Az idősebbek még túl is szárnyalhatják a fiatalokat a tanulásban - állítja egy német tanuláskutató professzor. A tanulás képessége valóban egy életen át megmarad?
Jó hír azon ötven fölöttieknek, akiket „túl öregnek” tartanak, ahhoz, hogy valami újba kezdjenek: a tanulási képességek az évek múltával sem csökkennek szignifikánsan. Ezt az ifjabbak legfeljebb beléjük beszélhetik, vagy ami még rosszabb, az idősebbek saját magukról képzelhetik. „Az, hogy az ember időskorban már nem tud jól tanulni, egyike a legnagyobb, de sajnos legelterjedtebb tévedéseknek”- állítja Christian Stamov Roßnagel, a brémai Jacobs Egyetem professzora.
A tanulás képessége ugyanis egyáltalán nem, legfeljebb a sebessége csökken az idő előrehaladtával. „De a különbség még ebben a tekintetben is oly csekély, hogy akár hetvenévesek is versenybe szállhatnak a fiatalokkal"- hangsúlyozza Roßnagel. Szerinte szomorú félreértés, hogy ha valaki bizonyos kor fölött hibázik, azt mindenképp azt öregségére kell fogni.
Tételezzük föl, hogy egy jegykiadó automatánál egy hetvenes és egy harmincas férfi szerencsétlenkedik. Az első esetben mindenki a 'tata' kognitív képességeit vonja kétségbe, a fiatalembert látva viszont meg vagyunk győződve, hogy az automata nem felhasználóbarát.
A professzor szerint az a legnagyobb baj, hogy sokan már ötven évesen a társadalmi elvárásoknak megfelelően öregnek érzik magukat és ezért nem mernek új dolgokba kezdeni. Jó példa erre Maria, aki a helyi nyugdíjas klub pénztárosa, egyik fő szervezője, de az angol tanfolyamon már inkább a háttérbe vonul, úgy tesz, mint aki segítségre szorul, pedig eredményeit tekintve a csoport élbolyába tartozik. Nem csoda, hiszen mások az elvárások vele szemben: a klubban ő az egyik legfiatalabb tag, a nyelvkurzuson viszont a legidősebb.
Azt a kutató is elismeri, hogy a számolási és kombinációs "mikrofeladatokban" a hatvanasok lemaradnak a huszonévesekkel szemben, de hozzáteszi, hogy az ilyen jellegű feladatok csak egy részletét mérik az agy kognitív teljesítményének. Gyakran hallani azt is, hogy az öregek a nyelvtanulásban lemaradnak a fiataloktól. Roßnagel úgy véli, lehet, hogy az ifjabbak esetleg gyorsabban sajátítanak el egy nyelvet, mint az idősek, de végül ugyanazt az eredményt érhetik el, mint a fiatalok.
Roßnagel professzor úgy véli, teljesítményünket kortól függetlenül nagyban befolyásolja az önértékelés. A brémai Center on Lifelong Learning (Élethosszig Tartó Tanulási Központ) egy csoport ötven és hatvan év közötti aktív dolgozót választott ki, akiknek egy tízórás tanulási kísérlet során bemutatták, hogy ugyanolyan jól teljesítenek, mint a harmincasok. A következő munkahelyi tanulási és motivációs teszten már valóban éppen olyan jó eredményt értek el, mint a fiatal munkatársak. Sőt, húsz százalékkal kevesebb tanulási időre volt szükségük. A tesztcsoport tagjainak, akiket abban a hitben hagytak, hogy az idősebbek lassabban tanulnak, mint a fiatalok, eredményei változatlanok maradtak mind a motiváció mind a teljesítmény tekintetében.
A különbségek tehát eltűnnek, amint megváltoznak a társadalmi elvárások. Roßnagel kutatásai azt támasztják alá, hogy az emberek közötti legfőbb különbségeket a személyiségjegyek, a tevékenységi kör és a képzettség határozza meg, de semmiképpen nem az életkor. Sőt, az idősebbek gyakran jobban teljesítenek, mint a fiatalabbak, hiszen az új információkat könnyebben kötik a jóval gazdagabb előismereteikhez. A nyelvi képességek is állandóan fejlődnek, gondoljunk csak arra, mennyivel árnyaltabban, választékosabban tudják magukat korosabb ismerőseink kifejezni.
Roßnagel professzor kutatásai megerősítették, hogy minél átfogóbb, bonyolultabb a kihívás, annál kisebb a különbség az idősek és a fiatalok közt. Vegyünk például egy vegyes korú tagokból álló mérnökcsoportot. A fiatalok valóban jobbak az új termékek kitalálásában, de az idősek lekörözik őket az ötletek konkrét megvalósításában.
A tanulási kompetencia, a tanulás technikája nem velünk született képesség, ez is tanulható. Ha valaki ezt a képességét fejleszti, megváltozik a tanulási magatartása. Akinek fejlettebbek ezek a kompetenciái, gyakrabban képzi magát, ezzel újabb tanulási technikákat sajátít el és nagyobb kedvvel tanul ismét valami újat. Természetesen, ha a motiváció hiányzik, nem ér a technika semmit. Roßnagel úgy látja, az idősekkel kapcsolatban nem motiválni kell, hanem a demotivációt leépíteni.
Magas korban is meglepően jó eredményt érhet el bárki, ha tudja, miért is tanul. Gondoljunk csak arra a hetven fölötti nagyapára, aki bámulatos gyorsasággal megtanulja a Skype használatát, hogy a külföldön élő unokájával kapcsolatban maradhasson, pedig előtte még azt sem tudta mire jó az egér.
Jó hír azon ötven fölöttieknek, akiket „túl öregnek” tartanak, ahhoz, hogy valami újba kezdjenek: a tanulási képességek az évek múltával sem csökkennek szignifikánsan. Ezt az ifjabbak legfeljebb beléjük beszélhetik, vagy ami még rosszabb, az idősebbek saját magukról képzelhetik. „Az, hogy az ember időskorban már nem tud jól tanulni, egyike a legnagyobb, de sajnos legelterjedtebb tévedéseknek”- állítja Christian Stamov Roßnagel, a brémai Jacobs Egyetem professzora.
A tanulás képessége ugyanis egyáltalán nem, legfeljebb a sebessége csökken az idő előrehaladtával. „De a különbség még ebben a tekintetben is oly csekély, hogy akár hetvenévesek is versenybe szállhatnak a fiatalokkal"- hangsúlyozza Roßnagel. Szerinte szomorú félreértés, hogy ha valaki bizonyos kor fölött hibázik, azt mindenképp azt öregségére kell fogni.
Tételezzük föl, hogy egy jegykiadó automatánál egy hetvenes és egy harmincas férfi szerencsétlenkedik. Az első esetben mindenki a 'tata' kognitív képességeit vonja kétségbe, a fiatalembert látva viszont meg vagyunk győződve, hogy az automata nem felhasználóbarát.
A professzor szerint az a legnagyobb baj, hogy sokan már ötven évesen a társadalmi elvárásoknak megfelelően öregnek érzik magukat és ezért nem mernek új dolgokba kezdeni. Jó példa erre Maria, aki a helyi nyugdíjas klub pénztárosa, egyik fő szervezője, de az angol tanfolyamon már inkább a háttérbe vonul, úgy tesz, mint aki segítségre szorul, pedig eredményeit tekintve a csoport élbolyába tartozik. Nem csoda, hiszen mások az elvárások vele szemben: a klubban ő az egyik legfiatalabb tag, a nyelvkurzuson viszont a legidősebb.
Azt a kutató is elismeri, hogy a számolási és kombinációs "mikrofeladatokban" a hatvanasok lemaradnak a huszonévesekkel szemben, de hozzáteszi, hogy az ilyen jellegű feladatok csak egy részletét mérik az agy kognitív teljesítményének. Gyakran hallani azt is, hogy az öregek a nyelvtanulásban lemaradnak a fiataloktól. Roßnagel úgy véli, lehet, hogy az ifjabbak esetleg gyorsabban sajátítanak el egy nyelvet, mint az idősek, de végül ugyanazt az eredményt érhetik el, mint a fiatalok.
Roßnagel professzor úgy véli, teljesítményünket kortól függetlenül nagyban befolyásolja az önértékelés. A brémai Center on Lifelong Learning (Élethosszig Tartó Tanulási Központ) egy csoport ötven és hatvan év közötti aktív dolgozót választott ki, akiknek egy tízórás tanulási kísérlet során bemutatták, hogy ugyanolyan jól teljesítenek, mint a harmincasok. A következő munkahelyi tanulási és motivációs teszten már valóban éppen olyan jó eredményt értek el, mint a fiatal munkatársak. Sőt, húsz százalékkal kevesebb tanulási időre volt szükségük. A tesztcsoport tagjainak, akiket abban a hitben hagytak, hogy az idősebbek lassabban tanulnak, mint a fiatalok, eredményei változatlanok maradtak mind a motiváció mind a teljesítmény tekintetében.
A különbségek tehát eltűnnek, amint megváltoznak a társadalmi elvárások. Roßnagel kutatásai azt támasztják alá, hogy az emberek közötti legfőbb különbségeket a személyiségjegyek, a tevékenységi kör és a képzettség határozza meg, de semmiképpen nem az életkor. Sőt, az idősebbek gyakran jobban teljesítenek, mint a fiatalabbak, hiszen az új információkat könnyebben kötik a jóval gazdagabb előismereteikhez. A nyelvi képességek is állandóan fejlődnek, gondoljunk csak arra, mennyivel árnyaltabban, választékosabban tudják magukat korosabb ismerőseink kifejezni.
Roßnagel professzor kutatásai megerősítették, hogy minél átfogóbb, bonyolultabb a kihívás, annál kisebb a különbség az idősek és a fiatalok közt. Vegyünk például egy vegyes korú tagokból álló mérnökcsoportot. A fiatalok valóban jobbak az új termékek kitalálásában, de az idősek lekörözik őket az ötletek konkrét megvalósításában.
A tanulási kompetencia, a tanulás technikája nem velünk született képesség, ez is tanulható. Ha valaki ezt a képességét fejleszti, megváltozik a tanulási magatartása. Akinek fejlettebbek ezek a kompetenciái, gyakrabban képzi magát, ezzel újabb tanulási technikákat sajátít el és nagyobb kedvvel tanul ismét valami újat. Természetesen, ha a motiváció hiányzik, nem ér a technika semmit. Roßnagel úgy látja, az idősekkel kapcsolatban nem motiválni kell, hanem a demotivációt leépíteni.
Magas korban is meglepően jó eredményt érhet el bárki, ha tudja, miért is tanul. Gondoljunk csak arra a hetven fölötti nagyapára, aki bámulatos gyorsasággal megtanulja a Skype használatát, hogy a külföldön élő unokájával kapcsolatban maradhasson, pedig előtte még azt sem tudta mire jó az egér.
Utoljára módosítva:
