Kedves Ernő!
A tisztelet kijár egymásnak alanyi jogon. Az amit valóban ki kell érdemelni az a bizalom. Vannak emberek az ismeretségemben, akikre még a macskámat sem bíznám rá, mégis megadom nekik a tiszteletet. Szerintem ez elvárható mindenkitől. Ez nem azt jelenti, hogy egymás előtt alázatoskodni kellene, hanem csak azt, hogy nem hülyézünk, bunkózunk le senkit sem csak azért, mert máshogy látja a világot, más kultúrkörből származik. Annyira sokféle ember van, annyiféle gondolattal, hogy nem tehetjük a tisztelet feltételévé a rokonlelkűséget, hiszen akkor lehetetlenné válna az egymás mellett való élés.
Ami pedig a halál után az emberi testből maradó anyagi mennyiséget és minőséget illeti, azt szerintem senki nem vitatja, hogy szánalmasan kevés, szánalmas állapotban. A vita arról megy, hogy van-e az embernek olyan láthatatlan, a természetes érzékek számára érzékelhetetlen része, ami továbbra is életben van, noha a test elporladt. És itt ér véget a tudomány által kutatható és bizonyítható terület és itt kezdődik a hit birodalma. Amit te ténynek gondolsz ezzel kapcsolatban, az nem tény, noha számodra magától értetődő: ezt jelenti az a szó, hogy hinni. Számomra ugyanilyen magától értetődő az, hogy az embernek van szelleme, lelke és teste, és noha a test elporlad, de a szellem és a lélek nem porlad el soha, továbbra is létezik. Mondanám, hogy jól van, de ennek feltételei vannak. Egy súlyosan beteg fájdalmak közt szenvedő emberről sem mondhatnám, hogy jól van, noha nagyon is létezik, és tudatában van az állapotának. A halál utáni létezés is nagyon valóságos, de egyáltalán nem mindenki számára öröm. Úgy határozható meg, hogy minden, amit jónak ismersz itt a Földön, koncentráltan van jelen a Mennyben. Amit pedig rossznak ismersz a Földön, koncentráltan van jelen a Pokolban. De a Mennyben nincs semmi a rosszból, a Pokolban pedig nincs semmi a jóból. Ennyit yinről és yangról. A jó és a rossz keveredése kizárólag a mi világunkban elképzelhető, a szellemvilágban éles és végleges határvonalak vannak.