Kedves István!
A nyitottság nem a szólásra vonatkozik, hanem a hallgatásra. Nyitott fül és nyitott szív. Nem az outputra, hanem az inputra. A száj megtartóztatását mindig a bölcsességhez köti a Biblia, míg a meggondolatlan beszédet a bolondsághoz. Persze, nem abban az értelemben bolondság, ahogyan általában értjük. Aki Bibliai értelemben bolond, annak lehet alár kétszázas IQ-ja is. Isten dolgaira azonban süket és vak. Például a Példabeszédek 4,20-23-ban ezt mondja a Biblia: "Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsd füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te szíved közepében. Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik és egész testüknek egészség. Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet, mert onnan indul ki minden élet." Itt minden opció Isten Beszédének a befogadására és megőrzésére vonatkozik. A figyelem minden esetben egy aktív várakozást, a befogadásra való készséget jelenti. A fül odahajtása azt jelenti, hogy a fülünket Isten Beszédére fordítjuk, és ezzel párhuzamosan elfordítjuk más dolgok hallgatásától. Más dolgokat ki, az Igét be. A ne távozzanak el a te szemeidtől, nem azt jelenti, hogy mindig a Biblia lapjait kellene bámulni, hanem azt, hogy az ott olvasottakat, vagy a felolvasáson hallottakat értelmezzük, átgondoljuk, vagyis elmélkedünk rajta. Így pedig állandóan lefoglaljuk a képzeletvilágunkat. Amikor például a hétköznapok során üres perceink, óráink vannak, akkor Isten dolgairól elmélkedünk, nem a legújabb filmről, vagy Mancika idomairól. A cél azonban nem merül ki a megértésben. Az Isten Beszédének a megértése még senkin nem segít, bár önmagában is örömöt tud okozni. A cél az, amit úgy mond, hogy életük ezek - a beszédeim - azoknak, akik megnyerik és egész testüknek egészség. Vagyis a cél az Isten Igéjének a megnyerése. A Példabeszédek 8-ban ezt mondja a Bölcsesség: "Boldog ember, aki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén. Mert aki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot." ( Péld 8,34-35 ) Vagyis az egész dolog - figyelem, hallgatás, elmélkedés, az Ige megőrzése - arra irányul, hogy megnyerjük a Bölcsességet. Ez a Bölcsesség pedig nem egy képesség, hanem egy személy. Ezt onnan tudhatjuk, hogy olyan tulajdonságai vannak, mint egy személynek, tud szeretni és gyűlölni, tud beszélni, játszani, dolgozni és örülni ( lásd az egész nyolcadik fejezetet). János evangéliumában így szól Jézus: "Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." ( Jn 14,21 ) Az ismerni kifejezés sem az Ószövetség, sem az Újszövetség nyelvében nem intellektuális ismeretre vonatkozik, hanem valaminek a birtoklására, empirikus vagy személyes közösségre. Például, amikor azt mondja a Biblia, hogy ismerte Ádám az ő feleségét, az nem prüdéria, hanem az eredeti szó arra utal, hogy Ádám és Éva közösen birtokolták egymást, aminek része a szexualitás, de több annál. Amikor például házasságtörésről, paráznaságról beszél a Biblia, akkor nem ezt a szót használja, hanem azt, hogy együtt hált vele. Például Dínáról, Jákob lányáról így szól a Biblia: "És meglátá őt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala rajta." ( 1Móz 34,2 ) Ma magyarul talán úgy fejezné ki a Biblia, hogy Sekem erőszakkal megdugta Dínát, vagy más esetben, ahol közös megegyezés ugyan volt, de szövetségkötés nem, úgy hogy dugtak egyet - vagy többet. A Biblia sosem alkalmaz obszcenitást, vagyis ennél durvább kifejezést tuti, hogy nem használna. De amilyen vulgáris azt mondani, hogy valakik dugtak, ugyanolyan vulgáris bibliai értelmezésben, hogy együtt háltak. Amit Jézus kifejezett azzal, hogy ismerni az Ő parancsolatait, azt jelenti, hogy valaki már figyelt, hallgatott és elmélkedett, ennek következtében pedig már a szívében vannak az Ő Beszédei, és ezért tudja azt birtokolni, azaz ismerni. A megtartani az Ő Beszédét azt jelenti, hogy valaki a szívében megőrzi. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, tudom, hogy nem szereted ezt, de a görög szövegből mégiscsak ez jön le. Most eltekintek ennek a levezetésétől, már megtettem többször, itt, ezen a fórumon is. Jézus arról beszél, hogy aki birtokában van az Ő Beszédeinek, és azokat - a Beszédeit - megőrzi, az szereti őt - azaz Jézust. Aki szereti Jézust, azt az Atya is és Jézus is szereti, és kijelenti, megmutatja, felfedi, leleplezi magát annak a személynek. Vagyis az, hogy az Isten Beszédére figyelünk, odahajtjuk a fülünket, nem engedjük, hogy a képzeletünk másfelé csapongjon, hanem befogadjuk és megőrizzük a szívünkben Isten beszédét, végig azt célozza meg, hogy a feltámadott Jézus Krisztus kijelentse magát a számunkra. Kizárólag ez ad értelemet annak, hogy a kezünkbe vesszük a Bibliát, hallgatjuk, olvassuk, elmélkedünk rajta. Ha Jézus Krisztus kijelentését nem nyerjük el, például azért, mert félúton visszafordulunk, akkor az egész hívő életünk értelmetlen. Erről a célról beszél Péter apostol is: "És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amire jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben." A nappal akkor virrad, és a hajnalcsillag akkor kel fel a szívünkben, amikor Krisztus kijelenti magát nekünk.
A korlátok szerepe nem csupán az, hogy elzárjanak bennünket valami jótól. Olyan is van. Például a szögesdrótot nehéz úgy értelmezni, hogy azt a mi érdekünkben állították fel. Vannak azonban védőkorlátok is. Azokat lerombolni nem vagányság, hanem csacskaság, hogy finom legyek ( nem a legyek, hanem én, és nem úgy). Egyébként könnyű megkülönböztetni a szögesdrótot a biztonsági korláttól. A szögesdrótot soha nem tudjuk önerőből, fájdalommentesen átlépni. Az is lehet, hogy sehogyan sem tudjuk átlépni, mert mondjuk áramot vezettek bele. A biztonsági korlát azonban átléphető. De például egy trezor ajtajának is teljesen más szerepe van, mint egy ékszíj és lánchajtásokkal teli gépszekrény védőburkolatának. Bizonyos korlátokra szükség van az életben is. Ezeket lerombolni nem bölcs dolog, de megtehető. Az SS katonák például azért voltak annyira kegyetlenek, mert azt tanulták, hogy minél kegyetlenebbek, annál gyorsabban rombolódnak le bennük a hagyományos erkölcsiség gátjai, valamint azért, hogy bebizonyítsák önmaguk és egymás előtt, hogy ők nincsenek már ezzel megkötözve. Vagy például azért van egyre több filmben pozitív színben feltüntetve a homoszexualitás, hogy a társadalmi értékrendet megváltoztassák. Korunk embere nem felvilágosultabb mivolta miatt toleránsabb a homoszexualitás és egyéb perverzitások iránt, mint régebben, hanem azért, mert a filmipar, a rockzene, az internet, és ki tudja még minek a "jó voltából" agymosáson esett át. Pedig a homoszexualitást egyedül az igazolhatná, ha két férfi, vagy két nő tiszta búza szerelmének gyümölcsét lehetne szeretni, be lehetne íratni az óvodába, iskolába, stb. Van aki nem csupán elfogadhatónak, hanem magától értetődőnek tartja, a homoszexualitást. Ugyanezek az emberek igencsak meglepődnének, és furcsállnák, ha a mágnes azonos pólusai elkezdenék vonzani egymást, ha egy virág porzói egymás felé kezdenék árasztani a virágport, vagy két virág bibéi egymásba fonódnának és nem volnának kíváncsiak a porzókra, ha a herék nem akarnák megtermékenyíteni a méhkirálynőt, vagy ha az egy másik kaptár méhkirálynőjével repülne el. Na, lapozzunk!
