Íme itt van, e komoly hírhez írt, komoly komment:
Mennyi idő lehet háromszáz millió év?
300 millió év számunkra, a mai emberek számára nagyon hosszú időintervallum, ám megtörténhet, hogy léteztek, esetleg léteznek olyan emberhez hasonló lények, akiknek sokkal kevesebbnek tűnhet ez a rengeteg sok év.
De az is lehet, hogy az ember számára se tűnt valamikor nagyon soknak. Például, ha csak azt veszem alapul, hogy Noé idejében ezer évig is eléldegéltek őseink, a 300 millió évet, már szinte csak háromszázezernek érzékelték, és ez viszonylag már nem is tűnik annyira soknak.
Ennyi se kevés számunkra, de azok számára, akik ötszáz évesen még legyeskedtek az asszony szoknyája körül, hatszáz évesen meg tudtak részegedni a szőlőnek levétől, mondom én, ez nem volt sok, főleg, ha nem is gondolkodtak ilyen hosszú távon, se előre, se hátra.
Ha ennél még régebbre tekintek vissza, nem nagyon messzire, csak a paradicsombéli, almaevés előtti boldog időkre, amikor a halált még nem találták fel, az emberi élet nem volt véges, logice hát, hogy végtelen volt, akkor bizony ennyi év semmit nem jelentett.
Hasonlatképp, kézzelfoghatóbban, annak aki nem tudja elképzelni a végtelent:- végtelenhez viszonyítva, a 300 millió éves időszak úgy képzelhető el, mintha összehasonlítanám egy jól kifejlett mamut óriás testét, a bolha tökén a pattanással.
Aki tehát az embert teremtette, annak egy ekkora időszak lehet annyi se, mint a muslicák nemi aktusában az orális szex időtartama, az pedig nem sok!(Aki nem hiszi, olvasson utána!)
Ha most azon töritek a fejeteket, hogy mi ütött belém, miért gyötrődök itt a sok millió évvel, hát elárulom, nehogy a kíváncsiság miatt álmatlan éjszakákat aludjatok át.
Olvastam nemrégiben, hogy egy vlagyivosztoki férfi talált egy alumínium fogaslécet, bányászat közben a szénbányában, mivel úgy vélte, régi darab lehet átadta a régészeknek. Szénbe préselődve konzerválódott és kb. 300 millió éve lapul ott, ezt állapították meg a szakemberek, miután megvizsgálták, sőt még azt is hozzátették, hogy nem a Földön készült. Erre anyagának összetételéből következtettek, ami 98% alumínium és 2% magnézium és ennek köszönhetően vészelt át ennyi évet, a legcsekélyebb rongálódás nélkül.
A fogak és a közöttük lévő távolság nagyon szabályos, tehát az eleve kizárt, hogy az idő marta volna ki, így csakis valami értelmes lény készíthette, akinek megfelelő szerszáma is volt.
Nagyon hasonlít, a manapság ember által készített nagy pontosságú mikroszkópban és más elektromos műszerekben használt alkatrészekhez, csak az ötvözet furcsa egy kissé, meteorit darabkákban, melyek nem földi atmoszférában képződtek, találtak hasonló valamit.
Ekkor kezdtem el gondolkodni, a sok millió év távlatába, hogy vajon tényleg nem készíthetett akkoriban az ember ilyesmit, avagy tényleg olyan sok az az idő, vagy csak most tűnik számunkra olyan soknak.
Mert, azt mindenki el kell ismerje, hogy az idő relatív, tehát nem mindenkinek egyformán telik.
Példának okáért, veszek egy óriás teknőst, meg egy muslicát, akarom mondani muslica generációkat, hiszen hirtelenjében ki se tudom számítani, hány ilyen harmatlégy generáció kell kifejlődjön és elpusztuljon, míg egy teknős gond nélkül tengeti egyetlen életét. Nem tudom, hogyan érzékelik külön-külön az idő múlását, de ha egymás szemszögéből nézelődnek, valahogy hasonló helyzetben vannak, mint mi vagyunk halandó emberek, egy hallhatatlan magasabb rendű lénnyel.
Míg a teknős leéli életét, minden különösebb felhajtás nélkül, ami a muslicának bizony egy örökkévalóságnak tűnik saját életéhez viszonyítva, addig egy ilyen legyecske életét, csak egy pillanatnak érzékeli a teknős. Pedig hányszor megrészegedik ezalatt a légy, de emellett van ideje a mindennapi szexre is, hiszen naponta 100 petét rak!
Mindez természetesen abban az ideális esetben, ha a teknősből nem főznek levest, a muslica meg csak annyit iszik, hogy nem szédül bele a mustba időnap előtt.
Igen ám, de a két faj között van még egy óriási különbség, az életkoron kívül. Míg a teknősnél majd semmi változás nem tapasztalható élete folyamán(250-300 év), addig a muslicánál mindegyre furcsább, meg az új körülményekhez alkalmazkodóbb egyedek jelennek meg majd minden generációban. (egy generáció kifejlődése kb. egy hét, és elég hozzá egy rothadt gyümölcs) Arra rájöttek már, hogy a mutáns egyedek megjelenése egyik generációtól a másikig, a muslica különleges génjeinek köszönhető.
De azt, hogy honnan jelennek meg az egyedek, a romlott gyümölcsön és hova tűnnek el úgy, hogy halottakat se hagynak hátra, ha a gyümölcs eltűnik, senki nemigen tudja, maguk a velük kísérletező tudósok is kíváncsiak erre, de egyelőre nincs kézenfekvő magyarázat. (Nem laborban végzett kísérletekre célzok, hanem a hétköznapi konyhák gondjaira.) Létezhet számukra egy más világ, esetleg átvonulnak egy párhuzamos idősíkba, amit mi egyelőre nem érzékelhetünk?
Nos, ugyanilyen kíváncsi vagyok én is arra, hogy honnan jelentünk meg mi emberek, mikor, hogyan, no meg, hova tűnünk el alkalomadtán és természetesen arra is, ha valamikor sokkal hosszabb volt az emberi élet, mint manapság, mert ezeket a dolgokat is egyelőre sűrű köd fedi.
Meglehet, hogy sok millió éve is itt a földön éldegéltek vidáman őseink, hatalmas termettel és sokkal fejlettebb technológiával rendelkeztek, mint ahogy ma elképzeljük.
Ha akkoriban, valahol a kezdet közepe táján, nagyon hosszú életűek voltak, volt idejük bőven, kitalálni mindenfélét, mert termetükhöz mérten, bizonyára eszük is nagyobb volt.
Feltételezem például, hogy már akkor képesek voltak űrsétára menni, hazafelé meg hoztak egy fuvar meteorit darabot, amiből aztán olyan ötvözeteket fabrikáltak, hogy ma is ámulunk rajta, sőt földön kívüli lények művének tartjuk, holott ősember készítette azt, csak bizonyára nem a Neander-völgyi.
Hosszú életüknek köszönhetően, elcsatangolhattak az űrben egy pár ezer évig, de véletlenül átléphettek egy párhuzamos idősíkba, ahol bizonyára, nem úgy telt az idő, mint idehaza és egy kicsit ott-feledkeztek, mert lehet jobban telt ott nekik.
Itthon meg várták őket, eközben keresték az örök élet titkát, lehet meg is találták, új kisebb termetű, de szinte hallhatatlan generációnak adva életet.(A muslica életét is sikerült már meghosszabbítani harminc napra, ami az ők szemszögükből nem kevés!)
Ám ez nem tetszett azoknak, akik örök életűek, és végtelen életük során, szinte semmi változáson nem mennek keresztül, ezért büntetésből megrövidítették az emberi életet, de nagyon! Csakis azért, hogy ne legyen annyi ideje, az e világi halhatatlanságon törni a fejét, elégedjen meg a másvilági örök élettel.
Ez nem volt elég, kaptak még a nyakukba egy két katasztrófát is, amelyeket a hallhatatlanok közül csak egy páran éltek túl, de már halandóként. Minden addigi találmányuk megsemmisült, olyan mélyre elsüllyedve a föld alá, hogy mai időszámítás szerint csak 300 millió év múlva találtak darabjaikra utódaik.
Egy pár túlélő kezdhette aztán újból, szinte a semmiből építeni a történelmét, de most már kicsi termettel, a rövidebb élethez alkalmazkodva, sokkal gyorsabban fejlődtek és szaporodtak, így egy pár ezer év alatt szinte elérték azt a szintet, melyet már elértek egyszer hajdanán az évek milliója során.
Hanem időközben, azok akik az űrben csavarogtak, esetleg megálltak egy pár száz évre pihenni valamelyik szomszéd bolygón, amelyik mondjuk mai számítások szerint, csak néhány száz évnyi távolság tőlünk, egyszer csak visszajöttek. (Az sem kizárt, hogy egy másik idősíkban keringő Földön dőzsöltek!)
De nem ismertek a szülőföldjükre, se utódaikat nem ismerték fel, de azok se ismertek elődeikre, hisz annyi generáció váltotta már egymást azóta a földön, hogy nem is emlékeztek azokra, akik hajdanán elindultak felfedező űrbéli utazásra. No meg ott volt a termet különbség!
Idegenkedve néztek hát egymásra, az új ember félt egy kicsit az óriás ősétől és szuper-lénynek tartotta, az ősnek meg hízott óriás mája, hogy nem csak termete miatt néznek rá fel és hálából segített miniatűr utódjának egy pár dologban. Egymásra rakott néhány kövecskét, csak úgy játékból, ezek lettek a máig is híres piramisok, melyek ihlették a ma divatos piramis játékokat. Ki mondta, hogy ma nem tudunk piramist építeni?
Faragott egy pár kőszobrot, akkorkát mint ő maga volt, hadd álmélkodjon az utókor, de ne csak húsvétkor, hanem mindennap a Húsvét-szigeteken.
Tanítani próbálta arra, miként működnek a világegyetem törvényei. Ám akkoriban még egy kissé nehézfejű volt a „homo sapiens”, így hiába bizonyította az ős, hogy a Föld kerek és mozog, az utódja csak röhögcsélt rajta, mert nem tudta elképzelni, hogyan jár fejjel lefelé az, aki a gömb alsó részén lakik, és miért csak a bortól szédül, nem pedig a bolygó körforgásától.
Amikor látták az ősök, utódaik tökéletlenségét és hitetlenségét, feldühödtek, és gondolom meg is sértődtek, ezért összepakoltak, visszaröppentek az űrbe, vagy egy másik bolygóra, vagy más időbe, megígérve, hogy majd alkalomadtán visszajönnek, ha megérdemeljük, egy pár ezer, vagy millió év múlva. Ez a mi időszámításunk szerint, mert meglehet vannak helyek, ahol csak három nap egy esztendő. De az is megtörténhet, hogy élnek olyanok, akik el tudják csúsztatni az idősíkokat, esetleg szabályozni tudják az idő múlását, és oly könnyedén viszik előre meg hátra az éveket, mint jómagam az öreg vekker mutatóit.
Ezeket minálunk egyelőre csak egy élénkebb fantázia engedi meg magának, de ki tudja mit hoz a jövő? Hiszen nem is olyan nagy régen, csak Nemo kapitánynak volt tengeralattjárója!
