Foci

csocsike témája a 'Sport' fórumban , 2004 Március 17.

  1. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Del Piero a Heysel-tragédia miatt nem igazolt Liverpoolba

    Ugyan hívta a Liverpool, Alessandro del Piero, a Juventus korábbi kiválósága a két csapat múltja miatt döntött úgy, hogy inkább az ausztrál Sydney FC-ben folytatja pályafutását.

    "A tárgyalások során ekkor már amúgy is a Sydney volt előnyben, ráadásul eszembe jutott mi történt a Heysel Stadionban" - idézte a Gazzetta dello Sport a 37 éves támadót.

    "A Juventus és a Liverpool közötti kapcsolatot helyre kell hozni, de sok ember számára felejthetetlen a tragédia."


    A két klub viszonya az 1985-ös BEK-döntőn "romlott meg", ugyanis rendbontás miatt összedőlt az a kerítés, amely a Liverpool és a Juventus szurkolóit választotta el.

    39-en vesztették életüket, 500-an megsebesültek.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Rooney lesz az angolok csapatkapitánya


    Először viseli majd tétmérkőzésen Wayne Rooney a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-válogatottban pénteken, amikor San Marino lesz az ellenfél világbajnoki selejtezőn.

    A Manchester United gólvágója azt mondta, nagy megtiszteltetés ez számára, és nagyon büszke a "kinevezésre".


    Eredetileg Frank Lampard viselte volna a karszalagot, de ő sérülés miatt lemondta a szereplést, míg az állandó csapatkapitány, Steven Gerrard eltiltás miatt nem lehet ott a Wembley Stadionban.


    Rooney egyszer már volt csapatkapitánya az angol válogatottnak: 2009-ben, Dohában, a brazilok elleni barátságos mérkőzésen.



    [​IMG]

    Bécsi focimérkőzés a vallásközi párbeszéd elősegítésére

    A vallások közötti párbeszédet játékos formában kívánta elősegíteni, hogy az FK Austria Wien labdarúgó csapat szerda este - immár ötödik alkalommal - olyan csapat ellen játszott, amelyet zsidó, muzulmán és keresztény fiatalok alkottak.

    A bécsi Generali Arenában a "Trialog-Champions Cup" (Trialog Bajnoki Kupa) elnevezésű, "vallásközi labdarúgó mérkőzéssel" a szervezők a vallások közötti nagyobb tiszteletet és toleranciát kívánták hirdetni. Az FK Austria Wien ellenfele a "Trialog-All-Stars" nevet viselő, három vallási közösséget képviselő csapat volt, melyet néhány osztrák "öregfiú" is erősített.


    Az Osztrák Katolikus Ifjúság (KJÖ), a Zsidó Közösség Ifjúsági Bizottsága (JUKO) és az Ausztriai Iszlám Hitközség Ifjúsági Tanácsa (JIGGÖ) is együttműködő partnerként támogatta a vallások közötti párbeszédnek ezt a játékos formáját.


    A meccset ingyenesen lehetett megtekinteni, de a helyszínen adománygyűjtő dobozokat helyeztek el, amelyek bevételét egyenlően osztják szét a zsidó, a keresztény és a muzulmán ifjúsági szervezetek között. A pénzt a közösségek saját oktatási és egyéb projektjeik finanszírozására fordítják.


    "Az cél, hogy a különböző kultúrák és vallások fiataljai a csapatban és a játékban együtt vegyenek részt. Így megtapasztalhatják, hogy a származásból és az őket ért hatásokból eredő különbségek ellenére sok a közös bennük" - mondta a találkozó előtt Michael Galibov, a meccset szervező "Trialog Institut" igazgatója.


    Stephan Turnovszky ifjúságért felelős ausztriai püspök nyilatkozatában örömét fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban, amely szerinte hozzájárult ahhoz, hogy a játékosok egy egész labdarúgó stadion nyilvánossága előtt megvallhassák hitüket, és átérezzék a vallásokon átívelő, embereket összekötő erőt.






    [​IMG]


    Vb-selejtezők - Pénteken 24 mérkőzést rendeznek Európában


    Az észt-magyar összecsapáson kívül további 23 találkozót rendeznek a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában.


    A meccsdömpingből két olyan találkozó emelkedik ki, amelynek résztvevői szerepeltek a nyári Európa-bajnokságon. A pár hónapja Eb-elődöntős portugálok a két meccs után hozzájuk hasonlóan százszázalékos oroszokhoz látogatnak, míg a szintén Eb-elődöntős németek Írországban lépnek pályára. Ez utóbbi meccs kapcsán is elmondható a felekről, hogy hibátlan mérleggel rendelkeznek, igaz, a németek két, az írek egy találkozón vannak túl.


    A világ- és Európa-bajnok spanyolok ezúttal Fehéroroszországban vendégeskednek.


    [​IMG]
    [​IMG]

    Az európai vb-selejtezők pénteki programja:


    A csoport:

    Macedónia-Horvátország, Szkopje 20:30 ó
    Szerbia-Belgium, Belgrád 20:30 ó
    Wales-Skócia, Cardiff 20:45 ó

    Az állás:

    1. Szerbia 4 pont/2 mérkőzés (6-1),
    2. Belgium 4/2 (3-1),
    3. Horvátország 4/2 (2-1),
    4. Skócia 2/2,
    5. Macedónia 1/2,
    6. Wales 0/2


    B csoport:

    Csehország-Málta, Plzen 18 ó
    Örményország-Olaszország, Jereván 18 ó
    Bulgária-Dánia, Szófia 20 ó

    Az állás:

    1. Olaszország 4 pont/2 mérkőzés (4-2),

    2. Bulgária 4/2 (3-2),
    3. Örményország 3/2,
    4. Dánia és Csehország 1/1 (0-0),
    6. Málta 0/2


    C csoport:

    Feröer-szigetek - Svédország, Torshavn 18 ó
    Kazahsztán-Ausztria, Asztana 18 ó
    Írország-Németország, Dublin 20:45 ó

    Az állás:

    1. Németország 6 pont/2 mérkőzés,

    2. Svédország 3/1 (2-0),
    3. Írország 3/1 (2-1),
    4. Ausztria 0/1 (1-2),
    5. Kazahsztán 0/2 (1-4),
    6. Feröer-szigetek 0/1 (0-3)


    D csoport:

    Törökország-Románia, Isztambul 19:30 ó
    Hollandia-Andorra, Rotterdam 20:30 ó
    Észtország-Magyarország, Tallinn 20:30 ó

    Az állás:


    1. Románia 2 2 - - 6-0 6 pont

    2. Hollandia 2 2 - - 6-1 6
    3. MAGYARORSZÁG 2 1 - 1 6-4 3
    4. Törökország 2 1 - 1 3-2 3
    5. Észtország 2 - - 2 0-5 0
    6. Andorra 2 - - 2 0-9 0

    E csoport:

    Albánia-Izland, Tirana 19 ó
    Svájc-Norvégia, Bern 20:30 ó
    Szlovénia-Ciprus, Maribor 20:45 ó

    Az állás:

    1. Svájc 6 pont/2 mérkőzés,
    2. Izland 3/2 (2-1),
    3. Albánia 3/2 (3-3),
    4. Norvégia és Ciprus 3/2 (2-3),
    6. Szlovénia 0/2



    F csoport:

    Oroszország-Portugália, Moszkva 17 ó
    Luxemburg-Izrael, Luxembourg 21 ó

    Az állás:

    1. Oroszország 6 pont/2 mérkőzés (6-0),

    2. Portugália 6/2 (5-1),
    3. Luxemburg 1/2 (2-3),
    4. Észak-Írország 1/2 (1-3),
    5. Azerbajdzsán 1/2 (1-4),
    6. Izrael 1/2 (1-5)


    G csoport:

    Liechtenstein-Litvánia, Vaduz 19:30 ó
    Szlovákia-Lettország, Pozsony 20:15 ó
    Görögország - Bosznia-Hercegovina, Pireusz 20:45 ó

    Az állás:

    1. Bosznia-Hercegovina 6 pont/2 mérkőzés (12-2),

    2. Görögország 6/2 (4-1),
    3. Szlovákia 4/2,
    4. Litvánia 1/2,
    5. Lettország 0/2 (2-6),
    6. Liechtenstein 0/2 (1-10)


    H csoport:

    Moldova-Ukrajna, Chisinau 20 ó
    Anglia-San Marino, London 21 ó



    Az állás:

    1. Montenegró 4 pont/2 mérkőzés
    (8-2),
    2. Anglia 4/2 (6-1),
    3. Lengyelország 4/2 (4-2),
    4. Ukrajna 1/1,
    5. San Marino 0/1 (0-6),
    6. Moldova 0/2 (0-7)


    I csoport:


    Finnország-Grúzia, Helsinki
    17:30 ó

    Fehéroroszország-Spanyolország, Minszk 20 ó


    Az állás:

    1. Franciaország 6 pont/2 mérkőzés,

    2. Spanyolország 3/1 (1-0),
    3. Grúzia 3/2 (1-1),
    4. Finnország 0/1 (0-1),
    5. Fehéroroszország 0/2 (1-4)


    [​IMG]

    A dél-amerikai vb-selejtezők pénteki programja:


    Bolívia-Peru, La Paz
    21 ó

    Argentína-Uruguay, Mendoza 21 ó
    Kolumbia-Paraguay, Barranquilla 22:30 ó
    Ecuador-Chile, Quito 23 ó

    Az állás:

    1. Argentína 14 pont/7 mérkőzés,

    2. Kolumbia 13/7 (12-6),
    3. Ecuador 13/7 (8-7),
    4. Uruguay 12/7 (15-11),
    5. Chile 12/7 (12-13),
    6. Venezuela 11/8,
    7. Peru 7/7,
    8. Bolívia 4/7 (7-12),
    9. Paraguay 4/7 (5-14)



    Az első négy helyezett jut ki a 2014-es brazíliai vb-re, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt vív az ázsiai zónából érkező ellenféllel.







     
  2. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Fölényes német és angol siker

    Az angol és a német válogatott is biztosan győzött a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki játéknapján.

    A nyáron Eb-elődöntős németek a kontinensviadalon szintén szereplő írek vendégeként nyertek 6-1-re, míg az angolok hazai pályán San Marinót verték 5-0-ra.


    A forduló talán legváratlanabb eredménye, hogy a belgák háromgólos győzelmet arattak Szerbiában.


    Az európai vb-selejtezők pénteki eredményei:


    A csoport:

    Macedónia-Horvátország 1-2 (1-1)
    Szerbia-Belgium 0-3 (0-1)
    Wales-Skócia 2-1 (0-1)

    Az állás:
    1. Belgium 7 pont/3 mérkőzés (6-1),
    2. Horvátország 7/3 (4-2),
    3. Szerbia 4/3,
    4. Wales 3/3,
    5. Skócia 2/3,
    6. Macedónia 1/3


    C csoport:

    Írország-Németország 1-6 (0-2)

    korábban:

    Feröer-szigetek - Svédország 1-2 (0-0)
    Kazahsztán-Ausztria 0-0

    Az állás:
    1. Németország 9 pont/3 mérkőzés,

    2. Svédország 6/2,
    3. Írország 3/2,
    4. Ausztria 1/2 (1-2),
    5. Kazahsztán 1/3 (1-4),
    6. Feröer-szigetek 0/2



    E csoport:

    Svájc-Norvégia 1-1 (0-0)
    Szlovénia-Ciprus 2-1 (1-0)

    korábban:

    Albánia-Izland 1-2 (1-1)

    Az állás:
    1. Svájc 7 pont/3 mérkőzés,

    2. Izland 6/3,
    3. Norvégia 4/3,
    4. Albánia 3/3 (4-5),
    5. Szlovénia és Ciprus 3/3 (3-5)



    F csoport:

    Luxemburg-Izrael 0-6 (0-3)

    korábban:

    Oroszország-Portugália 1-0 (1-0)

    Az állás:
    1. Oroszország 9 pont/3 mérkőzés,

    2. Portugália 6/3,
    3. Izrael 4/3,
    4. Észak-Írország 1/2 (1-3),
    5. Azerbajdzsán 1/2 (1-4),
    6. Luxemburg 1/3 (2-9)


    G csoport:

    Szlovákia-Lettország 2-1 (2-0)
    Görögország - Bosznia-Hercegovina 0-0

    korábban:

    Liechtenstein-Litvánia 0-2 (0-0)

    Az állás:
    1. Bosznia-Hercegovina 7 pont/3 mérkőzés (12-2),

    2. Szlovákia 7/3 (5-2),
    3. Görögország 7/3 (4-1),
    4. Litvánia 4/3,
    5. Lettország 0/3 (3-8),
    6. Liechtenstein 0/3 (1-12)


    H csoport:

    Anglia-San Marino 5-0 (2-0)

    korábban:

    Moldova-Ukrajna 0-0

    Az állás:
    1. Anglia 7 pont/3 mérkőzés,

    2. Montenegró 4/2 (8-2),
    3. Lengyelország 4/2 (4-2),
    4. Ukrajna 2/2,
    5. Moldova 1/3,
    6. San Marino 0/2



    Korábban:

    B csoport:
    Örményország-Olaszország 1-3 (1-1)
    Bulgária-Dánia 1-1 (1-1)
    Csehország-Málta 3-1 (1-1)


    Az állás:
    1. Olaszország 7 pont/3 mérkőzés,

    2. Bulgária 5/3,
    3. Csehország 4/2,
    4. Örményország 3/3,
    5. Dánia 2/2,
    6. Málta 0/3


    D csoport:


    Hollandia
    -Andorra 3-0 (2-0)

    ---------------------------
    gól: Van der Vaart (7.), Huntelaar (15.), Schaken (50.)

