Na most már biztos, hogy álmainkban más dimenziókban, világokban vagyunk jelen.
Ma álmodtam a miénkhez hasonló, de mégis alapjaiban más jellegű világról. Lényegében minden hasonló volt, a tárgyak, eszközök, emberek, mégis mások.
Annyiban mások, hogy pl mindenki az itteni fizikai valójához hasonlított, de nem voltak öregek vagy nagyon fiatalok, sőt még párok is voltak, ahogy még tömegközlekedési járművekhez hasonló dolgok is.
Amire még emlékszem, hogy egy gyerekkori ismerősömmel beszélgettem, akivel egyébként nem találkoztam már nagy régen. Nagyon hasonlított kinézete a fizikális megjelenéséhez, mégis valahogy "tisztább" volt. Értve ez alatt, hogy nem voltak rajta láthatóak a fizikális elmacskásodás jelei. Nem voltak testi hibák meg ilyesmi, hanem teljesen mindenki valahogy "szép" volt mondhatni.
És azért tudom biztosan, hogy ez valami alternatív valóság, mert az ITTENI életünk dolgait is megbeszéltük ott. Teljesen tudatában voltunk sokan, hogy van egy itteni életünk is.
Megbeszéltük pl, hogy az elkövetkező napokban miket fogunk valszeg csinálni, illetve tudatosan készültünk bizonyos dolgokra, ami az itteni létezésünkkel kapcsolatos. Teljesen tudatában voltam álmom alatt annak, hogy nekem van egy itteni életem is. Ami pedig valahogy kapcsolódik ahhoz.
Voltak más ismerőseim is ott. Olyanok is akikkel én ebben a fizikális létemben még nem találkoztam. Sőt ismerkedtem is.
Ami nagyon más volt abban a világban, hogy látszott az embereken elég jól, ki milyen hangulatban van, sőt közelebbről még az is ki mire gondol.
Mindenki körül volt valami kis felhő szerű burok, ami nagyon átlátszó volt, de még lehetett látni. Valakinek elmosódottabb volt valakinek meg annyira tiszta, hogy szinte nem lehetett észre venni.
Emlékszem mentem valahová egy szép mesterséges, de természetesnek tűnő úton ami egy park mellett volt. Ezt megelőzően meg valami közlekedési járműben voltam. Ebben több ember volt, mint valami busz vagy ilyesmi.
Ami furcsa volt még, hogy arra is emlékszem, hogy mintha több nap eltelt volna ott. Ugyanis emlékszem ezt az utat többször is megtettem. Hogy pontosan hova mentem onnan az már nem világos, de valami helyre (talán valami oktató helység szerűbe) mentünk többen is.
Bár sok ismerősöm más irányokba ment.
És ami azt illeti ott is voltak olyan érzéseim mint pl féltékenység.
De más szinten, nem olyan meghatározó érzés volt. Mert valahogy jobban megértettük egymást, nehéz ezt leírni.
Átláttunk egy bizonyos szintig egymáson.
Minél inkább csak önmagára figyelt valaki annál kevésbé volt erre képes, de egy bizonyos szintig mindenki képes volt rá. Tehát ott ez is hozzá tartozott a kommunikációhoz, hogy ismertük egymás érzéseit. De még nem olyan magas szinten mint amit én egyszer más közegeben életem meg. Viszont így is egy jóval kiegyensúlyozottabb világ volt mint pl ez. Ahol elnyomjuk a multidimenzionális ismereteinket.
Így voltak ott olyanok is akik, kicsit szomorúbba voltak ,vagy éppen gondterheltek, szerelmesek.....sőt ezt is lehetett látni ki az aki kevésbé tudatos. Az olyan volt mint aki össze-vissza botorkál és mélabús volt. Látszott, hogy nem ott volt tudatilag teljesen, hanem egy más világbeli (talán itteni) gondok foglalkoztatták. Nem látta át, hogy ő sokkal több annál mint az aki ott él.
Szal nagyon érdekes volt.