Hírek Öngyilkosságra készülő emberek százainak adott el halálos mérget a séf

Oknyomozó riporter buktatta le az interneten mérget áruló férfit.

Halálesetek tucatjaiért lehet felelős az a kanadai férfi, aki az általa működtetett webshopon keresztül halálos mérget adott el olyan – többségében huszonéves – vásárlóknak, akik saját életük kioltására használták a megvásárolt méreganyagot.

A Kenneth Law névre hallgató férfi egy Toronto mellőli postahivatalból adta fel a gyilkos anyagot tartalmazó csomagokat, a világ minden tájáról akadtak vevői, saját elmondása szerint csak Nagy-Britanniába több száz ilyen csomagot adott fel, a szóban forgó méreganyag pedig több száz ember halálát okozta – írta meg a Daily Mail.

A korábban repülőgépmérnökként és szakácsként is dolgozó férfit egy oknyomozó újságíró buktatta le, aki szintén öngyilkosságot fontolgató vevőnek adta ki magát.

Law a riporternek elmesélte, hogy rengetegen vetettek véget életüknek az általa árult méreg segítségével. Amikor az újságíró szembesítette tettei következményével, Law közölte, hogy ő nem érzi felelősének magát a tragédiákért. „Saját akaratukból követnek el öngyilkosságot, én nem kényszerítem őket, hogy megvegyenek tőlem bármit, nem is segédkezek semmiben, csupán egy terméket adok el, az már az ő döntésük, hogy mire használják. Ennyi erővel akkor tiltsuk meg azt is, hogy késeket vagy fegyvereket lehessen vásárolni” – mondta cinikusan a méregkufár.

Law webshopját azóta az oldal tárhelytulajdonosai elérhetetlenné tették, az ontariói rendőrség szóvivője pedig közölte, hogy a férfi ellen nyomozás folyik.

Mivel a Law által értékesített méreganyag legálisnak számít, így önmagában az árúsításért nem vonhatják felelősségre, viszont az öngyilkosságban való segítségnyújtás mind Kanadában, mind Nagy-Britanniában bűncselekmény, amiért akár 14 évre is rács mögé kerülhet.

1682764744319.png
 
Mondom nem szolok a témához mert miért miért nem, reklámként azonnal bejelentkeznek a nap 24 órájában elérhető Telefon-Seelsorge társaságok. :)

- Talán említettem, hogy egy alkalommal, szalmaözvegy voltam és este, fáradtan beültem egy ismert Brasserie-be.
- Itt mindig is szokás volt, hogy idegenek is helyet foglaltak egy asztalnál.
- Az ingyen újságokat olvasták, irtak, dolgoztak a notebookon.
- Meg sem lepődtem amikor egy ballonkabátos idősödő de attraktiv hölgy csatlakozott hozzám és helyet kért.
- A részletekre már nem emlékszem, csak a lényegre
- A hölgy egy furcsa beszélgetést kezdeményezett velem megértően, anyásan.
- A lényeg, a végén elökapott egy névjegykártyát amin valami olyan állt, hogy "Sterbehilfe"
- Ugy éreztem, mintha flörtölt volna velem

images
 
Én simábban megúsztam. Egy spontán ismerkedés utáni borozós beszélgetés közben a nálam fiatalabb hölgy hirtelen megkérdezte, hogy a fogaim valódiak vagy protézisem van. :D
Ugyan egy koronátol és egy inplantátumtól eltekintve anyámtól kapott fogaimat használom, nem tudtam a poént kihagyni. Akarod látni, kérdeztem és nyúltam a szám felé. Nem akarta...:rohog:
 
Az urak roppant vicces dolgokat osztottak meg velünk...:D

De félre a tréfával.... személy szerint hiszek az egyén abszolut önrendelkezésében és nem osztom azt az általános nézetet, hogy egy életet, legyen az bármilyen keserves, végkimerülésig kell élni.
Ha gyakorlati szempontból nézzük a dolgot, eret felvágni, akasztani, magasról leugrani eléggé gusztustalan megoldások.
A cikkben ismertetett esettel kapcsolatban számomra az erősen kérdéses, vajon mindenki öngyilkossági céllal vette-e meg a mérget, vagy esetleg pl. egy kedves rokont tett el vele láb alól egy jó kis örökség reményében.
 
Nem írt a cikk arról hogy kimutathatatlan méreg
Sőt legálisan kapható.
 
Nem írt a cikk arról hogy kimutathatatlan méreg
Sőt legálisan kapható.
Nem írtam, hogy kimutathatatlan, de pl. egy idős nagybeteg rokonnál, aki sehogysem akar elhalálozni rá lehet segíteni úgy, hogy még ha egyáltalán boncolják sem tűnik fel.
Persze, sok minden kapható legálisan, főleg gyógyszerek, amikkel mókolni lehet ... az csak a filmekben van, hogy ezer szerre végeznek toxikológiát egy boncolásnál.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,763
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére