Ahol egy euróért is jóllakhatnak

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy magyaros étteremben ugy kell keresgélni a savanyukáposzta között, a káposztalevélbe eldugott tölteléket, megtévesztésül az egész levan öntve tejföllel. Minden mozdulatnál attol kel félni, hogy leeszed magadat mert a tányér televen.
:rohog:
És a halászlé, ahol az átlátszatlan, szájat összeragasztó, sűrű lé alatt teljes inkognitóban rejtőznek a halszeletek? A bajaiak még tésztát is raknak bele, ami csak növeli a zűrzavart. :D

A kis feladatok a törpéknek valók!
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szervusztok ,
Igen ez egy jó kortes fogás volt . Már mint a Pálinka fözés megengedés hivatalosan is . Hiszen lehetett otthon is fözni ha jól emlékszem valami 10 litert saját fogyasztásra . , hogy miért volt jó . Egyszerü mert az EU-ban hivatalosan tiltva van ez , még csodálkoztam is hogy a fenébe engedik ezt meg . Jó hagyjuk a nagyvilági dolgokat , de itt Németben is lassan lassan kihaló félben van mert ez kötött , már mint a Háznál fözzhetö akkor legyen Obstler , tehát gyümölcs párlat készitése . Mert ugye az az , ugyszintén az itteni fözzök azzok az itteni tehát német gyümölcsböl készitik a párlatokat amelynek neve az Obstler . Általában 2X szokták lepárolni , néha ha nagyon jót akarnak akkor 3X is.

50 liter sajat keszitesu es sajat fogyasztasra lehet ma legalisan fozni kesziteni a palinkat szemelyenkent,es szabadon olni pusztitani a maradek agysejtjeit annak akinek ennyi piatol meg van.

Ugyan en nem iszok,de aki szereti a palinkat, annak is, a jobol is megarthat a sok.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Melitta ,
gondolom Magad is tudod , hogy egy már megbocsájtson mindenki ,-tudatlan , népet könnyebb irányitani . Persze sirva mulatt a Magyar , meg finom is a jó bor , de igen ám csak mértékkel . Tudom most megjátszom a Paulust , de sajnos ez igy igaz . Inkább cigizenek . Mert attól még egy feleségnek sem kelett napszemüveget viselnie másnap reggel a munkahelyén :mad: Huu most aztán jól elkanyarodtunk az eredeti dolgoktól , de sajnos ez csak csak már vele jár . Hiszen a legtöbb személy akik ezt és hasonló szervezeteket igénybe vesznek , már megjárták a poklokat az biztos .
 
