A konkrét esetről, amit írsz az a véleményem, hogy luxus egy tiflopedagógus szakértelmét nem kihasználni (ahogy luxus és pazarlás bármely más szakember szakértelmét nem kihasználni...) Nem tudom, hol dolgozol, de nagyon sok hajmeresztő dolog megtörténik Nálatok, persze tudom, írtad már, a vezetőtök nem épp a szakma és az emberség mintapéldánya.... Ahogy írod, arra gondolok, hogy gyógyped intézmény vagytok, de akkor hogy lehet, hogy szakokban gondolkodtok és hogy lehetnek tanítók nálatok. Nem értem..... De úgy látszik, nálatok már megvalósult az, ami a jogszabálytervezetben nálam kiverte a biztosítékot! Az is megfordul a fejemben, hogy az sni gyerekek ellátatlanságának nehézségeit szőnyeg alá söprik, eltagadják és még mi, gyógypedagógusok leszünk az ellenség..... Sokak szemében amúgy is csodabogarak vagyunk, mert nem férünk bele az átlagba, a szokásosba, ahogy a gyerekeink se..... De ez már lehet, hogy paranoia...
Erről szól, amit föntebb írtam gtszg által megosztott jogszabálymódosítás tervezetéhez kissé pongyolán itt:
http://canadahun.com/temak/szaktanácsadás-szakértés-tanfelügyelet-ii.55517/page-692#post-5110389
Aztán gsztgtől kapott e-mail címre összeszedettebben ezt írtam:
Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról gyógypedagógusként írom a véleményemet.
Az anyag egy pedagógiai fórumon került hozzám, sajnos néhány órával a véleményezési határidő lejárta előtt, így idő híján egyetlen kérdéskörre reagálnék, amely a munkám révén érint, és amelyről csaknem 30 éves szakmai tapasztalat birtokában merek véleményt alkotni.
"A hatályos szabályozás értelmében az értelmi fogyatékos tanulók szegregált oktatásában teljes „gyógypedagógus-kényszer” van, melynek feloldása bizonyos esetekben, tantárgyak körében indokolt, hogy a
megfelelő oktatás részükre is biztosítva legyen.”
Úgy értelmezem, hogy a gyógypedagógusok által nyújtott nevelés-oktatást nem találják a törvényalkotók megfelelőnek a tanulásban és értelmileg akadályozott tanulók számára. A magyar gyógypedagógus-képzés világszínvonalú volt évtizedekkel ezelőtt is és úgy vélem, mostanság is magas színvonalú. A gyógypedagógusok jellemzően elhivatott, a sérült tanulókért és családjaikért tenni akaró és tudó szakemberek. Sajátjuk, hogy önképzéssel, különböző egyénre szabott módszerkombinációkkal igyekeznek minden gyermekből a lehető legtöbbet kihozni, őket egyéni fejlesztésben részesíteni nevelő-oktató munkájuk során, melynek színtere az általuk tanított valamennyi tantárgy lehet. Megdöbbentem, és szomorúan olvastam, hogy ez a törvényalkotók számára nem megfelelő.
Túllépve ezen értetlenségemen, amelyet szakmailag megalapozatlannak vélek, megfogalmaznék néhány szakmai érvet tervezett változtatással kapcsolatban.
A "rajz, testnevelés, informatika, technika, ének-zene, etika és az egyes kerettantervek által tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyak oktatását elláthatja a tantárgynak megfelelő szakos tanár is", változtatással kapcsolatban több problémára hívnám fel a figyelmet:
· a szakos tanár ezen tantárgyak gyógypedagógiai tantárgypedagógiáját nem tanulta,
· nem látja az egyes tantárgyakba építhető egyénre szabott fejlesztési lehetőségek összefüggéseit és együtthatását a teljes személyiségfejlődésre,
· a gyógypedagógus nem véletlenül tanít egy csoportnak szinte minden tantárgyat, ugyanis a tanulásban és értelmileg akadályozott (és nem a tervezetben használt korábbi terminológia "enyhe értelmi fogyatékos és középsúlyos értelmi fogyatékos”) gyerekek/tanulók jellemzően egy-egy felnőtthöz kötődnek (gyógypedagógiai pszichológia)
· szakmai szempontból az adott gyógypedagógus pedig, tudja, hogy a gyermeket/tanulót a különböző tantárgyak keretei között hogyan, miként fejlesztheti. Hogyan-miként kompenzál egy-egy sérült területet a másikkal a gyermek/tanuló és ezt a folyamatot hogyan segítheti a gyógypedagógus. Ezek tantárgyakon átívelő, komplex kognitív és pszichés folyamatok, amelyeket egységben szemlélve a gyógypedagógus segít.
A hatékony fejlesztés, gyógypedagógiai nevelés-oktatás alapvetése, hogy a gyógypedagógus nem a tantárgyát, tantárgyait tanítja, hanem a gyermeket/tanulót és ennek eszköze lehet egy-egy tantárgyba épített ismeretátadás, de mindenekelőtt készség- képességfejlesztés, vagy éppen terápiás eljárás.
Például a testnevelés tantárgy a tanulásban és értelmileg akadályozott tanulóknál zömmel mozgásfejlesztés, sokszor regressziós terápiás elemekkel, egyensúlyfejlesztéssel, mozgáskoordinációs fejlesztéssel, ayres terápiával, TSMT-vel, sorolhatnám, hisz a gyógypedagógusok repertoára változatos és a tanulók egyéni képességeihez igazodik. Mint írtam minden mindennel összefügg, a mozgás pedig minden kognitív funkció alapja, ha jó a mozgásfejlesztés, az segíti az egyéb tanórákon történő tanulási folyamatot is.
A tanulásban és az értelmileg akadályozott gyermek személyiségfejlődésének elősegítése nevelésük-oktatásuk végső célja, mellyel elérhető a majdani társadalmi integrációjuk, mely nem csak egyéni, hanem társadalmi érdek is. Ehhez pedig szintén szükség van arra, hogy a felsorolt tantárgyak, különösen az ének, a rajz a gyógypedagógus eszköze lehessen ebben a folyamatban. A technika tantárgy megfelelője a technika, életvitel és gyakorlati ismeretek című tantárgy, szintén olyan speciális tartalmakkal bír, amelyek a tanulásban akadályozott tanulókat az önálló életvezetésre, a majdani társadalmi integrációra készíti fel. Nem tudom, hogy az általános tanárképzésben részt vevő pedagógus kollégák milyen ismeretekkel rendelkeznek ennek a tantárgynak a tantárgypedagógiája tekintetében.
A módszertani kérdésekről hosszasan írhatnék, egészen más módszereket, módszerkombinációkat kell alkalmaznunk nekünk, gyógypedagógusoknak, mint amilyenekre az általános tanárképzésben szert tesznek kollégáink.
Azt gondolom, hogy az említett jogszabályi változtatás pedagógustársaink megfelelő szakmai felkészítése nélkül nem hozza meg a várt eredményt.
A gyógypedagógus-képzés megerősítésével, kiszélesítésével válna orvosolhatóvá a javaslatban említett gyógypedagógus hiány.