Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Janus Pannonius
(1434-1472

PANNÓNIA DICSÉRETE

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

".....Semmi kincsért nem adnám

Ezt a nyelvet! Így adatott,
Mert Isten így akarta. S az éter
Dantei békét suhint felénk.
Ki emlékszik már arra? Talán elég

Csak őrizni az anyai édes nyelvet,
Mint könyvek bunkerébe rejtett elvet!........"

G. Nagy Ilián

"Hogy a magyar vicc egyedülálló, minden magyar tudja. Elsősorban csak a magyar, mert a szóvicc, a nyelvi vicc nem fordítható le. A vicc továbbra is a társadalmi-politikai dolgokra leggyorsabban reagáló műfaj: energiaital, pitbull, web aligha szerepelt néhány évtizeddel ezelőtt a folklórban.

– Milyen a falusi energiaital?
– Kutbul.

– Milyen a falusi harci kutya?
– Ólbul!

– Mit énekelnek a molyok a szekrényben?
– Edda blúzt!

– Miről lehet felismerni a számítógépes (internetes) kalózokat?
– Webhely van az arcukon.

A szóviccek egészen egyedi formája a szóvegyüléses alakokat létrehozó vicc.
– Mi lesz a mackó és a narancs keresztezéséből?
– Pandarin.

– Mi lesz a paripa és a grépfrút keresztezéséből?
– Lócitrom.

– Mi lesz a tehén és a macska keresztezéséből?
– Mú-mia. "

Balázs Géza: A mai magyar nyelvi humor - részlet

Szeretettel küldöm

Radnóti Miklós: Nem tudhatom (részlet)

"Nem tudhatom,hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország,messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én,mint fatörzsből gyönge ága
s remélem testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok."

tévénézõknek. Lehet, hogy viccesnek gondolta, de libában a tinédzser

mezõgazdasági dolgokkal kapcsolatos tévedéseket. A Kossuth

rádióban a mûsorvezetõ is azt mondta, hogy ​

​

​

​

Egy ismert mûsorvezetõ egy év alatt legalább négy-öt alkalommal

használta ezt a kitekert fordulatot: „Maga annyi segítséget elherdált, ​

​

​

​

A hanyag fogalmazásra példa a sportközvetítésekbõl: ​

nyelvéért aggódó magyar ember tudja a választ: jobban, mint

bármikor!​

​

​

​

„Minden Nemzet önnön nyelvén nemesedet, Azon okosodot, azzal híresedet.[…] Nemzeti személlyed a nyelveddel el vész […]<o></o>
Belé halsz az egész Emberi Nemzetbe; Nints neved, sem léted éltedbe, Keserves el múlni hiredben, nevedben ’S Örökre meg halni édes Nemzetedben!”
Bessenyei György
<o></o>

Az anyanyelvem jelenti a hazám. Hiszen voltak percek, amikor ajánlatos volt, hogy csak otthon beszéljek magyarul. Még jó, hogy tudok más nyelven is. Az ország nyelvén, ahol élek. Ahol megszólalok, ha elmegyek a boltba és veszek egy üveg ásványvizet, egy doboz tejet, vagy, hogy az egyszerű élelmiszereknél maradjak, egy kenyeret. De soha nem egy üveg ásványvizet kértem. Nekem mindig csak mineralna voda (ásványvíz), mleko (tej), vagy hleb (kenyér) jutott. Hiszen itt csak azt értették meg. Többségében. S fizetéskor csak ritkán kérdezte meg tőlem az árus, hogy kérek e még valamit. Én pedig megtanultam szerbül. Most már hasznom van belőle. Nem tagadom. Mert még egy nyelvet beszélek. Az angol, és a német mellett. De magyarul gondolkodom, és, mert ez az anyanyelvem, mertem nagyot gondolni. Magyarországra jelentkeztem középiskolába. Ahol akkor és úgy beszélek, ahogy akarok. Ahol jogom van az anyanyelvemen beszélni. Kifejezhetem magam. Én választottam, és vállalnom kell a következményeket. Végül is, bármikor hazamehetek, ha már nem tudom leküzdeni a nehézségeket. Ha már nem merek több problémával szembenézni. Ha elegem lesz a megjegyzésekből. Hiszen mindig a rosszat érzi meg jobban az ember. Nem vagyok sértődékeny, mégis, vannak pillanatok, vannak megjegyzések, amik elkeserítenek. De amikor szavalok, beszélek, érvelek az igazam mellet… Én mindig az anyanyelvemen bizonyítok, és ezen a nyelven állok ki magam mellett. Más nyelven nem tudnék hatásos lenni. Talán még hiteles sem. De nem is szeretnék.
Nem volt mindig ilyen egyszerű a helyzetem. Kiscsoportosként magyar óvónő foglalkozott velem, de az idő múlása, és környezetem gondolkodásmódja azt hozta, hogy egy évvel később már vegyes óvodai csoportban, egy szerb anyanyelvű óvónő irányítása alatt játszottam, rajzoltam, fejlődtem tovább. Nem is volt olyan rossz. Megtanultam, hogy mondják az ollót. Azt hiszem ennyire emlékszem, bár gondolom, az alapszókincsem onnan származik. Most már nem tudom, és nem is akarom megkülönböztetni. Lényegtelen lenne. Meg tudok szólalni, sőt, még viccet is tudok mesélni. Csak nem ugyanaz. De, mint már mondtam, hasznos. Most Magyarországon élek, vagyis a szomszéd ország nyelvét is értem. Talán később, a munkakeresésnél javamra fordíthatom majd.
Már csak kínaiul kéne megtanulnom, s közben el is felejteném az anyanyelvem. Persze, nem ennyire nagy a baj, de minél több nyelvet tanulok, annál kisebbnek érzem a szókincsem. S ezt az olvasással ugyan növelem, de már csak csekély mértékben. Hiszen a szépirodalom általában kevés új szót találok. A tudományban többet ugyan, de ezek a passzív szókincsem részévé válnak a későbbiekben. Mert a mindennapi beszédemben nem használom őket. De nem árt, ha ismerem a jelentésüket. S, hogy a későbbiekben használom e majd, vagy sem, az még a jövő titka. Kutató nem lesz belőlem, a saját nyelvemen sem. Bár, igaz, egyetértek abban Bessenyeivel, hogy tudós csak ezen lehetnék. De humán beállítottságú vagyok. Nagyobb örömömet lelem egy Radnóti kötetben, mint egy kémiai kísérletben, és semmi sem jelent számomra olyan kikapcsolódást, mint Varró Dániel rímei. Aki egy egyszerű eseményből is kívánt helyzetet tud varázsolni, aki egy egyszerű percből is tud egy olyan pillanatot teremteni, ami beragyogja a napomat. S ő ezt szavakkal éri el. Összecsengő rímekkel, az anyanyelvén. Csodálom őt, hogy ilyenre képes. Szavakkal. Mert a szavaknak igenis hatalmuk van. Olyan hatalmuk, ami elvarázsolja, és magával ragadja az embert. S ez a hatás – szerintem - csak az ember anyanyelvén érvényesül. Ahogyan a vicc poénja sem az igazi valakinek, aki nem itt született, aki csak megtanulta a nyelvet. Ez a legérdekesebb a nyelvekben, s ezért örökérvényű Bessenyei mondása, miszerint: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Persze mindig vannak kivételek, s minden értelmezés kérdése. Híres magyar tudósok élnek, alkotnak, kutatnak például Amerikában, és van, aki azt mondja, hogy ők csak magyar származásúak. S ezzel nem értek egyet, hiszen ők magyarul tanultak meg, az anyanyelvükön. Valószínűleg nem angolul gondolkodnak.
Sokan megfogalmazták már, miben nyilvánul meg magyarságuk.
„Más nyelven beszélsz, és más nyelven írsz, de magyarul álmodsz, és magyarul sírsz.”
Nem csak a beszélgetéseidből derül ki, hogy magyar vagy, és nem csak abból, hogy gondolkodsz, hanem abból, ahogyan és amit gondolsz. Magyarnak vallod magad, és a magyarok Istenére esküszöl, te is, ahogyan ezt szüleid, nagyszüleid, s felmenőid tették, évszázadokkal ezelőtt is. Te hiszel a magyarok szabadságában, s megérted Petőfi verseit, amik magyarul szólnak hozzád. Anyanyelveden, amely hatással van rád… Rám is hatással volt. Mindig. Már a gyerekkori mesék hallgatása, később, a csíkos- és pöttyös könyvek olvasása, majd a komolyabb könyvek tanulmányozása is. Egyetlen dolgot nem értettem. Eleinte. Azt, hogy egy angol, amerikai, orosz regény, miért hatásos, ha magyarul olvasom. Később, amikor én is írni kezdtem rájöttem. Kezdtem megérteni, hogy az érzelmeket, a mondanivalót, minden nyelv, ugyanolyan szépen tudja közvetíteni. Hogy Tatjána levele minden nyelven megérinti az olvasót, hogy minden nyelven ugyanolyan őszinte és szép. De az anyanyelvemen jobban megértem, s közelebb áll hozzám, a fájdalom, az őszinteség, a kiszolgáltatottság. Minden érzés. Ahogy egy szerelmi vallomás is hitelesebb számomra magyarul. Hiszen nekünk van külön szavunk a szeretetre és a szerelemre. Ami megkönnyíti érzelmeink kifejezését, és nem vezet félreértésekhez.
Magyarul mindig ki tudom fejezni magam, amit gondolok, amit érzek. Mert erre használom a nyelvem. Önkifejezésre. Kommunikálásra. Igaz, nem egy világnyelv, nem beszélik tizenhárom milliónál többen a világon. De az emberek nem felejtik el az anyanyelvüket, bárhol is élnek a világban. Ebből érdekes félreértések, és akár vicces helyzetek is adódnak. Egy ravennai tanulmányi kiránduláson barátaim épp megjegyzéseket tettek egy helyi lakosra, amiért a szökőkútban fürdette a kutyáját, mire a fiatalember kedvesen elmagyarázta nekik magyarul, hogy ez errefelé nem meglepő…
Sosem tudni, kivel ülünk szemben, szintén ismerőseim kerültek egy érdekes helyzetbe, amikor Portugáliában este utaztak a metrón, s arról beszélgettek, hogy a portugálok, mind sötétebb bőrű emberek, de a velük szemben ülő lány nem. Erre válaszolt a hölgy, hogy igaz, de ő nem is portugál… De nekem még Egerben eltévedve is sikerült megtalálnom egy német turistát egy helyi lakos helyett, hogy útbaigazítást kérjek. Sose lehet tudni.
Valószínűleg a szerencsén is múlik. De érdekes. Ezek a helyzetek egy átlag magyar embernek akár a szomszéd országokban is meglepőek lehetnek, pedig ott elég mindennapos. Ez szintén érdekessé teszi a magyar nyelvet. Könnyen megállapítható, hogy ki milyen tájegységről származik. A Felvidéken nyílt e hangot ejtenek, az erdélyiek s betűket, s e kérdő szócskákat használnak. Tájszavaink is vannak, és ezek teszik érdekessé a nyelvet, és szebbé. Tartalmasabbá, azt hiszem ezt felesleges fokoznom és magyaráznom.
Második éve van részem abban a szerencsében, hogy két hetet tölthetek más, határon túli fiatalokkal. Akik Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről érkeznek. Körbeutazzák Magyarországot, megismerkednek őseik hagyományait, az országot, amihez anyanyelvük köti őket. Közkinccsé teszik, az otthonról hozott kulturális értékeiket. Érdekes figyelni, amikor az első napokban egy-egy tájszó hallatán felkapják a fejüket, és megkérdezik, hogy mit jelent. Aztán összeülnek, és olyan szavakat mondanak, mint például az toll, ami Délvidéken örökíró, Erdélyben piksz. Sok hasonló szó van, ami színesíti a magyar nyelvet. De ezt csak akkor érthetik meg az emberek, s akkor értékelhetik igazán, ha megtapasztalják. Én megtapasztaltam, s ez hatással volt rám. Akkor kezdtem el írogatni, s gyakran róluk írtam. A nemzeti hovatartozásom megihletett. A hazám keresése, a többnyelvűség kérdései, az elfogadás, kapcsolatom a határon túli és az anyaországban élő emberekkel, a barátaimmal…
Mindezek késztettek arra, hogy egyre többet és többet akarjak tudni, és hogy egyre szebben akarjak, beszélni, és ezzel bizonyítsam azt, hogy megállom a helyem Magyarországon, ahol azt a nyelvet beszélik, ami az én anyanyelvem is. Most már nem bánom, vagy legalább is nem sértődöm meg azon, hogy rácsodálkoznak, milyen szépen beszélek, magyarul. Mert most már lehet csodálkozni rajta. Mert szépen beszélek. Szebben, mint eddig. Szebben, mint sokan. Igaz, többségben még mindig azon csodálkoznak, hogy beszélek magyarul. S nem értik meg, hogy nekem is ez az anyanyelvem. Ahogyan ez mindazok anyanyelve, akik Kanadában születnek, vagy Amerikában, magyar családban. Ők is magyarul tanulnak meg először. Persze szépen beszélnek angolul, mintha az is az anyanyelvük lenne. De ők is magyarul gondolkodnak… Ahogyan Pesten, vagy Kolozsváron, ahogyan minden magyar család gyermekei, s unokái…
Az anyanyelvem az enyém, nem felejtem el. Ez az egyetlen dolog, ami mindig emlékeztet arra, hogy honnan jöttem, és arra is, hogy hová tartom. Magyarországon tervezem a jövőmet. Ott, ahol megértik, amit mondok, s amiben biztos vagyok. A gyermekem is magyarul fog tanulni. Ez lesz az anyanyelve, és ő is tovább adja majd. Hiszen ez, az, ami összeköti az embereket. Az azonos nemzetiségű embereket…
<!-- START of joscomment --> <table class="sectiontableheader" id="CommentMenu" align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr> <td class="label" align="left">
</td> <td class="buttons" align="right"> <table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody><tr> <td class="button">
</td> <td class="button">
</td> </tr> </tbody></table> </td> </tr> </tbody></table> <table id="CommentPageNav" align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr><td>
</td><td id="JOSC_busypage">
</td></tr> </tbody></table> <!-- style='padding-left:0px;'> --> <table class="post" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody class="sectiontableentry1"><tr> <td><table class="postheader" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr> <td align="left">
</td> <td align="right">
</td> </tr> </tbody></table></td> </tr> <tr> <td colspan="2"> <table class="postbody" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"> <tbody><tr> <td style="overflow: hidden;">
</td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>

"Őrizd meg az otthon megtanult és használt "örökírót", hozd át, használd, mert nyelvünk változatosságában van a gazdagságunk. Nincs még egy olyan nyelv a világon - legyünk elfogódottak -, amely ilyen szépen nevezi az anyaföldet, az anyanyelvet, és sorolhatnám, mert hál' Istennek, se vége, se hossza..."

Verzár Éva
(erdélyi író, ma Csömörön él)

Hadd berzenkedjem egy kicsit - vélem: ártatlanul -
anyanyelv = Mutterschprache
anyaföld (haza)= Vaterland
soroljak még?.....

Apáczai Csere Jánosról:

Apáczai hatalmas érdeme, hogy szintézisbe ötvözte kora tudományos eredményeit. Kezdeményezését az tette páratlanná, hogy mindezt nem a korszak tudományos nyelvén, latinul, hanem magyarul írta. Apáczai, mikor a művelt európai nemzetek tudományos szakirodalmát tanulmányozta Hollandia egyetemein, rájött, hogy elmaradottságunk legfőbb oka a magyar nyelvű világi műveltség hiánya. Éppen ezért új magyar szavakat teremtett, új kifejezéseket alkotott, hiszen a magyar nyelv akkoriban még nem rendelkezett a modern tudományok fogalmait tükröző szakkifejezésekkel. Apáczai a műben nem használ idegen szavakat, de bőven merít a székely tájnyelv szókincséből.
1654-ben jelent meg Gyulafehérváron a Magyar logikátska, melyet Ramus nyomdokain haladva készített, de forrása humanista példáit „szép, könnyű és gyermeki példákkal” cserélte fel, hiszen könyvét a gyermek Rákóczi Ferencnek ajánlotta. E kis tankönyv függelékében jelent meg a Tanács című pedagógiai irata, melyet Fortius flamand humanista művei nyomán magyarul adott közre. A forrást teljesen szabadon kezelte, tehát a mű nem szolgai fordítás. A Tanács egy olyan diáknak szóló útmutatás, aki nem bízik magában, nem hisz abban, hogy képes elsajátítani a tananyagot. A szerző a tanulás módszerére ad útmutatást, célja a kishitűség eloszlatása, a nehézségekkel való szembenézésre, a nagy feladatok vállalására való biztatás. A Tanács logikus gondolatmenetével, pátoszával ragadja magával az olvasót.
„Minden gondolatomat az a vágy foglalta le, hogy segítsek szülőhazámon” – vallotta. A korát messze meghaladó gondolata – mely rövid életének minden mozzanatát áthatotta –, tartalmában és mélységében a nyugati fejlett országokkal vetekedő, de jellegében és nyelvében magyar nemzeti kultúra megteremtése. Ezt a célt pedig csak az ifjú nemzedék jobb nevelésével lehet elérni. Szeme előtt egy nagy, művelt Magyarország lebegett, egységes rendszert alkotó, egymásra épülő iskolarendszerrel az anyanyelven oktató népiskoláktól az egyetemig, melynek minden szintjén magasan képzett tudós tanárok tanítanak. Apáczai művelődéspolitikáját éppen ez különbözteti meg mindazokétól, akik Magyarországon előtte és utána is e témáról írtak, hogy egy teljes iskolarendszer körvonalait vázolja.
(forrás:Neveléstörténet c. folyóirat,2005.)

<center>Ady Endre - Pimasz, szép arccal</center>
Pimasz, szép arccal látszik, hogy akar,
De közben búsan lekönyököl,
Nyög, sír, ez az én fajtám, a magyar.

Olykor utálom, néha szeretem:
Ennyi emberséges bánatot
Nem adott volna más fajta nekem.

Van-e célja és nagy akarata,
Hoz-e valamit, ami övé,
Ami magyar, ami igaz maga?

Van-e nagy, ős küzdésünknek neve,
Vagy elvérezünk névtelenül,
Mint a kóbor tigrisek serege?

Ez a mi szép, koldus, úri fajunk
Nyugtalanít: példája vagyok:
Ha meghalunk, majd egyformán halunk.

Pimasz, szép arcot talál a Halál
S szeretőnkért rejtjük a bánatunk,
Szeretőnkért, ki a tilosba jár.

A Magyar nyelv napja a Duna Televízióban

2010. április 23.

2009-ben hivatalosan a Magyar nyelv napjává nyilvánították április 23-át annak emlékére, hogy 2008-ban ezen a napon avatták fel Széphalmon, a Kazinczy emlékcsarnok szomszédságában a Magyar Nyelv Múzeumát. A Duna Televízió az emléknap tiszteletére ezen a napon indítja Balogh Júlia szerkesztő-rendező a Nyelvében él a nemzet című, hatrészes dokumentumfilm-sorozatát.
Az első rész Kárpátalján készült, és 14.35-kor kerül képernyőre. A hat részes filmben az alkotók körbejárták a határainkon kívül rekedt magyarok jellegzetes szálláshelyeit: Kárpátalján, Felvidéken, Délvidéken és Erdélyben. "Van, ahol nagyon vergődik a magyar nyelv, van, ahol kevésbé. Kosztolányi vallomása: "Csak az anyanyelvemen lehetek igazán én", nemhogy érvényét veszítette volna mára, hanem most igazán érvényes, amikor a Kárpát-medence sok helyén a magyar nyelv veszélyeztetetté vált!" - mondta Balogh Júlia, a Duna Televízió Nemzeti Örökség Igazgatóságának vezetője. Az igazgató szerint a nézők a filmsorozatot tekintsék látleletnek. "Olyan diagnózis ez, amelyik gyógyításért kiált."

A Nyelvőrző különkiadással jelentkezik ezen a napon 16.10-kor. "Szükségünk van ezekre a közösségi alkalmakra, emléknapokra, amikor tudatosítjuk azt, hogy milyen értékek birtokában vagyunk" - mondta Matula Ágnes, a Nyelvőrző szerkesztője. "Hajlamosak vagyunk arra, hogy lebecsüljük azt, ami a miénk, és felértékeljük az idegent, a másét. A Magyar Nyelv Múzeuma felavatásának emléknapja ezentúl minden évben emlékeztet arra, hogy - Ravasz László szavaival élve - "nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert a nyelv még akkor is él, amikor a föld már nem a miénk."

A magyar nyelv "határtalanul" összetartja a kulturális nemzetet, és ennek ékes bizonyítéka a kolozsvári Georgius Aranka Társaság tevékenysége, amelynek gyümölcse a 15. évfordulójához érkezett Aranka György nyelv- és beszédművelő verseny. Ezért választottam ezt az eseményt az ünnepnapi Nyelvőrző különkiadás témájául - indokolt a szerkesztő. Ez a Kárpát-medence legösszetettebb versenye, amely három versenyformát tömörít: a szépkiejtési, a nyelvhasználati és a versmondó versenyt. Győztesei képviselik évről évre az erdélyi tanulóifjúságot a győri Kazinczy- és a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk verseny kárpát-medencei döntőin, a határon túli versenyzők között. A jubileumi rendezvény számvetésre is készteti a szervezőket, ennek is hangot adnak a műsorban.

