Egy szaúdi nő miniszoknyában sétált, most keresi a rendőrség

Szaúd-Arábiában komoly internetes vita kerekedett abból, hogy a hétvégén egy nő feltöltött a Snapchatre egy videót, amin miniszoknyában, és ujjatlan, a hasát szabadon hagyó felsőben sétál egy Rijádtól északra lévő műemlék erődben.

Nem egészen 24 órával később a szaúd-arábiai királyi erkölcsrendőrség, az Erény Előmozdításáért és az Erkölcstelenség Megelőzéséért Felelős Bizottság már jelezte is, hogy nyomoznak az üggyel kapcsolatban.

Mivel a nő egy viszonylag ismert blogger, sikerült is azonosítani, ezért letartóztatási parancsot is adtak ki ellene.


A közösségi médiában ellentétes nézetek csaptak össze, többen méltatták a nőt a bátorságáért, mások viszont a megbüntetését követelik, mert megsértette a törvényeket, márpedig a törvényeket be kell tartani, még akkor is, ha nem tetszik, hiszen mi lenne a világgal, ha mindenki csak a neki tetsző törvényeket tartaná be. Volt olyan Twitterező is, aki szerint már csak azért sem maradhatnak csendben a rend pártján állók, mert az emberi jogi aktivisták most majd védelmükbe veszik a nőt, és azt mondják majd, hogy ez a viselkedés is a személyes szabadság része, ez pedig egészen felháborító.

Nehéz eldönteni, hogy ez Szaúd-Arábiában vicc-e vagy nem, de volt olyan is, aki azt írta, hogy ha ezt eltűrik, akkor a végén a liberálisok még meztelen nőket és koedukált mozikat is akarnak majd, meg énekelni és táncolni.

A nő pártján állók viszont arról posztoltak, hogy bezzeg, ha külföldiek vannak ilyen ruhában, azzal senkinek semmi gondja, ráadásul Trump lánya is a megengedettnél rövidebb szoknyában járkált Szaúd-Arábiában, és azt órákon át közvetítette az állami tévé.

(BuzzFeed)

t97NNtR98ZTb9Pe_.jpg
 
Pár hónappal ezelőtt egy cikkre úgy reagált itt valaki, hogy hazugság az egész, mert Szaúd-Arábia felvilágosult ország!
Ennyit a felvilágosult országról! Elképzelni sem merem mi vár erre a nőre, ha letartóztatják!
A törvényekkel nem egyetérteni kell, hanem betartani. Ilyen egyszerű. Lázadozni meg nem ott kell, ahol megkövezik érte.
A véleményem nem azt jelenti, hogy egyetértek ezekkel a törvényekkel, helyesnek tartom az alkalmazásukat. Ahogyan elvárnám az Európába beözönlő muszlimoktól a mi törvényeink betartását, ugyanúgy jogosnak tartom, ha az ő hazájukban elvárják az ő törvényeik tiszteletét.
 
10 pont a bátorságáért ☺ és ami 7gaz az igaz a törvényeket a túristáknak is be kéne tartania.... ha meg nem milyen törvény az.... igaza van
 
A törvényekkel nem egyetérteni kell, hanem betartani. Ilyen egyszerű. Lázadozni meg nem ott kell, ahol megkövezik érte.
A véleményem nem azt jelenti, hogy egyetértek ezekkel a törvényekkel, helyesnek tartom az alkalmazásukat. Ahogyan elvárnám az Európába beözönlő muszlimoktól a mi törvényeink betartását, ugyanúgy jogosnak tartom, ha az ő hazájukban elvárják az ő törvényeik tiszteletét.
Végül is igazad van, költözzön el a hazájából ha meg nincs hozzá kedve kussoljon, ne lázadozzon!
 
Ennek a "királyi erkölcsrendőrségnek" tudnék találni komolyabb elfoglaltságot; nyílt titok, hogy a szaúdi előkelők, hercegecskék, tisztségviselők milyen erőszakos, pedofil, undorító szexuális játékokra szoktak pénzt és időt fordítani.
Szóval a vélt kulturális és/vagy erkölcsi felsőbbrendűségük egy ordas nagy hazugság. Ez a lány meg egy vakmerő hős az én szememben.
 
