Ismét nincs magyar a világ 500 legjobb egyeteme között

Legalábbis ez derül ki a világ egyetemeit osztályozó sanghaji rangsor 2017-es kiadásából. A magyar egyetemek a tavalyihoz hasonlóan idén se fértek be a legjobb 500-ba.

A posztszocialista országok továbbra is le vannak maradva a nyugat-európaiakhoz képest: a régiónkból a legjobban a prágai Károly Egyetem és a Belgrádi Egyetem szerepelt, mindkettő a top 300-ban végzett. A 301-400. illetve a 401-500. helyre pedig további két-két intézmény jutott be.

A magyar egyetemek idén se fértek be a legjobb 500-ba, viszont a 800-asra bővített listán már szerepelnek:
az ELTE és a szegedi egyetem is az 501-600-as csoportba fért be, míg a harmadik figyelembe vett intézményünk, a BME csak a 701-800-as mezőnybe. 2015-ben még az ELTE és a Szeged is befért a top 500-ba, sőt 2014-ben az ELTE még a top 400-ba is.

A mostani rangsor élén egyébként szokás szerint a Harvard, a Stanford, a Cambridge, az MIT és a Berkeley áll, az első nem angolszász egyetem a 19. helyezett a svájci Szövetségi Műszaki Egyetem.
ATV

egytem.jpg
 
Pedig rém egyszerű a magyarázat arra, hogy mi történt.
Hát persze hogy a háttérhatalom keze van ebben az egészben
Soros György vezényletével, akinek nem csak a világ összes egyetemének vezetése van a zsebében,
hanem a minősítő szervezetek irányítása is.
Hogy is lehetne másképpen?
tudsz meg ekkora cimeres okorseget irni ?? ez mindenen tultesz
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,258
Tagok
615,933
Legújabb tagunk
Ventus Tamara
Oldal tetejére