Amerika 1,25 milliárd dollár értékben ad el rakétarendszereket Romániának

Az amerikai külügyminisztérium pénteken jóváhagyta rakétarendszerek eladását Romániának.

Az amerikai Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA), amely a védelmi minisztérium egyik szervezete, közleményben jelentette be a külügyi döntést.

Ennek értelmében az Egyesült Államok 1.25 milliárd dollár értékben ad el önjáró tüzérségi rakétarendszereket (HIMARS) Romániának. Bukarest 54 ilyen, a Lockheed Martin által gyártott fegyverrendszert rendelt, a hozzávaló felszereléssel és szolgáltatásokkal együtt. A román vezetés vásárol 81 irányított rakétasorozatvető rendszert, taktikai rakétarendszereket, precíziós csapásmérés végrehajtására is alkalmas fegyvereket.

A külügyminisztérium jóváhagyása után a DSCA jegyzékben értesítette a kongresszust a várható fegyvereladásról. Minden ilyen ügyletet ugyanis a törvényhozóknak kell jóváhagyniuk. A fegyvervásárlásról még Klaus Johannis román elnök Donald Trump amerikai elnökkel folytatott júniusi washingtoni tárgyalásain született megállapodás.

MTI

raketa.jpg
 
Legalább ha Észak-korea rakétát lő ki erre felé akkor megvédenek bennünket a román szövetségeseink.
Vagy innen is tudunk csapást mérni Észak-Koreára....
 
Utoljára módosítva:
érthetetlen! Miért nem az Oroszoktól vettek? Olcsóbb igaz egyet közel egyet jó mellé .Ukrajnába simán lellőték Az utas gépet.Nagy a sunyitás !
Ennyi pénzük van erre Nem semmi !
 
ezek a Románok.Mi fenéért vesznek egy batyu pénzért rakétákat ? Mint írtátok a jenkik régóta szürcsölik a cujkát Nekik van vagy kell pillanatok alatt ott van Gondoltam azért vannak Venni ? minek ?.Szomszédok ? Ki csak nem mi.Ugy tudom halványan .Régen is most egy csapatban nyomultunk.Valami biztos lapul.Külpolikájuk sosem volt rossz.Pénzügyi türés küszöbb messze alacsonyabb mint nálunk ! Csak nem áll össze
 
ezek a Románok.Mi fenéért vesznek egy batyu pénzért rakétákat ? Mint írtátok a jenkik régóta szürcsölik a cujkát Nekik van vagy kell pillanatok alatt ott van Gondoltam azért vannak Venni ? minek ?.Szomszédok ? Ki csak nem mi.Ugy tudom halványan .Régen is most egy csapatban nyomultunk.Valami biztos lapul.Külpolikájuk sosem volt rossz.Pénzügyi türés küszöbb messze alacsonyabb mint nálunk ! Csak nem áll össze

persze-persze, például a törökök és a görögök is NATO tagok .... szeretik is egymást
 
Bízom benne, hogy az oroszok jól céloznak, amikor visszalőnek. Tartok tőle, magyarokat fognak eltalálni.
 
Utoljára módosítva:
"Ha tegnap abban a romániai térségben az embereknek még fogalmuk sem volt, mit jelent célponttá válni, mától arra kényszerülünk, hogy bizonyos lépéseket tegyünk védelmünk érdekében"

- idézte Putyint a román sajtó.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,616
Tagok
616,029
Legújabb tagunk
Hidasy Krisztián
Oldal tetejére