danielpista

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha palinkarol van szo akkor hozzaszolok.Nem hiszem hogy a palinka merges ital,aki issza hamar meghal,telen fazik,nyaron gunnyaszt okos ember nem issza azt.Magyarorszagon amiert Hungarikum nem biztos hogy az a legjobb is.Erdelyben meg mai napig is haztartasokban fozik.A legfinomabb palinkat szilvat persze ,SZEKEN csinaljak aminek ,,SZeki szilvapalinka'' a neve.Elmagyarazom nagyjabol ezt a technologiat.Az a szilvafajta amibol fozik ERDELY-ben foleg SZEK faluban honos .Nem nagyon torodnek forgalmazasaval,atlagban hazi hasznalatra keszitik kinek mennyit,es a vendegeket szokjak kinalgatni vele,tehat inkabb az emberek a faluban palinkazgatnak ha idejuk megengedi.A lakodalmakban is elso helyen szolgaljak mas italok melett.Meg le sincs vedve a hamisitoktol,de ez nem is baj ,az a jo hogy finom.Aki megkostolya az sosem fogja az izet elfelejteni egyhamar.IME a technologia;a nyaron szedett feher szilvat fa kadakba boritva [100-200-300]vedres kadakba ,telig elhagyjuk hogy legyen jo cefre ,jo finom vagyka mert nalunk ennek ugy mondjak.Aztan mikor beall a fagy indulnak meg az ustek persze akik megszereztek a mukodesi engedelyt az evben.Megbeszeljuk hogy mikor tolthetunk fel,ez azt jelenti hogy levihetjuk a vernicehez a cefret ki mivel tudja.Van aki traktorral,meg aki szekerrel.Ha elottunk meg van valaki aki nem fejezte be ,esetleg tisztal akkor ha akarunk segithetunk neki,mert o visszasegiti.Tiz literes fem vedrekkel behordjuk a cefret a 40 vedres rez ustbe.leszilvaizezzuk a dugot hogy ne engedjen es irany kavarni.Kavaras kozben szabad enekelni hulyeskedni pialgatni.Sokszor segitenek ismerosok,baratok kavargatni.Aki felvigyazza e munkat meg dob egy egy szal fat a tuzre,es tolt egy egy poharral a segitsegeknek. A literes uvegbe a palinkat amibol toltenek a segitsegeknek mindig az elotte palinkat fozo bacsi szolgaltatja ingyen.Ilyen helyt bepial az ember a fust es cefre para szagatol is jo boven.A palinka fozes egy orom annak a csaladnak aki foz.Miutan feltoltottuk a nagyolasokat erkezik a vacsora a gazdaaszonytol.EVES utan jon a tisztalas ,vegyites ,fokolas.Tisztalas utan a szilvorium ugy 53 fokos kell maradjan.Ezek nem Eu szabalyok ,tiszta emberbol jovo szokasok.Igy csinaltak elodeink is .Ami jol mukodik nem szabad elrontani.Falusi emberek kozott vannak iratlan szabalyok es megis betartjak oket .Nagy szo egy ember becsulete.KIVANOM ha megengedik maguknak akkor aki teheti kostolja meg a szeki szilvapalinkat.Kis mertekben azt mondjak jot tesz sokfele nyavalyanak.Apropo az olcso etkezesek kapcsan valo hozzaszolasom,nagy varosokban mukodik mert van forgalom ,vannak fogyaztok ha olcso is az ara egy menunek,kisebbekben sajnos nem .Ahol nem latogatjak a menzakat, ettermeket,azokat barmilyen aron,barmilyen helyen legyenek nagyon nehez fenntartani.A PIALASRA AZ ALKOHOLRA meg egy vers; Aki sokat iszik azt hamar kiviszik,aki nem iszik azt is oda viszik.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A pálinka valoban melegit télen. Egyszer hozott nekem valaki "hálábol" 1,5 liter saját-égetésü pálinkát, evekig tartogattam mig egy téli napon elromlott a központi fütés, pont karácsony elött. Kénytelenek voltunk begyujtani a kandallot. Mivel nem volt aprofám, se grillgyujtom, elöször a gyertyákat szedtem le a karácsonyfárol, nem használt a lábszár vastagságu fatönkök nem kaptak lángra. A feleségem tanácsára meglocsoltam a farakást pálinkával és megvolt mentve az este.
-
En alapvetöen nem iszok sehol házipálinkát. Ennek az az oka, hogy az alkoholos erjedés nem ugy zajlik le mindig ahogy a joakaratu falusi bácsika szeretné.
-
Ha alkoholrol beszélünk mindig ethylalkoholra gondolunk, a cukor primér leépülési produktjára de ez nem az egyetlen ami leépül a cefrében hanem fehérjék és szénhidratok is amiket nem tudunk megemészteni.
-
Ezek a párolgo anyagok adják a gyümölcsböl és gabonábol készült desztillatiok jellegzetes aromáját. A sörbe és borban is vannak ilyen anyagok de a pálinkába a desztillatio miatt mégtöbb.
-
A legtöbb mellékprodukt nem káros, a toxikus hatás többnyire csak fejfájást okoz. Mivel a testünk elöször az ethylalkoholt méregteleniti, amig van ethanol a vérünkben addig ezek a mellékproduktok a zsiroldo képességük miatt, betudnak diffundálni a véren keresztül az agyunkba és az idegeket összezavarják.
-
A methanol valami speciálisat csinál, ez az egyszerü alkohol a lebomlásnál formaldehydet produkál ami igen mérgezö.
-
Szabadjon megjegyezni a védöoltás-ellenzöknek, hogy egy kupica pálinkábol (akár milyen kedvezö adozást is vetünk ki rájuk) csak több formaldehydet vesz magához a gyerek a husvéti locsolásnál mind egy impfungnál. :) De nem ez a téma itt.
-
Nagyobb menyiségü ethanol kikezdi a májat, ezért a legtöbb alkoholistát a májárol ismeri fel az orvos. A formaldehydböl képzödö hangyasav megvakuláshoz söt halálhoz vezethet, a hangyasavat nem tudjuk tartosan leépiteni, kapuk egy "azidozist", a vér és a testi folyadékok PH értékének az eltolodása a savanyu felé. Az elsö jele ennek a fejfájás, utána a megvakulás a látoidegek szétroncsolása, a légzést irányito idegek megbénulása halálhoz vezet.
-
Evente 2,5 millio ember hal meg világszerte alkoholkonzum miatt, Németországban a számuk eléri a 15.000. (2010-ben ez a szám 75.000 volt)
-
A legtöbb égetett spiritus nem tartalmaz methanolt, kivéve a keménymagu gyümölcsböl készültek (alma, körte, szilva) ezért kell leszürni a cefrét az égetés elött....
-
A methanol 65°C-on párolog el, az ethanol 78 °C-on, ezért az elsö és az utolso fraktiot kiszokták önteni, vannak akik pénzéhesség miatt ezt nem teszik.
-
Mit kell tenni akkor ha methanol-mérgezés gyanuja áll fenn?
Ha az ember megvakul akkor már késö de elötte van egy lehetöség a methanol-felvételének a megfékezésére. :)
-
Akár milyen furcsán hangzik, a pátiensnek több ethylalkoholt kell adni, vagy olyat ami kevés methylalkoholt tartalmaz pl. vodkát. ("ruszka-rikumot"- vagy hogy hangzik "oposit to hungarikum"?) :)
-
A vodka-szintet egész nap egyenletesen kell tartani, mert az ethanolnak elsöbbsége van a lebomlásnál, amig van bennünk ethanol, a methanol nem kerül a szervezetünkbe. :(
-
A végén természetesen alá kell vessük magunkat egy dialyzisnek, magyarul "vér-mosás".

Egy érdekes szám, a vesén naponta 1.500 liter vér folyik át. A mosogép kijön 50-60 liter vizzel 5 kg ruhánál, a mosogatogépnek sem kell több mind talán 18 literrel egy egész konyhaszervice-hez.
 
Utoljára módosítva:

setni

Alapvetően nem iszol sehol házipálinkát....ezzel egyet is értek ki tudja hogy főzik és miből...De ha csak a cefrét készíted otthon a főzést már profikra bízod akkor is visszariadsz az italtól? Mert én amikor cefrézek megválogatom és mosom a gyümölcsöt. De nem főzöm....
Ja igen a kemény magú gyümölcsöknél felsoroltad az almát, körtét...inkább a szilva mellé a barackokat kellett volna meg a meggy cseresznye...(amit igen lekell szürni főzés előtt mivel magozom belesem kerül a cefrémbe)
Egészségedre!
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Természetes, hogy iszom én is néha egy jo "obstlert" egy finom ebéd után de a házifözéstöl félek.
-
En láttam hogyan fözték korábban a pálinkát. A föbérlö néni ahol egyszer laktam (Bp.) vett egy nagy lábost, abba volt a megrohadt gyümölcs, ennek a közepére helyezett egy téglát aminek a teteje kilátszott a cefréböl, a téglán volt egy kislábos, ebbe csöpögött az "éltetö nedü" egy gömbformáju tetönek használt salátás tálrol. A cseppek összegyültek ezen a fedön amit fentröl hideg vizzel hütött, és lecsurogtak a formán.
-
palinkafozo.jpg
-
Na nem állmodtam, még az interneten is megtalálhato. kb. igy, csak a zsámoly helyett egy közönséges piros tégla volt. :)
 
Igen , sokan csinálják így vagy nagyon hasonló eljárással. Ebben az italban aztán van erő.....:)))))
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Alapvetően nem iszol sehol házipálinkát....ezzel egyet is értek ki tudja hogy főzik és miből...De ha csak a cefrét készíted otthon a főzést már profikra bízod akkor is visszariadsz az italtól? Mert én amikor cefrézek megválogatom és mosom a gyümölcsöt. De nem főzöm....
Ja igen a kemény magú gyümölcsöknél felsoroltad az almát, körtét...inkább a szilva mellé a barackokat kellett volna meg a meggy cseresznye...(amit igen lekell szürni főzés előtt mivel magozom belesem kerül a cefrémbe)
Egészségedre!
Alapjábanvéve a főzés veszélye, hogy olyan anyag kerül a nedűbe, ami nem oda való. De az, ami odavaló a cefrekészítés során kerül bele, vagy nem kerül bele.
Mondjuk úgy, hogy olyan helyen iszom házi pálinkát, ahol megbízom a háziakban. Az, hogy a cseresznyét válogatod, mosod, magozod, már szép nagy piros pont a bizalom javára! :D Bár értőktől azt hallottam, hogy a mag harmada jót tesz a zamatnak.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Elfelejtettem hozzátenni, hogy a "szállásado" néni aki a pálinkát fözte egy tanitonéni volt aki még 80 éves korában is kisegitett az iskolába, csinálta a gyerekekkel a napköziben a házifeladatot. A pálinka és a tégla ellenére majd 100 éves lett.
-
Ebböl is látni milyen extrém körülményeket kibir az ember. Vannak akik képesek átuszni a jeges dunát, de biztos vagyok benne, hogy ezerböl a legtöbb belehalna, vagy maradando sérüléseket szenvedne. :)
 
Oldal tetejére