Kőke írta:
Nem kell ahhoz kivándorolni, hogy lecsillapodjon az ember körül a "pezsgő élet". 10-14 évvel ezelőtt olyan baráti társaság tagja voltam, amelyik mindig szolgáltatta a programot: hetente akadt vagy valami kirándulás (Mo.-on és más országokban is), vagy buli (rengeteg indokkal), és csütörtökönként ha lementünk x helyre (söröző) mindig találtunk ott valakit közülünk. Az elsők között voltam, aki szült a társaságból, és nagyon ügyeltem rá, hogy a gyerekvállalás ne szakítson ki. Tehát vagy jöttek ők is, vagy megoldottam a felügyeletüket.
Azt láttam ezalatt, hogy ez az életforma nem mentette meg egyikünket sem a boldogtalanságtól. (Ez félreérthető: nem azt akarom mondani, hogy mindannyian szenvedtek, és esténként a legjobb harakiri technikákról folyt az eszmecsere, hanem hogy a világ legjobban működő baráti társasága sem vidítja fel azt, aki szerencsétlennek érzi magát. Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam.)
Teltek az évek, szép lassan szétesett a banda. Ez idáig nem hozott az élet körém másik ilyen jellegű társaságot, és nem is hiányolom. Pár középiskolai barátságom pislákol, de amikor újra találkozunk, ott folytatjuk, ahol -akár egy éve- abbahagytuk.
Jelenleg abban az országban élünk, ahonnan az itt fórumozók zöme elvágyik, vagy dobbantott már. Ha nekünk is sikerül, az is egy hab a tortán, de ha nem jön össze, akkor itt éldegélünk boldogan tovább. Mi éppen azért merünk kivándorláson gondolkozni. (Párommal egy lakatlan szigetre is elmennék.)
Ha barátokat keresel, az klassz, de érzésem szerint valami mást keresel rossz helyen...
A rendőr megkérdezi a részeget:
- Mit csinál maga?
- Keresem a kulcsomat.
- Hol vesztette el?
- Valahol az árokban.
- Akkor miért itt keresi az út szélén?
- Mert itt ég a lámpa.
Koszonom, hogy ilyen hosszasanirtal nekem.
Sajnos a kerdes nem ilyen egyszeru. Elkepzelheto, hogy az irasom alapjan, meg feluletes informaciok alapjan ugy tunik, hogy nem a baratsag hianyzik, hanem valami titokzatos dolog, amit rossz helyen, rosszkor keresek. Ez nem egeszen igy van. En latom az eletemet nap mint nap, es pontosan erzem, hogy melyik pillanatban, mi es ki hianyzik. Ezek nem elmeletek, hanem erzi az ember, hogy mi lenne jo.
Az egyik, ami a leginkabb hianyzik, az a zeneles. En otthon akivan zeneltem egy bizonyos mufajban, es sikereim is voltak. Itt Kanadaban azomban nagyon nehez zenesztarsakat talani, mert egyreszt magyarok nem nagyon jatszak ezt a mufajt itt, kanadaiakkal meg eleg nehez elfogadtatni magat egy magyar zenesznek. Nekem szerencsere korabban jelentek meg lemezeim kulfoldon, amit a mufaj kanadai rajongotabora (eleg kis tabor, de van) ismert, es igy vegul volt alkalmam tobb kanadai zenesszel is jatszani, es zenekar alapitast megprobalni. Sajnos azomban mindegyik nagyon amator (de tenyleg) es meg kellemetlen helyzetbe is kerultem amiatt, amit neha a szinpadon produkaltak. Mivel en sokat zeneltem, az ember egy bizonyos szinvonal ala nem tud menni, mert sokkal inkabb kellemetlen, mint elvezetes. Most per pillanat ez tortenik. nemreg jatszottam egy torontoi zenekarral Torontoban, de amit muveltek ott, az inkabb rossz volt, mint zenei elmeny nekem. Ilyenkor adodik a erzes, hogy "jaj de jo volt Magyarorszagon zenelni az akkori zenesztarsaimmal". De az elmult 5-6 evben az otthoni kozege ennek a mufajnak teljesen szethullott, a szinvonal maximalisan lecsokkent. Mivel a tarsasag es a kozonseg nem eleg nagy, az ember nem tud rendszeresen zenelni ott, mert 3 koncert utan mar nem lesz erdekes. (Tudom, mert ezt csinaltam 10 evig otthon). Tehat ha hazamennek, azzal az ideologiaval, hogy "hianyzik a zene", semmivel sem lenne jobb. Pontosan tudom, mert en tartom fenn ennek a zenei mufajnak a forumat, ahol az osszes zenesz es rajongo forumozik. Hasonlo, mint ez a forum. Sokat valtozott az a tarsasag is, miota eljottem. Akik lelkes zeneszek voltak, mar nem annyira lelkesek, en is oregedtem picit, es mivel retegzenerol van szo, nem tudnak belole megelni, tehat a napi gondok, bajok azokat a zeneszeket is megmetelyeztek mar. Szoval ez a lehetoseg kiesett.
Baratok.A baratsag az nem igazan feltetele a boldogsagnak, tudom jol, es nek nem a kirandulasok, meg vendegeskedesek hianyoznak, mert sohasem voltam ilyen tipusu ember. Odahaza sok emberrel voltam korulveve, de azok igazan csak azert voltak korulottem, mert zeneltem, es a zenei kozeg miatt odacsapodtak, es egy tarsasag illuziojat keltettek. AMikor meg ott voltam, pontosan ereztem ezt. Ereztem azt, hogy ezek csak bizonyos korulmenyek miatt kialakult al baratsagok, es al haversagok. Ha manapsag hazamegyek, akkor nem kivancsiak mar ram, mert nem zenelek nekik. Ha hazamegyek, akkor van egy kocnert mindig, oda eljonnek, de erzem, hogyha az nem lenne, akkor a kutya nem lenne ram kivancsi.
Baratsaggal kapcsolatban sokkal inkabb arrolv an szo, (ahogy az nyilvan az irasaim meretebol latszik), hogy a magyar kapcsolatok hianya miatt egyre inkabb felfokozott, es nehezen elviselheto a kozlesi vagy, a kommunikacio hianya. Az, hogy beszelhessek emberekkel, akiket erdekelnek hasonlo dolgok, akikkel meg lehet beszelni, es nem csak meghallgatjak, hanem ok is mondanak valamit. Meghozza magyarul.
A forumozas reszben segit, mert itt is az ember kommunikal, de egy ido utan keves lesz. Ezt is jol tudom, hiszen lassan 10 eve forumozok sok sok forumon. Amikor az ember egyedul van, akkor egy ido utan a sajat gondolatai kezdenek terhesse valni, es azt kommunikacio formajaban lehet feloldani. Ez hianyzik nagyon.
Ilyenkor megint adodik, hogy "ha hazamennek, akkor ott az ismerosokkel, baratokkal megoldodna ez a kommunikacios problema" De ez sem igaz, mert minden evben hazamegyek, es sokukkal talalkzom, de 99% szazalekban a sajat problemaikat ecsetelik, nem figyelnek egymasra csak magukra, es mindenkinek megvan a maga baja. Megvaltozott a vilag ott is. Mikor hazamegyek latogatoba, egy het utan mar jonnek vissza ide, mert egyre rosszabb erzesem van ott az emberek kozott (ertem ezalatt a valaha volt ismeroseimet, rokonaimat). Olyan depresszio arad - meg a falakbol is, hogy kezdem magam rosszul erezni. Pesten foleg. Es ezt csak akkor erzi az ember, ha kivulrol, egy mas kozegbol ujra belecsoppen idolegesen. Mikor ott eltem, ez volt a normalis. Nagyon keves az olyan ember, akivel valoban fel tudok oldodni ott. Nehany volt egyetemi tarsammal elmentem iszogatni, es az nagyon jo volt. Egesz ejjel beszelgettunk, es ok nem voltak depressziosak. De felmerult bennem a kerdes, hogy vajon kovetkezo alkalommal mirol tudnank beszelgetni, mikor most minden temat kitargyaltunk?
Szoval ezek a fo bajok amikkel szembesulok, es ami miatt kialakult ez a hianyerzet. Tul sokat gondolkodom, es nincs akivel beszelni tudnek, minden fele dologrol. Komolyrol, kevesbe komolyrol egyarant. A felesegemmel jo sokat beszelgetunk, hulyeskedunk, de az embernek azert hianyzik, hogy neha neha talalkozzon, beszeljen emberekkel, olyan temakrol, amik erdeklik.