Az Uber már fix fizetést ad a sofőrjeinek

AZ USA és Kanada több városában is visszavágta a fuvarok árát az Uber. Az olcsóbb utak ellenére azonban a sofőrök sem panaszkodhatnak, hiszen az Uber bevezette a garantált díjazást. Így, aki kimegy az utakra az biztosan kap egy nem is olyan alacsony minimum fizetést.

San Fransiscóban biztosan megkeres óránként 30 dollárt (8700 forintot) az, aki hajlandó a reggeli csúcsban kiállni a kocsijával és utasokat fuvarozni az Ubernek. De máskor sem kell aggódnia a sofőröknek a városban, hiszen 24 dollár mindenképp a számlájukra kerül óránként.

A garantált fizetés mintha teljesen szembe menne a cég eddigi üzleti modelljével, de ez kell ahhoz, hogy a téli időszakban is elégedettek legyenek a sofőrök. Ilyenkor ugyanis csökkenti a fuvarok árait a cég, hogy ne essen a forgalom.

Télen mindenki spórol
Az év első hónapjaiban sokan maradnak otthon és spórolnak az utazásokkal. Az Ubernek viszont fontos, hogy az autósok ne morzsolódjanak le és maradjon elég munkájuk. Ezért ilyenkor központilag döntenek az árak csökkentéséről, amitől a forgalom növekedését várják.

Ez kockázatos az autósoknak, hiszen hiába nő a forgalom, lehet hogy kevesebb pénz jön össze nekik az alacsonyabb forgalom miatt

Tavaly sem jött be mindenhol a díjcsökkentés
A cég is elismeri, hogy tavaly sem tudták mindenhol úgy változtatni az árakat, hogy a forgalomnövekedésből több pénzt kapjanak az autósok. Épp ezért az Uber idén bevezetett egy garantált díjazást is azoknak az autósoknak, akik elég aktívak. Ezzel gyakorlatilag megszületett a fix díjazás a cégnél. Ez az a pont, amely szinte teljesen ellenkezik az eredeti üzleti modellel, ami az autótartás költségeinek megosztására épült.

Kiderült, hogy melyik a legdrágább város
A Sherpashareblog gyűjtése szerint San Franciscóban a legmagasabb a garantált díjazás. A reggeli csúcsban és hétvégén az esti órákban itt 30 dollárt is lehet keresni. A legalacsonyabb garantált óradíj 10 dollár (ez némileg magasabb, mint a sok helyen megállapított 8,5 dolláros minimálbér).

Magyarországon még nem lesz ilyen
A garantált díjazást olyan városokban vezette be az Uber, ahol elegendő autós van az utasok fuvarozására. Értesüléseink szerint itthon még mindig nagy erőkkel toboroz a cég. Annak ellenére teszi ezt, hogy a működése a legújabb taxisrendelet óta minimum megkérdőjelezhető. Az új szabályozás kimondja, hogy taxis tevékenységet csakis sárga rendszámmal, taxis és alkalmassági vizsgával lehet végezni.

A cég közleménye szerint 2015-ben megnyolcszorozta felhasználói és meghatszorozta autós partnerei számát az Uber Magyarországon. Természeteseb az Ubert is kerestük azzal kapcsolatban, hogy lehet e a jövőben itthon is fix díjazás, amit választ kapunk frissítjük a cikkünket.

Origo

uber.jpg
 
Ha az Uber egyre jobban elterjed kanadai nagyvarosokban, az egy nagy gubanc lesz az uj bevandorlo muslimoknak.
Legtobbjuk taxi sofornek megy egy jo ideig.
Torontoban szinte mindenkinek turbanja meg szakallja van es eros tort angolt beszelnek, keveset keresnek ki vannak zsakmanyolva rendesen.
 
Ha az Uber egyre jobban elterjed kanadai nagyvarosokban, az egy nagy gubanc lesz az uj bevandorlo muslimoknak.
Legtobbjuk taxi sofornek megy egy jo ideig.
Torontoban szinte mindenkinek turbanja meg szakallja van es eros tort angolt beszelnek, keveset keresnek ki vannak zsakmanyolva rendesen.
Ejnye pori nemtudod ,hogy azok mindd indiaiak ??? -ne keverd a szezont a fazonnal !!
a uber egy nagyszeru kitalalmany (azt sajnalom ,hogy nem az enyem) a taxi visz 30$-ert a uberrel odajutok 10$-ert mi ebben a bibi ??
verseny van es a piac diktal
csak megnezem az okostelefonon jarkal -e uber a kozelemben ( mindig akad vagy 10 ) es mar utazom is
ne aggodj mar sok van amelyik beszallt a uber-be
 
Ejnye pori nemtudod ,hogy azok mindd indiaiak ??? -ne keverd a szezont a fazonnal !!
a uber egy nagyszeru kitalalmany (azt sajnalom ,hogy nem az enyem) a taxi visz 30$-ert a uberrel odajutok 10$-ert mi ebben a bibi ??
verseny van es a piac diktal
csak megnezem az okostelefonon jarkal -e uber a kozelemben ( mindig akad vagy 10 ) es mar utazom is
ne aggodj mar sok van amelyik beszallt a uber-be
No de az adózás és egyéb kötelezettség elkerüléséről megfeledkezel.Legalábbis itthon ez hírlik
Ezért olcsóbb mert nincsenek kötelezettségeik, vagy nem?
 
No de az adózás és egyéb kötelezettség elkerüléséről megfeledkezel.Legalábbis itthon ez hírlik
nos az otthoni media igen szereti folturbozni es hirkent eladni
DE a hir NEM IGAZ -ugyanis ezek a vallalkozok kik A pontbol viszik az utast B pontra onadozok (ugye ilyen otthon is letezik ) nos az onadozo bevallas alapjan adozik es HIDD EL ITT ESZEBE SINCS hogy NE ADOZZON !!
miert ? - azert mert NEM ERDEKE ! -igy nem is teszi
Egyebkent a UBER szerver adozik !
semmit sem tudtok a rendszerrol de velemeny az van azt sem tudjatok hogy mukodik es mi az a UBER
ez a fiatalok okos otlete : autokazik a varosban es egyszercsak gondol egyet es UBER-be helyezi magat keres egy kis penzt ez igy mukodik , en mint utasnak nincs kedvem buszra-metrora-villamosra varni megnezem van-e UBER a kozelemben es hivom a szolgaltatasa harmadaru es ha kerem a csomagom is felcipeli -becipeli . ( gondolom hamarosan megjelenik a rendszer europai nagyvarosokban IS BP-en is .
a sok nagykepu szarhazi taxisnak tokeletes conkurencia lesz

Ui.:a nemadozas vadja mar csak azert sem TUD megallni mert hivaskor visa-val a szerverre azonnal fizeted a viteldijat ELORE !!!
- ITT NINCS zsebbol -zsebbe sumakolas !
 
Utoljára módosítva:
A Deák téren, az Uber ellen már "taxis blokád van"????
mechi ! koszonet az infoert ,hogy mar van BP-n is .
nagyszeru innet nem fizetek hiena taxisnak aki azt gondolja en vagyok a penzeszsak es majd jol kifoszt
nyugodtan hisztizhetnek ,majd a piac eldonti ki marad eletben ilyen egyszeru a kapitalista vilag !
 
Taxis Blokád 2016

Tisztelt kollégák!
Sajnálattal tapasztalom, hogy érdekeink megvédése ellenére a kijelölt szóvivőink még mindig nem képesek megfontolt átgondolt nyilatkozat tételre.
Senki nem meri felvállalni, hogy a kormányzatot tegye felelőssé a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Senki nem szólította fel felelősség vállalásra, illetve készteti cselekvésre azon Honatyáinkat akik fennen hangoztatták és hangoztatják a Magyar vállalkozás barát hozzáállásukat.
Kérdem, mégis miért nem képesek, vagy nem akarnak egy több ezer adófizető vállalkozóból álló szakmát megvédeni, annak ellenére, hogy tisztában vannak annak nemzetgazdasági hátrányaival, mi több az adócsalás, azaz költségvetési csalás a UBER sofőrök általi elkövetésével.
Jelen helyzet nem csupán a Taxi üzemágban dolgozó, de valamennyi a személy-szállításban résztvevő vállalkozót és céget érint.
A köztudatban sokan a mai napig nem tudják, hogy a Uber mint cég és annak sofőrjei sem fizetnek adót, ergo a velük utazók legyenek azok bárminemű párthoz közelállók, saját maguknak tesznek keresztbe. Hiszen az általuk okozott, kiesett adóbevételt a kormányzat más adómegnevezéssel, de rajtuk, rajtunk fogja behajtani. A UBER pedig röhög a markába, a sofőrjeivel egyetemben.
Tudatni kellene az utazó közönséggel, hogy a jelen helyzetet nem a sokat szidott Taxisok okozták és a jelen helyzet csupán következménye, egy idestova két és fél éve húzódó, végre ténylegesen rendet és rendszert óhajtó vállalkozói társadalom és a kormányzat közötti próbálkozásnak.
Véleményem szerint a jelenlegi Budapesti és Országos Taxi rendelet önmagában is aggályos a vállalkozói szabadságról szóló törvény értelmében, mint ahogy a BKK. ellenőrzési rendszere és jogszabály hiányában annak legalitása egyaránt. Ennek valódiság tartalma, vagy véleményemben megfogalmazottak téves elgondolása hozzáértő személyt, jogászt igényel.
Ezért felhívom az összes a személyszállítás keretein belül dolgozo vállalkozó és cégként üzemelő kollégát, hogy álljunk össze egy tényleges a szakmaiságot képviselő, az ellenőrzés nem állami szintű pénzlehúzásáról, hanem a vállalkozások érdekeinek is megfelelően az oda nem illő, a szakmát semmibe vevő személyek kiszűrését, valamint a vállalkozás fenntarthatóságának és nyereségességének eléréséhez, annak önálló döntéshozatali rendszerének, szükség esetén jogszabályi változásokat elérő egyesület létrehozására.
Természetesen elsődleges célként a UBER szankcionálását követeljük, hiszen a jelen szerveződés ennek működési következménye miatt jött létre.
Ne beszüntetését követeljük, - hiszen az nem demokratikus - csupán az állam részére kötelezően befizetendő adók, járulékok sofőrjeik általi befizetését és ezek ellenőrzését.
Mivel várható, hogy Tarlós István az ügyben Önmaga tenni és dönteni nem tud és nem is fog, szólítsuk fel a kormányt a megfelelő jogszabályi környezet 30, azaz harminc napon belüli kidolgozására és annak alkalmazására.
Megjegyzem, hogy amennyiben állítása szerint kormányunk vállalkozó barát és a Magyar vállalkozások támogatója, úgy a UBER applikáció ideiglenes letiltását akár hamarabb is, akár új jogszabály megalkotásával elérhetné, hiszen egy magán cég okoz kárt az állam, azon belül pedig annak polgárai sérelmére.
Továbbiakban mivel a UBER sofőrjeikről információt nem ad ki, úgy az alkalmazást ennek megtételéig szüneteltetni lehetne, így megoldva az adómegfizetés kikerülésének lehetőségét.
Jelzem egész Európán röhög az eredetileg amerikai cég, hogy mint egy magán személy ötletéből kinőtt milliárdos vállalat ellen, országok, illetve azok politikusai nem tudnak, nem akarnak tenni.
Mint azt a híradásokból tudjuk kormányunk élenjár államunk és azon belül polgárai védelmét illetően és akár Európa ellenében is kiáll mellettük.
Nos itt az idő, hogy Honatyáink a több ezer Magyar, a fent jelzett területen dolgozni és megélni vágyó adófizető vállalkozó érdekit is képviseljék és a milliárdos, ugyanakkor a Magyar nemzetgazdaságot megkárosító cég ellen is fellépjenek.
Legyünk olyan Magyarok akik büszkék lehetnek arra, hogy mi megmutatjuk,hogyan kell rendbe rakni országunkat!

Akit érdekel jelezzen vissza.
Talán még nem késő.
Talán van esély, hogy ne az utcára kerüljünk és kukából együnk.
Talán még a gyermekeinket is feltudjuk nevelni, fedéllel a fejük fölött.
Felhívásom nem csak, - a lejáratást szolgáló hiéna megjelölésű - cégnélküli kollégákhoz, de a korábban fennhangon hasonló álláspontot képviselő FŐTAXI cég kollégáinak is szól.

2016-01-18
Budapest

Nos ennyit a Uberes csolatasurol es az IQ - jarol. A csaladjainkat te fogod eltartani nagytudasu? Eloszor nezz utana a tenyeknek es utana kritizalj! En is sokfele jartam a vilagban, de tartom magam ama elgondolashoz, melyet sikeresen atadtam nagyobbik lanyomnak is, miszerint nem az a hulye aki hulyeseget allit, hanem aki a tenyek ellenere is kitart mellette. El kene gondolkodnod ezen.
 
Utoljára módosítva:
Buszkenek lehet lenni, es ehenhalni is szabad. talan 4-5 szor volt hogy otthon voltam es nem bereltem autot hanem a magyar taxi vallalatot vettem igenybe.
Egyszer tudtak atvagni tobbszor nem.10ezer Ft fizettek a repterrol NAgy Sandor utcaig Erzsebetre.Visszautnal se volt jobb es olcsobb a helyzet mert hajnalba kellett mennem es rendeltem taxit
Legkozelebb mikor mentem elore megkerdeztem mennyiert visz el, irgalmatlan osszeget mondtak mentem a kovetkezohoz az 2000 ral ovolt a harmadik meg 8000 ert ora nelkul azt mondta.
vegul egy fiatal fiut lattam egy Sizukival szoltam nem -e vinne el penzert ...erre a cimre.Megkerdeztem mennyiert azt mondta 2000Ft ha nem sokalom. Azonnal nyelbe utottuk az uzletet, sot tobbszor igenybe is vettem, ha mennem kellett valahova.
A Mikroszkoptol a Blahaig 6000Ft.Taxi tarifa.
Nagyon vastagon fog a taxisok ceruzaja.Hozajuk kepest Canadaba fillerekbe kerul a taxi.
 
Utoljára módosítva:
UBER applikáció ideiglenes letiltását akár hamarabb is, akár új jogszabály megalkotásával elérhetné, hiszen egy magán cég okoz kárt az állam, azon belül pedig annak polgárai sérelmére.
A UBER jott es gyozott !!
es nagyon jo ,hogy van !! -udvozlom ,hogy mar Budapesten is mukodnek
igen szukseg volt arra ,hogy a magyar es azon belul a pesti taxisokat FEKEZZE MEG MAR VALAKI !!
azt merhetetlen pofatlan gatlastalansagot amit azok muvelnek szolgaltatas cimen mas normalis vilagban buntetnek !
Amikor taxival a repterrol B pontba igyekszem es a viteldijnak alapja hogy latja Canadabol jottem . Vagy kihallja a beszedemen az idegen hangzast es a viteldijat megtoldja az aznapi datummal. Igen a UBER majd kordaban tartja oket !
Meg akarja szuntetni ? -- ember ezek mar vilaghalozatot hoztak letre mibol gondolod hogy egy BP megallitana mikor mar meghoditottak az USA-t - Canadat Nyugat Europat .
Az adozas : vajmi keveset tudhat a figura az uzemelesukrol ha ezt a capitalis blodseget leirta
- a UBER rendeleskor visaval fizetsz nem utana zsebbol-zsebbe ELORE A SZERVERRE !!!

VEDD fel a versenyt es legyel jobb a UBER-nel !! - ne eltapostasdd hatalmi szoval aljas modon !!!
 
Utoljára módosítva:
Az az érzésem, egy reklámügynök Xinof az ügyben.
Az indokolatlan vastag és nagybetűiből gondolom.Harsog mint az vezetékes utcarádió. propaganda(50-es)
 
Utoljára módosítva:
Az az érzésem egy reklám,ügynök Xinof az ügyben-Az indokolatlan vastag és nagybetűiből gondolom.Mint az vezetékes utcarádió.Harsog a propaganda
azert vannak a vastag nagybetuk ,hogy jobban latszodjanak TUDD olvasni okula nelkul IS
nem ismeros a Piroska es a farkas mese???
uhumm uhumm reklamugynok meee nem inkabb tulajdonos ???
annak kene lenni a francba hogy nem en talaltam ki -- nem kene napszamba a gepen ulni
 
A kapitalizmusba mikor csucsra jart egy szolgaltatas akkor az arak lefele mennek.
A politikanak ha ilyen extra kotelezettsegeket rot a taxisokra hogy besarguljon mind,azt az adojukbol kene elengedi koltsegkent es nem az olcso uber szolgaltatast megszuntetni.
Azert meg mindig nem igazan tudom sajnalni oket mert egy szallodabol nem valoszinu hogy uber suzukiba fog beulni az arab sejk vagy az amerikai vagy az angol de az orosz felsoosztaly turistai.
Az emberek a dolgozo kis ember veszi igenybe a taxikat es mindenki az olcsobb szolgaltatast szereti, hisz se nem gyorsabb se nem jobb egyik se a masoktol,mindketto cel allomasra fuvaroza azembereket.
 
A politikanak ha ilyen extra kotelezettsegeket rot a taxisokra hogy besarguljon mind,azt az adojukbol kene elengedi koltsegkent es nem az olcso uber szolgaltatast megszuntetni.
Alapvetőleg jól közelíted meg
Én megvilágítom a másik okdalát amit kihagytál
Igen ha besárgulás és egyéb teher azt az adóból vagy más módon kell korrigálni
Igen eddig igen
De akin ilyen terhek nincsenek arra épp úgy ki kell róni ugyanazokat a terheket.
Vagy mindkettőnek elengedni
Ekkor nézzék melyik lesz egyáltalán képes olcsóbb lenni
Most ezért van a tiltakozás a betiltásért.Mert nem azonosak a terhek.
Valóban az után derülne ki: Ki lesz képes a gazdasági matematikát átlépni mert 2+2 az mindenütt négy
És talán nem lesz se olcsóbb se jobb(esetleg)
Ha az egész titka mindössze mobil applikáció. Akkor Ezt az előnyt át is veheti a többi a klasszikus diszpécser szolgáltatás helyett.Ez már valóban csak a többi sárgán múlik
De most nem csupán ebből van az előnyük
 
Utoljára módosítva:
Alapvetőleg jól közelíted meg
Én megvilágítom a másik okdalát amit kihagytál
Igen ha besárgulás és egyéb teher azt az adóból vagy más módon kell korrigálni
Igen eddig igen
De akin ilyen terhek nincsenek arra épp úgy ki kell róni ugyanazokat a terheket.
Vagy mindkettőnek elengedni
Ekkor nézzék melyik lesz egyáltalán képes olcsóbb lenni
Most ezért van a tiltakozás a betiltásért.Mert nem azonosak a terhek.
Valóban az után derülne ki: Ki lesz képes a gazdasági matematikát átlépni mert 2+2 az mindenütt négy
És talán nem lesz se olcsóbb se jobb(esetleg)
Ha az egész titka mindössze mobil applikáció. Akkor Ezt az előnyt át is veheti a többi a klasszikus diszpécser szolgáltatás helyett.Ez már valóban csak a többi sárgán múlik
De most nem csupán ebből van az előnyük
NAGYON rosszul kozelited meg !
Adva van egy szolgaltatas aminek most amerikabol jott a conkurense !
amerikai fifikaval es gazdasagi megkozelitessel
HA ez tarolt az usa-ban es canadaban tarolni fog a ven europaban is
MIERT ? -mert okosan van felepitve es amerikai szisztema szerint uzemeltetve
itt nemreg egy szentfazek azon nyuglodott hogy vadkapitalizmus
NAAAA ez az UBER mar kisse surolja a vadkapitalista szeleket (meg messze az igazitol )
magyarorszag meg normalis kapitaista rendszert sem kepes produkalni nem am vadkapitalizmust
ITT a piac diktal magasan teve az azonos feltetelekre kit erdekel az
EN JOTTEM HOZTAM JOBB VAGYOK ( csak hogy jol lasdd )
nem erdekli a kapitalista vilagot hogy azonos feltetelek legyenek es NEM IS KELL HOGY LEGYENEK !!

az a lenyeg ki marad a piacon es kit taszit le onnet
az hogy nem adozik cimeres okorseg a szervere a bizonyitek ami HAMISITHATATLAN !!

mit fogtok sipogni amikor IGAZI vadkapitalizmus lesz ??? --- nyugi erkezunk !!!
 
Xinof írta:
NAGYON rosszul kozelited meg !
Adva van egy szolgaltatas aminek most amerikabol jott a conkurense !
amerikai fifikaval es gazdasagi megkozelitessel
HA ez tarolt az usa-ban es canadaban tarolni fog a ven europaban is
MIERT ? -mert okosan van felepitve es amerikai szisztema szerint uzemeltetve
Ez egy merő ostobaság.Már az is hogy "rosszul közelítettem meg."
Hisz el se olvastad
Miből gondolod hogy számít honnan jön
Nézd lecsupaszítva mit írtam
Hogy miben más az újfajta.
A ugyanazon terhek, nincsenek azon a társaságon mint a sárgákon
Az applikációt külön vettem mert az nem állami teher hanem saját szolgáltatás
És ez ami egy lehetséges előny
Ez nem esélyegyenlőtlenség
Nevezzük egyszerűen, szolgáltatási tökéletességnek
Ha ez az olcsóság vagy esetleg a gyorsaság kulcsa akkor ezt a módszer bárki legyen képes felismerni és alkalmazni
Ez ellen tiltakozni felesleges
Ez egyszerű és hasznos előny
De a gazdasági matematika rájuk is érvényes!
Mindehhez semmi köze az általad belekevert politikai vonalnak
Hogy nem érdekli az az új céget, miszerint rajtuk nincs ugyanaz a teher mint a többin
No itt kell lépni az államnak
Mint ezt Melitta is írta:Tegyék azonos terhek alá vagy mentesítsék a többieket is
Ráadásul teljesen felesleges ordítanod.
Halk szóval is lehet érvelni (normál betűk, minimális kiemelés)
 
Utoljára módosítva:
Te ne keverj itt bele politikát.Egyszerűbb a kérdés:
A magyarországi UBER-ről beszélünk
Törvények vannak minden országban,vagy nem?
A törvény szabályozza a taxizás feltételeit vagy nem?
Ez a törvény érvényes minden társaságra
Ez az esélyegyenlőség
Ha egy társaság felmentést kap, vagy kikerülni igyekszik a törvényt akkor jogosan tiltakoznak
De ha csak tökéletesebb szolgáltatást nyújtanak az még nem törvényszegés
De itt most egyenlőtlenségről van szó
Ekkor valaki nem tart jogszabályt
Tehát jogos a tiltakozás, a felülvizsgálati kérelem
Minden országnak vannak törvényei.
Üzlet ezt nem szokta felülírni csak törvénytelen módon. Akkor pedig nem támogatható.
Tisztességes kormány alatt nem lehet ilyet tenni
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére