztak.
Aztán azt is lebontották 1888-ban és egy újat húztak fel a helyére, 1891-ben lett felszentelve.
A templom tehát alig volt idősebb mind 110 esztendő.

-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,241
Tagok
616,007
Legújabb tagunk
Jacko333
Oldal tetejére