    Észtország-
    Magyarország 0-1 (0-0)

    ---------------------------------
    gól: Hajnal (47.)

    Törökország-
    Románia 0-1 (0-1)

    -----------------------------
    gól: Grozav (45.)

    Az állás:

    1. Hollandia 3 3 - - 9- 1 9 pont
    2. Románia 3 3 - - 7- 0 9
    3. MAGYARORSZÁG 3 2 - 1 7- 4 6
    4. Törökország 3 1 - 2 3- 3 3
    5. Észtország 3 - - 3 0- 6 0
    6. Andorra 3 - - 3 0-12 0

    I csoport:


    Fehéroroszország-
    Spanyolország 0-4 (0-2)

    Finnország-Grúzia 1-1 (0-0)

    Az állás:
    1. Spanyolország 6 pont/2 mérkőzés (5-0),
    2. Franciaország 6/2 (4-1),
    3. Grúzia 4/3,
    4. Finnország 1/2,
    5. Fehéroroszország 0/3





    [​IMG]

    Mourinho: bűn, ha nem Cristiano Ronaldóé lesz az Aranylabda


    Leginkább Cristiano Ronaldo érdemelné meg az Aranylabdát José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője szerint.

    "Bűn lenne, ha nem Cristiano Ronaldo nyerné el az Aranylabdát" - fogalmazott játékosát méltatva az A Bola című portugál sportnapilapban a tréner azzal indokolva határozott álláspontját, hogy Messivel ellentétben Ronaldo nyert egy komoly címet, ugyanis együttesével az élen végzett a spanyol bajnokságban.

    Mourinho úgy véli, "nehezebb Cristianónak lenni, mint Messinek".

    [​IMG]

    "Messi abban a csapatban nőtt fel, amelyikben játszik, azokkal a játékosokkal akikkel futballozik. Cristiano nem. Ő Angliában szerepelt, onnan került egy vesztes csapatba" -
    fogalmazott Mourinho, aki szerint sztárjátékosa "olyan szélső, aki annyi gólt lő, mint egy 9-es", azaz egy középcsatár, "olyan játékos, akit semmi és senki nem véd" a pályán.


    [​IMG]

    Lionel Messi, a Barcelona argentin támadója sorozatban háromszor (2009, 2010, 2011) érdemelte ki az Aranylabdát, Cristiano Ronaldo egyszer (2008).





    [​IMG]

    Kevés a futballbíró Oroszországban az olasz főnök szerint


    Kevesli a futballbírókat Oroszországban Roberto Rosetti, a helyi játékvezetői testület olasz vezetője.

    "Csak háromezer professzionális bíró van egy olyan hatalmas országban, mint Oroszország, ez kevés" - szögezte le a 2008-as Európa-bajnokság döntőjének játékvezetője, aki 2011-ben került jelenlegi pozíciójába.

    "Oroszországnak több bíróra van szüksége, sokkal többre ahhoz, hogy nagyobb választék legyen valamennyi osztályban" - tette hozzá, megemlítve azt is, hogy Olaszországban több mint 32 ezer, Angliában pedig 38 ezer játékvezető tevékenykedik.


    Rosetti szerint a helyzet javulásához az is kell, hogy az oroszok - akik 2018-ban a világbajnokság házigazdái lesznek - hozzáállása változzon.


    "Itt a legkisebb hibáért megalázzák a hivatalos közreműködőket. Abszolút elképzelhetetlen, hogy egy gyerek Oroszországban arról álmodjon, egyszer játékvezető lesz" - indokolta véleményét az olasz szakember.


    Rosetti egy éve és négy hónapja végzi jelenlegi feladatát, s bár korábban úgy vélte, három év alatt elérheti céljait, az időközben megszerzett tapasztalatok alapján úgy gondolja, ennyi idő kevés lesz.

    Ezzel együtt optimista, a problémák széles spektruma nem ijeszti el, mert mint mondta: a játékvezetés számára nem egy foglalkozás, ez az élete.




     
  3. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Kubai "hiány" Kanadában

    Három játékos otthagyta a kubai labdarúgó-válogatottat a hazai győzelemmel zárult torontói világbajnoki selejtező előtt.

    A karibi ország csapata 15 futballistával utazott a kanadai mérkőzésre, de a szövetségi kapitány, Alexander Gonzalez szűkszavú beszámolója szerint a stadionba már csak tizenegyen érkeztek meg. A plusz egy hiányzó állítólag betegség miatt nem tartott a többiekkel.


    [​IMG]

    A selejtezőn így a kubai kispadon csak a szakvezető és technikai csapata ült.


    A tréner utóbb arról beszélt, hogy gyakoriak az ehhez hasonló szökések a külföldre utazó kubai csapatok esetében, mert "egyesek az amerikai álmot hajszolják".


    "Nehéz helyzetbe került a válogatott, s nehéz nekem ezt kommentálnom" - nyilatkozott Gonzalez.


    [​IMG]

    A mérkőzést a kanadaiak nyerték 3-0-ra.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Hitzfeld mutogatása a fegyelmi bizottság elé kerülhet


    A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) arra kérte fegyelmi bizottságát, hogy vizsgálja ki a pénteken, világbajnoki selejtezőmérkőzésen a játékvezető felé sértő mozdulatot tevő Ottmar Hitzfeld ügyét.

    A svájciak német szövetségi kapitányáról a helyi média közölt olyan képeket, amelyeken az látszik, hogy sportpályára nem illő kézmozdulatot tesz a spanyol David Fernandez Borbalan felé.


    A FIFA azt közölte, hogy a fegyelmi testület megvizsgálja az esetet, majd ennek eredményeként határoz a szükséges lépésekről.


    A svájciak hazai pályán csak döntetlent (1-1) értek el a norvégokkal szemben, de három meccsen szerzett hét pontjukkal így is az élen állnak csoportjukban.




    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Van Gaal két új embert is behívott a holland keretbe


    Jordy Clasie-t és Eljero Eliát is behívta a keddi, romániai világbajnoki selejtezőre készülő holland labdarúgó-válogatott keretébe Louis van Gaal szövetségi kapitány.


    [​IMG] [​IMG]


    A vb-ezüstérmes gárda szakvezetője azzal indokolta döntését, hogy Arjen Robben, a Bayern München szélsője nem épült fel sérüléséből, így ő nem lesz bevethető Bukarestben.


    Elia tagja volt a 2010-es vb-n szerepelt együttesnek, míg Clasie eddig kétszer lépett pályára a nemzeti együttesben, legutóbb szeptemberben, éppen a magyarok ellen 4-1-re megnyert vb-selejtezőn.


    A hollandok három mérkőzést követően jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az élen állnak a magyar érdekeltségű csoportban a szintén hibátlan mérleggel rendelkező románokat megelőzve, azaz a két csapat keddi, egymás elleni találkozója arról dönt, hogy melyik együttes várhatja lépéselőnyből a jövő évi folytatást riválisaival szemben.


    A magyarok három meccsen szerzett hat ponttal a harmadik helyen állnak, s kedden Törökországot fogadják.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Nem közvetítették a spanyolok meccsét

    A címvédő spanyol labdarúgó-válogatott pénteken könnyedén, 4-0-ra diadalmaskodott a fehérorosz csapat vendégeként világbajnoki selejtezőn, ugyanakkor Spanyolországban egyetlen televízió sem közvetítette a mérkőzést.

    Spanyolországban erre 29 éve nem volt példa.


    A legutóbbi két Európa-bajnokságon is diadalmaskodó spanyolok Pedro Rodriguez mesterhármasával és Jordi Alba góljával győztek Minszkben, ezzel sorozatban 24.(!) vb- vagy Eb-selejtezőjüket nyerték meg.

    Spanyolország legutóbb a 2008-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában, 2007. szeptember 8-án, Izland otthonában veszített pontot (1-1).





     
    NaPeMa kedveli ezt.
  4. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Zidane edzői diplomára készül

    Megszerzi az edzői diplomát Zinedine Zidane korábbi futballsztár, és azt reméli, hogy egy nap akár francia szövetségi kapitány is lehet belőle, mert "a csapat nagyon sokat számított" az életében.

    A válogatott egykori csapatkapitánya erről a L,Équipe című francia sportlapban vasárnap megjelent interjúban beszélt.


    "Megcsináltam a sportmenedzseri képzést, ami több okból sokat segít, mint ahogy az is, amelyet most fogok elkezdeni: megszerzem az edzői diplomát" - mondta Zidane.

    "Először megcsinálom az alapfokot, aztán a következő szintet, és utána meglátjuk, hogy mi legyen a profi edzői diplomával. Valamivel el kell kezdeni, és én az idén elkezdem."


    A lap kérdésére Zidane elárulta, hogy "már egy kicsit a jövőt is tervezi", miután azt reméli, hogy egy nap akár a válogatott szakvezetője is lehet.


    "Végül is az már biztos, hogy edző leszek. És miért is ne a válogatotté?" - hangsúlyozta az egykori labdarúgó, hozzátéve:
    soha nem alkalmas erről beszélni, mert a válogatottnak mindig van éppen edzője.




    [​IMG]

    Afrika Kupa - Rendbontás Dakarban


    Rendbontás miatt félbeszakadt a szombati Szenegál-Elefántcsontpart mérkőzés a labdarúgó Afrika Kupa selejtezőjében.

    Az indulatok röviddel a dakari meccs vége előtt, 0-2-es állásnál szabadultak el: a hazai szurkolók előbb a lelátón kezdtek randalírozni, majd ellepték a játékteret, ahol különböző tárgyakat dobáltak és kisebb tüzeket gyújtottak.

    A játékosokat - köztük a gólokat szerző Didier Drogbát - a rendőrök menekítették az öltözőbe.


    A játékvezető félbeszakította a találkozót.

    A helyi tv később arról tudósított, hogy a vendégek játékosai és a kísérő stáb tagjai továbbra is rendőri védelem alatt állnak.



    Komoly hiányzók Törökország ellen

    <right>
    [​IMG]</right>



    Dzsudzsák Balász és Juhász Roland is eltiltás miatt lesz kénytelen lesz kihagyni a találkozót.

    Hajnal Tamás okos góljával a magyar válogatott elhozta a három pontot Észtországból így egy keddi törökök elleni esetleges győzelem életben tartaná azon reményeket, hogy ott legyenek a mieink a 2014-es brazíliai világbajnokságon.
    A mérkőzést követően a szövetségi kapitány az m1-nek azt nyilatkozta, hogy sikerült érvényesíteni az akaratukat és ezzel a győzelemmel továbbra is versenyben vannak a továbbjutásért, valamint hogy ebből a meccsből lehet meríteni a törökök elleni találkozóra.

    Kedden egy nagyon nehéz mérkőzés vár a nemzeti csapatunkra, amely sordöntő is lehet,
    és a helyzetet súlyosbítja, hogy két kulcsjátékos Dzsudzsák Balázs valamint Juhász Roland is sárga lapot kapott az észtek ellen mely a selejtezők során már második figyelmeztetésük volt, így egy meccses eltiltásban részesülnek.



    [​IMG]

    Vidics sohasem lesz a Juventusé


    <right>Bár jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy egy esetleges klubcserén merengjen, de szinte biztos is, hogy Nemanja Vidics nem hagyja el a Manchester Unitedet.

    A derék szerb védőjátékos jelenleg még lábadozik, ugyanis a térdműtétjét követően legfeljebb csak november végén léphet ismét gyepre jelenlegi angol együttesében, de erősen tartja magát az a híresztelés, hogy januárban a Juventus megpróbálja megvásárolni őt.

    Angliában és Olaszországban olyannyira terjed ez a pletyka, hogy végül Vidics menedzsere is megszólalt.

    - Az kétségkívül tény, hogy az olasz sajtó rendszeresen ír egy ilyen esetleges cseréről, de Nemanját most inkább az a gondolat köti le, hogy minél előbb és minél tökéletesebben rendbe jöjjön – magyarázta Silvana Martina.

    – Azt sem tudom, egyáltalán honnan, milyen forrásból származhat egy efféle híresztelés, hiszen Sir Alex Ferguson, a Manchester United edzője egyáltalán nem beszélt olyasmiről, hogy Vidics helyére más labdarúgót szemelne ki.

    Másrészt a Juventus olasz bajnoki címvédő, remek játékoserőkkel bír, de mivel tudomásom szerint az Európai Unón kívüli játékos-kontingense betelt, és már csak azért sem ajánlhatna szerződést Vidicsnek.

    Ezért nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy Vidics sohasem lesz a Juventusé.
    </right>






     
  5. TH6777

    TH6777 Vendég


    [​IMG]

    Blatter: félelmetes Messi és Cristiano Ronaldo vetélkedése



    Félelmetesnek nevezte az argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo vetélkedését Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

    "Két remek játékos, két különböző személyiség félelmetes párharca ez" - mondta a FIFA 76 esztendős svájci vezetője.

    "Nagyszerű dolog a labdarúgásnak az ő összecsapásuk. Nagyon különböző játékosok, és az emberek mégis szeretik mindkettejüket. Ez a futball szépsége" - tette hozzá.

    A 2008-as aranylabdás portugált és az elmúlt három év legjobbjának választott argentint az idei Aranylabda-szavazás legnagyobb esélyesei között tartják számon a spanyol válogatottal Európa-bajnokságot nyert Xavi, Andrés Iniesta és Iker Casillas mellett.


    A FIFA a jelöltek hivatalos névsorát november 30-án hozza nyilvánosságra, a díjat januárban adják át.



    [​IMG]

    Néha gyerekesnek tartja Diego Maradonát a lánya


    Bár hazájában elismert színésznő, úgy érzi, nem tud kilépni édesapja, Diego árnyékából Dalma Maradona, az argentinok legendás futballistájának lánya.

    "Sokan mondják, amikor elbúcsúzunk, hogy üdvözlöm az istent! Én pedig mindig visszakérdezek: kicsodát? Számomra ő apa, bár elismerem, hogy amit a futballpályán művelt, egy kissé természetfeletti volt." - mondta a Neon című magazinnak a 25 éves Dalma Maradona, aki elárulta, hogy egyszer a diszkóban odament hozzá egy férfi, és azt kérdezte:

    "Megérinthetlek? Az isten egyik spermája vagy."


    Dalma Maradona néha kicsit idétlennek és gyerekesnek tartja az édesapját.


    "Amikor például a hároméves unokájával focizik, minden labdáért harcol. Egyszerűen nem érti meg, hogy a kicsiket hagyni kell néha nyerni."




    [​IMG]

    Afrika Kupa - Kamerun megint lemaradt


    A négyszeres győztes Kamerun labdarúgó-válogatottja vasárnap nem tudta kiharcolni a részvételt a jövő évi Afrika Kupára, így több mint 30 év után először fordul elő a nemzeti csapattal, hogy sorozatban két kontinenstornáról lemarad.

    Az Afrika Kupa selejtezősorozatának utolsó fázisát jelentő rájátszásban Kamerun a Zöld-foki Köztársaság csapatával került szembe, s az idegenben elszenvedett 2-0-s vereség után vasárnap annak ellenére is csak 2-1-re tudott nyerni, hogy visszatért a válogatotthoz Samuel Eto'o.


    A mindössze 516 ezer lakosú Zöld-foki Köztársaság története során először jutott ki a kontinenstornára.


    Kisebb meglepetést jelent Etiópia sikere is. Az elsősorban hosszútávfutóiról ismert ország csapata az első meccsen 5-3-ra kikapott Szudántól, a visszavágón azonban 2-0-ra nyerni tudott, így idegenben lőtt góljainak köszönhetően biztosította helyét a tornán. Etiópia 30 év után jutott el ismét Afrika Kupára.


    A rájátszás "slágerpárosítása", az Elefántcsontpart-Szenegál párharc botrányosan zárult le még szombaton: a hazai első meccset 4-2-re megnyerő elefántcsontpartiak a visszavágón Didier Drogba duplájával már 2-0-ra vezettek a második félidő hajrájára fordulva, amikor a hazai drukkerek minden kezük ügyébe eső tárgyat elkezdtek a pályára dobálni, majd áttörték a kerítéseket. A meccsnek a játékvezető véget vetett, a rendőrök pedig többek között könnygáz bevetésével tettek nagy nehezen rendet.


    A vasárnap véget ért selejtezőből a Zöld-foki Köztársaság, Etiópia és Elefántcsontpart mellett Algéria, Angola, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Ghána, Kongó, Mali, Marokkó, Niger, Nigéria, Togó, Tunézia és a címvédő Zambia biztosította helyét a Dél-afrikai Köztársaságban sorra kerülő tornán, amely január 19. és február 10. között tart majd.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Ronaldo 27 évesen "százados" lehet


    Mindössze 27 évesen százszoros válogatott lehet kedden Cristiano Ronaldo, a portugálok futballsztárja.

    Portugália Észak-Írországban lép pályára világbajnoki selejtezőn, melynek során a Real Madrid csatára beléphet a portugál "századosok" közé, ahol egyelőre ketten vannak: Luis Figo 127-szer, az ugyancsak visszavonult Fernando Couto pedig 110-szer húzta magára a címeres mezt.


    Az aranylabdás Ronaldo 2003-ban, 18 évesen mutatkozott be a válogatottban, és jelenleg 37 gólnál tart. Ezzel harmadik a nemzeti örökranglistán Pauleta (47) és Eusebio (41) mögött.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - A spanyolok és a németek is rangadót vívnak



    A világbajnoki címvédő spanyol válogatott a francia együttessel, míg a vb-harmadik német csapat a svédekkel mérkőzik a 2014-es labdarúgó-vb selejtezősorozatának keddi játéknapján, melyen összesen 25 meccsre kerül sor Európában.

    Az I csoport madridi rangadója előtt mindkét gárda hat ponttal, hibátlan mérleggel áll, a meccs egyértelmű esélyese mégis a hazai együttes. A spanyolok évek óta egészen elképesztő magabiztossággal játszanak a selejtezőkön: legutóbb 2007 szeptemberében fordult elő velük legutóbb, hogy nem győztesen hagyták el a pályát egy vb-, vagy Európa-bajnoki selejtező végén. Kedden sorozatban a 25. sikerüket szerezhetik meg.


    Az előzetes várakozások szerint a csoportelsőségről dönthet a német-svéd párharc a C csoportban, melynek első felvonását rendezik meg kedden Berlinben. A meccs előtt mindkét csapat százszázalékos mérleggel áll, ám a mutatott játék alapján egyértelműen Joachim Löw együttesének áll a meccs. A németek pénteken kiütötték az íreket (6-1), a svédek viszont csak szenvedtek a Feröer-szigetek legjobbjai ellen, s a 65. percben még vesztésre álltak.


    Európai vb-selejtezők:


    A csoport:


    Horvátország-Wales, Eszék
    20 ó

    Macedónia-Szerbia, Szkopje 20:30 ó
    Belgium-Skócia, Brüsszel 20:45 ó

    Az állás:
    1. Belgium 7 pont/3 mérkőzés (6-1),
    2. Horvátország 7/3 (4-2),
    3. Szerbia 4/3,
    4. Wales 3/3,
    5. Skócia 2/3,
    6. Macedónia 1/3


    B csoport:


    Csehország-Bulgária, Prága
    20 ó

    Olaszország-Dánia, Milánó 20:45 ó

    Az állás:
    1. Olaszország 7 pont/3 mérkőzés,
    2. Bulgária 5/3,
    3. Csehország 4/2,
    4. Örményország 3/3,
    5. Dánia 2/2,
    6. Málta 0/3



    C csoport:


    Feröer-szigetek - Írország, Torshavn
    20 ó

    Ausztria-Kazahsztán, Bécs 20:30 ó
    Németország-Svédország, Berlin 20:45 ó

    Az állás:
    1. Németország 9 pont/3 mérkőzés,
    2. Svédország 6/2,
    3. Írország 3/2,
    4. Ausztria 1/2 (1-2),
    5. Kazahsztán 1/3 (1-4),
    6. Feröer-szigetek 0/2



    D csoport:

    Andorra-Észtország, Andorra La Vella 19 ó
    MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Ferenc Stadion 20:30 ó
    Románia-Hollandia, Bukarest 20 ó

    Az állás:

    1. Hollandia 3 3 - - 9- 1 9 pont
    2. Románia 3 3 - - 7- 0 9
    3. MAGYARORSZÁG 3 2 - 1 7- 4 6
    4. Törökország 3 1 - 2 3- 3 3
    5. Észtország 3 - - 3 0- 6 0
    6. Andorra 3 - - 3 0-12 0

    E csoport:


    Izland-Svájc, Reykjavik
    20:30 ó

    Ciprus-Norvégia, Larnaca 20 ó
    Albánia-Szlovénia, Tirana 20:45 ó

    Az állás:
    1. Svájc 7 pont/3 mérkőzés,
    2. Izland 6/3,
    3. Norvégia 4/3,
    4. Albánia 3/3 (4-5),
    5. Szlovénia és Ciprus 3/3 (3-5)


    F csoport:


    Izrael-Luxemburg, Tel Aviv
    18 ó

    Oroszország-Azerbajdzsán, Moszkva 19 ó
    Portugália - Észak-Írország, Porto 21:45 ó

    Az állás:
    1. Oroszország 9 pont/3 mérkőzés,
    2. Portugália 6/3,
    3. Izrael 4/3,
    4. Észak-Írország 1/2 (1-3),
    5. Azerbajdzsán 1/2 (1-4),
    6. Luxemburg 1/3 (2-9)


    G csoport:


    Lettország-Liechtenstein, Riga
    19 ó

    Bosznia-Herzegovina - Litvánia, Zenica 20 ó
    Szlovákia-Görögország, Pozsony 20:30 ó

    Az állás:
    1. Bosznia-Hercegovina 7 pont/3 mérkőzés (12-2),
    2. Szlovákia 7/3 (5-2),
    3. Görögország 7/3 (4-1),
    4. Litvánia 4/3,
    5. Lettország 0/3 (3-8),
    6. Liechtenstein 0/3 (1-12)


    H csoport:


    Ukrajna-Montenegró, Kijev
    20 ó

    San Marino-Moldova, Serravalle 20:30 ó
    Lengyelország-Anglia, Varsó 21 ó

    Az állás:
    1. Anglia 7 pont/3 mérkőzés,
    2. Montenegró 4/2 (8-2),
    3. Lengyelország 4/2 (4-2),
    4. Ukrajna 2/2,
    5. Moldova 1/3,
    6. San Marino 0/2


    I csoport:


    Fehéroroszország-Grúzia, Minszk
    18 ó

    Spanyolország-Franciaország, Madrid 21 ó

    Az állás:
    1. Spanyolország 6 pont/2 mérkőzés (5-0),
    2. Franciaország 6/2 (4-1),
    3. Grúzia 4/3,
    4. Finnország 1/2,
    5. Fehéroroszország 0/3





     
  6. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Magyar válogatott - Huszonkét év után győzelem a törökök ellen

    A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-1-re legyőzte Törökországot a Puskás Ferenc Stadionban rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában feljött a második helyre.

    A 25. összecsapásán dirigáló Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese mostani sikerével 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg a törökök ellen, ugyanis a magyar csapat legutóbb 1990. szeptember 5-én egy barátságos mérkőzésen győzte le aktuális riválisát.


