A Villás Béla-féle Angyaltanfolyam eredménye

Voldemort témája a 'Vallás,szellemtan' fórumban , 2013 Január 25.

  1. Maresz2028

    Maresz2028 Új tag

    Működik. De nem lehet "félkézzel" elintézni. S ha már tudod, hogy működik, nem is akarsz mindenfélét kérni. Talán átlátod, hogy nem dolgoztathatsz másokat - legyen az bár angyal - magad helyett. S főleg hiába hívod, ha telesírsz oldalakat azon, hogy vajon léteznek-e. Én is tanultam Bélától gyógyítást is. Természetesen a magam hasznára, de úgy véltem, nem jól csinálom valamelyik módszert. Amikor megmutatta hogyan kell, rám tette a kezét kb. 3 percre, s én azzal meg is gyógyultam. Két éve volt. A családtagjaimat tudom gyógyítani, néha mást is, ha úgy adódik. Ismerek olyan régebbi tanítványát, aki mindenkit meg tud gyógyítani, aki hozzáfordul (csak ezzel foglalkozik).
    Ha angyalokat akarsz hívni, előbb vizsgáld felül az életedet, ahogy azt lejjebb valaki írta már, aztán menj el olyan tanítóhoz, akiben megbízol, és tanuld meg. Kiben bízz? Nézd meg személyesen, internetről nem lehet tájékozódni, mert látod százféle ellentmondó információt kapsz..
     
  2. Maresz2028

    Maresz2028 Új tag

    Például én.
     
    totgeza2 kedveli ezt.
  3. Maresz2028

    Maresz2028 Új tag

    Jééééééé! Ha mondjuk egy művelődéstörténész professzor megnyeri a mittudoménmelyik műveltségi versenyt, akkor kötelező, hogy a tanulás - és iskolakerülő bulicsászár is megnyerje, mert az a bizonyos testrész neki is ott van, ahol a másiknak?
     
  4. Maresz2028

    Maresz2028 Új tag

    Bizonyára az őrangyalod és a halál angyala is tudja, hogy még nem "szabad" meghalnod. Jobb lenne, ha másra koncentrálnál. Akkor mehetsz el, ha elvégezted a dolgodat, amiért idejöttél.
     
  5. Maresz2028

    Maresz2028 Új tag

    Hiszen meg szokta mondani, hogy másoktól tanulta, és olyanná tette, amit szerinte jobban meg lehet tanulni.
     
  6. slythug

    slythug Állandó Tag

    köszi az előadást manocska, egyébként meghallgattad? mert mondja benne Béla, hogy Asreal a halál angyalának a neve. meg kis googlezás is ezt dobta ki. a másik hogy működött valakinél a módszer? még nem próbáltam úgy igazán csak belehallgattam, meg beposztoltam a facebookos VB csoportba egyből törölték mert szerintük veszélyes
     
  7. slythug

    slythug Állandó Tag

    Szerintem nem buták csak vagy szolgalelkűen Béla követők vagy nagyon is jól értik mi történik és érdek emberek. Igazából mi sem tudtunk volna jobb ideológiát költeni a dolog köré minthogy avatás nélkül jöhetnek démonok is akik angyaloknak adják ki magukat és a csúnyák majd megszállnak aztán veszélyes lesz. Mégis szebb mintha azt mondaná, hogy kell a lóvé azért gyere el tanfolyamra, nem az avatás miatt :D Egyébként főleg ezt a démonos megszállást emlegeti de igazad van azt is mondja, valamelyik angyalnál, hogy kiégetheti a csakra rendszert ha nem vagy avatva és meghalsz, na nagy történet lenne, valszeg mindahányan jobban járnánk :D
    Egyébként az avatásukban se nagyon tudok bízni ez után:


    Mi az hogy emailben visszavonja az avatást? :D Mintha apám írna egy sms-t hogy fiam visszavonom a biciklizni tanítást és ott bringán olvasva eldőlnék rögtön :D Ha ezt nem hinnéd, Borbás Jánossal is ugyan ezt eljátszotta egy hónapja, pedig nyáron a táborban még van tőle előadás.... Egyébként nagyon szeretem Bélát szerintem minden előadását láttam már kétszer amit felleltem (egyébként ilyen titkosakat ami nincs youtubeon linkelhetsz nekem ha szeretnél, én örülnék neki :)). Így vagy egy nagy csalódás lesz az ember, vagy nagyon rossz felfogásúak veszik körbe aki rendezik a dolgait, mert nem ő emailezik szerintem de mégis az ő neve szerepel alatta :(

    Olaszországot én is nagyon szeretem, sajna még a nyelvet nem tudom mondjuk nem is tanulom :D De imádom az olasz dolgokat :) Visszatérve, Béla módszerében kicsit furcsa ez a sok gyertyázás, mert ha még csak idézés idejére egy fehér gyertya azt mondom oké. De hogy ilyen olyan színű gyertyák, meg több óráig kell égetni csonkig ez nekem egy kicsit sok... Bibliában vagy máshol sem hallottam még, hogy "Bazz József nem hozták világos kék gyertyát, hát hogy idézzük itt az angyalt?" :D pedig volt mikor angyalokkal beszélgettek. Szerintem igazából nem kéne segédeszköz égi atyánktól kapott szolgálók mellé, remélem majd rájövünk az igazságra. Példádból kiindulva nagyon remélem nem az lesz az igazság, hogy nincsenek is angyalok és hazugság az egész.

    Egyébként Béla tanfolyama azt hittem olcsóbb, de akkor nem véletlen hogy mindig csak a tanfolyamok helyszínét mondja árát nem :D Viszont az angyal 1 meg 2 tanfolyam súlyos tízezrekbe fáj bőven átlagfizetés felett van a kettő. Nekem nincs ilyesmire pénzem sajna, nem értem miért kell ezzel ezt elrontani, ha állítólag az év felében még foglalkozik Béla zöldség felvásárlással és mondta, hogy az régen is nagyon jól futott neki.
     
    bivalyka, most és manocska01 kedveli ezt.
  8. slythug

    slythug Állandó Tag

    Én örülnék ha leírnád privátba az őszintét :)
    Béla szerint volt hogy napi 60 angyalt hívott és mindent teljesítettek neki, majd beleunt már annyira elhalmozták és azóta sokkal ritkábban hív, meg azért tanít, hogy a fény csak abban válik áldássá aki másnak is ad belőle. Eddig ez hihető meg azonosulni is tudok vele, de aztán nagyon célba találtál azzal, hogy akkor miért kér adományokat miért nem rendezteti angyalokkal vagy bármi mással, ez nagyon jó kérdés, ezt neki kéne feltenni. Meg ha 1000-2000 forint lenne egy tanfolyam még azt mondom oké, mert összedobják a helyet meg neki egy kis benzinpénzt, de ahogy hallottam 100 as nagyságrendben mennek és pár millió forintba jön ha minden tanfolyamnak minden szintjét végigvinné valaki. Meg ahogy én is belehallgattam 80% elmondja sima előadásban, 15% a módszer meg 5% "avatás"...

    Egyébként nem tartja magát felébredt embernek, mert aki felébredt az meg tudna teremteni mindent mint Jézus a kenyér, hal szaporításnál. Egyébként ezt a 2000 forintos könyvet ő is mondja, hogy csak nem hisszük hogy abban elárulják a titkot, érdekes akkor senki nem vetíti rá neki ezt a tanfolyamaira :D Gondolom a durvább közönség kérdéseket be sem engedik. Egyébként ha se könyv, se mester se senki nem adhatja oda a tudást, az oké hogy bennünk van, de hogy juthatunk el hozzá? Néha úgy tűnik annyira egyedül vagyunk hagyva :( Persze végig olvastam az egész fórum témát mind a 4 oldalt, de akkor is!

    Meg mindettől függetlenül azért sok hasznos dolgot odaad Béla ingyen ami a youtubeon van, amit nélküle mástól nem hallottam volna nagyon, meg a magyar egész gyenge felhozatalban őt tudom neten követni, meg most ezeket találtam de ők is Béla tanítványok:
    https://www.youtube.com/channel/UC64vCa120lf1FeTSchRa8wg/videos
     
    Utoljára módosítva: 2015 November 7
    manocska01 kedveli ezt.
  9. slythug

    slythug Állandó Tag

    ez a migráns dolog már mindenhova beszivárgott nem is csoda volt 2 hónap, hogy más híreket nem is nagyon adtak, minden ezzel volt tele még a hócipőm is :D és mint láthatjuk az ember befolyásolható, engedi magát manipulálni a médiák által, nem vonja ki magát a folyamatok alól csak néha elmegy egy spirituális előadásra vagy templomba és azzal "le van tudva" az egész :D
    ezen a rózsadombi vonalon nem biztos, hogy el kéne indulnunk, mert ilyen értelemben Csányi Sándor vagy Bige László a legnagyobb magyar spirituális mester :D és ha sikerült nekik 160 milliárd forintot teremteni miért ne sikerült volna ennyit dollárban? amivel már világ viszonylatban is a leggazdagabbak lennének. feltételezem Béla szeret ott falun élni, egyébként valamit hallottam, hogy árulja a tanyáját de majd meglátjuk.
    Nem tudom mik azok a szatszangok (mintha Mooji másik neve lenne), nem tudom ki után kéne következnie, most Béla csatornáján is elővették Moojit és beadta ugye a hasonló videókat a youtube kattintottam párat, érdekes amit mond, de furcsa is, hogy ne tegyél semmit a megvilágosodásért akkor jön el meg sok ilyesmi, konkrét módszereket nem ad át, nem tudom hova tenni.

    az biztos hogy a nagy tanítókat valahogy próbálják befeketíteni, de azért Osho nem nehezítette meg a dolgukat. Saját szememmel láttam egy korabeli felvételt amin villog, hogy ő csak a milliomosok guruja, azt a sok Royce Rollst sem a szél fújta össze, sztem eléggé kihasználta az embereket mind testileg meg lelkileg, de majd elolvasom azt a meditációs könyvet meg hanganyagot amit találtam hátha változik a véleményem. meg attól még tudhatott sok mindent hogy elég szélhámos volt.

    ez megint jó kérdés, ha az angyalokkal el lehet érni gyógyulást Rafaellel stb a kristályra miért van szükség. Bélának volt személyen élménye mikor megmentették egy kristállyal az életét, meg lehet mindenkinek más út "esik kézre", de biztos megvan már az előre csomagolt válasz, csak nem teszik fel a kérdést előadás előtt, vagy nem engedik feltetetni :S

    meditációt nem értem, nekem nem nehéz kikapcsolni az elmémet, van egy nagyon egyszerű módszerem, fenn is tudom tartani ameddig csak akarom, de nem élek meg csodát, nem történik velem olyankor semmi :S
    de köszi
     
    Mócsing01 és egymegegyazegy kedveli ezt.
  10. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Szervusztok !
    Manocska köszönöm a lehetőséget hogy le tudtam tölteni a tanfolyam anyagát !
    Nem értem miért vonzódsz a felhőről való láblógatáshoz ennyire .
    slyhung
    "nekem nem nehéz kikapcsolni az elmémet, van egy nagyon egyszerű módszerem"
    Megismerhetném ? Hacsak nem nagyon titokzatos .
    Amúgy nemrég végeztem el a tanfolyamot ,eddig semmi megtapasztalás .
     
    manocska01 kedveli ezt.
  11. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Szia Manocska !
    Örülök hogy jóra fordult sorsod !
    "Villás állitolag személyesen is meglátogatta Strohmot, amiután egyszerüen lealkoholistázta a herceg urat és meglehetösen lekezelö módon nyilatkozott Strohmrol."
    Ezt egy korábbi hozzászólásból idéztem . A telefonomra 180 Béla előadás van letöltve mp3-ban ,menetközben ezeket szoktam hallgatni az autóban .
    Több előadásban is megemlítette a herceg urat ,és egyáltalán nem lekicsinylően. /Mondjuk aki naponta megiszik egy üveg whiskyt, elég nehéz antialkoholistának nevezni ./
    Önmagunk elfogadásával kapcsolatban említette ,mint jó példát .
    Megtudhatom ki a tanítód ?
     
  12. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    A youtube-n találtam előadásokat az említett tanítóktól . Abraham - Hicks :Gondolom Hicks lehet a hölgy , valahogy nagyon amerikainak érzem és nagyon ellenszenves .
    Tolle :Tetszik és vannak magyarra fordított előadásai ,ami nagy előny .Mooji :Ránézésre egyből megkedveltem ,azért csak ránézésre mert az angol szöveget nem értem ,a magyar felirat meg hiányzik .
    Adyashanti szimpatikus és van felirat . "Nem mondhatom el a nevét a Tanítómnak." Nem gond ,ha dolgom lesz vele úgy is rátalálok .
    Érdekes hogy az én barátnőm egy megátalkodott gyaur , ennek ellenére nagyon sok közös témánk van . Profilképemen a motorom hátsókereke látható ,durrdefekt után .
    Még hogy nincs őrangyal ...
     
  13. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Köszönöm a segítséget !!!
    Voltam a facén egy kis ideig ,és nagyon örültem mikor törölni tudtam magam .
     
  14. most

    most Állandó Tag

    aki tanítónak mondja magát'.. mind diktátor önképzésre jár.. aminek a tanuló a lépcsője


    "
    Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.

    Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.

    Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.

    Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk."

    (Richard Bach)
     
    V.T. és evapatocs kedveli ezt.
  15. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Elnézést !
    Nem fogalmaztam elég pontosan ,megnéztem az oldalt és betettem a könyvjelzők közé hogy mindig kéznél legyen .
    Érdemes olvasni/és nézni/ .
     
    manocska01 kedveli ezt.
  16. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Köszönöm !
    Érdemes megnézni , tudsz olyan előadást ajánlani ahol a Forrást taglalja ?
     
  17. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    A feltétel nélküli szeretet kényes kérdés ,keveseknek adatik meg .
    Mojit nézem .
     
  18. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    Mooji egyik videójának az címe : Ne akarj mindenkit szeretni ./még nem néztem meg /
    A Bélaféle változat a "ne gyűlölj ", jobban tetszik .
    Ez mindig is működött , mondhatnám lusta voltam gyűlölni .
    Persze némi utálat azért belefér . Elalvás előtt a "ne menjen le nap a te haragoddal"című technikával helyreteszem .
    Törekszem rá hogy egyre ritkább és kisebb legyen .
    Moojit tényleg nehezen értem . Két oka is lehet , angolul nem lehet olyan pontosan fogalmazni mint magyarul /ezt nálam okosabbak mondták / ,
    +a fordító is belevitte az egyéniségét . Béla nagyon egyszerűen ,érthetően ,és gyakorlatiasan fogalmaz .
    Az is igaz hogy nem mindenki tudja elviselni a stílusát . Amúgy nem láttam különösebb ellentmondást a két tanítás között ,eddig .
     
  19. Mócsing01

    Mócsing01 Állandó Tag

    "Sajnos bármit írok elbeszélünk egymás mellett."
    Vagyon igazság benne ,mivel alaposan lemaradtam hozzád képest . Nem akarom itt a fórumban leírni ,de olyan helyzetben élek ami nagyon erős visszahúzóerőt jelent számomra .
    Ennek a megoldása ,pontosabban a megoldás keresése sokat kivesz belőlem .
    "Ha azt írom, hogy "boldogság", akkor ha tudnád ezt az érzést..." Ezt bizony nem tudom :( .
    Olyan mint a szabadság ,belülről jön .
    Béla megértésével amúgy nincs problémám .
    Sokszor az alapfogalmak pontos értelmezése is hiányzik ,és anélkül számomra nehezen érthető . Pl. Önvaló .
     
    manocska01 kedveli ezt.
  20. phoenyx

    phoenyx Állandó Tag

    manocska01
    Gratulálok!:dr_24:
    Nagyot fordult Veled a világ, úgy látom, egy ideje...
    Igazán örvendetes, és követendő példát mutatsz másoknak, minden elismerésem!
    Neked is rá kellett érezni, ahhoz, hogy egy ilyen méretű változás bekövetkezhessen, és mások is csak úgy tudnak követni, ha magukból fakad a változás, amíg "külsős" mondja, nem értelmezhető, nem kivitelezhető, hiába a számos irányultságú tanfolyam és a témába vágó hatalmassá dagadt szakirodalom is!
    Azt kérdezhetnénk, ugyan, ha már ennyi könyv, videó, beszélgetés, stb. jelenik meg a világon, hogy létezik, hogy még mindig várat magára a gyökeres mérvű változás? Egész egyszerűen azért, mert aki rátalált magában valamire, és azt a köz javára fordítva megírta könyvben, esetleg előadásokat tart róla, vagy bármilyen formában a közreadja, az ő belőle született meg, azzal, hogy megért arra a változ(ta)ásra, amit magán (is) végrehajtott, és amiről feltételezhető, másoknak is használ.
    Csakhogy mindenki hordozza magában azt az egyedi kódot, amivel saját maga képes összhangba hozni életét a Létezéssel, amely kód azonban az illető sajátos érlelődése, Útja kapcsán bukkan elő, és amely nem azonos az olvasott-, vagy tanfolyamon megismert módszerekkel, de azok, teszem azt, hozzájárultak az érlelés folyamatához...
    Abban is igazad van, hogy iskolában kellene tanítani, hogy az iskola az életre is felkészítsen, és hozzásegítsen olyan fontos dolgokhoz többek között, mint az önismeret, ami alapját képezi mindennek, ami lényeges lehet egy ember élete során!:cool:
     
    manocska01 kedveli ezt.

Megosztás