Ezen a napon nemcsak a Magyar nyelv napját, hanem a Könyv világnapját is ünnepeljük. 1995-ben - katalán javaslatra - az UNESCO a könyv és a szerzői jog világnapjává nyilvánította április 23-át, William Shakespeare és Miguel de Cervantes születésnapját. Késői órán, 1.45-kor látható a Gondolatok a digitális könyvtárban című riportfilm, amely 2003-ban a könyv napja alkalmából készült. A műsorral ellátogatunk az ötödik évfordulóját ünneplő Neumann-házba, az első magyar digitális könyvtárba. Olyan új fogalmakkal ismerkedünk, mint az e-könyv, az elektronikus könyvtár, a Digitális Irodalmi Akadémia, a Bibliotheca Hungarica Internetiana. Fölmerül a kérdés: a könyvek digitalizációja segítségével felépülhet-e a magyar kulturális örökség virtuális katedrálisa?

Az én koszorús költőmnek, Arany Jánosnak négy sorát idézném:

Járnak hozzám méltóságok,
Kötik rám a méltóságot:
"Megbocsásson méltóságtok,
Nem érzek rá méltóságot."

“Egyebütt csak mese tündérország, gyermekek számára gondolták ki és népesítik be az ő ízlésük szerint, nálunk színvalóság. Én magam is jártam benne. Székelyországnak nevezzük. Ami szépet, ragyogót el tudunk képzelni, azt mind oda helyezzük. Azért van bebútorozva csodálatos dolgokkal. A férfiak óriások, egy-egy hős mindenik, az asszonyaik regékbe való szépségek. Aranyhajuk egész bokáig ér le, még talán csillag is van a homlokukon. Rózsaszín sugarakkal önti be a lealkonyodó nap az ódon várakat, melyek alatt átöltöztetett királyfiak mennek, mendegélnek. Az Olt vizében nimfák fürdenek, éjjelente az erdőségekből izgató zúgás kél. Mintha az elmúlt századok diskurálnának ki onnan az emberekkel.

(Mikszáth Kálmán: A mi külön tündérországunk)

..."édes anyanyelvünkön" a cicás versek is szépen szólnak :wink: :

Ady Endre írta Csokonairól:
„Ő volt akkor a legeurópaibb ember ebben az országban. . . dalolt, s mert lelke rengeteg gazdag és sokszínű volt:
feszítgette, edzette, pótolta, díszítette, nőttette szegény magyar nyelvének iromba és szűk kereteit. És vált természetesen a legpompásabb nyelvújítóvá, kinek emléke előtt hálával kell leborulnunk mindannyiunknak, akik gondolatainkat, érzéseinket magyar szavakba öltöztetjük ki”

Déry Tibor vallomása:

„Hogy pályám kezdetéből milyen tanulságok szűrhetők le fiatal írók okulására?. . . Csak legsúlyosabb fiatalkori mulasztásaimat sorolom. Rosszul tudtam magyarul, ma sem eléggé. Hogy német nyelvű anya mellett nevelkedtem, és gyerekkoromban sok időt töltöttem külföldön.
. . egy okkal több lett volna, hogy szünetlen, szenvedélyes tanulásra fogjam be magam. De még ha történetesen beleszületek is a nyelvbe, akkor is jobban illett volna megbecsülnöm, mint ahogy tettem, mesterségünk szerszámát, de egyben anyagát is. Szüntelen fülelve, figyelve, tanulva. Gondolom, nem elég, ha az író ingyen kapott nyelvi örökségére hagyatkozik, s azt nyúzza haláláig; nem elég, ha saját, bármily gazdag nyelvi világába zárkózik; ugyanannyi kárt tenne így tehetségében, mintha elmulasztaná, hogy serdüléses gondolatait más felnőtt gondolatokon eddze. Tolla utolsó moccanásáig”!

Németh László írta:

"A magyar nyelv magánhangzóiban gazdagabb, mint a szláv és germán nyelvek, viszont nem olyan fuvolaszerűen magánhangzós, mint a finn. A legközelebb a román nyelvekhez áll; ha keménységi fokát is figyelembe vesszük: a latinhoz és a spanyolhoz. Férfias nyelv. Egy kicsit olyan, mint ahogy Berzsenyi írta a magyar tánchoz: férfierő kell hozzá”

<table style="padding-left: 10px;" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Takaró Mihály:
BÍZTATÓ MAGYAROKNAK

Mi itthon vagyunk.
Itthon mi vagyunk.
Itthon vagyunk mi.
Mi vagyunk itthon.</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%">
</td></tr></tbody></table>

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=middle>Láng
Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.
</TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Tóth Árpád</TD></TR></TBODY></TABLE>