    A magyar csapat négy meccsen szerzett kilenc pontjával, a románokat jobb gólkülönbséggel megelőzve a csoport második helyén áll a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött.


    A találkozót Csányi Sándor MLSZ-elnök társaságában a helyszínen tekintette meg Orbán Viktor miniszterelnök is.


    Vb-selejtező, D csoport:


    Magyarország-Törökország 3-1 (1-1)

    ----------------------------------
    Puskás Ferenc Stadion, 25 ezer néző, v.: Daniele Orsato (olasz)

    gólszerzők:
    Koman (31.), Szalai (50.), Gera (57., 11-esből),illetve Erdinc (22.)


    sárga lap: Elek (16.), Pátkai (52.), Gera (86.), illetve Erkin (31.), Altintop (57.), Korkmaz (61.), Ömer Toprak (92.)


    Magyarország:

    -------------
    Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Mészáros Norbert, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Varga József, Elek Ákos (Pátkai Máté, a szünetben) - Koman Vladimir (Koltai Tamás, 73.), Hajnal Tamás (Pintér Ádám, 77.), Gera Zoltán - Szalai Ádám

    Törökország:

    ------------
    Volkan Demirel - Hamit Altintop, Egemen Korkmaz, Ömer Toprak, Hasan Ali Kaldirim - Mehmet Ekici (Sercan Sararer, 69.), Nuri Sahin, Emre Belözoglu, Caner Erkin (Umut Bulut, 75.) - Tunay Turun (Aydin Yilmaz, a szünetben), Mevlüt Erdinc


    Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

    "Örülök a győzelemnek, nagyon egységesen, önfeláldozóan játszott a csapat. Hátrányból meg tudták fordítani a mérkőzést, és a végén magabiztosan nyertünk. Ezen a találkozón bebizonyosodott, hogy ezekre a játékosokra lehet számítani. Nagyon boldog vagyok, hogy a szurkolóinkkal együtt élhettük meg ezt a nagy sikert. Ez a győzelem a kétkedőknek is választ adott."



    [​IMG]
    Vb-selejtezők - Nem bírtak az északírekkel a portugálok

    A nyáron Eb-elődöntős portugál labdarúgó-válogatott meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a vendég Észak-Írországgal a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának keddi játéknapján.

    Európai vb-selejtezők:


    F csoport:


    Portugália - Észak-Írország 1-1 (0-1)

    Izrael-Luxemburg 3-0 (2-0)
    Oroszország-Azerbajdzsán 1-0 (0-0)

    Az állás:
    1. Oroszország 12 pont/4 mérkőzés,
    2. Izrael 7/4 (10-5),
    3. Portugália 7/4 (6-3),
    4. Észak-Írország 2/3,
    5. Azerbajdzsán 1/3 (1-5),
    6. Luxemburg 1/4 (2-12)



    A csoport:

    Macedónia
    -Szerbia 1-0 (0-0)

    Belgium-Skócia 2-0 (0-0)
    Horvátország-Wales 2-0 (1-0)

    Az állás:
    1. Belgium 10 pont/4 mérkőzés (8-1),

    2. Horvátország 10/4 (6-2),
    3. Szerbia 4/4 (6-5),
    4. Macedónia 4/4 (3-4),
    5. Wales 3/4,
    6. Skócia 2/4


    B csoport:


    Olaszország
    -Dánia 3-1 (2-1)

    Csehország-Bulgária 0-0

    Az állás:
    1. Olaszország 10 pont/4 mérkőzés,
    2. Bulgária 6/4,
    3. Csehország 5/3,
    4. Örményország 3/3,
    5. Dánia 2/3,
    6. Málta 0/3


    C csoport:


    Ausztria
    -Kazahsztán 4-0 (1-0)

    Németország-Svédország 4-4 (3-0)
    Feröer-szigetek - Írország 1-4 (0-0)

    Az állás:
    1. Németország 10 pont/4 mérkőzés,
    2. Svédország 7/3,
    3. Írország 6/3,
    4. Ausztria 4/3,
    5. Kazahsztán 1/4,
    6. Feröer-szigetek 0/3


    D csoport:


    Andorra-
    Észtország 0-1 (0-0)

    Románia-Hollandia 1-4 (1-3)
    MAGYARORSZÁG-Törökország 3-1 (1-1)

    Az állás:


    1. Hollandia 4 4 - - 13- 2 12 pont

    2. MAGYARORSZÁG 4 3 - 1 10- 5 9
    3. Románia 4 3 - 1 8- 4 9
    4. Törökország 4 1 - 3 4- 6 3
    5. Észtország 4 1 - 3 1- 6 3
    6. Andorra 4 - - 4 0-13 0

    E csoport:


    Izland-
    Svájc 0-2 (0-0)

    Albánia-Szlovénia 1-0 (1-0)
    Ciprus-Norvégia 1-3 (1-1)

    Az állás:
    1. Svájc 10 pont/4 mérkőzés,

    2. Norvégia 7/4,
    3. Albánia 6/4 (5-5),
    4. Izland 6/4 (4-4),
    5. Szlovénia 3/4 (3-6),
    6. Ciprus 3/4 (4-8)


    G csoport:


    Szlovákia-
    Görögország 0-1 (0-0)

    Bosznia-Hercegovina - Litvánia 3-0 (3-0)
    Lettország-Liechtenstein 2-0 (1-0)

    Az állás:
    1. Bosznia-Hercegovina 10 pont/4 mérkőzés (15-2),
    2. Görögország 10/4 (5-1),
    3. Szlovákia 7/4,
    4. Litvánia 4/4,
    5. Lettország 3/4,
    6. Liechtenstein 0/4


    H csoport:


    San Marino-
    Moldova 0-2 (0-0)

    Lengyelország-Anglia - szerdára halasztva
    Ukrajna-Montenegró 0-1 (0-1)

    Az állás:
    1. Anglia 7 pont/3 mérkőzés (11-1),
    2. Montenegró 7/3 (9-2),
    3. Lengyelország 4/2 (4-2),
    4. Moldova 4/4 (2-7),
    5. Ukrajna 2/3,
    6. San Marino 0/3


    I csoport:


    Spanyolország-Franciaország
    1-1 (1-0)

    Fehéroroszország-Grúzia 2-0 (2-0)

    Az állás:
    1. Spanyolország 7 pont/3 mérkőzés (6-1),
    2. Franciaország 7/3 (5-2),
    3. Grúzia 4/4,
    4. Fehéroroszország 3/4,
    5. Finnország 1/2



    [​IMG]

    A Barca nem akar Pekingben futballozni a spanyol Szuperkupáért

    Az FC Barcelona nem szeretne a kínai fővárosban játszani a jövő évi spanyol labdarúgó Szuperkupáért.

    A katalán futballklub kedden szóvivője útján foglalt állást egy esetleges pekingi rendezéssel szemben, noha a spanyol sportági szövetség (RFEF) előzetes megállapodást kötött a kínai szervezőkkel a spanyol bajnok és a Király Kupa-győztes közötti összecsapás majdani helyszínéről, amely a tervek szerint a 2008-as olimpiára épített Madárfészek stadion lenne.


    Bár hivatalos adatok nincsenek, az ibériai ország sajtója úgy tudja, hogy a RFEF nemcsak a következő esztendőben, hanem hét évre szólóan "helyezné ki" Pekingbe a Szuperkupa-mérkőzést, amelyet többnyire Barcelona-Real Madrid szereposztásban játszanak, ennél fogva értékesíteni is jobb feltételek mellett lehet. A spanyol média szerint a megállapodás megvalósulása esetén 40 millió euróhoz jutna a labdarúgó-szövetség.


    Toni Freixa Barca-szóvivő ugyanakkor leszögezte, hogy a katalán klub számára ez nem pusztán anyagi kérdés:

    "Megértjük, hogy a szövetség egy ilyen attraktív piacon akar jó üzletet csinálni, mi azonban nem kívánunk a Szuperkupáért klubtagjainktól távol pályára lépni" - mondta.


    [​IMG]

    Hírek szerint a Real Madrid sem pártolja a pekingi meccs ötletét.






     
  7. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Döntetlen a lengyel-angol összecsapáson

    A lengyel labdarúgó-válogatott hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az angol csapattal a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának szerdai mérkőzésén.

    A találkozón - amelyet eredetileg kedden este játszottak volna, de a hatalmas eső miatt el kellett halasztani - a vendégek Wayne Rooney góljával szereztek vezetést az első félidőben, a lengyelek a fordulás után Kamil Glik révén egyenlítettek.


    H csoport:

    Lengyelország-Anglia
    1-1 (0-1)


    kedden játszották:

    San Marino-
    Moldova 0-2 (0-0)

    Ukrajna-Montenegró 0-1 (0-1)

    A csoport állása:

    1. Anglia 8 pont/4 mérkőzés,

    2. Montenegró 7/3,
    3. Lengyelország 5/3,
    4. Moldova 4/4,
    5. Ukrajna 2/3,
    6. San Marino 0/3



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - A 25. győzelem nem jött össze a spanyoloknak


    A világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyol labdarúgó-válogatott jubileumi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy világbajnoki selejtezőn 1-1-re végzett kedd este a vendég franciákkal, miáltal megszakadt a vb- és Eb-selejtezőkre vonatkozó, 24 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata.

    A madridi Vicente Calderón Stadionban 48 ezer néző előtt rendezett összecsapáson Vicente del Bosque, a házigazdák nemzeti együttesének mestere szerint a fáradtság, a váratlan sérülések és a balszerencse együttesen játszottak közre abban, hogy ezúttal elmaradt a spanyol siker.


    "Az első félidőben teljesen ellenőrzésünk alatt tartottuk a meccset, s akár újabb gólt is szerezhettünk volna" - utalt arra a szövetségi kapitány, hogy Sergio Ramos vezető találatát követően még a szünet előtt megduplázhatták volna az előnyt, ha Cesc Fábregas nem hibázza el a tizenegyest. - Ehhez jött hozzá kellemetlen fejleményként David Silva és Álvaro Arbeloa sérülése, s a megszokott csapatszerkezet megbomlott. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, már csak azért is, mert az elmúlt négy évben nem volt senkinek izomsérülése, erre most ketten is emiatt dőltek ki a sorból" - mondta panaszosan a találkozó utáni sajtótájékoztatón a szakvezető, aki ugyanakkor sportszerűen elismerte, hogy a franciák rászolgáltak a döntetlenre.


    "Nagyon jól játszottak a második félidőben, több helyzetük is akadt, és az utolsó pillanatig harcoltak az egyenlítésért" - mondta Del Bosque.


    Francia kollégája, Didier Deschamps úgy vélekedett, hogy igazságtalan lett volna, ha kikapnak a spanyol válogatottól, amelyet amúgy a világ legjobb csapatának nevezett.


    Ami a 25. válogatott siker elmaradását illeti, a spanyol nemzeti együttes a keddi 1-1-gyel bő fél évtizedes szériát zárt le, amely egy Eb-selejtezővel, a lettek felett 2007. szeptember 12-én aratott 2-0-s győzelemmel kezdődött. Azóta mostanáig minden világversenyes kvalifikációs fellépéséről nyertesen távozott a spanyol válogatott, amely a legnagyobb különbségű győzelmeit többek között Svájc (3-0, 2007), Örményország (4-0, 2008), Belgium (5-0, 2009) és Liechtenstein (6-0, 2011) ellen aratta. A "búcsúdiadal" a fehéroroszokkal szemben az elmúlt pénteken 4-0-ra idegenben megnyert vb-selejtező volt.


    A már a mérkőzés hosszabbításában, a 94. percben kapott góllal - amelyet az öt perccel korábban csereként beállt Olivier Giroud szerzett pompás fejessel - egy másik nagy sorozatnak is vége szakadt. Jelesül a spanyol kapuvédő Iker Casillas 818 percen át tudta hibátlanul őrizni hálóját.

    Az előző "csúcsszéria" is az ő nevéhez fűződött: a csapatkapitány a mostani sorozatzárás előtt 708 perccel tartotta a spanyol válogatott előző góltalansági kapusrekordját.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Történelmi német összeomlás



    Történetének legnagyobb összeomlását mutatta be kedden a 2014-es világbajnokság európai selejtezősorozatában a német labdarúgó-válogatott, amely hazai pályán 4-0-ás vezetés után 4-4-es döntetlent játszott Svédországgal.