Remélem jól értem az iróniát?
Igen, jól érted!
Furcsa világ ez.
Az egyik hírhez úgy reagálnak emberek, hogy milyen szörnyűség burkát húzni a nőkre, egy másik hírre meg úgy reagálnak, hogy úgy kell neki, miért nem tartja be a törvényeket!
Az egyik hír arról szól, hogy a nők zokszó nélkül felveszik, és hordják, a másik hír arról szól, hogy a burka helyett miniszoknyát és rövid pólót húzott magára, nem forgalmas közterületen, egy eléggé elzárt és elhagyatott erődben!
Az egyik hírnél felteszik a kérdést, miért nem tiltakoznak?
A másik hír egy fiatal nő tiltakozása, reagálás, miért nem tartja be a törvényt?
Ez ám a következetesség!
 
ha megerte lelke rajta --majd maskorra megtanulja mi is az a tisztelet

Hogy megérte-e neki miniszoknyában tenni pár métert?
Volt pár olyan perce amikor szabadnak felszabadultnak érezhette magát, még akkor is ha tudta, hogy az éltével játszik.
Hogy lesz-e máskor?
Ha letartóztatják jó esetben csak börtön, és inkább nem részletezem mi vár rá. De, hogy onnan hogy jön ki?
Azt rábízom a képzelőerődre! Csak annyit mondok, ha egy nőnek kilátszik a cipője a ruha alól akár a helyszínen, az utcán is megölhetik, mert vétett a saríia törvénye ellen!
 
ez sem igaz !! negyed generacios muzulman nonek eszebe sincs azt letenni
sot a minap lattam kapott az unokaja is
pedig semmi sem kotelezo a szabad vilagban
Hát, az biztos, hogy hazudok! Mindenki igazat mond én meg a kisujjamból szopom amit írok, de nincs mit tenni, ez van.
Na meg ez, bár ez is tuti hazugság, hiszen tőlem származik!
Szaúd-Arábia ott tart, hogy a mind több kivégzés miatt Rijád kénytelen volt nyolc állást meghirdetni hóhérok számára, „vallási funkcionárius” néven.
 
Nehéz eldönteni, hogy ez Szaúd-Arábiában vicc-e vagy nem, de volt olyan is, aki azt írta, hogy ha ezt eltűrik, akkor a végén a liberálisok még meztelen nőket és koedukált mozikat is akarnak majd, meg énekelni és táncolni.
Meggondolandó.
Hát nem akarnak nyugati mintájú társadalomban élni.
És kész de hát ezt tudjuk.
A globalizációnak is sok ellenzője van.
Nem is csodálkozom.
Aztán megint kik háborodnak fel leginkább AZ Ő ÜGYEIKEN?
Hát a nyugaton élők.
 
NEM ehhez semmi koze vallasnak
ez az adott orszag culruraja
tarts be
a sziktusi capolnaban sem csatogatsz be fedetlen vallakkal
es rovidnadragba
ez csak egy minimum megtisztekem az adott culturat

Ennek semmi köze a "culturához". Magyarul kultúrához...Ez egy agyament, beteg ország, beteg hétköznapjai egy vallás betegen értelmezett köntösébe csavarva. Ha ez a hír igaz, akkor ez a lány már rég nem él, kínzás után kivégezték. Néhány családtagjával együtt. Hogy lehet idehozni a Sixtusi Kápolnát?! De ha már felvetetted, ha beakarsz menni ujjatlan pólóban, akkor elkap a vallásrendőrség, megkínoznak és kivégeznek??? Egyébként Szaud-Arábia marhára nem kér a te tiszteletedből, mert kapásból marhára nem kíváncsiak rád, az országba be sem léphetsz...sajnos...pedig hátha ottragadnál a nagy tiszteleted jeléül és közelről tisztelhetnéd a "culturájukat"...nagy az Isten állatkertje...nagyon nagy...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,260
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére