Hétvégén mérlegelés volt. Kicsit elkenődtem, mert ugyanott állt meg a mérleg mutatója, ahol előzőleg - vagyis az elmúlt hetekben nem is fogytam, de nem is híztam.
A múltkor olvastam egy cikket, szerettem volna csatolni, de sajnos nem találom. Az alapja a vegetáriánus étrendhez kapcsolódik. Sok zöldség, gyümöcs, magvak - ha lehet nyers formába -, és kevés tej-, vagy tejtermék, ill. tojás. De annyi féle fajta diéta van már, mint égen a csillag. Végül most arra jutottam, hogy akkor működik egy fogyókúra, ha a kitartásunkkal és az akaraterőnkkel kellő képpen fel vagyunk vértezve. Tudatosan odafigyelünk arra, hogy mit, mikor és mennyit eszünk és azt kőkeményen be is tartjuk. Ha egyszer elcsábulunk, akkor még nincs gond, de könnyen beleesünk újra; mondván "a múltkor sem volt gond." És nagyon hamar visszakerülünk az ördögi körbe.
Mindent összevetve tehát nagy adag akaraterő kitartással összekeverve szükséges a fogyókúrához!
További sok sikert Mindenkinek!
*
Kedves Dabadi75! Minden mondatoddal egyetértek. Sajnos vannak időszakok, amikor hiába tartjuk be a diétánkat, hiába mondunk le kedvenceinkről, egy kiló sem megy le, mert a szervezetünk visszatartja minden dekáinkat. De ezek az időszakok elmúlnak, csak kitartás kell ahhoz, hogy ilyenkor is folytassuk elhatározásunkat. Ne mondjunk le fogyókúránk folytatásáról, ami nagyon nehéz. Pontosan tudom, gyakorlom. Elcsábultam, most viszont erős akarattal visszaterelem magam arra a pályára, amiről botor módon letértem.
Fel kell fognom, mert muszáj, hogy felelősséget kell éreznem nemcsak magam miatt, de mindazok irányában, akik szeretnek.
Nincs jogom magamtól megfosztani mindazokat, akik velem szeretnek élni, együtt nevetni, minden gondolataikat megosztani és együtt örülni.
Nincs jogom meghalni,mert elcsábulok a csoki, meg a többi édesség láttán.... Sajnos már kirakták a szaloncukrokat, a mindenféle csokis dolgokat, de részemre tilos a lángos is, meg a többi mindazon dolog, amit el kell tudni tolnom magam elől.
Nekem is belendült a súlyvesztésem, aztán leállt, aztán elcsábultam, aztán visszatértem, ez részemről - részünkről - sajnos egy örök harc.
A családunkban van egy fiatalasszony, aki most 29 éves. Tizenéves, sőt huszonéves kora elején is duci volt. Nem volt olyan túlsúlyos, mint én, de eléggé gömbölyded volt. Akkor határozta el, hogy lefogy. Neki is lendült a bevezetőben írt 90 napos fogyókúrába, ráadásul betartotta, keményen betartotta a tenyér diétát is. Soha nem csábult el, saját bevallása szerint olyan előfordult, hogy nem tudott lemondani a csokiról, megvette, megrágta és kiköpte. Egyetlen nyeletet sem engedett meg magának.
Mára? Olyan csinos, hogy észvesztő! Tavaly szeptemberben született a kisfia, egész várandóssága alatt nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt, sovány könnyű húst evett, a csokit, süteményt, lángost és egyéb hizlaló dolgokat eltolta magától.
Ezt azóta is megteszi.
Rákérdeztem, elmondta, hogy kikerüli a veszélyes helyzeteket, már azt sem teszi, hogy megrágja és kiköpi. Soha nem hányatta magát, pontosan tisztában volt annak minden veszélyével. Csak lemondott mindazon dolgokról, ami veszélybe sodorhatja már elért valóban csinos alakját. Hősnek tartom, valódi hősnek. A kisfia most egy éves, s ő szebb, mint valaha.
Kenyeret egyáltalán nem eszik, puffasztott rizst, zabot, v. ritkán egy-egy szelet pászkát, mellé kemény tojást, s az elmaradhatatlan cukrozatlan gyümölcsteát. Deszertes tányérból eszik, levest pedig csészéből. A grízgaluskáról, nokedliről évek óta lemondott. Amikor a férjének főz, minimálisan sóz, majd kiveszi a saját adagját és akkor sózza meg az ételt megfelelően.
Tapasztalata szerint ha az étel nem annyira sós, mint kellene, akkor ízetlen, s akkor csak annyit eszik, ami valóban szükséges. Nem vágyik többre, mert nem olyan finom. Tejet nem iszik, kefírt és joghurtot viszont fogyaszt, vacsorára, reggelire, de a cukrozatlan gyümölcsteát még ekkor sem hagyja el.
Mindnyájunknak kitartást és ne engedjünk a csábításnak, semmiképpen sem. Jegyezzük meg, hogy a túlsúly valóban életveszély. Miért? Mert a háj minden olyan mérget szinte megköt, amit ételek fogyasztásakor beviszünk a szervezetünkbe. Azzal sem háríthatunk, hogy rajtunk minden falat meglátszik, meg a genetika és egyéb dolgok. Ezzel csak felmentjük magunkat, de nem jutunk előbbre. 1950-ben születtem, szerencsémre háború után. Bármilyen háborús filmet nézünk, a régi fotókra rácsodálkozunk, ott bizony egyszer sem látunk elhízott embereket. Sőt a tévében, ott, ahol háborús felvételekkel "traktálnak" minket, melyeknek a nézése is felkavar, ott sem látunk kövér embereket. Miért? Mert nincs olyan étel, és főleg annyi, amennyit befalnának. Csak annyit esznek, amennyi éppen jut, s ha minimálisan, akkor csak annyit esznek, amennyi az életük fenntartásához szükséges... No ezen is érdemes elgondolkoznunk. Tehát nincs genetika, hajlam az igen, meg gyenge akarat...
Az ételfüggőség olyan, mint az alkoholizmus, no meg a dohányzás. Nincs, mert saját érdekeinkben nem nyerhetünk felmentést, ne keressük a kifogásokat. Jogunk nincs ahhoz, hogy kövérség miatt ágynak dőljünk, az ágynak rabjaivá váljunk, lebénuljunk, s rettenetes megoldandó feladattá váljunk családtagjainknak. De ahhoz sincs jogunk, hogy elmenjünk, hogy ne öleljünk, hogy ne ölelhessenek, ne láthassuk szeretteink életét...
No ezen gondolkozzunk el, s ez, pontosan ez vonatkozik az alkoholistákra és a dohányosokra is.
A függőség minden vonalon betegség, úgy kezeljük. Erős akarattal toljuk el magunk elől a csábító falatokat, mert nincs olyan, hogy most az egyszer... mert pillanatokon belül ismét visszaesünk...
Nincs felmentés, erős akaratnak van helye - mindnyájunknál. Elképzelhető, hogy keményen fogalmaztam, de amikor ezeket a mondatokat leírtam, önmagam előtt is szégyelltem magam, hogy elcsábultam. Nem ígérek, de minden akaratomat összeszedve kitartok, mert muszáj - életem meghosszításához.
*