Ami a cölibátust illeti, megadhatom a választ rá, hogy ne sok időt fecsérelj erre, hanem ráérj fontosabb kérdésekre is. Az ember úgy lett megteremtve, hogy szüksége van a szexualitásra - persze, felnőtt korában. Erre (is) adatott a házasság, de erről most nem akarok beszélni. Jézus ezt mondja: "Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért." ( Mt 19,12 ) Itt a heréltek olyan embereket jelentenek, akiknek nincsenek szexuális szükségeik. Vannak, akik születésüktől képtelenek rá, és vannak, akiket kiheréltek. Gondolom, eddig tiszta a kép. A harmadik kategória az, akik lemondanak a szexualitásról az Isten országáért. Az, hogy az Isten országáért, nem azt jelenti, hogy azért, hogy megnyerhessék az Isten országát, sugalmazva ezzel azt, hogy ez volna annak az ára, hanem azt jelenti, hogy azért mondanak le a szexualitásról, hogy az Isten országát szolgálhassák. Ezek az emberek nem képtelenek a szexualitásra, hanem természetfeletti kegyelemben részesülnek, ezért nincs rá szükségük. Lefordítva a te nyelvedre, ez azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek soha nincs kangörcsük. Ilyen emberek voltak az ószövetségi nazírok, akik Istennek szenteltek voltak, vagy azok a szent emberek, akiknek nem volt feleségük. Jézus is ilyen ember volt, és Pál apostol is. Ez azonban egy természetfeletti állapot: valaki, aki egyébként képes volna a szexualitásra, lemond arról, Isten pedig természetfeletti módon leveszi róluk a szexuális szükségek terhét. Ennek az egésznek a célja az, hogy Isten országának szentelhessék az életüket. Ha valaki ismeri a Bibliát, ismeri például Pál apostol hányattatott életét, könnyen beláthatja, hogy képtelen lett volna egyszerre jó férj és családapa lenni, és betölteni az elhívását. Jézus sem lett volna képes betölteni a szolgálatát, ha családja van. Erről szól a dolog. Az, amikor misztifikálják a szüzesség fogalmát, és abban hisznek, hogy az Isten országának a cölibátus az ára, akkor egy olyan célt fogalmaznak meg, ami teljes mértékben idegen a Bibliától. Így aztán szerencsétlen katolikus papok és apácák, akikre kívülről, vagy belülről ráerőltetik a szexualitástól elválasztott életet, nem kapnak ehhez természetfeletti kegyelmet. Ezért aztán, hogy ne töprengj tovább ezen, ha egy plébánost szexuális vágyak gyötörnek, két választása van. Vagy kiéli ezt a vágyát valamilyen módon, vagy más irányú tevékenységbe fojtja. Szerintem az elterelés csak ideig-óráig működhet. A szükség éppen azért szükség, mert muszáj. Persze, levegőt venni sokkal inkább muszáj, mint vizet inni, vizet inni, sokkal inkább muszáj, mint enni, enni pedig sokkal inkább muszáj, mint mondjuk a szexuális szükségeket kielégíteni. Szex nélkül akár hosszú ideig is meg lehet lenni. Eljön azonban az áttörés ideje. Akkor vagy kimegy a wc-re, vagy megkörnyékezi az egyik fiatalabb özvegyasszonyt, vagy elmegy kocsikázni, és befizet egy kanyarra valamelyik útszéli hölgyeménynél. Ha ez az út járhatatlan, mert mondjuk egy szerzetesrend tagjáról van szó, akkor marad az azonos neműekkel való fajtalankodás. Ráadásul egy összezárt közösségben egymást viszik bele az ilyesmibe, vagyis a fentebb vázolt ideig-óráig való elfojtás sem működik igazán, mivel a kísértés nem csupán belülről jön, hanem kívülről is. Ehhez jön még a szerintem nem is annyira elhanyagolható tényező, hogy sokan eleve azért választják a papi hivatást, mert vonzódnak az azonos neműek iránt. Náluk nem is beszélhetünk elfojtási kísérletről, mert már a jelenlétük célja is az, hogy szexuális vágyaikat betöltsék. Vagyis ők enni akarnak ott, nem pedig böjtölni. Ebben a közegben pedig sajnálatos módon - finoman szólva - megesik, hogy vallásos szülők vallásos ügybuzgalmából ún. egyházi intézménybe irányított gyermekét szexuálisan molesztálják. Az is gyakori, hogy az ilyen gyermekek nem mernek a dologról beszélni, vagy ha kiderül, akkor a szülők tanácstalanságukban csak addig jutnak el, hogy kivegyék onnan a gyereket, vagy ha mégis vernék a tam-tamot, akkor az adott intézmény felettes szerve eltusolja a dolgot. Remélem, választ kaptál a kérdésedre! Egyébként legjobb tudomásom szerint a papi cölibátus mögött nagyon is e világi dolog áll: az eredeti cél az volt, hogy ne legyenek örökölhetőek az egyházi birtokok, vagyis egy középkori, feudális rendelkezés felszenteléséből származik.
Nem érted, hogy honnan kellene megmenekülni? Igen, tudom. Sok emberrel az a probléma, hogy nem tudja, hogy bajban van. Ha tudná, akkor hamarabb meghallgatná az Evangéliumot. Az egész Biblia központi kérdése az, hogy felfedje az emberiség egyetemes problémáját és megadja arra a gyógyszert. De minden lappangó betegségre az a jellemző, hogy nem produkál a beteg számára értelmezhető tüneteket. Vagyis ezek a betegek azt hiszik, hogy egészségesek. A Biblia azonban azt mondja, hogy "minden fej beteg, minden szív erőtlen". Máshol ezt: "mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek, nincs, aki a jót cselekedné, nincsen csak egy sem ". Ehhez nem kell ismerni az adott személyt, ugyanis ez minden egyes emberre vonatkozik, rám is. De Isten nem elítélni akarja az embert, hanem meggyógyítani. Ezt azonban csak most tudja megtenni, a halál után nem. Ezért nem jó filozófia, hogy ne foglalkozzunk a halál utáni dolgokkal most, hanem akkor, amikor majd benne leszünk. Ott már nem lehet változtatni.
A fordítás pontatlansága csak azt jelenti, hogy pontatlan, nem azt, hogy mindenestől rossz. Ha például egy ponyvaregényt fordít le valaki, akkor sokkal kevesebb pontosságot igényel a dolog, mintha például jogtudománnyal, filozófiával, zeneelmélettel-gyakorlattal vagy akár vegyészettel kapcsolatos könyvet fordítana le. Nem árt, ha a fordító érti azt, amit fordít. Nem csupán nyelvtanilag, hanem úgy, hogy szakirányú műveltséggel rendelkezik. A Biblia a saját állítása szerint Istentől ihletett, ahol egyetlen szó sem emberi okoskodásból származik, hanem egészen Istentől van. Ebben a műfajban minden szó számít. Az egyes szavak eredeti jelentése nem azért fontos, hogy azáltal ellenkező értelmet adjunk az Írásnak, hanem azért, hogy megértsük azt, hogy mit is mondott Isten valójában. Itt van például az a görög szó, amit sokszor mondott ki Jézus, ezért sokszor is hivatkoznak rá keresztény berkekben, ez pedig a tett, cselekedet. Az a görög szó, amit tettnek és cselekedetnek fordított Károli, többet jelent. Ez a szó a poieó (pojeó). Ez a szó jelent tettet, cselekedetet, de jelent termést, teremtést, költést és keltést is. A poézis, poéta, poéma szavak is ebből a szóból származnak. Görögül ezzel a szóval fejezik ki azt, hogy egy növény gyümölcsöt termett. Ha következetesek akarunk lenni, akkor úgy lehetne magyarra fordítani szó szerint, hogy gyümölcsöt csinált. Vagy. A költő verset csinált. A tyúk kiscsibét csinált a tojásából. Isten világot csinált. A következő rövid részletben 11-szer szerepel ez a szó. Egyszer cselekvés, máskor termés.
"Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása." ( Mt 7,12-27) (A lilával írt szavak eredetije a poieó.)
Könnyű rávágni erre, hogy világos. A görögök minden alkalommal, amikor gyümölcstermésről beszéltek, a poieó szó mellé odatették a gyümölcs szó görög megfelelőjét is, azaz a kettő csak együttesen jelenti a gyümölcstermést, külön nem. Igen ám, de ebben a részletben éppen gyümölcsökkel foglalkozik Jézus, azaz megkérdőjelezhető az az állítás, hogy a poieó szigorúan cselekedetet jelent, hacsak nincs mellé odaírva, hogy növényről és gyümölcsről van szó. Jézus sem növényekről, hanem emberekről beszél, akik gyümölcsöket hoznak: jót, vagy rosszat, attól függően, hogy milyen természet van bennük. Jézus azt mondja, hogy aki hallja az Ő Beszédét, és azt megcselekszi, ahhoz az emberhez hasonlít, aki a kősziklára építkezett. Aki pedig nem cselekszi meg az Ő Beszédét, noha hallja, ahhoz az emberhez hasonlít, aki a homokra építette a házát. Ezt úgy szokás értelmezni, hogy a Biblia felszólító mondataira engedelmességgel kell válaszolni. Ezt jelenti az Ige megcselekvése. Csakhogy Lukács evangéliumából az is kiderül, hogy csak az az ember képes a kősziklára építkezni, aki előveszi az ásóját, és egészen addig ás, amíg el nem éri a sziklát, az ugyanis nem a felszínen van, hanem mélyen alatta. Vagyis a homokra építkező ember nem buta, hogy a kőszikla helyett a homokot választja, hanem lusta arra, hogy ásson, vagy nem is tudja, hogy ha elkezdene ásni, akkor megtalálná a kősziklát.
"Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt. A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok? Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült. Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette házát fundamentom nélkül: amelybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása." ( Lk 6,43-49 )
Mindebből az következik, hogy Isten Beszédének a megcselekvése már maga is következmény, azaz gyümölcs. Annak a következménye, hogy valaki leásott, mélyre hatolt, megtalálta a Kősziklát, és arra alapozta az életét. A léásás, mélyre hatolás és a Kősziklára való rátalálás ugyanaz, amit a Példabeszédek 4,20-23; 8,34-35 és a János 14,21 mond.
Az, hogy Jézust Mária szülte igaz. Ugyanakkor Jézus az emberré válása előtt is létezett. A Biblia azt mondja:"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez ( pontosabban Ő ) kezdetben az Istennél volt. Minden Őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága....És az Ige testté lett, és lakozott közöttünk." ( Jn 1,1-4:14 ) Az Atya minden előtt szülte a Felkentet ( Péld 8,23 ), Akit Logoszként mutat be János. Ez a személy ugyanaz, mint Aki megszületett betlehemi csecsemőként Máriától. Ahogy valaki megfogalmazta, a Korlátlan úgy határozott, hogy emberi testbe korlátozza magát. Ő emberként született Mária által meg. Mint Isten, öröktől fogva létezett előtte. Mikor itt járt a Földön, addig az Ő istensége vállfára volt akasztva fent a Mennyben. Miután azonban feltámadott, visszakapta az istenségét, miközben megőrizte az emberségét is. Vagyis a feltámadott Krisztus több, mint a megtestesülés előtti Krisztus volt. Nem nagyobb, hanem összetettebb. Valóságos Isten és valóságos ember egy személyben. Ahogyan Pál apostol fogalmaz, az Atya Őbenne szerkesztette újra egybe az Univerzumot, ami a Sátán lázadása következtében megosztottá vált.
A Sátán személyéről, lázadásáról és tevékenységéről konkrétan beszél a Biblia, az sokkal több, mint feltételezés, az én képzeletemnek itt nagyon kevés szerepe van, legfeljebb abban, ahogyan a szellemi tényeket megfogalmazom az érthetőség kedvéért. A tények azonban ugyanolyan tények velem, mint nélkülem. Ha ez nem így volna, akkor nem lennének tények, hanem csupán ideák.