    "Hatvan percen át kiválóan játszottunk, a svédek a pályán sem voltak, Ibrahimovicot észre se lehetett venni, aztán az utolsó fél órában rengeteg hibát követtünk el"
    - elemezte csapata váratlan formahanyatlását Joachim Löw, a vb-bronzérmes és a nyári Európa-bajnokságon elődöntős németek szövetségi kapitánya.

    "Elbizonytalanodtunk, a csapat nyugtalanná vált, és képtelen volt kézben tartani a meccset."


    A szakvezető szerint nem egyes futballisták vagy egyéni hibák állnak a háttérben, hanem "kollektív" visszaesésről van szó, Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere pedig hozzátette: a nemzeti együttes remélhetőleg tanult ebből a leckéből.

    A középpályás Bastian Schweinsteiger a találkozó után megmagyarázhatatlannak, Philipp Lahm csapatkapitány pedig érthetetlennek nevezte a Nationalelf teljesítményének visszaesését.

    A berlini Olimpiai Stadion 72 369 szurkolóját, illetve a tévénézőket legfeljebb az vigasztalhatta, hogy a 126. válogatott meccsén kétszer is eredményes Miroslav Klose már csak egy találatra van a legendás Gerd Müller 68 gólos nemzeti rekordjától.


    A 10 pontos németek a döntetlentől függetlenül továbbra is vezetnek a C csoportban, három ponttal megelőzve a svéd együttest.



    [​IMG]

    Vb-selejtezők - Argentína nyert, Ecuador pontokat vesztett


    Az argentin labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert Chilében világbajnoki selejtezőn, és így már három pont előnnyel vezet a Venezuelában döntetlent játszó ecuadori csapat előtt a dél-amerikai zónában.

    Az argentinoktól Messi szerzett vezetést a 27. percben, Higuain a 30-ban tovább növelte az előnyt. A hazaiak a 91. percben szerezték meg becsületgóljukat Gutierrez révén.



    Eredmények:


    Dél-amerikai vb-selejtezők:



    Chile-
    Argentína 1-2

    Venezuela-Ecuador 1-1
    Paraguay-Peru 1-0
    Bolívia-Uruguay 4-1

    Az állás:

    1. Argentína 20 pont/9 mérkőzés,
    2. Ecuador 17/9,
    3. Kolumbia 16/8,
    4. Venezuela 12/9 (8-9),
    5. Uruguay 12/9 (16-18),
    6. Chile 12/9 (14-18),
    7. Bolívia 8/9 (12-14),
    8. Peru 8/9 (10-15),
    9. Paraguay 7/9



    Az első négy helyezett jut ki a 2014-es brazíliai vb-re, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt vív az ázsiai zónából érkező ellenféllel.




    [​IMG]

    Bajba kerülhetnek a szerbek a botrányos U21-es Eb-selejtező miatt

    Az angol kormány a szerbek kemény megbüntetését követeli az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) miután az U21-es válogatott botrányos körülmények között harcolta ki Szerbiában az Európa-bajnoki részvételt.

    Stuart Pearce együttese 1-0-ás előnnyel várta a párharc keddi visszavágóját, amelyet Krusevacban rendeztek meg. A szigetországiak a 94. percben szerzett üres kapus góllal - a hazaiak hálóőre előre ment fejelni egy szögletnél - diadalmaskodtak 1-0-ra. A lefújást követően elszabadultak az indulatok, Danny Rose-t, az angolok színes bőrű védőjét kiállította a játékvezető, mert a szerb szurkolók irányába bombázta a labdát.


    Később Rose elmondta, hogy már a bemelegítés közben is majomhuhogást imitálva sértegették őt a helyi fanatikusok, ez pedig végigkísérte a mérkőzés során minden egyes labdaérintésénél. Hozzátette: kétszer kővel is megdobták.



    [​IMG]


    Az angol kormány levélben kérte Michel Platinit, az UEFA elnökét, hogy keményen lépjen fel a szerbek viselkedése ellen. A szerbeknek több hasonló esetük volt a közelmúltban, és Platini korábban azt mondta, hogy egy újabb botrány akár a szerb szövetség felfüggesztését is eredményezheti.


    A Szerb Labdarúgó Szövetség ugyanakkor közleményben jelezte, hogy minden rasszizmusról szóló vádat tagad.







     
  8. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Mourinho: Falcao tiltott gyümölcs

    Cáfolta azokat a sajtóértesüléseket José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője, miszerint klubja leigazolná Radamel Falcaót, a városi rivális Atlécio Madrid futballistáját.

    "Falcao meghatározó játékosa az Atléticónak, akárcsak korábban Kun Agüero volt, ugyanakkor a két klub között van egy megnemtámadási egyezmény, ezért úgy gondolom, Falcao tiltott gyümölcs" - nyilatkozta a portugál tréner az A Bola című lapnak.


    Mourinho hozzátette: Falcao fantasztikus támadó, és örül annak, hogy ilyen jól teljesít az Atléticónál.




    [​IMG]

    Kórházba került a FIFA-főtitkár


    Kórházba került Brazíliában Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára.

    A FIFA csütörtöki közlése szerint a sportvezető fertőzés miatt szorul orvosi ellátásra, de állapota nem súlyos, ugyanakkor pár napig a Rio de Janeiró-i klinikán marad.


    Valcke betegsége miatt - amelyről nem közölték, hogy milyen fertőzés - lemaradt a 2014-es brazíliai világbajnokság szervezőbizottságának üléséről.


    A főtitkár kedd óta tartózkodik a dél-amerikai országban, ahol két későbbi vb-helyszínt látogatott meg: kedden Belo Horizontében, szerdán pedig Porto Alegrében járt.




    [​IMG]

    Gyorshajtás miatt őrizetbe vették Ballackot


    Gyorshajtás miatt őrizetbe vették Michael Ballackot, a német labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitányát a spanyol közlekedésrendészet emberei.

    A volt futballista Plasencia városának környékén száguldozott 212 kilométer/órás sebességgel olyan helyen, ahol 120 volt a megengedett maximum, amikor traffipaxszal bemérték.


    Ballack 10 ezer eurós pénzbírságot kaphat, illetve jogosítványát akár két és fél évre bevonhatják a hatóságok.


    A 36 éves Ballack a hónap elején jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását, és visszavonul. A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes labdarúgó 98-szor játszott a német válogatottban, a Bundesligában pedig 267 mérkőzésen lépett pályára.


    Hazájában megfordult az 1. FC Kaiserslautern, a Bayern München és a Bayer Leverkusen csapatában, négy bajnoki címet és három kupaelsőséget nyert.

    Idegenlégiósként 2006 és 2010 között a londoni Chelsea-t erősítette, amellyel egyszer bajnok, háromszor pedig FA Kupa-győztes lett.


    [​IMG] [​IMG]

    Spanyol Király Kupa - Az elődöntőben találkozhat a Barca és a Real


    A Real Madrid és az FC Barcelona a csütörtöki sorsolás eredményeképpen már az elődöntőben összecsaphat egymással a spanyol labdarúgó Király Kupában.


    A címvédő katalánok első ellenfele a 2001-ben UEFA Kupa-döntős, jelenleg a harmadosztályban szereplő Deportivo Alavés lesz, a legutóbb bajnokságot nyert fővárosi együttesnek pedig a szintén a harmadik vonalban érdekelt Alcoyanót kell legyőznie a továbbjutásért.


    A két élvonalbeli sztárcsapat a legjobb 32 között csatlakozik a kupáért folytatott vetélkedés mezőnyéhez, ebben a körben az első mérkőzéseket október 31-én rendezik, a visszavágókra pedig november 28-án kerül sor.


    A Realnak és a Barcelonának három meccset kell megnyernie ahhoz, hogy a legjobb négy között az egymás elleni csúcsrandevú, az El Clásico létrejöjjön. Párharcuk első felvonásának időpontja január 23., a helyszín a madridi Santiago

    Bernabéu Stadion, s az egy hét múlva esedékes visszavágót játszanák a Barca otthonában, a Camp Nou Stadionban.


    Az előző kiírásban a katalánok a negyeddöntőben búcsúztatták a királyi gárdát, majd meg is nyerték a kupát.

    A két csapat legutóbb 2011-ben vívott egymással kupafinálét, akkor a Real diadalmaskodott.




    [​IMG]

    Terry nem fellebbez büntetése ellen


    Nem fellebbez az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) által kiszabott büntetése ellen John Terry, a Chelsea korábbi válogatott védője.
    A 31 éves angol futballistát négy mérkőzésre eltiltotta az FA, illetve 220 ezer font (közel 79 millió forint) megfizetésére kötelezte, mert tavaly októberben rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers játékosára.


    "Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy elnézést kérjek mindenkitől a pályán használt nyelvezetért - mondta Terry. -

    Ugyanakkor természetesen csalódott vagyok az FA ítélete miatt, de elfogadom, hogy ahogyan beszéltem, az a futballpályán és az életben is helytelen, a szövegkörnyezettől függetlenül."


    Az ügyben bírósági tárgyalás is zajlott, ám ott júliusban felmentették Terryt.


    A vád szerint a Chelsea hátvédje a tavalyi bajnoki találkozón rasszista kijelentéssel sértette meg Ferdinandot. Terry ártatlannak vallotta magát, de az incidens miatt az FA úgy döntött, hogy megfosztja a válogatott csapatkapitányi karszalagjától. Válaszul Fabio Capello szövetségi kapitány februárban lemondott posztjáról.


    A válogatottságot lemondó Terry a második Premier League-ben szereplő játékos, akit rasszizmus miatt büntetnek meg: a liverpooli Luis Suárez nyolcmérkőzéses eltiltást kapott még az előző szezonban, mert sértegette a Manchester United védőjét, Patrice Evrát.



    [​IMG]

    Balotelli: A San Siro a világ legszebb Stadionja


    Mario Balotelli a RAI Sportnak nyilatkozott, s elmondta véleményét a San Siroról illetve az angol stadionokról, és még egy esetleges klubváltás kérdése is felmerült.


    “Múltkor már mondtam, hogy véleményem szerint a San Siro a legszebb stadion a világon, rendkívüli érzelmeket ad. Az angol stadionoknak másfajta légköre van”
    - vélekedett Balotelli.




    [​IMG] [​IMG]



    Formájáról, s csapatairól is beszélt az olasz válogatott támadó. “Az olasz válogatottban és a Cityben játszva is erőfeszítéseket teszek, és fejlődök a munkarátát illetően is. Már egy ideje megvan bennem ez az alázat, és továbbra is gond nélkül tudom így folytatni” – ígérte az olasz támadó.



    A Manchester Cityben légióskodó, az AC Milannal sokszor szóba hozott csatárral kapcsolatban az angol klub igazgatója, Brian Marwood a múlt héten azt mondta, nem mutat jó példát a viselkedésével, amit most Balotelli megcáfolt nyilatkozatával.



    “Nem akarok beszélni erről, mert nem érdekel, hogy mit mondott. Hogy túl sokat keresek ahhoz, hogy a Milanhoz jöjjek? Nos, most Manchesterben vagyok, még ha néhány ember bizonyos okok miatt szeret is az újságoknak beszélni, és nem mondja bele az arcomba a dolgokat”
    – szólt oda Balotelli.



    A 22 esztendős palermói születésű, kimondottan gólérzékeny csatár legközelebb szombat délután, a Premier League 8. fordulójában idegenben, a West Bromwich Albion együttese ellen gyarapíthatja mérkőzései, illetve találatainak számát.


    Premier League, 8. forduló, szombat:

    West Bromwich Albion – Manchester City 16:00








     
  9. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Primera Divisón - Galíciai túrán a Barcelona

    Galíciába, az egykor szebb napokat látott Deportivo La Corunához utazik a listavezető FC Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi 8. fordulójában.

    A két együttes 10 évvel ezelőtt még komoly rivalizálást folytatott egymással, manapság azonban nagy meglepetés lenne, ha a 18. helyen szerénykedő, a másodosztályból frissen feljutott Depor akár csak egy pontot is otthon tudna tartani a szezont remek formában kezdő katalán sztárcsapat ellen.


    A Barcelona ősi riválisa, az egyelőre nyolcpontos hátránnyal ötödik Real Madrid a korábban a Primera Divisiónban meghatározó együttesként számon tartott, de az elmúlt öt évben a második vonalban szerepelt Celta Vigót fogadja, s hazai környezetben várhatóan magabiztosan begyűjti majd a győzelemért járó három pontot.


    A Barcelona legfőbb üldözője, a hozzá hasonlóan 19 pontos, rosszabb gólaránya miatt második Atlético Madrid a Real Sociedad vendége lesz, míg a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is vitézkedő harmadik Málaga a forduló nyitómeccsén a Valladolidot fogadja.


    A spanyol liga egyetlen magyarját, a válogatott Pintér Ádámot is foglalkoztató Zaragoza vasárnap a Granada otthonában lép pályára, s javíthat valamelyest eddigi nem túl meggyőző mérlegén.


    Primera División, 8. forduló:


    szombat:

    --------
    Málaga-Real Valladolid 16.00
    Real Madrid-Celta Vigo 18.00
    Valencia-Athletic Bilbao 20.00
    Deportivo La Coruna-FC Barcelona22.00

    vasárnap:

    ---------
    Getafe-Levante 12.00
    Espanyol-Rayo Vallecano 16.00
    Granada-Real Zaragoza 17.50
    Osasuna-Real Betis 19.45
    Real Sociedad-Atlético Madrid 21.30

    hétfő:

    ------
    Sevilla-Real Mallorca 21.30



    [​IMG]

    Premier League - Villas-Boas a Chelsea ellen



    Volt klubja, a veretlenül listavezető Chelsea ellen vezeti csatába csapatát, a Tottenham Hotspurt Andre Villas-Boas vezetőedző az angol labdarúgó Premier League nyolcadik fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.

    A 34 éves portugál tréner rossz emlékű kilenc hónapot töltött a Stamford Bridge-en, ahonnan mindössze 27 bajnoki meccs után, márciusban menesztették. A White Hart Lane-en is rosszul rajtolt, az utóbbi hetekben azonban irányításával remek formát mutat a Tottenham, amely az előző négy fordulóban nyert, azaz önbizalomtól duzzadva várja a londoni riválist.


    A meccs külön pikantériája, hogy bár a Chelsea csak hatodik lett az előző szezonban, címvédőként részt vehet a Bajnokok Ligája mostani idényében, és éppen a Spurstől vette el az indulási jogot, amely negyedikként az Európa Ligába kényszerült.


    Az élcsoport többi tagjára könnyebb feladat vár a hétvégén: a második Manchester United a Stoke Cityt fogadja, a bajnoki címvédő, jelenleg harmadik Manchester City Gera Zoltán csapatához, a West Bromwich Albionhoz látogat, míg a szezon meglepetéscsapata, a negyedik Everton a sereghajtó Queens Park Rangers vendége lesz.



    Premier League, 8. forduló:


    szombat:

    --------
    Tottenham Hotspur-Chelsea 13:45 ó
    Fulham-Aston Villa 16
    FC Liverpool-Reading 16
    Manchester United-Stoke City 16
    Swansea City-Wigan Athletic 16
    West Bromwich Albion-Manchester City 16
    West Ham United-Southampton 16
    Norwich City-Arsenal 18:30

    vasárnap:

    ---------
    Sunderland-Newcastle United 13:30 ó
    Queens Park Rangers-Everton 17




    [​IMG]

    Serie A - Juventus-Napoli rangadó szombaton


    Az olasz labdarúgó-bajnokság jelenlegi két legjobb csapatának rangadójával, a Juventus-Napoli mérkőzéssel indul szombaton a Serie A 8. fordulója.

    A tabellán egyaránt 19 ponttal álló két együttes közül jobb gólarányának köszönhetően a Juventus az első jelenleg, ám a sorrend szombatra változhat, amennyiben Walter Mazzari csapata győzni tud Torinóban. Ez ugyanakkor mindenképpen nagy bravúrnak számítana, mivel a Juventus nem csupán a mostani szezonban menetel, hanem a korábbi kiírást is vereség nélkül nyerte meg, s már 46 bajnoki meccse tart veretlenségi sorozata.


    "Nagyszerű mérkőzésre számítok, de nincs értelme arról beszélni, hogy ez az összecsapás dönthet a bajnoki címről, még nagyon sok van hátra" - mondta Fabio Quagliarella, a Juventus jelenlegi, a Napoli korábbi csatára.

    Antonio Conte vezetőedző tavaly nyári kinevezése óta a Juve egyetlen elbukott tétmeccsén, az Olasz Kupa fináléjában éppen a Napoli volt az ellenfél. A két csapat legutóbbi találkozóját, az Olasz Szuperkupáról döntő meccset ugyanakkor a Juve nyerte, hosszabbítás után.
    A hétvégi összecsapás előtt a Juventusnál kell komolyabb sérültekkel számolni. Gianluigi Buffon már az olasz válogatott keddi világbajnoki selejtezőjén sem védhetett izomsérülés miatt, s valószínűleg a Napoli ellen sem játszhat. Rajta kívül Claudio Marchisio, Mirko Vucinic, Sebastian Giovinco és Paolo de Ceglie is sérüléssel bajlódik.

    A bajnokságban gyengélkedő, legutóbb a városi rivális Internazionale ellen vesztes AC Milanra újabb nehéz meccs vár, mivel a harmadik Lazio vendégeként lép majd pályára. A milánói együttes formáját tekintve a találkozónak a rómaiak az esélyesei, ugyanakkor Massimiliano Allegri tanítványainak mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy ne hízzon tovább a már így is tetemes, 12 pontos hátrány az éllovasokkal szemben.


    Tőzsér Dániel csapata, a Genoa vasárnap este az AS Romát fogadja a forduló zárómérkőzésén.



    Serie A, 8. forduló:


    szombat:

    --------
    Juventus-SSC Napoli 18 ó
    SS Lazio-AC Milan 20.45

    vasárnap:

    ---------
    Cagliari-Bologna 12.30 ó
    Atalanta-Siena 15
    Chievo-Fiorentina 15
    Internazionale-Catania 15
    Palermo-Torino 15
    Parma-Sampdoria 15
    Udinese-Pescara 15
    Genoa-AS Roma 20.45



    [​IMG]

    Nem bírtak egymással a zöld-fehérek


    <right>Hiába támadott többet a Ferencváros, a végén az egy pontnak is örülhetett a fővárosi gárda.

    Nagy érdeklődés övezte a Ferencváros – Paks összecsapást, hiszen mindkét oldalon történt már edzőváltás a szezon során, így sokan voltak kiváncsiak arra, hogy mire megy egymás ellen Ricardo Moniz és Tomiszlav Szivics.

    A találkozó első félideje nem hozott sok izgalmat, a Fradi elsősorban távoli lövésekkel operált, a Paks viszont nem tudott úgy támadni, ahogy akart volna. A jég a 40. percben tört meg, ekkor Ionescu szerzett remek gólt. A hazaiak román légiósa 18 méterről lőtt a kapu jobb alsó sarokba.

    Fordulás után szerkezetet váltottak az atomvárosiak és ez eredményre is vezetett. Egy szögletet követően Simon Attila talált be közvetlen közelről. A Paks egyenlítő gólja után nagyobb lett az iram, bár a lehetőségek ekkor sem záporoztak. A Ferencvárosnál bár egy-egy nagyobb helyzet itt is ott is kimaradt. A hajrá ismét eseménydús lett. Előbb a 85. percben a vendég zöld-fehérek szereztek elképesztően szerencsés találatot. Bori szabadrúgását Klein próbálta kicsúsztatni, ám fejese pont arcon találta Jovanovicsot, ahonnan Jova mögé pattant a játékszer. Három minutummal később azonban jött egy Fradi-szöglet, Gyömbér pedig öt méterről félfordulatból vette be Csernyánszki kapuját.

    A döntetlen sem a Fradinak, sem pedig a Paksnak nem jó eredmény, azonban igazságosnak nevezhető, hiszen mindkét csapat képes volt hátrányból felállni.

    Ferencvárosi TC – MVM Paks 2-2(1-0)

    G.:
    Ionescu (40.), Gyömbér (88.) ill. Simon A. (54.), Jovanovics (85. – öngól)



    [​IMG]
    Az MTK legyőzte a Videoton


    <right></right></right>
    <right><right>Az OTP Bank Liga 11. fordulójának nyitómeccsén az MTK látta vendégül hazai pályán a Videotont.</right></right><right><right></right></right><right><right>

    A vendégek már a hetedik percben megszerezhették volna a vezetést de Nikolic lövése a felső lécen csattant. Az első negyed óra végén ismét a Vidi veszélyeztetett Tóth Balázs révén de a labda csak felülről érintette a hálót. Hiába próbálkoztak többet Paulo Sousa tanítványai a 21. percben mégis ők kerülte hátrányba. Vinícius vesztette el a labdát pár méterrel a saját büntetőterülete előtt és a játékszert megszerző Tischler Patrik könyörtelenül bombázott a kapuba. A gól megfogta a Fehérvárt és nem sokkal később Csiki duplázta meg az MTK előnyét.

    A második játékrészben cserékkel próbálta frissíteni Sousa a csapatát és Kovács valamint Gyurcsó is beállt. Előbbi az 50. percben próbálkozott majd három perccel később Gyurcsó is de gólt egyikük sem tudott elérni. A 80. percben aztán Sándor György révén büntetőhöz jutott a Videoton amit Nikolic értékesített is. Pár perccel később aztán Tischler Patrik végképp eldöntötte a három pont sorsát. Kanta iramodott meg a szélen és miután középre passzolt a fiatal támadó egy szemtelen perdítéssel a kapuba emelte a labdát. Az utolsó percben még Sándor egy szemet kápráztató gólt helyez el a hazaiak kapujában amivel a végeredményt is beállítja.


    MTK BUDAPEST–VIDEOTON 3–2

    (Tischler 21., 87., Csiki 33., ill. Nikolics N. 81. – 11-esből, Sándor Gy. 90.)</right>
    </right>






     
  10. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Primera División - Gólgazdag meccsen nyert a Barcelona

    A listavezető FC Barcelona vendégként gólgazdag mérkőzésen győzte le a korábban szebb napokat látott, kieső helyen álló Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján.


    Primera División,
    8. forduló:


    Deportivo La Coruna-
    FC Barcelona 4-5 (2-4)


    korábban:


    Málaga
    -Real Valladolid 2-1 (1-1)


    Real Madrid
    -Celta Vigo 2-0 (1-0)


    Valencia
    -Athletic Bilbao 3-2 (1-2)


    vasárnap:


    Getafe-Levante
    12.00

    Espanyol-Rayo Vallecano 16.00
    Granada-Real Zaragoza 17.50
    Osasuna-Real Betis 19.45
    Real Sociedad-Atlético Madrid 21.30

    hétfő:

    Sevilla-Real Mallorca 21.30



    [​IMG]

    Serie A - A Lazio legyőzte a Milant

    A Lazio hazai pályán legyőzte az AC Milant az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így egy pontra megközelítette a második helyen álló Napolit.

    A fővárosi együttes már 3-0-ra is vezetett, ám úgy tűnt, a milánóiak fel tudnak állni a padlóról, mert előbb szépítettek, majd ismét betaláltak, de a döntetlent és pontot érő találatot már nem sikerült megszerezniük.


    A Milan ezzel a 13. pozícióba csúszott vissza, s már 15 pont a hátránya a listavezető Juventusszal szemben.



    Serie A, 8. forduló:


    SS Lazio-AC Milan 3-2 (2-0)


    korábban:


    Juventus-SSC Napoli 2-0 (0-0)


    vasárnap:


    Cagliari-Bologna
    12.30 ó

    Atalanta-Siena 15.00
    Chievo-Fiorentina 15.00
    Internazionale-Catania 15.00
    Palermo-Torino 15.00
    Parma-Sampdoria 15.00
    Udinese-Pescara 15.00
    Genoa-AS Roma 20.45



    [​IMG]

    Premier League - Kikapott az Arsenal

    Az Arsenal meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Norwich City vendégeként az angol labdarúgó Premier League 8. fordulójának szombati játéknapján, így a tabella kilencedik helyére csúszott vissza.


    Premier League,
    8. forduló:


    Norwich City
    -Arsenal 1-0 (1-0)


    korábban:


    Fulham-Aston Villa 1-0 (0-0)


    FC Liverpool-Reading 1-0 (1-0)


    Manchester United-Stoke City 4-2 (2-1)


    Swansea City-Wigan Athletic 2-1 (0-0)


    West Bromwich Albion-
    Manchester City 1-2 (0-0)


    West Ham United
    -Southampton 4-1 (0-0)



    korábban:


    Tottenham Hotspur-
    Chelsea 2-4 (0-1)


    vasárnap:


    Sunderland-Newcastle United
    13.30


    Queens Park Rangers-Everton
    17.00



    [​IMG]

    Bundesliga - Szalai gólja és gólpassza is kellett a mainzi pontszerzéshez

    A Szalai Ádámot is foglalkoztató FSV Mainz döntetlent játszott, s így egy pontot szerzett a Bayer Leverkusen vendégeként a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.

    A magyar válogatott támadó a második félidő elején 1-0-s leverkuseni vezetésnél egyenlített, majd tevékenyen hozzájárult a vezetést jelentő gólhoz is, a 76. percben ugyanis gólpasszt adott csapattársának. A hazaiak a 87. percben alakították 2-2-re az állást, Szalait pedig a 92. percben lecserélték.


    A Huszti Szabolccsal felálló Hannover a Frankfurt vendégeként szenvedett kétgólos vereséget, a magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.


    A címvédő Borussia Dortmund kisebb meglepetésre hazai pályán kikapott a Schalkétól, míg a listavezető Bayern München a Düsseldorf otthonában aratott biztos, 5-0-s sikerrel szerzett ismét három pontot.



    Bundesliga, 8. forduló:


    Borussia Dortmund-
    FC Schalke 04 1-2 (0-1)


    Bayer Leverkusen-FSV Mainz 05
    2-2 (1-0)


    VfL Wolfsburg-SC Freiburg
    0-2 (0-1)


    Eintracht Frankfurt-Hannover 96 3-1 (2-1)


    Fortuna Düsseldorf-
    Bayern München 0-5 (0-2)


    később:

    Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 18.30

    pénteken játszották:


    Hoffenheim-Fürth
    3-3 (1-1)


    vasárnap:


    1. FC Nürnberg-FC Augsburg
    15.30


    Hamburger SV-VfB Stuttgart
    17.30



    [​IMG]

    A Dinamo Moszkva nagy erőkkel kutatja a festékpatronos lövöldözőket



    A Dinamo Moszkva labdarúgócsapatának vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy azonosítsa és bíróság elé állítsa azokat a szurkolókat, akik a pénteki edzésen festékpatronokkal lőttek a játékosokra és az edzői stáb tagjaira.


    "Nagyon keményen fogunk válaszolni erre a kihívásra. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy felfedjük és bíróság elé állítsuk a bűnösöket. Közölni fogjuk a nevüket" - olvasható a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató moszkvai klub honlapján.


    A Ria Novosztyi állami hírügynökség még pénteken a fővárosi együttes 21 esztendős futballistáját, Alan Gatagovot szólaltatta meg, aki elmondta, a péntek esti edzés közben csuklyás szurkolók egy csoportja lőtt rájuk festékpatronokkal.


    "Erre nincsenek szavak" - nyilatkozta Gatagov.

    "Mit kellene tennünk? Mindannyian szerződtessünk személyi testőröket? Sokunkat eltaláltak, bár azt nem tudom pontosan, hogy mivel lőttek ránk, talán festékpatronok voltak. Hitvány cselekedet volt, gyorsan eltűntek. A drukkereknek támogatniuk kellene minket, nem pedig ilyesmit tenniük."


    Néhány szimpatizáns szórólapokat dobott a pályára, amelyeken közvetlenül a gárda külföldi játékosainak címzett fenyegetés volt olvasható:


    "Ha a klub és az edzők képtelenek motiválni titeket, higgyetek nekünk, mi megtesszük helyettük. Mi vagyunk a szurkolók, és a mi módszereink egy kicsit komolyabbak."


    A Dinamo története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, 11 forduló után a 16 csapatos bajnokság - osztályozót jelentő -
    13. helyén áll.










     
  11. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Primera División - A Real Sociedad egy góllal kikapott az Atlético Madridtól

    A spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának ötödik vasárnapi mérkőzésén a Real Sociedad egy góllal kikapott az Atlético Madridtól.

    Primera División,
    8. forduló:


    Real Sociedad-
    Atlético Madrid 0-1 (0-0)


    korábban:


    Osasuna-Real Betis
    0-0

    Granada-Real Zaragoza 1-2 (0-2)
    Espanyol-Rayo Vallecano 3-2 (1-1)
    Getafe-Levante 0-1 (0-0)

    szombaton játszották:


    Deportivo La Coruna-
    FC Barcelona 4-5 (2-4)

    Málaga-Real Valladolid 2-1 (1-1)
    Real Madrid-Celta Vigo 2-0 (1-0)
    Valencia-Athletic Bilbao 3-2 (1-2)

    hétfő:

    Sevilla-Real Mallorca 21.30


    [​IMG]

    Serie A - nyert az AS Roma

    Az AS Roma kétgólos hátrányt ledolgozva végül magabiztosan nyert a Tőzsér Dánielt nélkülöző Genova vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

    A rómaiak egyenlítő találatát Francesco Totti szerezte, akinek ez volt a 217. gólja a Serie A-ban, amivel immáron egyedül áll a vonatkozó örökranglista harmadik helyén. A második helyen a svéd Gunnar Nordahl található (225 gól), míg a rangsort Silvio Piola (274 gól) vezeti.



    Serie A, 8. forduló:


    Genoa-
    AS Roma 2-4 (2-2)


    korábban:


    Atalanta
    -Siena 2-1 (0-0)

    Chievo-Fiorentina 1-1 (1-1)
    Internazionale-Catania 2-0 (1-0)
    Palermo-Torino 0-0
    Parma-Sampdoria 2-1 (1-0)
    Udinese-Pescara 1-0 (0-0)
    Cagliari-Bologna 1-0 (0-0)

    szombaton játszották:


    Lazio-AC Milan 3-2 (2-0)

    Juventus-Napoli 2-0 (0-0)



    [​IMG]

    Bundesliga – a Stuttgart Hamburgban nyert

    Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart 1-0-ra nyert a Hamburger SV vendégeként a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

    A magyar válogatott középpályás a 80. percben csereként lépett pályára.


    Bundesliga,
    8. forduló:


    Hamburger SV
    -VfB Stuttgart 0-1 (0-1)


    korábban:


    1. FC Nürnberg-FC Augsburg
    0-0


    szombaton játszották:


    Werder Bremen-Borussia Mönchengladbach 4-0 (2-0)


    Borussia Dortmund-
    FC Schalke 04 1-2 (0-1)


    Bayer Leverkusen-FSV Mainz 05
    2-2 (1-0)


    VfL Wolfsburg-
    SC Freiburg 0-2 (0-1)


    Eintracht Frankfurt
    -Hannover 96 3-1 (2-1)


    Fortuna Düsseldorf-
    Bayern München 0-5 (0-2)


    pénteken játszották:


    Hoffenheim-Fürth
    3-3 (1-1)



    [​IMG]

    Premier League - Az Everton 17 éve nyeretlen a QPR vendégeként

    Az Everton 1-1-es döntetlent játszott a Queens Park Rangers vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

    A liverpooli alakulat 1995-ben nyert legutóbb a londoniak otthonában. A sereghajtó QPR ezzel továbbra is nyeretlen a szezonban.


    Premier League, 8. forduló:


    Queens Park Rangers-Everton
    1-1 (1-1)


    korábban:


    Sunderland-Newcastle United
    1-1 (0-1)



    szombaton játszották:


    Norwich City-Arsenal 1-0 (1-0)


    Fulham-Aston Villa 1-0 (0-0)


    FC Liverpool-Reading 1-0 (1-0)


    Manchester United-Stoke City 4-2 (2-1)


    Swansea City-Wigan Athletic 2-1 (0-0)


    West Bromwich Albion-
    Manchester City 1-2 (0-0)


    West Ham United-Southampton 4-1 (0-0)


    Tottenham Hotspur-
    Chelsea 2-4 (0-1)








     
  12. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]

    Primera División - A Sevilla legyőzte a Real Mallorcát

    A Sevilla 3-2-re győzött a Real Mallorca ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

    Primera División,
    8. forduló:


    Sevilla-Real Mallorca 3-2 (1-2)





    [​IMG]

    Serie A - Menesztették a Genoa edzőjét

    A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa labdarúgócsapatának vezetői menesztették Luigi De Canio vezetőedzőt.

    [​IMG]


    Az együttest április óta irányító szakembernek a vasárnap esti, AS Roma elleni mérkőzést követően köszönték meg a munkáját, miután az együttes hazai pályán 2-0-ás előnyről veszített 4-2-re.


    A tabellán 10. Genoa vezetői már a tréner utódját is kiszemelték, ugyanis tárgyalásban állnak Luigi Del Nerivel, a Chievo, a Roma és a Juventus korábbi trénerével.



    [​IMG]

    Bajnokok Ligája - Kassai szerdán Dortmundban fújja a sípot

    Kassai Viktor vezeti szerdán a Borussia Dortmund-Real Madrid mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában.


    [​IMG]

    Az európai szövetség honlapja szerint segítője az oldalvonal mellett Erős Gábor és Ring György, az alapvonalnál pedig Bognár Tamás és Fábián Mihály lesz, míg a negyedik játékvezető tisztét Kispál Róbert tölti majd be.


    A német és a spanyol bajnok összecsapása 20.45 órakor kezdődik.




    [​IMG]

    Primera División - Falcao tapad Messiékre


    A 11 találatával éllovas argentin Lionel Messivel és a 9 gólos portugál Cristiano Ronaldóval tartja a lépést Radamel Falcao, az Atlético Madrid kolumbiai csatára, akinek köszönhetően sorozatban hetedik mérkőzését is meg tudta nyerni a fővárosi alakulat a spanyol élvonalbeli futballbajnokságban, a Primera Divisiónban.

    A vasárnap késő esti, idegenbeli összecsapáson Falcao a 90. percben szerezte a Real Sociedaddal vívott meccs egyetlen gólját, ezzel az Atlético nyolc forduló után ugyanúgy 22 pontos, mint Messi együttese, az éllovas FC Barcelona, ő maga 9 találatával pedig a Real Madrid ünnepelt sztárjával, Ronaldóval holtversenyben második a gólkirályjelöltek versenyében.

    Falcaóhoz hasonlatosan Ronaldo is egyszer volt eredményes ebben a fordulóban, ő tizenegyesből vette be a házigazda Celta Vigo kapuját a Real által 2-0-ra megnyert mérkőzésen, míg - ugyancsak szombaton és szintén vendégként - Messi a Deportivo La Coruna ellen remekelt, mesterhármast produkálva a katalán elitcsapat 5-4-es sikerét hozó találkozón.

    Ez volt a 15. alkalom, amikor a világ legjobbjának már többször is megválasztott Messi három (vagy annál is több) gólt szerzett spanyol bajnokin.


    Az argentin 11 gólja közül csupán egyet lőtt büntetőből, míg Falcao három, Ronaldo pedig négy ízben gyarapította gyűjteményét 11-esből elért találattal.



    [​IMG]

    Bajnokok Ligája - A keddi program


    Kedden nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre.
    Hét találkozó 20.45 órakor, míg a Szpartak Moszkva-Benfica összecsapás 18 órakor kezdődik.

    A keddi program:

    Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

    E csoport:


    Sahtar Donyeck (ukrán)-
    Chelsea (angol) 20.45


    Nordsjaelland (dán)-
    Juventus (olasz) 20.45



    F csoport:


    BATE Boriszov (fehérorosz)-
    Valencia (spanyol) 20.45


    Lille (francia)-
    Bayer
    n München (német) 20.45



    G csoport:


    Szpartak Moszkva (orosz)-
    Benfica (portugál) 18.00


    FC Barcelona (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 20.45


    H csoport:


    Galatasaray (török)-CFR Cluj (román)
    20.45


    Manchester United (angol)-Braga (portugál) 20.45








     
  13. TH6777

    TH6777 Vendég

    [​IMG]


    Bajnokok Ligája - A 94. percben győzött a Barcelona, kikapott a címvédő Chelsea

    A spanyol FC Barcelona Jordi Alba 94. percben szerzett góljával kedden 2-1-re nyert a skót Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.

    Az olasz bajnok Juventus a dán Nordsjaelland vendégeként végzett 1-1-re, így ez volt a harmadik döntetlenje a sorozatban.

    Ugyanebben a négyesben vereséget szenvedett a címvédő Chelsea: az angol listavezető az ukrán Sahtar Donyeck otthonában kapott ki 2-1-re.


    Fordulatos mérkőzésen győzött a Manchester United: a Vörös Ördögök hazai pályán korán kétgólos hátrányba kerültek a portugál Braga ellen, ám a duplázó Hernandez vezetésével végül megfordították az összecsapást.


    Bajnokok Ligája, csoportkör,
    3. forduló:

    E csoport:


    Nordsjaelland (dán)-Juventus (olasz)
    1-1 (0-0)

    ----------------------------------------------
    gól: Beckmann (50.), illetve Vucinic (81.)

    Sahtar Donyeck (ukrán)-Chelsea (angol) 2-1 (1-0)

    ------------------------------------------------
    gól: Alex Teixeria (3.), Fernandinho (52.), illetve Oscar (88.)

    A csoport állása:

    1. Sahtar Donyeck 7 pont,

    2. Chelsea 4,
    3. Juventus 3,
    4. Nordsjaelland 1



    F csoport:

    BATE Boriszov (fehérorosz)-Valencia (spanyol) 0-3 (0-1)
    -------------------------------------------------------
    gól: Soldado (45+1., 56., 69.)

    Lille (francia)-
    Bayern München (német) 0-1 (0-1)

    ------------------------------------------------
    gól: Müller (20., 11-esből)

    A csoport állása:

    1. Valencia 6 pont (6-2),
    2. BATE Boriszov 6 (6-5),
    3. Bayern München 6 (4-4),
    4. Lille 0



    G csoport:


    FC Barcelona
    (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 2-1 (1-1)

    ------------------------------------------------------
    gól: Iniesta (45.), Jordi Alba (90+4.), illetve Lustig (18.)

    korábban:


    Szpartak Moszkva
    (orosz)-Benfica (portugál) 2-1 (2-1)

    -----------------------------------------------------
    gól: Rafael Carioca (3.), Jardel (43., öngól), illetve Lima (33.)

    A csoport állása:

    1. FC Barcelona 9 pont,

    2. Celtic Glasgow 4,
    3. Szpartak Moszkva 3,
    4. Benfica 1


    H csoport:


    Galatasaray (török)-CFR Cluj (román)
    1-1 (0-1)

    ----------------------------------------------

    gól:
    Burak Yilmaz (77.), illetve Nounkeu (19., öngól)

    kiállítva: Aguirregaray (29., CFR Cluj)

    Manchester United (angol)-Braga (portugál) 3-2 (1-2)

    ----------------------------------------------------
    gól: Hernandez (25., 75.), Evans (62.), illetve Alan (2., 20.)

    A csoport állása:

    1. Manchester United 9 pont,
    2. CFR Cluj 4,
    3. Braga 3,
    4. Galatasaray 1



    [​IMG]


    Serie A - Del Neri lett a Genoa új edzője



    [​IMG]

    Luigi Del Neri lett a Tőzsér Dánielt foglalkoztató olasz Genoa labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

    Elődjének, az együttest április óta irányító Luigi De Caniónak a vasárnapi, AS Roma elleni mérkőzést követően köszönték meg a munkáját, miután az együttes hazai pályán 2-0-ás előnyről veszített 4-2-re.


    A tabellán 10. Genoa vezetői kedden állapodtak meg Del Nerivel, aki korábban a Chievo, a Roma és a Juventus kispadján ült.




    [​IMG]

    Primera División - Ötödik helyen a Sevilla

    A Real Mallorca ellen aratott győzelmével a Sevilla feljött az ötödik helyre a spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának hétfői zárómérkőzése után.

    Primera División,
    8. forduló:


    Sevilla-Real Mallorca 3-2 (1-2)




    [​IMG]


    Bajnokok Ligája - A szerdai program


    Szerdán nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre.

    A szerdai program:


    Bajnokok Ligája, csoportkör,
    3. forduló:

    --------------------------------------

    A csoport:


    FC Porto (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán)
    20.45


    Dinamo Zagreb (horvát) - Paris Saint-Germain (francia)
    20.45


    Az állás:

    1. FC Porto 6 pont,

    2. Paris Saint-Germain 3 (4-2),
    3. Dinamo Kijev 3 (3-4),
    4. Dinamo Zagreb 0


    B csoport:


    Arsenal (angol)-FC Schalke 04 (német)
    20.45


    Montpellier (francia)-Olimpiakosz (görög)
    20.45


    Az állás:

    1. Arsenal 6 pont,

    2. FC Schalke 04 4,
    3. Montpellier 1,
    4. Olimpiakosz 0


    C oport:


    Zenit (orosz)-Anderlecht (belga)
    18


    Málaga (spanyol)-AC Milan (olasz)
    20.45


    Az állás:

    1. Málaga 6 pont,

    2. AC Milan 4,
    3. Anderlecht 1,
    4. Zenit 0


    D csoport:


    Ajax Amsterdam (holland)-Manchester City (angol)
    20.45


    Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol)
    20.45


    Az állás:

    1. Real Madrid 6 pont,

    2. Borussia Dortmund 4,
    3. Manchester City 1,
    4. Ajax Amsterdam 0


     
  14. NAGYKUKAC

    NAGYKUKAC Állandó Tag

    „Sohasem szabad elfelejteni, hogy a futball egy játék: egy gyönyörű
    játék, amely sokakat tesz gazdaggá, de ami a szurkolóknak nem a pénzről
    szól”

    Anno valamikor amikor még a foci foci volt és harcolnunk kellett egy egy nagy meccs megnézéséhez a jegyekért, akkor még szivesen harcoltam és szerettem nézni a meccseket. Ma sajnos nem igen késztet harcolásra a foci. A magyar fociról amit irnék már közhelynek számitana. Ismerve és nem ismerve a magyar foci kulissza titkait azért véleményem , hogy az a fene büdős kutya ami elvan ásva
    ;):(,nem is a játékosok és az utánpotlás palántáiba keresendő, mintsem ott és azoknál akik ezt jobban tudják, akik közvetlen kapcsolatban állnak a magyar futballal.
    Sok sok ember aki imádja a focit azt gondolja élet-halál kérdése a foci. Azért ez kissé túlzás és elkeseritő véleményem szerint.Természetesen fontos a foci annak aki ebből él, annak aki szereti és élményeit szeretné gazdagitani egy egy jó mérkőzés láttán, sokaknak fontos nem vitatom, de az élet nem csak fociból áll!
    Anno a nagyjaink ugye azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy mindig a tudásuk javát nyújtsák a pályán, egy csapat, egy szellem, és hajtottak a végső sipszóig,mert soha nem elégedtek meg az utolsó percig sem ami éppen volt.
    Szembe a maiakkal akik már bocs időnként, ha nincs kilátásba helyezve valami nagy pénzjutalom és egyebek, akkor csak ténferegnek keresik a helyüket,
    lézengenek a pályán 90 percig, mint disznó a forró moslék előtt.
    Felháborit amikor azt hallom, hogy egyedül a futball ami a győzteseké. A nagy fenéket, a többi sportban is tesznek le a sportolok az asztalra és nem is akármilyen áldozatok és kinok árán, akkor azok győzelmei semmisek?
    A magyar focinál és persze sok helyen a foci világában és más sportoknál is egyfajata "hiánybetegségben szenvednek"a sportolok. vagy is elfelejtik, hogy győzni és nyerni nem könnyü és nem pénzel lehet, de hamár csinálnak valamit,akkor azt érdemes legyen csinálni ugy a saját önbecsülésük, mint a szurkolók miatt is!
    Elfelejtik a pályán és a küzdőtereken a játékosaink és ez mindenütt igy van a fociban IS, hogy egy egy gól, egy egy győzelem vagy trofea megszerzéséhez ha tetszik, ha nem vesziteni is tudni kell!

    Egyszerű játék a foci:ha mozog a labda rúgj bele, ha mégsem mozog addig kell rúgni amig az mozogni kezd!

    Anno az aztékok a focihoz hasonló mérkőzéssel döntötték el, hogy kinek a vérével engeszteljék isteneiket.Ha ez ma is igy lenne a fociba, akkor hál Ist. kevés áldozat lenne, mert gólok csak elvétve.
    Ma már teljesen bizonyossá vált, hogy egyre nagyobb bevételi forrást is jelent a foci a pályán futkosó játékosok és a pálya szélén lévő "siserehad" számára, nagyon hamar felismerték a focisták és mindenki akinek a focihoz köze van (kivétel a szurkólók egy része), hogy állati nagy üzlet maga a futball sportág.
    Ugy hogy ott tartunk nem is a pályákon dől el a tiszta játék idő alatt egy egy mérkőzés eredménye!
    Igy nincs is mit csodálkozni, hogy miért is ilyen a futball és a teljesitmény a világ egyesületeiben!

    A nagy MAGYAR Csapat! hol vannak már azok az idők?
    Amikor 1954-ben az Aranycsapat nem nyerte meg a VB-t a magyar futball hanyatlásának indult.
    Nagyon sokan idősek és fiatalok akik jártasak a fociban második Mohácsként emlegetik az 1969-es Csehszlovákiától elszenvedett vereséget,(ezt nevezik a marseille-i tragédiának), ahol eldőlt, hogy nem vehetünk részt az
    1970-es Világbajnokságon.
    Véleményem szerint azért ez az időszak azonban korántsem volt olyan katasztrofális, mint sajnos napjainkban a magyar futballt nézve! Mára már azon a szinten van a magyar foci, hogy valami Isteni csodák sorozatának kellene történnie ahoz, hogy egy világbajnokságra kijusson a csapatunk, vagy éppen egy egy kupában nyertesként serleggel a kézben örülhetnénk!
    Ezek a dolgok elgondolkoztatóak akkor amikor igen nagy pénzekről van szó a fociban IS!
    Nagyon azon sem kell csodálkoznunk és támadni a szurkolókat,hogy már szinte senki nem megy ki egy egy mérkőzésre sem! Nincs játék, nincs mit élvezni a stadiónokban.
    Kivétel amikor egy neves külföldi csapattal játszunk, de és akkor is nem a magyar csapatra kiváncsiak az igazi focit szerető szurkolók!
    Na ez nagyon nagy baj és rákfenéje a focinak és persze a trendiségnek amikor is az a véleményem, hogy ma közösségtudatot legreprezentatívabban azonban az ultrák képviselik.

    Az a véleményem, hogy ameddig nem a tudás a tiszta játék és erkölcs szelleme lesz a cél a fociban,csak a sumákságok sokasága és a piszkos pénz világa, addig egyre nehezebb lesz egy egy igazán jó meccset látnunk!
    És addig csak a megtört magyar foci és több csapat rajongóinak hite hanyatlik tovább.
     
    viragcat kedveli ezt.
  15. viragcat

    viragcat Új tag

    Nagyon tetszett ez a cikk NAGYKUKAC.
    Barcelona 4ever
     
  16. forest559

    forest559 Állandó Tag

    Nagyon jó kis cikk volt sajnos már elmúlt az az idő amikkor magyar meccseket néztem vagy ki mentem volna egyre,borzasztó a játék és csak a pénzre mennek a focisták nem arra hogy szórakoztassák a közönséget
     
  17. platon

    platon Állandó Tag

    A Magyar foci egyenlőre a tetszhalál álapotában ! Mikor lesz a feltámadás ?
     
  18. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ahogy elkeszulnek az uj stadionok. ;) Megtaltosodnak a focistak majd meglatod.
     
  19. platon

    platon Állandó Tag

    Szép ez az optimizmus, csak elfárad az ember a bizakodásba.
    Mit szólna most ehhez Puskás ? Értem Melitte az irónidiádat. Ezekbe a stadionokba a pénzen kívül egyebek is kellenennek.
    Többekközött a sport szellem, jéték, amiról a topik is szól, akarat, változás stb. Most hol tartunk? Az előzményekről?
    Izrael Magyarország barátságos mérközés, a Románokkal való találkozás nem jó ómmen. Itt is a játékosság a közösségi szellem a megujulás valóságos tényeit hiányolom. Marad így a bizakodás! Mond már meg azért hány éve kopik ez a bizalom? platon /Nagy pénz kis foci./
     
  20. sorak

    sorak Állandó Tag

    Elkészülnek az új stadionok, csak legyen addigra szurkolótábor :(
     

Megosztás