Kommandót küld a CEU-s oktatókra a Fidesz

Külön kommandót állított fel a CEU-s dolgozók vegzálására a Fidesz, noha úgy tudni, Orbán Viktor Brüsszelben megígérte: azon lesznek, hogy megegyezzenek az egyetemmel – írja a Népszava.

Az EMMI közlése szerint a minisztériumban felállított “szakmai grémium feladata lesz többek között a külföldi egyetemek foglalkoztatási jogviszonyainak vizsgálata, munkavállalóik tartózkodási és munkavállalási engedélyének vizsgálata és egyéb jogi kérdések is”

Ebből kitűnik: az égvilágon semmit nem számított Orbánéknak a világméretű tiltakozás, sőt az sem, hogy a Fidesz európai pártcsaládja, az Európai Néppárt hétvégén keményen számon kérte rajta a jogsértést.

orban-hazudik-1.jpg


Tehát semmi jele, hogy visszavonulnának, pláne, hogy Kósa Lajos tegnap közölte az ATV-ben:

„A törvényt annak ellenére sem módosítaná utólag a Fidesz-frakció, ha az Európai Bizottság ezt kérné”

Ráadásul Palkovics László is megnyilvánult, ő egy jobboldali kanadai újságnak nyilatkozva egyebek mellett azt mondta, hogy a a CEU rektora, Michael Ignatieff

túszul ejtette az akadémiai szabadságot Magyarországon”

és a „a saját érdekében médiaháborút indított az Orbán-kormány ellen”.

Hozzátette azt is, hogy CEU nem hajlandó tárgyalni a kormánnyal, amit az egyetem csuklóból cáfolt: a a jogszabály hatályba lépése óta eltelt három hétben a kormánytól senki sem tárgyalt a CEU-val – tudatták.

Hogy mennyire nem érdemes Orbánnak elhinni még azt sem, amit kérdez, mindennél ékesebben bizonyítja ez a videó.

ceu2.jpg
 
szoval azt irod hogy a szocialista vilagba a legjobbat kuldtuk nyugatra de ez azert volt mert ok jobban fizettek erte pl markaval
de akkor az itt arultra ra volt irva hogy masodosztalyu
most meg ugy van hogy ok kuldik ide a rosszabbat es mi tobbet fizetunk erte mint ok a joert es szerinted ez igy rendbe van
Valóban így történne?
 
Szerintem azért az orosz is tudta, hogy mit kap a pénzéért (vagy ki tudja miért cserébe, az azt a klíring rendszert sose bírtam megemészteni). Nem véletlen, hogy csak addig volt jó a zakuszka, amíg nem kellett dollárral érte fizetni.
penzeert????
cserekereskedelem folyt
a domping volt a lenyeg es nem a minoseg
csak hogy eleg legyen ---bar sohasem volt eleg
 
uggggyan maaaa
te az eletben nem dolgozol meg halovany kozeleseben SEM annyit amennyit egy
nyugat-europai vagy amerikai
pihenj bele ez teny
ha annyit kene dolgoznod belehalnal
nem tudhatod hogy en mennyit dolgozok ne sertegess
pl mond meg nekem hogy ha van ket favago es mind a ketto pontossan ugyanannyi fat vag ki naponta akkor a magyar mier kap sokkal kevesebbet mint pl az osztrak
itt konnyebben ki lehet vagni a fakat vagy mi

szerintem te nem dolgoztal meg az eletbe sose csak beszelsz
 
en nem lattam olyat hogy pl az aldiba vagy a tescoba lenne ugyanaz a marka nyugati meg keleti kivitelbe

Az aldinál sokmindent lehet kapni, néha még számitogépet is de a bázist standard produktok viszik. Probálj talán az ottani vezetökkel beszélni.
-
A döntö tudod az, hogy a Nutella vásárlásnál, mindegy, hogy hol veszed, nem kérdezik meg melyik ország állampolgára vagy.
-
Tehát amit Orbán Viktor veletek el akar hitetni, amivel heccel benneteket az EU ellen:
A V4-ek meg fogja akadályozni, hogy Európa élelmiszer-szemétlerakójaként kezeljék a közép-kelet-európai országokat” – tette egyértelművé." az egy Göring féle propaganda.
-
 
akkor szerinted az rendbe van hogy ugyanazt a dolgot aminek ugyanaz a neve a gyartoja meg a szarmazasi orszaga is ugyanugy eu itt roszabb minosegbe aruljak nekunk tobb penzert mint becsbe
Végig követted mit írtam?
Hogy a rosszabbért ki mi a felelős.
Azt is hogy nincs eligazodási pont?
Mi a megbízható termék nem derül ki semmiről.
 
penzeert????
cserekereskedelem folyt
a domping volt a lenyeg es nem a minoseg
csak hogy eleg legyen ---bar sohasem volt eleg
Azért írtam zárójelben, hogy ki tudja miért. :)
Ha egyszerű, kétoldalú cserekereskedelem lett volna, akkor még tiszta is lenne, de így, hogy a magyar vitt az orosznak savanyúságot, az orosz a savanyúságért cserébe a románnak olajat, a román meg küldött dáciát nekünk - szóval hosszú. :D
De működött, az isten se tudja, hogy miféle csoda folytán, de működött.
 
Az aldinál sokmindent lehet kapni, néha még számitogépet is de a bázist standard produktok viszik. Probálj talán az ottani vezetökkel beszélni.
a mosopor szerintem standard produkt
A döntö tudod az, hogy a Nutella vásárlásnál, mindegy, hogy hol veszed, nem kérdezik meg melyik ország állampolgára vagy
igy nem kerdezik meg itthon mindenki rosszabbat kap a boltba meg a nemet is ott meg mindenki jobbat kap meg a magyar is
de tudod en pl budapesten lakok es nem jarok minden nap bevasarolni becsbe vagy berlinbe
tehat ha ide rosszabbat kuldenek akkor en mindig a rosszabbat veszem itthon te meg a jobbat nemetorszagba
de ha eljossz ide akkor itt te is a rosszabbat fogod megkapni
 
En halal pontosan tudom milyen a magyar munkaero es milyen egy kinai vagy philippin
nyugodt leheccccc ha valaszthatok eszem agaban sincs
egy lusta es allandoan siro es panaszkodo loggo magyart alkalmazni
mert bizony ccsak nagy pofa van produktum meg zero

ezzel szemben a kinai kussban halaval teszi a dolgat
 
Beazonosíthatóság?
Szerintem Nutella, aminek a német ill. magyar árát hoztam, csak egyféle van. Létezik sok-sok féle mogyorókrém, de a széles választékból csak egy viseli, viselheti a Nutella nevet.
Azt én is aláírom, hogy mogyorókrém és mogyorókrém között legalább akkora különbség lehet, mint a Dacia és a Ferrari Testarossa között, árban és minőségben egyaránt.

És éppen fordítva, a jó minőségű német, ill. olasz forgalomban lévő kerül feleannyiba, mint a magyar Tescoban kapható akciós árú termék. :)
Ezért kérdeztem Ernőtől, hogy tüntessünk mi is, hogy Tescot akarunk? :D

Kedves CasaLoma
-
Valahol olvastam, hogy Németországba Lengyelországba gyártott Nutellát is lehet kapni, aminek az ára olcsobb, az ottani bérek miatt. Utána kell nézni.
 
En halal pontosan tudom milyen a magyar munkaero es milyen egy kinai vagy philippin
nyugodt leheccccc ha valaszthatok eszem agaban sincs
egy lusta es allandoan siro es panaszkodo loggo magyart alkalmazni
mert bizony ccsak nagy pofa van produktum meg zero

ezzel szemben a kinai kussban halaval teszi a dolgat
nem tudom hogy hol laksz de ha ilyen vagy akkor telleg gondod lehet a munkaban
 
Arra azt mondják, azért nem mos olyan jól az otthon kapható Ariel, mert túl kemény a víz.
Szerencsére az itt vett és innen hazavitt Ariel ezt még nem vette észre, és teszi a dolgát rendesen, nem szabotálja a tisztára mosást a vízre hivatkozva. :D
es ennek van valosagalapja is
adjal hozza vizlagyitot ---- a mosogep is tovabb el ...
 
igy nem kerdezik meg itthon mindenki rosszabbat kap a boltba meg a nemet is ott meg mindenki jobbat kap meg a magyar is
de tudod en pl budapesten lakok es nem jarok minden nap bevasarolni becsbe vagy berlinbe
tehat ha ide rosszabbat kuldenek akkor en mindig a rosszabbat veszem itthon te meg a jobbat nemetorszagba
de ha eljossz ide akkor itt te is a rosszabbat fogod megkapni
Hogy tapasztalataink szerint ez így van.
Eddig a vélemény, bizonyítani objektív mérésekkel nem igazán lehet.
Bár szerintem az se biztos hogy olyat küldenek.
Hanem olyat rendelnek vagy fogadnak el.
Ez pedig a magyarországi kereskedelem hibája.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,332
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére