Azt hitte, a szingliadónál nincsenek meghökkentőbb ötletek?

Akkor nézzen körül külföldön! Gyerekcsinálásra felszólító rapszám, Fogamzás Napja, villanylekapcsolás minden hónap harmadik szerdáján és a gyermektelen párok kihallgatása.

A világ egyik fele amiatt szenved, hogy túl sok gyerek születik, a másiknak pedig pont az a baja, hogy „fogy a nép”. Utóbbihoz tartozik Magyarország is, ahol most a kormány a 10+10 millió forintos családok otthonteremtési támogatásával (csok) próbál lökni egyet a születési rátán.

Ehhez felmerült még a KDNP háza táján egyebek mellett a szingliadó és a cégeknél kötelezően előírt népesedési megbízott is – bár ezektől a párt hivatalosan elhatárolódott –, de ne feledkezzünk meg a hamvába halt Nemzeti Párválasztóról (hivatalosan Szabad egy táncra? programról) sem.

És ha azt hiszi, hogy ezek kivételes ötletek, akkor le kell lomboznunk. Íme néhány leleményes megoldás külföldről.

Szingapúr


A szingapúri államnak 2012-ben lett elege abból, hogy egy nőre csak 0,78 születés jut, ezért a a cukorkagyártó Mentosszal együtt meghirdették augusztus 9-ére a Nemzet Estéjét, aminek a lényege az volt, hogy a szingapúri pároknak „kirobbanjon a patriotizmusuk”. Az ehhez készült rapvideón elég sokan röhögtek, köszönhetően az olyan strófáknak, hogy „Én egy hazafias férj vagyok, te egy hazafias feleség, hadd csekkoljak be a táborodba, hogy gyártsunk egy életet”.




De itt még nem volt vége a próbálkozásoknak. A Városfejlesztési Hatóság maximálta az egyágyas lakások építésének számát, remélve, hogy megfékezik a terjedő szingli életmódot, és ösztönzik a lakosságot, hogy éljenek együtt, és csináljanak gyerekeket.

Az ország évente mintegy 380 milliárd forintnyi összeget szán a népesség növelésére, ennek egy része egy gyerekenként 4,5 millió forintos támogatás, valamint adókedvezmények és a szülési szabadság kiterjesztése.

2015-ben pedig egy ajándékcsomagot is adtak a szülőknek, benne kenguruval, cumisüveggel, pelenkázótáskával. Igaz, a gesztusban az is benne volt, hogy Szingapúr 50. születésnapját ünnepelték, tehát nem feltétlenül a gyerekszám növelése volt a cél.

Dél-Korea


Dél-Korea ugyan nincs akkora bajban, mint Szingapúr, de ott is nagyon kevés, 1,2 szülés jutott egy-egy nőre 2010-ben (ez az arány még a Kínában is 1,6 volt ekkor, pedig a szigorú egykepolitika volt érvényben). Ennek egyrészt a 70-es, 80-as évekbeli kormányprogramok voltak az okai, melyek a kisebb családokat támogatták, másrészt a pénzügyi gondok, ugyanis az éves jövedelmük 160 százalékáig eladósodtak a dél-koreaiak.

Az egyik legnagyobb félelmük emiatt az volt, hogy nem tudják finanszírozni a gyerekek felnevelését és oktatását, ezért a kormány ígéretet tett, hogy felére csökkenti az állami fenntartású intézményekben a tandíjat, és gyöngíteni próbálja azt a felfogást, hogy a sikeres élethez mindenképpen szükséges egy diploma megszerzése. Emellett pénzügyi ösztönzőket is bevezettek, hogy minél többen vállaljanak egynél több gyereket.

Azonban ők se ragadtak le a hagyományos megoldásoknál. 2010-ben bevezették a „családi napot”, amely szerint az állami hivatalokban minden hónap harmadik hetében, szerdán este 7-kor lekapcsolják a villanyt, hogy mindenki menjen haza, és foglalkozzon a családjával. A politikusok később bevallották, hogy nincs közvetlen kapcsolat a gyereknemzés és a hivatalok lámpaoltása között, de abban reménykedtek, hátha mégis számít valamennyit.

Oroszország


Oroszországnak a 80-as, 90-es évektől csökkent a népessége, nemcsak az alacsony születési ráta, hanem a magas halálozás miatt is. Ezért 2007-től szeptember 27-e lett a Fogamzás Napja. Ekkor szabadnapot adnak a pároknak, hogy megtegyék társadalmi kötelességüket, és kilenc hónap múlva, az oroszok nemzeti ünnepén, június 12-én rengeteg gyerek szülessen. Azok a nők, akik a ezen a napon szülnek, egyebek mellett hűtőt, pénzt vagy akár egy kocsit is nyerhetnek.

Bármennyire is abszurdnak látszik az ötlet, úgy tűnik, működik. Persze ez annak is köszönhető, hogy pénzügyileg is támogatják a gyerekes párokat. 2006 óta a természetes népszaporulat egyre csak növekszik.

Fotó: AFP / JOHN MACDOUGALL
000-dv176922-2000-jpg.exact729x518.jpg


Japán


Japánban is aggódnak, hogy egyszer kihal az ország, 2013-ban 1000 emberre csak 1,03 születés jutott, pedig 1975-ben ez még csaknem kettő volt. Emellett egyre inkább öregszik a társadalom, 2012-ben a pelenkákat gyártó Unicharm például azt közölte, hogy már több pelenkát adnak el időseknek, mint csecsemőknek.

Sokan kritizáljál a kormányzatot, hogy nem tesz semmit a negatív tendencia megállításáért, pláne nem a megfordításáért. A Tsukubai Egyetem diákjai azonban nemcsak beszéltek, hanem a tettek mezejére is léptek 2010-ben.

Létrehozták Yotarót, a robotbébit. Azt nem mondanánk, hogy a megszólalásig hasonlít egy csecsemőre, de sír, tüsszent, szenved, ha csöpög az orra, és reagál is „szüleire”; ha csiklandozzák, kuncog, a csörgő pedig megnyugtatja. Yotaro alkotói azt remélik, hogy babájukkal begyújtják a szülői érzelmek szikráját, és a fiatalok fontolóra veszik, hogy valódi gyereket is vállaljanak.




Egyébként az a vád nem teljesen igaz, hogy az állam nem tesz semmit, évi 8,5 milliárd forintnyi összeggel próbálja ugyanis ösztönözni a párokat, ebből a pénzből tartanak például párválasztó esteket is.

Skandinávia


Sok országban jár – akár szponzoroktól, akár az államtól – a csecsemők után anyasági csomag. Finnországban egy nagyon bőséges pakkot adnak jó pár ruhával és további szükséges termékekkel, mint takaróval, textilpelenkával, géztörölközővel és apróságokkal (fésű, körömvágó olló, kenőcsök).

A dánok, pontosabban egy dán utazási iroda pedig egy igazán rendhagyó módját találta meg az ösztönzésnek. Két reklámot is készítettek – az elsőnek a címe a „Tedd meg Dániáért!”, a másiknak pedig „Tedd meg édesanyádért!” –, melyek arra buzdítják a párokat, hogy menjenek el nyaralni, és felajánlanak nekik egy lehetőséget, hogy ha be tudják bizonyítani, hogy az úton termékenyült meg az anya, akkor három évig ellátják a gyereket különböző termékekkel, valamint egy gyerekbarát üdülést is biztosítanak. A videók nagyon viccesek, illetve bizarrak – kinek melyik –, érdemes megnézni őket (az elsőt ezen a linken éri el).


Románia


Szingliadó a 60-as években? Lehetséges, ha nem is így hívták. Az 1960-as években Romániában szinte a nullára csökkent a népességnövekedés. Ceauşescuék nem kedvezményekben gondolkoztak, hanem az egyedülállók és a gyermektelen párok megbüntetésén. A 25 év feletti felnőttekre – függetlenül családi állapotuktól – egy akár a fizetésük 20 százalékát kitevő büntetőadót vetettek ki. A válást is megnehezítették, 1967-ben mindössze 28 válást engedélyeztek, ami eleve hihetetlen szám, főleg, ha összehasonlítjuk az egy évvel korábbival, amikor még nem vezették be a szigorítást, akkor ugyanis 260 ezren váltak el.


Rövid távon működött is, '67-ben csaknem kétszer annyi gyerek született, de aztán a 80-as években a Ceauşescu-érának újra azzal kellett szembesülnie, hogy a születések száma csökkenni kezdett.

Ekkor még keményebb szabályokat vezettek be: a nőket havi nőgyógyászati vizsgálatra kötelezték, hivatalosan azért, hogy minél előbb kimutassák, ha valaki terhes lett, és a későbbiekben minden rendben legyen. A vizsgálatokat a „demográfiai parancsnokság egységei” végezték, akik a gyermektelen egyéneket és párokat is kihallgatták szexuális életükről.

Emellett az abortusz is szinte lehetetlen volt, csak annak volt esélye rá, akinek öt, a szülők ellátása alatt álló gyereke volt, vagy már elmúlt 45 éves. Máskülönben a körülmények nem számítottak, akkor sem, ha valaki nemi erőszak során esett teherbe. Erről készült az alábbi film. A kommunista rendszer leverésével aztán eltörölték ezeket a szabályokat.

Az abortusz tiltásának tragédiájáról szóló „4 hónap 3 hét 2 nap”


Vs.

gyerek csinalas.jpg
 
Így megfelel???

Az informatikus apa felvilágosítása:
Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem anyád szerverére.
Utána vettük észre, hogy anyád nem használt tűzfalat, így megtörtént a baj: kilenc hónap múlva letöltődött a vírus.
Hát, ez vagy Te.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,576
Tagok
616,028
Legújabb tagunk
RainMachineijw
Oldal tetejére