Érdekességek a történelemből

Kálvária az üvegben

Egy versegi ezermester parasztember, Kalmár István az 1940 táján látott valahol egy türelem-üveget, amelyben valószínűleg Jézus keresztre feszítésének eszközei voltak. A különlegesség addig izgatta, hogy a készítési mód ismerete nélkül kísérletezgetni kezdett, rájött a titokra, és a fantáziájára támaszkodva hasonlót alkotott ő is. A kis remekművet bemutatták a máriabesnyői (gödöllői) kapucinusoknak, akiknek a kérésére több tucatnyi kálváriát készített, amiket aztán az ország minden részéből érkező zarándokoknak árusítottak.
A környezete főként arra volt kíváncsi, hogy a kereszt vízszintes része és a pálcikával átszúrt dugó miféle fondorlatos módon került a helyére. A titkát nem árulta el. A felesége és a gyerekei is csupán annyit tudtak, hogy a kis kompozíció létrehozása során bicskát, lószőrt, ragasztót és egy rossz esernyő küllőjéből fabrikált csipeszt használt.
Az üvegben a besnyői kálvária egyszerűsített változata. A talpán: Kalmár István Verseg Pest megye 1942. március 15.

Szegény idősek a bécsi császári palotában

Ferenc József megbízottai a bécsi szegényházak lakói közül kiválasztották a 12 legidősebb és legszegényebb asszonyt és férfit, akiket az ünnep előtti kedden az udvari orvos tüzetesen megvizsgált, a lábukat megtisztította, nehogy megfertőzzék az uralkodót, majd új ruhát és cipőt készíttettek a számukra, ami természetesen az övéké lett. Szerdán meggyóntak, csütörtökön megáldoztak. A szertartás napján reggelit és négyfogásos ebédet kaptak. Az utóbbit a palota márványtermében a császári család tagjai szolgálták fel. A szorongó, alkalmi vendégek nemigen nyúltak a finomságokhoz, ezért is nevezték ezt a látszólagos étkezést „színlelt ebédnek”. A föltálalt ételeket aztán becsomagolták a számukra. Ebéd után került sor a lábmosásra. A szolgák lehúzták a kiválasztottak egyik lábáról a cipőt, harisnyát, a térdükre pedig fehér vászonkendőt terítettek. Az udvari káplán evangélium felolvasásába kezdett, a császár letérdelt, és térden csúszott az egyik időstől a másikig, közben a hagyományt követve egy vizeskancsót tartó és egy törülközőt fogó segéd kíséretében megmosta, megtörölte és megcsókolta a lábukat. Ezt követően mindegyiküknek harminc ezüstkoronát tartalmazó, sárga zsinegű, fehér bőrzacskót akasztott a nyakába. Emellett egyéb díszes tárgyakat is kaptak ajándékba. A szertartás után udvari kocsikon szállították őket vissza a szegényházakba.
Amikor Erzsébet királyné Bécsben töltötte a húsvéti ünnepeket, ő is megmosta 12 idős asszonynak a lábát. Egy idő után Erzsébet olyan ritkán látott vendég lett Bécsben, hogy 1882. április 9-én egy képeslapot is kiadtak annak emlékére, hogy a császári pár közösen végezte a lábmosás szertartását .

Tények egy mondakör hőséről, Kinizsi Pálról


Hunyadi János után a korszak második legkiválóbb hadvezére volt.

Ősei a 13. században várispánok parancsnoksága alá tartozó szabad harcosok voltak Abaúj vármegyében.

Valószínűleg délszláv felmenőkkel rendelkezett, akik beolvadtak a magyarságba. Ebben az időben egyébként sem számított a nemzetiségi hovatartozás, az volt a fontos, hogy a magyar királyt szolgálta.

Írni, olvasni nem tudott.

Hatalmas erejéről, bátorságáról ámulatot keltő legendák születtek.

Több alkalommal lett a Budán rendezett lovagi tornák győztese.

Darabontként kezdte, Magyar Balázs mellett tanulta a hadi mesterséget, s részt vett vele Hunyadi János hadjárataiban. 1456-ban mindketten Nándorfehérvár védelmezői között küzdöttek.

Többször vezetett hadjáratot az oszmán uralom alá került Szerbiába, s visszatértekor szerbeket telepített be a megfogyatkozott lakosságú Délvidékre. Az ellenség rettegett tőle.

Legnagyobb győzelmét 1479-ben a kenyérmezei csatában aratta.

Egyetlen csatáját sem veszítette el.

A csehországi hadjáratok (1468-71) során egy alkalommal olyan sikeresen portyázott a Mátyás tábora körül fekvő vidéken, hogy a táborát szorongató csehek ellátmány nélkül maradtak, és az ostromlóknak kellett békét kérniük az ostromlottaktól.

Hűségéért és szolgálataiért tisztségeket és földeket kapott jutalmul. Nagyvázsonyt és a hozzá tartozó birtokokat 1472-ben adományozta neki Mátyás király.

A tőle 40 évvel fiatalabb Magyar Benignát nem érdekből vette feleségül.

Az 1480-as években már az ország leggazdagabb főurai közé tartozott.

Volt a déli tartományok ispánja, majd főkapitánya s e tisztséget viselve 14 vármegyét kormányzott. Élete utolsó évében országbírói rangra emelkedett, ami méltóságban a király és a nádor után következett.
A nagyvázsonyi vár:

Ha már törökverőkről szólt az előbbi írás akkor íme egy másik!
Thury György (1519 körül – Orosztony, 1571. április 2.) Hont vármegyéből, Középtúrról származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak.
1558-ban Bars vármegye főispánja, majd a várpalotai vár kapitánya lett. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki a törökök legjobbjait. A pénztelenségen állandó portyákkal próbált segíteni, így akadályozta meg azt, hogy katonái a zsoldhátralék miatt elszökjenek tőle.
1566 júniusában 500 katonájával mindaddig tartotta Palota várát Arszlán budai pasa 7-8000 fős seregével szemben, míg a felmentő sereg, Salm gróf győri várkapitány vezetésével meg nem érkezett. Salm gróf Thury segítségével visszafoglalta Veszprémet és Tatát.
Kortársai szerint addigra több mint hatszáz győztes párviadalt vívott életre-halálra, vagyis csak egy vitéz maradt életben a viadal után.
A legendás vitéz nem párviadalban veszítette életét, hanem a törökök csapdát állítottak neki. Maroknyi kíséretével a tízszeres túlerővel szemben is utolsó leheletéig küzdött.

Amiről a mondák nem mesélnek – Kinizsi másik arca


Mátyás király megeskette a főurakat, hogy halála után a fiát ültetik a trónra. Esküt tett Kinizsi is, de Ulászló mellé állt, noha nem a saját akaratából. Mátyás halála után ugyanis egy kormányzótanács vette át a hatalmat, s amikor Corvin a kincstárral és a koronával elmenekült a budai várból, a tanács úgy döntött, hogy meg kell állítani. Ezzel Kinizsit és Bátori Istvánt bízták meg, akik a Tolna megyei Sárvíznél ütköztek meg a herceg seregével, és legyőzték. A kincs egy részét a két vezér megtartotta magának, a többit visszaszolgáltatták.
Corvin Jánosnak három riválisa volt, s közülük ketten, Ulászló és I. Miksa német-római császár haddal vonult az országba, hogy megszerezze a magyar királyi címet. A kormányzótanácsnak ezt is mérlegelnie kellett. Ráadásul Miksa serege Nagyvázsonyt is elfoglalta, amit Kinizsi csak a következő évben tudott visszafoglalni.
Két évvel a halála előtt a szomszédos birtokon hatalmaskodott, erőszakkal hajtott át a jobbágyokat a maga birtokára. Az eset eljutott az akkor még gyenge hatalommal rendelkező II. Ulászlóhoz, de Kinizsi semmilyen büntetést nem kapott.
A különböző, magas rangú tisztségviselőknek az irányításuk alá tartozó területeken gondoskodniuk kellett a királynak járó adók behajtásáról. és a kincstárba szállításáról. A Mátyás halálát követő zavaros időszakban Kinizsi beszedte az adót, de egy ízben nem szolgáltatta be az uralkodónak.

Corvin Kinizsitől kért segítséget

Kinizsi Pál is esküt tett Mátyás királynak, hogy halála után Corvin Jánost fogja támogatni a királyi cím elnyerésében. Hitszegő lett. Ő volt az, aki Báthori Istvánnal üldözőbe vette és legyőzte a kincstárral és a koronával menekülő herceget a Tolna megyei Csontmezőn.
A történtek ellenére a későbbiekben Corvin mégis Kinizsi Páltól kért pénzbeli és katonai segítséget, amikor nehéz helyzetbe került. A főurak többségével ugyanis nem volt túl jó viszonyban, mert igyekeztek egy-egy kicsit megkaparintani a Hunyadi-vagyonból.
Kinizsit a támogatását egyrészt pénzzel hálálta meg, másrészt neki ajándékozta Vajdahunyad várát.

Kinizsiről írták


Bonfini szerint „Hallatlan lelki és testi erővel bírt; termete, izmai, tagjai Herculeshez tették teljesen hasonlóvá. Apja malmában nevelkedett. Minden segítség nélkül emelte fel a földről gyakran a malomkereket, olykor a boroshordót, melyet a szekér is alig tudott elvinni. Birkózásban legyőzhetetlen”.
Az 1479-ben lezajlott kenyérmezői diadal mámorában ropott táncát sem hagyta ki a történetéből. A győzelem után rendezett lakomán nemcsak a húsételek fogytak, hanem a bor is, amitől a vitézek felhevültek, táncolni kezdtek, és ütemesen kiáltoztak. „Azután az általános örömben, midőn mindegyik katona különböző taglejtésekkel nevettette társait, Kinizsit is táncba hívták. Ő hirtelen a kör közepére ugrott, keze segítsége nélkül pusztán fogával derekánál felragadott a földről egy megölt hórihorgas törököt, majd ütemesen körbe táncolt. Ez a herkulesi termetű férfihez illő tánc inkább csodálkozást, mint nevetést váltott ki a szemlélőkből”.
58 éves korában, 1490-ben egy követ így jellemezte: „alacsony termetű, egészen szőrös mint a medve, de kiváló katona”.
Mátyás-ivókút, Létavértes:

A Vasárnapi Ujság Széchenyi haláláról

Széchenyi István 1860. április 8-án hunyt el. Haláláról a Vasárnapi Ujság egy héttel később megjelent száma tudósított.

Így emlékeztek meg Pesten a legnagyobb magyarról

Széchenyi Istvánt 1860. április 11-én temették el Nagycenken, de nagyszabású megemlékezésre április 30-án került sor a fővárosban, amelyen a becslések szerint 80 ezren vettek részt. A Vasárnapi Ujság többek között így írt e napról: „A nap ünnepélyes hangulatban mult el, a nép az utczákon sétált, 8 a szinházi előadás elmaradt, mert a nézöhelyeken senki sem jelent meg.
A kereskedők testületileg elhatározák e napon boltjaikat, műhelyeiket zárva tartani; közintézetek, tanodák nem tártának felolvasásokat *); ünnepies néptömeg lepte el az utozákat és a főtemplom előtti tért; gyászlobogók, fátyolózott nemzeti zászlók lengtek az ablakokból alá; a közönség kívánatára a városház tornyában kitüzetett a fekete lobogó.”
A belvárosi templom falait fekete drapériával vonták be, kifüggesztették a gróf címereit, valamint egy jelmondatot: „ha Isten velünk, ki van ellenünk?" A középen lévő jelképes ravatal mellett gyertyák sokasága égett, körülötte pedig különböző testületek fáklyákat tartó képviselői álltak. A templomtól egészen a Duna-partig 400, díszmagyarba öltözött ifjú alkotott sorfalat, fáklyákkal a kezükben. Előttük vonultak el papi díszruhában a pesti lelkészek, középen az ünnepélyes misét bemutató Scitovszky János, Magyarország prímása.
A gyászszertartáson 150 tagú kórus énekelte Mozart Requiemjét.
A Vasárnapi UJság cikke, és a jelképes ravatal a belvárosi templomban:

Kinizsi megmentette Nándorfehérvárt

Kinizsi a déli részek főkapitányaként szívügyének és kötelességének tartotta az ország védelmét. II. Ulászlónak térden állva könyörgött, hogy több katonát bocsásson a rendelkezésére, mert szerette volna kiverni a törököket mindenünnen, ahová befészkelték magukat.
A Nándorfehérváron szolgáló zsoldosok 1494-ben árulásra készültek, pénzért akarták a törökök kezére játszani az erődítményt. Amikor Kinizsi tudomást szerzett a tervről, azonnal Fehérvárra sietett. Még a vár átadása előtt odaért, és megmentette a várat.
Az árulókat iszonyú kínzások közepette végeztette ki. Kiéheztette őket, voltak akiket vízbe vettetett, és megfulladtak, másokat éhes disznókkal etetett meg, megint másoknak orrát, kezét, lábát vágatta le. A hitszegők büntetésével példát akart statuálni, hogy hasonló eset többé ne forduljon elő.
Nem sokkal ezután szélütést kapott, fél oldalára lebénult, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a török uralom alatt álló, Szerbiába benyomuló seregét irányítsa. Hordszéken vitette magát a csatatérre, s úgy osztogatta a parancsait. Utoljára Szendrő várát támadta meg, de bevenni már nem tudta, mert az ostrom közben meghalt.

Somogy egy követ szemével

1486 nyarán Parenti nevű jogász vezetésével követség indult Mátyás király udvarába Velencéből. amelynek létszáma Zágrábban mintegy harminc főre növekedett. Szerencséjükre. Miután átlépték a Drávát, Somogyvár közelébe értek, egy nemesi családból származó, Mátyás király által száműzött hírhedt rabló, Botocapra állta útjukat. Végül a tizenkét fegyveressel rendelkező haramia felmérte a helyzetét, lemondott a csapatához képest nagy létszámú társaság kifosztásáról, és zsákmány nélkül oldalgott el.
Somogyról azt írta: „olyan ez a vidék, ami két Itáliát is eltartana, ha úgy lenne megművelve, ahogy az olaszok csinálják, ám szerinte itt csupán annyit dolgoznak az emberek, amiből épp csak megélnek.”
Szintén a leírásából tudjuk, hogy az esztergomi érseki palota egyik nagy termének falát a magyar fejedelmek és királyok képei díszítették, és ott volt közöttük Attiláé, a hunok királyáé is,
„továbbá hogy miként jöttek először az emberek Magyarországra lakni ökrökkel, juhokkal és más állatokkal.”

(Ami kimaradt
Királyi ajándék

A sakk a 11. században kezdett elterjedni Európában, s a 14. században hazánkban is megjelent a királyi, majd néhány főúri udvarban. A bábukat csontból faragták, és a két csapatot rovátkázással, befúrással, pirosra festéssel különböztették meg. A figurák a korabeli társadalmi viszonyokat tükrözték: a király és a királyné az udvart, a püspöki kinézetű futók az egyházat, a lovak a lovagokat, a nemességet, a bástyák a várkatonaságot, a gyalogok pedig a jobbágyokat képviselték.
I. Károly (Károly Róbert) (1301–1342) is büszkélkedhetett legalább egy értékes, aranyozott ezüstből készült sakk-készlettel, amelynek bábuit jáspisokkal és smaragdokkal díszítették. E különleges kinccsel ajándékozta meg János cseh uralkodót 1335-ben a híres visegrádi királytalálkozón.
Fotó: CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=241506

Jegyek a pénzhamisítás megnehezítésére

A pénzhamisítást mindig büntették, de a kibocsájtók is igyekeztek olyan technikai eljárásokat alkalmazni, amelyek a hamisítás megelőzését szolgálták. I. András például hitelesítő jeleket tetetett az érmékre.
I. Károly elrendelte, hogy a pénzverdék saját verdejeggyel lássák el az általuk készített pénzeket.
I. Károly fia, Nagy Lajos 1453-ban külön szabályozta a legjelentősebb magyar pénzverdének, a körmöcbányainak a hitelesítési módját. A verdének minden pénzen fel kellett tüntetniük az éremkép jobb oldalán a pénzverőnek, a bal oldalán pedig a pénzverést felügyelő kamaragróf nevének első betűjét.
A kiadás évét 1503 óta verik rá rendszeresen a magyar pénzekre.Aranyforint I. Lajos idejéből:

II. Mehmed magyar ágyúöntője

A magyar származású ágyúöntő mester, Orbán 1452-ben felajánlotta szolgálatait IX. Konstantin bizánci császárnak. Az uralkodó azonban nem rendelkezett kellő mennyiségű bronzzal, ráadásul a kincstára is üres volt, ezért a pénzszűkében lévő Orbán II. Mehmed szultánnál próbált szerencsét. Azt ígérte neki, hogy olyan nagy ágyút önt, amellyel át lehet törni Konstantinápoly falait. A szultán bízott a mesterben, és felfogadta.
Orbán óriási ágyút készített. A 8 méter 25 cm hosszú, 67 cm átmérőjű csövéből 450 kg-os golyót lehetett kilőni. A hatalmas fegyvert1453 januárjában szemlélte meg a szultán. Elsütésekor fülsüketítő dörrenés hallatszott, a lövedék több mint másfél kilométerre repült, és két méter mélyen fúródott a földbe. Több nem készült belőle, mert túl sokba került, és hosszú időbe telt az újratöltése, s Mehmed kisebb méretű lövegek öntésére adott parancsot. Még ebben az évben 70 ágyúval ostromolta meg Konstantinápolyt, falait összeomlasztotta, s győzelmével nagy hírnévre tett szert. Ekkor vette fel a császár címet.